"Sevillában, úgy mint a többi spanyol városokban is, nagy szerepet játszanak a fodrászok és borbélyok. Ahol földszint vagy az emeleten feltünő szép, áttört nagy aranybetűket látunk, előre tudhatjuk, hogy ott a ’fodrász-műhely’ felirata áll s bent a mindent tudó haj-művészek működnek.
De mint a borbélyok csorba réztányéraiban az átlátszó buborékok: úgy pattognak el egymásután ama előleges fogalmak is, melyeket Sevilláról az ide jövet előtt magunknak alkottunk.
Vidámság, élénkség, zaj, sok változó tarka kép az: mi képzeletünkben fölmerült. Úton-útfélen castanuela-csörgés meg flamenco-táncz, a mit vártunk, és nem találunk sehol."

Majthényi Flóráról (1837. július 28. – 1915. május 18.) korábban a Magyar világjárónők sorozatban olvashattad Takács Mária írását. Spanyolországi képek című úti beszámoló-kötetét most ICA-n is olvashatod: a kilenc esszéből álló kötetben megismerheted azt a Madridot, Sevillát és Granadát, amit akkori úti élményeiből Majthényi Flóra rakott össze a világnak. Ma Sevillába kalauzol. A kötethez írt előszót itt találod. Jó utat!

Majthényi Flóra: Spanyolországi képek
SEVILLA

Sevilla és a szappanhab: egy fogalom! Ki birná e nevet kimondani a nélkül, hogy oda ne képzelne egyúttal egy csevegő borbélyt, ki a város minden híreit, minden csínját-bínját ismeri, rájok vonja az öregek figyelmét s egyúttal rokonszenvével kiséri, elősegíti az ifjak ellenzett szívviszonyát és oda-odakacsint a boldog sugdosók felé; míg a papa arcát jól telemázolja szappanhabbal, úgy hogy az mozdulni sem tud, a cselszövő ’irtóművész’ kezében pedig csillog a sárgarézből préselt csorba tál, s a fölhalmozott buborékok egymásután pattognak el szivárványszínű semmiségökben!

(forrás)

És csakugyan Sevillában, úgy mint a többi spanyol városokban is, nagy szerepet játszanak a fodrászok és borbélyok. Ahol földszint vagy az emeleten feltünő szép, áttört nagy aranybetűket látunk, előre tudhatjuk, hogy ott a ’fodrász-műhely’ felirata áll s bent a mindent tudó haj-művészek működnek.
De mint a borbélyok csorba réztányéraiban az átlátszó buborékok: úgy pattognak el egymásután ama előleges fogalmak is, melyeket Sevilláról az ide jövet előtt magunknak alkottunk.

(forrás)

Vidámság, élénkség, zaj, sok változó tarka kép az: mi képzeletünkben fölmerült. Úton-útfélen castanuela-csörgés meg flamenco-táncz, a mit vártunk, és nem találunk sehol.
A régi Sevillából már csak egyes régi kapu- és bástya-töredéke áll, de a még folyton szűk és árnyas utczákon amaz életnek nyoma sincs, a melynek visszfényét most inkább is Barcelonában látjuk, mintha a délibáb venne föl egy régi képet, és odatükrözné azt egy másik, messze tájra.
A sevillai híres vidám élet és zaj: most már inkább is csak az épületekben található fel; színházak, báltermek s a férfiak által monopolizált elegáns kaszinók belsejében. Az utczákon pedig nincs egyéb holmi ízetlen farsangi tréfánál, melylyel a nép akarja föntartani régi jó hírnevét az andaluz-vidámságnak s e czélból illeti apró bosszantásokkal egymást és ha teheti szerét, az idegent; így fejezné ki legalább amaz ellenszenvét is, melyet a más nemzetbeli iránt érez.

(forrás)

De az osztrák-magyar alkonzul véleménye szerint ez komoly mérveket ölthetne a legkisebb előfordúlható zavargásnál is; azonnal felhangzanék a „que vajya a su tierra” (menjen haza!) mint ez más alkalommal is történt s különösen akkor, midőn az „Alemanos”-t (német) akarták megostromolni s összetörni mind ama szép üvegraktárakat, melyeket a csehek bírtak.
Pedig az ilyféle zavargások nincsenek most itt a lehetetlenségek közé sorozva. Sőt ellenkezőleg híre jár, hogy valamelyik ezred (mint az Spanyolországban gyakran történik) újra meg lenne vásárolva a pártok egyike által; s épen ezért ki van adva a rendelet, hogy az őrség mintegy „fegyverben háljon.” Különösen miután az anyakirályné – Izabella – ennek leánya, s veje „a német herczeg” az Alcazár-ban tartózkodnak.

(forrás)

Izabella most is csinos nő, fiatalabbnak tetszik, mint az arczképeken; típusa is más, inkább angol; kivált ha a nap vörhenyes aranyszínben játszó hajára süt. Az udvar nincs itt annyira elszigetelve, mint például Madridban. Inkább is egy megszokott földesúr szerepét játszsza. Egyszerű fogatokon fesztelen kocsiznak az ódon Alcázar kapuján ki s be, s kalapját alig billenti meg valaki, mert elhaladásukat alig veszik észre.
Csak a „guardia civil” kapja le süvegét az őrház előtt; és áll mozdulatlanúl, míg az „ex-királyné” kocsija berobogott az udvar kövezetére.
A multkor szegények lepték el az Alcázar kapúja előtti tért; mert Izabella keresztanyai tisztséget vállalt egyik előkelő hivatalnok gyermekénél. De csalódottan oszlottak szét, mert az alamizsnaosztogatás elmaradt.
A Szt.-Elma palota fáinak zöld koronái nem látszanak el az Alcázarig, le van rombolva a telefondrót is, mely egykor gyöngéd szókat vitt át egyik helyről a másikra; midőn t. i. XII. Alfonso és a szép Mercedes beszélgettek egymással.

Most már csak az árnyas park fái susognak egy szép, ifjú hercegnő ábrándjairól; s valahol ott sziszeg még a légben az ifjú nyilatkozata is: „Csak úgy fogadom el a koronát, ha Mercedes is az enyém lesz!” S övé lett a korona is, Mercedes is, de csak rövid időn mindkettő. A sírbolt pompájába a napsugár be nem hatol, de a valódi szerelem fénye onnan is feltör, s beszélnek még róla a sevillaiak.

A Szt.-Elma – vagy más néven a Montpensier palota – minden pompája mellett is nagyon szomorú. Nem csuda! kerüli maga a herczeg is, ki egykor pénzével s erélyével trónra emelt s trónról döntött: most szomorú emlékeül tépelődik csupán és kerüli otthonának pompáját, mely egymásután elvesztett gyermekeit juttatja csak eszébe.

a Montpensier palota

De ki beszélne szomorúságról Sevillában, a hol par force víg akar lenni – vagy legalább annak látszani – mindenki!
S a leányok a virágok mellett gondosan őrzik meg hajukon a farsang odahintett jelvényeit is. Hisz ez itt ép oly ingerkedő kitüntetés, mint nálunk husvétkor az öntözködés szokott lenni. S mint az apró tócsákat látni a földön, úgy itt is az utczák nem egy részét borítja el a bohóskodás e tarkasága; míg egyes kirakatokból különböző álarczok bámulnak reájuk üres szemeikkel- Halál- és állatfejek. Nevető, síró és kancsalul néző szörnyetegek, s túlnyomó számmal a kilógó nyelvű torzképek.

A Calle Sierpes egyik üzlete ma

S ezekkel majdnem szemközt a legelegánsabb – a Sierpes-utczában ott ülnek a nagy tükörablakok mögött a kaszinók egyikében Sevillának előkelő caballerói a bársonykereveteken és karszékeken, és pedig oly non chalance-szal, oly kényelemmel, oly nyugalommal, mintha őket a világ bohóságai nem is érdekelnék, hanem legalább is az ország fontos dolgait beszélnék meg csendes hangon, számítóan, gondolkozó arczczal.
Azonban – gyanús az, hogy minden ilyen kaszinó kapú alatt levő bejárata előtt díszes, libériás inas ólálkodik, vár a parancsokra vagy őrt áll.
- Mondja csak uram, nincs azokban a kaszinókban odaát egyúttal játékház?
- Dehogy, asszonyom! Oda csak tagok járnak s a kiket ők vezetnek be.
- Hisz ez nincs ellentmondásban. De hát a háttérben miféle elkülönzött helyiségek azok?
- Olvasó- és társalgótermek.
- S az utczán mennyi roulette-kerék van a kirakatokban!...
- No hiszen az igazat megvallva, szokott itt azelőtt játék lenni, midőn a kormányzók valamelyike nem volt szigorú, de most szigorú, s csak a policia húny szemet olykor és engedi meg a „roulette”-et meg a „monte”-t, ezt a nagyon hazárd kártyajátékot. De ez is inkább magánházakban történik, hol a háziur adja a bankot, vagy ha nem akar a maga bőrében fellépni, fizetéses bankárt állít oda, mert olykor meglepi a rendőrség, ha nagyon elszaporodnak a tiltott fészkek és felsőbb zaklatásnál fogva meg kell ritkítani.

- Ez tehát a Sevilla híres vidámsága és vonzereje?
- Córdoba e tekintetben még olyanabb. Ha az urakat a szerencse itt elhagyta, vagy unatkoznak: akkor oda mennek.
- S a nők?
- A nők Spanyolországban nem játszanak; legfeljebb a legnagyobb titokban, s azt sem tudni hol, mert igen megszólanák érte.
- S a kaszinókba nem járnak?
- Soha, csak az úgynevezett „nagyhéti feria” (vásár) alkalmával, de akkor sem itt, hanem a Feria-ban, mely a húsvéti ünnepek után mindenkor április 18-án, 19-én és 20-án szokott megtartatni, s csak abban a ritka esetben halasztatik el, ha a nagyhét ezekre a napokra esnék. E vásárba költöznek a gazdag sátorok közé a kávéházak, éttermek és kaszinók is az e czélra készült helyiségekbe, mint valamely kiállítás alkalmával. A mulatság egymást éri, s ilyenkor a kaszinói tagok is kiviszik oda nejeiket és leányaikat, kik este tánczolnak, míg nappal ott szórakoznak a vásárban és termekben.

- Hogy a karácsonyt zajosan ünneplik, az még némileg érthető, mert kifejezése akar lenni a Megváltó születése fölötti örömnek. De hogy e mulatságok miért viselik a szomorú a szomorú emlékű nagyhét, a passió hetének színét?...
- Asszonyom, ne feledje el, hogy Spanyolországban, különösen pedig Andaluziában vagyunk; a déli véralkat soká búsulni nem tud, s vigasztalást keres mindenben. A föltámadás megtörténvén, - mint elmúlt szomoruságot – épen a nagyhetet zajosan ünnepli meg.
- S a szenvedő Krisztust még sem ábrázolják sehol borzasztóbb sebekkel és a fájdalomtól irtózatosabban eltorzítva, mint itt ez országban.

El Greco: Krisztus a keresztfán

- Épen azért, mert a szánalmat újra meg újra fel kell frissíteni e népnél, és pedig látható, megkapó jelek és jelvények által. Szóval a vallásnak kell őrködni a velünk született könnyelműség felett. Például képzelje, midőn Sevillában vizáradás volt s a minister maga járta be a várost csónakon, hogy élelmiszereket osztogasson, elképzelve a nyomort és gyászt, amit látni fog. De csak az elsőt láthatta, mert a háztetőkön ülő nők felvirágozott hajdíszszel, dallal, castanuela és pandereta csörgéssel fogadták őt. Ily könnyelműséget csak a vallás fékezhet meg.

Tartalom: 1. Spanyol utczai élet 2. Bika-viadal 3. Műkedvelő torerok 4. Sevilla 5. Semana santa 6. A farsang Sevillában 7. A sevillai vásár 8. Az andaluz nép 9. Granáda