ICA szerkesztői tornájának leendő játékosa szombat éjjel Örkény abszurd világából egy másikba, a Múzeumok fényes Éjszakájába csöppent. Gyárfás Judit beszámolója.

Lévén, hogy a nyári múzeuméccaka jeles napja vizsgaidőszakra esik, nem először töltöm e napot nemzeti könyvtárunkban tanul(gat)va. Ilyenkor én is múzeumi tárggyá válok: kíváncsi látogatói szempárok vesznek körül az olvasóteremben, nem csak a könyveket és termeket mustrálják félóránként, de engem is.

Érdekes érzés. Az pedig kifejezetten meg szokta sokszorozni otthonias érzéseimet, hogy éjjel kettőig maradhatok - a szó szoros értelmében is "fenn" - a Várban. Azonban mindez még mindig nem lenne elég, ha nem tennék említést a városba visszavezető utamról. Sietni akartam és kellett. Át akartam gázolni a nemzeti galériánk falát bámuló tömegen, sőt, értetlenkedtem is rajtuk: "mi a fene néznivaló van egy falon, amit így vagy úgy megvilágítanak?", miközben idegesítően üvölt a zene, miért ez a nagy felhajtás? Pár pillanattal később leomlott kétkedésem fala, és a nemrég, térben pár kilométerrel arrébb olvasott abszurd dráma világából (a Tót fejében omladozó fallal ráadásul, hogy teljes legyen a kép) átkerültem a fényelőadás világába.

Három előadást néztem végig. Bevallom, egy kicsit már összefolynak a fényjátékok bennem, de azt tudom, hogy a "fényművészek" maximálisan élővé tettek egy puszta falfelületet - azaz a múzeuméjszakai cél, hogy közel hozzák a látogatókhoz, nézőkhöz a múzeumi tereket, maximálisan megvalósult. Ahogy kibontakozott előttem, a falnak nem csak hallgatásra való füle van, de beszélni is képes, mégpedig nem akárhogyan. Volt olyan előadás, amelyik "festett": vonalakat, pacákat, buborékokat, színeket varázsolt és rombolt - a nézők élvezettel követhették a csupán szemükben létező ecsetet, és úgy érezhették, hogy ők is festenek, részesei a Nagy Festésnek, Előadásnak. Volt olyan, ami a számítógépes játék világára építve használta ki a falfelület vonalait, mélyedéseit, és az ívek mögött figurák verekedtek meg. Volt, hogy úgy érezhettem, én is flipperezek a "fényművésszel" együtt, akinek víziójába belekerültem.
Az egyik előadás végén leomlottak a falak. Azt hiszem, megnyugtató érzés volt utána a galériafalat látni - a művészi üzenet nem találhatott falat, amelybe beleütközhetett volna.

Gyárfás Judit