fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Adrian: A való világ hercege

2008.07.09. 09:01 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: politika mese folyóirat icafoci

Inkább erőszakoljon meg ezer gárdás, inkább szeressen ezer Tom-boy, inkább nevetek tojással leápolt hajjal, paradicsomfoltos ingemben-gatyámban barátok közt, de nem leszek a lidércvilág martaléka! Nem élek sötét szobákban és szaunákban, nem járom zombiként, élő húsra éhezve a nappalt és az éjszakát!

Igen, ott voltam. Nem is lehettem máshol. Várjam meg, hogy otthon rám törjenek és onnan vigyenek el, vagy hogy nagyra tisztelt államunk elnökének védőszárnyai beborítsanak? Várjam meg míg a magyar alkotmány minden magyarra érvényes lesz?
Igen, ott voltam. Ott voltunk mi, akiket az alkotmánybíróság kisemmizett, akiket lehet gyűlölni, halálba kívánni és küldeni. Sem az államelnök, sem az alkotmánybírák nem voltak ott. Őket védi a palota és a palást.
Ez nem az én alkotmányom. Nem az én bíróságom. Nem az én elnököm.
Erőszak, tojás és omlett az aszfalton. Valóban azt hiszik, hogy ettől félek? Pedig fél a halál. A gárda, a népnemzeti védőszentek és a néni nem az ellenségeim. Ők emberek: tehetetlen zselatin.
Az ellenségem az állam, az Alkotmánya, a PTK, a BTK, és félremagyarázói. Ők nem vesznek tudomást rólam! Miattuk vagyok láthatatlan.

A gárdisták, az omlett mesterei a barátaim: ők adnak hangot nekem. Ők látnak, éreznek, ízlelnek, félnek. Nélkülük kísértetek serege vagyunk: nincs rólunk sem hír, sem vita, csak haladunk a semmiből a semmibe.
Így hát hálámat kell kifejeznem:
Ellentüntető!
Szeretlek téged tiszta szívemből!
Nélküled a hatalom észre sem venne, s e bájos és szexi rendőrfiúk nem állhatnának mellettem. Büszke vagyok rá, hogy ezekkel a derék fiatalemberekkel vonulhatok. Ők is magyarok. Értékes vagyok nekik. Úgy védenek, mint egy kincset: gyöngyöt a habokban.

Inkább erőszakoljon meg ezer gárdás, inkább szeressen ezer Tom-boy, inkább nevetek tojással leápolt hajjal, paradicsomfoltos ingemben-gatyámban barátok közt, de nem leszek a lidércvilág martaléka! Nem élek sötét szobákban és szaunákban, nem járom zombiként, élő húsra éhezve a nappalt és az éjszakát!
Ellenség voltam és az vagyok. Ellensége a hamis rendnek, a hamis jognak, kötelességnek. Ellensége mindannak, amiből kihagytak, kifelejtettek. Bár tündérhercegnek születtem, nem vagyok a mesekönyvek szereplője; viszont azt sem akarom, hogy a valóságból kiűzzenek!



Nem oktatja értékeimet sem család, sem iskola.
Ez a valóság nem az én valóságom. Nem én teremtettem és nem kérek belőle.
Gyűlölök, mert ehhez van jogom. Gyűlölöm a Sándor Palotát, a Fehérházat és az állam rendjét. Ellenségek vagyunk. Ők akarnak eltüntetni, száműzni a mesevilágba, tündérhercegből láthatatlan zombivá tenni.
Felvonultunk. Én is ott voltam.
Mert vagyok.

Tímár Magdi Cilin: Pajzs

2008.07.08. 09:10 | luckylany | 1 komment

Címkék: politika folyóirat háború gender képzőművészet tímár magdolna icafoci

„Nem szakadunk szerteszét, tartjuk frontvonalunkat, szépen megyünk. Büszke vagyok, magamra, a társaimra, a nőkre, akik mellettem vonulnak, és mindenkire, aki eljött velünk. Kellene egy dal. Egy dal, amit énekelhetünk, egy harcos induló nekünk, amit együtt tudunk énekelni − talán egyszer lesz.” − Tímár Magdi Cilin átjutott a szivárvány alatt.

Kijövök a boltból, nézelődöm szerteszét. Hopp, ott egy halom kartondoboz. Szép nagyok, hűtőgép-méretűek. Megdobban a szívem. Trappolok mellé, gyorsan, elő a bicskát, nyiszatolom.
Hogy örül az ember, ha van minek! Egy tucat jó minőségű, erős kartondoboz! Mintha Isteni ajándék volna. Húzom-vonom, szeletelem. Pajzsok lesznek. Pajzsok és jelképhordozók, nekünk, nőknek, hogy védjenek minket és erősítsenek összetartozásilag. Megvagyok. Van köztük olyan is, amely kitárható, akár egy szárnyas oltár. Védőszenteknek, ha akarjuk. Kuncogok magamban, boldogan rakosgatom szerzeményem. Megveszem a festékeket, ragasztószalagot, fénymásolok. Icus egy Jézus-képet szeretne vinni, minden obszcenitás nélkül, egyszerűen. Védelmezőként. Lapozgatom otthon a képtáram, mindenhol töviskoszorús, bánatos, égre tekintő arc. Ez így nem jó. Nyúlok Rubljovhoz. Ez már igen. Éreztem is, hogy ez lesz a nyerő, van ebben valami, ami annyira, de annyira tökéletes (imádom). De azért nem bírtam ki, hogy ne legyen kis nőcsapatunknak női védőszentje. Kivettem Máriát is. Az is Rubljov. Az is gyönyörű. Így lettek egy pajzson ők ketten. Anya, a szűz, és fia.
Az irodában lassan gyülekeznek a lányok. Izgatottan készülődünk, mindenki forgatja a maga pajzsát, nézzük, mit, hova, hogyan. Én sötétkék alapon festek egy Picasso békegalambot, szárnyalva a szivárvány felett, csőrében szivárványos olajággal. Macsek bólogat, szerinte ez nem is galamb, inkább lúd. Mondom, nem lúd, galamb. De csak mondja, akkor inkább liba. Mondom nem liba, galamb. Na és az avantgárd művészet?



Készül a többi tábla is, sürögnek-forognak a nők (mint egykor a konyhában a falvédők szerint), jó a hangulat, nevetünk, maszatoljuk a festéket, iszunk egy pohárka sört, elszívunk egy cigit, jó így a közösségben, együtt, egy célért. Azért egy kis félsz lappang. Pókászom is keni a festéket, igyekszik nagyon, a homofóbiaveszélyt jelző közlekedési tábla-motívummal, és ott a Pink Floyd lemezborítójáról kölcsönvett ötlet, a fénytörés, minden fehér fény azzá lesz, amivé egy prizma teszi. Szeretlek titeket, akik itt festenek velem, akik hajlandók hurcolni a táblákat, bátrak és legyőzik félelmüket.

Eljött a nap. Izgulunk, menni kell, vinni, hurcolni, testünk előtt tartani, magasba emelni. Mégis, nem félek. Érdekes, a többiek is, valahogy már megnyugodtunk. Mellettünk az utcán hihetetlen mennyiségű rendőrségi autó, teherautó, vízágyú vagy mi, (fel sem ismerem).

Elindulunk. Nem számit már semmi, csak maradjunk együtt, együtt vagyunk erősek és láthatóak. Egyvonalban, a szivárvány minden színében, hiába ezernyi tojás, hiába megannyi mocskolódás, mi harcosan is békét szerető lányok, csak felemeljük tábláinkat. Ez a mi pajzsunk. Kapunk rendesen szitokszót. Hirtelen rádöbbenek, Ica a jobbszélen a védőszentekkel, ő van a legjobban kitéve mindennek. Mintha Jézus nem lenne mindenkié, aki akarja őt. Mintha nem védhetne minket is, csak azért, mert melegek vagyunk. Nem szakadunk szerteszét, tartjuk frontvonalunkat, szépen megyünk. Büszke vagyok, magamra, a társaimra, a nőkre, akik mellettem vonulnak, és mindenkire, aki eljött velünk. Kellene egy dal. Egy dal, amit énekelhetünk, egy harcos induló nekünk, amit együtt tudunk énekelni − talán egyszer lesz.
Tojászápor. Átfutunk a tojáseső alatt, rendeződünk, akarjuk a nemfélést. Enélkül nem lehet.
Gyerünk, lányok, tovább, és újra tovább!
Iszonyúan jók a zsaruk. Mint százezernyi éles sasszem, védőszárny. Nélkülük halottak lennénk. Szétmarcangolna minket a homofób csorda, csontjaink se maradnának, de így, így hálás vagyok, bízom bennük, nekik sem könnyű. Pedig elrettentő ez a fekete sereg, mint megannyi rögbijátékos, de ez nem játék. Ha ők nincsenek... basszus, az anyám temethetne maholnap. Kövi viszi a magyar trikolór pajzsot, a barátnője orosz, ő az orosz trikolórt. Mellettem Macsek, zsidó csillagot visz szivárványos kerettel, néha belém karol, megcsókol, szeret engem. Jobbra tőlem egy doki, büszkén viszi a homofóbia-ellenes pajzsot, és ott a szép kockásliliom szivárvány levelekkel, Vid festette, most Kimi hordozza bátran, mellette Kriszta, azzal a szép fénytöréses prizmával, és Ica, a védőszentekkel. Végigmentünk. Néha meg-megállva, tábláinkat felemelve, és néha énekelve, a Kossuth nóta utolsó két mondatát, hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Akarom ezt a felvonulást, akarok büszke lenni magamra és a többiekre, akik itt vonulnak velem, melegek és nem melegek, együtt, a kibaszott nagy kirekesztés ellen.
Megérkeztünk. Bezsúfolva, elkerítve. Elrekesztve. NEM JÓ ÍGY. Csak nézek ki a fejemből, hol van a szabadság, hol van a világ, hol van az emberi méltóság? Miért kell itt állnom, félve vagy tanácstalanul, várva a megmentő kivonulást? Átkozott ez a világ az emberi butaságtól terhelve, sötéten, szégyenteljesen!
Egy pillanat volt csupán, de eleredt az eső. Szitált, csöpörgélt, a nap pedig sütött ott lenyugvón. És ebben a középkorban, ebben az iszonyú sötét világban, ott volt az égbolton a szivárvány! Egy darabka csupán, töredékesen, de feltűnt, és ragyogott ott, az elkerített tömeg felett. Valaki velünk van. Az esővel, a nappal, a fénnyel. Boldog vagyok, hogy átmentem a szivárvány alatt – jut eszembe Adamis Anna.
Ennyi.

(A felvonulókról készült kép forrása a Magyar Nemzet Online)

Hétesi alkotótábor: Támogató kerestetik

2008.07.08. 09:01 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: média film folyóirat képzőművészet vidék szolidaritás cigányság bódis kriszta hétes köz élet

 

Támogatókat keres a Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programjához az ICA egyik alapítója, Bódis Kriszta. Az elmúlt évben sikerrel megkezdett roma-integrációs program az Ózd melletti Hétes telep lakói számára teremt esélyt a művészetekkel való ismerkedésen keresztül a könnyebb beilleszkedésre. Bódis Kriszta felhívását olvashatják.

Az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány a Bódis-módszer Hétes-telepi modell-programsorozat folytatásához keres támogatókat. A hétesi alkotó- és élménytábor a Hétes telepen (Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén) indult tavaly augusztusban. Pár szóval jellemezve a helyzetet, a telepen egyetlen kút van, nincs villany, nincs víz, gyatra a szemétszállítás, lakhatatlanok a lakások, a gyerekek betegeskednek. Az élmény- és alkotó tábor 80 családot, közel 200 gyereket érint: a Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő- és esélyteremtő speciális programcsomag.
A hétesi tábor ennek a módszernek egyik modellje, mely az elmúlt évben nagy sikerrel működött. A helyiek igénylik és várják a folytatást. A helyi szervező társam Budai Barnabás.
Idén a tábor időtartama egy hét lesz, ez 2008 augusztusának utolsó hete.



A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztő foglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy akik sohasem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek segítőként, játékvezetőként vagy alkotóként. A foglalkozások mellett a gyermekek élemet, illetve a családok számára összeállított csomagból (közös) ebédet kapnak.



Hosszú távon azonban a program célja az integráció! A készségeket megtanuló gyerekeket szeretnék összekötni a környékbeli iskolákkal, hogy a táborozás során elsajátított tudásukat és kompetenciaélményt a gettón túl, iskolai foglalkozások szervezésével és vezetésével kamatoztathassák. A programban résztvevő gyerekek olyan eszközökkel és feladatokkal találkoznak játékos módon, amelyek az iskolában már ismerősek lesznek számukra − a program így tehát előkészíti a pedagógiai munkát.
A hétesi modellprogram alapja, hogy az alkotócsoportok pszichológiai és pedagógia módszertannal ötvözötten működnek. Működik festőcsoport (roma képzőművészekkel), tánc- és énekcsoport (a gyerekek igényei szerint), sport-csoportot (játékos testedzés és egészségtudatosság), kézműves csoportot (gyöngyözés, gyurmázás, gipszöntés stb.), filmes- és színjátszó csoportot (saját élmények feldolgozása, megjelenítése, történetmondás, forgatási és vágási alapok) valamint dokumentáló csoportot (újság, napló, dokumentumfilm-készítés az együttes munkáról).
A megszületett művekről folyamatos visszajelzéseket adunk, illetve az elkészült alkotások publicitást kapnak. A programsorozat a hétesiekkel való egyenrangú párbeszédre és kölcsönös együttműködésre épül.
Én magam 1998 óta vagyok kapcsolatban a teleppel, Budai Barnabásról és családjáról forgattam isten adóssága című dokumentumfilmemet 1998-2000 között, két gyermekének keresztanyja vagyok, az ombudsman kérésemre vizsgálta a telep körülményeit, amelyek lényegében azóta sem javultak.
A csoportokat a helyiek és a programra összehívott roma és nem roma szakemberek vezetik.



A programhoz összesen 3,5 millió Ft-ra van szükség, mely összeget az alábbiakra költenénk:

Élelem: 1.000.000 Ft
- 85 családi ebéd alapcsomag 3 alkalommal
- gyerekeknek: reggeli, tízórai, uzsonna, innivaló minden nap
- 2 közös ebédfőzés alapanyagai

Szállás: 12 fő/nap : 200.000Ft

Utazás, szállítás, kisbusz bérlés (tankolás, autópálya, Budapest-Ózd, Hétes-Ózd) : 400.000Ft

Eszközszállítás és mozgó bázis, furgon: 140.000Ft

Alkotósátrak: 100.000Ft

Eszközök:
- 2 db kézi kamera, mini DV nyersanyag, projektorbérlés: 170.000Ft
- komputer a vágáshoz (technikussal), monitor az anyagok visszanézéséhez: 100.000Ft
- szakemberek (12fő/nap) munkadíja: 840.000Ft
- kézműves, festő- és sporteszközök (amelyekből az iskolás gyerekek búcsú csomagot is kapnak a program végén): 400.000Ft
- tereprendezés, takarítás, szemétszállítás, előkészítés: 150.000Ft

Összesen: 3,5 millió Ft + áfa



Mellékletek:
A 2007-es táborról szóló beszámolók (az egyes linkekre kattintva):
augusztus 15-19.
augusztus 20.
augusztus 21.
augusztus 22.
augusztus 23.
augusztus 24.
augusztus 25.
augusztus 26.

A Bódis-módszer hétesi modellprogramjának ismertetése

Bódis Kriszta önéletrajza

ÖNÁLLÓ ÉS INTÉZMÉNYI TÁMOGATÓK PÉNZBELI VAGY TÁRGYI ESZKÖZ TÁMOGATÁSÁRA IS SZÜKSÉGÜNK VAN. TÁMOGATÓI SZÁNDÉKUKRÓL AZ IRODALMICENTRIFUGA@GMAIL.COM E-MAIL CÍMRE VÁRJUK LEVELEIKET.
PÉNZTÁMOGATÁSOKAT A CÉL MEGJELÖLÉSÉVEL AZ INTERKULTURÁLIS ÉS IRODALMI CENTRIFUGA ALAPÍTVÁNY SZÁMLASZÁMÁRA VÁRUNK: 1070040-44513106-51100005

 


Györe Gabriella: Hajrá, magyarok

2008.07.07. 09:01 | luckylany | 2 komment

Címkék: folyóirat háború szolidaritás györe gabriella köz élet identitásfenyegetés icafoci

 

Félek.
Ülök a gép előtt, elolvastam az MMSZKE körlevelét. Egy szociális munkás és egy másik felvonuló meséli szombati élményeit. Kimentek, vonultak, végig. Nem azt írják, hogy féltek, csak hogy kikkel voltak, s hogy milyen volt a hangulat. Hogyan gettósít a védelem, hogyan válik vérszomjas életvadásszá a békés ellentüntető. Ülök, olvasok, félek. Mert kevesen voltak kint.

Írhatnám, hogy voltunk kint, végtére kimentem a gyülekezőre, de nem vonultam végig velük. Már az Andrássy út elején, az Erzsébet téren kicsatlakoztam, lettem a ’mi’-ből ’ők’, vagy egy másik ’mi’, s találkozva egy kedves barátommal azért a Liszt Ferenc térig még követtük a menetet. Zárósorfalnyi rendőr mögött lépkedtünk.
Láttuk, ahogy az Andrássy legelején hátizsákból kapkodják a tojásokat a feketeruhás-árpádsávos-nagymagyarországtérképes-bakancsos-övtáskás-katonainadrágszíjas-elborult ábrázatú ifjak, s ott az arcukon az igazukba vetett hit, az önbüszkeség minden jele. Hogy olyan az arcukon a fény, mint az American History X című film főszereplőjének szemében csillogó tűz, amikor a kocsiját feltörni próbáló fekete suhanc koponyáját kettétöri egy nyakra mért rúgással, míg haraptatja vele a járdaszegélyt, s szentül hiszi, hogy igaza van (Edward Nortonnak vagy a fényképésznek ezért a fényért minimum Oscar járt volna!). Van, aki elvakult fanatizmusnak mondaná. De Norton a példa rá, hogy lehet ezt játszani is, s ki lehet belőle jönni.
Láttuk, ahogy a következő kereszteződésnél egy nagynak ható tömeg, garatából egységesen feltörő "mocs-kos bu-zi" skandálás mellett valamennyi budapesti hajléktalan egyszeri teljes rántottavacsorájára elegendő mennyiségű tojásvihart zúdít a felvonulókra, s éreztem a félelmet: jaj, csak baj ne érje az enyéimet!, pedig még én is bent voltam, a kordonon belül, de hátrébb. De külön.
S láttuk, ahogy a Liszt Ferenc térnél megáll a menet. Ahogy öt jól szervezett csapatban rohannak a Liszt Ferenc tér felé a rendőrök, hogy körülvegyék a felvonulókat, s ahogy a feketébe öltözött "békés" nézősereg, mint a Tisza Petőfinél, olyan bőszen igyekszik bedönteni a kordont, mellyel tőlük védik a bentieket, mozdíthatatlanul és nyílt terepre téve, az utca közepére, ahogyan egykor a szurokba- és tollba forgatott falurosszait verték végig a főúton a szemétdombig más országokban. Megyek mögöttük, s minden archaikus szégyenképzetem aktiválódik. Érzem, amit ők érezhetnek, míg bízom benne, hogy érzik azért azt is, amiért jöttek. Méltóságot, büszkeséget, békét, hazaszeretetet, szabadságot a saját hazájukban, otthonukban. Hogy érzik az örömünnepet, az életért adott hálát, azt, hogy „igen, más vagyok, de azért lehet itt élni így is, hiszen mindenki kicsit más”. Szerencsére kaptak azért tapsot is az Operaház előtt.

Mint a mesebeli lány, vonultam is meg nem is. Így szoktam rendezni a dolgaimat általában. Én talán ebben vagyok más. Talán ezért jöttem ide. De még más is máshogy vagyok, mert jöttem ugyan, de nem vonulok. Csakhogy ez most nem rólam szól. Olvasom itthon Bársony Zsolt szociális munkás és Németh László beszámolóját, és sírok.
Mert ott is, bár örültem az ismerős arcoknak, éreztem, hogy kevesen vannak, kevesen vagyunk, itthon viszont még inkább éreztem, mennyire egyedül voltak, s mennyire kiszolgáltatva a rajtuk kívüli erőknek: hogy egy elméleti konstrukció, a napi politika oltárán beáldozva véreznek el csendesen, s mennyire kevés embert érdekel, érint meg mindez. Hogy mennyire kevesen vonultunk velü(n)k.



Hiszen ismerjük a sztorit, régi már, kicsit talán túl régi is. Kezdjük zsigerileg felejteni, hogyan vonultak a zsidók a városban. Hogyan vitettük el az utolsó pillanatban a "saját zsidajainkat", s milyen kevesen tettek ez ellen bármit is, hogy aztán, háború- és zsidóink múltán (cigányaink múltán, buzijaink múltán, kicsit-is-másaink múltán mi, jó magyarok) vidámabban és nyugodtabban diskurálhassunk arról, mennyire megvetendő dolog is az a nácizmus, eeejnye, embereket öltek, de csúúúnya!, s üljünk továbbra is békésen otthonainkban.
Talán túl régen volt.
Ezért aztán hiába világos, hogy akik szemben állnak, nem egy békés kulturális egyesület, amelyik békésen ellentüntet egy vidám fesztiváli felvonulás mellett, nem vonulunk. (Amúgy: ebben a kordonnal körülvett menetben a legdurvább figyelemfelkeltés és szexuális utalás az volt, ha egy szép felsőtestű fiatal fiú levette a pólóját, míg a LoveParade-on békésen rázzák a meztelen seggüket fiúk és lányok derékig habban, s a lelkes közönség tízezereket számlál.)
Verik végig a buzikat a büszkeségfelvonulásukkal az Andrássy úton, amelyiken Kosztolányi járt EP-vel karöltve egy Esterházy-írásban, amelyikről költemények szólnak, amelyiken átfut a pesti Broadway, amelyiknek a végén ott a Hősök tere. Az úton, amelyik jobban jelképezi ezt a várost, mint bármi más. Ahol az Operaház áll, az Operaház, melynek egyik szfinxéről Ady zuhant le egy részeg estén. Az én Andrássy utamon. A mi Andrássy utunkon, a világörökség részén!
Hiába világos, hogy vegytiszta rasszizmusról van szó, alig-alig csomagolva, nem megyünk, juszt se megyünk ki őket finoman figyelmeztetni. Megtévesztett emberek eltévedt gondolatairól van szó, s hiába látszik ez ilyen tisztán, s hiába tudjuk, hogy hova vezethet, hova vezetett korábban, meddig mehetnek el, ha senki nem értesíti őket a tényről, hogy amit gondolnak, nem igaz: nem megyünk ki.
Így aztán méltán hihetik, hogy igazuk van.
Csupa olyan ember veszi körül őket, aki ugyanúgy téved, mint ők, s ha lehetőség lenne rá, nem mutatja meg senki, hogy mennyivel többen vannak azok, akik tudják, hogy a büszkeségnapi felvonulók senkire sem veszélyesek, hogy a kerítés mindkét oldalán magyarok, emberek vannak, csak esetenként más alrendszerekbe tömörülnek, de bőven vannak közös pontjaik. (Kétségbeejtő a lehetőség: mi van, ha tényleg csak annyian vannak a másképp gondolkodók, ahányan felvonultak?)
Senki nem jön ki felvonulni, s ezzel megerősíti a hitet, mintha tényleg buziság-nembuziság lenne a világot működtető alapvető rend egyetlen és legnagyobb jelentőséggel bíró dichotómiája. Mintha lehetne erre egy érvényes gondolatrendszert felhúzni, s aki erre húzza fel a gondolkodását, az jól csinálná.
Kevesen mentek ki, hogy ott legyenek, és megmutassák, hogy többen vagyunk okosabbak annál, hogysem politikába és vallásba mártott, politikai és vallási értéktől mentes puszta fogalmakat hallgatva képesek lennénk a másik testi integritását veszélyeztető gyűlöletre, s elfogadnánk annak lehetőségét az otthonunkban, a hazánkban.
Ülök a gép előtt, és sírok, mert ez a finomság, ez a finom distinkciókra képes nyelvi megfogalmazás, ami a két levélben olvasható, a "mocs-kos bu-zi" skandáláshoz képest kevesebb. Kevesebb embert érint meg. Kevesebben érzik annyira fontosnak, hogy tegyenek is érte valamit. Bánt, hogy ebben az országban még annyira kevesen tartják fontosnak a szabad véleménynyilvánítás jogát, a másság jogát, hogy az ezt tettlegesen negligálók érezhetik magukat többségben. Hogy ebben az országban én és bárki más, aki bármilyen más módon más, még hosszú ideig nem lehetek önmagam, hanem megadott gondolatsémák között választhatok csak, bele kell butulnom az itteni dichotómiába, hogy bárki megértse, amit beszélek, vagy csendben kell maradnom, mert úgysem értenek.
Ketten aggódtak értem a barátaim közül, előzetesen levélben kérve rá, nehogy kimenjek. Feltételezték, hogy megyek, s fontosnak érezték, hogy védjenek. Kedves gesztusnak tartottam, s próbáltam megmagyarázni a bennem ezzel kapcsolatban meglévő ambivalens érzéseket. Jólesett a figyelmük.
Aztán mentem is, meg nem is, egy barátommal, a kordonon belül, de mégis csak mögöttü(n)k, felemás helyzetben, kicsit mindenkitől különbözve. Kicsit mindenkihez képest máshol. Ahogyan ebben az írásban is: benne is voltam, meg nem is. Benne is van minden, meg nincs is. Kicsit más, mint a többi. Mindenki kicsit más: én így. S tartok tőle, hogy ebben az országban én sohasem lehetek önmagam. Valamelyik részem mindig ki fog lógni a aktuálisan comme il faut sémákból, a divatból, az elfogadottból, tán mindegyik oldalon.



Magyarország.
Szombat délutáni országimidzs-kampány, huszárvágta az Andrássy úton.
S a helikopterek fényesen, suhogva keringtek, szálltak a magosba.



Fáj, hogy azon a nyelven tudok így beszélni, amelyiknek a klímája sosem kedvezhet saját magam kibontakoztatásának, olyan ország költőitől tanultam érezni, amelyik már alig-alig tud érezni, s olyan ország nyelvén tudom kifejezni a gondolataimat, amelyik talán nem is kíváncsi rájuk. Hogy lehetek elfajzott mutáns csak azért, mert valamit másképp gondolok.
Fáj, hogy esetleg az az értelmi és érzelmi intelligencia lehet mérvadó, teremthet itt intézményeket, amelyiknek ezen az én nyelvemen nem sikerülhet megmutatni, hogy eltévedt.
Hogy az otthonom otthontalanná lehet, tehet. S ez nem érdekli a lakótársaimat.
Hajrá, magyarok.

Gordon Agáta: ICAinfo a háborúból

2008.07.06. 09:10 | luckylany | 6 komment

Címkék: folyóirat háború lévai katalin koncepciós perek molnár ferenc bitó lászló köz élet gordon agáta icafoci

 

... avagy jelentés a 13. melegfelvonulás megerőszakolásáról. "Acsarkodó kutyusok és rebbenő csőrikék: ismét találkozott a szittyamagyar a vérbuzival. [...] Férfiak fizetnek férfiakat azért, hogy megvédjék magukat egymástól, és megfélemlítsenek minket.
Nem ilyen politikát akarunk." - ICAInfo helyszíni riportere, Gordon Agáta jelentkezik be elsőként a felvonulásról.

Acsarkodó kutyusok és rebbenő csőrikék: ismét találkozott a szittyamagyar a vérbuzival.
Aki a rajzfilmekből kinőtt de rákattant az üldözős szerepjátékokra, annak is ismerős volt ez a helyzet: páncélozott kommandósok és ravasz életellenesek kiszorításos-bekerítéses hadműveletei a sugárúton és a keresztutcákban.



ICA szerzői tudják, mit beszélnek. A háborús délutánon ott volt Lévai Katalin, Bitó László, Cilin, Pálfi, Györe, Gordon, s még páran...



Idejében elindultunk a felvonulásra, még akartam sétálni egyet az Andrássyn a menet előtt. A kétméteres kordon a az úttest két oldalán elszomorított, a beszűkített járdán elbizonytalanodott járókelőkkel gyanakodva nézegettük egymást: magyar vagy meleg siet épp dolgára el? Ki tudja? Hiszen ezek - a megszólalásig! - hasonlítanak egymásra. Vihar előtti feszültség a meleg, álmos szombat délutánban...
Engedelmesen gyülekezünk a kerítés mögött mint egy ketrecben, felvesszük kis jelvényeinket, színes kitűzőinket, sálainkat, ernyőinket, kokárdáinkat, készülődünk. Aletta Vid vonul velem, költő. Aha, mondja, ez a szorítás a gyomorszájban. Erről lehet írni. Ez a félelem?



Megállunk, elindulunk, fegyelem, riadt kis mosolyokkal intünk egymásnak a kordonon kívül és belül, figyelünk minden irányba, minden elröppenő galambot, minden bemozduló lombot.
Táncolni szoktunk végig, dobolni, kerepelni, fütyülni, örülni, ismerősöket keresni és integetni, hömpölyödni a Duna felé és egyre gyarapodni mosolygó ismerősökkel.
Most lassan haladunk, a kordonon kívülrekedt társaink aggódva figyelnek. Itt is, ott is fölrebben egy mosoly, pár integetés. Kívül maradó társaink a legbátrabbak: a mocskosbuzizók között állnak, de velünk éreznek. Látjuk őket. Jó látni őket.



Átkelünk tojásesőn, gyűlöletzáporon, indulatviharon. Engedelmesen megyünk végig, kivárunk, araszolunk, továbbmegyünk.
A távoli túloldalon szürke menet: a békés heteroszexuálisok mocskosbuziznak. A menet zömmel öklüket rázó egészséges férfiakból áll.
Engedelmesen beérkezünk városligeti ketrecünbe, amelytől derék kommandósok tartják távol a "magyarokat".

A megátalkodott gonoszság agresszív ostobaság és agylágyító gyűlöletfüggőség már csak az üldözéses amerikai rajzfilmekben látható ilyen tisztán és kis híján mulatságosan.



Átértünk, megcsináltuk, túléltük, nem futamodtunk meg, nem kergettek szét, nem tapostak be minket a "magyarok". Próbáltunk örülni a berepülő tárgyak között, festékes palack, csavar, könnygáz, apróságok.



Engedelmesen vártuk, hogy elmehessünk, hogy a sötétkék kommandósok lassan kiszorítsák a "magyarok"-at a hősök teréről, és lekísérjék a felvonulókat a földalattiba.
Csapatszállító autókkal, vízágyúval, daruskocsival, rohamkocsival és hangosanbeszélővel kísérnek.
Hölgyeim és uraim, hallom csodálkozva, tájékoztatom önöket, hogy az önök magatartása törvényellenes. Hagyják abba a magatartásukat..! Ismételgeti a hang a tér felett.



Miért minket terelnek ide - gondoltam alászállva a lépcsőkön. Miért nem a "magyarok"-at?
Kússzál, buzi, hazafelé! - hallom tisztán és látom magam az alagút falához tapadva araszolni egy biztonságos kijárat felé. Kellemes csalódás: vonat jön, beszállunk. Végre egy határozott hang: legközelebb a bajcsyn áll meg a szerelvény. Zsúfolt kocsi, mellettem a hír tv kamerája és riportere. Közvetítik az utazást, veszik a lassítás nélkül elhagyott megállókat. "Ne nyúlj a kamerához!", ordít egy bepánikolt médiamunkás, aki menekül a buzikkal, de fél is tőlünk, miközben épp elárul. Magyar vircsaft.

Köszönjük, mondjuk páran a kommandósoknak a végállomáson, a "magyarok" veszett dühe mégis összehozott minket egy kicsit. Megsajnáltuk honfitársainkat a sötétkék páncélozott liberókban, akik magukra vették a nekünk szánt ártalmak egy részét. A többit egyenesen nekik hozták. A hősök tere felszántva, kövek felszedve, üvegszilánkok, tojás- és paradicsom fröccsök, bedőlt kordonok. A buzik nem jártak a Hősök terén, a Hősök tere a "magyarok"-é.

A tér felett a szépművészetin óriás molinó: TEST ÉS LÉLEK.
A menet legszebb női most is a travik: bátran topognak tűsarkaikon.



Pajzsos-álarcos-egyenruhás egyforma férfiak védenek kendőálarcos-feketeruhás vagy egyenruha nélkül is egyforma férfiaktól.
Minden sarkon pár hasonmás férfi ordít eltorzult arccal. Arcát ismerem, a kis magyar alkoholista macsó bántalmazó ő, annyiunk apja, nagyapja, főnöke, fia. Mocskos buzik, ordítja ez a férfi, kiköp és megdob egy sörösüveggel, mellette még páran ebben az igazságosztó remegésben vicsorognak. Soha nem voltak tiszták.
Nekem ehhez nincs közöm.

Nőkkel vonulok. Fiatal lányokkal, kismamákkal, leszbikusokkal, humanistákkal, zöldekkel, huszonévesekkel.
Nem ilyen férfiakat akarnak.
Fegyveres férfiak védenek agresszív fegyveres férfiaktól.
Nem ilyen védelmet akarok.
Férfiak fizetnek férfiakat azért, hogy megvédjék magukat egymástól, és megfélemlítsenek minket.
Nem ilyen politikát akarunk.
Férfiakkal vonulok. Nem akarnak megfélemlíteni. A férfiakat sem akarják megfélemlíteni.
Nem ilyen férfiasságot akarnak.
A menetben fiatalok: sokan, huszonévesek, szimpatizánsok, előítéletmentesített fiúk és lányok, új nemzedék.
A "magyarok" fiai, lányai, testvérei.
Másmilyen magyarok.

Itthon hírek az eseményekről. A hír tv tájékoztat gúnyosan a homoszexuálisok felvonulásáról és az "ellentüntetők" hőstetteiről. Lévait megtámadták, a nadrágomon végigcsurgott egy tojás, a színe megy az ingemhez, Cilin békegalambos tábláját átütte egy keménytojás, a tv-ben sorolják az áldozatokat.
Hamarosan az index összefoglalója, gyors a net mint a villám.
"Erőszakba torkollt a melegfelvonulás".
Csakhogy nem ez történt!
Hanem MEGERŐSZAKOLTÁK.
Szándékosan, előre megfontoltan, arccal-névvel-fegyverrel, a "magyarok".
Megerőszakolták mint Zsanettet, megverték mint Kármán Irént, kicsinálták mint Malina Hedviget, bemocskolták mint Molnár Csillát. Ahogy nemecseket.
NEM ILYEN HAZÁT AKARUNK.

 


Vonulj a gyűlölet ellen!! - Bármelyik oldalon

2008.07.05. 10:12 | Gordon Agáta | Szólj hozzá!

Címkék: drog folyóirat szolidaritás bitó lászló köz élet icafoci

 

"Vannak gyűlöletfüggővé vált személyek is. Ezen azt értem, hogy vannak emberek, akiket már csak a gyűlölet hoz izgalomba, indítja be szervezetük mozgósító (pl. adrenalin) és agyuk endorphin- és más hangulatemelő rendszereit. Ezek a hormonkoktélok a drogok kiváltotta eufóriához hasonló állapot forrásai lehetnek, és így függőséget okozhatnak.
Szinte semmit sem teszünk az egyre fokozódó, terjedő gyűlöletfüggőség ellen.
A gyűlöletbeszéd egyszerre százezreket érhet el, ezreket tehet áldozatává és százakat gyűlöletfüggővé. A gyűlölet és a verbális agresszió tettlegesség nélkül is okozhat mély, nagyon lassan vagy egyáltalán nem gyógyuló lelki sebeket.”
Bitó László “Homofóbia vagy gyűlöletfüggőség” című Népszabadságban megjelent cikkét adjuk közre ma Szécsi Magda írása mellett, ezzel is cizellálva a képet: miért nem “csak a buzik ügye” a felvonulás.

"Homofóbia" vagy gyűlöletfüggőség?
(Népszabadság, 2008. július 3. - A szerző a Columbia Egyetem nyugalmazott (emeritus) élettanprofesszora, író - A kiemelések tőlünk származnak)


A tavaly július 9-i "melegbüszkeség" felvonulás és a kurucinfo-Jobbik toborozta ellentüntetés provokatív kérdéseket vetett fel a homoszexualitásról. Ez így van rendjén, hiszen a zsidó-keresztény kultúra uralta "nyugati világ" legtöbb országában zajló gay pride felvonulások célja éppen az, hogy közbeszédet kezdeményezve megértessék, elfogadtassák a szexualitásnak és a kölcsönös szeretetnek ezt az évezredeken át - főleg vallási alapon - diszkriminált formáját.

A tavalyi ellentüntetés kétségtelenül növelte a figyelemkeltő hatást, de a rendőrség nem fékezte meg az atrocitásokig fajuló hangoskodást, és így elégtelen fellépése került a közbeszéd előterébe. Mégis lehet, hogy a homoszexuálisok bántalmazása okozta együttérzés hozzájárult egy nagy lépéshez alkotmányos jogaiknak az elismerésében: a bejegyzett élettársi kapcsolat törvényes elfogadásához. Ez jelenlegi formájában korlátozza ugyan az örökbefogadást, egyébként azonban a házassággal egyenlő jogokat ad az olyan pároknak (nemre való tekintet nélkül), amelyek az anyakönyvvezető előtt kijelentik, hogy ilyen kapcsolatban akarnak élni. Ez még akkor is igen nagy lépés, ha azóta a - magát keresztényinek tartó, de inkább farizeusi - KDNP bejelentette, hogy az Alkotmánybíróságnál indítványozza a törvény megsemmisítését.

Az, hogy a hasonló felvonulást idén a budapesti rendőr-főkapitányság hetekkel az esemény előtt elutasította, majd - a felháborodásra reagálva - mégis engedélyezte, alkalmat adhatott a rendőrségnek a felkészülésre, az esetleges ellentüntetések kordában tartására, az atrocitások meg-akadályozására. És ami fontosabb: e korai figyelemfelhívás módot nyújtott arra, hogy az e másság elfogadását elősegítő társadalmi eszmecsere a tavalyinál korábban elkezdődjön, és kiterjedjen a homoszexualitás ellen várhatóan fellépők, az ellentüntetők megértésére is. Mert azzal nem sokra megyünk, ha "lehomofóbozzuk" a köcsögözőket vagy akár azt, aki az orvosi kamara honlapján betegségnek nevezte a homoszexualitást.

Azért teszem idézőjelbe a gyakorta hallott "homofób"-ot, mert ilyen vonatkozásban helytelen e szó használata, és ez az - olykor tettlegességre vetemedők - ellenzők téves megítéléséhez is vezethet. E szóösszetétel valójában az azonos neműektől minket szexuálisan távol tartó - vagyis heteroszexuális identitásunkat védő-erősítő - érzés eltúlzott megnyilvánulására utal (homo ugyanis azonost, a fóbia pedig kóros félelmet jelent). Ahogyan acrofóbián azt az indulati reakciót értjük, ami a szakadék szélétől hőköltet vissza.

Sajnálatos módon általában "homofóbnak" nevezik (tévesen) a homoszexuálisok iránt fékezhetetlen ellenszenvvel viselkedőket - s itt a "homo" mintegy a homoszexuális rövidítése, a fóbia pedig úgy kerül ide, mintha a homoszexuálisok agresszív elutasítása bizonyítottan fóbia lenne. Pedig ennek ismert a cáfolata: egyazon csoporton mérték föl a homoszexuálisok iránti magatartást, a szexuális vonzalmat, félelmet és szorongást meg az egyéni hajlamot az undorra, utálatra. Kitűnt, hogy a fenti értelemben a "homofóbia" a fóbiánál sokkal összetettebb kényszerképzet, sokkal inkább a rasszizmusra üt.

E (kétszeresen hibás értelemben) tartották sokan a pesti "melegbüszkeség" felvonulás ellentüntetőit homofóboknak. Súlyos hiba azonban az ilyen gyűlölködőket és gyűlöletszítókat a fóbiások közé sorolni. A valóban fóbiáktól szenvedők ugyanis megértést és (orvosi) segítséget érdemelnek. Viszont a tettleges ellentüntetők veszélyes szociopatológiája szigorú elítélést érdemel. (A tavalyi ellentüntetők semmiképp sem voltak fóbiások; a fóbia a tőle szenvedőt távol tartja félelme, iszonyodása tárgyától, míg a tüntetők - különösen a "köcsögökkel" ölre menni vágyók - mindent megtettek, hogy közelükbe kerüljenek.)

Tőlünk nyugatra a szexualitás sokféleségének korábban is sokkal szélesebb elfogadottságával találkozhattunk. Pár évvel ezelőtt Kölnben voltam feleségemmel egy ilyen felvonulás idején. Karneváli légkör lengte be az eseményt: három-négysornyi néző övezte útjukat, s megtapsolták, lelkesen buzdították a feldíszített, gördülő dobogókon a biológiai nemiségükben bizony olykor nehezen meghatározható szereplőket. Egyetlen rossz szót sem hallottunk. (New Yorkban ez már évekkel korábban is így volt.) Mi a tolerancia terén ettől sajnos még távol állunk.

Meg kell vizsgálnunk tehát, hogy a homoszexuálisok milyen megítélése vezethetett a tavalyi felvonuláskor történtekhez, a botrányos áltudományos kijelentéshez és más gyűlöletbeszédhez.

Visszatérő kérdés, hogy a homoszexualitást természetesnek vagy természetellenesnek tarthatjuk-e? E felvetés emberjogilag irreleváns, hiszen a jognak minden polgárt védenie kell, függetlenül attól, hogy - törvényt nem sértő - habitusát mi határozza meg. Az pedig történelmi kérdés, hogy miként vélekedtek e jelenségről különböző korokban - például az ókori Júdeában avagy Athénban. Ezért nehéz megérteni, hogy miért vannak sokan még napjainkban is, akik egyházi - bibliai - tanításokra hivatkozva ítélik el az egyneműek közötti szexuális kapcsolatot, aktust. Pedig a bibliai történetek, a mózesi törvények, a Tóra számos olyan magatartást, viselkedést tartott épp annyira elítélendőnek, büntetendőnek, mint a homoszexualitást, amely a nyugati világban már rég nem esik ilyen megítélés alá. A bibliai korban például elfogadott volt, hogy az özvegyasszonyt elhunyt férjének fivére termékenyítette meg; Isten halállal sújtotta Júda másodszülöttjét, Onánt, mert ezt elmulasztotta. Önös érdekből "a földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támasszon".

Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot illetően csak feltételezhetjük, hogy a homo- és heteroszexuálisok által is gyakorolt aktusnak nevet adó Szodoma népét ezzel vádolta az Úr, amikor Ábrahámnak megvallotta: el akarja pusztítani őket, "mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett". Végül csak akkor pusztította el őket, amikor a nomád népeknél mindennél előbbre való vendégjogot sértették meg. Arra, hogy Lót feltételezte: Szodoma férfijai meg akarták erőszakolni a házába fogadott két férfit, leginkább abból következtethetünk, hogy helyettük két szűz lányát ajánlotta fel nekik. Csakhogy az ilyen történetek bennünket nemigen igazíthatnak el. Mások a szokásaink, erkölcsi normáink: lányainkat így ki nem szolgáltatnánk.

A soktucatnyi - megszegését többnyire halálra kövezéssel sújtó - mózesi tilalom között szerepel természetesen a sabbath megszegése, de például az is, hogy "kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad". Az ilyen tilalmakat csak a leghithűbb ortodoxia hívei tartják manapság betartandó vagy betartható útmutatásnak, parancsnak - de ők sem hajtják végre a megkövezést.

A minden vallásnak egyenlő jogokat biztosító szekuláris demokráciánkban nem tekinthetjük mindünkre érvényesnek vagy kötelezőnek az egy-egy népet, népcsoportot Istenéhez, istenképéhez kötő törvényeket, szokásokat. Legyen az körülmetélés vagy keresztség, cölibátus vagy poligámia. Természetfeletti eredetűnek vélt kinyilatkoztatások, ősi, misztikus metaforák nem lehetnek mai mércéi az elfogadhatónak és az elítélendőnek.

Mai tudásunkkal tehát mindazt természetesnek tarthatjuk - és kell tartanunk -, ami biológiai, fiziológiai, hormonális, mentális természetünkből fakad. Persze e viselkedésmódok - akár géndetermináltak, akár (részben) tanultak - összhatásukban deviáns viselkedéshez is vezethetnek. Vagyis ami természetes, az lehet rossz is. Míg gyakran jónak, embervoltunk magasztos megnyilatkozásának tartjuk azt, ami teljesen természetellenes. Egy példa: ünnepeljük az atlétát, aki legyőzi testének természetes gátló mechanizmusait, a másokat megállító fájdalmat, és csak a célvonalon túl esik össze. És vannak, akik érdemnek tartják a legtermészetellenesebb állapotot, az életen át megőrzött szüzességet.

De vissza az egyik alapkérdéshez: vajon mit értenek homoszexualitáson az ellene - akár erőszakosan is - fellépők? Trágár megnevezéseik (köcsög, buzi) többnyire vagy talán kizárólag férfiak közötti nemi kapcsolatra utalnak. Pedig hiteles tanulmányok szerint a nők között sokkal gyakoribb - főként az alkalmi - homoszexuális kapcsolat.

A hatvanas-hetvenes években Észak-Amerikában különösen elterjedt kommunák és a gruppenszex tanulmányozói megfigyelték, hogy míg majdnem minden nő részt vesz a saját nemével folytatott szexuális aktusokban - vagy legalábbis erotikus "játékokban" -, a férfiak meg sem érintik egymást. Vagy éppen bocsánatot kérnek, ha véletlenül megérintenek egy másik férfit. Ez elég általános jelenség, olyanynyira, hogy a hármas szexben általában preferált a két nő, egy férfi kombináció: ilyen helyzetben a nők elhitethetik magukkal, hogy bármit tesznek is hármasban, nem kell magukat leszbikusoknak tartaniuk. A férfiúnak pedig - ilyen hármasban - nem kell ügyelnie, hogy meg ne szegje a sok nyugati kultúrában nagyon erős "férfit ne érints" tabut.

Aligha érthetjük meg a tavalyi "melegbüszkeség" napján történteket (vagy aligha készülhetünk fel az idén várhatóra) csupán szexuális hajlam és attitűd alapján, ugyanis az ellentüntetők csoportja aligha volt homogén: lehettek köztük például olyanok is, akik elsősorban politikai indíttatásból vettek részt. Azok között, akiket valóban a homoszexualitás iránti ellenérzéseik vezéreltek, lehettek olyanok is, akik a magukban fölfedezett vagy vélt homoszexualitás miatt gyűlölik magukat (internalized "homofóbok") és annyira rettegnek a lelepleződéstől, hogy álcázásul a legnyersebben támadnak ismert vagy gyanított homoszexuálisokra. Eközben irigyelhetik is azokat, akik képesek vállalni szexualitásukat. Azonban nem érthetjük meg az események elfajulásának az okát, ha azt csak ezekben a jól ismert jelenségekben keressük. És akkor sem, ha a kurucinfó és a Jobbik szerepéből kizárólag politikai célokra következtetünk.

Hát akkor?

A tavaly előtti és tavaly őszi atrocitásokhoz (tévészékház!) vezető politikai tüntetések sora - beleértve az ezekhez csatlakozott-toborzott csőcselék viselkedését - fenyegetően mutatta: vannak, akik szinte bármikor készek zsidózni, cigányozni, tojást vagy éppen utcakövet dobálni. Ezek között akadnak nemcsak balhét kereső "futballhuligánok", hanem ami sokkal veszélyesebb, vannak gyűlöletfüggővé vált személyek is. Ezen azt értem, hogy vannak szerencsétlen, frusztrált emberek, akiknek olyannyira inger- és eseményszegény az életük, érzelmileg annyira "alultápláltak", hogy már csak a gyűlölet hozza izgalomba őket, indítja be szervezetük mozgósító (pl. adrenalin) és agyuk endorphin- és más hangulatemelő rendszereit. Ezek a hormonkoktélok a drogok kiváltotta eufóriához hasonló mechanizmussal működő állapot forrásai lehetnek, és így függőséget okozhatnak. Miként, ha az "endorfin rush"-t szintén kiváltó habitussá vált hosszú távú futás, kocogás valamiért (pl. bokaficam) elmarad, gyötrők lehetnek az elvonási tünetek.

Sokféleképpen küzdünk a drogfüggőség ellen, de szinte semmit se teszünk a sokkal veszélyesebb s egyre fokozódó, terjedő gyűlöletfüggőség ellen. A kábítószerfüggés "csak" a kábítószer fogyasztóját és esetleg szoros környezetét teheti tönkre, s a drog továbbadásával viszonylag lassan terjed - a gyűlöletbeszéd viszont egyszerre százezreket érhet el, ezreket tehet áldozatává és százakat gyűlöletfüggővé. A gyűlölet és első fokú megnyilatkozása, a verbális agresszió ugyanis tettlegesség nélkül is okozhat mély, nagyon lassan vagy egyáltalán be nem gyógyuló lelki sebeket.


Ezért ajánlottam már 2003-ban (Magyar Hírlap, november 22.) Szólásszabadság: jog vagy privilégium? című írásomban "a nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülés - a testi sértéssel legalább egyenrangúan szankcionált - büntetőjogi kategóriájának bevezetését". Ma már nagy irodalma van a poszttrauma szindrómának és diagnosztikájának: szakértői a lelki sérülésről is bizonyára megállapíthatják, hogy nyolc napon túl gyógyul- vagy gyógyult-e. Márpedig a testi és lelki jólét egyenértékű: védenünk kell mindkettőt már csak a pszichoszomatikus kölcsönhatások miatt is.

A lelki sérülés a testinél sokkal vészterhesebb lehet. Hosszantartó hatására egy példa: pár évvel ezelőtt egy mexikói származású fiút súlyosan bántalmaztak Texasban - egyebeken kívül horogkeresztet metszettek a mellkasára. "Bűne" az volt, hogy latino létére fehér lánnyal csókolózott. Több műtétet követően három hónap alatt testileg felépült, de lelki sebei nem gyógyultak be: egy év múltán öngyilkos lett. Ez az eset azért is nagy port vert fel, mert akkor zajlott Amerikában a szövetségi "hate crime", vagyis a gyűlöletbűnözést büntető törvény kiegészítése. (Ehhez a törvényhez hasonló a magyar Btk. 174/B. §-ában szabályozott "Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak" szankcionálása.) Ilyen törvényeket - amelyek kiemelten szankcionálják a gyűlöletből fakadó bűntetteket - már több amerikai államban kiterjesztettek a szexuális orientáció szerinti kisebbségek elleni cselekményekre, uszításra is. Mert ezeknek kimondatlanul is mindig egy a célja: egy népcsoport megfélemlítése, majd - megfelelő össztársadalmi-bírósági védelem híján - az ellenük irányuló hazugságkampányok, zaklatások fokozásával alkotmányosan garantált emberi méltóságuk, végső fokon ember voltuk erodálása.

Mindezek ellenére felvetődhet a kérdés: miért épp a gyűlöletbűnözéssel kéne kiemelten foglalkoznunk, amikor szinte naponta hallunk anyagi érdekből elkövetett gyilkosságokról, gyermekek elleni (nemi) erőszakról, és családok tízezreit tartja nyomorban napról napra az uzsorazsarolás. Természetesen mindezek ellen, illetve megelőzésük érdekében is keményebben, határozottabban kéne fellépni, de - túl a függőség veszélyén - a gyűlölet káros össztársadalmi hatásához az is hozzájárul, hogy ezt tarthatjuk potenciálisan a messze legragályosabb bűnözésnek. Mondhatjuk úgy is, hogy a gyűlölet modern társadalmunk olyan pestise, amelyik az önvédelmi (immun)rendszerünket teszi tönkre. És a gyűlöltek is gyűlölőkké válhatnak.

 


Szécsi Magda: Felhívás, ez+az!

2008.07.05. 09:01 | luckylany | 2 komment

Címkék: folyóirat szolidaritás cigányság szécsi magda köz élet icafoci

 

"Sajnos a politikai nyugtalanságok begyűrűznek a gatyákba, ahol a nemzeti karakterek (beteges) dicséretének ritmusát fütykössel verik, fröcsögve zengik. Ez sima önbaszás nyílt színen, hiába nevezik menetelésnek a cigánypusztító gárda felkent papjai..." Szécsi Magda írónő úgy döntött, lenyiratja a haját, de nem dobja el magától jól táplált, selymes bőrű cigány testét, s kiáll a jogaiért.
Tartsunk vele!

Ha eleged van a Magyar Gárda romák, és melegek elleni kirohanásiból, KÉRLEK CSATLAKOZZ a „Tartsunk tükröt” nevű, általam kezdeményezett mozgalomhoz: tiltakozásul az aljasságok ellen vágasd le a hajad 1-2 centiméteresre és festesd be szőkére!! (A szőke nős viccek ellen is tiltakoztak már így, ami minden nőt megalázott, nem csak a szőkéket.). Az nem elég, hogy bezárkózol saját fájdalmadba. Mutasd is meg, hogy fáj! Én már megtettem...

*

A Magyar Gárda pszichéjéről szólva: tapasztalataim szerint kisebbrendűségi érzéssel van dolgunk. A kisebbrendűségi érzés, minden korban és időben könnyen átcsapott ellenségeskedésbe, gyűlölködésbe, és irigységbe. Ma sem történik más. Ne várjuk ki az új Auschwitz felépítését. Az elégetett emberi testek füstje, amúgy is káros lenne a környezetre, úgyhogy a zöldek és Sólyom László is csatlakozhatna a mozgalomhoz...

*

Soha nem volt kételyem az iránt, hogy magyar vagyok! Ez nem zárja ki azt, hogy egyben cigány is. Sokan bírunk több identitással Magyarországon, ebből az egyik totál biztos, hogy sért valakit, valahol. Mik vagyunk hát itt, a Kárpát-medencében?! Mik lehetünk? Közép-európaiak... mindannyian!

*

Hazánk társadalmi, gazdasági és kulturális térképére a szart nem a cigányok és a melegek kenik! Lényegi vonásunknak mégis a szart tartják... a büdös életbe!! A másság folyton ürügy lehet...

*

A cigányságról és a melegekről sokan és sokféleképpen gondolkodnak, de többnyire figyelmen kívül hagyják társadalmi helyzetünket és önértelmezésünket. Ezek nélkül persze hamis képet kapnak: nem ragadhatják meg a lényeget, csak a Molotov koktélos üveget. (Gyengébbek kedvéért: a lényeg megtalálása és megértése szellemi tevékenység. A Molotov koktélos üvegek hajnali, settenkedéses használata, fasiszta vezényszóra elkövetett szívizom gyakorlat, talán mert javítás alatt van a futógép a világ kurva nagy edzőtermében...)

*

JÓ HÍR: Az állatok világában minimális méretű az esélykülönbség!
ROSSZ HÍR: Az ember nem állat!

*

Nincs még egy ilyen ország a világon, ahol a másság és a kisebbség szexualitása közvetlen politikai erővé, vagy erőtlenséggé válhat...

*

Rendkívül szép arcú, zászlós fiú üvöltötte a minap a Döbrentei téren: „Isten úgyis megveri azokat a cigány buzikat!” Na, gondoltam helyben vagyunk! Isten cigány. Isten meleg. Hiszen a cigányokkal és a melegekkel is épp úgy riogatják az embereket, mint Istennel. Ha Isten utálná a cigányokat és a melegeket, akkor orgazmus közben csapná agyon őket, de nem teszi! Miért, nem?! Mert önmagát nem csapja agyon senki...

*

Sms töredék: „Ne süss tojást a melegek hátán! És ne csak azért ne, mert drága az olaj, hanem mert a meleg ember (vagy, ahogy te nevezed: buzi!), előbb volt, mint a tojás! Ha nem hiszed, kérdezz meg egy kendermagos tyúkot... kot... kot... kot... - M.”

*

Sajnos a politikai nyugtalanságok begyűrűznek a gatyákba, ahol a nemzeti karakterek (beteges) dicséretének ritmusát fütykössel verik, fröcsögve zengik. Ez sima önbaszás nyílt színen, hiába nevezik menetelésnek a cigánypusztító gárda felkent papjai...

*

Feleim! Hitlerrel álmodni nem egy életbiztosítás, én is majdnem szívbajt kaptam álmomban, még jó, hogy a szerelmem is velem volt, így megúsztam, hogy eldobjam azt a jól táplált, selymes bőrű cigány testemet. Hitler szerint (aki közben jól megtanult lovári, jiddis és magyar nyelven), Isten országában a képzelt jövő és a hozott múlt felől is értékelik a szexuális és szociális beállítódásokat pokolra jutás céljából, de eddig se homoszexuális, se cigány nem jutott pokolra, amitől hülyét kapott és saját farkába harapott. Alig vártam, hogy felébredjek! Ébredés előtt, ott hagytam neki egy mesekazettát, ami úgy kezdődik, hogy „Hamis történelmi elképzelések terjedése és meggyökeresedése felvilágosult időszakokban is lehetséges, mivel az emberek számára nem a történelem tényei a döntők, hanem az a kép, amit a tényekről az emberek magukban kialakítanak. Ezért kell az előítéleteket nagyon komolyan venni...”

*

Ha egy őszinte hülye lennék, azt írnám, hogy egyes magyarok mentalitása, már a gárda előtt is alkalmas volt arra, hogy a cigányokban rémületet keltsen... (hát, ja!!!)

 


Gerevich András: Verjen a sors keze

2008.07.04. 09:02 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers folyóirat költészet könyvtár icafoci

"Ma átkapcsolom a tévét, ha felcseng,
mert véres fejekről szól, félholt emberekről,
mert mielőtt megerőszakolják,
az emberről napról napra tépik le hazáját".
Kirekesztés és befogadás témakörét köti az elmúlt évi LMBT Fesztivál Gay Pride felvonulásához Gerevich András e versében: a magyar irodalom újraírása a nemzeti hagyományok egyik sarokkövétől, a nemzeti érzés felől, a Himnusztól közelít a sajátélményekhez. Ma, egy nappal a ragyamattyisz - izubekszüb békés találkozó előtt két verset ajánlunk figyelmüke. Ez az első.

Gerevich András: Verjen a sors keze

A buzikat a Dunába, a zsidókat meg utána!
Az ÁVH egykor elődeinket ütlegelte,
és ma ÁVH-snak neveznek,
gyaláznak, homokkal és tojással dobálnak,
még az anyanyelvünket is felkoncolják:
már nincsen nyelv, nincsenek se mondatok, se szavak.
Amerikában, ha magyarul hetekig nem beszéltem,
séta közben néha eldúdoltam a Himnuszt,
jó érzés volt: otthonosan és büszkén szomorú.
Ma átkapcsolom a tévét, ha felcseng,
mert véres fejekről szól, félholt emberekről,
mert mielőtt megerőszakolják,
az emberről napról napra tépik le hazáját:
nemzeti lobogót, címert, Himnuszt,
mint nadrágot és inget.

Meztelenül beugrom úszni a Dunába.
A nyári nap mossa tisztára testemet.
Itt vagyok otthon.

Gordon Agáta: Mária Himnusz

2008.07.04. 09:01 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers folyóirat költészet könyvtár gordon agáta icafoci

A Himnusz, a közösséghez tartozás érzését kifejezni képes, egy nép egységét megjelenítő kultikus szöveg mint forma nem véletlenül szerepel Gordon Agáta művének címében sem. Gerevich András versével együtt példa a kirekesztettség tapasztalatából való beszédmódra. Ma e két írással egészítjük ki a befogadás és kirekesztés témakörét tárgyaló sorozatunkat.
















Kőkemény valóság - "Nem lehet kitérni előle"

2008.07.03. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat icafoci

„Ebben a könyvben napnál világosabb, hogy a világrend nőkre és férfiakra van kiszabva, nem emberekre. Így állunk.” – írta a könyv német kiadása kapcsán Nádas Péter a Magyar Narancsban 1996. decemberében. Mostanra magyarul is megjelent Leslie Feinberg Stone Butch Blues című regénye, Kőkemény címen.

Leslie Feinberg 1949-ben született, amerikai író és transznemű aktivista – könyvének állításai is segíthetnek megérteni egy sok ember számára távoli világot: az 1994-ben megjelent Stone Butch Blues számos díjat nyert, azóta is esszéíróként, regényíróként, aktivistaként tevékenykedik. Vizsgálatának tárgya a testfelfogás, az öltözködés szerepe és jelentősége, a nemi szerepekre alapozott társadalom működési rendje.

A regény főhőse egy buccs. A stone buccsról Nádas így ír egykori kritikájában: „A stone butch ebben a könyvben nem egyszerűen az a nőnemű lény, aki inkább férfinak néz ki és férfiruhát visel, hanem sokkal inkább olyan ember, akihez nem lehet vagy alig lehet közel kerülni. Ennyiben szintén emlékeztet bárkire vagy akárkire. Személyiségbe falazott test. Megkövesedett emberi állag. Kőbe foglalt szenvedő. Senkitől nem érinthető. De nem hiszem, hogy létezne érzékenyebb ember, aki innen és túl a kamaszkorán, ne észlelné önmagán, még ha rettenetében ritkán is vallja be: a személyiség mindig túlmegy azon, ami női vagy férfi. Vagy ha valakiben nem merül föl ez a gondolat, mert a nemi dresszúrája túl erősre sikeredett, azt azért óhatatlanul megkérdezi, hogy aki a neme szerint megfelel neki, vajon megfelel-e majd a személyisége szerint is. Az utóbbi a nehezebbik kérdés, amire választ igen kevesen és igen ritkán találnak.” A történet szüzséje az ő élete New York Államban (bárokban, munkahelyeken, meleg barátok között és ellenséges közegekben) a Stonewall-forradalom előtt és után.

„Nem az a kellemes regény, amelyet szívesen és bőségesen recenzálnak a világlapok. Nyers, bántó, rideg könyv, a naturalizmus minden fölmentő vagy érzelgős túlzása nélkül. A nagy amerikai írók közül talán Theodore Dreiser volt rá a legnagyobb hatással. Egyetlen ember sorsát meséli egyes szám első személyben, mégis messzi túlmegy a személyesen: az emancipációs mozgalmak korszakának társadalomtörténetét adja, egészen sajátos szempontból újraírva. [... a főhős] esete olyannyira speciális, normákkal és kivételekkel olyannyira nem mérhető, hogy kényszerűségből és mindennel dacolva, a saját megtéveszthetetlen személyiségénél kell megmaradnia. Nincsen más választása. S ugyanígy a szerzőnek, aki mögötte áll. Lapos mondatokon, konvencionális gondolatokon is átüt az autonómiája. Helyesebben éppen ezek háttere előtt válik láthatóvá, hogy milyen kényszerekkel szemben kell neki is, hősének is talpon maradnia. Egyszerre két világot ír le, a reálisan létezőt és a valóságosat. Ez a könyv igazi nagy győzelme; a saját esendő nyelve, a saját kényszeres szemlélete ellenében vívja ki. Nem lehet kitérni előle. [...]

Az olvasónak azzal is számolnia kell, hogy nem igazi fikciót, hanem inkább dokumentumot tart a kezében; teljesen váratlanul az american way of life vaskosabbik, a szabadság ideájával aligha egyeztethető oldalán találja magát. És a szociálisan kicsit is érzékeny olvasó más személlyel nem nagyon azonosulhat, mint azzal, akit ez a világrend tökéletesen magára hagyott. Ezen a ponton a könyv meglehetősen egyszerű, mesei szerkezete is működni kezd. Nem is nagyon lehet letenni. […] Az emberi szenvedés hihetetlen mélységét tárja fel anélkül, hogy a pillantása bármiféle elfogultságtól vagy fájdalomtól egy pillanatra is elhomályosulna.”

A kötetet mi is ajánljuk olvasóink figyelmébe, hiszen illeszkedik mostani témánkba, s tekintve, hogy a nők nemi szerepeiről alkotott össztársadalmi kép megváltoztatása alapja lehet a nők kiegyensúlyozottabb megjelenésének az irodalmi színtéren is, a regény nem átlagos nőalakja a személyiség középpontba állításával mindenfajta diszkrimináció működési módozatairól rántja le a leplet, így segítve az elfogadóbb viselkedés zálogát, a jobb megértést.

A kötet ára 2500 Ft, kapható a 13. LMBT Fesztivál idején a Művész Moziban, az Írók Boltjában (Budapest, VI. Andrássy út 45.), az Ananda Könyvesboltban (Budapest, VI. Jókai u. 18.) és postai küldeményként is megrendelhető a kokemeny@interalia.org.hu címen. (A cikk idézetei Nádas Péter: Ha férfinak születtél volna című kritikájából valók.)

Gyere el a pároddal!

2008.07.02. 10:01 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat lévai katalin köz élet icafoci

 

"Soha senki nem mesélhette el nekünk, hogyan vált nyilvánvalóvá számára a melegsége, hogyan küzd meg az érzéseivel és a félelmeivel, hogy veszíthet el családot, barátot, munkahelyet. Társadalmi tabuk között éltünk. A világot kettéosztottuk: voltunk „mi”, és voltak „ők”. Ők, akiket zsigerből elutasítottunk. És félelemből. És agresszióból. És bizonytalanságból. Ez volt a mi kulturális imperializmusunk. Ezt akarjuk folytatni ma, jogállami keretek között?" - a ma nyíló LMBT Fesztiválon Lévai Katalin Európa Parlamenti képviselő mondja el megnyitó beszédét. A politikusnő íróként is tevékenykedik, két alkalommal volt az Irodalmi Centrifuga vendége - jelen beszédével, mely mellett a Bombagyár ellentüntetésének szövegét és Gordon Agáta egy korábbi fesztiválról szóló írását is közöljük, a következő ICAfoci meccshez adjuk meg a kezdőrúgást.
Várjuk a hozzászólásokat!

Lévai Katalin: „Mi” és „ők”
Megnyitó beszéd a Meleg Fesztiválon, a Művész Moziban



Kezdetben Isten vagy a társadalom elleni bűnnek tekintették a homoszexualitást, majd betegségnek, devianciának, a XX. századi meleg emancipációs mozgalmaknak köszönhetően pedig magánügynek, s egyszer talán eljutunk oda, hogy olyan nyitott, a mások problémáira érzékeny társadalomban élünk, amely elfogadja a különféle szexuális orientációk békés egymás mellett élését.

Sokféleképpen lehet egy társadalmat kettészakítani.

Lehet árkokat ásni jobboldal és baloldal között. Lehet szembeállítani egymással szegényeket és gazdagokat, fiatalokat és öregeket, egészségeseket és betegeket, többséget és kisebbséget. De mi értelme van ennek?

Nemcsak a tetteknek, a szavaknak is hatalmuk van - egész világot változtathatnak meg. Egy csoport nyilvános beszéde lehet mintaadó, vagy elrettentő. Ma Magyarországon csaknem húsz évvel a rendszerváltás után a kirekesztő ideológiák jelenléte erősebb, mint valaha. Az utcákon és a tereken, a stadionokban és az interneten, az újságokban és a tévékben naponta találkozunk az életmódbeli és az etnikai kisebbségek elleni gyűlölködő előítéletekkel. A kisebbségek gyakran fizikai támadások, zaklatások, megfélemlítések céltáblái. A Magyar Gárda félelemkeltő felvonulásokat szervez elsősorban romák ellen, és már hetek óra készül, hogy támadást intézzen a meleg felvonulás ellen is. A meleg fesztivál résztvevőiként tucatjával kapunk gyalázkodó és fenyegető leveleket. A kirekesztő ideológiákat hirdetők fejében összekeveredik rasszizmus, antiszemitizmus és minden egyéb kisebbség ellenes nézet. De a szándékuk egy és ugyanaz: identitásában megsérteni, megalázni és alacsonyabb rendűnek nyilvánítani a másikat. Amikor nemzetközi összeesküvőnek tekintik a zsidókat, deviánsnak a melegeket, alacsonyabb rendűnek a nőket, nem hallgathatunk. Meg kell találnunk a megfelelő szavakat és válaszokat. Ahogyan Heine is megtalálta több mint 150 évvel ezelőtt: „Azok pedig, akik könyvek égetésével kezdik, emberek égetésével fejezik be.”

Egy társadalmi csoport csak akkor nyeri el méltóságát, ha láthatóvá válik. Ha képes arra, hogy a közügyek és a nyilvános beszéd részévé tegye az őt érintő kérdéseket. A meleg közösség az elmúlt években bebizonyította, hogy képes erre, hiszen elfogadottá tette a közbeszédben a „meleg” kifejezést, ami a közösség önmeghatározása. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a Védegylet is kiállt a melegek emberi joga, társadalmi elfogadottsága és megbecsülése mellett. Azt írják: „A melegek nem akarnak mást, csak megértést és elfogadást.” Bölcs szavak, fontos állásfoglalás.


Ebben az országban, ahogyan mindenütt a világon, sokféle család, sokféle ember él, és mindenkit egyenlő bánásmód illet meg. Azokat a családokat is, ahol meleg, vagy leszbikus gyerekek élnek. Azokat a párokat is, akiknek a szexuális orientációja eltér a többségétől. Senkit nem érhet hátrány sem a munkájában, sem a magánéletében azért, mert egy kisebbség tagja, vagy mert a többségtől eltérő a szexuális beállítottsága. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a munkahelyeken, a baráti körben, a vallási közösségekben vagy a médiában a megbecsülés alapvető feltétele a heteroszexualitás. A melegek kiszolgáltatottsága sokféle módon nyilvánul meg: az iskolai elnémítottságban, a többi diáktól vagy tanártól tapasztalt megszégyenítésben, a családi otthonból való eltávolításban, az éttermi megaláztatásokban, a nem méltányos média megjelenítésekben. Másodrangú állampolgárként tekintenek rájuk. Egyedül maradtak a gondjaikkal, a gondolataikkal, a másságukkal. Különösen bátornak kell lennie annak, aki a kirekesztéssel szemben fellép. De nemcsak bátornak, hanem kitartónak is. Mert a társadalmi előítéletek mélyen gyökereznek, és nincs megfelelő iskolai tananyag, felvilágosító kampány, média megjelenés, amely segítené az ellenük való küzdelmet.



Miért olyan nehéz elfogadni a melegeket?

Évtizedeken át arra neveltek bennünket, hogy mi vagyunk a „norma”, s ami tőlünk eltér, az nem pusztán más, hanem „selejtes”. Szavaink között ott lappangott nemcsak az elutasítás, hanem az erőszak is. Ítélkeztünk, bűnösök után kajtattunk. Nem tudtuk, hogy melegnek lenni nem választás kérdése. Nem tudtuk, hogy bármelyik családban születhet olyan gyerek, aki más, mint a többség. Soha senki nem mesélhette el nekünk, hogyan vált nyilvánvalóvá számára a melegsége, hogyan küzd meg az érzéseivel és a félelmeivel, hogy veszíthet el családot, barátot, munkahelyet. Társadalmi tabuk között éltünk. A világot kettéosztottuk: voltunk „mi”, és voltak „ők”. Ők, akiket zsigerből elutasítottunk. És félelemből. És agresszióból. És bizonytalanságból. Ez volt a mi kulturális imperializmusunk. Ezt akarjuk folytatni ma, jogállami keretek között? Illendő lenne mindezt leküzdenünk, és igazi demokrataként viselkednünk. Jó törvényeink vannak. Csakhogy a törvényben megalkotott világ és a valóság önmagától nem illeszkedik egymáshoz. Ezért keményen meg kell dolgoznunk. Nemcsak a melegek, hanem a többség érdekében, a közös élet érdekében is. Hiszen a társadalomból kirekesztettek sorsa nemcsak egymással, hanem a többség sorsával is összekapcsolódik.

Mi valamennyien – nők és férfiak, fiatalok és idősek, melegek és heteroszexuálisok, zsidók és keresztények, romák és nem romák, egészségesek és speciális igényű emberek – szeretnénk békében élni egy olyan országban, ahol a gyűlölet üzeneteinek egyre kevesebben adnak hitelt. Ahol a teljesítmény az értékmérő, és nem a téveszméken alapuló előítélet. Vagy van, aki úgy gondolja, hogy Michelangelónak, vagy Szaffónak behúzott nyakkal kellett volna végigmennie az utcán, a megtévesztett tömeg gúnyolódása közepette?

Húsz évvel a rendszerváltás után nem hősök akarunk lenni, csupán egyszerű emberek, akiknek nem kell félniük. Sem önmaguktól, sem másoktól. A meleg fesztivál felvonulói nem arra büszkék, hogy melegek, hanem arra, hogy a fenyegetések, a korábbi atrocitások és az előítéletek ellenére mernek utcára vonulni.

Mindannyian üres kézzel jöttünk a világra, s hogy mivé válunk, másoknak segítő, másokkal együtt érző emberré, vagy a másik ádáz ellenségévé, rajtunk múlik. Ahhoz, hogy demokraták legyünk, előbb le kell győznünk a bennünk élő démonokat. Meg kell küzdenünk mindazokkal a zsigeri reakciókkal, amelyeket egykor belénk neveltek. Ha ez sikerült, merhetünk gyávák lenni, és lesz okunk az örömre - mert végre mindannyian méltó sorsot élhetünk ebben az országban.

 


Gordon Agáta: A kutya meg a kerítés

2008.07.02. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat lévai katalin köz élet gordon agáta icafoci

 

"Szeretek vonulni. [...] Együtt a fiús lányokkal és a lányos fiúkkal, akik új társadalmi nemi szerepeket és magatartásformákat keresnek, miközben együttműködnek a többséggel. [...] Együtt azokkal, akik a gyerekeik, hozzátartozóik, barátaik, kollégáik miatt jöttek, és azokkal, akik szervezők, gondoskodók, a többiekre vigyázók, és azokkal, akik tudják, hogy mindannyiunknak van itt dolgunk. [...] Az élet megállíthatatlan." - Gordon Agáta írása egy korábbi melegfelvonulásról

A kutya meg a kerítés
Buzikurva Petőfik


Induljon a menet! - hangzott épp a kamionról, amikor kiértem a Hősök terére, megpillantottam ünneplő sorstársaimat, rengeteg barátomat, ismerősömet és a hazatalálás boldog érzése fogott el.

Velünk vonul Lévai Katalin Eu-képviselő, tudtam meg ezt is, és megemeltem a kalapom. Nocsak. Politikus, akiben van kurázsi, szolidaritás és nem csak beszél?? Tudhattam volna blogjából, aminek ez a címe: Bátorság - nő a neved!

Spirituális eszmecserét folytattunk a menetben, mintha ez volna a legfontosabb itt és most: tisztázni mi a jó meg a rossz.

Én kisfiúkra vigyáztam egy hétig. Egy ötéves mindenben ellenséget keresett, a rosszat üldözte folyamatosan fakarddal-műanyagpisztollyal, komoly indulattal. Próbáltam kiábrándítani, és kreatív-együttműködő stratégiák felé terelni. Nincs rossz!! Csak jó és még jobb!! Nincs rossz. Csak szomszédunk, barátunk, ismerősünk. Nincs rossz, csak jó és még jobb! Szuggeráltam Sebestyént, és magam is elhittem, hogy csak a buta embernek van ellensége!

Ezen a ponton érkeztünk az Oktogonhoz. Vágjunk át, javasolta Lévai és a kanyart kihagyva a menet elejéhez jutottunk. Árpádsávok, mocskosbuzizók, dobálás a szemközti oldalról, a melegfolyam biztonsága az úttesten.

Egy ötéves kislány azt mondta neki tegnap, hogy A rossz nem győz! Válaszolta Lévai a történetemre.

Van rossz?? - kérdeztem csodálkozva, és visszacsatlakoztam a barátaimhoz, akikkel leszbikus hőseink és elődeink képeit mutattuk fel. Magányos hősnőket, akik soha nem szerepeltek a társukkal együtt nyilvánosan, mintaként, mint egy élhető életet élő meleg pár. Gobbi Hildát és Galgóczi Erzsébetet vittük egymás mellett Cilinnel, legjobb barátommal. Szeretem a hazámat! Gyertek velünk, testvérek! Kiabálta a megvetően köpködő nénike-különítmény felé.

Nők portréját vittük, mert szeretett hazánkban e pillanatban is három olyan ügy zajlik nagy nyilvánossággal, amelyben nőket járatnak le, hiteltelenítenek és megaláznak, a közösség védelme és szolidaritása nélkül.

Elkezdődött az, amit a tévében szoktunk látni. Az Oktogontól a Közraktárig arra a ritmusra léptem, hogy mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, közben meg voltam győződve róla, hogy nincs rossz. Csak mi vagyunk.

Füstbomba, lángok, a szomszédaimat eltalálták tojással, sárga csillagként viselik.

Egy lány mellettem dühbe jön, erőből a járdára hajítja a sörösdobozát. Azonnal érkezik rá három másik, keményen csattannak a flaszteron. Gyere ki, gyere ki - vicsorog egy bajszos izomagy, akit kiröhögök. Mért mennék? Most - évente egyszer pár órára - megélhetem, milyen a többséghez tartozni.

A többséghez tartoztam, a közösség oltalmazott.


Melegbarát Jobboldal felirattal vonultam, nem mintha jobb- vagy balsorsú lennék, hanem direkt nekik hoztam. Azt is vinnem kellett volna, hogy Jobbikbarát Melegek. Mindkettő képtelenség volt ezen a felvonuláson, egy paranoid és agresszív férfitudatú kistérségben.

Rokker fiú sodródott mellém. Azért lett rokker, hogy elnyomja a vágyait. Mindent a zenébe tett, ami lassan felszabadította, megérlelte. És most itt jön mellette egy rokkercsaj és köcsögözik. Vérzik a szíve. Ők egy testvériség tagjai.

Ideológiai és mentális szélsőségek vonultak, nagyon is szétválaszthatatlanul egymás mellett, mint a kutya meg a kerítés.

Szeretek vonulni. Szeretem, hogy együtt vagyunk, akik elfogadjuk egymást. Együtt travi sorstársainkkal, hiszen az emberi méltóságukért harcoló travik - buzikurva petőfik - emlékére rendezik világszerte a melegfelvonulásokat 69 óta. A szexualitás szabadságharcosai emlékére, akik női sorsot is vállalnak egy nőgyűlölőként sem utolsó közegben.

Együtt a fiús lányokkal és a lányos fiúkkal, akik új társadalmi nemi szerepeket és magatartásformákat keresnek, miközben együttműködnek a többséggel. Együtt azokkal, akiken kívülről semmi nem látszik ebből a sorsból, mégis vállalják és velünk vannak. Együtt azokkal, akik a gyerekeik, hozzátartozóik, barátaik, kollégáik miatt jöttek, és azokkal, akik szervezők, gondoskodók, a többiekre vigyázók, és azokkal, akik tudják, hogy mindannyiunknak van itt dolgunk.

A rossz nem győz! Az élet megállíthatatlan.


 


Gordon Agáta: Fesztivál előtt, EB után

2008.06.30. 10:00 | luckylany | 2 komment

Címkék: folyóirat köz élet gordon agáta icafoci

 

Sport- és irodalomtörténeti jelentőségű tett: az Irodalmi Centrifuga kollektív tudatfolyamának beindulása. A tudatfolyóirat az eb-vel egyidőben kezdődött. Ennek vége, mi pedig épp indulunk, és levonjuk a bajnokság mint jósesemény tanulságait a magunk számára.
Törökök vagyunk vagy spanyolok?
Vendégmunkások vagy európa királyai?

Egy hónapja áramlik Ica kollektív tudatfolyama. Egy hónapja naponta frissülünk és több mint ezer olvasónk van. Közös szerkesztésben, több játékossal indultunk, s így is szeretnénk folytatni. Ez idő alatt 9 szerzőnk írt 17 bejegyzést.

Bódis Kriszta mint Centrifuga háziasszony a keret stabil része, ironikus erotikával indult: milyen a nőnek a focista szerető. Gordon Agáta ugyancsak kerettag, a koncepcióval és a csapatszellemmel bíbelődött - picit szigorúan. Györe Gabi szerzőként is beszállt, próbálgatja ezt az oldalt és stílust - a folyamat az írás tétje lehet, érdemes követni.

Pálfi Balázs, Tímár Magdi Cilin és Lovas Nagy Anna genderérzékeny játékosok, ICA íróvendégei voltak a Szivárvány Centrifugában. Újra meghálálták a bizalmat. Pálfi Balázs személyessége ismét meghatóan szégyenlős, Lovas Nagy Anna írása „spirituális fantasy", s ő is, a nőtudatú játékos Gubicskóhoz hasonlóan közömbös a sport iránt.

Cilin sportember, igazi játékos és nem adja fel. Az érzések felszabadulását és jól érthető megjelenését írja minden kommentárjában. A pályán és a szívben ugyanaz a harc, játék és szenvedély. Győztünk, mondta Cilin a török-horvát után, elvesztettük, mondja a török-német után, de szép volt... Ezért érdemes :)

Kiss Noémiben is van törökvér, szépen fodrozódik a nőirodalomban a török motívum: nőként könnyűnek tűnik a törökkel azonosulni. Talán mert a vesztes oldal vonz? A kis eséllyel induló nagyratörőké? Hátha? Szép írások a fociról, melyek utólag gyógyítják gyerekkori gólyáink sebeit.

Értékes hozzászólásokat kaptunk olvasóinktól. Különösen Madame Chauchat megjegyzéseit méltányoltuk, és ezért felkérjük az ismeretlen bloggert, szerzőként is szóljon következő témánkhoz! (Mindig jobban izgatott mme Chauchat mint Th.Mann.)

A hozzánk szólóknak szívből köszönjük, hogy velünk áramolnak a kollektív tudatfolyamban!

A kis magyar közéletben és médiában a szélsőségek meccse következik: a melegek játszanak a magyarokkal. Gárdaper, melegfesztivál. A többség mindkét témától elfordul, félrenéz. De mi beszéljünk róla és vizsgáljuk meg ebben a feszültségben a kollektív (és privát) tudattalanunkat együtt és külön-külön.

Ez a júliusi sorozatunk témája, hozzászólásoddal bejuthatsz a csapatunkba: írj hozzászólást cikkeinkhez, írd meg a történeted, a felismeréseidet és érzéseidet a témáról.

 


Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

2008.06.29. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat tímár magdolna icafoci

Ma este ugyan német-spanyol döntő lesz, de azért török-drukkernek lenni sem rossz, ha nem csak a győzelem a tét - míg a török vendégmunkások az osztrákoktól rajtunk keresztül tartanak hazafelé végtelen sorokban, s mára Bécset inkább a spanyolok és németek lepték el, Tímár Magdi Cilin arról beszél, amiért érdemes.

Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Orczy kert. Török-német meccs. Korán jöttem, kiválasztom az asztalt, a padokat hurcolom. Készülök. Tudom mi lesz. Leülök a padra, középre. Mindenki késni fog, az én dolgom foglalni most amit kell. Múlnak a percek, gyűl a nép. A focinézők népe. Megtelnek a sorok, a padok. Jönnek hozzám, vihetnék-e az üreset? Nem, mondom, még vagy hat nő érkezik perceken belül, és mind török drukker. Menekülnek. Német szurkolók tőlem jobbra. Kisebb sereg, hangosan, röhörészve, besörözve. Nem baj. Kezdődik. Ülök, iszom én is a sört, cigizek. Egyedül érzem magam, és úgy is van. Vagy mégsem? Vannak még rajtam kívül a török vér hívei? Vannak. Hallom a hangjukat, a tapsot, a bíztatást. Ideges vagyok, nehéz tartani az üres asztalt a padokkal, miért késnek? Úgy vagyok most magammal, hogy nem tudok kiegészülni.



És akkor ebben a tarthatatlan állapotban egyszercsak ott a gól. A mi gólunk. Felugrok. Egyedül a nagy asztaltól, kezem a magasban, tapsolok, iszonyúan ver a szivem. Nem hagytuk a végső percekre! Új taktika, új szív! Nagyon jó érzés. És látom, még felugráltak néhányan a sok száz néző közül. Nem vagyok csont egyedül. Lassan megérkeznek a többiek. Ági is, a barátaival. Ági német szakos volt, zsír német drukker, megértem. A barátai is német drukkerek. Kicsit most rossz. Robognak a németek, gólt rúgnak. Üvölt a nézősereg, üvöltenek a németek, csak én ülök dermedten. Meg még néhányan. Nem baj, gondolom, jól játszunk, harcosan, nem ez a vég. Megjöttek a többiek is. Taki velem van és a törökökkel. Szeretem Takit, szerettem mindig is, élni is vele, valahogy egyhúron pendültünk. Néha elmegy a kép, elmegy a hang. Mint a szerelemben. Mint most is. Nézünk a fejünkből kifelé, most mi van? A németek azonnal a mobiljukhoz kapnak, telefon Németországba... mi, földhözragadtak csak várunk. És akkor a német szurkolótábor felüvölt. Táncot járnak, nem értem mi történt. Csak nem gólt rúgtak? A vetítővásznon nincs mozgás, nincs semmi, csak csíkok. Ezek azért táncolnak? Gól? Gólt rúgtak? Mit tudnak, amit én nem? Jön a kép, jön a hang. És valóban - vezetnek a németek. Ági felsikolt, táncol, táncolnak a barátai. Nagyon fáj. Annyira jók vagyunk, annyira jól küzdünk, az nem lehet, hogy ne tudjunk egyenlíteni, ha ennyire akarjuk! Megint elmegy a kép, a hang. Valami rádiós közvetít, mint a hetvenes évek végén, iszonyú a feszültség, pattanásig vagyok, és akkor a semmiből a hang magához vesz. Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk, jaj istenem, micsoda öröm bennem! A német tábor elcsendesül, s nekem olyan erős a szívverésem, szinte az ájulás szélén... nem adtuk fel!

Aztán bekaptuk azt a harmadikat. Az utolsó percben. Elvesztettük. De szép volt. Iszonyúan szép. Ezért érdemes.

Pálfi Balázs: Sex&City & Karamell!

2008.06.28. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat icafoci

„Helló cicamacs vagyok és SZ&NY függő...” Pálfi Balázs kirúgja a labdát a pályáról, lelki finomságra vágyik, női mozikban találja meg. A női filmek biztonságosak, érzelmekről szólnak, együttérző és elfogadó mentális klímát közvetítenek: ezt gyakran nem könnyű megérteni...

Pálfi Balázs: Sex&City & Karamell!

1. Szex és New York (Sex and the City) színes magyarul beszélő amerikai vígjátéksorozat, 1998. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Mivel ily hívogatóan ajánlották, és persze néha rákattantam a TV-ben is, hát egye fene, gondoltam, megnézem. Az aktusra június 11-én került sor, akkor a futball EB már több napja kiszívott minden nem gömbölyű életerőt a világból, és nem tudtam ellenállni a kedvesem csábításának. 19.00 perc helyett néhány perc késéssel beültünk Budapesten a Corvin mozi Korda termébe (bal 7.sor 6. szék; bal 7.sor 7.szék). Ugyan kicsit gyanús volt a nézői „felhozatal” – nagyon sok nő várakozott az előtérben, de bent egészen biztos voltam abban, hogy jó helyen járok. A közönség kb.90%-a nő volt. A film az én kategorizálásom szerint szv, azaz szentimentális vacak. Ez még mindig jobb, mint az szsz (szentimentáis szar).
Úgyhogy nem is ragozom tovább, hanem idézek NEM a mozifilmhez jött internetes hozzászólásokból néhányat, a legjellemzőbbek közül.

Szerintem a világ legjobb sorozatáról van szó! Az összes részt megnéztem már vagy 50x és örök kincs is marad a gyűjteményemben - mint ahogy a film is -, de ez a mozifilm.... Méltó befejezése a sorozatnak!!! :) Ezt is többször mint többször meg fogom nézni... ;)

nekem annyira nem jött be annyira ez a sorozat.. de azért nem rossz..

Sziasztok! Két napja láttam a filmet, maradandó élmény volt! SJP alakítása nagyon jó a sorozatban is ő volt a legjobb, de a filmben felülmúlhatatlan! Imádtam a sorozatot, minden részét láttam többször is. (Mondjuk amit a Viasat csinál ezzel a vagdosással meg az össze-vissza ismétlésekkel, az nem kicsit rontja az élményt!!)De ez a film méltó lezárása volt ennek a történetnek, és várakozáson felülni nem "csak csajos" lett. Tartalmas és elgondolkodtató, megindító sztori. Mindenkinek ajánlom.
de hogy Sarah Jessica Parker szegény mennyire csúnya:Oviszont az alakítása felejthetetlen, nagyon jó film, bár kiváncsi lennék az eredetire is, mert alapból nem szeretem túlzottan a szinkronos filmeket...

Oda vagyunk a sex és new york sorozatért.De nem találjuk boltokban sehol az évadokat.Az összeset megvennénk tudtunkal 7 évad van.Segitenétek hol tudnánk megvenni?Fontos lenne,szülinapi ajándéknak szánjuk.Ha tudtok segiteni kérlek titeket irjatok levélben.

Ki jön el velem majd a filmbemutatóra?Egyedül még is csak gáz beülni egy nem igazán férfias filmre!:Dű

Hali lányok! Szégyen,vagy nem szégyen,férfi létemre én is nagy Szex és New York rajongó vagyok!Kicsit hasonló az életem mint az övék,csak férfi változatban.:)
nem tudja valaki,hogy mi volt az a zene,ami a legutolsó részben ment,amikor Carrie és Big először csókolóztak?Ja,meg amikor Carrie futott a partijára?Fontos lenne,ha valaki tudja küldje el nekem is

mióta a párom letöltötte nekem az összes évadot más nem csinálok csak ójra és újra nézem az összeset:) Szóval helló cicamacs vagyok és SZ&NY függő. azt imádom hogy leginkább hogy a tipikus csajszis gondokat dolgozza fel, és hát valljuk be a pasiknak nehéz dolguk van:)

Sziasztok Szex és New York függők!!!Nekem bejött az, hogy csak a sorozat végére tudtuk meg Big nevét. DE az nem, hogy olyan elcsépelt módon jöttek össze Carrie-vel. Én nem hiszek benne, hogy kb fél év múlva döbben rá valaki, hogy mégiscsak meg kell keresnie az illetőt. Szerintetek van ilyen?

férfi létemre imádtam ezt a sorozatot. sjp a leggyönyör?bb nôk egyike!mellesleg tudja valaki, miért nem megy a http://www.sex.xxx.hu/ oldal? tennnap még ment délután :-(



A Szex és New York tipikusan olyan sorozat, amire nagyon kevés a 12-es korhatár, de a 16-ost kicsit soknak tartják. 14 évtől talán már emészthető lenne a sorozat, de olyan besorolás már nincs. Ezért helyeslem a light-os ismétlést, ha rendesen kivágják belőlük a szexuális jeleneteket és a trágár párbeszédeket. Így a fiatalabb tinik is tudják élvezni a sorozatot "károsodás" nélkül.

A világ legjobb sorozata, nem bírom megunni! A ruhák, a cipők, prada, manolo blanik, dolce.. hmm:) vannak részek amiket már 4-5x láttam fejből tudom de még igy is élvezem. Nézzétek, ahol és ahogy csak tudjátok.

Tökjó sorozat, szerintem;) Az elején még voltak előítéleteim mert azthittem egy ilyen lötyi sexmániás, gyenge poénokkal és gondolatokkal ellátott film...De a végén tisztára jók szoktak lenni azok az összegző gondolatok na meg közbe a poénokon halálra röhögöm magam:):)Mondjuk Samantha néha túl erőltetett de azért megvagyok vele:)

Látáttok azt a részt amikor a füves fiatal sráccal volt együtt?Nagyon gáz volt, hogy kivágták a végét. Baszus semmi sex nem volt benne, és kivágták azt a részt, hogy rákeni a csajra a fűt, és ő meg azt mondja: "Igen az enyém... és hülye lennék itt hagyni" :)) Akkora sz*r ez a light, akkor akadják késöbb, még az is jobb lenne!!!

szerintem meg csinálhatnának egy filmet belőle!!!!!de igaz,elég hülyén adják le az epizódokokat!!!!szóval ez az egész igy egy nam sz*r!!50-szer adják le ugyanazt!!!!szóval erről ennyit!!!igaz hogy csak 13-éves vaok,de baromi jó!!!én imádom!!főleg Carre ruhájit!!
Szerintem ez az első igazi sorozat ami szinte csak nőkről szól és nagyon sikeres lett...én imádom:)Kár h vége:( Én a szókimondóságáért szeretem és azért mert nem egy bugyuta sorozat...

A fenti fórumozó hozzászólással kezdődött a szövegtenger 2006. január 22-én. Az utolsó 2008 június 23-án íródott – lásd, az elsőként idézettet. No comment.


2. Karamell (Sukkar banat) - színes feliratos francia-libanoni romantikus vígjáték, 95 perc, 200712 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

A Karamellre majd, hogy nem véletlenül ültünk be a Művész mozi Chaplin termébe június 16-án. Akkor már javában üzemelt az EB, semmi különös. Nem a lustaság miatt teszem, hogy itt is fórumozókat idézek, hanem mert nagyon pontosan jellemzik a filmet, és talán nem kell majd az ócska, de jó előre kitalált poénommal poénkodni: a Szex és Nyew York szex és Nyew York, viszont a Karamell sokkal több, mint ha ez lenne a címe: Szex és Bejrut… mert nem az.

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál: KARAMELL FilmrendezőNŐ: hát ilyet sokat láttunk már. Na de libanonit?!? Na de, aki a főszereplő egybenés ennyire gyönyörű...?!? Na de..., illetve gyorsan tanuljuk meg: Nadine Labaki éppenolyan ragyogó színész, mint amilyen rátermett rendező! Kicsit franciás a nyelv, a stílus, de magasan veri a francia közönségfilmet, finom, árnyalt, arányos és bájosan találékony. Plusz két fiatal szépség és két érett hölgy,kívül-belül gyönyörűségesek. Semmi szex, hála a bigott keresztyén és mohamedán vallásnak, törvénykezésnek, de sokkal többet ér az a végtelenül gyengéd erotika, amely a cselekmény hajtóereje. RE-floráció a műtőben, kedves mosolyú rendőr az utcán és a leszbikus szerelem kezdeteinek lebegő költőisége. A vágyakozó rendfenntartó kitartó leskelődés után bemerészkedik a szépségszalonba és férfiúi díszét áldozza a szőrtelenítő tündérek oltárán... A gyantahelyettesítő karamell, a bosszú és a szeretet édes eszköze reccsenve tép és húz, igazán kedvünk lenne belekóstolni ebbe a hiper- kommunikatív mesterségbe. Operatőrileg nagyszerű a film, kimunkált közeliek mesterien vá-gott folyama, a zene meg arabosan érzelmes, mégse olcsó. Humor, kedvesség, a hétköznapok bölcs derűje, hát Bejrutban még tudnak élni az emberek...?!? Ideje lenne országot váltani kozmetikusnak nem biztos, hogy elmehetnénk, de oda még rendőrnek is szívesen. Lehetőleg a szépségszalon utcájába...

cicavirag: Libanonban nem (jórészt nem) arabok élnek, hanem föníciaiak. Moszlim nem egyenlő arab, a világ összes moszlimja közül 17 % mindössze az arabok aránya.De a film tündéri :)

efes: Te hozakodsz elő állandóan arab menyasszonyoddal, én csak azt mondom, ebben a filmben semmi "iszlámosdi" nincs. Az ég adta világon semmi.

desertrose: Nem kívánok vitába szállni, mert még véletlenül sem erről kell, hogy szóljon ez a fórum. A filmről alkotott véleményeknek kell teret kapniuk. Muszlim menyasszonyom révén jó néhány jellegzetesen arab vonás visszaköszönt a filmből, amit pl. Nyírábrányban nem tapasztaltam, de ezt csak a hasonló helyzetben lévők érzékelhetik. A lényeg - függetlenül a vallástól és társadalmi helyzettől - hogy ez egy jó, élvezhető film. Ha netán van még mondanivalód, kérlek, Te is magával az alkotással kapcsolatban tedd.

Aztán itt megszakad a Karamellről való fórumozás. Abban biztosak lehetünk, hogy a populáris Sz és Ny a nézők sokszorosát vonzza a mozikba, miközben pontosan tudható: értéke nem hasonlítható össze a Karamellével – már csak azért sem, mert az Sz és Ny azon kívül, hogy dokumentálja saját (média) korát, az alsó átlagtól szemernyit sem magasabb esztétikai értéket nem hordoz. Korrekt, dögunalmas dolgozat. A Karamell izgalmas képi világú, meglepő dramaturgiájú, nagyon jól átgondolt értékhordozó munka.

Nők! Férfiak! Emberek! Nézzetek inkább Karamellt! De a foci EB-től azért mindkettő jobb...

Pálfi Balázs: Sex&City & Karamell!

2008.06.28. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat icafoci,

„Helló cicamacs vagyok és SZ&NY függő...” Pálfi Balázs kirúgja a labdát a pályáról, lelki finomságra vágyik, női mozikban találja meg. A női filmek biztonságosak, érzelmekről szólnak, együttérző és elfogadó mentális klímát közvetítenek: ezt gyakran nem könnyű megérteni...

Pálfi Balázs: Sex&City & Karamell!

1. Szex és New York (Sex and the City) színes magyarul beszélő amerikai vígjátéksorozat, 1998. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Mivel ily hívogatóan ajánlották, és persze néha rákattantam a TV-ben is, hát egye fene, gondoltam, megnézem. Az aktusra június 11-én került sor, akkor a futball EB már több napja kiszívott minden nem gömbölyű életerőt a világból, és nem tudtam ellenállni a kedvesem csábításának. 19.00 perc helyett néhány perc késéssel beültünk Budapesten a Corvin mozi Korda termébe (bal 7.sor 6. szék; bal 7.sor 7.szék). Ugyan kicsit gyanús volt a nézői „felhozatal” – nagyon sok nő várakozott az előtérben, de bent egészen biztos voltam abban, hogy jó helyen járok. A közönség kb.90%-a nő volt. A film az én kategorizálásom szerint szv, azaz szentimentális vacak. Ez még mindig jobb, mint az szsz (szentimentáis szar).
Úgyhogy nem is ragozom tovább, hanem idézek NEM a mozifilmhez jött internetes hozzászólásokból néhányat, a legjellemzőbbek közül.

Szerintem a világ legjobb sorozatáról van szó! Az összes részt megnéztem már vagy 50x és örök kincs is marad a gyűjteményemben - mint ahogy a film is -, de ez a mozifilm.... Méltó befejezése a sorozatnak!!! :) Ezt is többször mint többször meg fogom nézni... ;)

nekem annyira nem jött be annyira ez a sorozat.. de azért nem rossz..

Sziasztok! Két napja láttam a filmet, maradandó élmény volt! SJP alakítása nagyon jó a sorozatban is ő volt a legjobb, de a filmben felülmúlhatatlan! Imádtam a sorozatot, minden részét láttam többször is. (Mondjuk amit a Viasat csinál ezzel a vagdosással meg az össze-vissza ismétlésekkel, az nem kicsit rontja az élményt!!)De ez a film méltó lezárása volt ennek a történetnek, és várakozáson felülni nem "csak csajos" lett. Tartalmas és elgondolkodtató, megindító sztori. Mindenkinek ajánlom.
de hogy Sarah Jessica Parker szegény mennyire csúnya:Oviszont az alakítása felejthetetlen, nagyon jó film, bár kiváncsi lennék az eredetire is, mert alapból nem szeretem túlzottan a szinkronos filmeket...

Oda vagyunk a sex és new york sorozatért.De nem találjuk boltokban sehol az évadokat.Az összeset megvennénk tudtunkal 7 évad van.Segitenétek hol tudnánk megvenni?Fontos lenne,szülinapi ajándéknak szánjuk.Ha tudtok segiteni kérlek titeket irjatok levélben.

Ki jön el velem majd a filmbemutatóra?Egyedül még is csak gáz beülni egy nem igazán férfias filmre!:Dű

Hali lányok! Szégyen,vagy nem szégyen,férfi létemre én is nagy Szex és New York rajongó vagyok!Kicsit hasonló az életem mint az övék,csak férfi változatban.:)
nem tudja valaki,hogy mi volt az a zene,ami a legutolsó részben ment,amikor Carrie és Big először csókolóztak?Ja,meg amikor Carrie futott a partijára?Fontos lenne,ha valaki tudja küldje el nekem is

mióta a párom letöltötte nekem az összes évadot más nem csinálok csak ójra és újra nézem az összeset:) Szóval helló cicamacs vagyok és SZ&NY függő. azt imádom hogy leginkább hogy a tipikus csajszis gondokat dolgozza fel, és hát valljuk be a pasiknak nehéz dolguk van:)

Sziasztok Szex és New York függők!!!Nekem bejött az, hogy csak a sorozat végére tudtuk meg Big nevét. DE az nem, hogy olyan elcsépelt módon jöttek össze Carrie-vel. Én nem hiszek benne, hogy kb fél év múlva döbben rá valaki, hogy mégiscsak meg kell keresnie az illetőt. Szerintetek van ilyen?

férfi létemre imádtam ezt a sorozatot. sjp a leggyönyör?bb nôk egyike!mellesleg tudja valaki, miért nem megy a http://www.sex.xxx.hu/ oldal? tennnap még ment délután :-(



A Szex és New York tipikusan olyan sorozat, amire nagyon kevés a 12-es korhatár, de a 16-ost kicsit soknak tartják. 14 évtől talán már emészthető lenne a sorozat, de olyan besorolás már nincs. Ezért helyeslem a light-os ismétlést, ha rendesen kivágják belőlük a szexuális jeleneteket és a trágár párbeszédeket. Így a fiatalabb tinik is tudják élvezni a sorozatot "károsodás" nélkül.

A világ legjobb sorozata, nem bírom megunni! A ruhák, a cipők, prada, manolo blanik, dolce.. hmm:) vannak részek amiket már 4-5x láttam fejből tudom de még igy is élvezem. Nézzétek, ahol és ahogy csak tudjátok.

Tökjó sorozat, szerintem;) Az elején még voltak előítéleteim mert azthittem egy ilyen lötyi sexmániás, gyenge poénokkal és gondolatokkal ellátott film...De a végén tisztára jók szoktak lenni azok az összegző gondolatok na meg közbe a poénokon halálra röhögöm magam:):)Mondjuk Samantha néha túl erőltetett de azért megvagyok vele:)

Látáttok azt a részt amikor a füves fiatal sráccal volt együtt?Nagyon gáz volt, hogy kivágták a végét. Baszus semmi sex nem volt benne, és kivágták azt a részt, hogy rákeni a csajra a fűt, és ő meg azt mondja: "Igen az enyém... és hülye lennék itt hagyni" :)) Akkora sz*r ez a light, akkor akadják késöbb, még az is jobb lenne!!!

szerintem meg csinálhatnának egy filmet belőle!!!!!de igaz,elég hülyén adják le az epizódokokat!!!!szóval ez az egész igy egy nam sz*r!!50-szer adják le ugyanazt!!!!szóval erről ennyit!!!igaz hogy csak 13-éves vaok,de baromi jó!!!én imádom!!főleg Carre ruhájit!!
Szerintem ez az első igazi sorozat ami szinte csak nőkről szól és nagyon sikeres lett...én imádom:)Kár h vége:( Én a szókimondóságáért szeretem és azért mert nem egy bugyuta sorozat...

A fenti fórumozó hozzászólással kezdődött a szövegtenger 2006. január 22-én. Az utolsó 2008 június 23-án íródott – lásd, az elsőként idézettet. No comment.


2. Karamell (Sukkar banat) - színes feliratos francia-libanoni romantikus vígjáték, 95 perc, 200712 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

A Karamellre majd, hogy nem véletlenül ültünk be a Művész mozi Chaplin termébe június 16-án. Akkor már javában üzemelt az EB, semmi különös. Nem a lustaság miatt teszem, hogy itt is fórumozókat idézek, hanem mert nagyon pontosan jellemzik a filmet, és talán nem kell majd az ócska, de jó előre kitalált poénommal poénkodni: a Szex és Nyew York szex és Nyew York, viszont a Karamell sokkal több, mint ha ez lenne a címe: Szex és Bejrut… mert nem az.

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál: KARAMELL FilmrendezőNŐ: hát ilyet sokat láttunk már. Na de libanonit?!? Na de, aki a főszereplő egybenés ennyire gyönyörű...?!? Na de..., illetve gyorsan tanuljuk meg: Nadine Labaki éppenolyan ragyogó színész, mint amilyen rátermett rendező! Kicsit franciás a nyelv, a stílus, de magasan veri a francia közönségfilmet, finom, árnyalt, arányos és bájosan találékony. Plusz két fiatal szépség és két érett hölgy,kívül-belül gyönyörűségesek. Semmi szex, hála a bigott keresztyén és mohamedán vallásnak, törvénykezésnek, de sokkal többet ér az a végtelenül gyengéd erotika, amely a cselekmény hajtóereje. RE-floráció a műtőben, kedves mosolyú rendőr az utcán és a leszbikus szerelem kezdeteinek lebegő költőisége. A vágyakozó rendfenntartó kitartó leskelődés után bemerészkedik a szépségszalonba és férfiúi díszét áldozza a szőrtelenítő tündérek oltárán... A gyantahelyettesítő karamell, a bosszú és a szeretet édes eszköze reccsenve tép és húz, igazán kedvünk lenne belekóstolni ebbe a hiper- kommunikatív mesterségbe. Operatőrileg nagyszerű a film, kimunkált közeliek mesterien vá-gott folyama, a zene meg arabosan érzelmes, mégse olcsó. Humor, kedvesség, a hétköznapok bölcs derűje, hát Bejrutban még tudnak élni az emberek...?!? Ideje lenne országot váltani kozmetikusnak nem biztos, hogy elmehetnénk, de oda még rendőrnek is szívesen. Lehetőleg a szépségszalon utcájába...

cicavirag: Libanonban nem (jórészt nem) arabok élnek, hanem föníciaiak. Moszlim nem egyenlő arab, a világ összes moszlimja közül 17 % mindössze az arabok aránya.De a film tündéri :)

efes: Te hozakodsz elő állandóan arab menyasszonyoddal, én csak azt mondom, ebben a filmben semmi "iszlámosdi" nincs. Az ég adta világon semmi.

desertrose: Nem kívánok vitába szállni, mert még véletlenül sem erről kell, hogy szóljon ez a fórum. A filmről alkotott véleményeknek kell teret kapniuk. Muszlim menyasszonyom révén jó néhány jellegzetesen arab vonás visszaköszönt a filmből, amit pl. Nyírábrányban nem tapasztaltam, de ezt csak a hasonló helyzetben lévők érzékelhetik. A lényeg - függetlenül a vallástól és társadalmi helyzettől - hogy ez egy jó, élvezhető film. Ha netán van még mondanivalód, kérlek, Te is magával az alkotással kapcsolatban tedd.

Aztán itt megszakad a Karamellről való fórumozás. Abban biztosak lehetünk, hogy a populáris Sz és Ny a nézők sokszorosát vonzza a mozikba, miközben pontosan tudható: értéke nem hasonlítható össze a Karamellével – már csak azért sem, mert az Sz és Ny azon kívül, hogy dokumentálja saját (média) korát, az alsó átlagtól szemernyit sem magasabb esztétikai értéket nem hordoz. Korrekt, dögunalmas dolgozat. A Karamell izgalmas képi világú, meglepő dramaturgiájú, nagyon jól átgondolt értékhordozó munka.

Nők! Férfiak! Emberek! Nézzetek inkább Karamellt! De a foci EB-től azért mindkettő jobb...

Gordon Agáta: ICAfoci

2008.06.26. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat gordon agáta icafoci

Csapatunk lassan szerveződik, mintha nem is venné komolyan a feladatot: gólt lőni a pályán túlról. Kevés a biztatás, a meccs tétje kicsi vagy a foci tud csak ennyit kihozni ICA csapatából: ezek a kérdések. [...] A szélsőségek meccse következik: a melegek játszanak a magyarokkal, büszkebuzi kontra szittyamagyar. Ragyamattyisz. Ugye milyen bután hangzik? Pedig csak tükörbe nézett a szittyamagyar. Izubekszüb.” − Gordon Agáta szpíkerként és/vagy rutinos edzőként értékel a még befejezetlen első ICAfoci-mérkőzésen, s kihasználva helyzetét tovább alakítja a szabályokat: vajon mi lesz ebből avagy micafoci ICAfoci?

Csapatunk lassan szerveződik, mintha nem is venné komolyan a feladatot: gólt lőni a pályán túlról. Kevés a biztatás, a meccs tétje kicsi vagy a foci tud csak ennyit kihozni ICA csapatából: ezek a kérdések.
De nem sokáig kérdezősködünk, nyitott csapatunk még szerveződik, helyet hagy új játékosoknak, tartalékosoknak és megrögzött kispadosoknak, beállóknak. Várja a kapusát, a csatárját, az edzőjét a gyúróját és a szertárosát. Az átlövőjét, az aranylábúját, a szélsőjét és a kapitányát, támogatóit, kitartó olvasóit és szurkolókórusát. Meg a kihívásokat.
Nem lesz csapat építés nélkül, ezt látom, és hogy kell. Születni egy csapatnak.
Lássuk.
Idáig játszott Cilin, Pálfi Balázs, Kiss Noémi, Györe Gabi, Bódis, Gordon, Telkes Margit, Gubicskó Ágnes, Lovas Anna.
Kicsi csapat, néhány passz, momentán még bemelegítés 
Alakul a helyzet, nézegetem a szövegeket. Milyen szép munka, látom az ambíciót Cilin és Pálfi Balázs szövegeiben, mintha összedolgoznának. Felépítik, átlövik, kapura törnek. Meghatározzák magukat és a focit. Személyesek, érzéseket és dinamikát szemérmesen mutatnak fel. Tiszta szenvedély, basszameg, ez Cilin üzenete, meg az, hogy akarjátok! Jobban, mint bármit az életben!
Akarjuk.
Kétezer medve otthona Pálfiéké, és különösen a lesérülteké, a kicsit törötteké, akik közül csak kevesen fociznak. De a vérmacsó meccsnézést és szőkenőzést is mellőzik, van ilyen hely a városban és a férfiszívekben. Akarjuk.

Sokféle a női szurkolókórus, kétségtelenül. Aki itt focizik az ott kórista.
A szenvedély dobol, a focit, a jól szervezett férfias eleganciának ezt a csúcsteljesítményét nőként is muszáj méltányolni. A játékot ÉS a játékosokat, mint Györe Gabi, a gólt ÉS a védést, mint Telkes Margit, az összjáték erejét ÉS erotikáját, ahogy Bódis Kriszta, a sportszerűségét ÉS a nemzeti komplexusait, ahogy Kiss Noémi.

Györe Gabi enciklopédikus érdeklődése A Férfi iránt egészen rajongó és elfogult tud lenni, ez a hang ritkán szólal meg a nőtudatú oldalon, mert mindenütt máshol irányadó. Hálás hangfekvés, a legtöbb (férfi)hozzászólót vonzotta.
Telkes Margit anyaian elnéző az egyszerű jószág iránt, aki csak áll a lábán, néz a szemével és mégis rávetődik a labdára, és mégis elkapja, ahogy a vizsla az apportfát. Igen, nagy bölcsesség ilyen tisztán érteni ellenkező nemű fajtársaink rugóit és szeretni őket érte.
Gubicskót nem a meccs érdekli, hanem a közönsége. A fociból levonható végső következtetésekig jut el, amíg az osztrák-német meccs bécsi drukkereit szemléli. Kicsit lehangoló, kicsit elképesztő ennek a jelenségnek a primitívsége, atavisztikus egyszerűsége. Kína felől nézve a hímeurópa törzsi táncát: ezen tényleg csak röhögni lehet.
A futball (és nézője) homofób és homoszociális egyszerre. Durva meghasonlása ez a rejtelmes férfiléleknek, amely ritkán tárja fel ilyen egyértelműen fájdalmas hasítását. Úgy tűnik, a foci fontos mentális csatorna a férfiak számára: itt tudnak megélni érzéseket. Ezen az áttéten keresztül szivárog be a csalódottságuk, izgalmuk vagy bénító bűntudatuk és megfeleléskényszerük a tudatukba, és engedi átérezni magát.
Hagyjuk magukra őket az érzéseikkel.

Nézzük inkább a csapatot. Érdekes lehet a viszonyuk a blogolóknak ICÁhoz vagy Icáékhoz, illetve egymáshoz, ez a szempont is érdekes lehetőséget adna az elemzésre.
Ki hogyan került ide, ebbe a csapatba, és miért? Mi a feladata, mi a karaktere? Mennyi az ideje? Erre is gondolhatnának a játékosok, miközben dobnak még egyet az eb-ről.
Nos. Egyvalaki mindent tud, ő pedig maga ICA Kollektív Tudatfolyam. Tudatfolyóirat.
Az élőfolyóiratba ömlő üzeneteit mediálja: GA

A szélsőségéről ismerem a focit: a részeg verekedő drukkerrel azonosítom. Előítéletes vagyok, de ez egy népszerűtlen álláspont, nem mondhatom ki nyíltan.
Mutogatósbácsikkal és kurvának öltözött férfiakkal azonosítják a melegeket. Ez előítélet, ráadásul népszerű álláspont, ritkán lépek fel ellene.
A szélsőségek meccse következik: a melegek játszanak a magyarokkal, büszkebuzi kontra szittyamagyar. Ragyamattyisz. Ugye milyen bután hangzik? Pedig csak tükörbe nézett a szittyamagyar. Izubekszüb.
Ugye milyen irritáló? A legdurvább előítéletek egymás ellen.
A többség elfordul, félrenéz. És vannak, szurkolók, szimpatizánsok, felvilágosultak és szabadok, akik figyelik a játékot, számolják a helyzeteket és megvizsgálják a közösség − a nemzet – érzelmi állapotát. A kollektív tudattalanunkat.
Ez júliusi sorozatunk témája lesz − hozzászólásoddal te is bejuthatsz a csapatba!

ICentRetro: Závada Pál a nőként író férfiakról

2008.06.25. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely regény folyóirat könyvtár závada pál bódis kriszta gordon agáta ica i. évad

Honlapunk az Irodalmi Centrifuga eddigi történetét is szeretné feldolgozni, így folyamatosan kerülnek fel az ICA régebbi beszélgetéseink szerkesztett változatai, melyeket később a megfelelő dátumhoz kötünk vissza. Závada Pál 2005. december 1-én, ICA csecsemőkorában volt vendég, hogy a Jadviga Párnája, a Milota és A fényképész utókora féfialakjairól beszélgessen Bódis Krisztával és Gordon Agátával: az akkori beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.

Bódis Kriszta: Ha az ember kezdő íróként az irodalmi életbe bekerül, akkor úgy érzi magát, mint a nők a nőgyógyásznál. Rossz érzés, és különösen akkor, ha születendő gyermekről van szó, mert betegként, vagy olyan tárgyként kezelik, amelyikből ki kell bontani a gyereket. Nekem nagyon nagy szerencsém volt, mert olyan emberrel találkoztam a születendő művem kapcsán, aki nem nőgyógyász volt, hanem inkább dúla. A dúla a bábánál kevésbé képzett olyan asszonytárs, aki sok szülésen részt vett már és maga is szült, ezért lelki támasza annak a nőnek, aki éppen szülés közelében vagy szülés után van. Az én dúlám Závada Pál volt. Erre csak a későbbiek folyamán döbbentem rá. Ő volt a könyvem szerkesztője, és olyan érzékenységgel nyúlt hozzá – sokan a szemére vetették, hogy nem szerkeszt –, hogy a szerkesztők legjobbjaként működött velem együtt, és hihetetlenül sok érzékeny tanácsot adott, hogy ez a könyv [a Kemény vaj] az lehessen, ami, és abban a lehető legjobb. Az est vendége Závada Pál.

Závada Pál: A Holmi szerkesztőjeként sok kéziratot szoktam kapni, és ezek legeslegnagyobb része sajnos nem közölhető. Egy részük elolvasása szerez némi örömöt, de ritka az, hogy az ember azt mondja, na végre ez most valami. Ilyen volt Kriszta könyve, az első fejezet a Kemény vajból. Még jobban megörültem, amikor kiderült, hogy regényről van szó. Aztán igyekeztem szigorú lenni. Azért ezt sem kell talán elhallgatni...

B.K.: Legalább egy kötetnyi kritika, recezió jelent meg a trilógiáról. Olvasod te ezeket?

Z.P.: Persze, elolvasom.

B.K.: És milyen érzéssel? A Jadviga egyértelmű siker a recenziók és a kritika szemében is. Milyen érzés volt? Volt olyan kritika, amelyiken meglepődtél?

Z.P.: Természetesen kiváncsi vagyok, hogy ki mit szól, mert azt azért nem nagyon hiszem el, hogy egy írónak hetekig, hónapokig hever az asztala sarkán a kritika és nem üti fel, nem olvassa el, mit írnak róla. Volt, amin meglepődtem, hiszen olyasmiket írnak, ami nekem nem jutott eszembe, hivatkoznak olyan összefüggésekre, amelyekről én nem tudok. Volt már, hogy olyan kapcsolatokat írt le, fedezett fel, elemezett valaki, amelyek nekem teljesen új távlatokat nyitottak. Akkor néztem, hogy jé, ez is én lehetek. Végülis azon kívül, hogy az ember dagad a büszkeségtől, hogy a Jadvigáról mennyit írtak, nem nagyon tudok ezekkel mit kezdeni. Lelkes kritikaolvasó vagyok, sőt, íratok a Holmiban bizonyos keretek között én is kritikákat, tehát fontosnak is tartom, közvetítő funkciója van az értékrend kibontakozásában, s egy kritikusnak is van életműve, ilyen szempontból is nagyon izgalmas lehet. Csak éppen az ítéletek… Azon sincs mit tagadni, ha dicsérnek, annak örülni szoktak általában, ha bírálnak, akkor nem biztos, hogy jólesik, bár én nem panaszkodhatom, bántót nem kaptam, persze kaptam „kiváló“ megjegyzéseket…

B.K.: A Milota kicsit kilóg ebből a sorból. Egyébként rögtön megelőlegzem azt, hogy számomra az volt az egyik legizgalmasabb a trilógián belül.

Z.P.: Örülök neki, hogy nem előre olvastam, mert biztosan elvette volna a kedvem vagy elbizonytalanított volna. A kritikák legtöbbje túlzásnak tartotta méretét. A főszereplője telis-tele dumálja a könyvet, de bőbeszédűséget ábrázolni igen kockázatos. Faragtam belőle, mégis úgy tűnt, hogy sok. Ebben egybehangzottak a kritikák. De sokan a könyv szerkezetét is kritizálták: két elbeszélő van, akik elvileg nem ismerik egymást, de egyszer összefutnak a szálak. Közben elmesélik a modellekkel kapcsolatos történeteket.

B.K.: Egyszer azt mondtad, hogy van benne egy érdekes dolog, a többes számú elbeszélés, de nem tudod, hogy fogják-e érteni. Végül abszolút siker lett.

Z. P.: Arról van szó, hogy a Fényképész utókora történeteinek a margóján vannak passzív mellékszereplők: osztálytársak, piaci kofák, csendőrök, ávósok, fegyveresek, lányok, elkövetők és áldozatok, összeállnak egy kórussá, és többes szám első személyben mesélnek. Aztán amikor továbbhalad a történet, ott megint mások állnak a szélén, és megint ők alkotnak kórust. Egy kicsit féltem, hogy egyfelől kényszeres, zavaros lesz, másfelől féltem attól, hogy ezek a figurák be tudják-e tölteni a nekik szánt funkciót.

Gordon Agáta: A három könyv kapcsán Závada Pál férfiképe a témánk. Sok férfiszereplő van a könyveidben, mindegyik erősen problematikus. Az első könyv, a Jadviga egy szenvedélyregény…

Z. P.: Az egy nő regénye.

G. A: Nagyon örülök, hogy ezt mondod. A szemléletében van valami nagyon nőies. Vegyük sorra a férfiakat...

B. K.: Érdekes, hogy számodra Jadviga a főhős, mert ő szerepel a címben, számomra mégis Ondris az.

Z. P.: Cím és főhős viszonya. A rádióriporter kérdezi, hogy a Fényképésznek miért a fényképész a főhőse, erre Závada Pál elszomorodik, mert a riporter nem olvasta a regényt, mert nem főhőse, hanem címszereplője. Szóval szerintetek Ondris a főhős.

G. A.: Egyértelműen. Hihetetlen mély rokonszenvet vált ki az olvasóból és a film nézőjéből is ez a férfi, aki szenved, aki szenvedélyesen szeret, és akit végül fel is morzsol ez a szenvedély. És van mellette egy nő, aki megkérdőjelezhető, mennyiben segített ennek a férfinek, hogy nem morzsolódjon fel. Vélhetően igen kevesett segített neki.

Z. P.: És a nő nem szenved?

B. K.: De, ám nem morzsolódik föl.

Z. P.: Ebben a könyvben valaki ugyanezt mondja. Ádler Jenő mesél egy kis figuráról, Misoról meg a B. Mikiről, akinek van egy barátja, akiről elmeséli, hogy a felesége tette sírba, és akkor kérdezi, hogy biztos-e abban, hogy a nő halasztotta meg. Van ilyen.

B. K.: Örülök, hogy ezt mondod, mert szerintem Ondris önmagát számolja fel, a birtoklás szenvedélyében küzdő férfit. Anonyma naplójában azt olvastam, hogy a háború vesztese a férfi, mert elvész az erős, védelmet nyújtó férfi képe. Olyan nekem, mitha a regényed akkor kezdődne. A Milotában kicsúcsosodik az, ami Ondrissal elkezdődik, mert Milota György kvázi-hős, aki egyszercsak önmagát leplezi le a beszédében. Nagyon vadnak találod ezeket az elképzeléseket?

Z. P.: Igen. De ez jó. Így nem nagyon szokták. Bocsánatot kérek, de amikor otthon mesélek egy író-olvasó találkozóról, ezt szoktam szabócsaládozásnak hívni, amikor arról beszélünk, hogy Miso viselkedhetett volna rendesebben…

B. K.: Én arra vagyok kiváncsi, hogy te mennyire tudatosan használsz ilyen figurákat.

Z. P.: Nem tudom. Nem ez érdekel. De nem akarom elhumorizálni a kérdést. Adjunk egy naiv pszichológiai értelmezést. Először is pszichológiai analfabéta, képzetlen a saját problémája feldolgozása ügyében. Borzasztóan kiszolgáltatott, és azzá is teszi magát, a szerencsétlen párválasztás csak megnehezítette a dolgot. Egy olyan alak, aki nem tud megoldani még egy olyan egyszerű dolgot sem, hogy hozott virágot, a nő jöjjön le a kertbe, de nem jön, ő meg tipródik az utcán. Mit lehet ilyenkor csinálni? Megtanítja az anyuka a gyereket, hogy mi van, ha a lány azt mondja, nem megyek én, akkor összeomlik a világ; vagy másikat kell keresni, vagy írni neki hosszú levelet. Az Ondris arra példa, hogy ezeket a helyzeteket mind nem tudja kezelni. Az ilyen esetek egyre jobban felhalmózódnak.
Ráadásul írja. Lehet, azért, hogy legyen egy kis dráma: hogy megírhassa. Szóval lehet iróniával szemlélni. Ha csajokról lenne szó, nehezebb lenne ironizálni.

G. A.: Naív olvasóként vetem fel a szempontjaimat. Jadvigánál is volt erős gyanúm: Závada Pál népi író-e. Ugyanarról a tájegységről származnak: Závada Pál Veres Péter hagyományait követi. Jóváhagynád-e ezt a besorolást vagy ez is amolyan nőies csacsiság?

Z. P.: Nem hiszem, hogy jóvá kéne hagynia bármilyen alkotónak a róla alkotott véleményeket és értelmezéseket. Azt meg lehet kérdezni, hogy gondoltál arra, amire én, amikor olvastam, és akkor mondhatom én, hogy nem gondoltam, de milyen érdekes, hogy ezt te mondod.

B. K.: Jól el fogunk beszélgetni ma este.

Z. P.: Gondolkodtam már ezen egyébként. Keserű irónia íratta velem, hogy bejelentem népemnek, hogy fogadjon szívébe mint népi írót. Én is a magyarság sorskérdéseit firtatom, ily módon népnemzeti író vagyok, de politikai kontextusban ezt csak keresűen mondhatom, mert szekértábort jelentene.

B.K.: Milotában ez csúcsosodik.

Z.P.: Az ember vonzódik, de el is rejt utalásokat, hogy nehogy már kapcsoljanak, mert rettenetes kapcsolatok is vannak, amiket nem szeretne vállalni. Veres Péter egy nagy, mély társadalomismert, vidéki élet, szegénység, nagy szociális érzékenység. És rendes, nagy, derék elfogadhatatlanságok, minden tekintetben mondom. Felvilágosult emberként olvasva is nehéz elfogadni, amit mond, de azt is, ahogyan mondja – ami esztétikum. De amúgy a gyökerek, a táma, a föld, a disznószarszag, akármi, ezek persze összekötik a könyveket, a figurákat. Csak én arra törekszem, hogy miközben asszociálni is lehessen, világos különbségeket is megrajzoljak magamnak – akár tematikusan, akár mondanivalójában, de stílusában mindeképpen.

G. A.: Meg kell mondjam, éveket töltöttem azzal, hogy a magam számára befogadóvá tegyem a Milotát. Egyszerűen azért, mert sok olvasóhoz hasonlóan azonosulni próbáltam a főhőssel, Milotával, de ez nekem rendkívül nehéz volt. Folyton kilógott valami, ami miatt elkezdtem haragudni arra, akivel azonosulni próbáltam. Azért haragudtam rá, mert azokat az erkölcsi elveket, amelyeket én anyámtól tanultam, ez a férfi folyamatosan megszegi. Miközben Milota magnókazzettákra mondja az életét, tehát kvázi meggyónja, nagyon súlyos dolgokat vesz magára. Például azt, hogy hogyan gyarmatosította a háztáji gazdaságát és közben hogyan él vissza azzal, hogy a családja megtermel bizonyos javakat, ami az ő személyes boldogulását szolgálja majd.

Z. P.: Azt, hogy Pesten eladta a befőttet, sonkát, megélhetés miatt tette, egyben kiszabadulási lehetőséget jelentett otthonról. Alkatánál fogva – poligám volt meg társaság kellett neki, amely hallgatta –, ezt otthon nehezen találta volna meg. Itt találkozik a saját erényeit és gyarlóságait kibontatkoztatni segítő alakokkal. Az asszonyt meg persze otthon hagyja, aki a gyerekeket neveli közben, mert a pasi önző alak.

G. A.: Az apátlanság nagykönyvének neveztem magamban a Milotát, mert szó nincs arról, hogy Milotának ne lettek volna gyermekei.

Z. P.: A fia majd a szemére is veti, hogy nem úgy törődött vele, ahogyan az egy apához illik. Milota folyton nagyobb léptékű törődnivalókat talált magának, mint azt, hogy családapa legyen. Mert a gyerek az úgyis ott van.

G. A.: Nem is csak az imádott Mariskától van fia, hanem még volt kettő, de azzal nem volt tisztában, hogy nekik is ő az apjuk.

Z. P.: Szerintem a kettő közül az egyiknek nem Milota az apja, az csak csinált magának egy apát.

B. K.: Ez olvasható úgy, ahogyan azt mi szeretnénk, mert Milota abszolút tagadja, és úgy szövi a szálakat, hogy akár ez is, az is lehetséges. Nekem például megkönnyebbülés azt hinni az erotomán Erkáról, hogy Milota az apja. Szándékosan hagytad ezt a kérdést nyitva?

Z. P.: Én csak írom a történetet. De neked miért megkönnyebbülés azt gondolni, hogy Erkának Milota az apja?

B. K.: Fogodzó lett volna az életében, hogy legalább az apját megtalálja, ha már mást nem.

Z. P.: Közben nem a megnyugvás felé halad. A megnyugvás az, hogy a méhek agyoncsípik.

B. K.: Ez szinte ugyanaz. Nagyon közel van a Milota által tenyésztett méhek által elkövetett gyilkosság az apa megtaláláshoz.

Z. P.: A méhecske fallikus szimbólum.

B. K.: Ez az, főleg ha összekombináljuk. Szóval neked nem tetszik az értelmezésem.

Z. P.: De, dehogynem.

B. K.: Annyi finom szál van, amelyek nincsenek igazán kibontva, csak alul izzanak, amelyek elmélyülésre adhatnak okot az olvasónak.

Z. P.: Ezek motívumok, és azt remélem tőlük, hogy ha sikerült őket megfirkálni, akkor az olvasók jobban el tudnak úszi vagy ellebegni köztük. Van egy televény, ami technika, millió dologból áll (méhészet, drogok stb.), akkor az ember elkezd belőlük szülni, irodalmi módon, közeget, vagyis mondatot, bekezdést írni valami forma szerint, mert azt reméljük, ez a televény jót tesz annak, amit írni akarunk. Ez lehet csapda is, formátlanságot is okozhat – mondták is nekem, vannak kitüremkedések és megfojtanak bizonyos dolgokat. Ez számomra irodalmi kérdésként jelentkezik és nekem erről nyilvánosság előtt beszélni nehéz, mert nagyon személyes kérdések. Sokkal jobb szabócsaládozni.

G. A.: Föltétlenül személyesek, például az, hogy a női főhős szerint milyen apa volt Milota. Milotának egyébként gyönyörű neve van, bizonyára nem véletlenül adtad címül is a nevet a családregénynek. A Milota kedves, nőies, folyékony hangzású, a női főhős neve, Roszkos Erka vezetékneve azonban pont az ellentéte ennek. Ebben volt szándékosság?

Z. P.: Volt persze, de egészen más szándékosság. A roszkos szlovákul szenvedélyt, érzékiséget jelent, másfelől egy létező, gyakori családnév. Amúgy is olyan nevek közül választok, amelyeket gyerekkoromban otthon sokat hallottam. A milota azt jelenti, kedvesség. Milota nevűek azonban Tótkomlóskán nem voltak, de ritkán előfordultak. Felhívott engem egy asszony, hogy látta a könyvem hirdetését, és mivel még nem jelent meg a könyv, arra kért, változtassam meg a könyv címét. Mert az ő édesapját Milotának hívták, és ő egy becsületes embert volt. Mondtam neki előbb viccesen, hogy ennek akár örülhetne is, de a nő csak nem érette, és akkor azt mondtam neki, hogy nem lehet ilyet kérni. Kitaláltam, hogy jó lesz nekem ez a név, és szerettem is. Sokszor le kellett írni, nem bántam meg. Bár néhány dolgot igen, meg neveket is, de ezt nem.

B. K.: Ha a női fejezeteket, naplókat kivennénk a könyvekből, akkor ezek a megszólalások beleillenek-e abba a sorba, amely Weöres és a férfiak által megteremtett női irodalom sora – ahogyan Agáta mondaná.

Z. P.: Szerinted a férfiak megteremtették?

B. K.: Nem tudom, de izgalmasnak mutatkozott úgy írni mint női szerző. A férfiak azt szokták mondani, hogy ez teljesen érdektelen, de mint irodalmi kihívás mégis érdekes.

Z. P.: Sőt, rendkivül zavarbaejtő, amikor felsorolják, mely férfiszerzők írtak nőként. Én nem ezért találtam ki, hogy milyen izgalmas egy nő bőrébe bújni – miközben az. Hanem az volt a szándékom, hogy személyes megszólalások után ismét személyes megszólalások következzenek. Ez Ondriséval kezdődött, és sokáig csak azt a hangot hallottam, annak az volt a veleje: ki vagy te, ki vagy te. Ebből akartam intim hangot termetni, amelynek bevett formája a napló. A helyzet az, hogy az író nem tart fenn magának külön szólamot, csak a hőseit beszélteti. Illetve rájuk bízza az írást. És ezen keresztül kell valahogy a nőt is jellemezni, például úgy, hogy hogyan ír. Mert elárul magáról ezt és azt, de valójában azok lesznek a fontosak, amelyeket nem mond ki, amelyek nem szándékos közlések, hanem mellesleg derülnek ki. Na most én Jadviga írok, de én Závada, az író, azt szeretném, ha az olvasó rájönne, hogy én Jadviga, aki írok, most éppen hazudok. Ezt nehéz megoldani.

B. K.: És hogyan oldod meg?

Z. P.: Majd a kritikusok megmondják.

G. A.: Azt gondoltam erről, hogy remekül megoldottad, jók a nőfigurák, viszont mindegyik olvasása közben visszakapcsoltam Weöröshöz vagy Esterházyhoz, a 17 hattyúkhoz, és azt éreztem, hogy ezeknek a folyományai a nők. Leginkább az állandó erotikus képzelgéseik miatt. Ezt persze nem rovom fel senkinek.

Z. P.: Lehet mondani, hogy szórakoztató, mert egy pasit azon rajtakapni, hogy azt hiszi, nőként ír, és hogy a csajoknak folyton azon jár az eszük, holott ugye az egész férfi kukkolási mánia. De azt nehezen hiszem, hogy a nők így gondolkodnak, hogy ezt olvassák ki belőle...

G. A.: Meglehet, előítéletes vagyok...

B. K.: Azt nem lehet megúszni, hogy az olvasónak vannak információt feldogozó sémái, közben persze az író is a maga sémáival dolgozik.

Z. P.: Az irodalom nem csak tematikus kérdés. Folyton duplán kell érteni, mert nem szociográfiai szerzők vagyunk. Mi az, amit tényként, ismeretként, tematikaként megtudunk – író ábrázolja a nők magányosodását például. A másik, ami legalább olyan fontos, ha nem fontosabb – még abban a vonatkozásban is, hogy férfi író nőként ír –, az, ahogyan mondja. Mert mégiscsak a mondaton, mégiscsak a formán, a megragadás milyenségén múlik, hiszen ugyanazt írjuk évezredek óta. Ha azt egy nő mondja, akkor nem szabad, hogy az a mondat „leessen“ a szájából. Ez a fontos, nem az, hogy helyesen ábrázolja-e az író a kamaszlányok képzelődéseit. Vagyis az a legnagyobb rizikó, hogy olvasóként nem röhögjük-e ki.

B. K.: De mégsem tudunk csak az irodalomban megmaradni. Az olvasó az irodalmon kívülről olvas.

Z. P.: Persze, nem választja külön. Ha tematikus hazugságon kapja az írót, a stílus meg a forma lenyűgöző volta enyhíti azt ugyan, de ha az embert bármilyen vonatkozásban hazugságon találja, akkor hiába mondom, hogy az csak formai játék. Meg kell tanítani az olvasót, hogy irodalmi szöveget nem szó szerint olvasunk. Tehát tudnunk kell elvonatkoztatni, nézőpontokat áthelyezni, a szöveg adta olvasatok nyomába eredni. Ugyanakkor az írónak a maga által teremtett világon belül hitelesnek kell maradnia.

G. A.: Mint tipikus olvasó azt gondolom, a legtöbbet talán még mindig történetekből tanulunk. Azt is gondolom, A fényképész utókorában valahogy a helyére kerül a szenvedélyes szerelem mint életkori sajátosság, hiszen Ádám, a regény főhőse kinövi ezt a függőségét, szenvedélyét, és sok minden mást is be tud már engedni a világába.

Z. P.: Elnyeri a szerelmi szenvedély a maga helyét – ez most tényleg nagyon jó volt. Van egy másik történelmi szál is a regényben, amelyben vannak szerelmek, de – mondjuk így – emancipálja magát a kor: a főhősöknek nem csak a magány az osztályrésze.


[Gordon Agáta elemzéseit Závada Pál regényeiről a Závada Pál témára kattintva olvashatják el.]

Györe Gabrella: Fekszem az ágyon

2008.06.24. 10:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: folyóirat györe gabriella icafoci

Medve: „Nyuszika, jössz velünk focizni?”
Nyúl: „Persze, szívesen, melyik csapatban játszom?”
Medve: „Te leszel a labda!”
Hova jut a labda, ha ismét Györe Gabriella vezeti, avagy lehet-e ágyban fekve focizni?


Fekszem az ágyon, vitából vitába érkeztem: ez itt, üdv, a dolce vita. Marotta, olasz tengerpart Splittel szemben, s egy magyar sláger jár a fejemben: fekszem az ágyon, s mégis éppolyan messze vágyom, hová csak a szél jut el. Csábít az álom... Vagy a focisták. Vagy a szurkolók. Szeretnék hinni benne, hogy boldogok a maguk kreálta hitben, hogy én is az lehessek a magaméban.
Kis lugas a tengerparti strandon, június 22. este, a deszkákra futtatott virágok mögött a helyiek és a nyaraló olaszok, induláskor láttam őket. A szállodasor mögött sétálva a konyhákba rakott kistévét is, pizza funghi és egy hosszú indítás, spagetti carbonara és az olasz edző arca, egy játékos tálcán kínálja a labdát a másiknak, a pincér tálcán kínálja a pizzát a vendégnek: a nyelv és a történések párhuzamai gyönyörködtetnek.
Felhallatszik az ujjongás – induláskor egy pillantás a szállodánk előtti kávézó nagyképernyőjére, 0-0, visszatérve szintén, s még mindig. Mostanra csak az ágy meg a hangok, előbb egy elmetszett felhorgadás – tán kapufa? − aztán felhorgad a szurkolócsapat hangja az ötödikig − gól lehet? −, lelkesnek tűnnek, olasz gól lehet. ICAfoci óta tudom, ki kivel játszik. Ha ők ott, én itt, nézzük. A fociba fektetett energia vonzó: világokat mozgathatna.



A RAI közvetíti a meccset, bekapcsolom a tévét, 0-0, nem értem, tán csak egy kihagyott helyzet volt? Biztosan. Egy-két szép mozdulat, egy magas ugrás, s a hosszabbítás üresjárata, aztán a tizenegyeseket feladó olaszok. Ennyi. Lecsendesednek a strandok, két nap szünet, a magyaroknak marad a későn, de nevető harmadik szereplehetőségének megszerzése: egy török-orosz döntő reménye.
Addig Elena Ferrante Nő a sötétben című könyvét olvasom egy pszichoanalitikus tengerparti nyaralásról, elsétálunk a főtérre a Marotta 1917-es hősnőit felsoroló arannyal vésett márványtábla névsoráig − ennek a helynek nem hősei, hanem hősnői voltak −, nézem a strandröplabdázókat a parton, beszélgetünk a nővel, aki évtizedekkel előbb hkilenc hónapig volt lakhelyem de néha távolibb bolygó mint távoli párom s Ferrante nyomán remélem az embert mozgató irracionálisnak ható döntések biztos illeszkedését egy szélesebb mátrixba: ott értelmet kap a foci is.
Hogy mi lenne, ha nők játszanák? Sokak szerint áldásos helyzet. Szerintem mindegy. Nem a nem a lényeg, hanem a cél és a szerep.
Fekszem az ágyon, és mégis éppolyan messze vágyom, hová csak a szél jut el. Vagy a labda.




nők - férfiak: 9 - 0

2008.06.24. 09:10 | luckylany | 1 komment

Címkék: folyóirat icafoci

Hátha van, akiben a középdöntők előtt oldják a feszültséget a viccek: azoknak ajánljuk az itt következőket. (Tudjuk, ez egy különc válogatott. Mégis...)

Férfi: Mit szólnál egy gyors menethez?
Nő: Miben különbözne a szokásostól?

Férfi: Nem értem, miért hordasz melltartót. Nincs is mit beleraknod.
Nő: Te meg alsónadrágot viselsz, nem?

Férfi: Azért szeretsz, mert az apám egy vagyont hagyott rám?
Nő: Semmi esetre sem, drágám... Akkor is szeretnélek, ha más hagyta volna rád.

Férfi: Öt centivel hosszabbal király lehetnék...
Nő: Öt centivel rövidebbel pedig királynő.

Pap: Nem hiszem, hogy talál még egy olyan férfit, mint a megboldogult férje.
Özvegy: Hülye lennék keresni!

Férfi: Lapos a melled és borotválnod kell a lábadat. Nem néznek néha férfinak?
Nő: Nem... És téged?

Férfi: Miért van az, hogy ti nők mindig a külsőtökkel, nem pedig az értelmetekkel próbáltok hatni ránk?
Nő: Mert nagyobb az esélye annak, hogy egy férfi hülye, mint annak, hogy vak.

Férj: Menjünk szórakozni ma este.
Feleség: Remek. Ha korábban érsz haza, mint én, hagyd égve a villanyt a verandán.

Férj: Miért nem szólsz nekem soha, ha orgazmusod van?
Feleség: Szólnék, de akkor sosem vagy itt.

Alternatív angol-magyar, avagy átlagolvasók vagyunk?

2008.06.23. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: irodalom folyóirat virginia woolf györe gabriella

Virginia Woolf és az átlagolvasók címmel hirdette meg versenyét a Julia Briggs Emlékdíjra a Nagy Britanniában működő Wirginia Woolf Alapítvány. A díjat Julia Briggs, a kitűnő Virginia Woolf-kutató emlékére hozták létre, a 2009-es pályázatra angol nyelvű, a témába vágó esszéket várnak, a beadási határidő 2009. január 10. Arra gondoltunk, biztatjuk olvasóinkat: játsszanak, írjanak és nyerjenek! - ez is lehet egy alternatívája a focinak.

Az esszé címe Virginia Woolf 1925-ös esszéjére, a The Common Reader-re utal vissza. A Nagy-Britanniai Virginia Woolf Társaság egy 1998 augusztusában alakult nonprofit szervezet, melynek célja, hogy növelje az írónő ismertségét, s támogassa a róla szóló felolvasásokat és beszélgetéseket, vitákat. A társaságot az önkéntesek közül választott felügyelőbizottság irányítja. A szerkesztőbizottság szerkeszti az évente három alkalommal (január, május és szeptember) megjelenő Virginia Woolf Bulletint, s néhány más kiadványt. Woolf-fal kapcsolatos eseményeket, beszélgetéseket is tartanak, melyeken csak a társaság tagjai vehetnek részt. A társaság várja az új tagokat is (a tagság tagdíjfizetési kötelezettséggel is jár).


Julia Briggs, a jeles Woolf-kutató augusztusban hunyt el. Az emlékére kiírt esszépályázatra szinte bárki jelentkezhet,az elkészült esszéket a honlapon található jelentkezési lappal együtt Ruth Webb címére (15 Southcote Road, London SE25 4RG) kell eljuttatnia 2009. január 10-ig. További információkért Sarah M. Hall-t kereshetik e-mailen: smhall123@yahoo.co.uk

Az esszé hossza 2000-2500 szó lehet, a nevező saját, addig még nem publikált művének kell lennie (a szemináriumi dolgozatokat vagy iskolai dolgozatokat elfogadják), melyet három példányban, A4-es formátumra, csak egyoldalasan nyomtatva várnak, a sortáv dupla vagy 1,5-es, a betűnagyság nem lehet kisebb times new roman 10-es betűnél. Minden jelentkezőnek ki kell töltenie a hivatalos jelentkezési lapot. Az e-mailes jelentkezéseket nem fogadják el.

A versenyt Lyndall Gordon és Maggie Humm Woolf-kutatók, valamint Ruth Webb, Woolf biográfusa és a Virginia Woolf Alapítvány alelnöke bírálják el; döntésük végleges. A társaság fenntartja magának a jogot, hogy, amennyiben a zsűri úgy ítéli hogy nincsen megfelelő szintű beérkezett pályamű, ne adja ki a fődíjat. A győztest március idusán értesítik: jutalma 250 font, melyet a Társaság éves közgyűlésén, április 4-én vagy akadályoztatása esetén postai úton vehet át, valamint a Virginia Woolf Társaság Bulletinjében megjelentetik az írását.

A nem Angliából pályázóknak a részletes információkért fel kell venniük a kapcsolatot Sarah M. Hall-lal.

A Virginia Woolf Társaságról és az esszépályázatról itt olvashatók további részletek.

Tímár Magdi Cilin: Török-magyar védőszentek

2008.06.22. 10:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: folyóirat tímár magdolna icafoci

"120. perc − gólt kapunk. Mintha gyomorszájon öklöztek volna, hirtelen kiszalad belőlem minden erő, minden remény, minden levegő. Bassza meg, hát ennyi volt. Nézem az ágynemű apróvirágos mintáit, a lábamnál alvó cicákat, a falon a képeket, csak a képernyőt nem bírom látni − aztán felkapom a fejem. Valami történt. Uramisten!" - harmadszor is Tímár Magdi Cilinnél ICA labdája.

Nem láttam az első félidőt, de rohantam haza, otthagyva a lelkes lánycsapatot, a megvitatást, hogyan, miként vonuljunk idén a magyar gárda híveitől kísérve és terrorizálva − élükön a focidrukkerek fekete símaszkos aktivistákkal, mellettük félőrült nagymamák kosárnyi tojással, pitbullok árpádsávos kendővel átkötve és gazdáik csinosnak vélt árpádsávos szoknyácskában.
Vettem két sört. Gyorsan, tv bekapcs. Még időben vagyok, gól még nuku, rohan, fut a két csapat, a horvátok a nyomulósabbak, mi törökök valahogy a sárgalapot gyűjtögetjük. Mindjárt jobb lesz. Mindjárt gólt rúgunk, és akkor...
Lehajtom a fejem, nem lesz ez így jó. Félek a símaszkos, molotovkoktélos faszoktól, félek az őrjöngő nagymamáktól, a fröcsögő, nyálukat köpködő primitív emberektől.
Jó estét nyár, jó estét foci, jó estét szerelem!
Eldöntetlen most ez a meccs. Nincs gól, csak akarás. Pisilnem kell. Gyorsan kiszaladok, szünet van, pisilek. Annyira szeretem ezt az életet! Annyira szeretem ezt a szubkultúrát, ezt az országot, a nyelvet, amit beszélek, a nőket, a barátaimat, a családomat, a munkámat, a cicáimat és még annyi de annyi mindent!
Hosszabbítás. Gyerünk fiúk, most mindent bele! És megy a török csapat, nagyon akarja megint, de valahogy semmi sem jön össze.
Nekem is lehet védőszentem. Ha felvonulok, vihetem magammal, hogy védjen, óvjon. Hogy ne találjon el a tojás, az égő koktél, a fröccsenő nyál.
Tördelik a védelmet a horvátok, futnak el szélsebesen a törökök a széleken, de hiába minden, hiába minden, pedig nem jó dolog az a tizenegyes-párbaj...
Kinyitom a második sört, a cicáim nyávintanak egyet, jelezve a vacsoraidőt. Mire az etetésből visszaérek, már lejárt az első fertályóra. Rossz érzésem van, szorul a gyomrom, nem lesz ennek jó vége, de hajtanak a fiúk, villannak a sárgalapok, ha tovább is jutunk, ki fog pályára lépni?
120. perc − gólt kapunk. Mintha gyomorszájon öklöztek volna, hirtelen kiszalad belőlem minden erő, minden remény, minden levegő. Bassza meg, hát ennyi volt. Nézem az ágynemű apróvirágos mintáit, a lábamnál alvó cicákat, a falon a képeket, csak a képernyőt nem bírom látni − aztán felkapom a fejem. Valami történt. Uramisten! Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk az utolsó utáni utáni percben! A levegő betódul a tüdőmbe és majdnem szétrepeszti, kiabálok, a cicák felugranak, csapdosom a virágmintás ágyneműt, sírok és kiabálok. Mindenkinek lehet védőszentje! Igen, igen, igen! Akarom, kell!

Gubicskó Ágnes: EURO 2008 Futballerina

2008.06.21. 10:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: folyóirat gubicskó ágnes icafoci

Aki végignézi, hogyan vezeti ICA labdáját Gubicskó Ágnes, arra is választ kap közben, milyen a Happel Stadion mellől egy osztrák-német meccs s miért lehetséges, hogy javarészt ugyan férfiak fociznak, mégis a nők a játékosok. S közben azt is megérti, hogy a fociban a határ miért nem férfiak és nők között húzódik.

Ma este elmetrózom a Happel Stadionhoz, elmegyek nézelődni, képeket csinálni, fel is írom fekete füzetembe, hogy osztrák-német, el ne felejtsem.

A tömegre vagyok kíváncsi, azt hiszem, e két náció tömegére.

Még dél van, a belváros felé sétálok. A dóm körüli utcák végre érezhetően lüktetni kezdenek, egy erőteljes skandálásra besodródom a dómhoz. Német nemzetiszínű férfitábor hullámzik középen, valami törzsi tánc lehet, megforgatják kicsit a teret. Megint elbizonytalanodom, mosolyogjak-e. Egy fiatal férfi kipillant a kattintgató közönségre, és a következő néhány tánclépésben elveszíti a ritmust. Erre táskám mélyéből előveszem fényképezőgépem, fókuszálok, s kattintok én is: képet csinálok belőletek!

Vannak itt nők is, az egyik madárijesztőt csinál magából, úgy árulja a nemzetiszínű sálakat. Huszonkét fok napsütés, ledermesztem őt is a fényképezőgépemmel, nézzék.



Az a különbség, hogy a nő belenéz a gépbe.

Útban hazafelé megveszem az an.schläge nevű osztrák feminista folyóiratot, júniusi száma tematikus blokkot szentel a futballnak. A vezércikk a szexista reklámokkal nyitja a témát, a bőrlabdás félmeztelen nőkkel és férfiakkal, amikre az egyik cég úgy reagált, hogy a vicces és erotikus szlogenek csökkentik a szex-elvonási tüneteket az EB alatt. A foci prostituálódott, mondják egyesek, mások szerint jobb nem keverni a fogalmakat. Egy balos szórólap pedig arra figyelmeztet, hogy mindezt persze az adófizetők sínylik.

Én magam úgy két hónapja pillantottam meg először egy pékség kirakatában egy foci-cipót, és lenyűgözött. A mai foci nem romantikus, felfedi a kapcsolatok gazdasági jellegét, a csapatban is kiütköző egot. Persze az önző játékos egy művész, gyermeki, dacos, egyszerre tud ellenszenves és magával ragadó lenni, a passzoló játékos pedig szintén, csakhát ő rájött, jobban jársz, ha passzolsz.

Rendeztek itt Bécsben tavasszal egy konferenciát „Férfi teremt. Nő játszik” címmel, ahol néhány előadás oda vezetett, hogy a futballban kevésbé a nő kirekesztése jelent problémát, hiszen mára már igen sok női csapat létezik (az első 1894-ben alakult), arab országokban dinamikusan fejlődnek, mint inkább a férfi homoszexuálisok abszolút kizárása. Ami ellent mondani látszik az egymást csókoló, egymásra boruló, síró futballisták képével. Így felvetődött, hogy homoerotikus helyett mondjunk inkább homoszociálisat.

Tanja Walther egykori Bundesliga játékosnő, leszbikus aktivista, szerint nehéz jellemezni a mai helyzetet. Justin Fashanu 1998-ban felakasztotta magát, mert coming out-ja után minden klubból kizárták. De miközben a futball ma is diszkriminatívan működik, addig David Beckham meleg magazinnal hagyja magát fotóztatni, sőt bevallja, hogy néha a felesége bugyiját hordja. Közben a bécsi „ROSA LILA VILLA” (leszbikus, meleg, transzgender központ) kapuja fölött az a szöveg olvasható, hogy „Inkább futballozni az utcán, mint futballt nézni a nemzetért!” . Mindenesetre még ebben az évben EuroGames-t, meleg eubajnokságot rendeznek Barcelonában.

Este kimetrózom a stadionhoz, mintha a tömeg vinné a metrót. Hát itt volnék, tényleg jó a hangulat, csinálok pár képet. Az egyik osztrák üvölteni kezd „Di-sznó né-metek!”, majd összeölelkezik az egyikkel. Közben elromlik a gépem, leülök egy kőlabdára, amiből csak a labda lényege hiányzik, a mozgás, elunom magam, a tömeg beillan. Olyan, mintha egy szeméttelepen ülnék, csak a szaga más, részeg testvérek szaga, fenn egy helikopter köröz. Leül elém egy kínai srác, lassan elszív egy cigarettát, majd váratlanul valamiért nevetőgörcsöt kap. Nem tudom, hogyan gondolta.

De volt az arcában valami nőies.

Telkes Margit: Az a csodás bőrgolyó

2008.06.20. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: irodalom folyóirat icafoci telkes margit

 

"A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte." - Telkes Margit, az Irodalmi Centrifuga korábbi vendége látva ICAfoci passzait úgy gondolta, maga is beszáll a játékba. Erre biztatunk minden olvasót is: ha tetszik a játék, hozzászólásaival kommentálja a labdamenetet, értékelje a játékosokat.

A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva, izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte.
Mert ez a lényeg, ez a csodálatos, a kivédés, a rossz elhárítása, ez a siker. Mert futni mindenki tud, akinek szíve, lába bírja, tud kapu felé lőni is, néha sajnos bele is, de kivédeni! azt kevesen, csak a kiválasztottak tudnak, akik jó psychológusok is egyben, akik szuggerálni is tudnak, megigézve a lövőt, félre-, fölérúgásra kényszerítve, vagy arra, hogy egyenesen a kapus okos kezébe irányítsák a labdát.
Én mindig a kapusnak drukkolok, hogy kivédje. Mindegy nekem, hogy melyik kapuban áll. És legfontosabbak, persze a tizenegyesek. Akkor folyik hátamon az ideges izzadás, fogom a pulzusom és megesküszöm, hogy nem nézem legközelebb a focit, nem akarok infarctust kapni. Csak most, még egyszer, utoljára. Akkor bűvölöm a kapust, tudom, hogy most kell igazán okosnak lenni szegénykémnek, most nagyon kell ismerni a lövőt, a személyiségét, hibáit, babonáit, aznapi egészségi állapotát, amikor csak ketten vannak a világon, minden más megszűnik, nincsenek háborúk, nincs éhezés, globalizáció, bolygó-felmelegedés, család, szerelem, semmi, csak ők ketten. Akkor kell ügyesen beállni a kapuba, szemmel verni a szemben állót és bűvölni azt a csodás bőrgolyót, hogy ne rezgesse meg a hálót és akkor én boldog vagyok és kiabálok is örömömben és visszaidézem azt a feledhetetlen pillanatot, amikor Ő ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett avval a két okos szemével. És kivédte.

(Telkes Margittal 2008. június 5-én és június 12-én találkozhattak a Centrifugában.)

 


Pálfi Balázs: Macifoci 1-2-3

2008.06.19. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat icafoci

"Vajon edzésen történt meg az eset, vagy már meccsen? És ha igen, vajh nem EB-n e? Ám ha jobban szemügyre vesszük, akkor már egyértelmű: itthon történt az eset... A mezére hátul rá van írva: „HONVÉD”." - ICA focitörténelmében Pálfi Balázs másodszor jut labdához, de rögtön át is adja a lehetőséget három medvének. Vajon miért?


Törekszem a lehető legegyértelműbb megfogalmazásra. Ez a bevezető magyarázat a következő három részhez. Lassan 2000 maci költözött be hozzánk, ebből hármat írok körbe egy kicsit. De miután minimalista, és/vagy inkább maximalista módon szeretnék pontos lenni, ezért szinte reménytelen a feladat teljesítése. Hogy érthető legyen a 2000 maci beköltözése/beszerzése, szinte mindent ki kellene adni magamról/magunkról. És akkor meztelenek maradnánk az én bio Misemmel. Ezért óvatos leszek, szelektálva írom az ismertetést. Ez volt tehát a bevezető bevezetője.
A macik története a következő (a történés szintjén): bolhapiac és falikerámia függő lettem túl életem delén (vagy éppen akkor), azaz megvettem minden általam megfizethető agyag, porcelán, vagy más anyagú lapos tárgyat, amit fel lehetett helyezni a falra. Néhány év múltán elfogyott a hely, és amikor már látszott, hogy több nem fér, az időközben életem párjává vált bio Misem társult velem a függésben, ő macikat vett. Aztán már én is. Megveszünk minden nem textil maci figurát, amit megengedhetünk magunknak, szeretjük, ha sérült is, sőt... Szóval nálunk mindenhol macik laknak − majd kétezren −, és még férnek. Az itt megjelenített 1-2-3 előéletéről semmi adatunk nincs, nem emlékszem, hogy kitől vásároltuk, hol és mikor. Csak vannak, mert szeretjük őket...

Maci 1.

Vetődik. Elkapta a labdát, nem született gól. Kíváncsi lennék, ki rúgta a labdát, ami érzékelhetően kisebb, mint a figura feje, és fociszerűen megrajzolták a labda bőrszerűségét, sőt egy ponttal jelezték a szelep helyét is. Vajon edzésen történt meg az eset, vagy már meccsen? És ha igen, vajh nem EB-n e? Ám ha jobban szemügyre vesszük, akkor már egyértelmű: itthon történt az eset... A mezére hátul rá van írva: „HONVÉD”. A figura nagyság kb. 7 cm. Amúgy ez is sérült darab, az ovális alap, a gyep elrepedt. Mi már ragasztottan jutottunk hozzá. Ha felfordítjuk a tárgyat, akkor a lapba bekarcolt szöveget találunk, aminek sajnos nincs megfejtése: Jékájnak 1961 (aláírás) G. A műtárgy szignója szintén a hátlapon található, a kézírás (karcolás) stílusa megegyezik a középen található „Jékának 1961 G” – jével: Izsépy. A maci nemére nem utal semmi, arckifejezése vidám, örül, hogy elkapta a labdát. 2011-ben lesz 50 éves. Én már tavaly elmúltam annyi, de azért próbálkozhat: hátha utolér. Nálunk nyugalomra talált, örökkön vetődik, míg tart az életünk.


Maci 2.

Rúgni készül. A bal lábát furcsán hátrahajtva mintegy ráfordul a labdára. Ez nem biztos, hogy foci, nem látszanak a bőrcsíkok, és enyhén ovális. Mindegy, labda. A Maci 1. meze egybeszabott, a farok szabadon lóg ki a HONVÉD felirat alatt, míg e tárgy öltözéke két részes. Az alsó világoskék színű, és ez esetben nincs az állatnak farka, valójában emberszerűvé formálták meg a fenekét. A sárga felső miatt is gyanús lehet Maci 2. neme, ugyanis nőies gallért szabott az alkotó a trikóra – no erre mondta az én bio Misem, hogy biztos buzi. Lehet, de talán transznő, vagy transzférfi – mármint medvében. A figura mintegy 15 cm, és ugyan a stílusjegyek alapján nem valószínű, de azért van esély, hogy ugyanabban a műhelyben készültek. Erre utal a talapzat hasonlósága, valamit a két figura tekintete. Nagyon gondosan formázták meg a tekintetüket. És ha hinni lehet a talpazatba vésett szövegnek, akkor az is azt erősíti, hogy az illető labdát rúgni akaró személy neme nő, ugyanis az van oda/abba/belevésve, hogy Erzsi.
Néha ilyen egyszerű. Ha majd egyszer megszólal, és szóba elegyedik velünk, akkor mindent megtudunk róla. Azt is, hogy kinek akarta éppen rúgni a labdát, netán EB-be gondolta magát? De mindegy is most, várni kell a feléledésére.

Maci 3.

A jobb hóna alatt szorongatja a labdát, fűzött bőrfocit. Komoly darab, a talpazattal együtt 20 cm. Ő a falon lakik, ugyanis azt találta ki a készítője, hogy valamiféle síkból domborodjon ki. A gyepes pályát jelképező alap törött volta tette számunkra birtokolhatóvá, így ki tudtuk fizetni az árát. Azt persze már nem tudom, hogy konkrétan mennyibe került, de a sérült áru mindig olcsóbb. Ez is Izsépy, mint Maci 1. Alkata szerint pocakos férfi lenne, de a mez felső része őt is gyanússá tesz nemileg. Férfi vagy nő. A világoskék, hosszú ujjú mez gallérja kissé feminin, mint ahogy az azt összefogó masni is. Így írva/nézve derült ki, hogy kettő egészen biztosan, de lehet, hogy három Izsépy Margit által készített focizó macink van. De vajon ki lehetett ő? Az internet keveset ír róla: „Iparművész keramikus, a negyvenes évektől foglalkozik a kerámiával. Munkáival részt vesz a 1947-es kerámia és az Ernst múzeumban rendezett 1952-es Iparművészeti kiállításon. Az 1950-es években a Kerámia Iparművész ktsz-be és otthoni műhelyében dolgozik. Legismertebb munkái, Afrikai törzsi néger szobrai, amit nagy szériában gyártottak.”

A három tárgy nem reprezentál senkit és semmit. Sem a nemeket, se a medvéket, se minket, de Izsépy Margitot sem. A foci eb-t (lásd Énfoci önnőkkel) pedig még annyira sem. Mindenesetre az már bizonyos: kiterjedt medverokonságunk 3 tagja közelebb került hozzánk. Remélem, nem teszik fel a kérdést: miért kell ennyi macinak nálunk lakni? De ha mégis, akkor az a válasz, hogy ezek a meleg ikonnak számító lények fontosak nekünk. De azt ne kérdezzék, kik vagyunk mi. De ha mégis, akkor az a válaszom: emberek, akik így lettek önmaguk. Vagy valami ilyesmi...

Bódis Kriszta: Születésnap az EB-n

2008.06.18. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat bódis kriszta icafoci

Egymásnak feszül és elernyed a testünk és beszélünk, beszélünk, kérdezget a fantáziáimról, hogyan maszturbálok, hogy csináltam-e már két fiúval, vagy lánnyal, vagy két lánnyal, és olyan izgatóan kérdez és suttog, hogy engedelmesen válaszolok, fölsorolom az összes megkívánt barátnőmet, (egyetlen focistát sem említek tapintatból) bevallom, hogy még nem voltam sem lánnyal, sem két pasival. Nekem egy pasi is sok. Vagy kevés. Csak éppen nem elég. – Bódis Krisztánál ICA labdája, aki egy hosszú rúgással adja tovább.

A szeretőm focista, és éppen most van az EB. Fantasztikusak ezek az égi összefüggések. Nézem a focit, nekem a foci mindig is a focisták voltak, az arcuk, a testük, a mozgásuk, a bárdolatlan szépségük, ahogy a fűre köpnek, ahogy fetrengve jajgatnak, ahogy őrjöngnek maguktól megrészegülten, és! szeretik egymást, ölelnek, ahogy csak férfi tud. Kislány koromban ehhez még apám kiáltásait is kihallottam a nekem kedves férfirokonok kánonjából.
A labdát én életemben nem figyeltem, legfeljebb férfi barátaim iránti udvariasságból, vagy azért, mert a képen volt, az izmos lábak kellékeként. Focistakukkoló vagyok és most itt az én focistám, meg az EB, úgyhogy az én meccsemről fogok írni, mert valahogy az EB körül bénítják az agyam a hormonok, a szex pedig kardinális kérdés, a szexhez való viszonyunkon keresztül az éntől az univerzumig az élet lényege vizsgálható.
A szeretőm mégis felhív. Még nem utazik, várja a telefonját, mond valamiket, miért nem indult. Szeretném nyilván hallani, hogy miattam, vagy a Triumph fehérneműm miatt. Marhasággal azonban nem húzom az időt, azonnal ugrom. Már kész is vagyok, ami szinte lehetetlen, most azonban könnyű, ugyanis egyfolytában csak a szeretőmre gondoltam, tudtam, mit veszek fel és mit nem. Bugyit például nem. A villamoson azon kapom magam, hogy megemelkedik a medencémben minden, és elállítja a lélegzetem a másodpercnyi élvezet. Rá gondolok, a tekintetére, ahogy a kávéházban kívánt és én is őt. Izgulok is, mint egy kamaszlány. Két napja nem hordok bugyit a szoknyáim alatt, olyan jólesik ez a szabadság. Most sincs rajtam, érzem, ahogy nedvesedek. Gőzöm nincs mi lesz, de legyen − gondolom. A téren találkozunk, tűz a nap. Javaslom, hogy villamosozzunk ki a város határába, a kiserdőbe.
Elszívunk egy cigit, váltunk néhány szót, már nem is tudom miről. Az EB-ről nem, arra emlékeznék. Kicsit zavarban vagyunk, nem érhetünk egymáshoz. Az erdei ösvényen megfogja a kezem. Beszéltetem, egyre felszabadultabb, valahogy szeretném megtudni, mik foglalkoztatják, mit fog csinálni miután elutazik. Bulizni, inni, és a meccseket nézni, mondja halálos nyugalommal. Én csak irigykedem. Jó hallgatni viszont, ahogy beszél. Van benne valami egyszerűen valóságos, ahogy a dolgokhoz áll. Nem spilázza túl, nem bonyolít, mondja, ahogy vannak. Nem filozofál, nem okoskodik. Megállít egy padnál, simogat, csókolózunk, benyúl a szoknyám alá, érzi, hogy nincs rajtam bugyi. Gyengéd és érzékeny az érintése. A focistákat kicsit hülyébbnek meg brutálisabbnak képzeltem, de erre csak akkor jövök rá, és ez katartikus. Nem túlzok. Beljebb von az erdő felé egy még kisebb, sehova sem vezető ösvényen. Valahogy nem tudunk elszakadni egymás szájától, leheletétől, egymás öleléséből és simogatásából. Egymásnak feszül és elernyed a testünk és beszélünk, beszélünk, kérdezget a fantáziáimról, hogyan maszturbálok, hogy csináltam-e már két fiúval, vagy lánnyal, vagy két lánnyal, és olyan izgatóan kérdez és suttog, hogy engedelmesen válaszolok, fölsorolom az összes megkívánt barátnőmet, (egyetlen focistát sem említek tapintatból) bevallom, hogy még nem voltam sem lánnyal, sem két pasival. Nekem egy pasi is sok. Vagy kevés. Csak éppen nem elég. Melyik lányt kívánod? − kérdezi és én elgondolkozom. Megmondom, hogy melyiket, ővele tudnék szerelmeskedni, de ő biztos nem akarja, pedig a szex a mindene, mindene volt, most kicsit másképp alakul az élete, és el vagyunk csúszva egymáshoz képest, és nem is tudom, hogy ő kívánna-e engem... magam is elcsodálkozom, hogy ilyeneket kimondok. Jó kimondani. És ha volna még egy pasi? Élveznéd? Nem tudom − vallom be, aztán egyre inkább azt gondolom, igen, élvezném, mert olyan emlékeket idéztet föl bennem, amikor szeretkezés közben erősen arra gondoltam, hogy miközben Ronaldo hátulról bennem van Zidane elölről csókol, vagy leszopom, végignyalom a faszát és úgy. A focistám nagyon bírja ezeket az én vágyfantáziáimat, úgyhogy mindenről részletesen és izgatottan suttogunk egymásnak, nekem lemegy a vérnyomásom, mivel az összes izgalom a puncimban van, és be akarok nyúlni a nadrágjába, de nem engedi, nekem szorítja álló faszát, de nem engedi, hogy benyúljak, és kicsit hátrébb lép, nézzük egymást és kapkodunk egymás felé, mintha levegő után, és akkor újra egymásnak esünk, fölhajtja a szoknyám, és simogatja a puncimat, milyen nedves, mondja, vagyis inkább zihálja, érzem, ahogy őt is elragadja a kéj, az izgat, mondja, ha látom a másikat élvezni. Igen, én is akarlak téged élvezni látni, megbaszhatlak?, kérdezi, itt?, kérdezem s hallom, hogy egy csapat kamasz kezd focizni mögöttünk a mezőn. Igen, mondom, de azonnal el is bizonytalanodom, talán ha a fába kapaszkodnék, mint a filmeken meg a fantáziáimban, és a focista kamaszok bámulnának, talán akkor... de most még szeretném, ha simogatna, mondom, és ő a csiklómat szorítja, ütögeti, masszírozza, két ujja közé csippenti és a többi ujjával belémjön, fö-le. Remeg a lábam, lehunyom a szemem, magam vagyok, egészen belül, egészen bátran és élvezem, és ő közben erősen szívja a mellemet, csavargatja a mellbimbómat, nem fáj?, lihegi. Nem fáj.



Akkor élvezz, élvezz el, és én elengedem magam, a fának dőlök, de szép vagy, mondja, gyönyörű vagy, lihegi, erre három, négy hullám mozdul fel bennem, összeránt, a kezébe harapok, befogja a szám, hogy ne sikítsak, kiabáljak, áll előttem, ide nézz, a nadrágján nedves folt, átölelem, a mellkasát simogatom, a kávészínű bőre olyan finom, hogy nem tudok betelni vele és a sötét bimbók érzékenyek, felnyög, amikor a számba veszem és harapdálom és szopom őket, a szemébe nézek, a lesütött pillák alól szikrázó feketeségbe. Fáradunk, de mégsem indulunk el, ez az utolsó futama a nyelvnek, a szájnak, az ölelésnek, ahogy gyengéden megtart a derekamnál fogva, ahogy magamhoz szorítom, indulnunk kell, mondogatjuk, induljunk. És hogy lesz tovább? Ha maradsz, két nap múlva hazajön a tesóm és lesz hova menni. Nem lehet, mondja. Sok dolgom van, egy hétig lent leszek, haverok, pia, nők, EB. Ettől elnémulok, nem akarok semmit érezni. Nem akarok függeni tőle. Félek, hogy belédszeretek. Azt ne! −, mondja, az nem lenne jó. Nem lenne jó, mondom én is, akkor majd sok pasim lesz, egy egész focicsapat, meg csajom, hogy az energiákat meg tudjam osztani. És már van valaki? Mondom neki, hogy ki tetszik. Ő csak megbaszna − mondja. Csak az a nagyon sajnos, hogy én a csajaira sokkal féltékenyebb vagyok, de azt hazudom, hogy á, dehogy, és még el is hiszem magamnak, a hit pedig remény, a remény meg feloldoz, megnyugtat, mit sem sejtővé tesz. Menni fog nem szerelmesnek lenni, nem imádni benne magam, nem számonkérni a rajongást, nem elkeseredni. Már el is suhan, minden ilyesmi belőlem, így lesz jó, ő lesz a szeretőm! Focista szeretőm van, szeretőm, ujjongok, tegnap volt a szülinapom, mondom neki, mert hát az ego szeret, mi más. Nekem meg ma van, mondja ő, és én nem tudom, mi lel, de a nyakába ugrom, hogy de jó, tudtam, tudtam, és tényleg. 11 évvel fiatalabb nálam, mint azonban kiderült az, ami jobb lett volna, ha nem, úgyhogy én meg sem mertem mondani a koromat. Remélem, még nem látszik rajtam, bár én tudom, hogy látszik, csak valahogy abban reménykedem, hogy ő nem látja. Hülyeség. Vékony vagyok, sugárzó, izmos − bár izmos lehetnék jobban is −, itt-ott ráncok az arcon és halvány visszerek a térdhajlatban, a mellem közepes és már nem olyan feszes, mint szülés előtt. A fenekemen, ha végighúzza a kezét, nyilván érzi a bőr egyenetlenségét, nem szabad minderre gondolnom, mert elbujdosnék előle, s nem odaadnám magam a vágynak, nem átadnám magam az élvezetnek vele, hanem csak szoronganék, de nekem éppen ebből van elegem.
Ülünk a villamoson, a lába a lábamhoz simul, elmesélem neki, hogy én és a barátnőm, akibe szerelmes tudnék lenni, ha már nem vagyok, majdnem maghaltunk, fene tudja, valahogy drámára vágyom, ez kemény, mondja, de nem szabad, érzem, a halálról, betegségről beszélnem, mert undorító, egyszerűen ocsmány egy ilyen fiatal focistának ez. Ülünk a villamoson, ő mosolyog rám, ez szédítő, megint beszéltetem, kérdezgetem, a hangom valami egész különös, simogató regiszterben szól, és a focista szeretőm erre elkísér a végállomásig. Leszállunk, távol állunk egymástól, búcsúzni kellene. Itt most nem ölelhetlek meg, ugye?, hát nem, mondom én. Elválunk mégis, elindulok, visszanézek, néz utánam. Írtam egy túlzottan is egyszerű dalocskát a színésznő barátnőm lemezére, a gyönyörű búgó hangjára, ahogy én énekelnék, ha tudnék, vele álmodtam, hogy szeretkezünk, de nem megy, és én diadalmasan kiáltom az arcába, hazudtál, felébredek és tudom, hogy rávetítem a saját kudarcaimat, nem tudom elviselni, hogy mások szabadok, uralják és dédelgetik a testüket, nem bírom elviselni, hogy a focista szeretőm megkívánta a színésznő barátnőmet, és ezek tudják magukról, hogy ők a nap, de én nem csinálhatok úgy, mintha ezt megvetném, hiszen pontosan tudom, hogy irigylem őket, és föl kell fedeznem a saját forró napom, hogy adni és kapni tudjam a gólokat, hogy ne azokra haragudjak, akiknek megy, s a színésznő barátnőmnek mesélem, álmodtam veled, szeretkeztünk, és jó volt? kérdezi, jó, hazudom, és ő is mesél, hogy álmában a barátaival hozzám jött a hegyre, értem-e, néz rám, jöttünk fel hozzád, szép volt, és vajon hazudsz-e, kérdezem magamban én, bennem a hold, a szomorú hold kérdezi, vagy az alvó nap. Mint a romlott tej, úgy alszik az én napom, s egyre romlik, ha így mérgezem. Az az igazság, hogy van egy szeretőm, egyenlőre egy, mert mégis csak van ébredés, el kell fogadnom, hogy ez ilyen, azért, hogy továbbra is ne kitaláljam, hanem tényleg történjenek a dolgok. Este a pasim meg a haverjai az EB-t nézték, a spanyolok játszottak, talán az oroszokkal, de engem a másik csapat nem érdekelt, mert én a déli típusra bukom.
Az alábbi dalba értelemszerűen (és értelmetlenül is) kéretik a focista szót behelyettesíteni.

A szeretők halhatatlanok

Alszol szeretőm, ébred bennem a tűz,
hozzád von a vágy
feldübörög a gyönyör bennem az égig
csak az ujjongás, az öröm ahogy
lesütött pilláid alól nézel
szám a szádhoz ér testünk egymásra feszül
kemény is lágy is áhítat olvad és lüktet
egymásba menekül a lélek a sóhajjal kiszökik
illatod ízed eltelít de betelni nem tudok soha
ne legyen vége áruljon el a vágy, mindig akarlak
suttogásod örvénye izgat és sodor
kívánlak nagyon ilyen egyszerű minden
a színed a hangod összes árnyalatát
a bőröd árnyékait, a szemed, a hajad fényét
a nyelvem az ajkam az ujjam fedez fel
s te engem szabadítasz ki belőlem
kiárad csókjaidtól a testem
legyőzlek és tiéd a diadal
ránk borulnak a lombok, áttör a fény,
látod, egyetlen pillanat az örökre,
eleven, éles, és szakadatlan, amikor
rezdülőben áll a mozdulatlan
széthúzott nádbugában a nyár
összeolvad az ég a földdel
a hold és nap egymásba ragyog
szétválaszthatatlan nappal az éjtől
a szeretők hallhatatlanok

Gordon Agáta: Foci-drog

2008.06.17. 10:00 | luckylany | 2 komment

Címkék: folyóirat gordon agáta icafoci

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.

Foci-drog

Szabályozott együttműködés, csapatszellem, közös cél, küzdés: ennyi az értelmes élet receptje, már csak az kell hozzá, hogy mindezt tiszta erőből, szívvel-lélekkel és együtt-egymásért.

A foci például egész jó mintája a szabályozott együttműködésnek, amire nagyobb szükség van, mint gondolnánk. Irodalomban pláne.
Végre mondjuk csak ki, mit gondolunk egymásról, magunkról, a csalásainkról, az istenünkről, a tízparancsolatunkról, az apánkról és az anyánkról, a pénzről és a becsületről.

Ez jó koncepció, engedi a partjelző. De mire a koncepció megszületik, amíg nyugodtan passzolgatunk, a labda már rég máshol jár: azt gondoljuk, az ellenségnél.
Képzelgések, hárítások, előítéletek és hazugságok, drogok és függelmek, semmibe hulló próbálkozások, új helyzetek, régi megoldások.

De bármit gondolj, az ellenség csak belül lehet.
Az ellenség az a valami, ami nem engedi, hogy fuss és örülj.
Az ellenség hallgat belül, komplexusa van, kishite, az ellenség lógásra, lazsálásra biztat, vesztést programoz, a belső ellenség külső ellenséget gyanít, parázik és okoskodik − az öncenzor megmondta előre.

Nincs ellenség! − magyarázzák az edzők hosszú ideje − csak partnerek vannak. A gól, essen bármely kapuba, a miénk. A jutalomért, a gázsiért gólokat kell lőni, a pénzért dolgozni kell, a szeretetért szórakoztatni.
Jó, de akkor most melyik kapuba? − kérdezi valaki odabent.

Önzőzni buta dolog, csapatjáték-szerűtlen. Nehéz fogyasztói szemlélettel megérteni, hogy mi a francért nem adnak mindenkinek egy labdát. Meg egy kaput.
Nehéz fogyasztónak megmagyarázni a közösségit. Hogy elég egy gömb, a többi a személyiség, az elegancia, a koncepció, a telepátia és a közös célra szinkronizált kollektív tudat, adrenalinnal feldúsítva.

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.
Kicsit olyasmi, úgy ott a hírek vége felé, a futballrovat, mint a bűnügyi. És tényleg, mindkettő férfitöbbségű szakterület.
Ha egy népirtást meg egy labdajátékot produkál egy civilizáció, akkor az egy átlagos férfiteljesítmény.
Maga a civilizáció, néhány száz generáció egy faj egy populációjából: nos, ez női teljesítmény.
A faj folyamatos szülése, születése, túlélése és utódgondozása szempontjából a foci nem tűnik annyira jelentős teljesítménynek, mint amilyen jól szervezett hálózatot mozgat és manipulál. Igaz, ezt elmondhatnánk még néhány jól felépített hálózatról.

Az erőterek megváltoztak. Nem az ellenféllel játszanak, hanem a közönségnek.
Fehérek a színesekkel, kelet a nyugattal, Európa Amerikával, nőies a férfiassal, üzletszerűség a nemzetivel, bulvár a sportszerűséggel működik együtt. Inspiráció és kényszer, szenvedély és rutin küzdenek a személyes megoldásokkal és az abszolút értékekkel. Ilyen a foci: nagyszerű projekciós felület, amiből akkor is tanulhatunk magunkról, ha csak messziről vetünk rá néha egy pillantást.

Azután lehet tovább gondolkodni a kapuról.

Tímár Magdi Cilin: Török vér

2008.06.16. 14:12 | luckylany | 2 komment

Címkék: folyóirat tímár magdolna icafoci

"Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen!. Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok. A török vér!" - ICAfoci labdáját Tímár Magdi Cilin passzolja tovább.

Ülök a parkettán, egy vadidegen parkettán egy majdnem vadidegen pasi mellett. A földön tévé, megy a meccs. Ő a cseheknek, én a törököknek, ( talán azért, mert biztosan érzem, van bennem török vér, de szerbhorvát tutira és szaunázni is a Királyba járok, mert olyan szép tésztaszűrő belülről a kupolája). Szóval, nőm a másik szobában a gép mellett, verset ír, albérlőtársa itt a parkettán, amúgy fociedző....külön faj.
Ülünk., Alfi meredten nézi, közben jár keze-lába, néha kommentál, ellentétesen a hivatalos, tévéből áradó magyarázatnak, (de az a fickó amúgy is halál béna a focihoz, nem tudom mit dumál és minek, ha egyszer nem ért hozzá...) én Alfinak hiszek.
Vezetnek a csehek. Még nyolc perc a szünetig, mikor nőm belép. Most azonnal menjek át hozzá, és nézzem meg az új versét. Bénán körbetekintek. Most? Jaj ne már! Csak néhány perc a szünetig, és majd akkor... de nem, nincs kegyelem, nincs könyörület, fel kell állnom és át kell mennem, el kell olvasnom, gyorsan, szaladok, fénysebességgel veszem be az előszobai kanyart, be a gép elé, fut a vers, jó vers, most mondanom is kell valamit, indokolni, elemezni, jaj istenem,miközben minden pillanatban azon rettegek, hogy lemaradok... és valóban.
A szívem szakad, de érzem, nekünk törökvérűeknek, nincs lehetetlen. A szünetben kimegyek a hűtőhöz sörért. Kinyitom az ablakot, elszívok egy cigit, aztán vissza Alfi mellé. Éhes lettem. Kérsz virslit? Kér.
Nőmhöz is átrobogok. Kérsz virslit? Ő is kér. Gyorsan, hűtőből ki, gáztűzhely, fazék, víz, vissza a tévé elé, Alfi mellé. Támadnak a törökök. Hihetetlen az akarat, a hit, a nyomás. (Tuti, hogy van bennem török vér.)



Gólt rúgtunk. Alfi felhördül, a lábszárát vakargatja, a fejét csóválja, aztán bólogat. És én tudom, hogy még nincs vége! Tudom, hogy nem áll le a török csapat! Fussatok véreim, fussatok! Akarjátok!
Nőm újra az ajtóban. Elakadt az írásban, most azonnal menjek, de iziben.
Az élet ily kegyetlen, vagy csak nőm? Alfira nézek. Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen!. Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok. A török vér!
Gyerünk fiúk, még van idő, még van néhány perc, akarjátok jobban, mint bármit a világon, és akkor sikerül, az én véreim vagytok, csináljátok!
Remeg kezem lábam, nőm biztosan sértetten dacol a szavakkal, de nekem most itt kell lennem, megértés is van a világban, s ha nincs, jaj nekem.. ezek tudnak harcolni, akarják, amit akarni kell, én is azt akarom, amit ők, így együtt jók vagyunk, és igen. A befejezés előtt kevéssel. Megcsináltuk. Nyertünk. A virsli szétfőtt. Sunnyogva átkuszatolok nőm szobájába. Átölelem. Verset írni holnap is lehet, - susogom bűnbánón. Igazad van - mondja, és megágyaz.

Kiss Noémi: A legnagyobb tapsikolás

2008.06.15. 16:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat kiss noémi icafoci

Legnagyobb hiszti a lengyel-német és a lengyel-osztrák meccsen tört ki. Értem. Ez olyan, mint a szovjet-magyar lehetett régen. Közép-Európa egy hamis konstrukció, mégis széttartó népének lelke szólal meg itt hangoskodva az Avarban.
Fociimádó vagyok, mert a fociban minden benne van, amit a szellem és a test játéka cselekkel ábrázolni tud. Színjáték, átcseszés, túllépés, előzés, rohamfutás, a KAPUFA keserűsége.
Családomban focisták, úszók és vízilabdások vannak, mégis a focisták az istenek.

(Válasz Györe Gabinak)

Imádom a focit, mert gyorsabb a labda, mint a gondolat!

Nagyon hideg volt, ezért nem mentem el pénteken az Avar kertbe, pedig ott nézem szívesen a meccseket. A Gellért-hegy füstös, szmogos aljában. Napszítta műanyaghuzalos székek, csővázas asztal, vizezett sör és bor, hangos autódudák, csocsózó gimnazisták, óriásira nőtt, tártkarú gesztenyefák. (Az egyik tavaly meghalt.)
Bármilyen világverseny van, ott ülök a diákokkal, holland, lengyel, német, horvát, cseh, szerb, román műfordítókkal szurkolok. Most a hollandok drukkolok, persze titokban, nehogy zúgolódás legyen, ugyanis a diákok fantasztikus érzelmi kavalkáddal követik le a meccseket. Ez leginkább a Közép-Európa-diskurzus követésében jelentkezik: sírnak, ha gólt kapnak, és nyüszítenek, ha rúgnak, ököllel csapkodják az asztalt egy elvesztett meccs után, van, aki hangosan sír. Legnagyobb hiszti a lengyel-német és a lengyel-osztrák meccsen tört ki. Értem. Ez olyan, mint a szovjet-magyar lehetett régen. Közép-Európa egy hamis konstrukció, mégis széttartó népének lelke szólal meg itt hangoskodva az Avarban.

Fociimádó vagyok, mert a fociban minden benne van, amit a szellem és a test játéka cselekkel ábrázolni tud. Színjáték, átcseszés, túllépés, előzés, rohamfutás, a KAPUFA keserűsége.
Családomban focisták, úszók és vízilabdások vannak, mégis a focisták az istenek.
Fociimádó, férfifaló feminista vagyok! Focizó pasiimádó is bizonyos fokig... Szöges ellentéte minden balga, soviniszta nézetnek, ami a nőket kizárja a fociból. (Délen, az olasz nők többen vannak már évek óta a szurkolók között, mint férfitársaik.)

A szurkolás a sport része, 14 évig sportoltam versenyszerűen, de sosem imádtam annyira a sportot, mint amikor végre szurkolóvá váltam. Bámuló, aktívan kiabáló szurkolóvá.
A nagymamám, aki szintén fociimádó volt, két percig tapsolt a legszebb góloknál! Óvodás voltam, ha meghallottam a tapsos sikítását, sírtam, azt hittem, valami baj van a tévében.

Szóval péntek: reggel vérvételen voltam, ezért egész nap kábán mászkáltam, kissé nehezemre esett arra gondolni, hogy este a szélfútta avaros kocsmában nézem a holland-francia meccset.
Hazamentem, kitöltöttem 3 pohár fröccsöt, az ágyam mellé tettem, az olvasatlan, unalmas könyvek mellé, és bekapcsoltam a tévét. És csodát láttam, a hollandok rövidpasszaiban alig volt hiba, végig támadtak, Henry pedig alig-alig futott Van der Saar kapujához, na jó, egyet tényleg szépen bepöccintett. 4 gyönyörű holland gól, és egy szép francia.

Nem szeretem foci közben nézni a pasikat, a sportban nincs szex. Na jó, de szeretem. A sport esztétika, a szép testek színes kavalkádja. Sneijder a kedvencem (sajnos a Real Madridban játszik, és én a Barcelonának szurkolok), Van Percie kissé agresszív róka, de a képernyőre szögezi a tekintetem, imádom a lábait! Kuyt vörösbárány, a kopasz Robben... 4 gólt lőttek. A kissé zsúfolt terület, a hangyaországbeli holland alföld játékosai nagyot villantottak. Hát, eléggé úgy néz ki, megint gyarmatosítják egész Európát. Feltöltik játékkal. Rájuk tippelek, szerintem megnyerik az ebét. Vagyis nem rájuk tippelek, hanem nekik szurkolok.

Végül, hogy ki az ebé legszebb pasija? Álljon itt a képe!



Karel Brückner, a cseh csapat edzője...

Györe Gabriella: Focibana (ikebana)

2008.06.13. 00:00 | luckylany | 5 komment

Címkék: folyóirat györe gabriella icafoci

A foci a férfinek a megmérettetés terepe: van a csapat, és van az ellen.
A fociban a férfi megtapasztalja a társaság gyönyörét.
A fociban a férfi háborút játszik.
A fociban a férfi közösen vadászik egy kerek, guruló zsákmányra.
A fociban a szabályok jól érthetők.
A labda a férfi G-pontja.

A foci a férfinek a megmérettetés terepe: van a csapat, és van az ellen. A fociban a férfi megtapasztalja a társaság gyönyörét: a csapattagok bajtársiasságán múlik az élete. A fociban a férfi háborút játszik, s mégsem kell fizikailag meghalnia.
A fociban a férfi közösen vadászik egy kerek, guruló zsákmányra, s akkorát rúg bele, amekkorát csak tud, hogy azt végső nyughelyére segítse. A fociban a férfi más férfiakkal van összezárva: együtt szaglanak az öltözőkben, együtt sunyítanak az edzői fenyítés alatt. Együtt tapasztalják meg a nagyvilágot, az ellenfél technikáit: együtt buknak vagy együtt emelkednek; a fociban a férfi úgy olvadhat össze saját nemével, hogy közben nem terheltetik meg az erkölcs tiltó eszméi által, ha tetszik, kis távolságot is tarthat, énjét egyszerre őrzi és adja oda, nyitja meg a közös tapasztalatoknak: a fociban a férfi másokkal együtt lehet önmaga.



A fociban a férfi a csapattagokkal, a harcostársakkal, a katonatársakkal, a vadászhorda tagjaival együtt a harcmezőre, a csatatérre, a dzsungelbe képzeli magát; a fociban a férfi együtt küzd, élete múlik az együttműködésen, s ha nyer, zsákmány és préda várja: jutalma a győzelem és valamennyi állat. (Beleértve az asszonyit is, akit már az Úr is csupán a férfi oldalbordájából teremtett.)
A fociban a férfi megélheti, hogy ő van a csúcson. A labda a férfi G-pontja. A fociban a férfi nedvesen dohogó gőzökkel telt esőerdőben pumát kerget, majomcsapat makogását és örömünneplét hallja a fák lelátómagasából, madárvijjogást az éggramofonból; a fociban a férfi arénázik: vérszagot érez, ráérez az ízére, s addig űzi a vadat, míg ő vagy a másik ki nem múlik. A fociban a férfi vért szagol és érez, de saját vérét megtartja magának: a foci gazdaságos sport – veszteség nélküli, még akkor is, ha veszít.
Ha viszont nyer, a fociban a férfi mitikus hőssé nemesül – az antik héroszokkal egyesül az olimpiászokon. Hüppolitész, Kallimakhész vagy Arión, Atlasz és Héraklész idomai az övé, a tornacsarnokok férfibarátsággal telt levegőjét szívja, meztelenül egyesül a természet erőivel, nap süti vállát, szellő lebegteti hajfonatát, s tiszta értékek mentén rendeződik el a világ: mennyit ér egy szép vádli, egy jól kidolgozott karizom, egy szépen kimunkált, nyolcszögletes has. A fociban a férfi megéli az esti lakomát is, de nem kell a künikoszokhoz, a szofistákhoz vagy más mesterekhez járnia, nem fárasztja Thálész, Parmenidész vagy Empedoklész; Szókratésszel mulat, de nem ebszélget vele – a fociban a férfi megélheti a nemtelen testit anélkül, hogy meggondolná, mit él meg.



A fociban a férfi kimenekül a jelenvalóból. Harcmező vagy dzsungel, tornacsarnok vagy akadálypálya: a fociban a férfi elvándorol, mint a legkisebb fiú, az Óperenciás tengeren, a nagy vizeken, az Üveghelyen túlra, éppen oda, ahol a kurtafarkú malac túr. Se valós méretek, se valós arányok. A fociban a férfi felnőttként élheti meg a mesét, ahol a jó – jó, a rossz – rossz. Az elesettek védelmet találnak a sárga és piros lapok, a kiállítások, a sípszó, a bajtársi kötelesség mögött, ahol mindennek megvan a maga színe, s csak az a színe van; ahol a szabályok egyszerűek és jól érthetők. (Ezért is élvezet tapasztalni, ha a más, a másik /a nő/ nem érti a les-szabályt.). A fociban a férfi anélkül lehet gyerek, sírhat, dühönghet és örülhet önfeledten, hogy ezért kinevetnék.
A fociban a férfi megistenülhet – övé lehet a világmindenség a nőkkel, a pénzzel, a hírnévvel és hatalommal együtt.

A fociban a férfi az a férfi lehet, aki mindig is szeretett volna lenni a focin kívül. Csoda-e, ha a férfi szereti a focit?

Pálfi Balázs: Énfoci önnőkkel

2008.06.11. 05:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat szolidaritás identitásfenyegetés icafoci

Szexista a foci eb és a nők feltételezett viszonya (de néha a férfiaké is): én, a teremtés koronája most egy hónapig átadom magam a befogadás élvezetének, izgulok, sört, és egyéb alkoholokat vedelek, nőket molesztálok, látszólag nagy aktivitással örömöt szerzek magamnak. A nők és az ettől a felfokozottságtól távol maradó férfiak ne háborgassanak, vagy ha igen, csak azért, hogy az amúgy is magas aktivitási szintemet még tovább növeljék. - Az ICAfociban másodikként Pálfi Balázs lép pályára.


Beütöttem a googliba a „foci, nő, eb” szavakat, tudván, hogy szállít nekem a világháló olyan valóságmorzsákat, amik alapul szolgálhatnak egy gyors elemzéshez. Ehhez persze jó előre ki kellett találnom, mit is akarok vizsgálni. Nos, egyszerűen azt akartam látva látni – a képernyőn –, hogy a nőkről az olyan kiélezett helyzetben, mint a közös osztrák-svájci rendezésű foci eb, tényleg csak sztereotípiákban tud megnyilvánulni a magyar nyelven író és gondolkozó társadalom (tudom, a társadalom mint olyan nem gondolkodik, beszél, ír). Lásd: olyannyira éles a helyzet, hogy az Osztrák-Magyar határon visszaállították a készültséget, ismét felszerelték a sorompókat, a sógor rendőrei és határőrei útlevelet vagy más igazolványt kérnek az áthaladni akaróktól. Szóval helyzet van, és ha ilyenkor felkérés jön, akkor iparkodni kell. Így hát rémülten tapasztalhattam, hogy a feltételezettől sokkal durvább, már-már paródiába hajló az a gondolkodásmód, ami az eb-vel összefüggésben a nők és a foci viszonyát taglalja. Amikor megláttam a következő szöveget, először azt hittem, humorizálnak. De nem!

Fokozott veszélyben a nők a foci EB alatt
Felfokozott érzelmek, alkohol, erőszak
Mindenre gondolnak az osztrák rendezők a labdarúgó EB biztonságos lebonyolítása érdekében. Így megkétszerezik a nők védelmével foglalkozók és a nők segélyhívásait fogadók számát éjjel-nappal és a hétvégeken is. Telefonhívásra a helyszínre sietnek, és készek a károsultat vagy sebesültet elkísérni a rendőrségre vagy a kórházba.
A hatóságok és az önkormányzatok abból indulnak ki, hogy a túlnyomórészt férfi drukkereknek a mérkőzések eredménye miatti frusztrációja, plusz az elfogyasztott alkohol együtt növekvő veszélyt jelent a rendezvényeken vagy azok közelében tartózkodó nőkre. A legutóbbi németországi foci VB ideje alatt a nők elleni erőszakos cselekmények száma 30 százalékkal nőtt. Az esetek 40 százalékában főszerepe volt az alkoholnak.
A nézők 30 százaléka a stadionokban ma már nő, az egyéb közösségi rendezvényeken, ahol nagy tömeg nézi a meccseket, ez az arány még magasabb, eléri a 40 százalékot. Rájuk szeretnének jobban vigyázni a rendőrök, a rendfenntartók és egyéb aktivisták.
A biztonság növelésére terelőkorlátokat szereltek fel, lenyírták az elburjánzott növényzetet az utak és a parkok mentén, ellenőrizték és folyamatosan megfigyelik a nyilvános WC-ket és azok környékét is.
Az önkormányzatok nőügyi osztályain kis biztonsági csomagot állítottak össze, amelyben található egy a kulcscsomóra fűzhető segélyhívó síp, egy tanácsokat tartalmazó brosúra, benne a segélykérő telefonszámmal, ami 71 71 9.
A csomag a 4000-83518 bécsi telefonszámon meg is rendelhető, a stadionokban pedig az egészségügyi segélyhelyeken lehet majd kérni.


Eszerint tehát a világ rendjének alapvető része, ha részeg férfiak nőket molesztálnak. S ezek a kedves, potenciálisan alkoholtól vagy más szerektől bódult urak nem azért teszik ezt, mert ők meggyőző többségben vannak (lásd a rendezvényen részt vevők arányát), hanem mert így szokás. Ez jó – nekik. És ha még azt is beleszámítjuk, hogy az erőszakos eseményeknek csak mintegy 40 százalékában játssza az alkohol a főszerepet, akkor még drámaibb a kép.
Józanul is erőszakosak a mi kedves futballszurkolóink. Ha nő lennék, én emigrálnék ebből az eb-világból, vagy legalább ideiglenes menedékjogot kérnék bárhová, ahol éppen nincs eb. És így már világos, hogy miért kis betűvel írom az eb-t.


(Forrás: iwa.manna.ro)

Talán nincs is jelentősége, hogy egy nő, Kövesi Zsuzsa jegyzi a Túlélni a foci EB-t... című írást, ami két megyei napilap online változatában is napvilágot látott. A bevezetés pontosan jelzi, milyen alapállásból indít a szerző.

Ugye, ismerik a legidegesítőbb kérdéseket, melyeket a nők szoktak feltenni meccsnézés közben? Például: Kik játszanak az izék ellen? Átkapcsolnál, amíg megnézem a Lucecítát? Te, a Figónak van felesége? Szerinted melyik csapatnak szebb a meze? Akinek nincs labdája, az miért fut? A hosszabbításra is kíváncsi vagy? Összesen hány félidő van?

Majd ezt követően rövid átvezetés után jönnek az igen tömör állítások, amiket „az utca embere (nője) fogalmazott meg. Íme:

Kiss Veronikát az EB hidegen hagyja, viszont a VB izgalmasnak tűnő meccseit meg szokta nézni. Számára az elkövetkezendő egy hónap kellemesnek ígérkezik, belefér majd jó sok strandolás, és vásárlás is.
Könnyű elütni az időt annak, aki hétvégenként kertészkedhet a telkén, a hétköznap estéit pedig szereti rejtvényfejtéssel tölteni, úgyhogy Kovács Lajosné nem panaszkodik a meccsdömping miatt. Kivéve, ha a férjét túlzottan elkapja a hév, és olyan hangosan szurkol, hogy félő, a szomszédok félreértik, és azt hiszik, veszekednek. Ilyenkor azért rá kell pirítani.
Egy kétszintes, két tévével ellátott házban szerencsére adott a menekülési útvonal. Még sincs teljes biztonságban Németh Szabina, mert barátja (aki maga is focizik) időről időre megpróbálja beavatni a szabályok rejtelmeibe - ő viszont mereven ellenáll. Emiatt még össze is zörrenek néha, így a béke érdekében a legjobb megoldás, ha a barátnőivel találkozik, és elmennek fagyizni vagy vásárolni.
Nem így a négy barátnő, Pintér Zsuzsanna, Hollós Barbara, Nyári Renáta és Tuba Alexandra. A júniusi esték a meccsnézés jegyében telnek majd otthon, családjuk vagy barátaik körében, mondhatni, hermetikusan elzárva a külvilágtól. Portugáliának szurkolnak, amúgy kedvenceik közt szerepel Ronaldo, Ronaldinho, Nani és persze Beckham.
És jöjjön végül a fehér holló: Bauer Róbertnét jobban leköti a foci, mint férjét, ő jóval több meccset fog megnézni a párjánál. Ha ritkán is, de ilyen is akad.


A befejezés briliáns: Írja meg nekünk, ön követi-e az EB-t, s ha nem, hogyan fogja túlélni? Amennyiben tudja folytatni a legidegesítőbb női kérdések sorát, arra is kíváncsiak vagyunk. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Foci EB = sok-sok magányos, árvuló nő... című blog a Kövesi Zsuzsa által idézett kérdéseken túl a következőket sorolja: A németek miért rúgnak olyan erősen? Te, azért lassítják a képet, mert a Vitray már öreg? Szerintem bőségesen jönnek majd a blőd kérdések, amik amúgy valódiak, csak éppen az ég világon semmi jelentőségük nincs. Még csak nem is szórakoztatóak...

Az Origo Ha a világ nem gömbölyű című írása 13+1 tippet kínál, hogy mivel üssék el az időt június 7 és 29 között a nők. A szerző neme ismeretlen, de a bevezető alapján valószínűsíthető:

A "túlélési technikák" összegyűjtésében öt nő segített - ők már a VB alatt megalapították a Fociárva Feleségek Baráti Körét. Van közöttük negyvenes, kétgyerekes családanya, és húszas éveit taposó egyetemista - egyvalamiben azonban egyforma a sorsuk: ha a televízió nagy dózisban közvetít sportot valamilyen kontinentális vagy világesemény kapcsán, párjuk tábort ver a nappaliban, és le se veszi szemét a képernyőről. A csajok gyorsan hozzáteszik:a helyzet azért nem reménytelen, a legtöbb családban valószínűleg semmilyen konfliktust nem okoz majd a foci Európa-bajnokság, kár ezt a dolgot úgy felfújni, mintha egy ilyen esemény kettéosztaná az országot.

Igaza van a szerzőnek: nincs kettészakítva az ország – sokkal több felé... Én csak a tevékenységek címét idézem, olvasson mindenki maga utána! 1. bandázzunk mi is; 2. csináljunk belőle családi programot; 3. változzunk át; 4. szervezzünk turi-túrát; 5. sportoljunk; 6. fogyjunk; 7. okosodjunk; 8. tegyük rendbe a szekrényt; 9. Elő a könyvekkel!; 10. jöhetnek a hobbik; 11. barangoljunk a világhálón; 12. rendezzük a fényképeket; 13. nézzünk meg egy meccset. A 13+1 a pasik tanácsai megérdemli, hogy itt teljes terjedelmében közreadjuk. Az "ötök" férjei szerint, mindegy, mit csinálnak a nők, csak hagyják őket tévézni, és biztosítsák a sört, meg a szendvicset. Az egyik férj szerint nem reménytelen leszakítani a pasasokat a képernyőtől, mert időnként direkt jól esik nekik, ha el akarják csábítani őket. A többiek itt hozzátették, hogy azért ez egy elég kockázatos vállalkozás, jobb előre tájékozódni, hogy melyik a férfi kedvenc csapata, és nem akkor izzítani a bajadér táncot, amikor ők játszanak. Egy rosszmájú férj úgy vélte, a legjobb, ha a kedves neje ez idő alatt a konyhában csapja agyon az időt, meccs-nasinak szánt sütemények és más, finom falatok előállításával.
Megkérdeztünk egy profit is: Bicskei Bertalan, egykori válogatott futbalista, volt szövetségi kapitány arról számolt be, hogy külföldön az utazási irodák rászerveznek az EB-re, direkt magányos nőknek szánt wellnes utakkal - ő ezt ajánlja a hazai feleségeknek is.


A sztereotípia egyszerre szeretett és gyűlölt holmi. Szerethető, mert erőfeszítés nélkül lehet vele leírni a világ felületét anélkül, hogy azon karcolást ejtenénk, így őrizvén meg a teljesség látszatát. Ám ha élünk vele, magunkra vesszük a vádat, miszerint felszínesek vagyunk, csak a látszat érdekel, s hidegen hagynak az összefüggések. Márpedig a felszínesség bűn, a tudományos mélység alapkövetelmény, ha meg akarunk felelni az írástudók felelősségével párosított pontosan meg nem fogalmazott normáknak. Pedig a posztmodernben mindkettő – a felszín és a mély egyaránt – fontos szerepet tölt be. Kiemelve az összefüggésekből a valóság minden darabkája leírható – akkor pedig a jelentése nem lesz más, mint önmaga reprezentációja. De félre a nehézkes elmélettel! Nézzük a kőkemény valóságot.

Az idézett szövegek alapján talán világos, hogy mennyire e világi, vagy ha úgy tetszik, szexista a foci eb és a nők feltételezett viszonya (de néha a férfiaké is): én, a teremtés koronája most egy hónapig átadom magam a befogadás élvezetének, izgulok, sört, és egyéb alkoholokat vedelek, nőket molesztálok, látszólag nagy aktivitással örömöt szerzek magamnak. A nők és az ettől a felfokozottságtól távol maradó férfiak ne háborgassanak, vagy ha igen, csak azért, hogy az amúgy is magas aktivitási szintemet még tovább növeljék. Aztán a csúcson, a döntőt követően majd jól elélvezem magam, azaz sokat beszélek majd a többi hasonszőrűvel, milyen nagyszerű is volt ez az eb, és várom, hogy elkezdődjön az olimpia. Igaz, ott már jelen lesznek a versenyeken/képernyőkön a nők is, de valószínűleg az is majdnem olyan jó lesz, mint ez...

Amúgy engem hidegen hagy a foci. Tökéletlen vagyok...

Tímár Magdi Cilin: Gladiátortánc

2008.06.10. 05:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat tímár magdolna icafoci

Az Foci EB minket sem hagy hidegen: mi is játszunk egy kicsit. Amolyan női focit, esetenként férfiakkal. A kezdőcsapat egy hétig terelgeti a szöveglabdát, néha cserével. Bódis Kriszta, Gordon Agáta, Györe Gabriella, Tímár Magdi Cilin és Pálfi Balázs írásait olvashatják a héten - s természetesen mindenkit vár június 12-én csütörtökön este héttől az Irodalmi Centrifuga a Centrálban Bódis Kriszta íróiskolájának tanítványaival.
A kezdőrúgást Tímár Magdi Cilin ejti meg.


Gladiátortánc

Fut a fiú, fut a szép piros mezében, futnak a kékek is, de egy sem éri utol.
Valaha én is ilyen szépen tudtam elfutni a szélen, de a helyzet az, hogy szép cseleket sosem tudtam. Csak szaladni gyorsan a labdával, aztán mielőtt beleütköznék az első védőbe, nagy ravaszul lepasszolni és immáron labdátlanul sebesen megkerülni a morc védőt, visszakapni a labdát és huss, máris kapura törni, ha kell, megint passzolni, megint megkerülni, labda vissza, és hoppá, máris ott a gól.
Az én nevem Gert Müller volt, a Kareszé Crojf (de hogy kell lebetűzni?) és Misi volt Euzébio. Ja, és persze Frigyes a szomszéd utcából, na ő volt Pelé. Néha beállt a hugi is, de felváltva, hol ebbe a kapuba, hol a másikba, Nevet sem választott soha, mert nem érdekelte ez a dolog annyira; csak a kedvünkért tette le néha a pislogó szemű, ronda babáját, amelyik még sírni is tudott, ha a hátára döntötték és vissza. '74-et írtunk, én akkor voltam 11 éves a hugi 9. Anyai-apai ágon beszívtuk a foci szeretetét, Fradista szívvel.



Választhattam volna a Csepel-drukkerséget is, mert a papám harcos csepeli, de a zöld sasok szálltak közel hozzám. Szerettem a focit. Minden barátnőmet elcipeltem legalább egyszer az oroszlánbarlangba, és nem szégyellem, de ha gólt rúgott a Fradi, potyogtak a könnyeim.
Ma már nem szeretem a magyar focit és nem szeretem a Fradit sem. De az olaszok, a brazilok, az angolok, a spanyolok...
Most is, robog ott középen a kék mezes, cselez, tör előre, megint cselez, passzol, elfut, visszafut, átvesz, körülnéz, látom a tekintetén, hogy akarja, nagyon akarja, nem csak úgy, tessék-lássék módon, hanem elszántan, ahogyan kell. Rúgja is a gólt, aztán nagy az öröm, szalad boldogan, szép izmos a lába, fut mellette még vagy négy kékmezes, utolérik, leteperik, ölelik, csókolják. Gladiátortánc.
Azt hiszem, szeretni is csak így érdemes. Ahogyan ezek fociznak. Soha többet nem megyek ki az Üllői úti pályára.

Letiltott szövegek - Gordon Agáta estje

2008.06.10. 04:58 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló vers drog folyóirat gender gordon agáta bicsa

Gordon Agáta 2008. június 12-én csütörtök este nyolctól mutatja be az alakuló Kolhoz összművészeti helyszínen (Bakáts tér 1., a Bakáts téri templommal szemben) verseit.
Elhangzik a Biblia-ciklus, a Transz-spirál és József Etella versei.

Letiltott Szövegek - a gondolatrendőrség gyűjtéséből
Gordon Agáta az alakuló Kolhozban vetít, olvas és körbejár.

A felhangzó versek:
Mária Himnusz
Kecskebiblia
Fűanyám
Transz-spirál
József Etella versei



Példák tiltott gondolatra:

Hála a mestereknek:
„Köszönöm neked alkohol apa
köszönöm neked dohány apa
köszönöm neked fű anyám..."



Ómagyar Mária Siralom:
„könyörüljétek a lányom
kínozzatok engem
avagy halál kínjával
anyáth édes fiával
egutt eruescakollya.tok.."



Transz-spirál:
„a testem egyház
a testem anyaszent
a testem közlekedőedény
a testem transzparens.."

Megfejtések az esten.



Szeminarista Centrifuga

2008.06.10. 04:50 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló regény irodalom folyóirat trauma büky anna bódis kriszta lovas nagy anna bak zsuzsa ica vii. évad telkes margit

 

2008. június 12. este héttől kerül sor a Centrál Kávéházban az utolsó előtti ICA-estre. Bódis Kriszta a JAK-íróiskola tanítványaival zavarja a vizet (Gordon Agátát este nyolctól hallhatják a jövendő Kolhozban a Bakáts tér 1. alatt).
A Szeminarista Centrifugán bemutatkozik a múlt héten már látott-halott Telkes Margit, valamint Lovas Nagy Anna, Borsi Éva, Kibédi Varga Sándor, Gerják Balázs, Miskolczi Péter, Solti Gyöngyi, Turai Katalin és Csapó Ida.
Cikkünben Telkes Margit egyik írását és Lovas Nagy Anna Veraszélet című regényének egy részletét olvashatják.

Telkes Margit: Palikám


A ma történetét, élményét, azaz annak hiányát egy levél illusztrálja legjobban, amit este, a kék tollammal, a kedves füzetembe írok, aztán, szokásomhoz híven, a gépbe átírok, de, hogy elküldöm-e, még nem tudom, nem tudom, merem-e, okos-e? De hát kell mindig okosnak lennem?

Palikám!

Nem jöttél el az évfolyam találkozóra. Pedig vártalak. Nagyon .Tegnap még . fodrásznál, kozmetikusnál is voltam, szememet kifestettem, ráncaimat mindenféle csodaszerrel igyekeztem eltüntetni, ruhámat órákig válogattam. Mondta is ma a szemináriumon több társam, amikor délután leadtam a házi feladatként megírt két novellámat a” Szégyenről „, hogy : hova-hova Nagyikám, merthogy ott, kérésemre így neveznek, talán csak nem pasi van a dologban? Azt hiszem, kicsit elpirultam akkor és hálás voltam, hogy Bódis Kriszta nem cikizett, sőt örömmel nyugtázta, hogy stréberkedtem megint, két novellát is írtam a megadott témáról és akkor se tett megjegyzést se a koromra, se a már elkenődött sminkemre, amikor közöltem, hogy ma nem tudok sokáig maradni, programom van.
A szokásos, hatalmas pesti dugóban döcögve mentem a találkozó helyére. A bejáratnál a szemem körbejárt, téged keresett, hiába Sokan voltak a kollegák, én mégis üresnek éreztem a termet. Untam a sok locsogást., a sok öreg asszonyt és rozzant férfit, az unokák fényképeit, a nyugdíjas élet nyavalyáit, a reumát és a kezdődő cukorbajt. Rád gondoltam.
Mikor? Utoljára, talán egy éve is van annak, telefonon beszéltünk, azt mondtad, hogy mostanában sokat gondolkodsz a kapcsolatunkról. Kapcsolat ez? Mi a kapcsolat? Hogy együtt tanultunk az egyetemen? Hogy együtt dolgoztunk a kórházban? Hogy sokat mulattunk, táncoltunk együtt? Hogy a válóperednél, - mint utólag mesélted – én voltam az elhidegülés oka? Feleséged talán ma sem hinné el, ha elmondanám az igazat, hogy kapcsolatunk plátói volt és most már tudom, marad is..
Pedig imádtalak. Te az érzelmeidről soha sem beszéltél. Egyszer ugyan, amikor mással táncoltam a Strangers in the Night-ra, mérgesen lekértél és azt mondtad: ezt sohase táncold mással! Talán ez egy szerelmi vallomás? Én annak éreztem és azóta is, ha hallom ezt a számot, a számmal együtt a szívem is elmosolyodik. Többször kellene feltennem ezt a lemezt.
Vagy kapcsolat a balatoni esténk? Emlékszel? Orvos kongresszusra mentél Siófokra, kérted, ha van kedvem, menjek én is. Találkozzunk a parkban. Előadások után sétálhatunk a parton. Örültem a hívásnak. Otthon valami buta ürügyet kerestem a váratlan utazáshoz. Nem vagyok gyakorlott hazudozó. A férjem csodálta hirtelen jött, anyám iránti vágyamat, hiszen úgy tudta, hogy hét végén közösen akarjuk meglátogatni őt siófoki nyaralójában. Nem sejtette, hogy miattad van mindaz és azt végkép nem, hogy testem minden sejtje már régóta csak téged kívánt.
A parkban egy padon ülve vártalak. Várni is jó volt téged. Mikor megláttál, sietve, mosolyogva jöttél felém, átöleltél. Egy pillanatra egész testem megremegett. Észrevetted? Kézen fogtál, sétálni kezdtünk a parton, majd, mint két gyerek futva kergettük egymást és a puha fűre feküdtünk pihenni.. Egymás nevét írtuk a homokba, véstük a fába. Boldog voltam, talán te is.
Úgy gondoltuk, hogy a mi siófoki nyaralónk mellett veszel ki szobát és csak másnap mész Pestre a feleségedhez. Én meglátogatom Anyámat rövid időre, majd megyek, mit megyek, rohanok hozzád. Anyám örült a váratlan látogatásomnak, én meg csak ültem ott bambán, többször megnézve az órámat, mikor menjek, mikor vársz, mikor örülsz nekem legjobban. És nem mozdultam. Valami bénaság lett úrrá rajtam, csak rágtam a szám szélét és sírtam. Anyám nem értette, én sem.
Miért nem mentem? Hülye voltam, nem mertem megcsalni a férjem, féltem Anyámtól, a szigorú zárdai nevelés utóhatása volt, vagy az a tudat alatti, női ösztön, hogy csak így, megkaphatatlanul maradhatok meg benned. Benned, aki a legjobb nőket pillanatok alatt tudta magáévá tenni, majd eldobni, elfelejteni.
Évek múlva véletlenül futottunk össze. Te már régen máshol dolgoztál. Egyszer volt Budán kutyavásár, mondtad és nevetve mesélted, hogy harmadik házasságodra készülsz.
Azután ismét sok éven át nem hallottam felőled. Tavaly egyszer a Budagyöngyében vásároltam, amikor megláttalak, vagy talán csak megéreztelek. Egy ősz hajú, kissé sántító, hajlott hátú férfi ment előttem. Nadrágja viseltes, kicsit gyűrött volt. Bevásárló szatyrából sárgarépa lógott ki, egy narancs kigurult belőle. Nehézkesen hajolt le érte és mérgesen morgott valamit. Megismertelek, te voltál ott, de nem mentem a közeledbe. Féltem, hogy szürkének, öregnek találnál. De azért jó volt látni téged és emlékezni.
Másnap a telefonkönyvben talált számon felhívtalak. Örültél, miért nem szólítottál meg, kérdezted, hiszen a kapcsolatunk emléke még élénken él benned. Dadogtam valamit, nem árultam el az igazi okot.
Ma volt az évfolyam találkozó. Nem jöttél el.
Jobb így. Jobb így?

Aláírás nem kell. Tudja ki írta.
Elküldjem?
Nem küldöm. Gyáva vagyok még most is? Kinyomtatom, de szét fogom tépni biztosan, azután megbánom, mint azt a balatoni éjszakát.
(Az írás a litera.hu netnapló-rovatában jelent meg.)


 


Lovas Nagy Anna: Bástya
 
Vera egy hónapja nincs. Bástyával szinte minden nap találkozunk. Nem merem megérinteni, csak érzek. Valami csiklandozót. Majdnem szerelmes vagyok. Este a Makk hetesben. Kerthelység. Bástyán selyemruha, apróvirágos. Kint van a karja, a nyaka, ha előre hajol, a melléig látok. Nagyon ritkán hajol előre. Vörösbort iszik, vércsinálót. Beszél, mosolyog, azzal a megható itt sem vagyok mosolygással. Visszakanyarodik a szája széle, visszagörbül a bánatig. Minden mosolygásán átdereng a szomorúság. Egyszer majd odanyúlok. A szájához. Visszaigazítom a lerögzült izmokat. Kisimogatom.

Nem emlékszem Bástya mit beszél. Csak a saját gondolataimra emlékszem. Pucér a lábam. Meztelen talpamat hintáztatom az asztal alatt. Gyakran megesik. Nem ér le a lábam. Vagy törökülésben magam alá húzom. De most nem. Most arra gondolok, mi lenne, ha a lábujjaimmal finoman a szoknyája alá bújnék. Először a sípcsontján futtatnám felfelé. A térdéig. A nőies lágykalács térdéig. Az én térdem utcakölyök térd. Csupa csont, tele régi leverések nyomaival. Androgűn vagyok. Félig ember, félig állat. Félig Faun, lógós csecsekkel. Aprótermetű kecskelány vagyok. A csípőmig, gömbölyű nőiesség. Kerek vállak, túlméretezett mell, anyásan dombor has, kipárnázott, teherbíró hát, bánatpúp a nyakszirtemen. Rassz jegy. A csípőmtől lefelé fickándozó bak. Színizom comb és vádli, tenyérnyi, lapos fenék, afrikai futár szárnyas bokája. Az ölem. Az nő.

A vágyam. Az nő. Bástya felé.

Gyerekkoromban irigyeltem a hermafroditákat. Elképzeltem minden nemtől való függetlenségemet. Elképzeltem, hogy önmegtermékenyítő vagyok. Nemzek és szülök. Benépesítek. Ne legyek így. Ne legyek ilyen kurvára egyedül.

Ülök Bástyával szemben és sajnálom, hogy nincs farkam. Kicsit egyszerűbb lenne az élet. Odaadná magát. Biztos. Tesztoszteronom van. Harminc éves korom óta serken a szakállam. Mások nem tudják. Gyomlálom. Ha egyszer megunom, elmegyek szakállas nőnek a Ligetbe.

Bástya talán így is odaadja magát. Nagyon lehengerlő tudok lenni, csak most elbátortalanodtam. Minden italunkat megittuk. Bástyát hazakísérem. El vagyok fogódva. Állunk az utcán és csak az arcára merek puszit nyomni. Bástya nem az a nő, akit a tizenötödik randi után szobára lehet vinni.

Bástya gondolja. Különös volt a találkozásunk. Minden pezsgett és villódzott. Hihetetlen energiák vannak ebben a nőben. Ma valami megmoccant bennem. Valami ébred. Ahogy hazakísért, kívántam hogy összeérjen a kézfejünk, hogy a szoknyáink összesúrlódjanak, hogy búcsúzáskor megcsókoljon. Hat hete még férfival voltam. Hat hete tettem ki a szűrét. Hazugságon kaptam. Könnyen tettem ki. Lassan felhalmozódik bennem a rákgyógyszer. Nem kívánom annyira a szexet. Nem tudom, most mi van. Lehet, csak nem akarok egyedül lenni. Sára után sokat próbáltam. Sára után túléltem. A rákig. Most a rákot próbálom túlélni. Nem akarok ebben egyedül lenni. Sára előtt nem voltam biztos. Nővel szeretek lenni, élni. De olyan ritka. Kivel lehet. Ötvennégy éves vagyok.

Megyek hazafelé a kocsival. Bástya nem vezet. Otthon van, és remélem rám gondol. Én meg a kefélésre. Állat vagyok. Sok részben. Nem szeretem ezt a részem, de megtanultam meglenni magammal. Elnéző vagyok. Hagyom a bennem levő kisfickót élni. Azóta nincsenek allergiás rohamaim. Verát nem csaltam meg. Veráért cserébe jöhetett az allergia. Meg az epegörcs. Meg a lábamban elszakadt izomköteg. A depresszió. Sírni éjjel a kertben, cérnavékony tücsökzenében. Nem vagyok elkülöníthető. Munkaalkoholizmusom sem elkülöníthető. Verát nem terhelem. Vera, Vera, miért hagytál el engem? Utolsó kérdés a kereszten.

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.
 

 


Beszámoló ICA 2007. évi tevékenységéről

2008.06.06. 14:34 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság folyóirat köz élet irodalmi centrifuga történet

 

Cikkünkben ICA 2007. évi alapítványi elszámolásának szöveges részét tesszük közzé. (ICA élőfolyóirat a Centrál Kávéházban legközelebb május 12-én, majd május 19-én jelentkezik.)

Közalapítványunk, az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány, közkedvelt rövid nevén ICA 2006 decemberében alakult, 200Eft alapítványi vagyonnal, így első működési éve volt a tavalyi esztendő, 2007, mely felülmúlta várakozásainkat, részben a mérlegbeszámolóból kiolvasható számok és összegszerűségek szerint, részben pedig a számok mögötti tartalmat és munkát tekintve.

2007-ben 3 pályázaton nyert ICA.

A SZMM interkulturális mesekötet tervünket támogatta 750Eft erejéig, az NKA színházi kollégiuma Erdős Virág Mara halála című darabjára adott 850EFt-ot, a MASZRE pedig 2MFt-ot juttatott irodalmi rendezvények szervezésére. Az Alapítvány magánszemélyektől is kapott adományokat Bódis Kriszta hétesi programjához, összesen 70EFt értékben.

Az interkulturális mesékre kapott pályázati összeggel határidőre elszámoltunk, 25 mesét rendeltünk meghívott szerzőktől, a megszerkesztett anyagot a Csimota kiadóval partnerségben próbáljuk megjelentetni.

A két további pályázat gyümölcsei 2008 folyamán értek be, a könyvelés ezért nem tartalmazza még az elszámolásukat. (A jövő évi beszámoló előzeteseként ezekről is hírt adunk: Erdős Virág darabját a Kolibri pincében mutatták be Felhőfi-Kiss László rendezésében. Az előadáshoz ICA a pályázati összeget a darab szereplői, szerzője és rendezője számára kifizette.
Irodalmi rendezvényekre nyertünk 2Mft-ot. Az összeget 2008-ban használtuk fel. Ebből fő tevékenységünk, az Irodalmi Centrifuga estek szerkesztését és vezetését díjaztuk és finanszírozzuk ICA honlapjának megszületését.
A részletek a 2008-as elszámolásban tekinthetők majd meg.)

Fő tevékenységünk 2007-ben is az Irodalmi Centrifuga estek szervezése és rendezése volt a Centrál kávéházban. Az estek rendszeressé váltak, egy-két naptárilag indokolt csúsztatással megtartottuk a kétheti rendszeres jelentkezést. A Centrifugák látogatottsága kiegyenlített volt, témáink és meghívottaink köre bővült, gazdagodott. 2007-ben az volt az érzésünk, hogy lépéseket teszünk az Alapítvány céljai felé.

2007-es műsoraink részleteiről ma már élményszerűen lehet tájékozódni honlapunkról.

A honlapunk egyben élőfolyóirat és archívum is, amely valós időben együttműködik a programjainkkal, feldolgozza és dokumentálja eddigi aktivitásunkat (elofolyoirat.blogspot.com).

2008. május 26.

 


Barbie-sámánok a Centrál galériáján

2008.06.06. 00:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló regény irodalom szex folyóirat divat büky anna bódis kriszta gordon agáta ica vii. évad telkes margit

 

2008. június 5-én este héttől tartotta ICA legújabb estjét, melyen Telkes Margit és Büky Anna voltak a vendégek: köteteikből (Telkes Margit:Leleteim, novellák, I.A.T. kiadó; Büky Anna: Ó, az a férfi, regény, I.A.T. kiadó) Hernádi Judit olvasott fel - a beszélgetőtársak Bódis Kriszta és Gordon Agáta voltak. Gordon Agáta írását és az esten készült képeket adjuk közre. Következő, rendhagyó estünkre június 12-én kerül sor, akkor Bódis Kriszta íróiskolájának tanítványai mutatkoznak be; az évadzáró, június 19-i esten pedig Susan Faludi lesz a vendég. Előadását itt olvashatják.
Páratlan páros!

Az én szememmel különösen! A gyanúsan avantgárd magányos leszbikus aktivista életpálya bizony egy kudarc, egy negatív karrier Barbiékhoz képest. (Büky Anna Barbie-sámán és Telkes Margit Barbie nagyi, akik ma itt ülnek velünk.)



Sikeres nők, a nőiség csúcsa és pólusa: szélsősége. Nincs túl sok belőlük.

Őket is nehezen tudjuk jó szívvel elismerni.

Engedjük ki a szellemet a palackból.

Barbie külső, társadalmi elismertség, karrier, érzelmi harmónia, kreativitás, vitalitás.

Barbie: az evolúció csúcsmodellje! Tökéletes egyed, amely képes önmaga javított változatát létrehozni. Ez a szőke nő - de nem a viccé. Egyedként Barbie. A kollektív felettesünk átlagolt nőstatisztikája.

A teremtés csúcsmodellje előítéletmentes. A szőke nő a nőiség csúcsa, nem veszíti el empátiáját és kreativitását.

Az írónők tárgyilagosak. Nem ítélkeznek, hanem felmutatnak. Mágikus realisták: Margit halai, Anna bevásárlása mindig a faj mentális történetének mágikus jósképei.

Az írónők nem terheltettek túl feloldatlan traumákkal. A figyelmük mély és reményt adó.

Megélni! Merni.



Testi siker is a karrier, az írónők optimális átlagkülsőt kaptak, amit emberileg optimális jóérzésekkel lehet viselni. Van test-tudatuk, elég harmonikus és nyílt a kapcsolatuk a testtel. Barbiék testi, mentális, intellektuális teljesítőképességük teljében vannak.

Tehát két csúcsmodell és életteljesítmény a negyvenes és a hatvanas generációból:

Lássuk, mit látnak a világunkban? Mit tudnak rólunk???

Két miss Marlple és konyhapszichológia. Két remek novellista.



Olyan, mintha a honi nőirodalom szintje egyszercsak minőséget ugrott volna, és ezen a ponton megjelent volna az a minőség, ami az angol irodalomban jó 100 éve: Jane Austené majd Mansfieldé. Ez azt is jelenti, hogy a leírt közegek élete most van hasonló színvonalon, képességeit és lehetőségeit tekintve az evolúciós hatékonyságban.

A ffi irodalomban ez mondjuk Kosztolányival megérkezett, a nők most vannak itt.

A realizmus erkölcsi bátorság. A nem ítélkezés is.

Az igazság pedig a kiegyenlítődés pillanata.

A mutató mindig mutat. De mi nem mindig látunk.

Az írónők igen. Vitalitás és kreativitás. A többi a szerencse dolga.

 


Sansz Elysées - „Együtt az egyenlőségért” Esélyegyenlőségi - Művészeti Fesztivál

2008.06.02. 14:04 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló irodalom folyóirat palya bea szolidaritás cigányság karafiáth orsolya kiss judit ágnes bódis kriszta esze dóra irodalmi centrifuga történet ica vii. évad romano drom nagy ilidkó naomi

 

Budapesten a Madách téren kerül sor 2008. június 7-én 11-től este tízig arra az esélyegyenlőségi művészeti fesztiválra, melynek programjában a Reneszánsz nők ICA-est szereplői is helyet kaptak. Az est e részének moderátora Bódis Kriszta, az ICA egyik szervezője lesz. A fesztivál kiemelt főszereplői a nők. Teljes program és részletek a cikkben.



A Progress – „Együtt az esélyegyenlőségért” program keretében az Erzsébetvárosi Önkormányzat a Törökfürdő Alapítvánnyal karöltve újabb rendhagyó eseményre készül, amelynek főszereplői ezúttal az esélyegyenlőségi szempontból védett csoportok. A Sansz Elysées Fesztivál művészeti produkciókon és élményeken keresztül igyekszik megismertetni mindenkit mindenkivel, erősíteni bennünk a toleranciát és egymás elfogadását.




A Sansz Elysées széles sugárútján sok mindenki elfér.

A Sansz Elysées kiemelt főszereplői a NŐK! A nők, akik akarnak, akik mernek, és akik egyre nagyobb teret követelnek ma már nemcsak a háztartásokban, hanem a munkahelyeken, a közéletben és a kultúrában is. A NŐERŐMŰBEN teljes gőzzel dolgoznak majd a reneszánsz nők, akik írva zenélnek, és áriázva verselnek. Marjai Judit „HALÁL A KONYHÁBAN” fotósorozata pedig egyértelműen bizonyítja, hogy a konyhában még a legtehetségesebb asszonyok is könnyen elvéreznek. Végül Palya Bea csodálatos hangja és zenéje ment meg minket a konyhaszekrények veszélyes világából.

A Sansz Elysées lehetőséget ad ROMA művészeknek és szimpatizánsaiknak is a találkozásra. A Romano Drom, az Egri János Group, a Nomada pezsgése bizonyítja, hogy a roma zene nélkül nem élet a városi élet, nem beszélve a Budapest Bár zenei időutazásáról, mely a 20-30-as évek Budapestjére repít. A RAGADJON A KULTÚRA! – aszfalttárlat és spontán festészet hozza közelebb a látogatókhoz a romák mindent elsöprő, mágikus színvilágát és világlátását. A „Van esély” pódiumon neves képviselőik vitatkoznak a siker bódító AROMÁjáról.




A Sansz Elysées Fesztivál diadalívje és árkádjai alól a FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK sem maradhatnak ki. A NEMADOMFEL zenéjét hallgatva rájövünk, hogy „csak” akarni kell. Mindig, mindenkor, minden körülmények között. A paralimpikonok, a fogyatékosságal élő erőművészek, a szájjal-lábbal festők, mind-mind bebizonyítják, hogy semmilyen körülmények között sem áll meg az élet…. Sőt! Kitartással, szenvedéllyel még annál is többet elérhetünk!

A SANSZ BAZÁR-ban az illatos gyertyákban, a merített papírokban, az erős szőnyegekben és szőttesekben gyönyörködhetünk, és biztos, hogy nem jutna eszünkbe, hogy ezeket mind autista, down-szindrómás, értelmi fogyatékos, siket, vagy vak embertársaink készítették, ha nem látnánk őket a standok mögött. Ha más nem, akkor a siker mögött feszülő akarat az, ami végül is le kell, hogy rombolja az előítéleteket, meg kell, hogy nyissa az utat az elfogadás, befogadás, a harmonikus együttélés irányába.

A Sansz Elysées Fesztiválon MINDENKI VALAKI, ezért közösen festjük meg Magyarország első esélyegyenlőségi- művészeti freskóját.

A Sansz Elysées széles sugárutat nyit a sokszínűségnek. Megmutatja, hogy együtt vagyunk szépek, okosak, tehetségesek, szeretnivalók és erősek, ugyanakkor gyengék és sebezhetők, tudatlanok és csúnyák.

Az igazi kérdés az, hogy képesek vagyunk-e valódi SANSZ-ot adni magunknak és másoknak. Az esélyegyenlőség jegyében.
A nap házigazdája SOMA lesz!


A NAP TELJES PROGRAMJA
Esélyegyenlőségi - Művészeti Fesztivál
Budapest, Madách tér
2008. Június 7. 11.00 - 22.00




Programok/Nagyszínpad/ Madách tér
11.00 Megnyitó
11.15 Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs interaktív koncertje
13.00 Nemadomfel Együttes / zenei produkció; Akácvirág Táncegyüttes/ táncprodukció
15.00 Romano Drom / zenei produkció
17.00 Egri János Group/ zenei produkció
19.00 Nomada / Autentikus és kortárs zenei szintézis
20.30 Budapest Bár Kamara Előadás / zenészek közös zenei időutazása a 20-30-as évek Budapestjére


Programok/ „Van esély” Pódium / Kisszínpad a Madách Imre utcában
12.00 AROMA
Beszélgetés témája: A romák és a siker
Moderátorok: Bódis Kriszta és Daróczi Ágnes
Vendégek: Birta János (vállalkozó), Orsós Julianna (Esélyek Háza-vezető, Szekszárd), Berkes Béla (újságíró, riporter MTV)

14.00 KÖLCSÖNHATÁS
Fogyatékossággal élők és épek viszonya a közösségekben
Pudics Zsuzsa pszichodrámája, interkulturális helyzetjátékai a közönség bevonásával

16.00 PARALEL
Beszélgetés témája: A fogyatékossággal élők és a siker
Moderátorok: Bódis Kriszta és Pásztory Dóra (paralimpikon)
Vendégek: Tardy Balázs (színművész), dr. Lelik Ferenc (ügyvéd), Szluka Lydia (énekes), valamint egy neves paralimpikon

18.00 NŐERŐMŰ
Beszélgetés és zenés irodalmi előadás. Moderátor: Bódis Kriszta.
Fellépők: Esze Dóra (áriák, próza), Karafiáth Orsolya (regényrészlet, megzenésített versek), Nagy Ildikó Noémi (brácsaszóló, hegedű kíséret, próza), Kiss Judit Ágnes (oboa, próza, megzenésített versek)
Zongorán kísér: Pál Judit
A Nőerőmű korábban Reneszánsz nők címmel szerepelt az irodalmi Centrifugában 2008. május 6-án.

A színpad közelében napközben a fogyatékossággal élők lehetőségeit, percepcióját modellező szimulációs foglalkozásokra kerül sor:
- Fogyatékossággal élő erőművészek / Bemutató és interaktív próba
- Fogyatékossággal élők speciális járművei / Bemutató és interaktív próba


Programok /Kávéházak/Árkádok
- HALÁL A KONYHÁBAN / Marjai Judit női tematikájú fotókiállítása
- RAGADJON A KULTÚRA! / Roma képzőművészek aszfalttárlata és spontán festése a Madách téren
- Nyári SANSZon / Magyarország első művészeti-esélyegyenlőségi freskójának interaktív, közösségi avatása
- FOGYÓ HOLD / Szájjal, lábbal festők kiállítása az árkádok alatt
- MINDENKI VALAKI / Esélyegyenlőségi témájú dokumentumfilmek vetítése és plakátkiállítás a Castro Kávéházban
- SANSZ BAZÁR / Fogyatékossággal élők által gyártott termékek vására és civil információk bemutatója

 


Szolidaritási nyilatkozat és felhívás E. Zsanett mellett

2008.06.02. 12:01 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: média folyóirat trauma szolidaritás forgács zsuzsa bruria nőtudat ica vii. évad fff gender

 

2008. június elsején indult az E. Zsanett melletti szolidaritásra felhívó aláírásgyűjtés és az ehhez kapcsolódó blog. A szolidaritási nyilatkozat és felhívás szövegét mi is közöljük (Zsanett ügyéről is szólt az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat 2008. február 28-án jelentkező száma, erre vonatkozó írásunkat ide kattintva olvashatják). Kérjük azokat, akik aláírásukkal szeretnének csatlakozni a felhíváshoz, ezt a fenti linken, a szolidaritási blogon tegyék meg.

2007. május 4-én Budapesten E. Zsanett bejelentést tett arról, hogy szolgálatban lévő rendőrök az éjszaka folyamán megerőszakolták. (Lásd E. Zsanett nyilatkozatát az ügyről)
Az ügyészség meglehetősen sok ellentmondással és tisztázatlansággal terhes vizsgálódás után a nyomozást megszüntette, indoklásuk szerint bűncselekmény hiányában.

Igazságszolgáltatásunk a szexuális erőszak-cselekményekkel kapcsolatban még mindig nem látja el alapfeladatát, a tények feltárását. Hatóságaink tevékenysége az ilyen ügyekben sokszor a sértett nők vallomásainak megingatására összpontosít, miközben elnézőek a gyanúsított férfiak álláspontjának ellentmondásaival szemben. Nem érvényesül a büntetőeljárás alapelve, melynek értelmében: "a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül".

Az Amnesty International éves jelentése szerint is kritikus a nők helyzete Magyarországon. "A megerőszakolt nőknek kevés esélyük van az igazságszolgáltatásra. Okként a politikai akarat hiányát, a széles körben elterjedt társadalmi előítéleteket és az együttérzés nélküli igazságszolgáltatási rendszert emelték ki. A legfőbb probléma, hogy a magyar jogrend a nemi erőszak feltételének a fizikai kényszert, nem pedig a beleegyezés hiányát veszi." (index)

Az események tanulságaként egy dolgot egészen biztosan leszűrhetünk: E. Zsanettet cserben hagyta saját országa. E. Zsanettet a média támogatásával nagy nyilvánosság előtt meghurcolták azok, akiknek érdeke a mindennapi erőszak - és az erőszak elhallgatásának, eltussolásának - fenntartása.

Ez az ügy mindenkit érint, aki a rendőrségtől védelmet, az igazságszolgáltatástól pedig igazságszolgáltatást vár.

Szolidaritásunkat fejezzük ki E. Zsanettel, egyúttal követeljük a korábbi ügyészségi nyomozás felülvizsgálatát, kérjük, hogy tárják fel annak ellentmondásait, hiányosságait, és indítsanak új nyomozást az erőszak tárgyában, ezúttal a katonai ügyészség bevonásával.

Sürgetjük, hogy a magyar törvényhozás alakítsa át a Büntető törvénykönyvet - az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) 2002. és 2007. évi felszólításainak is eleget téve -, oly módon, hogy a szexuális bűncselekményeket a szexuális önrendelkezés jogának megsértéseként, a nemi erőszakot pedig beleegyezés nélküli aktusként határozzák meg.

Igazságot kérünk E. Zsanettnek, és vele együtt minden, erőszakot elszenvedő honfitársunknak.

A nyilatkozat erre a linkre kattintva írható alá.

 


Társadalmi krízisek gender-szempontú vizsgálata

2008.05.28. 08:24 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: média folyóirat háború gender könyvtár amerikai irodalom nőtudat susan faludi ica vii. évad fff gender

 

Susan Faludinak az Irodalmi Centrifuga számára írt előadását korábban angol nyelven közöltük - most a fordítást olvashatják. Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő június 19-én csütörtökön este héttől lesz az Irodalmi Centrifuga idei évadzáró vendége. Könyveiről Bollobás Enikő és Bán Zsófia beszélgetnek vele.

"Nagy öröm számomra, hogy abban az országban tarthatok előadást, ahonnan származom. Kitüntetettnek érzem magam, hogy ezen a történelmi helyen lehetek, amely egykor annyi író és művész centrifugája volt, s megtiszteltetés számomra az is, hogy olyan írók csoportja előtt beszélhetek, akik ezt a helyet ismét olyanná teszik, amilyen egykor volt - egy kulcsfontosságú különbséggel. A Centrál Kávéház századfordulós értelmiségi körének névsorát böngészve észre kellett vennem, hogy Kaffka Margit volt az egyetlen nő a listán. Most egy olyan centrifugát pörgetnek itt, amely nem hagyja ki az irodalmi népesség felét.

Szintén kedvemre való a szándék, amelyet kifejeznek: zavarni, felkavarni az irodalom férfi-tradíciójának állóvizét. Az írás már maga is egyfajta felkavarás - vagy legalábbis annak kellene lennie. Joan Didion, amerikai esszéista "Miért írok?" című esszéjében úgy fogalmazott: "Sok tekintetben az írás az én kimondásának módja, hatást gyakorolni más emberekre azzal, hogy kimondom, hallgass rám, tekints erre úgy, ahogyan én, gondolkodj úgy, ahogyan én. Egy agresszív, sőt, rosszakaratúan ellenséges fellépési mód."

S még rosszabb akaratúnak hat, ha az író - nő. Bizonyos vagyok benne, hogy e teremben sokan közülünk igazolni tudnák mindezt. S jaj az írónak, ha nemcsak hogy nő, de ráadásul még a nők jogairól is ír! Ebben az esetben szerencsésnek mondható, ha csupán rosszindulatúnak nevezik. Mivel éppen ennyi erővel nevezhetnék nevetségesnek, groteszknek, árulónak vagy teljesen őrültnek. Vagy mindezeknek egyszerre.

Magyarország úttörő feminista vezetőjét és írónőjét, Schwimmer Rózsát mindegyikkel illették - s legtöbbjükkel azután, hogy 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában a lapok és publicistáik egyszerre rágalmazták, feketelistára tették, denunciálták, tartották bolsevik ügynöknek, német kémnek és a nemzetközi cionista összeesküvés egyik láncszemének. Schwimmertől, akit később Nobel békedíjra jelöltek, az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyásával tagadták meg az amerikai állampolgárságot.

Attól tartok, hogy hazámban a nőírókat gyanúsnak, gyanúsítottnak és bolondnak tartani meglehetősen komoly tradíció. Otthon van egy másolatom az Amerikai Nőírók oxfordi kézikönyvéből, amelyben egy nagyon tanulságos időrendi sorrend olvasható. A legelső bejegyzést olvasva: 1645 - Anne Hopkins, Hartford kormányzójának felesége Bostonba kerül, hogy orvosi segítséget kapjon, mivel olyan sok könyvet írt, hogy „eszét vette, s teljesen az olvasásnak és írásnak akarta szentelni magát”.

Be kell valljam, hogy írói karrierem bizonyos pontjain Anne Hopkinshoz hasonlóan éreztem magam − s nem csupán azért, mert asszony vagyok, hanem − s talán sokkal inkább − azért, mert olyan asszony vagyok, aki a nemekről, a gender-kérdésekről ír.

Ez a minta esetemben elég korán kezdődött. Amikor hatodik osztályos koromban (12 éves voltam ekkor) az iskolai lapot szerkesztettem, azt gondoltam, vicces lenne az osztálytársaim között felméréseket végezni az aktuális témákról. 1972 volt, s más dolgok mellett azt is megkérdeztem tőlük, mit gondolnak a pozitív diszkriminációról és a fogamzásgátló tablettáról. Legtöbbjüknek mindkettő ínyére volt, városom konzervatív vezetőinek legnagyobb felháborodására. A következő iskolai vezetőségi ülésen a John Birch Társaság helyi vezetője magához ragadta a mikrofont, hogy azonnali eltávolításomat követelje. A John Birch Társaság egy korábbi cukorgyáros által alapított híres jobboldali amerikai politikai szervezet volt. Öt perccel a Jonh Bitcheres figura nagyhangú hantájának megkezdése után − melyben egyszerre nevezett hülye komcsinak és eszement fasisztának −, a technika ördöge megmentett, ami praktikusan annyit tesz, hogy valaki rálépett a vezetékre és a mikrofon elhallgatott, a John Bitcheres azonban, nem lévén tudatában annak, hogy az első sorokon túl senki sem hall egy árva szót sem, folytatta tombolását.

Az egyetemen a Harvard Crimson című egyetemi lapnak kezdtem írni − az egyetemi hivatalnokok nagy bosszúságára, mivel a nemi szerepekről írtam. A hetvenes évek vége felé e téma még mindig elég új területnek számított. A Harvardon még nem voltak úgynevezett women's studies kurzusok és egy kezeden meg tudtad számolni, hány teljes állású professzornő dolgozott ott. Egyik éjjel a dékán tűnt fel a szerkesztőségben, s azt követelte, hogy a lap azonnal fejezze be a nyomásgyakorlást és ne közölje le azt a cikket, melyet egy olyan professzorról írtam, aki számos diákját szexuálisan zaklatta. Úgy gondolta, ez sértené a professzor személyiségi jogait. Végül lehoztuk a sztorit, a professzort pedig megbüntették. Nos... legalábbis valami ilyesmi történt. Megkérték, hogy vegyen ki hat hónap szabadságot, majd visszafogadták, mintha mi sem történt volna.

Az utolsó Harvardi évem során, éppen végzésem előtt, a hallgatói dékán idézett az irodájába egy cikkem miatt dühöngve, melyben egy kiváló tanársegédnőről írtam, akit azért nem vettek fel állandó tanári státuszba, mert leszbikus volt. "Ha ezen az egyetemen akar lediplomázni, azonnal hagyjon fel avval, hogy erről a témáról ír", ordította. Nem hallgattam rá, ám legnagyobb megkönnyebbülésemre mégis lediplomáztam.

Az egyetemről kikerülve első újságírói munkám a New York Times-nál volt: ezt akkor copy girlnek, másolólánynak hívták, ami nagyjából annyit jelentett, hogy én kézbesítettem az újságírók által legépelt cikkeket (melyeket ekkor copyként emlegettek) a szerkesztőknek, kávét hordtam, különböző megbízások után futkostam a vezetőknek, például elhoztam a ruháikat a mosodából, hazavittem a pénztárcájukat és hasonló komoly és izgalmas újságírói kihívásokkal szembesültem. Szabadidőnkben mi, copy girlök és boyok is írhattunk esetenként cikkeket a Timesnak, melyeket estenként közöltek is; természetesen fizetség és név nélkül.

Néhány hónapnyi kávé- és pénztárcahordás után meghívtak egy meghallgatásra az Egyesült Nemzetek irodavezetőjének asszisztensi posztjára. Az irodavezető, az UN egyik szűk kis kasztnijában ücsörgő gyűrött és ingerlékeny fickó azt mondta, hogy a nők nem lehetnek riporterek. A nők elméletileg asszisztensnek termettek, mondta, mert a természetünkben rejlik a passzivitás és a türelem – ez az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy kilenc hónapig cipeljünk magunkban egy gyermeket... Én türelmesen semmibe vettem őt és visszatértem inkább egy cikkhez, mely az eltűnt argentin disszidensek kevéssé passzív anyukáiról szólt.

Évekkel később egy kaliforniai napilap vasárnapi magazinjának dolgoztam. Egy sorozatot írtam a Reagen-éra alatt a nők jogainak beszűküléséről, amelyért végül könyvszerződést ajánlott egy kiadó. A szerkesztőm azt mondta "Ó Istenem, Susan, ne írd meg ezt a könyvet! Beskatulyázod magad, te leszel az az író, aki a női dolgokkal foglalkozik, s lerombolod a reputációdat." Azért aláírtam a szerződést, s pár év múlva elkészült a könyv - a Backlash - amelyről nem gondolnám, hogy túlzottan rombolta volna a reputációmat.

Amit akkor a szerkesztőmnek el kellett volna mondanom - de túl fiatal és bolond voltam hozzá, hogy ezt tisztán lássam - az a következő: A női dolgok egyáltalán nem csak női dolgok. Ezek társadalmi kérdések. A gender nem csupán egy oldal. Ez gyakran az alapvető dráma: a legalapvetőbb történet, az az eltemetett erő, melyen a kultúránk, a politikánk és a történelmünk is nyugszik.

Talán azért, mert olyan hosszú ideig éltem Kaliforniában, szeretek a gender-kérdésről a földrengések szakterminológiájával beszélni. A szexuális politika nézetem szerint kicsit olyan, mint a tektonikus mozgás. Megvannak a törésvonalai, melyek jóval az aktuális események kérge alatt csapnak össze. Komoly hatással van arra a világra, amelyben élünk, de időnk nagy részében alig is van tudomásunk róla, mekkora szerepet játszik.

Néha-néha − hogy ráerősítsek a geológiai metaforámra − ezek az eltemetett nemi erők a felszínre törnek. Érezzük a rengést, látjuk a vulkáni hamut. Különösen éles ez a helyzet a társadalmi krízisek idején. És a krízis, úgy tűnik, nem a nemi szereken (nemen) múlik. Valójában sokkal gyakrabban tűnik úgy, hogy tejesen másról szól.

Éppen most tártam fel az amerikai élet egy ilyen drámai esetét legutóbbi könyvemben, a The Terror Dream-ben, s azt gondoltam, megosztok Önökkel valamit abból, amire rájöttem. Bár ez a krízis Amerikában volt, bármely más ország társadalmi változásainak kritikus pillanatait is megnézhetnénk − mondjuk Magyarországot a kommunizmus megszűnése után −, s minden esély megvan rá, hogy a felszín alá rejtve megtaláljuk a nemek drámáját is, amely fontos, de feltérképezetlen szerepet játszik a dologban.

A krízis, amelyet megvizsgáltam, egyike volt az utóbbi idők legnagyobb traumával járó eseményeinek az amerikai életben: a World Trade Center és a Pentagon elleni támadás 2001. szeptember 11-én.

Mi a csudát lehetne kezdeni gender-szempontból szeptember 11-ével? Nos, bizonyára azt gondolják, semmit. Végtére is a terroristák Amerika katonai és gazdasági ereje ellen intéztek támadást. De az amerikaiak úgy tettek, mintha az otthon és a családi tűzhely ellen intéztek volna támadást, s legfőbb céljuk a tradicionális családi értékek lerombolása lett volna. Vizsgáljuk meg, hogyan is történt ez.

Saját hátborzongató személyes találkozásom ezzel alig néhány órával a támadás után történt. 11-én délután csengett a telefonom. Egy riporter volt, aki a reakciókról írt cikket. Néhány tétova kérdést tett fel arra vonatkozóan, mit jelenthet ez a támadás Amerikának, majd különösen jókedvű tónusban felkiáltott: "Hohó, ez majd bizonyára leradírozza a térképről a feminizmust!"

Ez különösen megütött, s arra gondoltam, oké, ma mindannyian kissé túlzottan is stresszesek vagyunk. De a következő néhány hétben jó pár hasonló hívást kaptam. Az egyik riporter azért hívott, hogy kommentáljam a trendet, mely szerint szeptember tizenegyedike után egyre nőiesebbek a nők. Azt jósolta − nő volt − hogy a nők visszatérnek a tűzhelyek mellé sütit sütni és sokkal nőiesebb ruhákat viselnek majd. Aztán a New York Times riportere hívott fel, hogy megvitassa a nők feltételezett új preferenciáit a szőrös muszklibajnokok iránt, akik meg tudják őket védeni a családi otthon elleni támadástól.

Mint kiderült, ezek a sajátságosan jellemző reakciók nem csupán néhány elszigetelt riporterre voltak jellemzőek. Az amerikai média történetet történetre halmozva híresztelte, hogy szeptember 11-e egyúttal a "férfias férfi" ideálképéhez és az "Új Hagyományos Háziasszony képéhez való visszatérést" is jelenti.

És "a feminizmus halálát".

A terrortámadások fényében, ahogy a média hirdette, a feminizmusnak frivolnak, nárcisztikusnak, hazaellenesnek kell tűnnie; olyan luxusnak, mely épp most találkozott a maga Waterloojával. Egy napilap főcíme így fogalmazott: "Nincs helye a feminista áldozatoknak a szeptember 11-e utáni Amerikában".

A New York Times a katasztrófát követő első hat hétben négy olyan cikket hozott le, amely állította, hogy szeptember 11-e az egyedülálló nőket arra sarkallta, hogy feladják függetlenségüket és az esküvői oltár elé rohanjanak. E cikkek egyike azt tanácsolta a nőknek, hogy modellként állítsák maguk elé az ikertornyokat, melyek, mint a cikk állítja, a harmincévnyi romantikus házasságban boldogan éldegélő párhoz hasonlítottak. Azokat az egyedülálló nőket, akik nem sietnek házasságot kötni, ahogy a Times mondta, hazaellenesnek, szűkkeblűnek fogják tartani, olyannak, aki nincs összhangban az ország megújult céljaival.

Ezt a viszonyulást tükrözte vissza az amerikai média. A hírek hazugságai azt jósolták, hogy 9/11 mély mentális hatással lesz a hajadonokra, mert nekik nem lesz kit felhívniuk, ha eltérítik a repülőgépüket.

9/11 állítólag az anyai-óvónői szerephez is visszavezette a nőket. Az amerikai nők, mint megtudhattuk, jobban teszik, ha teherbe esnek, mivel a gyerekszülés ma, a New York magazin szavait idézve, a nők “hazafias kötelessége”.

Azt is állították, hogy a nők 9/11 hatására visszatérnek az otthonteremtéshez. A Los Angeles Times szerint a támadások arra késztetik majd Amerika vezető pozíciókban lévő asszonyait, hogy visszatérjenek az otthonhoz és az anyasághoz. A Time Magazin azt jósolta, hogy a nők rohanni fognak a varrógépekért és a húsoscipó-sütőkért. “Maradj otthon”, mondta a magazin a nőknek, “varrd meg a saját textilneműidet és ruháidat”. S e ruhák stílusa, ahogyan a Vogue magazin javasolta, most “szűziesen fehér”, “különösen agressziómentes” legyen, s “ne szóljon többé a dominanciáról és az erőről”.

Ezzel egy időben a férfiak is megkapták a menetparancsot. A média azt hirdette, hogy az amerikai férfiasság 9 /11 utáni modellje a véres steaket kajoló macsó volna. A Washington Post egyik cikke szerint 9/11-nek köszönhetően “visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor a Valódi Férfiak hazavitték a sertésszalonnát és feleségeik alaposan megsütötték azt”.

Egy nemzeti publicista valóban leírta és publikálta a következőket: “Viszlát nőies fiúk! Good bye, érzékeny férfi! 30 évvel azután, hogy átalakította a férfiait, valamennyit nyálfényű, puhapöcsű, tojásfejű fiúcskákká téve, akik kivagdossák a félholdacska fölül a körömágybőrt, a divat ismét a férfias férfinek kedvez! Visszatérnek a divatba azok a fickók, akik nem félnek bekoszolni a kezüket és nem szükségszerűen aggódnak azon, ha nem tudják megmosni, mielőtt bekapnak egy hagymás-májashurkás szendvicset.”

Amerika férfi politikai vezetőit ismét szuperhősökként képzelték el. A média George Washington Busht Superman-nek, Batman-nek, Top Gun-nak és Amerika sárkányölőjének becézte.

A Newsweek arról biztosította az amerikaiakat, hogy biztonságban érezhetik magukat, hiszen Bush “egy harci gépezet, amelyik hét kilót dobott le az utóbbi időben és hét perc alá szorította egyéni csúcsát egy mérföldön”.

A Vanity Fair címlapján Busht és kabinetjét a Hét mesterlövészként írták le, s Bush valamennyi munkatársának a Hét mesterlövész japán eredetijének képregénybe illő beceneveit adták. Dick Cheney alelnök volt ‘A Szikla’, John Ashcroft, a legfőbb ügyész volt ‘A Láz’.

Bár ezek legtöbbje csupán butaság, ugyanakkor e kampány valódi hatással bírt arra, ahogyan Amerika a krízisre válaszolt. Mindig is lesznek annak következményei, ha egy fantasy forgatókönyvbe képzeljük magunkat – épp ezek a következmények láthatóak Amerikának arra való hajlandóságában, hogy tolerálja a kínzatást, aláássa az állampolgári szabadságjogokat, s háborút folytasson egy olyan országban, amelynek semmi köze a támadáshoz. Ráadásul, visszatérve magára Amerikára, elszalasztottuk a befelé figyelés, az önelemzés lehetőségét.

Különösen a nőket hallgattatták el. Nem sokkal a támadás után a női hangok eltünedeztek az újságok vélemény rovataiból és a hírműsorokból. Az első néhány hónapban, a vezető napilapokba nők által írt vélemények megfeleződtek. A televíziós hírműsorokba invitált nők száma a korábbi érték negyven százalékára esett vissza. Még azokat a nőket sem hívták meg ezekbe a műsorokba, akik a terrorizmussal foglalkozó kongresszusi tanácsok vezetői voltak.

Azokat a nőket pedig, akik megpróbáltak az ár ellen úszni, megrágalmazták. Különösen a feministákat. A média azzal vádolta őket, hogy gyengítik az amerikai hadsereget, aláássák a nemzet harcképességét vagy egyenesen azzal, hogy a terroristák oldalán állnak. Azokat a feminista írókat, akik felemelték a hangjukat ez ellen a hullám ellen, “zűrzavaros morállal rendelkezőknek”, “rossz anyáknak”, “ördögöknek”, sőt, olyanoknak nevezték, akik “sokkolóan hasonlítanak Osama Bin Ladenre”.

***

Elég komoly azért a dolog iróniája, ha azt vesszük, hogy a terrortámadás éppen a nyugati nők szabadsága és függetlensége ellen indult, az amerikai társadalom pedig erre a támadásra nem e szabadság védelmével válaszolt, hanem a feminista gondolkodású nőket vádolta, s arra ösztönözte valamennyi nőt, hogy sürgősen térjen vissza az 1950-es években betöltött reménytelen, háziasszonyi szerepkörbe.

S a legfigyelemreméltóbb ebben az, hogy mindez szinte mindenki számára teljesen észrevétlen maradt. Alig valaki tette szóvá, s még kevesebben kérdőjelezték meg.

Az, hogy minderről az emberek nem vettek tudomást, annak a következménye, hogy a nemek közötti viszonyok, a gender-kérdések kapcsán arra kondicionáltak bennünket, hogy azt gondoljuk, ezeknek nincsen köze azokhoz a ’fő’, fontos eseményekhez, amelyek velünk, körülöttünk történnek. És mégis: valójában 9/11 csak egy újabb példa volt arra, mennyire középponti szerepet játszik a gender mindabban, ami körülöttünk zajlik: központi kategória a politikánkban, a kultúránkban és a történelmünkben is.

A nemek kérdését akként kezelni, ami, komoly gondolkodást és részletes megfigyelést követel attól az embertől − különösen attól az írótól − aki hajlandó a 9/11-hez hasonló történelmi kríziseket közelről megvizsgálni gender-szempontból, s képes rá, hogy a világ eseményeit egyfajta gender-centrifugába helyezze. Megköveteli azokat a fórumokat, mint ez is itt: ezért örülök annyira, hogy az Irodalmi Centrifuga létezik, és e helyen van, s ezért örülök annyira annak is, hogy ma itt beszélgethetek Önökkel."

(ford: Györe Gabriella)

 


Férfiak, leletek

2008.05.26. 12:31 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: regény folyóirat büky anna bódis kriszta gordon agáta ica vii. évad

2008. június 5-én este héttől a Centrál Kávéházban Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége Büky Anna és Telkes Margit lesz. Büky Anna, azaz Barbie-sámán a női kánonban; s Telkes Margit, nyugalmazott gyerekorvosból klasszikus novellista: Ó, az a férfi! és Leleteim című könyveiket az idei könyvfesztiválon mutatták be. Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek.

Büky Anna első könyve 2003-ban jelent meg az Édesvíz Kiadónál A pillanat műve címmel.

Második kötete, a Kifulladás kéziratának leadása után egy éven át írt naplót és tervezte az Ó, az a férfi! című regény szerkezetét.

A Kifulladás című novelláskötet lektora Márton László volt, a kötet a Fókusz Könyváruház sikerlistáján a nyár folyamán sokáig a második helyen állt. A Kifulladás és az új regény is az I.A.T. Kiadónál jelenik meg.

Az Ó, az a férfi! az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg.



„Számomra az irodalom, és minden ami ezzel kapcsolatos, az írástól kezdve az olvasáson keresztül a felolvasó estekig - mindez élvezet! Nekem ez a szenvedélyem, és csak köszönettel tartozom azoknak, akik úgy érzik, hogy szívesen osztoznak velem ebben az örömben. És fordítva, ha elérem azt, hogy az olvasóim, vagy a hallgatóság akár csak egy pillanatra is, de a szövegek által átérzi ezt az örömöt, akkor számomra már megérte az összes "elefántcsonttoronyban eltöltött óra", ami nélkül pedig, írni nem lehet.” - mondta el Büky Anna, aki jelenleg a Feldmár Intézet Nők Iskolájában kreatív írást is tanít: „ezért is gondoltam, hogy most a férfiakról írok...”


Büky Anna netnaplói a literán



Telkes Margit nyugdíjas orvosnő, kötete szintén az idei Könyvfesztiválra látott napvilágot az I.A.T. kiadónál. A Leleteim című novelláskötet rövid történetei arról tanúskodnak, hogy szerzőjük "fölismerte a teljességre törekvés akarásának csapdáit, fölfedezte, hogy a kevésben, a kicsiben, a töredékben, a hétköznapiban, az emberi tekintetben, a kéz rezdülésében, egy cserép virágban, a megszokottban vagy éppen a szokatlanban, a részletben van a teljesség és a megismerés lehetősége. Telkes Margit ezekben az írásaiban élve boncol, mégis olyan biztos kézzel és fájdalommentesen, hogy minden vágás után varázsütés a beforradás, az ejtett seb nem sajog. A megszületett mű egészében betartatik az ígéret: minden összetöretettség után valamiféle fölépülés következik."

Az Irodalmi Centrifuga rendezvényei nyilvánosak és ingyenesek. Június 5-e után legközelebb június 19-én este héttől kerül sor az idei évad utolsó Irodalmi Centrifugájára, melyen Susan Faludi lesz a vendég.

Susan Faludi előadása az Irodalmi Centrifugában

2008.05.23. 09:29 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: média folyóirat háború könyvtár amerikai irodalom identitásfenyegetés nőtudat susan faludi ica vii. évad fff gender

 

Az évadban még kétszer jelentkezik a Centrifuga: június 5-én este hattól a Centrálban Telkes Margit és Büky Anna lesznek a vendégek, az évadzáró eseményen, június 19-én Susan Faludi Pulitzer-díjas amerikai újságírónő érkezik a Centrálba egy beszélgetésre.
E cikkünben Susan Faludiról közlünk részleteket.

Susan Faludi a Stiffed: The Betrayal of the American Man (Átvertek: Az amerikai férfi elárulása; [más kiadásban: a modern ember elárulása]) valamint a Backlash: The Undeclared War Against American Women (Reakció: az amerikai nők elleni bevallatlan háború) című könyvek szerzője. Utóbbi kötetében az amerikai nők helyzetét elemzi a feminizmus térnyerése után; pontosabban arra a kettősségre mutat rá, mely a feminista mozgalmak hatására elért deklarált felszabadulás és a nők általában romlónak vélt mentális és pszichikai állapota között ki nem mondott kapcsolatokat tételezve a feminizmust alapjaiban igyekszik megrengetni, megkérdőjelezve annak céljait. A Backlash saját kategóriájában (nonfiction) elnyerte a nemzeti könyvkritikusok körének díját.

Legutóbbi könyvében, a The Terror Dream: Fear and Fantasy in Post-9/11 America (A terror-álom: Félelem és fantázia a szeptember 11-e utáni Amerikában) 9/11 utóhatásait vizsgálja a médiában, a popkultúrában és az amerikai politikai életben. Könyvében arra világít rá, milyen pszichikai válaszok születtek, miért viselkedett hisztérikusan a média, s interpretálta úgy az eseményeket, mintha a szeptember 11-i támadások nem gazdasági és katonai reakciók, hanem a tradicionális házasság, anyaság és emberkép, az amerikai család elleni mélyreható támadások lettek volna, azaz miért tért át egy egész nemzet a józan önismeret talajáról a mítoszok: John Wayne, a cowboyok és a házitündér-asszonykák képeivel dúsított világába. Válaszát a nemzet történelmében találja meg 2007-ben publikált kötetében.

Susan faludi írásai a The New Yorker, a The Wall Street Journal, a The New York Times, a the Los Angeles Times, és a The Nation című lapokban jelentek meg. San Franciscoban él.

A magyar származású újságírónő Magyarországra örömmel érkezik. Az Irodalmi Centrifugában, a Centrál Kávéházban, az erőteljesen férfi-központú irodalmi hagyomány egyik kultikus helyszínén üdvözli az irodalom női hangjainak felerősítését, s örömmel veszi, hogy "Zavarjuk a vizet". Előadásának magyar nyelvű változatát később olvashatják az ICA honlapon.

 


Az Irodalmi Centrifuga eddigi vendégei

2008.05.12. 17:33 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat

Mindazok, akik az Irodalmi Centrifugát eddig látogatták, velük találkozhattak az esteken. A linkekere katitntva olvasható további a vendégekről.



 


 


 


 

Balogh Rodrigó


 

Bálványos Judit


 


 

Bánki Éva


 


 

Berek Anita


 

Bíborcsigák


 

Bíró Kriszta


 


 


 


 


 

Cserepes Károly


 

Slavenka Drakulic


 


 

az Éjszakai Állatkert szerzői


Eperjesi Ágnes
 


 

Esze Dóra


 


 

Falcsik Mari


 

Gábor Éva Mária


 

Géher István


 


 

Gryllus Dorka


 

Heller Ágnes


 

Judith Herman


 

Heves Andrea


 

Horváth Györgyi


 

Elfriede Jelinek


 

Joóry Judit


 

Jósvai Lídia


 

József Attila


 

Karádi Éva


 


 

Kiss Noémi


 

Kocsis Zita Saide


 

Kovács Ágnes-Anna


 

Krich Balázs


 

Kristófy Mária


 

Lángh Júlia


 

Doris Lessing


 

Lévai Katalin


 


 

Lovas Nagy Anna


 

Ludditák


 

Katherine Mansfield


 

Márton László


 

Másik János


 

Prosper Merimee


 

Mesterházi Mónika


 

Molnár Ferenc


 

Nádori Lídia


 

Nagy Gabi


 

Németh Gábor


 

Pálfi Balázs


 

Palya Bea


 

Papp Gábor Zsigmond


 

Pécsi Kata


 

Pintér Béla


 

Piros Bicikli


 


 

Rácz Zsuzsa


 

Radics Viktória


 


 

Rutkai Bori


 

Schmidt Mária


 


 

Szilágyi Szilvia Sisso


 

Soma Mamagésa


 

Soós Attila Gergely


 

Szalontay Tünde


 


 

Tímár Magdi Cilin


 

Tisza Kata


 

Toncsi


 

Tóth Krisztina


 

Tölgyesi Zoltán Mandarin


 

Ujj Zsuzsi


 

Valachi Anna


 

Varró Szilvia


 

Weininger Völgyi Edina


 

Wildner Tamás


 


 

Agatha Zawiszewska



Farkas Tímea
Zsemberi Zsófia
Márton Róza Krisztina
Györe Gabriella


 


Zsadányi Edit a Centrifugában

2008.05.09. 19:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat gender amerikai irodalom ica vii. évad

Ismét egy elméleti szakember az Irodalmi Centrifugában! Ez alkalommal, 2008. május 22-én este héttől Zsadányi Edit lesz Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége. A gender studies egyik hazai zászlóshajóját ezen az estén egy hattagú női zenekar, a Csajka kíséri.

Zsadányi Edit
1988-tól 1993-ig középiskolai tanár a II. Rákóczi Közgazdasági Gyakorló Szakközépiskolában, 1993-tól az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékének tudományos ösztöndíjasa majd tanársegédje.

Magyart, történelmet, amerikanisztikát, irodalomelméletet, narratológiát, Gender Studies-t tanult különböző intézményi keretekben, 1987-ben a "Létszemlélet Kosztolányi regényeiben" a XVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia második helyezését hozta neki, 1994-ben védte bölcsészdoktori disszertációját "Az irodalmi elhallgatás" témakörében. A témát 1999 áprilisában „Az irodalmi elhallgatás: Kihagyásalakzatok vizsgálata huszadik századi regényekben” címmel kandidátusi értekezésként is megvédte, ez 2002-ben könyv alakban jelent meg a Kalligram Kiadónál. Ugyanebben az évben adta ki Krasznahorkai Lászlóról szóló monográfiáját is.

Dekonstrukcót, feminista kritikát és narratológiát oktat az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékén adjunktusként.

Bódis Kriszta és Gordon Agáta az irodalomtörténésznek a Ráció Kiadó gondozásában megjelent A másik nő című kötetéről beszélgetnek vele május 22-én.

„Ezzel a könyvvel csatlakozni kívánok azokhoz, akik a kortárs feminista kritikát megpróbálják a magyar kultúrában is visszahelyezni oda, ahova az tartozik: a mai, az élő, a húsbavágó kérdéseket feszegető irodalmi és kulturális irányzatok közé. A szövegelemzéseim egyfajta kulturális analízisnek is tekinthetők, hiszen kutatói érdeklődésem előterében az áll, hogy az irodalmi művek retorikai viszonyrendszere milyen identitás-felfogásokat hoz létre, termel újra, vagy kérdőjelez meg. A hazai feminista vizsgálódások sokáig idegen nyelvű műveket értelmeztek. Ezzel a munkámmal szeretnék a magyar irodalom felé forduló újabb kutatásokhoz hozzájárulni” – mondta Zsadányi Edit, amikor könyve megírásának okairól kérdezték.

Az esten a Csajka Együttes muzsikál: Balázs Brigitta (ének), Morva Henriett (gitár), Rontó Lili (szaxofon), Gyapai Kinga (bőgő), Nádudvari Ilona (brácsa) és Fábián Emese (dob).

Tanulmányai:
1. Narratív struktúrák a harmincas években (Kosztolányi Barkochba és Móricz Tyúkleves című novellájának összehasonlító elemzése), Irodalomtörténet 1992/4. 868-890.
2. Reframing the Frame: Djuna Barnes: Nightwood Issues in Cultural Analysis, Amsterdam: Pharos, 1996. 27-48.
3. Krasznahorkai László: Az urgai fogoly. Alföld 1997/7. 69-83.
4. A Hamupipőke mese kortárs amerikai regényekben: Joyce Carol Oates: Black Water, Literatura 1997/4.389-402.
5. A keret bekeretezése. Éjszaka-metaforák elemzése Djuna Barnes Éjerdő című regényében. Literatura 1998/1. 61-78.
6. Írás a beszédben. Krasznahorkai László: A Théseus-általános. Jelenkor. 1999. 530-543.
7. Displacement of Identity in Kathy Acker’s Don Quixote and Gertrude Stein's Three Lives. in: Joyce Goggin és Sonja Neef (szerk): Travelling Concepts. Amsterdam ASCA Press, 2001. 54-63.
8. “Lesem az arcát, nem néz vissza” - Nemi szerepek, látvány és nézőpont vizsgálata Esterházy Péter: Egy nő című írásában. Kalligram 2000/4. 119-127.
9. Cinderella Does Not Want to Go to the Ball: The Cinderella-Story in the Narratives of Contemporary Women Writers. Arcadia, 2000/2 192-211.
10. Az elveszett hangok nyomában. Gertrude Stein: Tender Buttons. Literatura 2001/1. 26-42
11. Speech from the Margin. Gertrude Stein’s Tender Buttons and Agáta Gordon’s Kecskerúzs, Hungarian Studies 2001/1. 127-143.
12. Narrativitás, szubjektivitás és nemi identitás. Alföld 2001/12. 63-76.

Literature Budapest, Books In Print, Transfer and Translation: Intercultural Dialogues. Edited by Zoltán Imre, Ildikó Józan, Zoltán Kulcsár-Szabó, Mihály Szegedy-Maszák and Edit Zsadányi. Department of Comparative Eötvös Loránd University, Budapest, 2002.
A kirekesztettek hangjai. Gordon Agáta: Kecskerúzs. In: Kenyeres Zoltán, Gintli Tibor (szerk.) Pillanatkép a hazai irodalomtudományról. Anonymus Kiadó,2002. 420-426.

Reneszánsz nők a Centrifugában

2008.05.07. 04:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: opera zene vers folyóirat karafiáth orsolya kiss judit ágnes esze dóra ica vii. évad nagy ilidkó naomi

 

2008. május 8-án este héttől Bódis Kriszta és Gordon Agáta a reneszánsz év jegyében különös centrifugázására készül: reneszánsz nők a Centrifugában címmel áthangolt szépírók és remekíró zenészek lesznek a vendégeik.

Fellépők:
Esze Dóra - ének, próza
Karafiáth Orsolya - versek, próza
Kiss Judit Ágnes - oboa, versek (gitár és basszusgitár kísérettel), próza
Nagy Ildikó Naomi - versek, próza, hegedű

Közreműködik:
Óhidiné Pál Judit - zongora

Esze Dóra
író, főszerkesztő, énekes, anya és feleség. A hatvanas évek utolsó hetében született Budapesten. Angol és francia irodalomból és nyelvből szerzett diplomát a kilencvenes évek elején.
Regényeiben és novelláiban, ahogy pályatársa, Grecsó Krisztián mondta róla, „bántóan mélyre megy, mert ez a dolga”. A mikrorealista ábrázolás megszállottja, és reméli, az is marad. Gyermekkorában gyakran hangoztatta, ha felnő, azonnal kiutazik Angliába, és újra összehozza a Beatles-t. Ennek az ambíciónak galádul tőrt vetett egy megbocsáthatatlanul brutális őrült. De azért vannak még nagy tervei.
2005. szeptember 22-én volt az irodalmi Centrifuga vendége.

Kötetei:
Málnafolyó, Ab Ovo, 1995.
Két tojás, Ab Ovo, 1996.
Legyünk barátok, Park Kiadó, 2000.
Bodzagőz, Ab Ovo, 2003.
Alex és Alex a Föld körül, 2005.

Karafiáth Orsolya
Költő és díva, életművész. Könyvtár-észt és magyar-könyvtár szakokon tanult, volt programszervező, újságíró, szerkesztő: kritikái, recenziói, tárcái és interjúi jelentek meg számos irodalmi és női magazinban.

Az Elektrik Bugi Kommandó együttes énekesnőkje most lemezt is készített, melyen saját dalszövegeit énekli más-más magyar együttessel dolgozva az album egyes dalain.

Regénye az idei Könyvfesztivál újdonsága volt: a Maffia-Klub tizenkét nő monológja, akik egykor „maffiázókként”, a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.

Kötetei:
Lotte Lenya titkos éneke (versek, 1999)
Café X (versek, 2004)
Maffia-klub (regény, 2008)

Néhány verse és egyéb írása innen elérhető
A maffia-klub - részletek a regényből


Kiss Judit Ágnes
zenész, költő, egykori magyartanár és drámapedagógus. versei miatt távozott az iskolából, de tanítványai visszajárnak hozzá - nyíltan beszél a férfi-nő kapcsolat testiségéről, klasszikus formákkal párosuló friss hangja a fiatal magyar költészet egyik nagy reménységévé avatta. Az általa teremtett alak, irgalmasvérnő nem véletlenül született belőle. A keleti átjáró együttes oszlopos tagja, irodalmi rendezvényeket szervez a Yawu Művészeti Műhellyel és az Alexandra Könyvesházakban tart beszélgetéseket.

Kötetei:
Irgalmasvérnő
Nincs új üzenet


Nagy Ildikó Noémi
prózaíró és zenész, kisprózái számos folyóiratban olvashatóak, Örökharag című novellájából Bollók Csaba készített tévéfilmet.
Három kisprózája itt olvasható

 


süti beállítások módosítása