"Az Alhambra csendjét zaj veri föl. Megelevenednek az egymásba fonódó csodálatos reliefek az ódon falakon, mintha remegne e kőlombozat a melódia és összhang varázshatalmu szellőjében. Csak az a kár, hogy egy ilyen szépen ékített hajlékot ismét egy csoport kopár, elhanyagolt fal követ s a szép az enyészettel, a gondatlansággal nagyon is összevegyül. Az „oroszlánok udvará”-ban a kút közül tizenkét kutyának is beillő tizenkét oroszlán áll.
Sima fejükről sok helyt már letöredezett a fül; s csak úgy van rögtönözve, malterral ismét oda tákolva. A „nővérek szobája” azonban sértetlen. Ép még az a két egyforma, nagy fehér márvány-lap is, mely az előcsarnokban majdnem küszöbéül szolgál ama két lakószobának és hálófülkének, mely egymással szemközt ikernek is beillik, egyenlősége által."
Majthényi Flóráról (1837. július 28. – 1915. május 18.) korábban a Magyar világjárónők sorozatban olvashattad Takács Mária írását. Spanyolországi képek című úti beszámoló-kötetét most ICA-n is olvashatod: a kilenc esszéből álló kötetben megismerheted azt a Madridot, Sevillát és Granadát, amit akkori úti élményeiből Majthényi Flóra rakott össze a világnak. A sorozat utolsó részében az akkori Granadáról olvashatsz. A kötethez írt előszót itt találod. Jó utat!
Majthényi Flóra: Spanyolországi képek
GRANÁDA
Régi álmom! Spanyolországban még fennálló emléke az elüzött móroknak. Hol büszkén emelkedik az Alhambra, s felvezető utján összeborulnak a fák, úgy, hogy még a nyári legragyogóbb, legtikkasztóbb napsugárt sem eresztik át ez árnyon, mely rejteni, födni akarja a régi mult idők vérengző jeleneteit.
Hol most is arab nevet visel egy-egy utcza, egy-egy városrész, vagy havas csúcsa, s a bennlakó éppen annyi gyűlölettel gondol az elűzött népre, a mennyi kegyelettel őrzi annak emlékeit éppen talán csak nemzeti büszkeségből a győző, a legyőzöttét.
Igen, ez mind úgy van; csakhogy a ki nagy előszeretettel, élénken túlterhelt képzelődéssel jő ide, az kissé csalódik, és lehangolódik, mert nem olyan zománczos, nagyszerű az egész, mint a képzelődés káprázata.
Granada (forrás)
Granáda inkább is egy régi német, mint spanyol városhoz hasonlít; lejtősen futó szürke háztetőivel, melyek azonban helylyel-közzel csak az újak közé vannak ékelve, másutt pedig egész utczákat képeznek egyszerű falaikkal, melyek nem oly nyitottak, mint alsó Andaluziában, hogy minden oldalról beereszszék a folytonosan enyhe levegőt, de inkább is a télre számítottak, melyet folyton emlékezetükbe idéz az ittenieknek a Sierra nievada, ez a több csúcsu havas hegyláncz, mely fehéren emelkedik az üde zöldség és a zuhogva siető Genil víze fölé.
E perczben a folyónak partja nagyon élénk: mert vásár van.
Az ország minden részéből ide sereglettek, hogy a „Corpus”-i vagyis urnapi körmenetet lássák s az ezt követő ünnepélyekben részt vegyenek. Maga a körmenet sem felel meg nagy hirnevének. Jönnek a Giganteok (óriások) és Enan-ok (törpék) azaz két-két lárva-fejü s tarka mezbe öltöztetett alak – mórok paródiája – melyeket a benrejlő emberek és gyermekek mozgatnak.
Ezeket követi a Tarasca, egy sárkányon ülő mechanikus női alak. A szörny tartott szájából koronkint füstöt lehel s az egész a bünt ábrázolja.
Tarasca (forrás)
Hat ló vontatja a régi üveges hintót, melyben egykor a „katholikus király” (San Fernando) követte a szentséget a körmenetnél, hálát adandó a mórok szerencsés legyőzetéseért.
Ó spanyolosan öltözött városi tisztviselők, papság és őrök haladnak a felállított katonák sorfala között. Hozzák a „Sagrario”-ba tett szentséget, melyet az öreg püspök követ s ez után egy diszes zsölyeszéket visznek az apródok, hogy ha elfárad, hogy kipihenhessen; mialatt a proczesszió gyakran megáll s a zenekarok felváltva hangoztatják Eslavanak vagy más előkelő spanyol templomi zeneszerzőnek darabjait.
Az egyes parochiákat egyes kereszt jelzi s lengenek a zászlók az árva gyermekek hosszú sora fölött, melyeket a czéhek és hermandad-ok (vallásos egyesületek) követnek s vezetik ama fehérbe öltözött koszorus fátyolos leánykák, melyeknek itt „angyalkák” az elnevezése.
Zúgnak a harangok, a föld tele van szórva füvel és a többnyire fehér-pirossal szőnyegezett erkélyekről hull a virág az elhaladó Szentségre, a diszesen öltözött nők apró kosárkáiból. A menet a mise után a katedrálból indúlt s áthaladva a Viva ramblan (a város e főterén) végzi körutját a városon keresztül, hogy a székesegyházba visszatérjen.
Granada, a katedrális főbejárata (forrás)
A Viva rambla közepén rögtönzött kápolnaszerű emelvény áll melynek oszlopai között egy szentségtartó ragyog s az ünnep kezdete az, hogy e teret Urnapjának előestéjén fényesen kivilágítják.
Urnapján s azután következnek a többi ünnepek. Imák, séták, vásár, bika- s kakas-viadalok, hangverseny az Alhambrában, táncz stb.
Az Alhambra csendjét zaj veri föl. Megelevenednek az egymásba fonódó csodálatos reliefek az ódon falakon, mintha remegne e kőlombozat a melódia és összhang varázshatalmu szellőjében. Csak az a kár, hogy egy ilyen szépen ékített hajlékot ismét egy csoport kopár, elhanyagolt fal követ s a szép az enyészettel, a gondatlansággal nagyon is összevegyül. Az „oroszlánok udvará”-ban a kút közül tizenkét kutyának is beillő tizenkét oroszlán áll.
Alhambra de Granada, oroszlános udvar (forrás)
Sima fejükről sok helyt már letöredezett a fül; s csak úgy van rögtönözve, malterral ismét oda tákolva. A „nővérek szobája” azonban sértetlen. Ép még az a két egyforma, nagy fehér márvány-lap is, mely az előcsarnokban majdnem küszöbéül szolgál ama két lakószobának és hálófülkének, mely egymással szemközt ikernek is beillik, egyenlősége által.
A mór királyok és királynők fürdőinek azonban már kitöredeztek magas kupoláiból a tarka üvegek; s most a virágszerü üres nyilásokon szabadon zuhoghat be az eső és ragyoghat be a csillagfény. Onnet Johanná-nak börtönét most is erős vas-rács őrzi; de kedvelt tartózkodási helyéről (az egykori mór királynők öltözőjéből) most is oly szép és szabad a kilátás, hogy egyaránt mosolyog az, a ki nézi; és mosolyog oda künt a lejtősen épült város, a zöld ligetek, a havasok, az Alhambrához tartozó illatos kertek és maga a ragyogó égbolt, mely szeretettel borúl az egész képre.
Alhambra de Granada (forrás)
Lent egy árnyas udvar kútjában még folyton ott sötétlenek ama rézbarna foltok, melyekről azt mondják, hogy a lemészárolt Abencérage-ok örökre oda száradt vérfoltjai lennének.
Gyönyörük e csarnokban emez aranyos, kék és piros arabeskek, csak az a kár, hogy utánzatok, mert az eredeti lekopott. S ennél értékesebb amaz egyszerü szürke hajlék, mely kuszált arabeszk-fonadékai között számtalan mondatot rejt a koránból.
Alhambra de Granada, részlet (forrás)
De a sajátságos betük most e perczben itt olyan érthetetlen titkot képeznek, melyet el nem árul még a „titok” szobája sem; pedig itt csak sugni kell az egyik sarokban valamit, hogy a szemközt álló azonnal meghallja a másikban azt, a mit odaát mondottak.
S általában olyan titok, olyan rejtély az egész Alhambra, hogy annak most már csak egy részét ismeri a történet. Mert ki tudna számot adni minden szivdobbanásról, könyről vagy mosolyról, mely egykor itt e falak között egész világa lehetett egy-egy életnek, de a történetre nézve jelentéktelen és – elfeledett.
Granada, a Karthauziak kolostora (forrás)
Ilyen elfeledett ama sok elzárt lemondó élet is, mely egykor itt e város másik végén a „Cartuja”-ban (karthausi kolostorban) folyt le. Most már csak ama szép, gazdag templom látszik, mely imáinknak szinhelye volt. Az egyszerü nagy ebédlőterem falazott padkáival s ama szószékszerü ablakokkal, honnan még evésközben is lehangzott az Isten igéje.
Sok nagy kép ábrázolja a folyosókon e szerzet mártirjainak végét; a gazdag sekrestyében pedig egész sora a mesterművü szekrényeknek tanuskodik arról, hogy nemcsak a halálban, de az életben is voltak e szerzetnek mártirjai.
Annyi türelmet, gondot, figyelmet, pontosságot és a tárgyba való merülést valóban csak az fordíthat valamely kézműre, a kinek már az életben egyebe sincs a foglalkozásnál, mely kárpótol neki minden egyéb örömet.
A granadai karthausi kolostor temploma (forrás)
Oly szépen vannak egymásba illesztve az elefántcsont, ébenfa és aranyozott ezüst, hogy az egész csak egy megtestesült gondolatnak látszik s beszédében tanuskodik arról, hogy készítőjének, ama rég elporlott szegény szerzetesnek, milyen hosszú időn át egész lelkét betöltő legkedvesebb eszméje volt.
S nemcsak e szekrényeket, de a templom ugyanily művü belső ajtaját is ő készítette.
Sok érték van itt összehalmozva a Sagrarioban; úgy a falakba illesztett agath-kő keverékü lapokban stb. s becses ama szép madonna-kép is, mely Alonso Cano műve és az egyik oldaloltárt ékíti. A kolostor kertje igen terjedelmes, de el van hanyagolva.
A karthausi kolostor szentélyének kupolája (forrás)
De nincs elhanyagolva a San Juan de Dios sírja, melyet az ugyanily nevű szerzetesek őriznek a templomuk feletti camerin-ben.
E „szobácska” összehalmozása a fénynek, az értéknek és kegyeletnek. Azt mondják, hogy Rómában sincs ilyen gazdag reliquiarium.
Kétszáznál több ereklye van itt a szent testén kívül, mely ezüstkoporsóban nyugszik, diszítve a tizenkét apostol ezüstből készített alakjával, melyeket azonban csak némely alkalommal helyeznek oda, mint Prágában a Nepumoki szent János koporsója körül állókat; csakhogy a prágaiak nagyobbak.
(forrás)
Az Üdvözítő tövis koronájából egy tövis, szent Felicián egész csontváza, több szentnek a koponyája, számtalan apró ereklye képezi ez aranyozott reliefes szobának megbecsülhetetlen szellemi kincseit.
Megszólal a harang. Odakünn a nap aranyozza az Alhambrát, melynek egykori mecsetjében szintén oltárt emeltek a katholikus királyok.
Ellentétes áramlat kavarog a légben, mintha a mór falakról és a templomok csillogó keresztjéről még folyton küzdő eszmék, ellentmondásos hangulatok lengenének.
Csak a Sierra nievada áll semlegesen nyugodtan, fehéren, mindig egyformán; mintha csillogó havas csúcsai azt mondanák: „Egy az isten, bár mi néven nevezzük is őt s elenyészhetetlen oltára a természet!”
(forrás)
Tartalom: 1. Spanyol utczai élet 2. Bika-viadal 3. Műkedvelő torerok 4. Sevilla 5. Semana santa 6. A farsang Sevillában 7. A sevillai vásár 8. Az andaluz nép 9. Granáda
