Gyerekszáj versek a Habszőnyeg ciklusból

 Vitni  

In memoriam Whitney Houston

Anyunak nincs megszépítő ceruzája, amitől mások szeme alja, olyan nagy és fekete, mint a bogaraké,

se spirálja, mint a reklámokban, felkenem és hosszabb lesz, vagy begöndörödik a szempillám tüstént,

se vörös rúzsa, se neszeszere, így az arcát sem kencézi folyton, mint az a vitni nyúszton,

az az énekes, akibe anyu után apa szerelmes, meg a többi sztár.

Anyunak nincs szüksége sminkre, anélkül is gyönyörű.

Csak egy kopogós lakkcipője van, közepes sarokkal, amit akkor húz a lábára, ha vendégségbe megy.

Ilyenkor szoknyát, sötét blúzt visel, meg a cipőt, amiben apunál is magasabbnak látom, és ki van engedve a haja. Órákig bámulja magát a tükörben. 

Csak egy fél fej - állapítja meg apa, és gyorsan kihúzza magát, de a különbség még így is elég szembetűnő marad közöttük, egyébként roppant csinosak mindketten a fél fej dacára is.

Ha én bújok bele anya csinos cipőjébe, persze nem leszek nagyobb, mint apa, de olyan jó végigkopogni vele a lakásban, olyan, mintha már kész nagylány lennék.

Azért szeretném kirúzsozni a számat, vagy legalább kilakkozni a körmömet, esetleg a kislábujjam körmét, hogy ne csak apa szemében lehessek kész,

mint az a vitni, de anyu ezt úgysem érti meg, a szerelemről nem tud, és körömlakkja sincsen, úgyhogy marad a cipő és a kopogás.

Apa úgy mosolyog rám, mint egy igazi királylányra, de az is lehet, hogy Barbiet látja bennem, bár neki rózsaszínű ruhája van, és nem kék,  mint nekem, de mindegy, mert anya még mindig ráncolja a homlokát.

Feltétlen le kell taposnod az egyetlen rendes cipőm sarkát? – kérdezi, és ilyenkor már egyáltalán nem szép, nagyon ideges. 

Anya tornázik

Amikor anya tornázik, övé az egész szőnyeg,

én a szélén állok, vagy a parkettán, és némán

követem a mozdulatait. Olyan hajlékony,

olyan ügyes, úgy szeretném leutánozni,

ahogy hajlong, vagy, ahogy felpúpozza a

hátát, mint a cicák, de nincs rá hely.

Örülök, hogy nézhetem. Csak ne kotyogjak bele –

kéri anya, és lemegy spárgába, ahogy a tévébe

mutatja a néni, a lába meg se reccsen.

Olyan hajlékony. Olyan ügyes.

Aztán felüléseket csinál, hogy kockás legyen a hasa, mert

a szüléstől egyelőre csíkos. Szerintem a csíkos has is szép.

Egy saját szőnyeget szeretnék. Egy varázsszőnyeget.

De ezt magamba kell tartani.

Nem olyan nagyot, mint az anyué, én beérném egy kisebbel is,

amíg tornázom, anya a sarkában álldigálna és ámuldozna,

neki milyen ügyes kislánya van. Vagy a parkettán. Nem nyikorogna,

mert azt nem szabad, csak nézne mozdulatlanul, majd kisvártatva

megdicsérné a hajlékonyságomat, mondjuk. Az a baj, hogy két szőnyeg már

nem férne el a szobában.

Pörgés

Aztán olyan is van, hogy anya nem tornázik,

és akkor én kezdek el pörögni a szőnyegen,

a közepén, ahol az a kör alakú virág van,

ami költözés közben úgy bepiszkolódott.

Egészen addig pörgök, amíg alaposan bele nem

szédülök, apu szerint fix, hogy egyszer nekiesek

a szekrénynek és betöröm a kobakom. Mondhat

akármit, nem vagyok buta, már kinőttem belőle, a pörgéstől meg

úgysem tud eltántorítani.  Ha megkérdezi, mit szeretek benne annyira,

persze nem árulom el neki, hogy a förgő szoknyámat

szeretem benne, meg a szédülést magát, csak nevetek.

Apu gyűlöli, ha kikacagják, a múltkor dühében még a keze is elszaladt.

Azt hitte, a pofon miatt többet nem fogok pörögni. 

De apától még az a pofon is jól esett. Csak azért

fakadtam sírva, nehogy még egyet kapjak.

Az azért már nem esett volna olyan jól. 

Ha apu…

amikor apu az ölébe ültet,

azt kívánom, bárcsak örökké ott ülhetnék és

nem kéne soha többé felkelnem, mert

nem akarok a fakockákkal játszani és

a barbies kifestőkönyv sem érdekel már,

csak nem merem megmondani.

amikor apu ölében ülök, az ő szemével látom kincseimet,

csupa limlom és kacat, ami hidegen hagyja a felnőtteket.

Ha apu kucorodik a szőnyegre játszani a fakockákkal, velem,

sárgára színezi Barbie haját a kifestőkönyvben

az persze egészen más. Anya kikiabál a konyhából, rakjatok rendet,

ha kijátszottátok magatokat, de apu sose játssza ki.

a derekam - morogja mindig, mint akinek fáj,

amikor fel kellene tápászkodnia,

egyedül én és anya nem hiszünk neki.

Ezeket a sorokat írta magáról Murányi Zita pár éve, bemutatkozásként, amikor először találkozhattunk vele a Versvasárnap rovat sor(S)aiban. 

Esterházy Péternek igaza volt. A Bródy Sándor-díj "megtalálta a maga méltó helyét" Zitánál.

Murányi Zita írásai a Centrifugán:

http://elofolyoirat.blog.hu/2008/10/10/muranyi_zita_nykobing_f

http://elofolyoirat.blog.hu/tags/mur%C3%A1nyi_zita 

http://elofolyoirat.blog.hu/2009/08/16/versvasarnap_muranyi_zita