"Észrevettem, hogy a zenei folklór sokkal gazdagabb, mint a vizuális. Lásd a népzenei együtteseket, táncház mozgalmat, világzenét és azokat a fiatal zenekarokat, akik bátran bekebelezik a tradicionális népzenét. Én ezt a hozzáállást hiányolom a vizuális kultúrából. Nagyon gazdag motívumkincsről van szó, amivel szerintem a kortárs képzőművészet eddig nem igen tudott mit kezdeni és más, populárisabb területekre sem jutott el. Tulajdonképp egy feldolgozatlan területről beszélünk, ami itt fekszik előttünk." - meséli Huszti János  festőművész Németh Ványi Klárinak heti Div@tICA rovatunkban.

Huszti János
 

Tanulmányok:
2000-2005 Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Festő szak
2004 University of Hertfordshire, Hatfield, England, IX. szemeszter
1999-2000 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger, vizuális nevelés szak

Csoportos kiállítás:
2007 Design Hét, Budapest, Király utca
2007 INDA Galéria, Budapest, Designképző művészet
2007 INDA Galéria, Budapest, Egy másik hely (Fiatal művészek Pécsről)
2007KELT-EURÓPAI DIGITÁLIS ÜZENET, Kaposvár-Pécs
2007 K.A.S. Galéria, Budapest, Karácsonyi tárlat
2006 KÖZMŰVELŐDÉS HÁZA, Tatabánya (Hidvégi Áronnal és Kammerlohr Kovács Lászlóval)
2006 BUDAPEST ART EXPO FRISS, MűvészetMalom, Szentendre
2005 NEOFOTON fotóprint-kiállítás, MűvészetMalom, Szentendre
STREET ART kiállítás, Millenáris Park, Budapest
FESTŐDIPLOMA 2004/2005, Hattyúház Kiállítóterem, Pécs
VÉGZŐS FESTŐ HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA, Helyőrségi Klub, Pécs
2004 KISHÁZ-KIÁLLÍTÁS, Művelődési Ház, Balatonszemes
BUDAPEST ART EXPO, MűvészetMalom, Szentendre
2003 BUDAPEST ART EXPO, MűvészetMalom, Szentendre

Önálló kiállítás:s
2007MŰVELŐDÉSI HÁZ, Nagyatád
2007 PRO ARTE, Városi Múzeum, Tatabánya
2006 Ericsson Képzőművészeti Galéria, Budapest
2006 ECG – European Consulting Group, Dorottya-irodaház, Budapest
2005 Tájképek, Duna Múzeum, Esztergom (Mórocz Viktorral)
2003 Pincekiállítás, Kúcs Pince, Bóly

Ösztöndíjak:
2006 PRO ARTE – Komárom-Esztergom Megye művészeti ösztöndíj
2005 Residence Programme at Bundanon, North Nowra, Australia
2004 Erasmus Exchange Programme, University of Hertfordshire,
Hatfield, England
 

husztijanos@gmail.com

A gördeszka – és a bicaj számodra a 21. század fontos szimbóluma?

Nagy keletje van, az biztos! Nálunk most borult virágba ez az egész extrém utcai őrület és kezdi lerugdalni gyerekcipőit. A műfajok mögé lassan itthon is felsorakoznak a nagy kaliberű szponzor cégek. Ezt az egész jelenséget pedig a fiatal kortárs képzőművészet nem fogja figyelmen kívül hagyni, mint ahogy az külföldön már bebizonyosodott. Ma már ott tartunk, hogy a gördeszkák lapjából kiváló bútorok, lépcsőfeljárók, vagy táblaképek készülnek, és vannak művészek, akik életműveket építenek erre a kultúrára. De a videóművészet is kinézte magának a műfajt: nemrég nagy port kavart, majd méregdrágán elkelt az a videó loop, melyen egy deszkás körbe-körbe forog egy tengerparton. Tehát ha nem is szimbólum értékű, de nagy volumenű jelenségről van szó, ami az én figyelmemet sem kerülte el.

Ha most felidézünk egy klasszikus értelemben vett tájképet, akkor abban biztosan benne lesz egy felhős, vagy túlnyomóan kék égbolt. Ezen az analógián tovább haladva könnyen eljutunk a végeredményig. Ehhez egyedül az összekötő kapcsot kellett megtalálnom, ami ebben az esetben az ég volt. Ez a juxtapose-jelenség, amihez szinte mindig tudat alatt közelítek. Picasso alkalmazta először tudatosan a jelenséget, amikor egy bicikli nyergét és kormányát egymás fölé helyezte, ezáltal létrehozva egy harmadik dolgot, ami innentől fogva szoborként működött, és Bikafejként került be a köztudatba.

Aktualizálod a festészetet az extrém városi sportokon keresztül?

Azt fontos tudni, hogy amikről most beszélünk, nem festmények, hanem fotóprintek, erős festészeti háttérrel. Klasszikus festmények parafrázisai az én kósza gondolataimon átszűrve. Tehát inkább az internet és a photoshop dominál, nincs festék és terpentin, de valóban előjön egy festői áthallás és itt kulcsszerepet játszik az eredeti mű milyensége.

Kaptál negatív kritikákat a fotókat illetően?

Mivel eddig ez az anyag még nem lett kiállítva, ezért szakmai szintű kritikáról nem tudok beszélni. Egyébként is sokkal érdekesebbnek találom a spontán megnyilvánulásokat, amik az utcai közegben élnek igazán. Számomra egészen egyedi a helyzet. Egy vasárnapi piacon szoktam „kiállítani”, rendhagyó módon. Ezen a „tárlaton” az vesz részt, aki éppen arra vetődik, akkor és úgy szól bele a munkáimba, ahogy neki tetszik - hiszen mégis csak egy piacon vagyunk – ,és ez engem egyáltalán nem zavar, ellenkezőleg, van, hogy megmosolyogtat, van, hogy bizalommal tölt el, de mindenképpen inspirál.

Általában tájképekkel kooperálsz. Miért?

Az egyetemi éveim alatt ez volt az a műfaj, amelybe gond nélkül bele tudtam temetkezni úgy, hogy a kellő mélységeit is feltárjam. Majd a mélyből előkapartam egy olyan kompozíciós sémát, ami levegő, föld és a kettő közt húzódó horizont vonal hármas tagozódására épült. Egy idő után már nem is tájképek, hanem annak absztrakciói voltak csupán, valaminek a végére értem. Ekkor töltöttem egy szemesztert Angliában, ahol beelőzött a koncept és fenekestül felfordított mindent. A londoni aszfaltot fotóztam, ott, ahol értem. Elkezdtem a főútvonalakon,- járdákon közölt információkra fókuszálni: LOOK RIGHT, LOOK LEFT, megkülönböztető színű felfestések, záróvonalak, forgalmasabb gyalogátkelőknél rágógumi foltok, stb. (a téma az utcán hevert). Hazatérve ráálltam a bitumennel való festésre, és aszfaltinstallációkat készítettem. Persze azonnal bejött a képbe egy újabb klasszikus: Munkácsy és a bitumennel alapozott festményeinek története, vagy inkább sorsa. Az ilyen módon készült képei sorra mennek tönkre, hiszen az aszfalt lassan, de biztosan felzabálja a felette lévő festékréteget, a folyamat teljes mértékben visszafordíthatatlan. Valójában Munkácsy volt az első konceptualista festő, annak ellenére, hogy tudott volna róla, hiszen akkor még a műfaj sem létezett. Ezen kívül a diplomamunkám és a szakdolgozatom is a 21. századi táj feltérképezéséről szólt, tehát meglehetősen szoros szálak fűztek a tájképhez, mint témához.

A hazai közönség berzenkedik a cuccaidtól, vagy csak sokallja?

Nagyon vegyes a munkák megítélése, persze ez attól függ, miről is van szó éppen. Én úgy látom, nehéz rajtam a fogás, nem tudnak sehova sorolni, nem lehet beazonosítani, mégsem vagyok marginális szereplője egyetlen megnyilvánulási formának sem. Nem tudok rosszabbat elképzelni egy kommersz, fantáziátlan alkotásnál!

Miért a bicikli?

Nem pont a bicaj, de annak idején ebből indultam ki, illetve a tetoválásokból. Manapság egyre többen ülnek nyeregbe a városban is, és egy ilyen lábszárdíszítő elem ideális partner lehet. Az igazat megvallva célszerűbb vele egy laza séta az utcákon, de a kétkerekű megoldás sincs kizárva.

Extrém lábszárvédőid funkcionálnak, vagy csak dekorálnak?

Adott esetben funkcionálhatnak is, és itt megint a tetoválás jön elő - ezzel a műfajjal már egy ideje kacérkodom. Egy újabb varrattal időnként különböző hegeket, bőrhibákat, vagy csak régi, megunt és kifakult tetoválást takarnak el. De a lábszárvédők esetében nem ez a fő szempont. Itt egy különleges öltözék kiegészítőről van szó, amit ha valaki felvesz, arra oda kell figyelni. Egy csapásra megváltozik az egyénnek a környezetéhez való viszonya. Extrovertált jellemek előnyben!

Bőrre tetoválsz magyar díszítő motívumokkal. Honnan a szerelem a folklór iránt?

Valójában disznóbőrre rajzolok-festek speciális festékfilccel, ami egyfajta fricska az agyontetovált környezetemmel szemben.
Ezen kívül ott van a zene, mint kiinduló pont. Bartókkal indult az egész, aztán mindenféle vadhajtásokon keresztül jutottam el a balkáni és szláv népzenén át a magyarig. Észrevettem, hogy a zenei folklór sokkal gazdagabb, mint a vizuális. Lásd a népzenei együtteseket, táncház mozgalmat, világzenét és azokat a fiatal zenekarokat, akik bátran bekebelezik a tradicionális népzenét. Én ezt a hozzáállást hiányolom a vizuális kultúrából. Nagyon gazdag motívumkincsről van szó, amivel szerintem a kortárs képzőművészet eddig nem igen tudott mit kezdeni és más, populárisabb területekre sem jutott el. Tulajdonképp egy feldolgozatlan területről beszélünk, ami itt fekszik előttünk.

Mennyire tudatos a motívumválasztás?

Olykor nagyon is az. Van a doboz projektem, ahol hipermarketes gyümölcstároló papírdobozokat magyar díszítő ornamensekkel látok el. Úgy festem meg őket, mintha egy kelengye- vagy tulipános ládát festenék, de több szempontot is figyelembe veszek. Ha egy doboz délről érkezett, például Peruból vagy Dél-Spanyolországból, akkor mintegy válaszként somogyi mintát kap. Ha az áru Hollandiából jött, matyó- vagy palócmintás lesz ,és így tovább. A bőröknél a kalocsai anyagot használom, ami szinte kimeríthetetlen.

Szabad bebiciklizni egy klasszikus festő tájképébe?

Az anakronizmus mindig is érdekelt. Na meg a kirekesztettség és érdektelenség a képzőművészeten belül. Szinyeit épp a korabeli közönség provincializmusa késztette arra, hogy visszavonuljon. (A Majálist egy évvel azelőtt festette, hogy megnyílt az impresszionisták első nagy kiállítása a párizsi Szalonban!) Nem hiszem, hogy erőszakot tennék a munkáin, csak megtúráztatom az agyakat a BMX-es srácokkal. Azzal, hogy más aspektusba helyezem a festmény történését, akaratlanul is felhívom a figyelmet az eredeti festményre.

Milyen alapon választod ki az aktuális klasszikust, akit megbringáztatsz?

Egy időben sokat jártam a Magyar Nemzeti Galériába, akkor a nagy klasszikusokon többször végigrágtam magam, tulajdonképpen rajtuk nevelődtem az egyetemre való felvételemig: Bencúr, Munkácsy, Paál, Székely, Mednyánszky. Már akkor éreztem, hogy velük még dolgom lesz…

Milyen út vezet a festészettől tárgyak dekorálásáig?

Engem egy angliai ösztöndíj billentett ki a csak-festészet közegéből. Itt kerültem testközelbe a 21. századi koncept törekvésekkel, ami valódi revelációként hatott. Azóta máshogy gondolkodom a művészetről.

Miért kell hordanunk egy műalkotást?

Pont ez volt a célom: kiemelni az elszeparált környezetből. Ne a falra akasszuk, hanem húzzuk fel magunkra! Egy galériában többnyire az u.n. hozzáértők vannak jelen, ők is 90%-ban a megnyitó napján. A vidéki galériákról nem is beszélve. Az utcán minden másképp működik. Noha még mindig a lábszárbőrökről van szó és nem festményekről, bőreimen gyakran fordulok művészettörténeti utalásokhoz, jelezve azt, hogy ez nem egy bringás láncvédő.

Újraértelmezés, esetleg polgárpukkasztás céljából?

A polgárpukkasztás ettől azért messzebb esik, nem is áll szándékomban megbotránkoztatni, inkább egy cseles trükkről van szó. Ez abban áll, hogy a saját gondolataimat viszem ki az utcára, ahol aztán szabadjára engedem őket, hadd garázdálkodjanak.

Csak lábszárvédőkben utazol?

A már említett doboz-projekt mellett több más munkán is dolgozom párhuzamosan. Ott van például a „kerámia”- projekt. Az esztergomi Duna parton találtam rá arra a partszakaszra, ahol több száz éves cserépdarabkák keverednek egymással, a török időktől, vagy még korábbról, egészen napjainkig. Ezeket összegyűjtöttem, megtisztítottam, majd bevontam velük egy közönséges pillepalackot (újabb anakronizmus). A következő munkám egy műanyag demizson lesz. Ezen kívül festek gyári padra portrét, vagy női sziluetteket verek ki szögekből, puhafába. Rengeteg ötletem van, de azok egyelőre még csak papíron léteznek.

Az extrém cuccokat milyen emberek keresik?

A kultúrtörténeti eltérésből adódóan főleg külföldiek, de volt már magyar vásárlóm is. És ez biztató a jövőre nézve.

Németh Ványi Klári