"Ugy képzeljék önök, mintha egy kiállítási tér volna ez illatozó, virító akáczok alatt. Csakhogy megbámulni való tárgy nincsen, mert az elárusítandók legnagyobb része csak játékszer, frissítők, sütemények, apróságok, szóval inkább is csak ürügy, keresése a mulatságnak. A mi talán a „vásár” czimet megérdemli, az a diszes téren túl, a karámokra osztott gyepes marha-vásár fog lenni, a hol máris lézeng nehány csoport és nyáj, de még nem mutatja föl az andaluziai hires szép fajokat."

Majthényi Flóráról (1837. július 28. – 1915. május 18.) korábban a Magyar világjárónők sorozatban olvashattad Takács Mária írását. Spanyolországi képek című úti beszámoló-kötetét most ICA-n is olvashatod: a kilenc esszéből álló kötetben megismerheted azt a Madridot, Sevillát és Granadát, amit akkori úti élményeiből Majthényi Flóra rakott össze a világnak. Ma a Ferián, a sevillai vásárban szerzett élményeit ismerheted meg. A kötethez írt előszót itt találod. Jó utat!

Majthényi Flóra: Spanyolországi képek
A SEVILLAI VÁSÁR

A híres sevillai vásár (ugynevezett Feria) előestéje van s az egész vásárnak a váza már áll. Sőt több ennél, mert imitt-amott ki vannak már a kereskedők bódéi töltve s nem egy helyen lengenek a casilla-k (házacskák) szőnyegfalai; a szegény ambulans árusok vászon-sátrai is végig huzódnak már a fal hosszában s ezek a legkészebbek, mert a zagyván beléjük hányt czók-móknál úgy sem fognak egyébbel ékeskedni. Olyankor legjobb végigtekinteni egy készülődő sokaságon, midőn olyan még az egész, mint egy emelkedő góth-épület finoman áttört csipkézete s csak a nagyon is nyilt hézagokat betöltő diszitések hiányzanak.

Itt is megvan már az egész terv s egyetlen éjen át ki fog töltetni a hiányzó díszszel, csinnal, hogy a sevillai rang és pénzelőkelőség számára egy rögtönzött szellős kis város emelkedjék, melyre ők már egész éven át örültek.

Ugy képzeljék önök, mintha egy kiállítási tér volna ez illatozó, virító akáczok alatt. Csakhogy megbámulni való tárgy nincsen, mert az elárusítandók legnagyobb része csak játékszer, frissítők, sütemények, apróságok, szóval inkább is csak ürügy, keresése a mulatságnak. A mi talán a „vásár” czimet megérdemli, az a diszes téren túl, a karámokra osztott gyepes marha-vásár fog lenni, a hol máris lézeng nehány csoport és nyáj, de még nem mutatja föl az andaluziai hires szép fajokat.

A casilla-k, a sevillai gazdagok e házacskái, hosszú sorokban egész utczát képeznek. Csak az „ayuntamiento”-nak, a tartomány képviselőségének nem fából rögtönzött valóságos háza, a többi üres váz fa-czölöpökből, vászon tetővel és az egészet az illető tulajdonosoknak – vagy bérlőknek – kell szövettel vagy szőnyeggel körülfalaznia s bebutoroznia. Nem egy „háziur” segít nyugtalan örömében a kárpitosnak vagy asztalosnak munkájában, hogy holnap reggelre minden kész legyen; míg a szomszéd házacskákban felvirágozott haju úrnők inganak a könnyű nádkarszékekben, s egyúttal figyelmeztetve utasítják a szobaleányt, hogy tisztára söpörje le a tarka, pálma-sásból font szőnyeget.

Szóval mindenki jelen akar lenni; mindenki látni akarja, hogy jelentkezik a szellős tündérország, a hol négy egész napig fog tartani a mulékony, tarka, lepke élet.

*

Az éj bekövetkezett s már ujra félre is vonta csillagsátorát e gyorsan támadt kis gyarmatnál. A vásár megkezdődött s már most naponta tekintünk szét, hogy milyen jelenetek ragadják meg legjobban figyelmünket.

A mi tegnap keret volt, az ma kitöltött, életteljes kép. Zajos, tarka, élénk, zagyva síp, dob, zongora, réztányér és zenekar s ezen kívül számtalan gyermek fülhasító játékzenéje tölti be mindenütt a levegőt. Ezenkívül beszédzsivaj és ordítás; mit leginkább azok idéznek elő, kik vörös arczczal, fölpuffadt nyakkal magyarázzák a bódé emelvényéről az odasereglett népnek az odabent látható csodákat.

A nagyobbrész inkább az étházak felé tart, melyek föltűnő sokaságban egész hosszú utczát képeznek; szépen, békésen egymás mellett, sejtelmük sem lévén ma közmondásról: hogy „két dudás egy csárdában meg nem fér.” Itt ugyan megfér temérdek csárda egymás közelében! Természetes, hogy az étházak mindenikében bort is mérnek, legkivált a híres manzanilles-t és xeresi bort.

Felbokrétázott, felszalagozott fehér drapériák lengenek e helyiségek belsejéből hivólag s hosszú fehéren terített asztalok várják a szívesen látandó vendégeket.

Ez az utcza azonban még nem elég, van egy más, ahol még olcsóbb, még népiesebb taverná-k állnak s ezen kívül még egy sor, ahol már az utczán főzik az ételt, sütik a halat, rántják olajban a tészta-félét s az egyetlen terített asztalhoz (a kis bódé belsejében) a szó szoros értelmében erővel vonszolják be a vendégeket a czigányarczu vidéki andaluz nők.

Ép oly békésen, mint az étekházak, férnek meg egymás szomszédságában azok a játékosbódék, melyek egy egész hosszú utczát képeznek s melyek olyannyira egyformák a sok pléh-sisak, pléh-kard, pandereta stb. csillogásától, hogy alig lehet megkülönböztetni egymástól.

Szemközt pedig a fák alatt ugyanilyen hosszú sorban foglalnak helyet a turron-t árulók; e mézből és mandulából készített kedvencz csemegéjét a spanyoloknak és az alantabb kirakott főtt babot, pirított borsót, mogyorót, áztatott földi mandulát, közönséges nyers makkot, mint csemegéjét a legszegényebb osztálynak.

A gyermekek nagyrésze andaluz jelmezbe van öltöztetve. A leánykák ugyanilyen virágos fehér mantilákkal a fejükön, tarka rövid szoknyában és vállfűzőben. A kis fiúk pedig testhez álló szűk nadrágban és bársony ujjasban ama sajátságos, lapos, andaluz-kalappal a fejükön, melyet valamennyi „Gonero” is visel. Természetes, hogy a piros vagy kék öv-kendő sem hiányzik.

Az arczokon az ünnepi jó kedv obligát napsugara van, időtöltésük pedig a csevegésen kívül a csemegézés, mely a székre öntött boca-k (főtt rák-lábak) elfogyasztásából áll. Néhol azonban sem az utczai zongorát nem hallgatják, sem a rák-lábakat nm fogyasztják, de maguk zendítik rá a pianino-t és hozzák mozgásba a saját lábaikat a castanuela ritmikus csattogása mellett. A sétálók megállanak a nyitott elejű casilla előtt, hogy a kecsesen hajlongó párokat megbámulják. Minél hajlékonyabbak, simábbak a mozdulatok, annál szebb a táncz. Néha pedig szilajságával mind jobban lelkesíti, ragadja a castanuela-csattogást, ez pedig viszont magát a tánczot. Madarat vélünk hallani, mely trilláz torkaszakadtából s majd viszont meggondolt öntudattal tartja meg a pauzákat és a ritmust oly szorosan: hogy szinte kihallik belőle a melódia is.

Odébb meg üres a kis ház, mert lakói már ott kocsiznak a fasorban, ama diszes fogatok egyikében, melyeket nemsokára úgyszólván az egész társaság követni fog s mely kocsizásban Izabella királynő is részt venne, ha nem utazott volna már el Sevillából. Sétakocsizás után kigyúl a mindenfelé elhelyezett lámpák gyöngyfüzére s csak ekkor kezdődik az igazi élet. A zene és táncz minden oldalról kihangzik; az utczákon tolongás van; a cirkuszok, szinházak és látványos bódék hirdetői még jobban iparkodnak ordítani; az állatsereglet előtt még jobban verik a rézdobot, úgy, hogy a szegény majmok is összerezzennek a nagy zajtól és csak habozva nyúlnak az eléjük tartott mogyoró vagy mandula után, mintha ezekben is dinamitot sejtenének, oly gyanusan pislognak előbb az ajándékokra.

De meneküljünk e zsivajból, zajból a ganadera-k (csordák, nyájak) felé, honnan kaszált fű illatát hozta a szellő. Utunk ismét a casilla-k során visz át, hol egy-egy ide kivándoolt casino is egybegyűjtötte már vendégeit, ezuttal nőket is, mert a tagok magukkal hozták feleségeiket, leányaikat, meghívottjaikat. Az asilo hivatala még csendes, mert ilyenkor nem igen fog már senki házat bérelni. A San Fernandó szegények házának alapjára foly be ugyanis a casilla-k bérleti összege. De annál éberebbek a sebészeti és rendőri casilla-k, ha netalán valamely cuchillada (kés-szúrás) vagy lopás adná magát elő. De e perczben egyik sem fordul elő, csak bámul és tolong a nép a kivilágított nyitott szalonok előtt, mintha valamely „sánta ördög” szedte volna ki az elzáró falakat az ő kedvükért.

Jól esik menekülni a kellemetlen, tolongásból a nyilt mezőre, hol égnek a pásztortüzek, a lovak lehorgasztott fővel állnak fáradtan, a tehenek pihenve kérődznek s a kecskék, juhok csengője, kolompja csak olykor-olykor szólal meg, ha egyet mozdulnak.

Valóságos magyarországi alföldi kép! Még a bogrács is ott lóg a parázs fölött, ,ég a kifordított gubájú bojtár is ott sütkérezik az aranyfényben.

Kevésbe múlt, hogy magyarúl meg nem szólítom:

- Hová való kend?
- A hegyekből, a lesni provincziából.

*****

Tartalom: 1. Spanyol utczai élet 2. Bika-viadal 3. Műkedvelő torerok 4. Sevilla 5. Semana santa 6. A farsang Sevillában 7. A sevillai vásár 8. Az andaluz nép 9. Granáda

A mai rész képei innen valók.