2008. november 16-án, vasárnap délután 14 órakor vesznek végső búcsút Kovács Ágnes Anna színművésztől. Hamvasztás utáni búcsúztatására az aradi Felső temetőben kerül sor - közölte az MTI-vel Kovács Maja, a Honvéd Együttes kommunikációs menedzsere.
A színésznő, aki Sára Sándor A vád című filmjében Pásztor Máriát, Robert Ralston Turisti-jében Verát, Gulyás Gyula Fény hull arcodra édesem-jében a Feleség szerepét, Hajdu Szabolcs Tamara című filmjében Játékos Borbálát alakította, 34 évesen, október 26-án választotta a halált.
Aradon született 1975. augusztus 14-én. 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. 2002-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja volt. Később a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházához szerződött, amelynek 2007 decemberéig volt tagja, több előadásukban játszott ebben az évadban is. Az elmúlt években Csíksomlyón az István, a királyban, a Tatabányai Jászai Mari Színházban, a Meridián42 társulat előadásaiban, legutóbb az Agria Nyári Játékok Fénylik titka keresztfának című előadásában láthatta őt a közönség.
Az Irodalmi Centrifuga estjein több alkalommal is szerepelt, tehetségével, átszellemítő erejével, hozzáadott tudásával segítette közelebb az írásokat a közönséghez.
Főbb színházi szerepei: Heltai Jenő: Tündérlaki lányok, Manci; Goldoni: Chioggiai csetepaté, Orsetta; Jean Girandoux: Elektra, Elektra; Wedekind: Tavasz ébredése, Thea; Shakespeare: Szentivánéji álom, Titánia; Madách Imre: Az ember tragédiája, Éva; Plautus: Hetvenkedő katona, Acroteleutium; Goldoni: Virgonc hölgyek, Mariuccia; Bozgorok – Shakespeare „Ahogy tetszik” okán, Rosalinda; Szörényi-Bródy: István, a király – Csiksomlyó, Réka; Rusznyák Gábor: Szikölök; Csak úgy – improvizációs játék; Kárpáti Péter: Mi a szerelem; Marius von Mayenburg: Paraziták, Betty.
A Honvéd Együttes egy későbbi időpontban közös virrasztást is tervez Budapesten és Marosvásárhelyen a fiatal színművész emlékére. Kovács Ágnes Annától búcsúzva nemcsak a tehetséges színésznőtől, hanem a nőirodalmi antológiák (Éjszakai állatkert, Szomjas oázis) címlaplányától is búcsúzunk.