A Budapest Pride időpontja (07.06.) éppen Frida Kahlo születésnapjára esik, e napon született a Dalai Láma, egy héttel később ugyanott a krisnatudatúak gyülekeznek rendes évi szekérfesztiváljukra, és ugyanekkor van a magyar világtalálkozó  ötven országból a Syma csarnokban.

Sűrű fényszögek: ezt  érzékeltem a gyülekező pikniken, ahol a melegek csinosítgatták magukat a vonulás előtt. Sok barát, régi jóismerősök, ez az előnye, ha évek óta jársz a Pride-ra.

Most 3 heteroszexuális férfival találkozom, akiket régen láttam, és évekkel ezelőtt még leszbikusként ismertem. Ennyivel könnyebb lenne férfinak..? Tűnődöm.  

Ők is alig ismerik meg egymást, vagy nem is ismerték, csak tőlem hallották, hogy léteznek mások is, akik férfiként folytatják. Igazi férfiak, látom, hallom és elfogadom őket. - Nem is tudom, miért vagyok itt? - kérdezi magától szelíden transz barátom, és lehet, hogy erre keresi a választ ezen a Pride-on.         

 A Felvonulás nagy volt, erős és bátor, a fiatal generáció a fenyegetettséget talán kevésbé érezte, mint az ötvenesek sokat tapasztalt élcsapata, a gyülekezőn 3000 főre becsülték a vonulók létszámát. A Kossuth tér előtt ért véget a menet, még egy kis vidám éljenzés, zene, néhány táncos forduló, majd óvatosságra intve engedik haza a felvonulókat a szervezők.

Nem jutok messzire, szimpatizáns ismerősökkel leülünk egy közeli teraszon és nézelődünk. A személyzet barátságos, a szomszéd asztaloknál lányok, néhány lufi, szivárvány, a sarkon pár méterre rendőrök. Mellettünk járókelők sétálnak el, közöttük önkéntes megtorlók, beszólogatók, lufipukkasztók, majd kis csoport érkezik egyforma fekete ruhában, megállnak a terasz előtt és csúnyán néznek, majd kérdőre vonják a távozni készülő lányokat, és máris izgatottan buzi-náciznak. Belehallgatok, és mire észreveszem, már magam is társalgok, mint idős meleg nő, egy agresszív fiatal férfival. A magyar (homofób) – magyar (meleg) párbeszéd így hangzott:

magyar: Milyen példát mutattok a gyerekeinknek?
magyar: Vannak gyerekeid?
magyar: Ott ül a 3 gyerekem a tévé előtt és ezt a mocskot nézi.
magyar: De miért ül a 3 gyereked a tévé előtt?
magyar: Hol üljön? És mindenhonnan ez a mocsok jön.
magyar: Én nem látom ezt a mocskot, te melyik csatornát nézed?
magyar: Ebben országban nem fognak a buzik vonulgatni!
magyar: De nyugodj meg, fognak, minden évben!

Itt a magyar-magyar türelem elszakadt, a homofób férfi leköpi a meleg nőt -- térdem ösztönösen lendül, amikor Rendőrség érkezik a helyszínre intézkedni. Megkérem a járőrt, írja fel a köpködő nevét, könnyebb lesz megtalálni, mint DNS alapján, de szerinte ez nem vicces. 

Felírják a magyart, ez öngól a zaklatást gyakorló kis csoportnak, frusztráltan elszélednek, de én maradok. Magát körözik, ezért bevisszük, mondja a járőr higgadtan, még egy félórát ellenőrzi ezt az infót, és csak azért nem bilincsel meg, mert látja, hogy érdekel az ügy, készen állok a kalandra, nem láttam még rendőrséget nagyüzemben. 

Olyan, mint egy iskola uzsonnaszünetben, a sok sötétkék egyenruhás fegyveres huszonéves rendőr épp megkapta vacsiját a felvonulás derék védelméért: zsugorfóliában szalámis zsemle, banán rákenhető szósszal, és vidáman dobálták egymásnak a rózsaszín kupakos vizeket. 

Benn üldögélünk az előtérben, ketten is őriznek, gyakran váltják őket. Fárasztó lehetek, pedig csöndben vagyok és ráérek, békésen nézelődöm, nehezen igazodom el. Ebben a közegben mindenki nagyon fiatalnak tűnik, és mindenki egyenruhás, kék vagy fekete. Ugyanilyen ruhában voltak a provokatőrök, akik a terasz vendégeit zaklatták, mintha csak gyakorolnának. Ugyanilyen fekete ruhás fiatal csoportok üldögélnek a rendőrség lépcsőin, készenlétben vagy előállítva, és sötétkék egyenruhás fiatalok őrzik őket vagy beszélgetnek, ki tudja. A szomszéd padon fekete ruhás lányok várnak, szigorú pillantásukban felismerem a rendőrtanulót, de őket is őrzik.

Kisvártatva két civilruhás fiatal érkezik, átvesznek, cigarettával kínálnak, majd a késői időpontra való tekintettel hazajuttatnak. A nénikék ilyenkor már alszanak, kacsint a sofőr a visszapillantóba, mielőtt kiszállok. 

De még nem alszom, hírek vártak a felvonulók traumáival, akiket zaklattak, ijesztgettek, megaláztak vagy bántottak útban hazafelé. Mindenki haragszik mindenkire, békés homofóbok verekedő heterókra, magyar melegek nemmagyarokra, nők nőkre és férfiakra, apák anyákra és gyerekre. Híreket kapok, képeket, lájkokat, kommenteket, és üzen békés transz barátom, aki évek óta heteró magyar férfi: „Jajdejó, hogy meleg vagyok és nem bunkó..” 

Gordon Agáta

 Forrás:

http://centrifuga.blog.hu/2012/07/07/pride_es_imanap_33