"Amott zsivaj támad, valóságos öntözködés s a férfiak szórják a tarka papirdarabkákat az elhaladó nők fejére. S ezek némelyike csak mosolyog hálásan, megelégedetten, mint a hogy a kitüntetést fogadni szokás; mások viszont ugy tesznek, mintha szabadkoznának e röpke özön ellenében, pedig már előre is virággal díszitették a hajukat, hogy a majdan reá hulló tarkaság alatt annál inkább olyan legyen, mintha viritó fák hullatták volna reájuk üde szirmaikat."

Majthényi Flóráról (1837. július 28. – 1915. május 18.) korábban a Magyar világjárónők sorozatban olvashattad Takács Mária írását. Spanyolországi képek című úti beszámoló-kötetét most ICA-n is olvashatod: a kilenc esszéből álló kötetben megismerheted azt a Madridot, Sevillát és Granadát, amit akkori úti élményeiből Majthényi Flóra rakott össze a világnak. Ma a sevillai farsang a témája. A kötethez írt előszót itt találod. Jó utat!

Majthényi Flóra: Spanyolországi képek
A FARSANG SEVILLÁBAN

Itt a három utolsó napig tulajdonképen alig van farsang: vagyis inkább alig venni észre, hogy az van.

A színházak valamelyikében, vagy a termekben előforduló bálok csendesen zajlanak le, a nélkül, hogy nagyobb hullámot vetnének a társadalomban s midőn vége a mulatságnak, még ha álarczos volt, sem igen beszélnek többet róla. Sokkal kevesebbet, mint egy-egy corrida azaz bikaviadalnál, mely sokkal több port ver fel még akkor is, ha csak egyszerű műkedvelői előadás lett volna az egész.

(forrás)

Ez aránylag csendesen lezajló egyes bálokon kivül csak az jelzi a farsangot, hogy a boltajtókra aggatott lárvák a legkülönbözőbb arczfintoritásokkal nevetnek a járókelőkre, s úgy az utczán, mint a kirakatokban árulják már az astucho-kat, a kevésbé elegáns és elegánsabb hengeralaku dobozkákat, melyek tele vannak apróra vagdalt sok színü papirral, ezüst és arany porral, az 5 centime-től kezdve fölfelé, egészen 1-2 peseta-ig menő árakhoz képest. S ezeknek a virágszerű papirkáknak imitt-amott előforduló szórása, és a kitüntetett nők fején való csillogása jelenti szinte a farsangot.

Egy nő sem venné le fejéről és vállairól a mulékony díszt, s midőn ez iránt egy szép leányhoz kérdést intéztem, azt felelte:

- Isten ments! Hisz ez a megtiszteltetés jele!

A Calle Sierpes-ben pedig – hol a farsangi élet a legzajongóbb – sajnálkozva társalgott két nő:

- Ime, ennek a szegény leánykának egyetlen „papellilo” (papirszeletke) sincs a fején.
- Alig veszik észre, pedig csinos!

Hanem e papirszórás valóságos özöne csak a farsang három utolsó napján van, s hogy csak innen számítják az idényt, bizonyitja az is, hogy a farsang utolsó napját hivják itt a farsang első napjának, s utána következik a második és harmadik s az egészet a szokásos hamvazkodás zárja be.

(forrás)

E nevezetes három nap egészen egyöntetü; csakhogy a zaj és jókedv napról napra fokozódik.

Már az első nap zene ébreszt föl álmunkból, s az ablakhoz lépve, ott láttunk egy maszkcsoportot (fehérbe öltözött katonákat, piros vagy kék díszszel és ugyan ily színű zászlóval), kik már jókor egyet kerülvén a városban, most réztrombitájuk harsogásánál kanyarodnak be egy taverna-ba, hogy ott kipihenjenek és torkukat megnedvesítsék.

Nagyon természetes, hogy e csoportot sok néző kiséri s elállja a csapszék ajtaját s az utczát (míg azok oda bent mulatnak), hangos nevetéssel adván tetszésüknek jelét, ha valamely kedvükre való élcz ütötte meg hallásukat.

Az utczai gyermeksereg is ott ólálkodik leghátul s kezeikben elnémultak a primitív hangszerek, pedig hát tulajdonkép ők is zenekart akarnának reprezentálni! Ott látjuk a csörgő ki pandereta-t, a vas háromszöget, a papirból készült zambomba-t, mely a belé illesztett vékony hur érintésénél kutyaugatás, vagy olykor macskanyávogásszerű hangot ád. Kereplő is vegyül e hangzavarba, mindenek felett pedig a sok alaku, de mindig a közönséges konyhai reszelő formájára készült névtelen hangszer, melyen bizonyos ritmus szerint érczpálczácskát húzogatnak végig.

De most, a mint emlitém, a zenekar hallgat s egy másik hasonló tünt föl a beszögellő utcza sarkán, tarka jelmezekben, fekete és színes lárvákkal, de valamennyi a legpokolibb zsivajt és lármát ütve; mert a gyermekek itt is mint Olaszországban a legkorlátlanabb szabadságot élvezik s részt vesznek a felnőttek mulatságaiban.

- Hadd zajongjanak – szokták mondani – ha a gyermek nem lármáz, akkor beteg.

Nincs is tehát abban hiba, hogy egészségüket ki ne mutassák!

De ideje is lenne már ezt a sok bohóságot az utczákon közelebbről megnézni, azért érdekes lesz egy séta.

(forrás)

Ime a házak ablak-erkélyei el vannak lepve felvirágozott haju nőkkel, gyermekekkel, sőt férfiakat is látni imitt-amott; habár ezek inkább is az utczákon járnak és mulatnak, hol az egyes maszkok suhannak végig, avagy egész csoportok járnak dalolva és zenélve. A őanderetta és gitár, vagy másoknál a trombita a leggyakrabban előforduló hangszer.

Az erkélyekről pedig repülnek a tarka papircsomagok, melyeket hosszú zsinóron dobálnak az elmenők fejére, a kocsikra, sőt (a mi valóban komikus) a festői terhüket czipelő szegény kopott szamarakra is, a kik egykedvü bölcs világmegvetéssel fogadják a tréfát s ügetnek tovább, rázva tarka sallangos csengőiket s szállítva a két oldalon függő narancsos, vagy zöldséges kosarat vagy a magasra fölhalmozott, erősen megsarczolt, szép kis tortácskákat.

S míg az állatok elhaladnak a keskenyebb utczákban, a kapuk alá kell állani, mert nincs tér, hogy a járdákon haladni lehessen.

Amott zsivaj támad, valóságos öntözködés s a férfiak szórják a tarka papirdarabkákat az elhaladó nők fejére. S ezek némelyike csak mosolyog hálásan, megelégedetten, mint a hogy a kitüntetést fogadni szokás; mások viszont ugy tesznek, mintha szabadkoznának e röpke özön ellenében, pedig már előre is virággal díszitették a hajukat, hogy a majdan reá hulló tarkaság alatt annál inkább olyan legyen, mintha viritó fák hullatták volna reájuk üde szirmaikat.

(forrás)

Kaczagás van amott: a gyermekek szaladnak s folyton kiabálják:

- Langa lo, langa lo!

A mi annyit jelent, hogy sikerült nekik valakinek a ruhájára vagy kalapjára fehér papirost vagy komikus rajzot feltüzni, vagy dobni, a mely figyelmeztető kiáltás és folyton erősbülő kaczaj mindaddig tart, míg az illető megtréfált észreveszi magát, és eldobja a reá akasztott gúnytárgyat.

Ismét egy csoport maszk halad el; s épen azért, mert csoportosan járnak, egyuttal koldulnak is.

Meg-megállanak egy-egy népesebb erkély alatt, s dalolva csörgetik a panderetta-t, aztán gyorsan megfordítják és kéregetve tartják oda a hallgatóság elé.

S csakúgyan számos ablakerkélyről dobálnak le nekik pénzt, mire ők újra, meg újra kezdik el az értékes zápor gyérülésénél tovább haladnak.

S miért koldulnak ezek? Talán jótékony czélra?

- Igen, a saját jótékony czéljaikra, hogy este annál tovább mulathassanak.
- S hát ezek a fekete bársonyba öltözött ó-spanyolok, a kik a legszebb jelmezt viselik, talán valamely egyesületnek a tagjai?
- Ezek a tanulók. S azt hiszi ön, hogy ezek nem koldulnak?
- De ezek mindenesetre valamely czélra?
- Kétségtelenül! mentől nagyobb összeg jő be, annál szebb lakomát csapnak, és annál több vendéget hivnak emg reá. Szóval, ha ön csoportosan lát járni maszkokat, biztos lehet benne, hogy ezek mind koldulnak.

A másik járdán fiatal emberek haladnak el, s öntözködő készülékből fecscsentik a vizet a szemközt jövők arczába.

De most megharagudni semmiért sem szabad; minden tréfa jogosult, még akkor is, ha néha durvaságot rejt magában.

(forrás)

Például megtörténik, hogy a kisebb utczákban, a tarka papircsomagba rejtetten egyuttal kő is repül az átmenő fejére. Vagy az öntözködésre szánt friss, vagy illatos vizben egyúttal oly anyag van, mely foltot ejt az öltözéken. De mi ez ellen a teendő? A rendőrség minden lehető esetben szemet huny, mert nem mer a néppel kikötni, mely egymásnak pártját fogja, s igen könnyen kész a „pronunciamiento” midőn azután jaj az egyenruhásoknak!

Azt mondják, ez az oka, amiért Isabela királyné ez idén a farsangi bohóságokat nem nézte meg.

Ő is ki lévén téve a megtisztelő durva tréfák egész seregének, ezeket akarta jó móddal kikerülni. Mert hisz különben a tettes úgyis mindig fedezve van a népáramlat által, amely alkalmat nyújt a tovaállásra.

Jellemző az andaluzokra; pedig Isabela királynét eléggé kedvelik itt s azt mondják, hogy Madridban is nagy pártja van.

A szük utczákon át mindjobban közeledünk a Calle Szirpos felé, mely központja az elegáns világ bohóságainak.

Ide tart különben végre minden csoport, hol díszes nőkkel s jókedvű előkelő fiatal emberekkel van megrakva minden ablak-erkély.

A lent nyüzsgő tömegben két piros bársony maszk – sötétkék arczu – majom – vonja magára a legtöbb figyelmet; s amaz évenkénti megujuló „castillo” (vár), mely elé öszvérek vannak fogva, s úgy vonják az utczán végig. A fönt álló várőrség pedig dalol, aztán leszállva árulja a dalok szövegét, a római ércz-serlegbe szedi a pénzt és nagyon szívesen az adományokat is.

(forrás)

De a központnak is van egy más közös czélja, s ind oda özönlik a Plaza nueva felé, melynek elegáns hoteljei, a városháza, s egyéb épületei reggel óta kárpitokkal, s lobogókkal vannak díszítve, s fölállítva a fák körül az a sok lámpa, melynek czélja alkonyattól éjfélig nappali világosságot szolgáltatni. Itt szól a zenekar egész délután, itt van gyupontja mind annak a népmulatságnak, melyet egész napon át elszórva az utczákon láthatni; sőt még több ennél: mert van megbámulni való is: t.i. ama elegáns kocsisor, mely farsangi körútját végzi a Plaza körül, s melyből a sevillai gazdag és előkelő világ bámul ki, a zajongó népre, s bámultatja magát úgyanezzel. A körbe lovaglók is vegyülnek, tarka maszkok ugrálnak föl a kocsik hágcsóira, s ingerkednek a bennülőkkel.

Közbe-közbe egy-egy viasz-gyümölcs bábfő vagy zöldág repül le a magasból, s elpattanva ezer tarka papirszeletkével bocsátja el a megtisztelt ifjú sötét ruháját, ki hálás szemmel pillant föl az erkélyre, hol épen akkor iparkodik a szerető leányka elrejtekezni.

Az erkélyekre viszont czukorkák repülnek föl s vidáman fogyasztatnak el azonnal. De néha közönséges fehér babszemek is, mik jégeső gyanánt puffannak vissza az emeletek üvegtábláiról.

Midőn a kocsizás megszünt, a Plaza-n való élet annál zajosabb lesz. A zenekar változik, az elegáns világ elfoglalja a fizetéses székeket s gyönyörködik a zenében,a kivilágitás fényében, a vándorló maszkok csoportjaiban, a „Langa lo, langa lo” ritmikus kiáltásokban, az ezt kisérő nevetésben s a megtréfált zavarában, a mindenütt ott lábatlankodó utczai gyermek csinjaiban; a víz, gyümölcs és mindenféle sütemény árulók festői csoportjaiban; a mézeskalácsot és ostyát kijátszó szerencse-gyerekek publikumában; szóval amaz egész tarkaságban, zsivajban, mely egy déli nép mulató kedélyvilágát fejezi ki.

(forrás)

S ezzel ellentétben az Alcazár még csendesebb, mint egyébkor. A királyné legbelsőbb termeibe vonult, s alig pislog egy lámpa valamely kapu alatt. Az előtte való sétány-tér néptelen, a frissítőket szolgáltató bódé zárva, hisz mindenki mulatni ment.A szemközti templom is mintha árnyasabban rajzolódnék a sötétkék csillagos égre s csak néha-néha vetődik ide a távoli zsivaj egy-egy vidám hulláma; de visszapereg e mult nagyságukról álmodó két épületről, melyek egyikében a földi hatalom tört koronája, másikában pedig a királyok sirboltja van.

De mint a farsang bohóságai még egyszer föltámadnak egyetlen egy napra, a hamvazó szerdát követő úgynevezett „fazék-vasárnapján” (mert ekkor t. i. a bálban édességeket tartalmazó nagy fazekat törnek össze) úgy e két komor épület is várja – a föltámadást.

(forrás)

Tartalom: 1. Spanyol utczai élet 2. Bika-viadal 3. Műkedvelő torerok 4. Sevilla 5. Semana santa 6. A farsang Sevillában 7. A sevillai vásár 8. Az andaluz nép 9. Granáda