Takács Mária magyar utazónőket bemutató sorozatának bevezetőjében már megemlítette De Gérando Ágostnét. A magyar utazónők sorába két kötettel is bekerülő hölgy eredetileg Teleki-lány volt. Teleki Emma, csakúgy, mint nővére Blanka, Hosszúfaluban látta meg a napvilágot Teleki Imre és Brunszvik Karolina gyermekeként. Az 1809. szept. 11-én született lány később Blanka és nagynénjük, Brunszvik Teréz mellett sokat tett a hazai nőnevelés fejlődéséért. A XIX. század első felében a közéleti szerep vállalása is nagy szó volt egy asszony részéről. Irodalmi szerepéről, jelentőségéről elsőnek méltóképpen Bajomi Lázár Endre emlékezett meg. Nézete szerint "két jellemző vonás ötlik szemünkbe: éspedig az, hogy az írónő roppant művelt, jellegzetesen enciklopédikus szellemiségű szerzőnek bizonyul", másrészt "minden írását izzó hazaszeretet és a polgári radikális szabadságeszménybe vetett lángoló hit sugallja." (Teleki Emma életéről és műveiről. Irodalomtörténet 1976. évf. 933. p.)
A Brunszvik Teréz szellemi hagyatékát őrző alapítvány honlapja közli Hornyák Mária összeállítását az Őrláng című folyóirat 2009/1-4. számából Teleki Emma életéről, sorsáról – e cikkünkben főként ebből válogatunk, idézünk.
A Teleki család számos tagját ismerheti a történelmünket mélyebben tanulmányozó: Teleki Mihály, Apaffy Mihály fejedelem főkancellárja és tábornoka (1634-1690), Teleki Mihály, Kővár kapitánya (1671-1720), aki a Rákóczi szabadságharc idején átállt a fejedelem pártjára, de a szatmári béke után hűségesküt tett a császárnak. Utódjai közül való Teleki Sámuel Afrika-utazó és Teleki Sándor, Petőfi barátja, valamint a miniszterelnök Teleki Pál.
Ha valaki ránéz Teleki Emma fennmaradt arcképére, egyet kell értsen azzal, hogy nem volt különösebben szép nő, mégis nagy hatást gyakorolt a férfiakra – gróf Gyulay Lajosra például mindenképpen. Naplójában végigkövethető megismerkedésük és a kor általános ismerkedési szabályainak megfelelő kapcsolatuk alakulása. 1836-ban a 27 éves lányt Szapphóhoz hasonlítja, majd 1837-ben, egy a nővérénél, Wassné Gyulay Franciska kolozsvári házában töltött tartózkodás alatt kerül közelebb a hetekig náluk vendégeskedő Emmához. 1837. február 17-én ezt jegyzi fel naplójába: "Így képzelem a spanyol nőket, kikről azt mondják, hogy anélkül, hogy szépek lennének, mégis bájolnak... úgy tündököl kellemekben. Be szép, mikor atyjáról, testvéreiről beszél! Mely szép előadása, nyelve, hangja! Ki tudná visszaadni neki azt a boldogságot, mit ő fog adni férjének? Emma csak egy van!"
Február 25-én Gyulay a nővére sorait találja az asztalán. "Írja, hogy Emma indul, hogy én egyedül vagyok képes megmarasztalni, egyszóval sürget egy lépésre, melyet megtenni oly bajos, ki a nőtelen életet már megszokta." Pedig a lány nagyon is vonzza, s amikor Emma szobájában éjfél után is ég a gyertya, az ablakát lesi, s közben két naplóoldalon át utána epekedik. Emma elutazása után a leánykérő levelet is megírja, de lekési a postát, s a végén meggondolja magát. (Ld. Gyulay Lajos: Napló (1820-1848). Vál., bevez., jegyz. Csetri Elek. Kolozsvár, 2004. 211-216. p.)
Emma 1840-ben már 30 éves múlt, ekkortájt pártában maradva már vénlánynak számít. Letagad 6 évet, így szeretnek egymásba a 19 éves De Gérando Ágosttal. A család ellenzi a frigyet (mindkét oldalon), mert Ágost beteges fiatalember, ez azonban őket nem akasztja meg, 1840. május 14-én kelnek egybe. Erdélybe mennek, ahol férje írással foglalkozik, s szoros kapcsolatot tartanak fenn Jules Michelettel, a modern történetírás atyjával, de a lengyel emigráns Mickiewicz is a barátaik közé tartozik.
1848 májusában Ágost Párizsban „a magyar ügyet” szolgálja - diplomáciai munkát lát el. Felesége a beteg apja miatt nem tart vele. Október elején a fellázadt románok elől Nagybányára menekülnek. Decemberben eltemeti édesapját, de nem kap útlevelet. Ágost 1849 májusáig betegeskedik, majd júliusban Magyarországra jön, hogy megírja a szabadságharc történetét, a világosi fegyverletétel hírére azonban német földre menekül. Az átélt viszontagságok miatt tüdőbaja elhatalmasodik, Emma hamis útlevéllel gyermekestől kiutazik hozzá Drezdába, így a halála (1849. december 9.) előtti heteket együtt tölthették.
Fél év Drezda melletti veszteglés után de Gérandóné két gyermekével kijut Párizsba, ahol szalonjában az emigráns magyarokon (Teleki László, Nemeskéri Kiss Miklós) kívül számos francia híresség (Michelet, Lamartine, Edgar Quinet, Victor Hugo) is megfordul.
Teleki Blankát közben itthon 1851 májusában tíz év várfogságra ítélik – Emma úgy érzi, szerepe van a dologban, s ebben igaza is van, hiszen Blanka ellen a vád menekültek rejtegetése, tiltott könyvek terjesztése, valamint anyagok küldése Párizsba a szabadságharc hőseiről és a nép hangulatáról.
Emma még Drezdában a gyermekei részére összeállította a magyar szabadságharc történetét, és ezt az osztrák-ellenes írását javítás és kiegészítés végett hazaküldte a nővérének. A postára adott küldeményre a cenzúra lecsapott. Ekkor figyeltek fel Teleki Blankára, így került megfigyelés alá. Emma azért menekült meg a börtöntől, mert Magyarországtól távol volt. A fent említett írását némi változtatással beiktatta az Antonina és Attila 1. könyvébe, amely 1851-ben, Blanka elfogásának évében jelent meg. 1856. aug. 5-én kelt, kiadatlan levelében arról ír, hogy magát ajánlaná Blanka helyett Kufsteinbe a második 5 évre, ha már leveleinek nem kis szerepe volt nővére elfogatásában - erre azonban végül nem kerül sor, mert figyelmeztetik, hogy ha hazajön, őt is lefogják.
Párizsba érkezésük idején a lánya, Antonina hét-, a fia, Attila pedig három és fél éves volt. Ahogy a testvérek nőttek, úgy nőtt a nekik szánt írások hossza és vált bonyolultabbá tartalma is. A könyvsorozat 5. kötete, az 1866-ra elkészült kötet egészében útikönyv, mely római élményeiket dolgozza fel – így, valamint görögországi úti élményeinek leírásával került De Gérando Ágostné a magyar utazónők sorába – a 6. kötet pedig a párizsi világkiállítás részletes ismertetése.
Fábri Anna az "A szép tiltott táj felé". A magyar írónők története a két századforduló között (1795-1905) című, 1996-ban Budapesten megjelent kötetében úgy fogalmaz, hogy Emma e gyerekeinek szánt könyvsorozata "egyszerre folytatta és újította meg a magyar gyermekkönyvek legjobb hagyományait... Bizonyos, hogy az Antonina és Attila könyveihez hasonló, összefüggő oktató könyvsorozatot még gyengébb színvonalon sem írt senki".
Az Antonina és Attila 3. könyvéne címe Isten és haza. Ebben az istenhittel kapcsolatban egyfajta vallási tolerancia jellemzi, mikor így ír: "Fogadd el minden emberi tanból... azt, mi benne legtökéletesebb, legyen bár neve Szentírás, Korán, Haza, nem baj, mindegyikben Isten nyomára akadsz". "Szükségem van-e nekem katolikus, protestáns, zsidó vagy mohamedán szózatra hogy benned higgyek; csak látnom és hallanom kell, és tudok."
Teleki Blanka 1857 májusában általános amnesztiával szabadult, s az önkéntes emigrációt választotta. Többször találkozott Emmáékkal, 1862 őszén pedig, útban a francia tengerpart felé, az ő párizsi lakásukon szállt meg, és ott is halt meg október 23-án.
A kiegyezés (1867) után két évvel Emma hazatelepült. Továbbra is utazgatott Pestre, Párizsba, Görögországba; ez utóbbi útjáról könyvet írt. Élete utolsó másfél évtizedét Pálfalván töltötte, a vidék szegényei körében jótékonykodott, iskolát alapított. 1893. április 30-án, 84 évesen halt meg.
Bővebben a róla szóló irodalomból a Brunszvik Teréz Alapítvány honlapján.
