Thomas Szasz: Szertartásos kémia 2.
Thomas Szasz az antipszichiátria magyar származású amerikai képviselője. Könyve a Szertartásos kémia újra szervezi tudásunkat a drogokról. A szertartásos szerek (az alkohol, a marihuána, az ópium, a kakaó, a koffein, a kaktusz vagy a gyógyszerek) a szellemek hordozói. A szellemek a kollektív tudatunkban élnek. A szerekkel összehangolt kollektív tudat mentális és spirituális teljesítménye a civilizáció. Könyvéből válogatott bekezdéseket olvashatnak.
DROGMITOLÓGIA: A DROGOK RITUÁLIS ÜLDÖZTETÉSE
Drogok és Doktorok - részletek - 2. rész
Kísértés és bűnbe esés, csábítás és önmegtartóztatás
Az ember azon képességét, hogy becsapjon másokat már csak az a képesség múlja felül, hogy becsapja saját magát. Az ún. addiktív drogok gyakran abban segítenek, hogy az egyén becsaphassa magát; de abban is, hogy megszabaduljon azoktól a hatalmasságoktól, akik őt csapják be. Ezért szalad ki kezeink közül oly könnyedén a drogszabályozás. A hatalmon lévők megpróbálják monopolizálni a drogokat és a drogokkal kapcsolatos megtévesztéseket is: háborút hirdetnek mindazon drogok ellen, amit az emberek maguktól is használni szeretnének, és eldöntik, hogy milyen drogokat kell adni az embereknek, akár erőszakkal is.
Az önrendelkezés a hatalom halála, és ezt a hatalom tudja: ezért folytat állandó háborút az önrendelkezés valós és szimbolikus gyakorlása ellen – azaz, az öngyilkosság ellen, az önkielégítés ellen, az öngyógyítás ellen, sőt még a nyelv megfelelő használata ellen is.
Hogyan tekintsünk tehát az úgynevezett drogosra, illetve kábítószerfüggőre?
Úgy mint egy ostoba, beteg és tehetetlen gyermekre, aki a dílerek, a társak és a kábítószerek nyújtotta élvezetek kísértésének engedve, elveszti az önmaga feletti kontrollt?
Vagy úgy, mint egy olyan emberre, aki képes önmagát kontrollálni, és aki, mint Éva, a hatalommal való szembehelyezkedés alapvető és elementáris formájaként, a tiltott gyümölcsöt választja?
Nincsen semmilyen empirikus vagy tudományos módszer annak eldöntésére, hogy e két felelet közül melyik a helyes és melyik a téves válasz. A kérdések két eltérő morális perspektívát tükröznek, a válaszok pedig két különböző morális stratégiát határoznak meg. Ha a hatalom oldalára állunk, és el kívánjuk nyomni az egyént, akkor úgy fogjuk kezelni mintha tehetetlen volna, ellenállhatatlan kísértések ártatlan áldozata. Ez esetben „védelmezni” fogjuk a további kísértésekkel szemben, és gyerekként, rabszolgaként vagy elmebetegként kezeljük. Amennyiben az egyén oldalára állunk, úgy fogjuk kezelni, mintha önmaga ura volna, felelős döntések végrehajtója. Ezzel meg kívánjuk cáfolni illetve el kívánjuk utasítani az autoritás ama jogát és hatalmát, hogy az egyént infantilizálja. Ha az egyént felnőttként, szabad individuumként, vagy „racionális” személyként kezeljük, megkövetelhető tőle, hogy úgy tiszteljen másokat, ahogy önmagát is tiszteli.
Mindkét álláspontnak van értelme. Azonban ha az embereket egyszerre kezelik felnőttként és gyerekként, szabadként és alárendeltként, épelméjűként és elmebetegként – ez elvileg zavaros, gyakorlatilag pedig kaotikus és élhetetlen.
A közveszélyes mentális zavar, és az orvosi szerep prostitúciójának jellegzetes példája, ahogyan az Amerikai Orvosok Szövetségének folyóiratában 1921-ben egy társadalmi csoport elnyomásának érdekében szerfogyasztási szokásaikat támadják. A cikk szerzője az alábbi csodálatosan bevilágító címet adta dolgozatának: "Egyes kaktuszfélék addiktív használata az indiánoknál." Az indiánoknak persze nem volt Indián Peyote Szövetsége, és így folyóirata sem, melyben megjelenhetett volna az "Egyes szőlőfajták fermentált levének szokásszerű használata az amerikaik között." Az indiánok tehát már a kezdetektől fogva peyote függők voltak, míg az amerikaiak kacagva járhattak az illegális italmérésekbe. És így van ez azóta is, csak mára a feketék, fehérek és Puerto Rico-iak - vagyis mindnyájan! - olyan elbánásban részesülünk, mint az indiánok ötven évvel ezelőtt, a kinevetavégén befutói pedig az orvosok és a politikusok.
Az emberi faj szükségletét a társas érintkezésre, más vele hasonlatosakkal való közösségre csak az életben maradáshoz elengedhetetlen biológiai szükségletek kielégítése előzi meg. A társas érintkezés szükségletének kielégítésében a szertartások elengedhetetlen szerepet játszanak. Az alkohol és a dohány fogyasztása mélyen beágyazódott a keresztény és angolajkú országban, és hogy éppen ezért jónak is tartjuk őket. A marihuána és ópium fogyasztása azonban pogány és idegen szokás, ezért aztán ezeket rossznak tartjuk.
Azt a szemléletet, miszerint az alkohol, a dohány és a kávé vegyi rituáléink világi szentségei, készségesen alátámasztja minden megfigyelés. Bizonyára beérjük ehelyütt néhány látványos illusztrációval. Tennessee Williams a Playboy-ban vele készült interjúban ezt mondja: „Hosszú ideig nem tudtam úgy utcán végigmenni, ha nem láthattam egy kocsmát. Nem azért, mintha inni vágytam volna, csak a tudat biztonságára volt szükségem, hogy ott van.” Ebben a példában kristálytisztán kiviláglik, hogyan helyettesíti a templomot a kocsma, a papot a csapos, a szenteltvizet az alkohol , és az Istennel való közösséget a hasonszőrüekkel való közösség. Az alkohol és a hozzátartozó társadalmi kellékek valóságosan vallási szerepet töltöttek be tehát Mr. Williams számára, ahogy azt az interjú folytatása is mutatja: "Soha nem vágytam Cadillac-re. Igazság szerint egyáltalában semmiféle autóra sem vágyom. A kaliforniai autópályán rendszeresen bepánikoltam. Mindig magammal hordtam a laposüveget, és ha otthonfelejtettem, pánikba estem." Mr. Williams számára a laposüveg nyilvánvalóan ugyanezt a funkciót töltötte be, mint amit vallásos ember számára egy szentkép.
A marihuána rituális használata hasonlóan ősi. Hérodotosz beszámol az Arakszész-folyó szigetein élő népekről, akik "gyűléseken jönnek össze", marihuánát dobnak a tűzre, majd "körülülik azt, s a tűzre hajított termés füstjét belélegezvén úgy megmámorosodnak, mint a görögök a bortól szoktak, s ahogy több és több termést hajítanak a tűzre, bódulatuk is egyre mélyebb, mígnem végül táncra perdülnek és dalra fakadnak."
Snyder a marihuána "vallási szerepét" illusztrálandó a következő sorokat idézi:
"A hinduk számára a kender szent növény. […] A kender az örömszerző, szárnyakat adó, mennyei vezető, a szegény ember mennyországa, a gyász enyhítője. […] Se ember se isten olyan jó nem lehet, mint egy vallásos kenderfőzet-fogyasztó. Benaresben a tanulóknak, mielőtt helyet foglalnának az írások tanulmányozására, kenderfőzetet adnak. Benaresben, Ujjaim-ban és egyéb szent helyeken a jogi-k nagyokat kortyolnak a kenderfőzetből, hogy gondolataikkal az örökkévalóságot megérinthessék. […] Kenderfőzet segíti az önsanyargatókat, hogy napokat töltsenek el étlen-szomjan. A kenderfőzet elevenítő ereje mentett meg sok hindu családot éhínség idején." ...
A szakértők többsége szerint a marihuána-fogyasztás elítélése keleten a keresztény misszionáriusok megjelenésével kezdődött. J. Campbell Oman megállapítja, hogy keresztény misszionáriusok gyakran úgy írják le a hindu szenteket, hogy azok "folyamatos bódulat állapotában élnek, amit ők maguk révületnek neveznek, amely bódító hatású növények füstjének szívásából ered, s gondolataikat istenre irányítja." Indiában a brahmanok rendszeres marihuána-fogyasztók, istenségüket, Sívát pedig kenderfőzet-ivónak tartják.
Az ilyen történelmi és kulturális bizonyságok fényében Snyder a következő figyelmeztetést idézi, amelyet egy "bennszülött" író — akinek nézetét az 1893-as Indian Hemp Drug Commission Report is idézte — tett közzé az Indián belüli kenderfogyasztás betiltására irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban:
"Megtiltani vagy akár csak jelentősen korlátozni is egy ilyen szent és gazdag növény, mint a kender fogyasztását, széles rétegeknek szerzett sok kellemetlenséggel, szenvedéssel és a rajongva tisztelt aszkéta-csoportok mély felháborodásával járna együtt. Megfosztaná az embereket vigaszuktól nehéz körülményeik között, orvosságuktól betegség idején, s olyan támaszuktól, aminek jótékony védelme gonosz befolyásoktól óvta meg őket. […] Micsoda következmény, és milyen jelentéktelen vétség!" ...
A laoszi parasztok ellenálltak hagyományuk megnyirbálásának, ragaszkodván a termesztett pipacsból nyert ópium népi gyógymódként való használatához. A Times-ban Nam Keung in Laos-i kiküldött tudósítója ezt jelentette: "Az USA követségének erős nyomására, ami többek között az amerikai támogatás megvonásával fenyegetett, a laoszi kormány a múlt évben hátat fordítva hagyományos politikájának megtiltotta az ópium termesztését, forgalmazását és fogyasztását is ennek a laosziak által csak virág-gyógyír-ként emlegetett növénynek."
A laosziak számára ez természetesen szabadságjogaik igen durva sérelme. "'Népemnek roppant nehéz felfognia, hogy miért kéne felhagyniuk az ópiumtermesztéssel, csak mert több ezer mérföld távolságra, egy vadidegen országban amerikaiak halálát okozza' — mondta e hét elején Chao La, Nam Keung Yao-vezetője egy laoszi kabinettagokból, törvényhozókból és amerikai tisztviselőkből álló delegációnak." Ezek után az amerikai tisztviselők megkezdték a beavatkozást a laoszi parasztok mindennapi életébe, s mint megtudjuk, "egy drog-ellenes kampány zászlaja alatt, melyet az Egyesült Államok 2,9 millió dollárral támogatott".
Azt hiszem, a megállapodást elég jól szimbolizálja maga a látogatás, mint társadalmi rítus. Feltűnik a faluban a hatalmas idegen hódító, és megpróbálja megvesztegetéssel rábírni a helyieket: hagyjanak fel ősi szokásaikkal. (Az ópiumot behelyettesíthetjük buddhizmussal, vagy kereszténységgel, hogy a kép megfelelő megvilágításba kerüljön.)
Ez a hadviselés csak elismeréssel és támogatással találkozott, ellentétben a vietnámi háborúval, amelyet számos amerikai, és még több nem-amerikai ítélt el. Nem tudok róla, hogy bárhol a világon akár egyetlen politikai párt vagy csoportosulás elvi alapon elítélte volna ezt a brutális, mind erkölcsileg, mind orvosi szempontból megindokolhatatlan jogtiprást, ami megtiltja a máktermesztést és az ópiumfogyasztást. Amit "drogellenes háború"-nak nevezünk, valójában nem más, mint a hivatalosan nem megfelelőnek ítélt drogok kiiktatásáért, s helyettük az általunk megfelelőnek ítéltek beiktatásáért vívott háború.
Ez a pszeudo-egészségügyi hadjárat hosszútávon nagyobb károkat okozhat az emberi szabadságjogok és méltóság területén, mint korunk bármely fegyveres konfliktusa.
Tartalom:
EGY - Pharmakos: a bűnbak
1. A kábítószer-függőség feltalálása
2. Bűnbak mint drog és drog mint bűnbak
3. Orvostudomány: a hitetlen hite
4. Szent és szentségtelen közösségek
KETTŐ - Farmako-mitológia: A medicina mint mágia
5. Törvényes és törvénytelen gyógyítás: a boszorkányság és a drog üldöztetése
6. Az ópium és a keletiek: az amerikai bűnbakok modelljei
7. Drogok és ördögök: Malcolm X megtérési gyógymódja
8. Étel-abúzus és ételfüggőség: a lélekellenőrzéstől a súlyellenőrzésig
HÁROM - Farmakrácia: az orvostudomány mint társadalmi kontroll
9. Misszionárius orvostudomány: szent háborúk és szentségtelen szerek
10. Gyógyítás és uralkodás Csodaszerek és csodamérgek
11. Kísértés és önmegtartóztatás: még egyszer a morális perspektíváról
12. A viselkedés kontrollja: Autoritás versus autonómia
Függelék: A drogok engedélyezésének illetve tiltásának történeti áttekintése