Képzeld el, hogy tinédzser vagy, a nyugati kultúrában nőttél fel, ott is élsz, mondjuk, Angliában. Nem festheted magad, nem járhatsz szórakozni, nem húzhatsz farmert, jó, ez még elviselhető, ott az iskola, iskolába járni jó (is lehet). És akkor a mamád egy nap mutat egy fényképet, rajta egy ismeretlen pasassal, és azt mondja, két hét múlva hozzá mész férjhez, az iskolának pedig vége. 15 éves vagy. Világ tanítónői című sorozatukban Jasvinder Sangherát mutatjuk be.
Jasvinder Sanghera számára tulajdonképpen nem is jött váratlanul, ami történt, mivel előtte végignézte már, ahogy néhány nővérét hasonló módszerekkel férjhez adják. 8 éves volt, amikor családja férjet választott számára. Jasvinder szerette az iskolát, és szerelmes volt valakibe. „Anyám először viccelni próbált, aztán zokogva a földre vetette magát, és azt kiabálta, öngyilkos lesz, ha nem engedelmeskedek. Az elszigeteltség nagyon félelmetes tud lenni. A tanáraimnak sem mertem szólni – ennek szörnyű következményei lettek volna. Végül beleegyeztem.” Jasvinder aztán egy óvatlan pillanatban megszökött a szobából, ahová apja bezárta. Soha többé nem térhetett vissza a szülői házba.
„Ha nem jössz vissza most rögtön, halott vagy a szememben! ” Ezt mondta Jasvinder anyja, amikor a szökés után a lány felhívta, csak hogy megnyugtassa, jól van. Jasvinder titokban tartotta a kapcsolatot egyik nővérével, aki akkor már évek óta élt férjével, akihez a fentihez hasonló módon kényszerítették hozzá. A férj és annak családja folyamatosan bántalmazta és megalázta a fiatal nőt, aki 24 évesen nem látott más kiutat, mint az öngyilkosságot. Ruháját olajjal öntötte le, majd felgyújtotta magát. 4 éves kisfia anya nélkül maradt.
Jasvinder könyörgött a családjának, hogy a temetésre hazamehessen, ők azonban nem engedték. „Még ma, csaknem harminc évvel a történtek után sem állnak szóba velem, sem a gyerekeimmel, pedig egy városban élünk – mondja a nő. − Ha meglátnak, átmennek az utca másik oldalára.”
Egyre nagyobb nyilvánosságot kap Angliában az ún. becsületgyilkosságok ügye. A londoni Metropolitan Police az elmúlt tíz évben fokozott figyelmet fordít azokra az esetekre, amikor ázsiai (elsősorban indiai és pakisztáni) származású fiatal lányok tűnnek el nyomtalanul.
Az esetek nagy részében ugyanis a becsületgyilkosság áll a háttérben. Egyes közösségekben a család becsületének még mindig nagyobb értéke van, mint akár egy családtag életének. Nagy port vert fel az az eset, amikor egy kurd iszlám férfi, Abdalla Yones megölte 16 éves lányát, mert az egy libanoni keresztény fiúval kezdett járni. Az apa 11-szer szúrta meg lányát mielőtt átvágta a torkát. 1998-ban Pakisztánban egy 19 éves lányt saját anyja és bátyja ölt meg, hogy megmentsék a családot a „szégyentől.” A lányt 4 évvel korábban férjhez kényszerítették, két gyereke született. Amikor visszaszökött Angliába, és terhes lett gyerekkori szerelmétől, bátyja anyja segítségével megfojtotta.
Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) becslése szerint évente 5000 nőt ölnek meg saját családtagjaik. A feltárt esetek persze valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelenthetik; a legtöbb esetről – titokzatos eltűnés, megégés, melyet egyszerű balesetnek állítanak be – sosem bizonyosodik be, hogy becsületgyilkosság történt, így az áldozatok valódi száma a becsültnek négy-ötszöröse is lehet.
„Amit ezek a lányok tesznek – mondja Sanghera −, az a mi szemünkben talán nem nagy dolog, és megbocsátható. Ezeknek a családoknak a szempontjából azonban nem az. Hiszen ez meghatározza azt, hogyan bánnak velük a szomszédaik, hogyan tudják férjhez adni a lányaikat. Az ázsiai családokban az izzat, a becsület mindenek fölött áll.”
Jasvinder Sanghera két könyvet is írt: a Shame (Szégyen) és a Daughters of Shame (A szégyen lányai) is bestseller lett. Nem könnyű olvasmányok; a történetek hajmeresztőek. Sanghera rámutat, hogy sok családban még ma is az a legfőbb szempont, hogy a lányt férjhez adják, a vagyont és az ígéretet megtartsák – bármilyen áron.
Nem számít, hogyan bánik a férj és annak családja a nővel, nincs válás, nincs menekvés. Kirent nevelőapja rendszeresen bántalmazta, és arra kényszerítette, hogy hijabot viseljen. „Keresztény iskolába jártam, ahol körülbelül három ázsiai diák volt. A nevelőapám mégis azt mondta: »Ne hallgass a tanáraidra, mi, iszlámok mások vagyunk!« De én nem akartam más lenni – nem akartam olyan ázsiai nő lenni, aki otthon ül, főz és takarít.” Kiren megszökött, de visszavitték. Anyja ekkor kést szorított a torkához, és azzal fenyegette, hogy kivágja a nyelvét. „A nevelőapám ütött, anyám pedig azt kiabálta, »ha nem hallgatsz ránk, apád meg fog erőszakolni!«”
Egy másik fejezetben Sanghera egy hátborzongató statisztikára hívja fel a figyelmünket: az Állami Vasutak vasúti öngyilkosságról szóló jelentései azt mutatják, hogy aránytalanul sok a vonat alá ugrók száma azon a vonalon, ahol nagyrészt ázsiai bevándorlók és gyermekeik élnek.
Jasvinder Sanghera, akit idén a Guardian olvasói beválasztottak a világ 100 legbefolyásosabb asszonya közé, egyik társalapítója a Karma Nirvana nevű jótékonysági szervezetnek, amely azzal foglalkozik, hogy menedéket és segítséget nyújtson a házasságra kényszerített nőknek, valamint azoknak, akiket a „becsület” nevében bántalmaztak vagy próbáltak megölni. Azt mondja, amikor felteszi a kérdést a nőknek, ők a család becsületét vagy a lányuk életét, boldogságát helyeznék-e előtérbe, az idősebbek még mindig a becsületre voksolnak. A fiatalabbak már másképp látják, de még bátortalanok: „Szeretném a lányomat választani, de…”
Az ősi nézet, mely szerint a család becsülete mindennél fontosabb, és amely a nőtől feltétlen engedelmességet követel – amelynek megszegése bántalmazást vagy halálbüntetést von maga után − egyébként nem kizárólag ázsiai hagyomány. Egyre-másra kerülnek napvilágra a fentiekhez hasonló esetek nemcsak az afrikai országokban, de Törökországban, Romániában, Boszniában, Koszovóban is.
Magyari Andrea
idézetek forrása:
