Peaktown Westben lemegy a nap, és fehér pincéröltözékben némán megjelenik egy boy - jobb vállán széles vörös szalag, királyi bojtban végződik a bal csípőjén. Feje nem is látszik a szürkületben. És a háziasszony kijelenti, hogy most mindnyájan eszünk pár falatot vacsorára.
Eleanor odafordul a fiához, akitől a gardéniát kapta, megkérdezi: - Megengeded? - és Kathleen ruhájára erősíti a virágot. (Ez segít valamicskét, gyöngy nélkül harsogóan csupasz a nyak.) Mily keresetten tetszelegve tudja egyetlen mozdulattal enyhíteni Kathleen szögletességét és a fiúk elkülönülését. Egy ökör is sírva fakadna ekkora nyájasság láttán. Karon fogja Kathleent, úgy mennek a pázsiton a villa felé (megremegek a látványtól), és pihegve mondja:
- Ebben az országban mindennapi kenyerünk a politika, ne feledd, hisz az ember úgy érzi, éhkoppra fogták szellemileg. Ne vedd zokon tőlünk, hogy mi, akik oly messze élünk Párizstól, ki vagyunk éhezve az ottani hírekre. Az abszurd színház állítólag nagyon érdekes. Gondolod, hogy jelenthetne valamit nekünk...? És Kathleen bemegy a gazdag ember asztalához, és tűri, hogy egy fehérkesztyűs fekete inas nagyszerű fogásokat szolgáljon fel neki.
Kitty mama és én semmit nem kapunk. Mi nem tartozunk a „mindnyájan" fogalmába. Így aztán elmehetek megvigasztalni Kittyt, már ahogy tudom, és átadhatom Kathleen üdvözletét, akinek nincs ideje számára.
A kabócák mindig alkonyatkor kezdik - sokkal többen vannak és sokkal nagyobbak, mint odahaza a tücskök. És az alkonyi madár olyan, mint a feketerigó, csak feketébb, egyhangúbb, könyörtelen. Gudu-gudu gyöngyöt mos - fel és le ...
Igor, Igor, haza kell menünk, itt nem mosnak gyöngyöt, behánynak bennünket a sárba..!
És jóllehet minden alkalommal egyre világosabban megértem, hogy nem fél tőlem, és egyetlen pennyt sem fog fizetni nekem az apja híre miatt, minden este ott leselkedem Peaktown Westben a sövény előtt, valahányszor Kathleennel ott üldögél egyedül, vacsora után. A kis zsaroló kellemetlen, de nem olyasmi, amire fel kell figyelni, véli az, akit egy másik veszély fenyeget. Kathleen, a féltestvér álcázott bizalmasom, akivel beszélnem kell.
A legtöbb embernek, legalábbis a tehetőseknek, van valami életveszélyes titkuk, ahogy Jack, a rendőr barátom mondja, és az én skótomnak ki kell szolgáltatnia nekem az övét, amit Kathleennek kell kiszednie belőle. Ha arra gondolunk, hogy az apa hogyan bánt az anyával, Kathleennek van egy morzsányi joga... és ahogy Kathleen ócsárolt engem, nekem is jogom van, ... és így tovább. (Szegénynek lenni nem életveszélyes. Ezt a titkot annyi emberrel megosztjuk, csak hogy békében élvezhessük. Nagyobb biztonságban senki nem lehet).
A beszélgetés alapja az apa szerepe Kitty életében, de mivel Afrika oly tolakodó és Kitty oly menekülő, sokáig nem tudni, vajon Kittyről beszélnek-e vagy Afrikáról - annál kevésbé, mivel Kathleen nem valami buzgó leánygyermek. A törvényes fiúnak pedig megvan a gazdasági alapja a lovagi magatartáshoz. Apja emléke kínosan érinti.
Sok mindent meg lehet bocsátani, néha még a kőszívűséget is, csak a rossz ízlést nem, mondja a művelt örökös. Ezek a könnycseppek, hogy mit megtett értem, az egyetlen fiúért -- ugyanakkor a szeretőjét az utcára lökte!
Kathleen, aki a szerencsétlenségben találkozott össze az anyjával, gondos nevelésben részesült. Ez lehetővé teszi számára, hogy éppen olyan távolságból beszéljen apjáról, mint a nagybátyjáról. Tehetségéből és nagyravágyásából pontosan egy tanítói vizsgára futotta, és a költségeket a nagybátyja viselte, nagyjából egészen az utolsó félévig.
Vér szerinti szüleit példának lehetne állítani - hiszen soha nem csapták be. Minek is leckéztetné meg bármelyiküket? A Fivérrel közös apja nyilván nem is tudta, mi történt Kittyvel (hogyan is tudhatná egy közönséges bűnös, hol és mikor szánta el magát az Űr arra, hogy gyereket teremtsen!) és amit az ember nem tud, azt nem lehet a terhére írni.
- De hát miért nem kereste fel soha apánkat ?
Kathleen úgy írja ezt le, hogy amikor végre eljutott odáig, nem sok maradt meg önmagából - így aztán hogyan is adhatott volna életjelt magáról?
- És akkor húszéves volt! Mit szóljak akkor én, aki csak most tudtam meg, mi történt vele...
A Fivér bánata: ifjúkorának egyetlen versenylova árából kifizette volna Kitty retúrjegyét, ha mást nem. Aludni sem tud, amióta tudomást szerzett apa „skóciai utazásának" következményeiről. Miből élt Kitty akkor, amikor ő a Sorbonne-ra járt, hogy humanista mázzal vonja be kereskedői képzettségét? Mit csinált Kitty apa hetvenedik születésnapján, amikor úgy ünnepelték az öreget, mint valami királyt? A maga nászútja Hawaii szigetére, amikor boldog volt, és biztosan hitte, hogy Eleanor grönlandi álma csupán pikantéria. Azon a télen oly hidegek voltak az éjszakák Joburgban - volt-e központi fűtés, ahol Kitty lakott?
Azon a vasárnapon, amikor Lilt megkeresztelték, és ő maga olyan boldog volt - „Látod, az ember nem ér rá, hogy az első hármat észbe vegye. Persze, derék fiúk voltak, büszke voltam és magabiztos, mint minden fiús apa, de csak amikor Lil jött, akkor lettem eléggé felnőtt ahhoz, hogy felfogjam: az ember semmit nem tud megérteni. Lil az első gyermekem, hiába, ez már csak így van. Semmit nem vonok meg a fiúktól, sőt minden lehető módon igyekszem kárpótolni őket azért, mert kezdetben nem értékeltem őket kellőképpen, és remélem, soha nem vesznek észre semmi megkülönböztetést. De Lilnek - ismerd el, hogy nincs párja!"
Mit csinált Kitty egy ilyen vasárnapon tizenhárom évvel ezelőtt? Ez volt az a hét, amikor kitették utolsó fürdőszobás lakásából? Elgondolni is rossz, hogy Kittynek évekig nem volt egy rendes konyhája, míg anyjának, élete utolsó esztendeiben, öt inas állt személyes szolgálatára.
Kathleen visszaél a Fivér összehasonlításaival, gondolatait eltereli Kitty lakásáról a szolgák lakásviszonyára, különös tekintettel Joburgra és környékére. Hallotta, hogy minden télen tömegesen pusztulnak a fekete gyerekek a bennszülött negyedekben, vagy közvetlenül a hidegtől, vagy a kis kokszkályhákból áradó széngáztól, mert koksz híján használhatatlan tüzelőanyaggal tömik a kályhákat. Hát nem felháborító?
Fivér azt mondja, hisz azok feketék, Kitty meg fehér, az afrikaiak akkor is örülnek, ha nem verik őket. Kittynek más igényeket kellett volna magával hoznia Skóciából. Kitty legalább akkor örül, ha nem ütik. Azt mondogatja, hogy soha nem volt ilyen sora, az afrikaiak néha még barátságosak is hozzá, mint egyenrangút kezelik.
De hát csak lehet tenni valamit annak érdekében, hogy segítsen Kittyn, és Fivér megint tudjon aludni? Esetleg kis házat lehetne adni neki, csinos summa nyugdíjat, ezzel jóvá tehetnék apa mulasztását.
És Kathleen azt mondja, hogy már késő. Kitty kétszersültön él, meg sörön, más étel nem kell neki, senkit nem akar látni, csak a feketéket, akik eljönnek a kulipintyójába, hogy egy kis nyugalmat találjanak. Kitty ott van, ahol lenni akar. - Semmi jogom ahhoz, hogy ráerőszakoljam magam a segítőkészségemmel.
És Fivér szemére hányja húgának, hogy félvállról veszi Kitty helyzetét. Egy fehér nő nem érezheti magát otthon egy fekete zugpálinkamérésben, ez kész lehetetlenség. Pokoli dolog szegény fehérnek lenni Afrikában, és Kathleen gondoskodjon arról, hogy Kitty kikerüljön a fekete szeszárudából, mert Fivér aludni sem tud, ha erre gondol.
- És szegény feketének lenni Afrikában, az nem pokoli dolog?
Drága skót húgom! Te, aki képtelen vagy felderíteni egy jogtalanságot, amelyet harminc évvel ezelőtt követtek el tulajdon anyád ellen - te azt kívánod, hogy fizessem meg az adósságunkat Afrikának, ami három évszázad alatt kamatos kamatostul gyűlt össze..?
Fivért nem érdekli a politika, Kittyről akar hallani. Újra, ugyanazokat a sovány tényeket. De arról hallgatnia kell, hogy micsoda Gond volt odahaza, nagy G-vel, amikor Kitty nővére egy hátrahagyott levélben elmesélte sejtéseit Kathleennek, hogy ki voltaképpen az apja. Vagy amikor senki nem tudta rászánni magát, hogy megírja Kathleen-nek, hogy az anyja, "Kitty meghibbant".
Elutazása óta 'az apa' nem adott hírt magáról, és Kitty sem adott hírt magáról a maga elutazása óta -- az emberek elvesztek a gazdagság vagy a szegénység Afrikájában -- nem illett kutatni az ilyesmi után, bele kellett törődni. Kitty apja csupán egyetlen szemrehányást tett magának: "Nem kellett volna engednem, hogy gondozza a kitaszított bárányokat, pusztultak volna el a régi, természetes módon, akkor Kitty megmaradt volna öreg napjaim örömére."
Kathleen tudta az apja nevét, kereshette, amikor Joburgba jött. De arról sejtelme sem volt, hol keresse Kittyt. És hogyan találkoztak a zugszeszmérésben? Sámuel megkérdezte, evett-e már aznap. (Hogy ez a Kathleen micsoda fontosságot tulajdonít annak a lényegtelen körülménynek, hogy éppen Sámuel kérdezte meg!) És Kitty ezt felelte: ay, - de pontosan olyan kiejtéssel, mint Kathleen anyai nagynénje, így aztán Kathleen először azt hitte, kísértetet hall.
Aztán jobban megnézte azt az árnyat, aki ott nyüzsgött, és akit „mamának" szólítottak.
Az anyajegy az állkapcsa balfelén, a hirtelen bizonyosság érzése, hogy ők anya és lánya!
Aztán a szégyen, mintha lopáson érték volna.
Mert hiába volt a lánya, Kitty iránt nem lehet barátságot érezni. Kathleen végre talált valakit, aki még idegenebb, mint ő maga: az anyját, aki soha nem mondja, hogy én, sem azt, hogy nem. Meg lehet fosztani a titkaitól, mint ahogy az ember egy növényt elemez - mégis megközelíthetetlen marad. És hát nem kellene valamicskét tisztelni egy idegent, még ha az ember édes szülőanyja is?
- Aludj békében, kedves bátyám. Kitty lenne az utolsó, aki abban leli örömét, ha másnak rossz a lelkiismerete.
- Amikor ilyen hidegen nézel, Kathleen, egészen olyan a tekinteted, mint apáé, és ez rémítő.
- Engem az rémít Kittyben, hogy nem tud nemet mondani. Iszonyú az az ember, akinek egyetlen sérthetetlen pont sincs az egyéniségében.
Más fivérek és anyák is vannak az országban, akikről Kathleen beszélni akar Fivérrel, és akik annyira fárasztják Fivért, hogy azonnal leragad a szeme - de hát a Kittyért való aggódás ébren tartja.
Ti fehérek, miért is nem tudjátok, milyen az afrikaiak sorsa..?
folytatjuk
Forrás:
Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.
A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman
Sara Lidman 1923-2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
