Flandria és Magyarország egyaránt több kultúra metszéspontjában áll, s alighanem ez magyarázza e két nemzet művészetének oly gazdag történetét. De nemcsak a múlt kapcsolja egymáshoz a magyar és a flamand kultúrát, hanem minden bizonnyal a jövő is. Erre kíván rámutatni a „Futurspektiv – Új Flamand Mesterek” elnevezésű rendezvénysorozat, amely április 9. és 30. között tizenegy produkcióval mutatja be Budapesten a flamand kulturális élet jelenlegi állását.
FUTURSPEKTIV – ÚJ FLAMAND MESTEREK FESZTIVÁL
2009. ÁPRILIS 9-30.
2009. ÁPRILIS 9-30.
Flandria és Magyarország egyaránt több kultúra metszéspontjában áll, s alighanem ez magyarázza e két nemzet művészetének oly gazdag történetét. De nemcsak a múlt kapcsolja egymáshoz a magyar és a flamand kultúrát, hanem minden bizonnyal a jövő is. Erre kíván rámutatni a „Futurspektiv – Új Flamand Mesterek” elnevezésű rendezvénysorozat, amely április 9. és 30. között tizenegy produkcióval mutatja be Budapesten a flamand kulturális élet jelenlegi állását. Az érdeklődők a fesztivál honlapján, a www.futurspektiv.hu oldalon tájékozódhatnak.
A különféle zenei műfajoktól a színházon és a táncon át a vizuális művészetek legfrissebb irányzataiig, gyakorlatilag nincs olyan művészeti ág, amely ne képviseltetné magát a Futurspektiv Fesztiválon. Ahogy André Hebbelinck, a Flamand Kormány magyarországi képviselője fogalmaz: „Húsz évvel a vasfüggöny lebontása után ez a rendezvény egyszerre köszöni meg Magyarországnak mindazt, amit a múltban tett, s köszönti a jövő Magyarországát.” Az utóbbi huszonöt év flamand művészeti életének pezsgését több dolog magyarázhatja. Az egyik, hogy a 19. századi nemzetiségi mozgalmak okozta kétosztatúság és kétnyelvűség egyszerre teszi fontossá a sajátosan nemzeti jellegű művészetet és az egyetemes kifejezési formák keresésének igényét. A francia és a német tradíciók rendkívül termékeny térbeli közelsége pedig szinte kötelezővé teszi, hogy minden helyi kezdeményezés európai rangú alkotásokat hozzon létre. Függetlenül irányzatoktól, műfajoktól, alkotói iskoláktól, hagyományoktól.
A sokszínűség jegyében indul a fesztivál, amelynek nyitókoncertjére április 9-én, a Zeneakadémián kerül sor: a Collegium Vocale Gent egy ritkán hallható barokk remekművet, Händel Brockes-passióját adja elő az Akademie für Alte Musik Berlin együttesének közreműködésével, Marcus Creed vezényletével. Flamand kórus, német zenekar, angol karmester. Aligha kerülhet autentikusabb kezekbe az itáliai, német és angol hagyományokat egykor oly mesterien ötvöző Händel művészete.
Másnap a jazzé a főszerep: április 10-én a virtuóz jazz-zongorista, Free Desmyter, és világzenei együttese, az Ahoar ad koncertet a Millenárison. A kvartett két tagja európai jazz-muzsikus, két tagja pedig iraki tradicionális zenész, így az est nem csupán zenei élménnyel szolgál, hiszen nemcsak kultúrák, de zenetörténeti rétegek között is átjárást biztosít majd. Előadásukban tökéletes egységbe forr a 21. századi jazz, a 3000 éves múltra visszatekintő, sumér tradíciókra épülő közel-keleti zene és a nyugat-európai művészi zene legszebb hagyománya Bachtól Messiaenig.
A fesztivál egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik az Ernst múzeum április 11-től megtekinthető tárlata, a nemzetközi hírű képzőművészek részvételével rendezett Vérité exposée – az emlékezetről című kiállítás. Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs és Els Vanden Meersch munkái a személyes és a társadalmi emlékezettel és feledéssel foglalkoznak. Hányféleképpen lehet felidézni egy eseményt, elmesélni egy történetet? Milyen mértékben határozzák meg jelenlegi és egykori körülményeink a múlt felidézését? Miféle töredékekből áll össze egy emlék? Mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatnak a kortás képzőművészet legkülönfélébb kifejezőeszközeivel.
Április 17-én a kultúrnomádokat tömörítő Zita Swoon elnevezésű együttes fogja bemutatni a Millenárison, hogy miként mozoghat otthonosan egy zenekar egymástól olyan eltérő zenei világokban, mint a francia sanzon, a progresszív rock, a soul vagy az elektronikus tánczene. Semmiféle elváráshoz és szabályhoz nem alkalmazkodnak: a Frank Zappa és a Funkadelic fémjelezte abszurd funktól, a Bob Dylanre, Neil Youngra vagy Joni Mitchellre jellemző dalok világán át a Tom Waits-féle eklektikáig, sőt, akár a programozott elektronikus zenéig a populáris zene történetének és jelenének valamennyi rejtett zugába elkalauzolják a hallgatót.
Az excentrikus rendezőként ismert Wayn Traub tíz éve készülő trilógiájának záró darabját mutatja be a Trafóban április 17-én és 18-án: a Maria Magdalena című „film-opera” – miként Traub nevezi – hamisítatlan, minden érzéket rabul ejtő totális művészet. Történet-töredékek, rituális könyörgések és diszkóslágerek festik meg napjaink világát, amelyben egyedülálló módon keveredik agresszió, az éjszakai élet felfokozott tempója, csalás és csábítás, pusztulás, depresszió, félelem, illetve a szépségre és a harmóniára való törekvés.
Április 18-án a Millenáris Teátrumban tekinthető meg a Kopergietery nevű színtársulat Rohanás című produkciója, amely a techno-kultúra zenéjére és gesztusaira építve beszél az élet szeretetéről huszonegy nyolc és harminc év körüli fiú (és férfi!) akrobatikus és életerős előadásában.
Ugyanaznap ad közös koncertet az A38-as hajón a flamand elektronikus zenei szcéna két időzített bombája, a The Subs és a Shameboy, bizonyítva hogy Flandria számára nemcsak a magasművészet, hanem a legmagasabb színvonalon művelt populáris kultúra is alapvetően fontos. Punk-trance, beat-szenny, elektro-funky. Efféle jelzőkkel illethető az európai tánczenei piacot felkavaró két formáció zenei stílusa.
A Merlin Színházban április 21-én és 22-én látható dokumentumvideó-performanszot Antwerpen legprogresszívebb művészeti kollektívája, a BerlinBerlin jegyzi. A Budapesten is bemutatásra kerülő, Bonanza című produkció súlyos társadalmi kérdéseket feszeget egy valaha virágzó észak-amerikai bányászváros hanyatlástörténetét festve meg: a városkának jelenleg hét állandó lakosa van, akiket egyetlen dolog köt össze, valamennyien gyűlölik egymást. Az öt képernyőn zajló vetítés, amelynek hátteréül a város gigantikus, hétszer három méteres makettje szolgál, jóval több puszta mozinál. Színház és film határterületén járunk tehát a BerlinBerlin társulat produkcióját nézve, s persze az emberi lélek legmélyebb bugyraiban.
Április 23-én és 25-én találkozhatnak az érdeklődők a kortárs flamand irodalom egyik legérzékenyebb és legelmélyültebb szereplőjével, Rachida Lambarettel, akinek könyvei a bevándorlás kérdése kapcsán hagyomány és modernség metszéspontjában vizsgálják a 21. század lehetséges női szerepeit.
A fesztivál zárónapján, április 30-án este tíztől az A38-as hajón nyer bizonyítást, hogy az élet szeretete meghatározó vonása Flandriának: napjaink legszexibb zenei formációja, az elektropop műfaját forradalmasító Vive La Fête fogja őrületbe kergetni a budapesti közönséget. Zenei nyelvük igencsak különös. Kicsit olyan, mintha a nyolcvanas évek popzenéjének legjavát a hűvös new wave-vel, a legjobb fajta elektronika elképesztő hangzásaival és a hatvanas évek legbájosabb, Serge Gainsbourg által inspirált francia szövegeivel kevernénk össze.
A Futurspektiv záróeseményeként pedig este nyolctól lép fel a Trafóban a neves koreográfus, Arco Renz, és társulata, a Kobalt Works. Előadásuk a nőiségről és a másságról szól, s a 21. századi táncnyelvet a kathak és a balinéz tánc illetve a kínai opera hagyományával ötvözi. Az i!2 című darab újraértelmezi és megkérdőjelezi egyén és egyéniség, közösség és szabadság fogalmát, két ember, illetve két test egymáshoz való viszonyát – legyen szó társról, szeretőről vagy csupán egy idegenről. A másikról tehát. Pontosabban a másságról.
A különféle zenei műfajoktól a színházon és a táncon át a vizuális művészetek legfrissebb irányzataiig, gyakorlatilag nincs olyan művészeti ág, amely ne képviseltetné magát a Futurspektiv Fesztiválon. Ahogy André Hebbelinck, a Flamand Kormány magyarországi képviselője fogalmaz: „Húsz évvel a vasfüggöny lebontása után ez a rendezvény egyszerre köszöni meg Magyarországnak mindazt, amit a múltban tett, s köszönti a jövő Magyarországát.” Az utóbbi huszonöt év flamand művészeti életének pezsgését több dolog magyarázhatja. Az egyik, hogy a 19. századi nemzetiségi mozgalmak okozta kétosztatúság és kétnyelvűség egyszerre teszi fontossá a sajátosan nemzeti jellegű művészetet és az egyetemes kifejezési formák keresésének igényét. A francia és a német tradíciók rendkívül termékeny térbeli közelsége pedig szinte kötelezővé teszi, hogy minden helyi kezdeményezés európai rangú alkotásokat hozzon létre. Függetlenül irányzatoktól, műfajoktól, alkotói iskoláktól, hagyományoktól.
A sokszínűség jegyében indul a fesztivál, amelynek nyitókoncertjére április 9-én, a Zeneakadémián kerül sor: a Collegium Vocale Gent egy ritkán hallható barokk remekművet, Händel Brockes-passióját adja elő az Akademie für Alte Musik Berlin együttesének közreműködésével, Marcus Creed vezényletével. Flamand kórus, német zenekar, angol karmester. Aligha kerülhet autentikusabb kezekbe az itáliai, német és angol hagyományokat egykor oly mesterien ötvöző Händel művészete. 
Másnap a jazzé a főszerep: április 10-én a virtuóz jazz-zongorista, Free Desmyter, és világzenei együttese, az Ahoar ad koncertet a Millenárison. A kvartett két tagja európai jazz-muzsikus, két tagja pedig iraki tradicionális zenész, így az est nem csupán zenei élménnyel szolgál, hiszen nemcsak kultúrák, de zenetörténeti rétegek között is átjárást biztosít majd. Előadásukban tökéletes egységbe forr a 21. századi jazz, a 3000 éves múltra visszatekintő, sumér tradíciókra épülő közel-keleti zene és a nyugat-európai művészi zene legszebb hagyománya Bachtól Messiaenig.
A fesztivál egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik az Ernst múzeum április 11-től megtekinthető tárlata, a nemzetközi hírű képzőművészek részvételével rendezett Vérité exposée – az emlékezetről című kiállítás. Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs és Els Vanden Meersch munkái a személyes és a társadalmi emlékezettel és feledéssel foglalkoznak. Hányféleképpen lehet felidézni egy eseményt, elmesélni egy történetet? Milyen mértékben határozzák meg jelenlegi és egykori körülményeink a múlt felidézését? Miféle töredékekből áll össze egy emlék? Mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatnak a kortás képzőművészet legkülönfélébb kifejezőeszközeivel.
Április 17-én a kultúrnomádokat tömörítő Zita Swoon elnevezésű együttes fogja bemutatni a Millenárison, hogy miként mozoghat otthonosan egy zenekar egymástól olyan eltérő zenei világokban, mint a francia sanzon, a progresszív rock, a soul vagy az elektronikus tánczene. Semmiféle elváráshoz és szabályhoz nem alkalmazkodnak: a Frank Zappa és a Funkadelic fémjelezte abszurd funktól, a Bob Dylanre, Neil Youngra vagy Joni Mitchellre jellemző dalok világán át a Tom Waits-féle eklektikáig, sőt, akár a programozott elektronikus zenéig a populáris zene történetének és jelenének valamennyi rejtett zugába elkalauzolják a hallgatót.
Az excentrikus rendezőként ismert Wayn Traub tíz éve készülő trilógiájának záró darabját mutatja be a Trafóban április 17-én és 18-án: a Maria Magdalena című „film-opera” – miként Traub nevezi – hamisítatlan, minden érzéket rabul ejtő totális művészet. Történet-töredékek, rituális könyörgések és diszkóslágerek festik meg napjaink világát, amelyben egyedülálló módon keveredik agresszió, az éjszakai élet felfokozott tempója, csalás és csábítás, pusztulás, depresszió, félelem, illetve a szépségre és a harmóniára való törekvés.
Április 18-án a Millenáris Teátrumban tekinthető meg a Kopergietery nevű színtársulat Rohanás című produkciója, amely a techno-kultúra zenéjére és gesztusaira építve beszél az élet szeretetéről huszonegy nyolc és harminc év körüli fiú (és férfi!) akrobatikus és életerős előadásában.
Ugyanaznap ad közös koncertet az A38-as hajón a flamand elektronikus zenei szcéna két időzített bombája, a The Subs és a Shameboy, bizonyítva hogy Flandria számára nemcsak a magasművészet, hanem a legmagasabb színvonalon művelt populáris kultúra is alapvetően fontos. Punk-trance, beat-szenny, elektro-funky. Efféle jelzőkkel illethető az európai tánczenei piacot felkavaró két formáció zenei stílusa. 
A Merlin Színházban április 21-én és 22-én látható dokumentumvideó-performanszot Antwerpen legprogresszívebb művészeti kollektívája, a BerlinBerlin jegyzi. A Budapesten is bemutatásra kerülő, Bonanza című produkció súlyos társadalmi kérdéseket feszeget egy valaha virágzó észak-amerikai bányászváros hanyatlástörténetét festve meg: a városkának jelenleg hét állandó lakosa van, akiket egyetlen dolog köt össze, valamennyien gyűlölik egymást. Az öt képernyőn zajló vetítés, amelynek hátteréül a város gigantikus, hétszer három méteres makettje szolgál, jóval több puszta mozinál. Színház és film határterületén járunk tehát a BerlinBerlin társulat produkcióját nézve, s persze az emberi lélek legmélyebb bugyraiban.
Április 23-én és 25-én találkozhatnak az érdeklődők a kortárs flamand irodalom egyik legérzékenyebb és legelmélyültebb szereplőjével, Rachida Lambarettel, akinek könyvei a bevándorlás kérdése kapcsán hagyomány és modernség metszéspontjában vizsgálják a 21. század lehetséges női szerepeit. 
A fesztivál zárónapján, április 30-án este tíztől az A38-as hajón nyer bizonyítást, hogy az élet szeretete meghatározó vonása Flandriának: napjaink legszexibb zenei formációja, az elektropop műfaját forradalmasító Vive La Fête fogja őrületbe kergetni a budapesti közönséget. Zenei nyelvük igencsak különös. Kicsit olyan, mintha a nyolcvanas évek popzenéjének legjavát a hűvös new wave-vel, a legjobb fajta elektronika elképesztő hangzásaival és a hatvanas évek legbájosabb, Serge Gainsbourg által inspirált francia szövegeivel kevernénk össze.
A Futurspektiv záróeseményeként pedig este nyolctól lép fel a Trafóban a neves koreográfus, Arco Renz, és társulata, a Kobalt Works. Előadásuk a nőiségről és a másságról szól, s a 21. századi táncnyelvet a kathak és a balinéz tánc illetve a kínai opera hagyományával ötvözi. Az i!2 című darab újraértelmezi és megkérdőjelezi egyén és egyéniség, közösség és szabadság fogalmát, két ember, illetve két test egymáshoz való viszonyát – legyen szó társról, szeretőről vagy csupán egy idegenről. A másikról tehát. Pontosabban a másságról.PROGRAMOK
04.09.
Zeneakadémia - Nagyterem - 19.30
COLLEGIUM VOCALE GENT / AKADEMIE FÜR ALTE MUSIK BERLIN
G.F. HÄNDEL: BROCKES PASSIÓ
[komolyzene | classical music]
Vezényel | Conductor:
Marcus Creed
Közreműködik | Performed by:
Svetlana Doneva (szoprán | soprano)
Sophie Klussmann (szoprán | soprano)
Colin Balzer (tenor | tenor)
Hans Jörg Mammel (tenor | tenor)
Sebastian Noack (basszus | bass )
Alexander Schneider (kontra-tenor | contra tenor)
Bartold Heinrich Brockes, a 18. századi jelentős német költő 1712-ben írta be magát a zenetörténetbe, amikor közreadta a később Brockes-passió néven híressé vált oratórium-szövegkönyvét Krisztus szenvedéstörténetéről. A következő néhány évtizedben több mint tíz zeneszerző írt a librettóra zenét, nem kisebb nevek, mint Reinhard Keiser, Georg Philipp Telemann vagy Georg Friedrich Händel. A händeli feldolgozás kimagaslik a többi közül: művének zenei gazdagságát jól jellemzi, hogy a későbbiekben több oratóriumában is felhasznált tételeket ebből az 1716 körül írott művéből.
A Magyarországon kuriózumnak számító nagyszabású darab ezúttal a legavatottabb előadók tolmácsolásában lesz hallható. A Philipp Herreweghe által 1970-ben alapított Collegium Vocale Gent a historikus előadói gyakorlat hőskorától kezdve működik folyamatosan, s a 18. század zenéjét a kórus tagjai anyanyelvi szinten „beszélik”. Hasonló otthonossággal mozog a händeli idiómában a felvillanyozóan friss interpretációiról híres historikus zenekar, az Akademie für Alte Musik Berlin. A két együttest és a historikus gyakorlat élvonalába tartozó szólistákat a Németországban élő angol karmester, Marcus Creed vezényli.
04.10.
Millenáris Fogadó – 20.00
AHOAR
[jazz]
Free Desmyter (zongora | piano)
Saad Thamir (ének, ütőhagszerek | vocals, percussion)
Volker Heinze (nagybőgő | bass)
Bassem Hawar (djoze)
Európa és a Közel-Kelet nyújt egymásnak kezet az Ahoar nevű együttes zenei világában. A két európai jazz-zenész és két kivételes képességű iraki muzsikus együttműködéseként létrejött kvartett nemcsak kultúrák, de zenetörténeti rétegek között is átjárást biztosít. Előadásukban tökéletes egységbe forr a 21. századi jazz, a 3000 éves múltra visszatekintő, sumér tradíciókra épülő közel-keleti zene és a nyugat-európai művészi zene legszebb hagyománya Bachtól Messiaenig. Az együttest a jazz-zongoristaként (és saját kvartettjének vezetőjeként) jól ismert Free Desmyter alapította az iraki Saad Thamirral és Bassem Hawarral, hozzájuk csatlakozott a jazzbőgős Volker Heinze. Az ősi iraki térdhegedűt megszólaltató Bassem Hawar – aki halbőrből és kókuszdióhéjból készítette saját hangszerét – hosszú időn át tanított a Bagdadi Konzervatóriumban: különös hangszerének földöntúli hangja tökéletes párra lel az ütőkön játszó Saad Thamir elbűvölő mélységű és hangszínű éneklésével. Az Ahoar meditatív zenéje transzcendens világba kalauzolja el a hallgatót, olyan tájakra, ahol nem létezik idő, ahol nincsen más, csak a puszta hangok és a pőre érzelmek.
04.11-05.31.
Ernst Múzeum
VÉRITÉ EXPOSÉE
az emlékezetről | about memory
[képzőművészet | visual art]
Művészek | Artists:
Sven Augustijnen
David Claerbout
Ana Torfs
Els Vanden Meersch
Kurátor | Curator:
Simon Kati
Hányféleképpen lehet felidézni egy eseményt, elmesélni egy történetet? Milyen mértékben határozzák meg jelenlegi és egykori körülményeink a múlt felidézését? Miféle töredékekből áll össze egy emlék? Mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Az izgalmas kérdésekre a kortárs flamand képzőművészet kiemelkedő képviselőinek munkái keresik a választ. A kiállítás címadó művében, valamint egy hírhedt történelmi gyilkosság tárgyalásának vallomásait drámai módon színre állító installációjában Ana Torfs az igazság viszonylagosságát, megtalálásának kilátástalanságát fogalmazza meg. David Claerbout egyetlen pillanatot rögzít több tucat nézőpontból, a többszörözött kép jelentette igazságot szegezve szembe az egy nézőpontú érzékeléssel. Egy másik művében azt vizsgálja, mi történik egy filmjelenettel, ha azt egy nap alatt egymás után 69-szer leforgatják? Egyáltalán beszélhetünk-e még ugyanarról a jelenetről? Els Vanden Meersch, aki az építészetet tekinti az emlékezet próbaterepének, a nácik üdülőhelyének épült, majd laktanyaként működő rendkívüli épületegyüttest láttatja a posztpolitikai feledés kolosszális emlékműveként. Sven Augustijnen pedig megindító két filmjében az emlékezetkiesésben szenvedő beteg portréját rajzolja meg, feledhetetlenül…
04.17.
Millenáris Teátrum – 20.00
ZITA SWOON
[pop]
Stef Kamil Carlens (ének, elektronikus és akusztikus gitár | leading vocals, electric and acoustic guitars)
Eva Gysel (vokál | backing vocals)
Kapinga Gysel (vokál | backing vocals)
Tom Pintens (elektronikus és akusztikus gitár, glockenspiel, zongora és ének | electric and nylon string guitars, glockenspiel, piano and vocals)
Joris Caluwaerts (zongora, Hammond L 100, Fender Rhodes, wurlitzer és szintetizátor | piano, Hammond L 100, Fender Rhodes, wurlitzer and synths)
Bart Van Lierde (basszusgitár, stick bass | bass, stick bass)
Aarich Jespers (dob | drums)
Amel Serra Garcia (ütőhangszerek | percussion)
A Zita Swoon együttes tagjai kultúrnomádok. Akár lemezen, akár élőben hallgatjuk őket, zenéjük utazás a populáris zene meghatározó hagyományai között. Útjukon találkoznak a népzenével és a blues-zal, sőt, a nyolcvanas évek diszkózenéjével is, miközben előre és hátra lépegetnek az időben tetszésük szerint. Semmiféle elváráshoz és szabályhoz nem alkalmazkodnak: a Frank Zappa és a Funkadelic fémjelezte abszurd funktól, a Bob Dylanre, Neil Youngra vagy Joni Mitchellre jellemző dalok világán át a Tom Waits-féle eklektikáig, sőt, akár a programozott elektronikus zenéig a populáris zene történetének és jelenének valamennyi rejtett zugába elkalauzolják a hallgatót. A Zita Swoon a dinamikai egyensúlyt keresi, miközben feltartóztathatatlan természeti erőként alkalmazza a zenét. Irónia és komolyság, szikárság és érzelmesség, spontaneitás és számítás: az együttes egyedülálló módon lavíroz a definiálhatóság határán. Előadásaik pillanatképek, ugyanazt a dalt soha nem játszák kétszer ugyanúgy. A színpad számukra laboratórium, a közönség pedig hol tárgya, hol alanya a folyamatos kísérletezésnek.
04.17-18.
Trafó Kortárs Művészetek Háza - 20.00
WAYN TRAUB / TONEELHUIS
MARIA-MAGDALENA - Wayn Wash III
[színház | theatre] – magyar és angol felirattal / with Hungarian and English subtitles
Koncepció, szöveg, rendezés | Concept, script, direction, play: Wayn Traub Zene, producer | Music, producer: Jåån Hellkvist
Dalszöveg | Song lyrics: Wayn Traub
További szövegek | Additional texts: Jeroen Olyslaegers
Szereplők | With: Wayn Traub, Andy Ng, Gabriel Rios, Lotte Verbeek, Simonne Moesen, Omar Porras, Mo Li, Wenxing Oyang, Shiyun Wang, Yingyu Wang, Jia Wang, Zhibo Zhao, Andrian Fisher, Andrew Wise, Patrick Bebi
Kamera | Camera : Arnout André de la Porte
Műfaj-orgia az excentrikus rendezőtől – film, zene, tánc és színház. Wayn Traub, a 2007-ben Budapesten is bemutatott Maria-Dolores alkotója tér vissza idén, így ismét alámerülhetünk egyedi és különös színházi világába. A Maria-Magdalena annak a trilógiának a befejező része, melynek elkészítésére az eredetileg filmesnek készülő Traub majd egy évtizedet szánt. Wayn Traub munkásságának középpontjában az Antonin Artaud-i rituális színházhoz való „visszatalálás” áll. Nem csupán a néző racionális oldalára akar hatni, hanem ösztönös, zsigeri és erotikus énjére is. Rendezéseiben szent hellyé varázsolja a színháztermet, beskatulyázhatatlan munkája kifinomult és eredeti „totális” művészet. A Maria-Magdalena filmbejátszásainak jó részét Kínában rögzítették majd’ 60 színésszel és táncossal, s a színpadon három vásznat betöltő filmen szerepet kap Zhibo Zhao, Kína első számú női táncművésze, valamint a Puerto Rico-i származású, Belgiumban elő énekes, Gabriel Rios is. A Maria-Magdalena, történet-töredékek, rituális könyörgések és diszkóslágerek segítségével festi meg napjaink világát, amelyben egyedülálló módon keveredik agresszió, az éjszakai élet felfokozott tempója, csalás és csábítás, pusztulás, depresszió, félelem, illetve a szépségre és a harmóniára való törekvés.
04.18.
Millenáris Fogadó – 19.00
KOPERGIETERY
ROHANÁS | RUN
[színház | theatre]
Ötlet és rendezés | Conceived and directed by: Gregory Caers and Ives Thuwis
Szereplők | With: Cédric, Jorge, Zeno, Jelle, Japser, Bosse, Flor, Tuur, Nils, Leander, Abel, Linus, Thomas, Midas, Simon, Oliver, Yahya, Ilja, Boris, Seppe and Kwint
Tudjuk jól, hogy bár a futás szégyen, de hasznos. Ám, hogy ezen kívül még mi minden, hogy megrészegülés, hogy elmerülés a mozgás örvényébe, hogy maga a tömeglélektan, hogy kifejezi az időhöz való viszonyunkat, hogy lehet puszta öröm, erőkifejtés vagy egyszerűen csak észnélküli rohanás – nos, mindennek megértéséhez az 1978-ban alapított Kopergietery társulatának előadására van szükség. A társulatot eredetileg Speeltheaternek hívták, s 1994-ben vette fel a jelenlegi nevet, amikor beköltöztek egy használaton kívüli rézöntödébe. A társulat saját produkcióival Belgiumon és Hollandián kívül tizenhat országban turnézik, köztük Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Kanadában, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban. A Rohanás huszonegy nyolc és harminc év körüli fiú (és férfi!) akrobatikus és életerős előadása, valamennyien a Kopergietery Theatre Workshop művészei. Az előadásra persze lányokat is szívesen várnak! Mi az hogy!
04.18.
A38 – 22.00
SHAMEBOY | THE SUBS
[electro]
Shameboy
Luuk Cox and Jimmy Dewit
The Subs
Jeroen De Pessemier, Wiebe Loccufier, Stefan Bracke
Punk-trance, beat-szenny, elektro-funky. Efféle jelzőkkel illethető a flamand elektronikus zenei szcéna két legizgalmasabb formációja, a The Subs és a Shameboy, akik közös koncerten fogják dübörgésbe borítani a dél-budai Duna-partot. Amikor a The Subs néhány igen népszerű tánczenei maxi után piacra dobta igencsak dögös, Kiss my Trance című slágerét, a dolog viccnek tűnt. A zenekar azt próbálta belőni, hogy milyen messzire tudnak elszállni a trance zene keretein belül és kívül. Az eredmény viszonylag egyértelmű: nagyon messzire. Remix-felkérések tömkelegét, fesztivál-meghívásokat és a legpörgősebb nyugat-európai bulikat hozta magával a siker. Legújabb lemezük, a Subculture hallgatható az autóban vagy a nappaliban, kiváló stimulálószer a hálószobához és nélkülözhetetlen segédeszköz bármilyen bulin. Ugyanez mondható el a Shameboy elnevezésű duó (Luuk Cox, Jimmy Dewit) második korongjáról, a 2008-as Heartcore-ról is: egyszerre intenzív, kegyetlen, szívbemarkoló, lemezjátszófaló és mozgáskényszert teremtő. Ahogy a lemezen szereplő figyelmeztetés szól: „Figyelem! Az album hallgatása furcsa viselkedést eredményezhet – különösen a táncparketten!”
04.20-21.
Merlin Színház – 19.00
BERLINBERLIN
BONANZA
[színház | theatre] – angol nyelven, magyar felirattal | in English with Hungarian subtitles
Ötlet | Concept: Berlin (Bart Baele, Yves Degryse, Caroline Rochlitz)
Fényképezte | Photography: Bart Baele / Nico Leunen
Hangfelvétel | Sound-recording: Tom De With
Vágó | Editing: Bart Baele
Filmzene és keverés | Soundtrack & Mixing: Peter Van Laerhoven
Kutatómunka | Research: Berlin / Nico Leunen
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy icipici városka, a nagy Colorado államban talán a legkisebb. Öt barátságos házacska volt benne, összebújtak a Sziklás-hegység lábánál. A Kerber-patak szelte át a városka hófödte utcáit, amit ha sokáig nézett az ember, akár a tündéreket megláthatta.” Erről az aprócska településről, a coloradói Bonanzáról szól a BerlinBerlin elnevezésű flamand vizuális csoport legfrissebb alkotása. A városkának valaha hatezer lakosa volt, harminchat kocsmája, hét nyilvános táncterme és rengeteg prostituáltja. A helyiek mottója a következő volt: ugorj be, szedd meg magad, és lépj le! Bonanzának jelenleg hét állandó lakosa van, akik saját hitvilágukba visszavonulva élnek, a világ talán legszebb természeti környezetében. Mindennapjaikat a vádaskodás, a pletyka, a gyilkosság és a félelem jellemzi. Az öt képernyőn zajló vetítés, amelynek hátteréül a város gigantikus, hétszer három méteres makettje szolgál, jóval több puszta mozinál. Színház és film határterületén járunk tehát a BerlinBerlin társulat produkcióját nézve, s persze az emberi lélek legmélyebb bugyraiban.
04.23.
Károli Gáspár Református Egyetem - 10.00
04.25.
Millenáris – Könyvfesztivál – Első Könyvesek Fesztiválja – 14.30
RACHIDA LAMRABET
A nők földje | Woman country
[irodalom – nyilvános beszélgetés | literature - public talk]
Rachida Lamrabet marokkói származású, flamand írónő. Jelenleg ügyvédként dolgozik a brüsszeli Esélyegyenlőségi és Rasszizmus Elleni Központban. 2006-ban írt, Mercedes 207 című történetéért – amely egy Antwerpen és Marokkó között ingázó bevándorlóról szól – megkapta a Kif Kif irodalmi díjat. Nem meglepő, hogy a közönség nagy érdeklődéssel fogadta Rachida Lamrabet első regényét, A nők országát. A könyv főszereplője, Mariam szerint az életben két lehetőségünk van: ellenállni vagy lemondani. A történet egy Antwerpenben élő marokkói nőről szól, aki a nyugati életstílust választotta; a személyes szabadság mellett döntött anélkül, hogy számolt volna a döntését övező kétellyel és az ellenállással. A könyv marokkói szemszögből mutatja be az ott élő marokkóiak és az onnan emigráltak értékrendbeli különbségeit, és ezeket a nyugati, fogyasztói társadalom értékrendjével ütközteti. A könyv a tradíciók közti különbségek kérdését feszegeti, s lenyűgöző művészi eszközökkel ábrázolja a marokkói férfiak ambivalens viszonyát a nyugati civilizációhoz. A nők országa. Csak így utalnak a Nyugatra, ahol szerintük az emancipált nő már átvette az irányítást.
04.30.
A38 – 22.00
VIVE LA FÊTE
[electro-pop]
Els Pynoo (ének | vocals)
Danny Mommens (ének, gitár | vocals, guitar)
Dirk Cant (basszusgitár | bass)
Matthias Standaert (dob | drums)
Roel Van Espen (szintetizátor | keyboards)
A Vive La Fête az utóbbi évtizedek egyik legbájosabb, legviccesebb és legszexibb zenei jelensége. Nem csoda, hisz szerelem volt első látásra, amikor Danny Mommens, akkoriban a dEUS basszusgitárosa és Els Pynoo szőke szexistennő először találkoztak 1997-ben. Kapcsolatuk megmaradhatott volna a biokémia területén, ám ők ahelyett, hogy egymás szemébe bámultak volna naphosszat, összetették tudásukat és tehetségüket, és megteremtettek egy új zenei világot, a humor, a szerelem és a csillogás birodalmát. A lehető legjobb parancsot választották formációjuk nevéül: Vive La Fête! Zenei nyelvük igencsak különös. Kicsit olyan, mintha a nyolcvanas évek popzenéjének legjavát a hűvös new wave-vel, a legjobb fajta elektronika elképesztő hangzásaival és a hatvanas évek legbájosabb, Serge Gainsbourg által inspirált francia szövegeivel kevernénk össze, az egészre ráhúznánk egy óvszert, majd addig ráznánk, amíg szerves egésszé össze nem áll a dolog. Első lemezeiket követően a Vive La Fête formációt felfedezte Karl Lagerfeld divatdiktátor, aki első számú rajongónak kiáltotta ki magát. 2002-ben már a Chanel divatbemutatóin játszottak Párizsban, Tokióban és Las Vegasban, illetve felléptek a monacói királyi család partiján is. Ezt követően kerültek a média reflektorfényébé rendkívüli show-ikkal és őszinte, ütős zenéjükkel. A VLF valamennyi jelentős európai fesztivál rendszeres fellépője (Roskilde, Gurten, Benicassim, Arvika, Lowlands, Paleo, Pinkpop), de játszottak a Montreali és Montreux-i Jazz Fesztiválokon is. Budapesten még nem jártak. Eddig.
04.30.
Trafó Kortárs Művészetek Háza – 20.00
ARCO RENZ / KOBALT WORKS
i!2
[tánc | dance]
Művészeti vezető, koreográfus | Artistic direction and choreography: Arco Renz
Táncosok | Dancers: Lisbeth Gruwez, Melanie Lane
Zeneszerző | Original music: Marc Appart
Felhasznált zene | Additional music: Man in the Moon (Grinderman)
Fényterv & műszaki vezető | Lighting design & technical direction: Jan Maertens
Dramaturg | Dramaturgy: Bart Van den Eynde
Jelmez | Costumes: Michelle Baechthold
Hangmérnök & technikai asszisztens | Sound engineering & technical assistance: Robrecht Ghesquière
Két független nő találkozik egymással, s hirtelen minden megváltozik körülöttük és bennük. Történetük közös: fluoreszkáló fények és különböző hangok digitális mátrixában kell megtalálniuk önmagukat és egymást. A mátrix azt a közeget jelenti, amelyben a két nő létezik, amelyben egy kapcsolat, egy emberi viszony megszületik, kiteljesedik, majd hanyatlásnak indul. Napjaink egyik legígéretesebb koreográfus-táncos tehetsége, a német Arco Renz digitális világot teremt az i!2 című darabban, újraértelmezve és megkérdőjelezve egyén és egyéniség, közösség és szabadság fogalmát, két ember, illetve két test egymáshoz való viszonyát – legyen szó társról, szeretőről vagy csupán egy idegenről. A másikról tehát. Pontosabban a másságról.
Arco Renz színészi, táncos és filmes tanulmányait Brémában, Berlinben és Párizsban végezte, koreografálni Anne Teresa De Keersmaekernél, a P.A.R.T.S. stúdióban tanult Brüsszelben. Dolgozott többek között De Keersmaekerrel, Luc Bondyval, és éveken keresztül Robert Wilson asszisztenseként működött. Ázsiai utazása során ismerkedett meg a kathak tánccal, a kung fuval, a kínai operával és a balinéz táncokkal. 2000-ben alapította meg a Kobalt Works elnevezésű társulatát.
