A Guardian néhány héttel ezelőtt megjelent cikkében megrázó jelenségre hívja fel figyelmünket: a jobboldali sajtóban terjedőben van az a nézet, hogy azért van sok "problémás gyerek", mert anyja egyedül neveli, illetve, hogy megfordítsuk a tételt, az egyedülálló anyák gyermekei általában kezelhetetlenek, agresszívak. A közelmúltban zajlott londoni lázongások különösen jó okot szolgáltattak arra, hogy újra előtérbe kerüljön az a kérdés: milyen az "egyszülős gyerek?" Kérdezhetjük azt is: az egyedülálló anyák a társadalom bűnbakjai?
Igazságtalan csak az anyákat felelőssé tenni az utódgondozásért, ami egyértelműen közösségi feladat. És igazságtalan csak a férfiakat hibáztatni, amiért nem lesznek kitartó apák. Hiszen a mai fiatal szülők többségét egyedül gondozta egy dolgozó anya.
A Daily Mail nevű bulvárlapból Tanya Gold, a Guardian munkatársa Melanie Philipset, a Daily Mail újságíróját idézi: "Ezeknek a gyerekeknek nagy része olyan családból jött, ahol az anya egyedülálló... Újabb és újabb nemzedék nő fel úgy, hogy csak az anya neveli őket, az anya, akinek házába ki-be járnak a férfiak, akiktől aztán újabb gyerekük születik." Max Hastings, ugyancsak a Daily Mailben hosszasan fejtegeti, mihez vezetett a "liberális nevelés"; logikus érveléseket nélkülöző cikkében többek között a gyereküket egyedül nevelő anyákat is okolja azért, mert felneveltek egy kezelhetetlen generációt.
Ma egyedülálló anyák mellett felnőni mégis jobb lehet, mint megvetett és bűnösnek tekintett lányanyák gyerekeként ezer évig, vagy bántalmazó családban. A kezelhetetlen generáció a digitális jövőbe tart, el fogja vetni a kémiai kontrollt, a reklámcsapdát, a pénztrükközést és a olajenergiát. Helyette biciklizni fog, egyszerűen él magas szellemiségben, szolgálja a közösségét a digitális kontroll és szabadság harmóniájában. Ha egyedülálló anyja ezt lehetővé teszi a számára.
Kósa Eszter az egyedülálló szülőkről készített tanulmányában a követekzőket írja:
"Amerikai adatok alapján megállapítható, hogy az egyszülős családban nevelkedő
gyerekek iskolai teljesítménye elmarad a hagyományos családban nevelkedőkétől, és
gyakoribbak esetükben a magatartási problémák. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy
mindezek a problémák egyenes és kizárólagos következményei lennének a szülők számának, illetve az apafigura hiányának. Sokkal inkább az egyszülős családokra jellemző gazdasági instabilitás (megnövekedett szegénységi kockázat), a gyakori költözés, illetve a gondozók közötti konfliktusok befolyásolják a gyerekek széles értelemben vett jólétét. Ha az egyszülős családokat nem egy nagy egységként kezeljük, azt is megállapíthatjuk, hogy mindezen kockázatoknak különböző mértékben vannak kitéve. Ha a gyermekek jólétét vizsgáljuk, elsősorban az iskolai teljesítmények tükrében, akkor megállapíthatjuk, hogy a nemszegénységben élő egyszülős családok és a hagyományos kétszülős családok gyermekei között nincsen számottevő különbség. A szülői elhanyagolás eseteit vizsgálva megállapítható, hogy ez elsősorban a szegénységben élő, illetve nagyon fiatal szülők esetében jelentkezik gyakrabban, függetlenül a szülők számától."
Tanya Gold, aki maga is egyedülálló anya gyermeke, felhívja a figyelmet a statisztikai adatokra: az egyedülálló anyáknak csak 3%-a tinédzser; az "átlag" egyedülálló anya 37 éves, és az egyedülálló anyák 55%-a még házasságban élt, amikor gyermeket szült. A brit családok 23%-a ún. "egyszülős" család, ebből 8% olyan, ahol az apa neveli egyedül a gyermeket. (A cikkíró megjegyzi, hogy bár a gyakorlati életben az apák természetesen ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint az egyedülálló anyák, az egyedülálló apák megítélése mégis más: ők hősök.)
A statisztikák azt is mutatják, hogy az egyszülős családok 46%-a (!) a létminimum alatt él, szemben azzal, hogy a kétszülős családoknál ez az arány csak 24%. S bár David Cameron 2010-ben kijelentette, hogy az egyedülálló szülők minden lehetséges támogatást meg fognak kapni, a gyermeket nevelők adókedvezményét elvették. A kormány olyan kedvezményeket helyezett kilátásba, amelyek a kétszülős családokat illetnék meg, mivel, ahogy fogalmaztak, vissza akarnak térni a "stabil családi modellhez." "Az '50-es években a házasságok valóban stabilak voltak - jegyzi meg a cikk írója, főleg, mert a nőknek lehetősége sem volt kilépni belőle. Ahogy Germaine Greer írta, »a stabil család illúziója a csendben szenvedő nőkre épült, akik úgy éltek, ahogy azt a férjük jónak tartotta, szolgamunkát végeztek ételért és lakhatatásért, és eltűrték, hogy kihasználják őket, mert ott voltak a gyerekek."«
"Nem tudom, miért pécézik ki az egyedülálló anyákat - írja a cikk utolsó bekezdése. Gyanítom, a maradványokban még mindig létező, ősi nőgyűlölet az oka, amely elátkozza azt a nőt, aki nem teljesíti be a legfontosabb szerepet - hogy boldoggá tegye a férfit. Egy józan kormánynak meg kell oldania, hogy olcsó óvodát és bölcsődét biztosítson a gyerekeknek, és rá kellene kényszerítenie a vállalatokat arra, hogy rugalmas munkaidőt kínáljanak fel. Ők azonban nem érdekeltek abban, hogy megoldást találjanak. Inkább büntetni akarnak."
Zárásként megint Kósa Esztert idézzük:
"Amióta a válás, különélés, vagy akár az egyedüli gyerekvállalás valós alternatíva a
nők számára, feltételezhetjük, hogy a rossz házasságok (boldogtalan, konfliktusokkal és
feszültségekkel terhelt együttélések) száma és aránya csökkent. Jellemzően vagy megszűntek, felbomlottak, vagy létre sem jöttek. (Természetesen ilyen felmérés nincs, hiszen a házasságok minősítése, illetve az azokba való mélyebb betekintés módszertani szempontból szinte lehetetlen.) Mindenesetre, tekintve az egyszülős családok számának növekedését, feltételezhetjük, hogy a létező együttélések olyan szabad akaraton alapulnak, ahol a résztvevő feleknek jellemzően ez „megéri”, ezért ezt választják a különélés helyett. Tehát, amikor egy olyan társadalomban, ahol magas az egyszülős családok aránya, az ott nevelkedő gyerekeket vetjük össze a családban nevelkedőkkel, akkor egy ideális, és nem a reális állapothoz viszonyítunk. Nyilvánvaló, hogy a nők messze túlnyomó többsége legszívesebben boldog és jól működő házasságban, együttélésben nevelne gyermeket. Ha erre nincs lehetősége, akkor választja az egyedüli gyermeknevelést."
Igazságtalan csak az anyákat felelőssé tenni az utódgondozásért, ami egyértelműen közösségi feladat. És igazságtalan csak a férfiakat hibáztatni amiért nem lesznek valóban apák. Hiszen a többségüket egyedül nevelte egy anya...
