Bajtai Andrással Fenyvesi Orsolya készített interjút.
Bach Máté felvétele
“Alapjáraton megrögzött lírai alkat vagyok”
-Fenyvesi Orsolya szemtelen interjúja Bajtai Andrással-
Miféle lelki felbolydulás vitt versírásra? Hogy emlékszel vissza a kezdetekre?
Általános iskolás koromban Petőfi Sándor szerelmes verseivel próbáltam udvarolni a lányoknak, többnyire hiába. Alsó tagozatos lehettem, és ilyeneket küldözgettem nekik, mint mondjuk ez: “Szeretlek én, szeretlek téged, / kedves kis angyalom, / Csak az fáj, hogy szerelmemet be / Nem bizonyíthatom.” Azt hiszem, Petőfi hatására kezdtem el verseket írni. Emlékszem, mennyire örültem, amikor először láttam nyomtatásban az egyik korai zsengémet, aminek Hóvirágok volt a címe. A Természet című magazinban jelent meg, talán 1997-ben.
Az első irodalmi folyóirat, amiben aztán végül megjelentem, az a Napút volt. 1999-ben indult a lap, és egy irodalmi pályázatot hirdettek az augusztus 11-i teljes napfogyatkozás kapcsán. Aranysárkány jeligével küldtem be egy verset, és nagyon jól esett az a két mondat, amit Prágai Tamás írt rólam a pályázat értékelőjében: “Ugyancsak szerkesztettségével tűnik ki a Nekrológ („Aranysárkány” jeligével): »Szemek voltunk, / megtaláltuk az árvaságot a sebes / mezőkön, a vérző foltokat a smaragd / nyárban – / megtaláltuk a virágot: / pipacs.« A képsor a látás szervétől a látvány konkrétságáig jut el, a látó érzékenységét a látvány plaszticitásával ellentételezi.” 16 éves voltam, ilyenek voltak az első lépések.
Bajtai András és a szerelmi kín. Póz vagy valóság?
Inkább egy állapot, ami már véget ért. De úgy érzem, hogy mindenképpen volt benne egy nagy adag teatralitás is. Persze a lírai élveboncolás enélkül nehezen megvalósítható.
Mindenkinek vannak halott kedvencei, de melyik kortárs magyar költőtársad épülő életművére tennéd rá a kezed?
Életművek helyett inkább számomra tartósan fontos és nagy verseket emelnék ki. Nagyon szép, komoly és érett versnek tartom Szálinger Balázs Hétfő éjjel az Üllői úton című versét vagy Lanczkor Gábor Hiszen mi ez című mélyről zengő költeményét. De ne felejtsük el Deák Botond titokzatos japán, kínaiját és Schein Gábor megrendítő Éjszakai utazását sem. Legutóbb Kollár Árpád mondogatnivalóan szép Erdős verse nyűgözött le nagyon.
Bizalmas viszonyban voltál az Éjszakával. Mit tudtál meg tőle?
“Egynek virrasztania kell, úgy tartják. Egynek ott kell lennie.”
Falod a regényeket is. De dédelgetsz-e már titokban egy saját prózai művet?
Titokban régóta. Egy regény elsőre talán túl nagy falat lenne, de szeretnék azért valamikor a versek mellett novellákat is írni. Vagy esetleg egy kisregényt. De ha a prózaírásra gondolok, akkor a novella gondolata most valamiért jobban lázba hoz. Annyira tetszettek például Flannery O’Connor vagy Wells Tower rövidebb írásai, hogy kedvem lenne nekem is kipróbálni magamat ebben a műfajban. De alapjáraton persze megrögzött lírai alkat vagyok.
Bajtai András és Fenyvesi Orsolya, Lukács Barbara felvétele
Buksza című, az Élet és Irodalomban, valamint harmadik, Kerekebb napok című verseskötetedben megjelent versed sokaknak az onanizáció képzetét idézi fel. Van ennek valóságalapja? Mit gondolsz a férfi szexualitás helyéről a költészetben?
Tudatosan semmiképpen sem akartam a Buksza című versemben ezt az olvasatot sugallni. De előfordult már velem ilyesmi véletlenül: Az átlátszó város című első kötetemben volt például egy vers, aminek Megjön. És a lányka volt a címe. Erről szinte mindenkinek a menstruáció jutott eszébe, pedig egyáltalán nem akartam ilyesmiről írni. Az első könyvemben volt amúgy egy másik sor, ami így hangzott: “arra pedig, hogy az angyalok onanizálnak-e, gondolni se merek.” Azt hiszem, korábban sokkal jobban foglalkoztatott a férfi szexualitás explicit-pszeudovallomásos beépítése a versekbe, mint mostanában. Első kötetem A félelem tart életben című záróversében egészen idáig merészkedtem a sosemvolt lányokkal kapcsolatban: “Megkérem őket a dolgokra, amikre / téged sosem kértelek. Hogy üljenek / az arcomra, orromat hadd nyomjam / a hüvelyükbe. Hogy használják a kiskanalat, / és közben tapossanak a csuklómon, / szorítsák el vénáimat.” Ma már nem írnék ilyesmit, mert távolibb szférák bűvöletében élek.
Használsz-e lelki-gondolati ajzószereket alkotáskor? Káros szenvedélyeid segítik vagy gátolják munkádat?
Zenét, zenét, zenét. A legfrissebb érzelmi líralövedékem James Vincent McMorrow Red Dust című dala. Szeretem az érzelmes melódiákat, patetikus számokat. Mostanában Nils Frahmot, James Blake-et, Jon Hopkinst, Bon Ivert, Angus & Julia Stone-t, Dustin O’Hallorant, SOHN-t, The xx-et, Hayden Calnint, Nicolas Jaart, London Grammart, Four Tetet hallgatok szívesen. Mióta a dohányzás helyett Tolvaj Zoltán barátomnak köszönhetően átálltam az elektromos cigaretta használatára, többnyire káros szenvedélyeim sem maradtak. Többnyire.
Mit látsz a jövőben? Az öreg Bajtait, a költőfejedelmet tanítványai körében vagy egy magánmitológiájában rejtőzködő, titokzatos figurát a budapesti utcák sötét sikátoraiban?
Ha eme kettő végkifejlet közül kell választanom, akkor inkább a Füst Milán-projektet futtatnám le szívesebben. A sikátorokat meghagyom a hobóknak.
Mennyire fontos neked az elismerés? Ráér a halál után, vagy szeretnéd, ha szeretnének?
Mivel valahol hiú ember vagyok, ezért azt mondom, hogy nekem számít. Szerintem amúgy mindenkinek jól esik a szakmai elismerés, a pozitív visszaigazolás. Meg persze a pénzjutalom sem jön rosszul. Főleg ínségesebb időkben.
Milyen totemállatot választanál?
Imádom az olyan kis szőrmókokat, mint a szurikáták, a koalák, a tengeri malacok, a hermelinek, a vombatok, a rókák vagy a kismajmok. De a törékeny testű madarak is hatást gyakorolnak rám. A kolibrik vagy a pintyek például. Meg tudom érteni, hogy Tandori Dezső miért kötődött annyira a verebeihez. Ha gazdag lennék, biztosan lenne egy óriási privát állatparkom, és ha lesz egyszer macskám, Szőlőce lesz a neve. Ha pedig totemállatot kellene választanom, akkor a bagoly lenne az. Higgadt, csendes, bölcs megfigyelő, de gyors és veszélyes ragadozó madár is. Néztél már közelről egy bagoly szemébe? És persze ne felejtsük el azt sem, hogy titokzatosak is, mert a baglyok nem azok, amiknek látszanak.
Fenyvesi Orsolya, Bajtai András és Nosferatu, Lukács Barbara felvétele
Ideális esetben, ha nem lenne már túl késő, mivel keresnéd kenyeredet?
Horrorfilmek speciális látványeffektusain, különleges sminkjein és maszkjain dolgoznék a legszívesebben. De nem az ócska és lelketlen CGI-re gondolok, hanem a sokkal lenyűgözőbb prosztetikus módszerekre. Hús-vér szörnyeket és imádnivaló lényeket teremtenék, mint a legnagyobb példaképeim: Carlo Rambaldi (E.T. - A földönkívüli, Birtoklás), Rob Bottin (A dolog), Rick Baker (Egy amerikai farkasember Londonban), Chris Valas (Szörnyecskék, A légy) Stan Winston (A bolygó neve: Halál, Jurassic Park), Tom Savini (Péntek 13) vagy Gregory Nicotero (The Walking Dead).
Nevettél valaha szóviccen?
Őszintén, tiszta szívvel talán sosem.
Mesélj a dezorientált pingvinekről!
Róluk már mindent elmondott Werner Herzog a Találkozások a világ végén című dokumentumfilmjében. A lényeg, hogy ha szíved szakad is meg érte, akkor se eredj egy összezavarodott pingvin nyomába az Antarktiszon. Nem lehet őket megmenteni.
A Kerekebb napok után talán jogos a kérdés: látomásos költőnek tartod magad? Vágytál-e valaha prófétaságra?
Nem. De saját hazára annál inkább.
Fenyvesi Orsolya
