IrodalmiCentrifugA

"Willy, my love. Come on. Things are not that hard."

2008.11.20. 12:08 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat színház szlovénia trauma performansz

Simona Semenič: Én, az áldozat című előadását mutatja be a szlovén vendégprogram keretében a Kortárs Drámafesztiválon november 28-án. Simona Semenič író, dramaturg, producer, előadóművész és perfomer, 1975-ben született, generációjának egyik legtehetségesebb tagja. Hazájában első munkája után rögtön a legígéretesebb pályakezdőnek kiáltották ki. Jelenleg a Glej Színház művészeti vezetője, s állandó alkotótársa Ivan Talijancič rendezőnek. She Said című darabjuk angol és amerikai fesztiválokon is részt vett. Dramaturgként Berlinben és New Yorkban is dolgozott. Egy darabjának, a Loving Willy-nek részletét is közöljük.

Az Én, az áldozat egy fiatal nő történetét meséli el, aki különféle betegségek szinte hihetetlen sorozatát élte át. Semenič előadása saját élményeiből táplálkozik, s a tabunak minősülő, stigmatizáló testi bajokról való őszinte beszéddel újraértelmezi az áldozat sztereotípiáját. Teszi mindezt úgy, hogy keserédes előadása egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat.

Egy video a youtube-on:

Simona Semenic egy másik munkájában, a Loving Willy című darabban Ann, Joan és Willy a főszereplők, akik valamennyi jelenetben egy bár vécéjének zárt ajtaja előtt találkoznak. Willy az első jelenetben a vécébe zárkózva hallgata, a két lány könyörög neki, hogy jöjjön ki, mint lassan kiderül, Willy az étterem mindenese, a lányok szerepéről az életében cask később derül ki valami…

A 2005-ös darab egy részletét adjuk közre:

Ann: Szerelmem, el kéne mosni azokat az edényeket. Rengeteg edény. Tudom, hogy szomorú vagy meg minden, Édi, de a munkát el kell végezni. Édi? Ez mér egyáltalán nem vicces. Az emberek odakint halálra dolgozzák magukat a ti kis incidensetek miatt.
Joan: Állj máér le ezzel az Édi-baromkodással. Parancsolj rá!
Ann: Joan, drágám, tudod, hogy ebben az étteremben nem kommunikálunk ebben a stílusban. Rendben?
Joan: Ja. De talán kéne.
Ann: Tesség, Drágám?
Joan: Semmi.
Ann: Willy, iszonyú tömeg van ma.
Joan: A többiek nem fogják elvégezni helyetted a munkádat.
Ann: Willy, gondold el így - holnap ilyenkor már mindez mögötted lesz...
Joan: vagy nem.
Ann: Mit mondasz?
Joan: Az mondom, hogy lehet, hogy nem. Lehet, hogy holnapra minden rosszabb lesz.
Ann: Istenem. Te valóban boldogtalan ember vagy, Joan. Természetesen a dolgok javulni fognak. Mindig javulnak.
Joan: Nézőpont kérdése.
Ann: Átmegyünk filozofikusba?
Joan: Nem, csak...
Ann: A dolgok mindig javulnak, Drágám. Mindig.
Joan: Ja. Willy! gyere ki! Legalább adj valami hangot, hogy tudjam, még élsz.
Ann: Bébi... Kérlek. Tudom, hogy ez nehéz neked, de nekem is az. Gondoltál erre, Bébi? Az én helyzetem sem éppen egyszerű.
Joan: Hagyd már ezta szart, Ann.
Ann: Joan, én nem szoktam ebben a stílusban -
Joan: Willy,m hagyd már ezt a gyerekes viselkedést és gyere ki. Hallasz? Baromira unom a gyerekes játékaidat. Gyere már ki végre!

csend

Ann: Ez valószínűleg nem fog működni. A szituáció megoldható a te autoritatív vagy méginkább diktatorikus attitűdödön túl.
Joan: Oké, okoska, te mit tanácsolsz?
Ann: Talán csak egy kis pihenésre van szüksége. Hogy átgondolja a dolgokat. Tudod. Béke. Csend. Önmagával lenni. Ó, ez talán valami oylasmi, amit te nem is ismersz.
Joan: nem. én tényleg nem. Nyugalom. Béke. Csend. Próbáljuk meg.

csend

Joan: Én tényleg nem...
Ann: (egy grimaszt vág, hogy Joan abbahagyja a beszédet.)

csend

Joan: Willy nem...
Ann: (egy grimaszt vág, hogy Joan abbahagyja a beszédet.)

csend

Joan: ugyan, Ann, ez teljesen...
Ann: (egy grimaszt vág, hogy Joan abbahagyja a beszédet.)

hosszú csend

Joan: (Egy gesztussal kérdi, beszélhet-e)
Ann: (Ingatja a fejét)

csend

Joan: (Egy gesztussal jelzi, hogy nincs értelme ezt folytatni.)
Ann: (Egy gesztussal elcsndesítené Joant.)
Joan: (Ingatja a fejét)
Ann: (Lehúnyja a szemét és mélyeket lélegzik. Kinyitja a szemét. Joanra néz.)
Joan: (Mosolyog, s igyekszik nem kacagni.)
Ann: (Ingatja a fejét)
Joan: (Egy gesztussal jelzi, hogy elmélkedik.)
Ann: (Bólint.)
Joan: (Az órájára mutat.)
Ann: (Mindkét tenyerét Joan felé fordítja, hogy nyugalomra intse.)
Joan: (A fürdő ajtajára mutat.)
Ann: (Mindkét tenyerét Joan felé fordítja, hogy nyugalomra intse.)
Joan: (Kezét elhúzza a nyaka előtt.)
Ann: (Mosolyog, lehúnyja a szemeit és elkezd mélyen lélegezni.)

Csend.

Ann: (Kinyitja a szemét. Joanra néz. Rámutat az ajtóra. Csendben.) Willy.

Csend.

-----------------

A fordított részlet eredetije:

Ann: Love, there are some dishes to wash. Lots of dishes. I know you’re upset and everything, hon, but the job has to be done. Hon? This is not funny anymore. People out there are overworking because of this little incident of yours.
Joan: Stop with this “hon” shit. Give the order.
Ann: Joan, sweetie, you know that in this restaurant we don’t communicate this way. Right?
Joan: Yeah. But maybe we should.
Ann: What sweetie?
Joan: Nothing.
Ann: Willy, we’re crowded tonight.
Joan: Boys and girls are not supposed to do your job.
Ann: Willy, think of it this way – tomorrow this time everything is going to be behind you …
Joan: Or maybe not.
Ann: What are you saying?
Joan: I said maybe not. Maybe tomorrow things are going to get worse.
Ann: My God. You really are one unhappy person, Joan. Of course, things are going to get better. They always do.
Joan: Depends on a point of view.
Ann: Are we getting philosophical?
Joan: No, it’s just …
Ann: Things always get better, sweetie. Always.
Joan: Yeah. Willy! Come on. At least make a sound so that I know you’re alive in there.
Ann: Baby … Please. I know this is hard for you, but it’s hard for me, too. Have you thought of that? Huh, baby? My position is not that simple as well.
Joan: Cut the crap, Ann.
Ann: Joan, I am not used to this kind –
Joan: Willy, stop behaving like a child and come out. Do you hear me? I’m sick and tired of your infantile games. Come out at once!

Silence.

Ann: This is most certainly not going to help. This situation has got way beyond your authoritative or better - dictatorial – attitude.
Joan: Okay, wise guy, what would you suggest?
Ann: Perhaps he just needs a rest. To think things over. You know. Peace. Silence. To be with himself. Oh, it’s probably something you’re not familiar with.
Joan: No, I’m not. Rest. Peace. Silence. Let’s try then.

Silence.

Joan: I really don’t –
Ann: (Makes a gesture to stop her talking.)

Silence.

Joan: Willy is not –
Ann: (Makes a gesture to stop her talking.)

Silence.

Joan: Come on, Ann, this is totally –
Ann: (Makes a gesture to stop her talking.)

Long silence.

Joan: (Makes a gesture to ask if she’s allowed to speak.)
Ann: (Shakes her head.)

Silence.

Joan: (Makes a gesture to show that there’s no point of doing this.)
Ann: (Makes a gesture to calm Joan down.)
Joan: (Shakes her head.)
Ann: (Closes her eyes and breathes deeply. Opens her eyes. Looks at Joan.)
Joan: (Starts smiling, tries not to laugh.)
Ann: (Shakes her head.)
Joan: (Makes a gesture of contemplating.)
Ann: (Nods.)
Joan: (Points to the watch.)
Ann: (Points both palms towards Joan, saying “calm down”.)
Joan: (Points to the bathroom door.)
Ann: (Points both palms towards Joan, saying “calm down”.)
Joan: (Makes a gesture of cutting the head of.)
Ann: (Smiles, closes her eyes and starts to breath deeply.)

Silence.

Ann: (Opens her eyes. Looks at Joan. Points at the door. Silently.) Willy.

Silence.

Simona Semenic: Én, az áldozat (színház). November 28. 20:00 AKKU (VII. Kazinczy utca 21) (50 perc, szlovén nyelven, magyar tolmácsolással - tolmácsol Tóth Orsi)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Maja Delak: Expensive Darlings a Trafóban

2008.11.19. 11:08 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat színház tánc performansz

Maja Delak szlovén előadó-koreográfus előadása a hetedik Kortárs Drámafesztivál programjai sorában látható november 26-án este nyolctól a Trafóban. A Kortárs Drámafesztivál 2008. november 21. és 30. között hat magyar előadással, a meghívott díszvendég Szlovénia előadásaival és számos kísérőrendezvénnyel várja a látogatókat - ezek közül kettőt ajánlunk olvasóink figyelmébe: ma Maja Delak előadását, holnap Simona Semenic Én, az áldozat című egyszemélyes showját, melyet Tóth Orsi, a többek között Mundruczó Kornél filmjeiből is ismerős tolmácsol majd.

A fesztivál az európai drámaírás és színház új, idehaza talán ismeretlen vagy sosem látott útjait villantja fel és progresszív alkotóműhelyeket mutat be. A 7. Kortárs Drámafesztivál díszvendége – az immár hagyományosnak mondható vendégország-program keretében – Szlovénia. Színházi előadás, performansz, táncszínház, felolvasószínház, koncert, szimpózium és filmvetítés-sorozat is segíti a kortárs szlovén színházi miliő megismerését.

Két előadással mutatkozik be az Európa-szerte ismert és elismert Via Negativa, amely csapat performanszaival már megalakulásakor, 2002-ben széles körben ismertté vált. A Would Would Not és az Out a szlovén műhely hét főbűnt körüljáró performansz-sorozatának része. Előbbi a bujaság, utóbbi a kevélység vétkének problematikáját dolgozza fel – formabontó módon. A Mladinsko Színház Fragile! (Törékeny!) című előadásának fiatal alkotói kortárs problémát feszegetnek: milyen esélyei vannak egy kelet-európai fiatalnak ma, a határok nélküli Európában, hogyha például Londonban próbál szerencsét (reményeink szerint e témát világítja majd meg Aletta Vid költőnő ICA-n a későbbiekben jelentkező sorozata is, melyben londoni kalandjairól, az úttalálás eseményeiről tájékoztat majd).

Maja Delak koreográfusként és táncosként ad kritikus helyzetjelentést a kortárs tánc megítéléséről. Az elmúlt évek egyik legpolitikusabb szlovén produkciójaként jellemzett előadás humorérzékkel és éleslátással tárja elénk a kortárs előadóművészek – ezen belül kiváltképp a női alkotók – viszontagságos helyzetét. Delak produkciója, az Expensive Darlings érdekes abból a szempontból is, hogy alkotója a műfaji határokat átlépő kifejezésmód felé nyit utat.

Simona Semenic előadásáról egy holnap cikkünkben olvashatnak bővebben: ő író, dramaturg, producer, előadóművész és perfomer; alig múlt harminc, de hazájában első munkája után rögtön a legígéretesebb pályakezdőnek kiáltották ki. A Kortárs Drámafesztivál programjában I, Victim (Én, az áldozat) című egyszemélyes show-jával szerepel, melyet a szlovén Kortárs Művészeti Fesztivál Nők városa szekciójában mutattak be 2007-ben.

Maja Delak előadása kapcsán a REARTIKULACIJA című lap 2008. nyári, negyedik számában jelent meg a rendező munkamódszeréről is szóló írása – ezt közöljük.

Expensive Dralings (Drága drágaságok) — ÁTTEKINTÉS (JEGYZETEK AZ ELŐADÁS ALKOTÓI FOLYAMATÁHOZ)

Jelen írás a Drage, drage című táncelőadás megalkotását dokumentálja, melyet 2007 októberében mutattunk be a ljubjanai City of Women Festival keretében. A cikk az előadás fő indítékait tárgyalja, valamint az alkotási folyamat során felhasznált anyagokat. Feltárja továbbá azokat a kérdéseket is, amelyeket a munka elején megvizsgáltunk, ezek indítékait, valamint az előadás egészében megjelenő új irányokat, amelyek az ötletek megalkotásakor és alkalmazásakor születtek meg.

A munkafolyamat egyrészt abból a vágyból született 2007-ben, hogy létrehozzunk egy csoportos projektet, másrészt Sabina Potocki felkérésére, aki annak idején a ljubjanai City of Women fesztivál progam- és projektigazgatója volt, hogy az előadást a fesztivál keretében mutassuk be. Az esemény javasolt témáköre a humor volt, ami számomra nagy kihívást jelentett, ugyanis én mindig is úgy gondoltam, hogy a munkáim humorosak. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy gyakran én viccesebbnek találtam őket, mint mások. Abban az időben olvastam Eve Kosofsky Sedgwick könyvét, melynek címe Touching Feeling: Affect, Pedagogy, Performativity. A kötetben szerepel egy írás, melyben a szerző az amerikai pszichológus, Silvan S. Tomkins írásait elemzi, aki az életét az érzelmek kutatásának szentelte. Sedgwick értelmezése arra ösztönzött, hogy elolvassam Tomkins Affect, Imagery, Consciousness című könyvét, mely főleg a negatív érzelmekre helyezi a hangsúlyt. Tomkins példája, hogy a „száj, amely szopik, képtelen sírni” olyan előadásra inspirált, mely a kortárs tánc helyzetéről beszél a mai Szlovéniában. Eme döntésem összefügg a saját koreográfusi történetemmel is, amit a következőkben röviden össze fogok foglalni.

Az első önálló koreográfusi munkám 1995-re tehető. 2005-ig minden munkámat az EN-KNAP Company-n belül készítettem. Amellett, hogy a saját munkásságomat fejtettem ki, elindítottam, először egymagam, majd Mala Kline-vel közösen, a csoport oktatási és publikálási tevékenységét is. Miután 2005-ben változások álltak be az EN-KNAP Group programtervezetében, nem maradt elegendő hely, hogy egyszerre ennyi művész dolgozzon a társulaton belül. Ezért arra kényszerültem, hogy valamilyen megoldást találjak: átvettem a meglévő, bár nem működő Intézetet, átneveztem Emanat Intézetnek, és egy szerződés segítségével minden saját munkámat hivatalosan odavittem. Mivel az újonnan megalapított intézetet már évek óta nem támogatta Ljubjana városa, nem pályázhattunk pénzösszegekre (ezt a pályázati feltételt először tavaly léptették életbe, és több területet illetően is szerepel a Szlovén Kulturális Minisztérium tendereiben). Ez azt jelentette, hogy 10 éves pályafutásom ellenére irigylésre igazán nem méltó helyzetben találtam magam, ami az új munkáim elkészítését illette. Ugyanazokkal a problémákkal találkozom tehát, mint a legtöbb kortárs táncos Szlovéniában: a próbaterem állandó hiányával, a nemzeti kulturális tevezetből való kirekesztéssel, a rendelkezésünkre álló pénzösszegeket nem emelik, noha az előadók száma egyre növekszik. Ráadásul a művészet területén belül is úgy tekintenek a kortárs táncra, mint ami csekély értékkel bír. Ami még ennél is rosszabb, a kiválasztás kritériumai azok számára, akik támogatásra pályáznak, egyre kevesebb változást engednek meg. Az utóbbi néhány évben azt vetik a szemünkre, hogy a kortárs táncosok nyugati oktatási intézmények produktumai, és ezért nem képezik részét a kelet-európai tradíciónak. Ezek az ellenvetések figyelmen kívül hagyják a szakmai és az egyéni esztétikai és művészi álláspont közötti különbséget. Az utóbbiak vitathatatlanul a tradíció részét képezik. Ebből következően nemcsak a szlovén kortárs tánc folytonosságát lehetetlenítik el, de támadják a kortárs tánc tradícióját is egy olyan irreális vágyból fakadóan, hogy a nyugat-európai és amerikai tánctörténettel megegyezően konceptualizálják, tehát nem ismerik el azt az áttekintést, amit a kortárs tánc története a magáévá tett. Biztos vagyok benne, hogy a történeti tények és direkt források fényében kell létrejönnie egy következetes kortárs tánctörténetnek. A részrehajló, előre eldöntött megközelítéssel való historizálás, mely gyors következtetésekhez és összehasonlításokhoz vezethet, a táncművészet újbóli elnyomását hozhatja magával.

A Drage, Drage tehát akkor született, amikor a karrierem keresztezési pontján álltam, ahogyan ezt fentebb vázoltam, és a City of Women fesztivál felkérése nyomán, hogy készítsek egy új előadást, melynek témája a humor. Ezt a két réteget összevonva a következő következtetésekre jutottam:
1. Ezeket a témákat csak a humor segítségével lehet kifejezni,hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a jelenlegi szomorú helyzetről szóljak.
2. Magamra akarom ölteni a Császár új ruhájában megjelenő gyerekszereplő alakját, hogy kijelentsem: “A császár meztelen”.
3. Olyan művészekkel akarok együtt dolgozni, akiket érdekel ez a téma és foglalkozni akarnak vele.

Maja Delak, Expensive Darlings, 2007, production: Institute EMANAT, photo: Tone Stojko.

Ezen írásom további részében azokra a szövegekre szeretnék koncentrálni, amelyeket felhasználtam a Drage, Drage megalkotása során. Mielőtt megemlíteném őket, szeretném hangsúlyozni, hogy ezeknek különböző szerepük volt: egyesek a megszülető folyamatokhoz biztosították a fogalmakat, mások azáltal inspiráltak, hogy olyan gondolatokat fogalmaztak meg, valamint olyan kutatási területekre vonatkoztak, amelyek érdekeltek bennünket, de amelyek más mediumok részét képezték. Más szövegek a szerkezetet kialakulását segítették, a mű tartalmát és mondanivalóját illetően. A TERÜLET kifejezésen azt a szellemi teret értem, melyet a különböző szövegek és más indítékok határolnak körül, és amelyben egy mű létrehozása lehetővé válik. Tudatosan kerültük a szerzők megállapításaival való foglaltoskodást és azok túlértelmezését, mivel mi más nyelven—a színpad nyelvén—viszonyultunk hozzájuk. Először is megemlíteném Katja Praznik közreműködését a Sodobne scenske umetnosti (2006) kiadvány létrehozásában, melyben egy érdekes kijelentést tett, mely szerint a kortárs tánc szcéna Szlovéniában főleg női művészekből áll, és így a kortárs tánc helyzete hasonlatos a nőknek a patriarchális társadalomban elfoglalt helyéhez. Egy másik szöveg, mely nagy mértékben inspirált, Baudrillard The Ecliptic of Sex című műve volt, aminek pontos megállapításait olyan témákra vonatkoztattam, amelyek érdekeltek a kortárs tánccal kapcsolatosan. Baudrillard fogalmait felhasználva, mintha csak egy tudományos kísérletet végeznék, olyan meghatározásokhoz jutottam el, melyek a tánc művészeti területeire vonatkoznak, valamint arra az állapotra, amelyben jelenleg létezik, a mi országunkban. Két példa ezekre:

- A szlovén kortárs tánc csapdája (ahelyett, hogy “A szexuális forradalom csapdája” (Baudrillard, 1990:130) a nők számára. . . ) “az, hogy be van zárva ebbe az egyedüli struktúrába (és hozzáteszem: egy nem állami szervezetbe), ami negatív diszkriminációra kárhoztatja, amennyiben ez a struktúra erős, vagy épp egy nevetséges győzelemre, amennyiben gyenge ez a struktúra.” (Ibid.)

- Miért küzd a kortárs tánc (a “nők” helyett) a fallokratikus struktúrával való ellenállásakor? Függetlenségért, különbözőségért, a vágy és élvezet sajátlagosságáért, a test, a beszéd, az írás másféle használatáért – de soha nem a csábításért. [A kortárs tánc alkotói] szégyenkeznek a csábítást illetően, mivel ez a testük mesterséges színpadra vitelét jelenti, a leigázottságot és a prostitúciót” (Ibid.). Szintén érdekelt Baudrillard The Ecliptic of Sex című művében fellelhető terminológia: “Játék, kihívás, páros relációk, a megjelenés stratégiái” (Ibid.)

Felkértem Katja Praznik-ot, hogy dolgozzon velem dramaturgként és, a fenti feltételezések alapján, 2007 tavaszán elkezdtük felállítani azokat a főbb témaköröket, amelyekkel foglalkozni szerettünk volna. Ezek a következők: a tér (az előadás tulajdonképpeni terének a tematizálása—a ljubjanai Táncszínház előadó-és próbaterméről van szó--PTL), a történelem (az egyén saját területének tudatos történeti megalkotása), a kreativitás hierarchiái (egyéni előadások kreatív folyamatán belül, valamint a kortárs tánc egészén belül), a finanszírozás, a marketing, az előadás turnéztatása, a táncban/mozgásban lelt öröm kérdése (amely kapcsolódik Tomkins szégyen-öröm folytonosságához), a kortárs tánc teste (milyen legyen ez a test?), az oktatás és a tánc különböző formái. Ezek a felvetések vezettek arra, hogy csak olyan művészeket hívjak meg, akik Szlovéniában dolgoznak (Natasa Zivkovic, Urska Vohar, Barbara Kranjc, Jelena Rusjan, Vlasta Veselko). Szeretek olyan művészekkel dolgozni, akikkel már volt alkalmam együttműködni, mivel van közös tapasztalatunk, személyes történetünk, és azonos a kulturális térrel kapcsolatos élményünk. A munkát azzal kezdtem, hogy felvázoltam három síkot:

- a módszertani síkot, amelyet egy Josef és Anni Albers-től vett idézettel tudok pontosan meghatározni: „A művészet a HOGYANnal és nem a MIvel foglakozik, nem a szó szerinti tartalommal, hanem a tényleges tartalom előadásával. A művészet tartalma maga az a mód, ahogyan azt előadják” (Josef és Anni Albers).

- a tartalom síkja, ahol eredetileg Tomkins írására támaszkodtam a SZÉGYEN fogalmát illetően. Ő azt állítja, hogy a szégyen a sértegetés, a megalázás, bántalmazás, a megsemmisítés, a határátlépés, az erőszak, és az elidegenedés érzete, és hozzáfűzi, hogy a rettegés a halálról és az életről beszél és a szorongás könnyel áztatott völggyé változtatja a világot. A rettegést és a szorongást külső hatások okozzák, melyek aztán beépülnek a személy egójába. Ezért van az, hogy a szégyen nagyon mélyen hat az emberre, és ezért belső kínná, a lélek betegségévé válik. Függetlenül a megaláztatás módjától, a megalázott meztelennek, legyőzöttnek, elidegenítettnek érzi magát, valamint megérzi a méltóságának és az értékének a hiányát. Fizikai síkon ez úgy jelenik meg, hogy a személy lehajtja a fejét, lesüti a szemét, leengedi a felsőtestét, eltakarja a szemét és szégyelli a saját testét, amit ennek következtében elfed mások elől. Tomkins egy másik megállapítása is ide vonatkoztatható: a szégyen csak akkor működik, ha ismert az élvezet és az öröm, amikre gátlólag hat.

- a formai sík: a forma kérdése a munkafolyamat során alakult ki: az volt a feltételezés, hogy a mű szerkezete a szóló-n alapuljon. Mivel hét előadóról volt szó, Katja Praznikkal úgy döntöttünk, hogy egyszerre mutatjuk be a hét szólót, amelyek annyira kifejezőek lennének, hogy akár önmagukban is működhetnének. Tehát megpróbáltuk megtalálni annak a módját, hogy ez az egymásmelletiség lehetővé váljon. Ahogyan Eve Kosofsky Sedgwick megállapította: „A MELLETTISÉG nagyon érdekes probléma, mivel nem dualisztikus, több elem is állhat egymás mellett, noha nem végtelen sorozatban. . .A mellettiség magában foglalja a vágyakozás, az azonosulás, az ábrázolás, a taszítás, a párhuzamosság, a megkülönböztetés, az összehúzódás, az elhajlás, a csavarodás, a grimaszolás, a visszahúzódás, a vonzás, a belgörbülés és egyéb viszonyok széles választékát” (Sedgwick, 2003:8).

Maja Delak, Expensive Darlings, 2007, production: Institute EMANAT, photo: Tone Stojko.

Miután vagy három héten át kutattuk a tartalom színpadra állításának a módját, sok színészi és mozgásanyagot hoztunk létre. Új és érdekes módszereket fejlesztettünk ki, amik segítségével a kapott anyagokat jelenetekké, lenyomatokká/nyomatokká, visszacsatolásokká, taktikák keverésévé, a látottak manipulálásává szerkeszthettük. Ugyanakkor Katja, mint dramaturg, interjúkat készített az előadókkal a fennebb említett témakörökben. Mindegyik előadónak meg kellett határoznia a kortárs tánc történetével kapcsolatos ismereteit, az ezen a téren és ebben a médiumban elfoglalt helyét, a választásokat, melyeket saját munkája során tesz, és így megalkossa önmagát, mint egyént, aki a saját személyes és szociálisan elfogadott értékei és normái szerint működik. Ez a munkafolyamat sok olyan anyaggal szolgált, amelyek nem kötődtek közvetlenül a korábbi koreográfusi tevékenységemhez. Tudatosan kerültem minden olyan módszert, amiket korábban kidolgoztam és amikor nem tudtam, hogyan járjak el, soha nem fedtem el a kétségeimet kipróbált megoldások használatával, hanem megnyitottam magam ennek a másik valóságnak, amit tudatlanságnak nevezek. Ez nagyon fáradságos volt. Az egyetlen tudás, amit még használhattam, a csoportdinamika irányítása és koordinálása volt.
Miután további remek anyagot készítettünk a díszlettervező Marka Peljhannal, valamint Gippo Gurrado és Attila Faravelli zenészekkel, rájöttem, hogy ha elkezdeném párhuzamosan összerakni az anyagot, nagyon könnyen a megszokott koreográfusi módszereimhez nyúlnék vissza és útközben megállnék a „kortárs tánc hermetikus (zárt) természetét” illetően. A kérdés, ami kísértett, az volt, hogy hogyan artikuláljam érthetőbben a témákat, és hogyan vigyem bele a szövegeket, amelyek helyenként explicit és direkt módon kapcsolódtak a színpadi történésekhez és a mozgáshoz. Miután újból átgondoltam azt, hogy hogyan mutassam be a kortárs tánc és a női táncosok marginális helyzetét, rábukkantam egy megállapításra, amit Tatjana Grief tett a leszbikus előadóművészettel kapcsolatosan. Ő azt állítja, hogy a leszbikus művészet nézőpontja a társadalom széléről való nézőpont. Grief megemlít egy sor identitást, esztétikai és műfaji megjelölést, amelyek hasznosak voltak a számunkra az előadás további kidolgozásakor. A karakterek és műfajok, amelyeket az előadók használtak—Vampirella, femme fatale, drag king, menyasszony, kabaréénekesnő, tündér, Barbarella, torreádor... a munkafolyamat további részében kerültek kidolgozásra. Mindegyik kiválasztott karakter az egyes előadók döntése alapján lett átszűrve, mivel mindegyikük azt a karaktert választotta ki, amelyikkel a legkönnyebben tudott azonosulni. A következő fázisban a karakter megalkotásához felhasználtuk a saját meglévő anyagunkat, továbbá azokat a szövegeket, amelyeket az interjúk során kaptunk és amelyeket improvizációk segítségével hoztunk létre. Mindegyik karakter úgy fejlődött, hogy a létezése és a vágya hihető legyen, de persze lehetetlen is, amitől tragikomikussá vált. A hét külön szóló egymás mellé helyezése (a fordító, Katja Kosi szintén szerepel az előadásban) megerősítette azt az előzetes feltételezést, hogy a MELLETTISÉG axiómáit figyelembe véve olyan szerkezetet kaphatunk, amely lehetővé teszi ezek együttélését, mivel olyan mértékben következetesek és szilárdak, hogy önmagukban is megállják a helyüket. Végül tehát így adtuk elő magát a művet. Mind a hét előadó zenei kíséret nélkül szerepelt, a lehető legkevesebb jelmez és kellék felhasználásával. Az elkészített anyagok megtekintése majdnem hét órát vett igénybe (az előadás 55 perces) és mindegyik szereplő maga felelt az összes elemért (hossz, összepontosítás, az aktív és passzív részek megvalósítása). Peljhan azon ötlete, hogy megfigyelőkamera-rendszert szereljünk fel a játéktérben, adta az előadás terének a koncepcióját, mivel ez a tér pontos kifejezése a kortárs tánc lehetetlen helyzetének. A színpad színes élet otthona, melyet azonban körülvesznek a kamerák irgalmatlan tekintetei, amik a történések élettelen fekete-fehér képét közvetítik. Ebből kifolyólag nagyon erős metaforái annak a rendszernek, mely nem támogat, hanem csak felügyel bennünket.

Hivatkozások:
Josef Albers, “The Origin of Art,” in Réalités Nouvelles, Beaux Arts Magazine, Pariz 1952.
Jean Baudrillard, The Ecliptic of Sex , Pluto Press, London 1990, p. 130.
Tatjana Greif, “Queer kulturne delavke,” in Maska, no. 1-2 (60-61), Ljubljana 2000.
Eve Kosofsky Sedgwick, Touching Feeling: Affect, Pedagogy, Performativity, Duke University Press, Durham 2003, p. 8.
Katja Praznik, “Jaz sem v gibu s teboj. Slovenski sodobni ples med gibom in telesom,” in Sodobne Scenske umetnosti, edited by Bojana Kunst and Petra Pogorevc, Maska, Ljubljana 2006.
Silvan S. Tomkins, Affect, Imagery, Consciousness, Volume II, The Negative Affect, Springer Publishing Company, Inc, New York 1963.

Maja Delak Ljubjánában élő táncos-koreográfus. A Franciaországban lévő Angers-i CNCD L’Esquisse-ben tanult kortárs táncot, továbbá olyan táncszemináriumokon, amelyeket nemzetközileg elismert táncpedagógusok tartottak.

Szlovénból angolra fordította Jemej Mozik, angolról magyarra Hollósi Laura.

Emanat Institute (koreográfus: Maja Delak): Expensive Darlings (tánc/színház).
November 26. 20:00 TRAFÓ (IX. Liliom utca 41) (60 perc, szlovén nyelven, angol tolmácsolással, magyar felirattal).

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Csendes, újra csendes...

2008.11.18. 10:39 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat utazás folyóirat könyvtár murányi zita

A csomagjaim már a kastrupi gyorson, én még a lépcsőfordulóban pihegek. Hallom, ahogy segítőm jó utat kíván. Kemény menet lesz, de nem adom fel. Vizsla tekintetektől kísérve, pihegve sikerül az előtérbe kucorognom magam. Állom az izgága dánok löködését, szájtátva hallgatom az anglus turisták elcsípett mondatfoszlányait. Ők is, én is egy sárcipőben, mind együtt készülünk. Haza. – Murányi Zita írását olvashatják.

Murányi Zita: Csendes, újra csendes...

Ébredj Koppenhága, kelj fel! A nap ugyan nem fog rád ragyogni, az hétszentség. De ne légy telhetetlen, hajnali 5 van, hogy is várnád. Sötét van, elképesztően sötét, amiért, úgy látszik, rajtam kívül nincsenek túl sokan oda. Pedig lenyűgöző! A városra buraként boruló feketeségben az ember tájékozódó képességét veszti. Reggel van, este? – végső soron nem is számít. Ilyenkor még a szél is tehetetlen, csak később, nyolc óra tájt erősödik fel.

Hasvelből Koegebe menet a vonatsíneken túl egyebet sem látni, néhány ásítozó utast, szigorúan a szerelvény túlsó felén, más útitárs nem akad. Ilyenkor még a gyurcsányképű kalauz is szendereg. Mit bánom én? Lyukasztottam. Bár kívülről sorolom a megállókat; Tureby, Herfoelge, Koege, Olby - a szokatlan hosszúnak tetsző állomásközökben felemelkedem, hogy kikukkantva az ablakon, bizonyosodjam meg felőle, valóban nem tévesztettem irányt. Lábam mellett két bőrönd, oldalam két dugig tömött szatyor húzza.
Majd az átszállásnál lesz nehéz. A Koegeből Koppenhágába tartó szerelvénnyel szerencsém van. A szemközti vágányról indul. Bár az ócskásnál vásárolt, filléres bőrönd tesz róla, hogy ne érezzem magam olyan kellemesen. A füle szakad le, aminél fogva emelni kell. Előbb a gurulós koffert dobom a nyomógombos, végig keresztüllátni, üvegfolyosós szerelvényre, aztán birkózom a többivel. Eltart egy ideig. De a vezető még véletlenül sem a jóindulatú buszsofőr, készséges, megvár.
11 városka alszik alattam. Sötét van még mindig, igaz az idő is csak fél hatra jár. Ilyenkor tűnnek csak igazán egyenarcúnak a településenként egynemű, sárga, szürke épülettömbök. Az első lámpavilág majd fél hét magasságában gyúl ki, amikor ásítozva ébred a munkába, iskolába készülő, tisztes, dán polgárok zöme. A szabályt erősítő kivételek velem őrölnek egy malomban. Kedvencem a barátságosan mosolygó öreg, kora ellenére mégis fitt hölgy, átellenben. Kezében gőzölgő kávéscsésze húzza a kondenzcsíkot (az állomásokon kapható feketére nagyon rá vannak kattanva, kuponra is lehet vásárolni, így a hatból, az utolsó +1 grátisz jár). Kétségem sincs, hogy forró, bár kivételesen nem fázom.
Fejemet egész az ablakhoz fúrva, a szemem alatti árkokat vizsgálom. Nyúzott vagyok. Persze, korán keltem. Elbámészkodnék még, ha a szag meg nem csapná orrom. A kávés néni bányászta elő a reggelijét. A kora hajnalban gyomorforgatóan lábszagos, sztaniolba csavart sajtfalatkákhoz, kesernyés fekete kenyeret töröget. Jó étvágyat – van – nem kívánok. Jóízűen mosolyog minden egyes falat mellé. Hogy arcot ne vágjak, vissza-, rámosolygok én is. Ő ismét vissza. Közben az ellenőr is befut. Nem az ismerős, más pályán mozgunk, egy idegen jön lekezelni a jegyeket. Szó nélkül felrugdossa a szemközti ülésen heverő suhancot. Felkel, jegyet mutat, dőlni már nem dől vissza. Rendben vagyunk. Nem kell túlspilázni.
Koppenhágában is szürkeség van, de már nem egyöntetű sötétség. Kezdenek szédelegni az emberek. Mintha a lámpafény is erősebben világítana. Nagyon kutakodva nézhetek, sokan futamodnak meg, segítség helyett. A gondok oroszlánrésze most következik. Peronváltás. A gurulós koffer lépten-nyomon kifordul, mintha mindenáron tengelyesen szeretné tükrözni önmagát a kockaköveken, a fületlen bőrönd földre puffan, nyakamban a paplannal körülbástyázott laptop még tartja magát. Vállamon a nyitott Louis Vuitton replikából párizsi, német Vogue-ok hullnak a betonra – ha fel nem szedi más, anyuci ajándéka lesz. Az újságpapírba tekert szomorú mackóra (Aske - már neve is van) kivételesen ráhúztam a cipzárt. Elővigyázat.
Végül egy gőzös leheletű titánt kerítek magam mellé. (Van érzékem, mindig is volt a választáshoz). Szaporán megered a gurulóssal, mögötte én csak cammogok. Nagyon dobálózós kedvvel ébreszthetett ma az úristen, azt az egy szem bőröndöt is képes vagyok mozgólépcsőn, aluljáróban földhöz vágni.
Szószátyár segítségem időnként hátrakiabálva próbál faggatni, nem haragszom, „szóval magyar vagy?”, inkább nyugszom, biztos nem szelel el a poggyászommal. A csomagjaim már a kastrupi gyorson, én még a lépcsőfordulóban pihegek. Hallom, ahogy segítőm jó utat kíván. Kemény menet lesz, de nem adom fel. Vizsla tekintetektől kísérve, pihegve sikerül az előtérbe kucorognom magam. Állom az izgága dánok löködését, szájtátva hallgatom az anglus turisták elcsípett mondatfoszlányait. Ők is, én is egy sárcipőben, mind együtt készülünk. Haza.
Osterngraténél látom utoljára a tengert. Még az ablakon sem kell kihajolni. Mintha jeges lenne, de hogy ködben áll, az biztos. És én még meg akartam fürödni! Az úszódressz a csorba koffer mélyén. (Egyszer sem láttam az elmúlt hónapok során). Ismét oldalba taszítanak. Most már csak a nagy víz csücske marad. Lehet vigasztalódni. Lehetne, ha ahhoz nem volna kevés. Tapinhatóan mindenki izgatott. Megértem, a következő állomás, Lufthavn Kastrup.
A megállóból, nyílegyenesen felfelé ívelő mozgólépcső vezet a hármas terminálhoz (kár, hogy nekem a kettes kell). Ráadásul a csomagokat tartani így is ellenerő kell, kiszakad a karom. Segítség errefelé már nincs, mindenki a saját holmijával törődik csak. A check-in asztal elé vergődve (külön szlalomfolyosó nehezíti a járást, aminek a menetközben beszerzett poggyászkocsival folyton nekiütközöm) búcsúzóul a hátam mögül ékes dán nyelven még rám is ripakodnak. Káromkodjatok csak! Úgysem értem.
Ha az amerikai reptér (Kennedy) láttán lenyűgöződtem, a kastrupi valósággal transzba ejt. A biztonsági kontrollon átvergődve, ezúttal megúszva a kínkeserves motozást is (itt legalább patyolatosan fehér, világító kesztyűben végzik, és ahogy kiveszem, nincs benne semmi dehonesztáló) duty free paradicsomba jut az ember. Nemcsak édességet, szépítőszert és márkás italokat kínálnak kedvező tarifával, vámmentesen, a világmárkák oázisában is megfürödhetsz, míg a csarnokszerű, hatalmas belmagasságú hallban a gépzongora (szegény lengyel) autentikus Claydermann darabokat sziporkázik. Gucci, Chanel, Burberry vonzza a cipekedésbe fáradt angolt, magyart, afrikait. Ki-ki meg-megpihen egy-egy fényes üvegkirakat hívogató választéka előtt, ha nem épp a hatalmas kivetítőre mered, ellenőrizni, melyik kapunál lesz a beszállás. (Van hová fejlődni. Nemcsak nekünk, a hamburgeren edzett New Yoriaknak is).
Csak az azóta csődbe ment Sterling járata, hiába várom, nem kerül ki a fénytáblára. Futok még egy kört a méregdrága portékák körül, venni, hiába esne jól egy csésze hamisíthatatlan starbuck coffe egy 20 koronáért kínált, ínycsiklandó vajas croissant társaságában (eredetileg a sajtosra van ráállva a gyomrom) nem fogok semmit. A dugi pénzt retikülöm lyukas bélésébe rejtettem.
Fél órát késünk a felszállással. Két tolószékes hölgy is repül velünk, őket, ahogy illik, mindenkinél előbb, külön kíséret vezeti a lomha Boeinget támasztó lépcsőhöz. Még egy utolsó útlevél-, és jegyellenőrzés, aztán nekivághatunk mi is. A levegőtlen gép papír?-, dobozhatású belsejében kiújul a klausztrofóbiám, korábbi élményeimet igyekszem a csupasz falakra montírozni. Újabb fél órám biztos akad rá. Addig csak a motor berreg, egyedül én érzem csak, mintha hátrafelé tolatnánk. Üres gyomrom kavarog. A mellettem ülő, idős, dán házaspárt, hál isten, ez nem zavarja. Mint mondtam, nemtörődömök.
10 óra körül szállunk fel. A nekirugaszkodás, mint mindig, most is nehézkes. A pilóta a nagy forgalomra hivatkozva, tört angolsággal kéri elnézésünket. Megbocsátunk, csak induljunk már.
Az egész repülésből a tésztaképű stewardessek hiányoznak majd legkevésbé (meg az állandósuló fülzúgás, a leszállás utáni időszakos süketséggel, ordítással egyetemben). Vaskocsijuk, melyen, hol teát, üdítőt, hol márkás parfümöket gördítenek a szűk utastérbe, előzetes gépi hangeffektektől kísérve, hogy se elbóbiskolni (rád férne pedig), se olvasni nem tudsz. (Rosamund Pilcher egyik bestsellerével küzdök, angolul. Sokat repülnek benne. Ez segít leküzdeni, nem a félelmemet, az nincs, mint említettem már, a klausztrofóbiám.).
A végállomás Ferihegy.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

ICA apró örömei: heti programajánló

2008.11.17. 08:33 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat ica viii. évad

ICA-ban Kiss Judit Ágnessel csütörtökön este héttől találkozhat a közönség, de hogy addig se maradjon senki program nélkül, néhány ötlet a hét minden napjára akad.

HÉTFŐ

2008. november 17. 14.00
A szlovák-magyar konfliktus: értelmezések, kezelésmódok − kerekasztal-beszélgetés
MTA Székház Kisterem (Bp. V., Roosevelt tér 9. II. emelet)

Felkért felszólalók:
RUDOLF Chmel (volt szlovák nagykövet, Pozsony)
GOMBÁR Csaba (Penzügykutató Intézet)
GRIGORIJ Meseznikov (elnök, IVO, Pozsony)
Miroslav KUSY (Pozsony)
LENGYEL László (Pénzügykutató Intézet)
SZARKA László (igazgató, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet)
SZIGETI László (igazgató, Kalligram Kiadó, Pozsony-Dunaszerdahely)
TAMAS Pál (igazgató, MTA Szociológiai Kutatóintézet)
TOLGYESSY Peter (MTA Politikai Tudományok Intézete)

Az MTA Szociológiai Kutatóintézete, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, és az Institute for Foreign Affairs (IVO, Pozsony) közös rendezvénye.

KEDD

2008. november 18. 18.00
Nicolas Schöffer: Felületdinamika
Magyar Képzőművészeti Egyetem Pantheon-fríz Terme (1063, Budapest, Kmetty György utca 26-28., Epreskert)

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen kerül sor Nicolas Schöffer Felületdinamika című kiállításának megnyitójára, mely válogatás a művész 1986 utáni korszakának grafikáiból. A kiállítást Gopcsa Katalin művészettörténész nyitja meg, s 2008. november 29-ig hétköznap 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig látható.

*****

2008. november 18. 18.00
Tájreneszánsz, száz év klasszikus és kortárs tájértelmezése - kiállítás
Magyarországi Volksbank budai Galériája (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A.)

A tájtematikus kiállításba felkért 17 kortárs alkotónak – Benczúr Emesének, Bukta Imrének, Czene Mártának, Cseke Szilárdnak, Csoszó Gabriellának, Ferencz S. Apornak, Gerhes Gábornak, Gyémánt Lászlónak, Kicsiny Balázsnak, Kósa Jánosnak, Kőnig Frigyesnek, Szabó Dezsőnek, Szotyory Lászlónak, Szurcsik Józsefnek, Szüts Miklósnak, Tenk Lászlónak, Ujházi Péternek – végig kellett gondolnia, hogy mit is jelent a táj a kortárs művészetben. Ki milyen viszonyban áll ezzel az alapvető művészeti kategóriával. Mivel ismét különböző műfajokban és technikákkal dolgozó és más-más alkotói utakat járó művész szerepel a programban, egy impulzív tárlatot láthat a közönség. A kortárs alkotások mintegy előzményeként tíz klasszikus alkotó festménye is szerepel a kiállításba. Czigány Dezső, Koszta József, Ligeti Antal, ifj. Markó Károly, Mednyánszky László, Nagy Oszkár, Patkó Károly, Rudnay Gyula, Telepy Károly, Ziffer Sándor alkotásai a múlt megidézése mellett arról beszélnek, hogy az előző századok művészei milyen viszonyban álltak a tájjal.

A tájértelmező kiállítás nyitóképe Mednyánszky László festménye. A Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, az idén restaurált, és ez idáig nagyközönség által nem láthatott festmény emblematikus és szimbolikus is egyben. A magyar festészet történetében mindezidáig a tájértelmezésben a legmesszebbre Mednyánszky László jutott. Nála a festészet és a téma sem a cél maga, inkább valamiféle folyamatos útonlevés, egyfajta intenzív létezés. Tájképei rejtett önportrék, általános érvényre emelt, metafizikai igényű „szimbolista hangulatképek”. A szimbolista művészeti felfogással ellentétben, az alföldi mester, Koszta József is megindítóan fogalmaz a tájfestészetéről. A két lábbal a realizmus talaján létező alkotó így vall: „A magyar táj színei, hangulatai annyira lenyűgöző hatással vannak rám, és annyira idekötnek, hogy úgy érzem másutt nem is igen tudnék dolgozni. Annyira magáévá tett és áthasonított e föld varázsa, hogy talán élni sem tudnék nélküle.”
Nagy az ív a nyughatatlan Mednyánszky és a röghöz kötött Koszta között. Az ív azonban még nagyobb, ha a kortárs művészet jelenvalóját is hozzárajzoljuk. Mert a táj az évszázadok alatt átalakult. Az eszményi, az idealizált táj helyébe egy reális és brutális táj lépett. Málló házfalak, sötét jövőkép a szeméttelepen, vagy egy fa szobrocska, aki fejszét szorongatva önmagára tör, illetve a láncfűrészes, aki meg az erdő fácskáira tör. Nehéz atmoszférájú üres terek, makett tájak felsejlő katasztrófával, csónakban szorongó, talán az özönvíz elől menekülő maroknyi túlélő. Időpecsétek, a múlékonyság tanúságtételei. Meg persze kevés, de annál megejtőbb líraiság, kötődés a táj és a logosz ideájához, a negyven éves fák templomszerű színkavalkádjához, a béke és a megbékélés szimbólumaihoz.
„…A művészet funkcionál tükörként, és mindig a közösség szűkebb-tágabb köreinek hiedelmeit, elképzeléseit vetíti a külső valóságos környezetre” – fogalmaz Csányi Vilmos etológus. Száz éve a közösség és a művészet is az ideálisat, a romantikusat, az eszményit kutatta a tájértelmezéseiben. A ma művésze, ilyen értelemben mintha leszámolt volna a tájjal. Mintha a „fajunk” érezné – és a művészet mély szenzibilitással mutatná –, hogy az irány, ami felé sodródunk nem jó, hogy mindenképpen változtatni kell...

A programon részvétel kizárólag meghívóval. A kiállítás 2009. február 20-ig tekinthető meg. A Tájreneszánsz, száz év klasszikus és kortárs tájértelmezése című kiállítás a Magyarországi Volksbank Zrt. Istenhegyi úti galériájában (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A) hétfőn, kedden és szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 8 és 18 óra között, pénteken 8 és 15 óra között látogatható.

SZERDA

2008. november 19. 17.00
Miguel Delibes: A patkányok – kötetbemutató
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár kiállítóterme (1056 Budapest, Molnár utca 11.)

A Patak Könyvek és az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvényén Miguel Delibes: A patkányok című könyvének bemutatóját Pávai Patak Márta, a mű fordítója és a Patak Könyvek kiadója vezeti be, a könyvet Kovácsy Tibor, a Magyar Narancs munkatársa méltatja.

*****

2008. november 19. 18.00
Ladik Katalin születésnapi köszöntése
A Magyar Írószövetség Klubja (1062 Budapest, Bajza u. 18. I. emelet)

A Magyar Írószövetség köszönti Ladik Katalin József Attila-díjas költőt, ICA korábbi vendégét 66. születésnapja alkalmából. A költőnővel Tábori László beszélget, Ladik Katalin pedig saját verseit, hangkölteményeit adja elő.

*****

2008. november 19. 19.00
Papolás a pénzről
Bálint Zsidó Közösségi Ház (Budapest, VI. kerület, Révay utca 16. - az Operától nem messze, a Vidám Színpad szomszédságában)

November 19-én, szerdán este 7-kor a pénz körül forog a szó! Ha van kérdésed, ha van véleményed, és érdekel a különböző vallások papjainak, tanítóinak álláspontja a mostanában legtöbbünket inkább sújtó, mint boldogító pénzről, akkor a Papolás jó program lehet. A novemberi Papolással a világ pénzpiacainak összeomlásával, a hosszan elnyúló gazdasági válsággal fenyegető helyzetre reagálnak.
Következik-e a pénzhasználat a különböző vallásokból, illetve mit ajánlanak e vallások a megoldásra. Mit gondolnak? A Biblia, a vallási előírások, imáink megalapozták-e, inspirálják-e a pénzzel kapcsolatos mai fölfogásunkat? Mi a jelentősége ebben, például a „pénzen vásárolható” üdvösségnek vagy a pénzzel, esetleg más materiális módon megváltható bűnöknek? Hogyan értelmezhetők ezek?
Keressük a válaszokat Jakab Attila keresztény teológussal, Farkas Pál buddhista tanítóval és Fröhlich Róbert rabbival, akik hitük szerint magyarázzák, vitatják meg egymással és a közönséggel e témát is, és várnak mindenkit, aki szívesen meghallgat erről másokat, és/vagy szívesen beszélget, vitázik velük és egymás között.
A házigazda (és az egyik beszélgetőtárs) Pap Ágnes újságíró-szociológus.

A 2003 óta havonta jelentkező BESZÉLGETŐ KÖR egy sajátos párbeszédet támogat: a különböző vallások képviselőivel folyó beszélgetésekkel szélesebb kontextusba kerülnek köznapi problémáink, amivel megváltozhat a hozzájuk fűződő viszonyunk. A Papolás tehát talán sokaknak segít „helyükre tenni”, értékén kezelni a fájdalmas közéleti bajokat, ha minden hónap harmadik szerdáján ellátogat a Bálint Házba.

CSÜTÖRTÖK

2008. november 20. 14.30
Darabos Enikő: Mit tud kezdeni az irodalom a testtel?
Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának 325-ös terme (1093 Budapest, Közraktár u. 4-6.)

A BCE TársadalmiNem-és Kultúrakutató Központ következő előadásán Darabos Enikő beszél. "Előadásomban Nádas Péter Párhuzamos történetek c. regénye alapján az irodalmi testreprezentáció nyelvi kérdéseivel foglalkozom. Mit tud kezdeni az irodalom a testtel? Beleszól-e a test nyilvános diskurzusába? Kidolgozható-e a test új irodalmi nyelve? A Nádas-regény kritikai fogadtatásával szemben, mely viszonylagos egyetértéssel a nyelvteremtő igyekezet kudarcaként érti a könyvet, értelmezésemben az irodalom kultúrakritikai hatékonysága felől közelítek." - írja témájáról az előadó.

*****

2008. november 20. 19.00
ICA: Szomor Veron a Centrifugában
Centrál Kávéház
Az Irodalmi Centrifugavendége: IRGALMASVÉRNŐ, azaz Kiss Judit Ágnes, akinek főként a Keresztanya című regényéről beszélgetünk.

*****

2008. november 20. 20.00
Erdődy Kristóf: Nemtelen mámorok
Oli kocsmája (Bp, Ilka utca 26., Thökölyről jobbra, a Keleti felől, a Stefánia utáni első keresztutca.)
A költővel Dányi Dániel beszélget, szaxofonon Vereb Szabolcs játszik.

*****

Az utazó tekintete A transzkulturális létállapot és a szöveg
Miskolci Galéria, Miskolc, Kondor-terem

Két napon át tartó konferenciára kerül sor a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék és a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet szervezésében 2008. november 20 – 21-én.

A csütörtöki program:

10.00: KÖSZÖNTŐ - Kecskeméti Gábor (Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, igazgató)
10.30–12.30 Elnök: Kecskeméti Gábor (Miskolci Egyetem)
Szirák Péter (Debreceni Egyetem): Elutazás, visszatérés. Irodalmi útirajzok a két világháború között.
Ilyés Zoltán (Miskolci Egyetem): Utazás, idegenségélmény, etnikus sztereotipizációk a két világháború közötti népszerűsítő földrajzi irodalomban.
Erdősi Péter (Ferenczy Múzeum, Szentendre): Régészeti séták, anakronisztikus utazások. A rómaiság témája Révay József népszerűsítő műveiben.
Csíki Tamás (Miskolci Egyetem): Kordén és vasúton. Utazók társadalmi tapasztalata a 19. sz. második felében – a Vasárnapi Újság útirajzai alapján
12.30–13.30: büfé
13.30–15.30 Elnök: Kotics József (Miskolci Egyetem)
Kovács Éva (MTA Szociológia Kutatóintézet): Kirándulások és szemhatárok – a társadalomkutató pillantása.
Vári András (Miskolci Egyetem): Gentlemen az úriemberek hazájában az 1830-as és az 1930-as években: Paget és Fermor Magyarországon.
Bálint Péter (DE Pedagógia Főiskolai Kar, Hajdúböszörmény): Márai Afrikában
Takács Miklós (Debreceni Egyetem): A száműzetés és a hazatérés traumája: traumatikus tapasztalatok narrativitása néhány kortárs magyar regényben
15.30–16.00: kávészünet
16.00–17.30 Elnök: Kroó Katalin (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Regéczi Ildikó (Miskolci Egyetem): Az önéletrajziság az itt és ott (Moszkva és Párizs) feszültségében (Vik. Jerofejev: A jó Sztálin)
Darab Ágnes (Miskolci Egyetem): Médeia útjai (L. Ulickaja: Médea és gyermekei)
V. Gilbert Edit (Pécsi Tudományegyetem): A hegy túlsó oldala

18.00: A perifériáról a centrum-sorozat bemutatója a Műút szervezésében (Helyszín: a Galéria épületében levő Dőry-pince)
19.00: FOGADÁS (Dőry-pince)

PÉNTEK

2008. november 21. péntek
Az utazó tekintete A transzkulturális létállapot és a szöveg
Miskolci Galéria, Miskolc, Kondor-terem

Konferencia a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék és a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet szervezésében.

A pénteki program:

9.00–11.00 Elnök: Szirák Péter (Debreceni Egyetem)
Faragó Kornélia (Újvidéki Egyetem): A viszonosság alakzatai (Transzkulturális jelentésélmények)
Radics Viktória (Budapest): Utazások Bosznia-Hercegovinában a XIX. század végén és ma
Pálfalvi Lajos (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Galícia: Utazás a múltba
Kertész Noémi (Miskolci Egyetem): Lengyelországból Lengyelországba. Változó határok, kényszerű utazások

11.00–11.30: kávészünet

11.30–13.30 Elnök: Faragó Kornélia (Újvidéki Egyetem)
Kiss Noémi (Miskolci Egyetem): Kivándoroltak. W. G. Sebald hősei és az európai geográfia
Pabis Eszter (Debreceni Egyetem): Nem, nemzet és emlékezeti terek M. Frisch Stiller című regényében
Kroó Katalin: A kulturális betagolódás mint lét- és szövegélmény J. M. Cotzee „Foe” című regényében
Zsadányi Edit (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A nőkérdés és a női irodalom vándorlása

13.30–14.00: büfé
14.00-15.30 Elnök: V. Gilbert Edit
Tóth Szilvia (Miskolci Egyetem): B. Cendrars: Húsvét New Yorkban és A transzszibériai
expressz és a franciaországi kis Johanna prózája
Pálfi Ágnes (Miskolci Egyetem): Bekezdések Cervantes próbatételes kalandregényének kronotoposzáról
Lengyel Barbara (Miskolci Egyetem): Utazások a transzcendensbe

16.00: ZÁRSZÓ
Darab Ágnes (Miskolci Egyetem Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék, tanszékvezető)

Miskolci Galéria, Miskolc, Rákóczi u. 2. Tel.: 46/500-680
További részletek itt

SZOMBAT

2008. november 22. 19.30
Jótékonysági koncert Szent Erzsébet szellemében a Down Alapítvány javára
Zuglói Páduai Szent Antal templom (Bosnyák tér)

Második alkalommal rendezi meg Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Erzsébet napja környékén azt a jótékonysági koncertet, mely Szent Erzsébet szellemében az elesetteket igyekszik támogatni. 2008. november 22-én este 19.30-kor a Zuglói Páduai Szent Antal templomban (Bosnyák tér) Henry Purcell: Óda Szent Cecíliához (1683) című műve és Charles Gounod Szent Cecília-miséje csendül fel a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus előadásában, Záborszky Kálmán vezényletével.

Közreműködik: Fodor Beatrix (szoprán), Mester Viktória (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Laborfalvi Soós Béla (basszus). A hangversenyre a belépés ingyenes, ám a szervezők adakozásra buzdítanak mindenkit. A pénzt a fogyatékkal élők felé rendkívül elkötelezett Zuglói Önkormányzat a középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását célul kitűző Down Alapítvány javára ajánlja fel. A koncertre a belépés ingyenes, a helyszínen adományjegyek vásárolhatók 500-1000-2000 Ft értékben, valamint a templomban perselyadomány elhelyezésére is lehetőség van.

VASÁRNAP

2008. november 23. 11.00
Budapest Art Fair − 4. kArton Karikatúra és Képregény Aukció
Műcsarnok

A 2008. november 23-án 11 órakor kezdődő árverésen Magyarországon egyedülálló grafikai anyag kerül kalapács alá. Igazi csemegének számít Andy Warhol grafikája, valamint a Batmant kreáló, Bob Kane rajza. Idén is lehet licitálni a tavaly nagy sikert aratott rajzfilmes cellekre: ezúttal Scooby Doo, Spongya Bob és Szaffi kerülnek kalapács alá.

A magyar anyagot erősíti, hogy a különálló színes képregény lapok mellett, ebben az évben árverezésre kerül Zórád Ernő egyik Tabán festménye, valamint Popeye kalandjainak erotikus feldolgozása.

A kArton Galéria a street art művészetnek is bemutatkozási lehetőséget ad, így a legismertebb magyar képviselők sem maradnak ki az árverési tételekből. A lelkes karikatúra gyűjtőket most sem hagyja cserben a kArton: többek között Réber László, Vasvári Anna rajzaira, Gáspár Antal, Kaján Tibor és Brenner György műveire licitálhatnak az érdeklődők.

Az árverést Winkler Nóra vezeti. Az aukció anyaga megtekinthető a kArton Galériában 2008. november 6-tól 20-ig, hétköznap 13.00 – 18.00 között, valamint a kArton Galéria honlapján: www.karton.hu

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Versvasárnap: „Szerintem a férfiak jópofák” – finn költőnők versei

2008.11.16. 08:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom folyóirat könyvtár világirodalom

"Emlékszem anyára és apára, az olajlámpára.
Az elalvás
sötétfényes dobogására.
Mikor felébredtem, nyár volt."

Mikor felébredtem, nyár volt címmel jelent meg 2008-ban a Napkút kiadó gondozásában, Pusztai-Varga Ildikó fordításában a négy finn költőnőt bemutató kötet, melyből mi is válogattunk: a mai versvasárnapban Marjo Isopahkala, Saila Susiluoto, Mari Velin és Merja Virolainen verseit olvashatják.

MARJO ISOPAHKALA

[Szerintem a férfiak...]

Szerintem a férfiak jópofák.

Jó őket hazavárni
kifakult melltartóban,
hajcsavarókkal fejemen,
cigivel a számban.

Nézni a konyhaablakból,
ahogy

földre zuhannak, mikor nyílik a taxiajtó,
félrehúzzák sliccüket és behúzott hassal
rózsákat tépnek a szomszéd virágágyásból,
ordítoznak a gyerekkel, hogy iskolába járni muszáj,
percekig babrálnak az ajtókulccsal,
összemaszatolják testemet véres ujjaikkal

és sértetlenül hozzák meg az üvegeket.

*****

[Nő voltam...]

Nő voltam,
aki mosta és vasalta a férfi gatyáit,
teniszzokniját és trikóit.

Nő voltam,
aki a konyhaszekrénybe bújt
a férfi szitkai elől.

Nő voltam,
aki átszabatta az állkapcsát,
hogy a férfit jobban a szájába vehesse.

Nő voltam,
aki a férfi lábainál zokogott
míg az pisilt.

Nő voltam,
aki százával nyelte a tablettákat,
mikor a férfinak már nem kellett.

És ők,
a férfiak a bárpultnál
leköptek és ordítva vágják a fejemhez:

KIBASZOTT KURVA FEMINSITA

**********

SAILA SUSILUOTO

Öt mese Espoo kertváros sorházairól

2.

A gyerekek kiabálnak, a gumicsizmák mindig szanaszét hevernek. Arcba csapnak a kesztyűk, tejes szájú gyerekek kapaszkodnak a ruhaszegélyekbe, a szegények véreznek. Az évezredes rítust a falakra vésték, hieroglif gólyák: Abortuszok. Vetélések. A megszületettek. A betegek. Akárhány vendégkönyv sem elég többé, se fal, se ház, a nő az égre, a földre írja, de a szavaknak nem marad nyoma, mert a földet tavasszal bevetik, a férfi ősszel meszet szór a fűre. Senki nem akar rosszat, de nagyon jót sem. Virágoznak a liliomok, virágoznak a gyerekek, virágzik a szeretet és a hazugság.

**********

MARI VELIN

[Az erdei tó vékony jege alatt]

Az erdei tó vékony jege alatt
a tél szívhangja lüktet.
Imádságra görnyedt fán a madarak,
Akár a tudat képei, szentek.

*****

[Az őszi fán, a téli földben]

Az őszi fán, a téli földben
levertségként bújik meg a bölcsesség.

A fű színe fedi fel az örömöt.

*****

[Emlékszem anyára és apára, az olajlámpára]

Emlékszem anyára és apára, az olajlámpára.
Az elalvás
sötétfényes dobogására.
Mikor felébredtem, nyár volt.

**********

MERJA VIROLAINEN

[A buli után mindenki valaki]

A buli után mindenki valaki
mással megy el,
te vele:
nekem csupán
az együttlét utáni levertség marad
mindig, mosolygok,
hogy örömöt érezzek.
Félek a zárás előtti fényjelektől:
az utolsó pillanatig remélem, hogy valami történik.
Hát nem ismerem még a Helsinki utcán végigfutó
reggeli fényt elég jól,
a sokszínű folyót,
aminek a partjához botorkálok,
hogy arról írjak?
A buli után mindenki elmegy
valakivel,
én mindnyájatokat kaptam:
senkit.

-----------
Marjo Isopahkala (1974, Kalajoki) Turkuban él. Jól ismert alakja a finn irodalmi életnek, nagysikerű színpadi fellépéseinek köszönhetően. Jelenleg a helyi egyetem hallgatója.

Saila Susiluoto (1971, Helsinki) Négy gyermek anyja. 2001-ben jelent meg Szárnyasok és farkasok című kötete. 2005-ben megkapta a Finnország-díjat.

Mari Velin (1956, Kiuruvesi) Családanya és tejgazdaságot vezet. Két kötete jelent meg.

Merja Virolainen (1962, Helsinki) Költő, műfordító, képzőművész. Keats, Shelley és Emily Dickinson műveinek fordítója. Saját köteteI: Hellyyttäsi taitat gardenian (1990), Tervapeili (1995), Pilvet peittävät sisäänsä pilvet (2000) ja Olen tyttö, ihanaa! (2004).

A Mikor felébredtem, nyár volt - Nőversek Finnországból kötet a Napkút kiadó gondozásában jelent meg 2008-ban, a felelső szerkesztő Szondi György. a borítót Metz Géza tervezte. A Napkút Kiadó honlapján a kiadó többi könyvéről is olvashatnak.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Ken, a Trelleborgi legendája - 7.: Menschliches, Allzumenschliches

2008.11.14. 08:03 | luckylany | 1 komment

Címkék: sorozat folyóirat könyvtár bak zsuzsa

Barbie, minden bonyodalmak okozója, akiből ki kell gyógyulnom, ő sem volt mindig igazi nő. Mikor ráuntunk a más által ránk kényszerített, csupa rózsaszín és katicabogaras életre, hónapokig a szökésünket terveztük. A pontot az tette fel az i-re, amikor Barbie-t kint felejtették éjszakára a kertben, és szakadni kezdett az eső, és giliszták jöttek elő a földből. - Bak Zsuzsa sorozatábanKen, a Trelleborgi emlékezik.

Bak Zsuzsa: Ken, a Trelleborgi legendája - Menschliches, Allzumenschliches

Barbie, minden bonyodalmak okozója, akiből ki kell gyógyulnom, ő sem volt mindig igazi nő. Mikor ráuntunk a más által ránk kényszerített, csupa rózsaszín és katicabogaras életre, hónapokig a szökésünket terveztük. A pontot az tette fel az i-re, amikor Barbie-t kint felejtették éjszakára a kertben, és szakadni kezdett az eső, és giliszták jöttek elő a földből. Szegény annyira megijedt, én pedig annyira tehetetlennek éreztem magam, ahogy figyeltem bentről, mint takarja be lassan a sár, hogy valamit tenni kellett.

Amikor kirándulni vittek minket, és otthagytak egy padon vacsora alatt, futásnak eredtünk, és addig futottunk, amíg eltűnt minden, ami ismerős, a szemünk elől.

Minden, ami arra emlékeztetett minket, hogy anyagból vagyunk, hogy tervük van velünk, mindig más és más. Hogy kívülállók vagyunk ebben az emberi embertelenségben, amit legalább annyira irigyeltünk, amennyire gyűlöltünk is.

Új életet kezdtünk. Barbie megtanult főzni, mindketten munkát vállaltunk, én egészen megemberesedtem, ahogy mondani szokás. Megizmosodtam, megerősödtem, az arcom borostás lett egy idő után, Barbie hajából le kellett vágni, annyira megnőtt.

És szerelmes lettem. Amikor láttam, milyen magabiztos és gyönyörű, mennyi érzelem tombol benne. Igen... ez okozta a vesztünket is. Éppen az emberlét. A düh, a hatalomvágy, az önzőség, az irigység elhatalmasodott ebben a gyönyörű női testben, és én ott maradtam még félemberként a lakásban egyedül, amikor ő elcsábított egy másik férfit. Egy olyat, akiért nem kell felelősséggel tartozni, akihez nem kötik olyan különleges és egyszerinek vélt élmények, mint hozzám. Akivel egyszerűbb.

Nem tudom, hogy a csalódás benne, vagy éppen az iránta érzett túláradó vágyaim okozták, ami ezután történt, de egyik napról a másikra lebénult a kezem, a lábaimat alig tudtam mozdítani, minden érzelem, ami emberlétem alatt bennem született, bebábozódott ebbe a plasztik vázba újra - így lettem ismét játékfiú. Annyi különbséggel, hogy megtapasztaltam, mivé lesz az ember, ha nem uralkodik magán. Mi lesz egy nőből, ha ennyire nem tudja, mit akar. Vigyázni kell az érzelmekkel, az emberi tulajdonságokkal. Kontrollálni magam, és mértéket tartani.

Mindeközben azt is tudom, hogy a szerelem, az igazi, az emberiféle, akármi történt velem, akármi áron is, csodálatos. Fantasztikus minden, ami emberi testemben végbemegy. A karom még alig mozog, de máris beleremegek örömömben.
M. nem romolhat el. M. nem képes rá, eredendően nem képes arra, hogy bántson engem, vagy bárki mást. És Medve ellen sem vétene. Ezt a helyzetet is nyilvánvalóan olyan emberien oldja majd meg - ha majd felismeri a helyzet súlyát; és itt az emberi szót minden kétséget kizárólag pozitív jelzőként használhatom -, hogy nem okoz fájdalmat és kárt sem tesz senkiben.

Nem tudja bár, milyen az átváltozás és a visszaváltozás, azt viszont tudja, milyen emlékezni és továbblépni. Éppen ezért ennyire megértő és türelmes velem. Megható, ahogyan csillog a szeme, pusztán a létezése gondolatától, hogy él, hogy itt vagyunk most is a házunkban. És el sem tudja képzelni, milyen lenne másképp. Lehet, hogy ez második életem első napja? Csak féltékeny ne legyek. Brumm-brumm. Csak irigy ne legyek. Tanulni más hibáiból.

-----
A sorozat korábbi részei:

Ken, a Trelleborgi legendája - 1.
Ken, a Trelleborgi legendája - 2.
Ken, a Trelleborgi legendája - 3.
Ken, a Trelleborgi legendája - 4.
Ken, a Trelleborgi legendája - 5.
Ken, a Trelleborgi legendája - 6.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Elveszett Paradicsom Londonban – a Roma Pavilon művészei állítanak ki

2008.11.14. 07:30 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat képzőművészet cigányság

A brüsszeli és párizsi magyar intézetek után Londonba érkezett a 2007-es, 52. Velence Biennálén bemutatkozott első Roma Pavilon műveiből válogatott kiállítás anyaga, melyben Omara, Szirmai Norbert, Révész János, Daniel Baker, Damian Le Bas és Delaine Le Bas munkái szerepelnek. Néhány művet mi is megmutatunk.

A Londoni Magyar Kulturális Központban szerda este nyílt Paradise Lost kiállításon valamennyi bemutatott brit művész (Daniel Baker, Damian Le Bas és Delaine Le Bas) személyesen is részt vett. Az Londoni Magyar Kulturális Központ a válogatott rajzokat, festményeket, szobrokat és videóinstallációkat december 10-ig mutatja be.

Néhány művet mi is ideválogattunk az első Roma Pavilon műveiből.

Kállai András: Kövér Barbie, 2006
terracotta, plastic, 28 x 13 x 14 cm
a művész gyűjteményéből
fotó: Tóth Barnabás

Kállai András: Mosoda, 2007
DVD projekció
a művész gyűjteményéből

OMara: Fegyelmi tárgyalás, 1998
olaj, farostlemezen, 60 x 90 cm
magángyűjtemény
fotó: Tóth Barnabás

OMara: Óvoda, 1998
olaj, farostlemezen, 80 x 50 cm
magángyűjtemény
fotó: Tóth Barnabás

Nihad Nino Pusija: TRIPTICHON 1996, 2007
installáció, tapéta, fotók, 60 x 55 cm each
a művész gyűjteményéből
fotó: Nihad Nino Pusija

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Világírónők: Carmen Laforet

2008.11.13. 07:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely folyóirat világirodalom szalon spanyol irodalom

Az Irodalmi Centrifuga új sorozattal jelentkezik: célunk, hogy egyes országok nálunk kevéssé vagy egyáltalán nem ismert írónőit mutassuk be az olvasónak, s ha magyarul hozzáférhető, akkor írásaik részleteit is közöljük. Sorozatindításként Pávai Patak Márta mutatja be a spanyol nyelvterület tíz írónőjét - közülük elsőként Carmen Laforetről olvashatnak, akinek A semmi című regénye magyarul is megjelent a cikk írójának fordításában.

Pávai Patak Márta: Az élet peremvidékén
- Carmen Laforet (1921-2004)

„Barcelonában születtem, szeptember hatodikán délben. A székesegyházban kereszteltek meg. (...) Négyéves koromban a tereziánus nővérekhez kerültem, ahol barna egyenruhát és bodros főkötőt viseltünk. Nagyon jól éreztem magam az iskolában. Otthon mindig elmeséltem, milyen különös dolgok történtek ott velem. Az iskola olyan volt a szememben, mint az ezeregy éjszaka palotája. Egyszer édesanyám kézen fogott, és azt mondta, most elmegyünk a rendfőnöknőhöz, és megköszönjük neki, amiért így törődnek velem, megmutatják nekem ezt sok gyönyörűséges kincses barlangot, palotatermet, káprázatosabbnál káprázatosabb dolgokat. Rettenetes érzés fogott el az utcán, és bevallottam neki, hogy nem is igaz, az egészet csak kitaláltam. „Ilyesmit nem úgy kell elmesélni, mintha igaz volna, hanem mint egy mesét,” – mondta erre édesanyám. Nagyon megmaradt bennem. Ekkor még nem voltam egészen ötéves.”

A semmi című regényével robbant be 1944-ben a spanyol irodalomba az akkor alig huszonhárom esztendős kezdő író, Carmen Laforet, és rögtön el is vitte vele az első ízben odaítélt Nadal-díjat, amely azóta is az egyik legrangosabb irodalmi díj

Spanyolországban. Még abban az évben három kiadást ért meg a regény, s a félénk, törékeny fiatal lány bátran állta a sarat az irodalmi élet színterén a nemzedéktárs férfiak mellett, mint a későbbi Nobel-díjas Camilo José Cela, a drámaíró Antonio Buero Vallejo vagy a ma már élő klasszikusnak számító Miguel Delibes. Friss, egyszerű, tiszta hangjával új színt hozott a 27-es nagy nemzedék zajos sikerei és a polgárháború léleknyomorító borzalmai után erősen ellaposodott spanyol irodalomba a Franco-rendszer sötét esztendői alatt, ahol a nőt leginkább családanyaként szerették látni.

Laforet sosem élvezte igazán a mindent elsöprő sikert, amit regényével aratott; ennek személyes és irodalmi okai is voltak. Előbbiek közt elsősorban az játszott szerepet, hogy az írónő kezdettől fogva kerülte a nyilvánosságot, nem akart mindenáron reflektorfényben tündökölni, inkább elvonult, mert alkotómunkájához fontosabbnak érezte az elszigeteltség nyugalmát, mint az örökös szereplést. Azonban hiába vonult el, hiába menekült a családjához, Carmen Laforet nem tudott megbirkózni a ránehezedő nyomással: A semmi megjelenése után rengeteget írt, novellát, publicisztikát, azonban mindenki az újabb nagy regényt várta tőle. Az írónő pedig annyira törekedett a tökéletességre, hogy még az első regényével sem igazán volt elégedett, s bármily furcsán hangozzék is, éretlennek, hibáktól hemzsegőnek találta azt a regényt, amelyről mindenki szuperlatívuszokban beszélt. Ezért alakult úgy az élete, hogy a továbbiakban tizenegy év alatt három regényt, hét kisregényt és néhány novellát írt csupán, ám átütő sikert egyikkel sem aratott. Mintha beteljesedett volna, amit 1945-ben dorgálásképpen a nagy pályatárs, Azorín tréfásan mondott neki: „Jaj, Carmen, Carmen Laforet! (…) Esküdjön meg, hogy többé nem tesz ilyet; saját nyugalmunk érdekében kérjük, nyilatkozzék; Carmen, maga jóságos, látom a mosolyából, a magam módján értelmezem: maga jóságos, és meg tudja érteni, mekkorát hibázott. S ha ne adj’isten, újból tollat ragadna, hogy regényt írjon, az ne olyan legyen, mint A semmi, vagyis egészen új regény, legyen az közönséges, unalmas,

terjengős, mentes minden aprólékos, pontos megfigyeléstől, lélektani szövevénytől, ami gondolatot, érzést csalhat ki belőlünk. Csakis így enyhíthet első végzetes tévedésén. Csakis így mosolyoghatok én magára jóságosan, belátóan.”

1946-ban házasságot köt az újságíró és irodalomkritikus Manuel Cerezalesszal, és egymás után három lánya születik, Marta, Cristina és Silvia. 1951-ben a katolicizmus felé fordul egy lelki válság nyomán, azonban olyan mélységes szakadékot sejt meg a tiszta vallási tan és az egyház valós állapota között, hogy utána a súlyos kiábrándulást sem kerülheti el. 1952-ben megjelenik a La isla y los demonios (’A sziget és a szellemek’) című regénye és a La muerta (’A halott asszony’) című novelláskötete. Megszületik Manuel fia, majd La llamada (’A hívás’) címmel novelláskötet publikál, végül harmadik regénye is napvilágot lát La mujer nueva (’Az új asszony’) címmel. 1957-ben megszületik ötödik gyermeke, Agustín. 1963-ban jelenik meg a La insolación (’Napszúrás’) című regénye, amely a Tres pasos fuera del tiempo (’Három lépés kívül az időn’) címmel tervezett trilógia első darabjának készült. 1970-ben elválik férjétől, aztán már csak újságcikkeket ír, minden idejét a családjának szenteli. A nyolcvanas években előadássorozatot tart különféle amerikai egyetemeken, majd a kilencvenes évekre teljesen visszavonul az irodalmi életből, interjút sem ad, elzárkózik minden felkérés elől. 2003-ban Cristina lánya megszerkeszti kiadásra az emigrációban élő Ramón J. Senderrel folytatott levelezését.

2004. február 28-án Carmen Laforet egy otthon falai közt búcsúzik el a földi pályafutástól. Halála után néhány hónappal megjelenik az Al volver la esquina (’Amint a sarkon befordul’) című regénye, amely a régen tervezett trilógia második, kéziratban maradt darabja. Jaque mate (Sakk-matt) címmel jelent volna meg a harmadik kötet, amely sosem készült el. 2007-ben Carta a Don Juan (’Levél don Juannak’) címmel még egy posztumusz kötet jelenik meg, összegyűjtött novelláival.

Laforet halála után Európa-szerte újra felfedezik első regényét, amely minden idők egyik legnagyobb nemzetközi sikerét hozta a spanyol irodalom számára. Mert A semmiben párját ritkító erő lakozik. A fiatal lány, Andrea életének egy esztendejét nyomon követve pontos kép áll össze bennünk a negyvenes évek Barcelonájáról, a polgárháború után éledező országról, úgy, hogy közvetve szinte egyetlen szó sem esik a történeti háttérről.

„Mostantól fogva a nőírók regényeinek főszereplői – Andrea példáját követve – mernek majd lehangoltnak lenni, az élet peremvidékén élni, és az ő alakján keresztül gondolkodni; tudatában lesznek kivételességüknek, s tehetetlenséggel vegyes büszkeség érzésével tudják majd mindezt megélni. Olyan lányok lesznek, akiknek kevés a barátnőjük, s jobbára férfiakkal barátkoznak.” (Carmen Martín Gaite)

Carmen Laforet művei magyarul:

A semmi (Eredeti címe: Nada. Ford. Pávai Patak Márta). Patak Könyvek, 2006

Részlet a regényből

Bezeczky Gábor írása Carmen Laforet könyvéről

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Két magyar költő - svédül

2008.11.13. 06:30 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: irodalom folyóirat költészet műfordítás szabó t. anna mesterházi mónika

Két magyar költő címmel Svédországban az Art Factory kiadó gondozásában jelent meg Mesterházi Mónika és Szabó T. Anna verseinek válogatott kötete. A Tva ungerska poeter kötet az Art Factory sorozatában olyan szerzők könyvei mellett látott napvilágot, mint Slawomir Mrozek, Henryk Michalik, Lars Gustaf Andersson vagy Per Svenson.

A kiadót Elzbieta Jasinska Brunnberg alapította. Ő Lengyelországban, Gdanskban született, s 1975 óta él Svédországban, Lundban és Stockholmban. Gdanskban és Varsóban végzett építészeti tanulmányai után költözött Svédországba, ahol Lundban művészettörténetet, egy művészeti iskolában pedig pedagógiát és festészetet tanult.

Ma szabadúszó író és újságíró, grafikus és festő, 2003 júniusától augusztusig a Sydsvenska Dagbladet, a vezető svéd napilap politikai rovatának szerkesztője volt. Építészetről, belsőépítészetről, könyvekről, filmekről, zenéről is ír.

Mesterházi Mónika 1967. május 11-én született, költő-műfordító. Legutóbb Anne Enright 2007-ben Booker-díjjal kitüntetett regényét, A gyászoló gyülekezetet ültette át magyarra, ez most jelenik meg a Gondolat kiadó gondozásában. 2002-ben védte meg a kortárs észak-ír költészet irányzatairól írott disszertációját. Versei a Holmiban és számos jelentős irodalmi folyóiratban olvashatók. 2007-ben József Attila-díjat kapott. Kötetei: Visszafagyó táblák (1992); Hol nem volt (1995); Nem hittem volna (1999); Sors Bona (válogatott- és új versek, Osiris, 2007)

Szabó T. Anna saját honlapján így ír magáról:

"Ezt szoktam elküldeni, ha kérik: 1972. június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakos hallgatója, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két kisfiukkal. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát. Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál, amit még négy kötet követett a Magvető

Könyvkiadónál (Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004, Elhagy 2006). Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír. Díjai: Petőfi-díj (1996), Soros-ösztöndíj (1997), Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001), József Attila díj (2002), Vackor-díj (2003), Kavics-díj (2003), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005); a Tokaji Írótábor díja (2005), a Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006)"

Ízelítőül egy-egy svéd vers a könyvből:

Mónika Mesterházi: DAGBOKSBLAD, SOMMAR

Plötsligt blir det varmt. För mycket folk,
för mycket sa kallad mänsklig närhet.
Med nagon talar du om daliga
förhallanden pa jobbet, om en situation
som förödmjukar dig - och han skall döma dig.
Det är varmt, du korsar gatan likt en
som i ett dataspel pa nätet
rör sig snabbt, tanklöst, styrd av slumpen.
Kunde du bara sluta ursäkta dig.

Anna Szabó T.: LIND

Torr lindblom virvlar
frasande helt lätt
där hon sitter
under trädets stam.
Skälver. Hon kunde
med huvudet tätt
mot överhettat gräs
ligga ner i detta damm.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Vasárnap vesznek végső búcsút Kovács Ágnes Anna színművésztől Aradon

2008.11.12. 10:59 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: búcsú folyóirat szomjas oázis éjszakai állatkert forgács zsuzsa bruria köz élet

2008. november 16-án, vasárnap délután 14 órakor vesznek végső búcsút Kovács Ágnes Anna színművésztől. Hamvasztás utáni búcsúztatására az aradi Felső temetőben kerül sor - közölte az MTI-vel Kovács Maja, a Honvéd Együttes kommunikációs menedzsere.

A színésznő, aki Sára Sándor A vád című filmjében Pásztor Máriát, Robert Ralston Turisti-jében Verát, Gulyás Gyula Fény hull arcodra édesem-jében a Feleség szerepét, Hajdu Szabolcs Tamara című filmjében Játékos Borbálát alakította, 34 évesen, október 26-án választotta a halált.

Aradon született 1975. augusztus 14-én. 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. 2002-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja volt. Később a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházához szerződött, amelynek 2007 decemberéig volt tagja, több előadásukban játszott ebben az évadban is. Az elmúlt években Csíksomlyón az István, a királyban, a Tatabányai Jászai Mari Színházban, a Meridián42 társulat előadásaiban, legutóbb az Agria Nyári Játékok Fénylik titka keresztfának című előadásában láthatta őt a közönség.

Az Irodalmi Centrifuga estjein több alkalommal is szerepelt, tehetségével, átszellemítő erejével, hozzáadott tudásával segítette közelebb az írásokat a közönséghez.

Főbb színházi szerepei: Heltai Jenő: Tündérlaki lányok, Manci; Goldoni: Chioggiai csetepaté, Orsetta; Jean Girandoux: Elektra, Elektra; Wedekind: Tavasz ébredése, Thea; Shakespeare: Szentivánéji álom, Titánia; Madách Imre: Az ember tragédiája, Éva; Plautus: Hetvenkedő katona, Acroteleutium; Goldoni: Virgonc hölgyek, Mariuccia; Bozgorok – Shakespeare „Ahogy tetszik” okán, Rosalinda; Szörényi-Bródy: István, a király – Csiksomlyó, Réka; Rusznyák Gábor: Szikölök; Csak úgy – improvizációs játék; Kárpáti Péter: Mi a szerelem; Marius von Mayenburg: Paraziták, Betty.

A Honvéd Együttes egy későbbi időpontban közös virrasztást is tervez Budapesten és Marosvásárhelyen a fiatal színművész emlékére. Kovács Ágnes Annától búcsúzva nemcsak a tehetséges színésznőtől, hanem a nőirodalmi antológiák (Éjszakai állatkert, Szomjas oázis) címlaplányától is búcsúzunk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szőts István dokumentumfilmjei ma a DocuArtban, Bársony Júlia élőképe hétvégén a Gödör Klubban

2008.11.12. 09:38 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film folyóirat színház képzőművészet

Egy a mai napon induló, a magyar dokumentumfilm ritkán látott klasszikusait felvonultató dokumentumfilmes filmklubot és Bársony Júliának a MoME diákjaival közösen készített izgalmas élőkép-performanszát ajánljuk figyelmükbe, mely a hétvégén a Gödörben látható.

Szőts István filmjei

Nehéz emberek, Nászutak, Elektra; Szőts, Schiffer, Szomjas, Almási – az utóbbi 50 év legendás dokumentumfilmjei és rendezőik egy sorozatban jelentkeznek, a Dokszerdán a DocuArt Kocsiszínben. A filmklub kéthetente, szerdán este 7-től jelentkezik az Első Magyar Dokumentumfilm-gyűjtemény és Mozi Ráday utca 18. szám alatti helyiségeiben – első alkalommal éppen a mai szerdán.

Különleges vetítés a mai: egy héttel Szőts István halálának (1998. november 5.) tízedik évfordulója után vetítik a TTT-ből (támogatott-tűrt-tiltott) az örök "tiltott" kategóriás, legendás rendező két filmjét, a Kövek, várak, embereket és a Hallstatti balladát. A vetítéseken részt vesz Gyenes Mária, Szőts István özvegye is, akivel a vetítés után Pintér Judit filmesztéta beszélget.

November 12-től kéthetente szerdánként jelentkeznek filmekkel a DokSzerdán, de jövő héten is meglepetéssel szolgál a DocuArt, hiszen három napos Szirtes András filmjeiből válogatott programmal várja az érdeklődőket november 20-21-22-én. A vetítések helyszíne minden esetben a DocuArt Kocsiszín.

A DocuArt egy, a Ráday utca 18. szám alatt nyíló Filmművészeti Központon belül a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány által létrehozott Első Magyar Dokumentumfilm-gyűjtemény és Mozi, mely a magyarországi filmforgalmazás egyik legnagyobb hiányosságán enyhít, amikor széles körben megtekinthetővé teszi a magyarországi dokumentum-, kísérleti- és rövidfilmek jelentős részét.

Élőkép Társulat – Bársony Júlia: Végtelen

Az élő performance-kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai és Bársony Júlia közös munkájának eredménye, képzőművészet és színház izgalmas találkozása, melyet először 2008. januárjában láthatott a közönség a Gödör Klubban, majd a Pannonhalmán idén augusztusban szervezett Arcus Temporum fesztiválon is nagy sikert aratott.

November 15-én és 16-án, szombaton és vasárnap délután 17.00-től a Gödör Klub Színháztermében lehet látni. Az alkotók: Bérczi Zsófia, Bolyácz Jeromos, Deák Emese, Halasi Dániel, Harsay Gábor, Iván Kata, Kántor Kata, Laczkó Juli, Mindák Gergely, Stark Attila, Szarka Fedor Guido, a rendező Bársony Júlia. A belépés ingyenes, támogatásokat az alkotók köszönettel fogadnak.

A művészek a színház és a képzőművészet keverésével kísérleteznek. A munkák olyan mobilszobrokként írhatóak le, amelyeknek részei maguk az alkotók is. A kiállítás darabjai képzőművészeti alkotásként szemlélhetőek, miközben repetitív performanszként is működnek. A performansz-kiállítás a végtelen témájával foglalkozik, így a címe.

Bársony Júliát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem másodjára kérte fel, hogy tartson kurzust az élő előadóművészet és a vizuális kommunikáció összefüggéseiről. A kurzuson zajló munka eredményeként született ez az előadás, mely az előadások időstrukturálásáról alkotott előzetes elvárásainkat is kimozdítja azzal, hogy az egyes részletek egyszerre láthatóak, s a néző dönti el, hol meddig időz.

"A performerek/installációk közös tulajdonsága, hogy nem a művészek zárt világából adnak ízelítőt, nem valami ügy vagy téma különleges megfogalmazásai, hanem mindenekelőtt a látogatót vonják be a játékba, az együtt-gondolkodásba. Adomány a helyes szó e négyzetméternyi eseményekre. Szeretném kiemelni Bolyácz Jeromos oszlopszenti agyagozását - magasan a fejünk felett törökülésben agyagból madarakat, szárnyas lényeket formáz, majd melankolikusan kipöcköli őket. Monumentális Mindák Gergely performansza, amelyben egy vízfelület közepén japán sógunhoz hasonlatosan trónuson ül. Karján és vállán feszülő kötélzet, amelynek végén apró aranyozott kövek lógnak és a háta mögötti falon árnyékuk mozog. Egy óra múltán feláll, szaggatott mozdulatokkal kilép a díszletből és egy arany-követ ad az egyik látogatónak.

És megannyi oly ötletes és megható apró mozzanat alkotja a Végtelent, hogy a recenzens inkább elnémul és átadja a helyét a rajongónak. De talán ez is az Arcus Temporum célja." – írja az Élőkép Végtelen című előadásáról Mestyán Ádám.

A Társulatot a jövő héten is láthatják a Gödörben, ahol november 24-én, 25-én és 26-án a Bódi Gábor forgatókönyve alapján készült Psychotechnikumot mutatják be. Sőt, új előadás premierjére i sort kerítenek a jövő héten: november 21-én, 22-én és 23-án a Maciva Művésztelepén a Hippodromban (Budapest, Hungária körút 215, a Hullámvasúttal átellenben) látható az Áramkörök, melyen az Élőkép Társulat az Alternatív Cirkusziskolával közösen dolgozott. A Végtelen azonban csak ezen a hétvégén látható, így erre érdemes időt szakítani.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szilágyi-Nagy Ildikó: Szubjektív kérdések egy körkérdésre

2008.11.11. 06:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat irodalom folyóirat szilágyi nagy ildikó nőtudat fff gender

„− Már elnézést, hogy egy hölgy jelenlétében ilyen bonyolult irodalomelméleti kérdéseket feszegetek!” „Nyugatabbról nézve érthetetlen a magyar ugar. Sokan azt gondolják, hogy az ember azért nem jut semmire, mert lusta. Lassan keletebbről nézve is így látszik ez. [...].
De innen helyből is érthetetlen a magyar ugar. Évekkel ezelőtt barátaim jelentős része felkerekedett, és külföldre utazott. Vissza se jöttek soha, és nem is fognak.
A magyarok egy ilyen emigrálós nemzet. Lehet, valami vízér van itt, a macska is sok.” – Szilágyi-Nagy Ildikó válasza a Milyen ma nőként alkotni Magyarországon? kérdésre.

Szilágyi-Nagy Ildikó: Szubjektív kérdések egy körkérdésre

Milyen

Minden történetnek, éremnek van másik oldala. A komikusnak tragikus, a tragikusnak komikus. Ha az egyiket észrevesszük, vajon azt jelenti-e ez, hogy a másikat elhanyagoljuk? A tragikomikus esztétikai minőség vajon nem az elfojtás, a menekülés beszédaktusa-e? Vagy az irónia nem beszédcselekvés-e, melyben a cselekvő/beszélő a másik oldalra menekül a valóság elől? Ha minden irónia önirónia, ha a cselekvő/beszélő képes azon nevetni, hogy megbotlik, és elesik, akkor ez vajon azt jelenti-e, hogy nem képes a saját fájdalmát komolyan venni? Azaz az ironikus nem veszi komolyan saját magát. Ez a destruktív magatartás menti fel őt, amikor másokat sem vesz komolyan. De ez nem az ő öröme. A mások tragédiájában felfedezett komikum – nem mintha össze akarnám mosni a tragikomikust az ironikussal – nem az ironizáló személy szórakoztatására szolgál. Ez az ő tragédiája, komikumtól mentesen.
Ugyanígy van ez vajon a komikusban felfedezett tragikussal? Nem tudjuk, mi az, hogy komikus. Úgy tűnik, a komikus mindig hordoz magában valamit a visszájából. Ha nem hordozná, akkor nem esztétikai minőség volna, hanem valami közvetlenebb dolog. Valami átélhető jó, boldog, felszabadult. Flow, az optimális élmény. A komikus viszont nem közvetlen élmény, hanem mindig eltávolítás. Nevetést fakaszt.
A nevetés menekülés. De lehet figyelemfelhívás, hogy itt valami olyasmi van, ami elől menekülni kellene, de tanácsosabb inkább szembenézni.

Ma

Tegnap:

2004, állásinterjú

− Tervez az elkövetkező öt évben gyereket?
− Igen.
− Fontos az ön számára a család?
− Természetesen.
− Ha a gyereke beteg, otthon maradna vele?
− Természetesen.
− Akkor köszönjük szépen, nem raboljuk tovább az idejét.

2005, beszélgetés egy könyvkiadó szerkesztőjével

− Ez egy nagyszerű könyv. Főleg ezen a magyar palettán, ahol, hogy úgy mondjam, az óvatoskodás teljes mértékben kiírtja az irodalmat. Én azon vagyok, hogy kiadjuk. De nincs szükségünk női szerzőre.
− Miért?
− A tulajdonos nem szereti a nőket. A fiúkat szereti, ha érted, mire gondolok.
− Ez azt jelenti, hogyha ráállnék, hogy ugyanez a könyv az öcsém neve alatt jelenjen meg, akkor kiadjátok?
− Hány éves az öcséd?
− 13.
− Akkor igen.

2005, The Room lapbemutató party

− Szilágyi-Nagy Ildikó. Ő írta nekünk azokat a novellákat.
− Ja, te írtad. De ez most vicc, ugye?
− Nem vicc, én írtam.
− De tényleg? Olyan nehéz elhinni!

2006, ex-évfolyamtársnő

− Szeretnék a szakmámban dolgozni, valamelyikben.
− Minek neked munka? Eltart a pasid, nem?

2007, beszélgetés egy asztaltársaságban

− Már elnézést, hogy egy hölgy jelenlétében ilyen bonyolult irodalomelméleti kérdéseket feszegetek!

Nőként

2005, telefonhívás, könyvkiadói szerkesztő(nő)

− Annyira élvezem a kéziratot, gratulálok! De mondana valamit az ön irodalomtörténeti besorolásáról?
− A besorolás szerintem nem a szerző feladata.
− De ön irodalomtörténész is, nyilván tudja, mit csinál.
− Igen, pontosan tudom. De azt gondolom, jobb, ha kívülálló ítéli meg az írásomat. Például egy kiadói szerkesztő. Azért küldtem el.
− Ja! De én nem értek hozzá. Én pszichológus vagyok, csak mondták, hogy vezessem itt az irodalmi részleget. De várjon, ismerek azért magyar nőírókat! Mi olyanokat akarunk kiadni, mint a Karafiáth Orsolya. Úgy ír ön, mint a Karafiáth Orsolya?
− Nem, teljesen másképp.
− Ó, de kár. Viszont hallásra.

De legyen vége a komikus (ld. tragikomikus) emlékek rekonstruálásának. Az, hogy nő, hogy férfi, egy sablon, amelyet bizonyos értelmezői közösségek bizonyos tapasztalatokat bizonyos örökölt sémákhoz képest interpretálva alakítottak ki, és ha már megdolgoztak érte, szeretnék is használni. Azaz bármely nőszerű/férfiszerű jelenséggel találkoznak az élet bármely területén, szeretik valamely sablonukat módosítás nélkül alkalmazni.
Különösen megkérdőjelezhető ez az eljárás egy olyan szerző esetében, aki folyamatosan saját arcrongálásával van elfoglalva, azaz saját mítoszát oly módon építi, hogy az időben korábbi akcióit dekonstruálja. (Sablon!) De nem becsületes eljárás ez azon szerzőkkel kapcsolatban sem, akik munkáján ezeket a sablonokat kidolgozták. Hiszen minden alkotófolyamatnak megvan a dinamikája. A sablonok viszont attól sablonok, hogy nincsen dinamikájuk, illetve ha volna, akkor sem a maguk, hanem az értelmezett szövegek dinamikáját kellene követniük. Ám ha egy sablon együtt lélegzik egy alkotással, akkor már nem is sablon. Feladja önmagát, vagy így lesz autonóm.
Emeljünk szót az értelmező közösség tagjainak érdekében! Feladni önmagunk határát: veszélyes. Diffúz viszony a másik és az én között, a környezet és az én között. De ha visszalépünk csupán az irodalomra: írni szépirodalmat, irodalomkritikát – szakma. Mennyire tud hátralépni az én a védőburka mögé, hogy az irodalomkritika és az irodalom együtt lélegezzen?

Alkotni

Örömteli. Flow. Az ember úgy érzi, hogy a helyén van, az idő kitágul, illetve jelentéktelenné zsugorodik. Csúcsteljesítmény. Két évig foglalkoztam a csúcsteljesítménnyel, sportolók és táncosok körében. Közelebb jutottam az alkotás „misztériumához”. Megtudtam például, hogy a szenzáció-keresés a jutalmazó rendszer neurotranszmittereinek függvénye. A misztériumra van egy biokémiai válasz: béta-endorfin.
De a béta-endorfin titokzatos anyag. A pszichés változások biokémiai változások eredményei, a biokémiai változásokat pedig pszichés folyamatok eredményezik.

Magyarországon

Szomorú. Szinte reménytelen. Nyugatabbról nézve érthetetlen a magyar ugar. Sokan azt gondolják, hogy az ember azért nem jut semmire, mert lusta. Lassan keletebbről nézve is így látszik ez. Vajon más-e a helyzet az olyan szakmákkal, melyek nem kötődnek szorosan a nyelvhez? Úgy látom, igen, tekintve, hogy majdhogynem az összes táncos ismerősöm Nyugat-Európában dolgozott, vagy most is ott dolgozik.
De innen helyből is érthetetlen a magyar ugar. Évekkel ezelőtt barátaim jelentős része felkerekedett, és külföldre utazott. Vissza se jöttek soha, és nem is fognak.
A magyarok egy ilyen emigrálós nemzet. Lehet, valami vízér van itt, a macska is sok.

*****
Szilágyi-Nagy Ildikó 1978-ban született Veszprémben. Irodalomtörténész, a JPTE magyar nyelv és irodalom szakán végzett, a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskoláján szerzett fokozatot, valamint felsőfokú újságíródiplomát szerzett.

Valami jó testnyílás címmel a József Attila Kör JAK-füzetek sorozatában jelent meg első önálló novelláskötete.

*****
A sorozat korábbi cikkei:
Gordon Agáta: Országon nő
Czapáry Veronika: Nőnek lenni, itthon
Mme Chauchat: Itt ma nő - és férfi
Pancsikol vagy fuldoklik? - Féligazságok tengerén
Bumberák Maja: Nőmagyar
Falcsik Mari: Kettős portré
Becsey Zsuzsa: Nőnek lenni itt
Kiss Judit Ágnes: Nő vagyok Magyarországon
Bódis Kriszta: Nem
Becsey Zsuzsa: Nőnek lenni itt II.
Nőnek lenni, Sisso szerint
Knolmár Marica: Nekünk, nőknek!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

November 15. márciusi hangulatban, a Genre Humain nevében

2008.11.11. 05:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: politika folyóirat szolidaritás jogalkalmazás köz élet civil(szf)éra

Mozgalmas hétvége elé néznek a civil szervezetek − november 15-én több nemzetközi és magyar szervezet is programokat hirdetett a G20 washingtoni csúcstalálkozójára időzítve, hogy a politika és a gazdaság összefonódásainak hátulütőire figyelmeztessenek: a GCAP, a Social Watch Network, az Attac France éppúgy programokat, utcai demonstrációkat szervez, mint itthon az Anthropolis Egyesület és a GlobEdu, akik Civil Börzére várják az érdeklődőket a Tűzraktérbe – ezekről az akciókról olvashatnak hírünkben.

Civil szervezeti mozgalmak elképesztő sokasága kezd akcióba ezen a héten: az október 17-19-én egy131 országban szervezett akcióban a világ teljes népességének 2%-át (közel 117 millió embert) mobilizáló és reprezentáló GCAP (Global Call to Action against Poverty, amely több mint 130 országban csaknem 1500 szervezetet, hálózatot, szakszervezetet, vallási csoportot képvisel; magyar szervezete a Globalance - Közös Fellépés a Szegénység Ellen), továbbá a Seattle to Brussels hálózat, a Social Watch Network, a EuroStep, az Arab NGO Network for Development, az ALOP (Latin-amerikai szegénységellenes hálózat), a SAAPE (Dél-kelet-ázsiai szegénységellenes hálózat), az ATTAC Europe, és számos más összefogás, több millió állampolgárt képviselve.

A társadalmi mozgalmak azért lépnek fel közösen világszerte 2008. november 15-én szombaton, hogy felhívják a figyelmet a világgazdasági rendszer alapvető reformjának szükségességére, javaslataikat eljuttassák a lehető legtöbb releváns szereplő, különösen a világ közvéleménye számára.

Ennek részeként szerveződik a Kezedben Globul a Világ! Civil Börze 2008. november 15-én a Tűzraktérben (Bp. VI. Hegedű u. 3.), melyen viták, beszélgetések hangzanak el a globalizációról és a globális nevelésről, lesz Fair Trade büfé, fantaszta-asztal (mihez kezdesz, ha nyakadba szakad a globális válság?) és egyéb programok.
A szervező az Anthropolis Egyesület és a GlobEdu - Globális Nevelés Tudásközpont. Résztvevő partnerszervezetek: Amnesty International Magyarország, Tudatos Vásárlók, Védegylet, Zöld Fiatalok, Greenpeace, Bocs, Mobilitás - Fiatalok lendületben, Nyitott Könyvműhely, DIA - Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, AHU, Sinosz.

Részletes program a GlobEdu honlapján olvasható.

A programhoz kapcsolódó video:

Az Attac France november 15-ére a G20 csúcs döntéshozatali privilégiuma ellenében az alábbi felhívással jelentkezett:

A G 20 SZEMBEN ÁLL AZ EMBERISÉGGEL, AZ Ő CSÚCSUK NEM LESZ A MIENK!

Felhívjuk
- a munkájukat elvesztő munkavállalókat,
- azokat akiknek van munkájuk, de tudják, hogy a gazdasági recesszió közepén senki nem védi meg őket,
- a nyugdíjasokat, akiknek a nyugdíját akarják csökkenteni,
- a nőket akik ismét duplán fizetik meg hatalmaskodó férfiak pazarlásait,
- a munkanélkülieket, akik jogaik további csökkentésével kell, hogy szembenézzenek,
- a megtámadott és megvetés tárgyává lett funkcionáriusokat,
- a szokásos módon bűnbakká tett papír nélkülieket,
- a takarékoskodókat, akik nem tudhatják, visszakapják-e megtakarított pénzüket,
- a bizonytalan munkahelyen dolgozókat, a jogfosztottakat, akik már semmit nem veszíthetnek ebben a társadalomban, amely elfeledkezett róluk,
- a gyermekeket, akik ártatlanok ebben az ügyben de ugyanúgy szenvednek,
- az öregeket, akik tapasztalatból tudják, hogy semmit sem lehet harc nélkül elérni,
- a parasztokat, akiket túl gyakran fojtogatnak a multinacionális cégek,
- az individualistákat, akik azt hiszik, hogy nem történhet bajuk, de őket is eléri a válság,
- szomszédainkat, akik talán nem értenek a gazdasághoz, de meglepődve látják, hogyan segítik a gazdagokat, hogy azok tovább folytathassák spekulációikat azzal a pénzzel, ami nem az övék,
- a fiatalokat, akik nem találnak munkát az elkövetkező hónapokban,
- a ökológusokat, akiken megbotránkoztak, mert látták a klímaváltozást és az ökológiai válságot, de lehurrogták őket a jobb napokban,
- a szakszervezeti aktivistákat, akik megértették, hogy nem harcolhatunk a munkások jogaiért, anélkül, hogy a harcot ne tennénk globálissá,
- az altermondialistákat, akik megjósolták ezt az összeomlást, de nem hallgatták meg őket,
- a megalázott alapvető emberi jogokért küzdőket, akiknek milliókat kellett kéregetniük azokért, akik a nyomor miatt elhagyták országukat a Délen, miközben milliárdokat tesznek zsebre a bankemberek,
- politizáló férfiakat és nőket, akik nem mondtak le arról, hogy megváltoztassák a világot,
- a kiábrándultakat, hogy többé ne becsüljék alá saját erejüket,
- azokat, akik dühödten nézik a válság miatt fokozódó igazságtalanságokat és ezt az utcán is ki akarják fejezni,

Felhívjuk azokat, akik nem részesei a hatalmasok G-jének, hogy emeljék fel fejüket.
Együtt, mi vagyunk egy sokkal hatalmasabb G: az Emberiség (Genre Humain)
Mert nem lehet piromániásokkal tüzet oltani, Mert senki nem választotta meg őket arra, hogy irányítsák az emberiséget, Mert harminc éve ők folytatják azt a politikát, ami ehhez a szerencsétlen helyzethez vezetett, Mert semmi mást nem akarnak, mint megőrizni a rendszert, annak megváltoztatása nélkül, Ezért az ő csúcskonferenciájuk nem a mienk !
Követeljük, hogy a hallgassák meg a népek véleményét a válságról, ezért Valamennyien menjünk az utcára november 15-én!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Jelenségek a gettóból - 8.

2008.11.10. 07:48 | luckylany | 5 komment

Címkék: sorozat folyóirat könyvtár gordon agáta

Mostanában aggódva figyelik Angyal Szását, nagyon jók, és látványosan ragaszkodnak egymáshoz. A sorsotok vagyok, gondolta Angyal Szása, és rémülten vette észre, hogy a macskák magukra hagyása az első gondolata, sőt, gondolkodás nélkül sorsukra bízná őket és odébbállna. Ez azért félelmetes, ezek a lények, a családom, a lakótársaim, ki vannak szolgáltatva nekem és egyáltalán nem bízhatnak bennem. A sorsuk vagyok és elemi csapás, nyugodott bele angyal Szása a megváltoztathatatlanba. - Cicák és angyalok újabb kalandjai a lélek téren.

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból - 8.

A lelkiismeret csak nem tisztult.
Az átmeneti cicaotthon felszámolásán gondolkodott Angyal Szása.
Maradjon mindenki a Turul kegyelmére bízva az udvaron, mind a hat társasházi állat. Előbb-utóbb megkönyörülnek rajtuk a nénikék, önnön jóságukba belekáprázva.

Darabolta a kacsaszívet vacsorára. Mivel etetnénk a kedvenceinket, ha nem egymással, gondolt a minden szívhez tartozó madárra, aki egy gyáriállat faj génmanipulált egyede volt, egy kacsa-koncentrációs-tábor sokadik generációjából.

Vagy költözzünk együtt a Farkasrétre, a 90 négyzetméteres, dohányzás-kisállat nem akadály jeligéjű polgári albiba. Minden cicával. A gyűlölködő Keke Máriával, a lányokkal, Sárikával és Gyöngyikével, és szeretteikkel, Sámsonkával, Sötétkével és Sipirckével, aki már néhányszor dorombolt.

Esetleg eressze szélnek az egész kis kompániát, egyet ide, egyet oda, elválasztva egymástól a családot. Mostanában aggódva figyelik Angyal Szását, nagyon jók, és látványosan ragaszkodnak egymáshoz. A sorsotok vagyok, gondolta Angyal Szása, és rémülten vette észre, hogy a macskák magukra hagyása az első gondolata, sőt gondolkodás nélkül sorsukra bízná őket és odébbállna. Ez azért félelmetes, ezek a lények, a családom, a lakótársaim, ki vannak szolgáltatva nekem és egyáltalán nem bízhatnak bennem. A sorsuk vagyok és elemi csapás, nyugodott bele angyal Szása a megváltoztathatatlanba.

És a többieknek? Jutott eszébe még Tükör és Iker, a kedvesei, akiktől szintén távolabb költözik. Ikrétől nem is lehetne távolabb, villog egy jelző itt. Tükre pedig már el is költözött otthonába.

Pucér behemót a vízben, nézi elkerekült szemében iszonyattal a kád széléről Sipircke.
Köszi, Sipirc, gondolta Szása.

És hamarosan valóban mennie kellett.
Újra bántalmazóvá vált, türelmetlen és agresszív volt a kicsikkel, és a lányokkal is.
Míg egy napon Sámsonkát lekapta Sárikáról, és kirakta az ablakon, kicsit meg is lökte a párkányon (nyugi, csak magasföldszint).
Idegesít, mondta el magának őszinte indulattal.
Idegesítette, ahogy Sárika nyakát szívja állandóan ez a kis kandúr. Csámcsog, ütemesen mozgatja a fejét, kis karjaival leszorítva Sárikát, aki jóságosan hagyja.

Dühít, mondja behemót Szása, és vadul szopna, de sajnos éppen kitették.

Türelmesen várnom kell, lehetőleg egyedül, amíg másokra veszélyes ciklusom elmúlik, rendelkezett angyal Szása, és tervezni kezdte, hová menekítse bántalmazott gyermekeit.
Angyal Szása hobbianya, akkor hagyja abba, amikor akarja. Atyák pedig nincsenek.

Sipircke következő élete csodás, erre számíthattunk is. Sipirc következetes volt: hitt a behemót gonoszságában, nem hitt az angyalokban és a macskákban. Rideg volt ez a következetesség, gyűlöletben élni és félelemben, miközben a többi macska ezt nem érti.
Sipircke igazi gazdát akart, egyet és örökre, teljes boldogságban végigdorombolni vele az életet, ahogy Sámson Sárikával. Élettársat, akár más fajút is. Bár behemóttal nehezen tudta elképzelni a jövőjét.
Röviden egy példátlan cicakarrier: Sipirckéért kerékpáros angyal érkezett. Erős magas hangon határozottan beszélt hozzá, simogatta a hangjával, kicsi egyetlenem, mindjárt mindjárt hazaviszlek, jó lesz nekünk, kicsi életem.
Sipircke hamarosan megnyugodott, az izoláltan élő házikedvencek körében híres médium lett, nagyon jól értette angyala nyelvét, és közvetítette üzeneteit távoli cellák felé. Szabadidejében tehetségesen festett, mindig szeretett a vizeslábosban pancsolni, angyala pedig tett le festékeket és papírt a padlóra.

Nos, Sámsonka nézőpontjából itt és most a következő történt: "Sárikához bújtam, féltem, angyal nem volt túl jókedvű, inkább vészterhes, Sárika kicsit megnyugtatott, tudom, hogy nem szabad hangosan szopni, de nem vettem észre, nagyon kellett rácsatlakozni egy anyára. Angyal egyszercsak eltorzulva odaviharzott, letépett Sárikáról, erősen markolt, alig kaptam levegőt és kilökött a párkányra. Remegtem. Így megszégyenített, sokadszor. Sárika moccanni sem mer, nem tud megvédeni, de pimaszul néz, az angyal őt nem bántja. Csak kicsit. Néha. Angyal nagyon jó, mert angyal. Pedig mi rossz cicák vagyunk. Árvák, és az is lehet, hogy cigányok."

Meg kéne kapnia az oltást, nézte Szása a párkányon hunyorgó Sámsonkát.
Elhanyagoló anyjuk vagyok, és még mindig nem vettem neki védelmet macskanátha, macskaleukózis, macska-aids és elhagyás ellen.
El kell hagynom őket, mondta magának, és kitárta az ablakot.

----------
A Jelenségek a gettóból korábbi részei:
Jelenségek a gettóból 1. - Háznagy Elza kalandjai Nyóckerben
Jelenségek a gettóból 2.
Jelenségek a gettóból 3. - Kultúrsokk
Jelenségek a gettóból 4. - Cicagettó 1.
Jelenségek a gettóból 5. - Cicagettó 2.
Jelenségek a gettóból 6. - Pénz-temető
Jelenségek a gettóból 7. - Válságstáb a Turul társasházban

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Versvasárnap - Menyhért Anna versei

2008.11.09. 09:37 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom folyóirat könyvtár menyhért anna

"Átlátod ezt te szépen,
mibe mentél bele.
Más nem vihet, te mész.
Testi kötődés kifejlesztve.
Beszélj hát szabadon."
Versvasárnap című rovatunkban ma Menyhért Anna három versét olvashatják.

CSALÓKA

Csal a látszat,
akárhonnan nézed.

Titkolni kell,
drukkoljanak érted.

Látszik néha,
mi van veled?

Üldögélsz a
piramison.

Szemek elől,
mondogatod,

fel vagy dúlva,
bizony, bizony.

Percek alatt
zsákutcába tévedsz.

Sohanapján
tejet iszom,

virágaid
meglocsolom,

bocsáss meg,
veszélyes.

Hét fejed van
mégsem tudod,

mikor mit
ne kérdezz.

TITOKHIÁNY

Nincs titkom.
Korábban persze lehetett volna.
Ami ma titok,
holnap csak emlékdarab,
elmondható.
Titokra vágyom,
mert szerelmet nem mondhatok.
Mást mit is féltenék tőled?

PIROS

Ess érzelmi csapdákba,
ne kíméld magad.
Ne hidd, hogy ezúttal
gyors vagy, hogy pörög
az agyad.

Átlátod ezt te szépen,
mibe mentél bele.
Más nem vihet, te mész.
Testi kötődés kifejlesztve.
Beszélj hát szabadon.

Orgazmusfüggő vagy.
Rúzsozd a szád.
Nagyobbra.
Seb, seb, marcipán,
édes, folyékony.

*****************

"Menyhért Anna
1969-ben született Budapesten. Az ELTE magyar–orosz, majd angol szakát végezte, 2002-ben szerzett PhD fokozatot. Tanított az Eötvös József Gimnáziumban, a Miskolci Egyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékén. A Balassi Bálint Intézet Hungarológia Tanszékének vezetője volt. 2000–2006 között a József Attila Kör elnöke, 2005 óta a European Writers’ Council alelnöke. 2008-tól a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület igazgatója. Az Anonymus Kiadó szerkesztője.

Megjelent kötetei: „Én”-ek éneke. Líraolvasás (Orpheusz, 1998); Egy olvasó alibije. Tanulmányok, kritikák (Kijárat, 2002); Elmondani az elmondhatatlant. Trauma és irodalom (Anonymus–Ráció, 2008).

Versei az Alföld, a Debreceni Disputa, az ÉS, a Holmi, a Jelenkor, a Műút, a Népszabadság és a Palócföld folyóiratokban jelentek meg.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Életszilánkok

2008.11.08. 12:11 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely folyóirat trauma könyvtár ladik katalin bumberák maja czapáry veronika ica viii. évad

"A szilánkok engem is elértek, felhasítottak, ajtókat és ablakokat vágtak, csak repültek ide-oda a teremben..." - 2008. november 6-án este héttől Ladik Katalin és Czapáry Veronika voltak az Irodalmi Centrifuga vendégei. Előadott performanszukról és a beszélgetésről Bumberák Maja beszámolóját olvashatják. A performanszról és az estről szóló teljesebb képriportot mai másik cikkünkben nézhetik meg. A Centrálban legközelebb november 20-án találkozunk, akkor Kiss Judit Ágnes lesz ICA vendége.

Bumberák Maja: Életszilánkok

„A folyamat"

A szilánkok engem is elértek, felhasítottak, ajtókat és ablakokat vágtak, csak repültek ide-oda a teremben, és légáramlás szabadult fel a lezárt nyílásokból, hogy mondtad, közlekedőedény, hát közlekedett itten sokminden, ez nem duál volt hanem multi, és nem folyékony, hanem légnemű... elindult a légáramlás, benne szavak, betűk himbálóztak egymásba kapaszkodva, magukat szívünkbe szőve, meg tojás, meg hiper-multi-funkcionális-mangán, színes tükrök, Tükörnő, tükörbanya, tüköranya, tükörkurva... Meg a jégmadár, aki NEKEM énekelt, csak elzavarták, szegényt.

„1. szilánk Az összművészetinőség"

Hogy hogy? Hogy akkor hoogy? Nem hallottam jól? Hogy hoogy, hogy akkor hoogy? Hogy akkor színésznő, ja miii, akkor az kurva, aranyom, nem hallottam jól, hogy akkor el kellett válni, a háziasszony nem lehet kurva (de, néha legyen, csak ne vigye tulzásba, tudja meddig van az addig!), a kurva nem lehet háziasszony, a színésznő lehet kurva, ja igen, persze mer' az kurva, de az írónő nem lehet, az ííírónő nem lehet kuuurva, azaz szííínésznő, mer' akkor összeomlik az íszteblismönt, akkor én most váljak el, akkor én most váljak el, akkor ez egy halva született ötlet?? Egy egy egy egy zéró összegű játszma? legyek inkább kuurva, a kuurva életbe, ez nem vicces...

„2. szilánk az anyám"

Vinnélek, vinnélek, csak tudnám, merre vinnélek... hát hogy mertek ti az anyámmal jönni? Hát hogy mer ez a kérdés egyáltalán előtolakodni, dolgozom az ügyön, na, mit akartok? Rajta vagyok, ICA, most miért csinálod ezt velem? Különben csináld, azt akarom, hogy csináld, érzem, hogy élek, és mennyiféleképpen, hát csak ennyi az ijesztő, meglátni ezt a sok réteget, ott benn a sebben, jé, ilyen vagyok, amikor megszorít a tenyere, az ICA tenyere, a Józsi tenyere, a Flóra tenyere, hát ki gondolta volna, hogy annyi minden megindul alatta.. látjátok, terelem a szót, hát nem az anyámról kéne? de az anyámról nem lehet, az anyámat ha valaki megsérti, ha az anyámat valaki felsérti, annak vége, annak én saját kezemmel tekerem ki a nyakát...

az anyám kalapácsujját lefűrészelték, az anyám bütykét lefűrészelték, áááááájjujáááááá, még mindig igazgatja a második lábujját, valahogy nem jól állították a helyére, az anyámat nem bánthatja senki, csak én, én sem akarom… az anyámhoz nem férhetek hozzá, mert abba bele kell halni, nem lehet kiárasztani semmit, nem lehet közlekedni, csak elviselhetetlen búrában érezni a szeretetet, de nem lehet szabadjára engedni, mert egy nagy hányás lesz belőle, amibe bel kell fulladni. Marad a duálbúra.

Magamat már meg tudom tartani, de az anyám esetleges összeomlását az őszinteség következtében, nem tudnám túlélni. Mi az, amit nem lehet kimondani?? Mi az, amit nem lehet kimondaniii? Az én Hófehérke anyám, akiért a herceg eljött a herceg fekete lovon, hát milyen jogon ébreszthetném fel őt, hát milyen jogon szakíthatnám ki a tündérmesék világából? Ez az ő választása! Anyám, könyörülj!

„3. szilánk én"

Elbújni, elbújni, de hova, az írásaimba, feloldódni mint a hipermangán, lilára, kékre zöldre színezni ezt a világot, de a testi jelenlét feszélyező üvegbúra, tekintetek találkoznak, látom a tekintetekben magam, és ez nem egyezik azzal, amit belül érzek, ott tátong közöttünk a léggel teli tér, amit belehelünk, én csak beledadogok néha, bár már nem zavar annyira a kontraszt, mint régen, csak figyelem, milyen nagy a szakadék, maradok, mert sírhatnékom van, és ezek az emberek is tanúi voltak annak, amitől sírhatnékom van, az ő hasadékaik sem zárultak be még talán, és lehet,hogy nekik meg nevethetnékjük van, igen, zavar ez a hülye búra, belül már írom, de nem tudom kimondani, nem tudom megkérdezni, zombi-lét – amin lyukat ütött a toll (meg a word).

„4. szilánk űrbelőve"

Kéne valami jó kis sebösszehúzó, nem, ne varrjátok be, elég, ha el tudom látni az otthoni teendőket, még dolgom lesz a sebekkel, oly sokat tudnak mesélni ezek. Még várni kell...

"A többi szilánk"

még nem szedtem ki

(Azon gondolkodtam, mihez van szokva az ember, elmegy egy irodalmi estre, és hazamegy egy szeretetcsomaggal, jól felpakol, aztán otthon horkol az ágyban. De itt ezt nem lehetett, itt élesben ment, mindenki bőrét viszi a vásárra. Hallelujah, van feltámadás.)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Egy Szeánsz képei

2008.11.08. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: fotó folyóirat ladik katalin czapáry veronika ica viii. évad

ICA november 6-ai estjén Ladik Katalin és Czapáry Veronika adtak elő közös performanszot, majd beszélgettek a szervezőkkel, Bódis Krisztával és Gordon Agátával - az estről most egy bővebb képriportban is beszámolunk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Bódis-filmek a Műhelyben: A Hétes telep élete

2008.11.07. 12:41 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film folyóirat szolidaritás cigányság bódis kriszta hétes balogh rodrigó

Kedves Olvasóink,
készül a beszámoló a tegnapi performansz-estről (Bumberák Maja írása), de addig is, míg a képválogatás elkészül, Bódis Krisztának, a Centrifuga egyik pörgetőjének november 12-én a Nyitott Műhelyben induló vetítés-sorozatát ajánljuk figyelmükbe.

November 12. szerda 19.00 - BÓDIS-FILMEK A MŰHELYBEN

Bódis Kriszta dokumentumfilmjei a Nyitott Műhelyben (Ráth György u. 4, a Déli pu.-nál) láthatóak. A most induló sorozat minden hónap második szerdáján jelentkezik majd. November 12-én Bódis Kriszta első nagyobb dokumentumfilmje, az Isten adóssága látható.

Az esten filmvetítésekkel, és a gyerekek alkotásait bemutatva a rendező beszámolót tart a 2008 augusztus 20-27-ig lezajlott második hétes telepi alkotótábor élményeiről, eredményeiről és a Bódis-módszerről.

Meghívott vendégek az alkotótábor önkéntesei: Solti Gyöngyi, Turai Katalin, Tóth Bernadett, Balogh Rodrigó, Palya Bea, Kökény Róbert, Nagy Ibolya, Vári Zsolt, Győri Zsolt, Fehér Judit, Maly Róbert, Császi Eszter, Borsi Éva, Maronovics Zsófia.

Isten adóssága - magyar dokumentumfilm, 2001, 53 perc

"A Hétes telepen 1998-2000-ig forgatott dokumentumfilmemben Budai Barnabás hétesi családjának életén keresztül igyekeztem bemutatni egy mesterséges, ipari városban létrehozott roma telep totális lepusztulását. Azt az elmúlt tíz évben tetten érhető tendenciát, ahogy a gettóba telepítés tarthatatlanságát a többségi társadalom részéről a kiszorítás taktikája váltja fel. A filmet három évig forgattam, a családdal /két keresztgyerekemmel/, és a teleppel azóta is tevékeny kapcsolatban vagyok. Kemény vaj című regényem hőseinek egy részét róluk mintáztam.

Budai Barnabás és felesége Barna Mária központi szerepet kapnak a hétesi alkotótábor programjának kivitelezésében. 1998 óta járok rendszeresen a telepre, tartom az emberekkel a kapcsolatot és a telep problémáit számtalan akcióval, személyes közreműködéssel igyekeztünk orvosolni.

A hétesiek sorsa ma már a felelősök és a "köz" tudatában van, tudomást kell vennünk róla. Az "adósságot" együtt kell törleszteni, ehhez hívok újabb és újabb társakat.
Mivel én "kívülről" már jól ismerem a Hétes törvényeit, az itt élők helyzetét, Barna pedig "belülről", jól kiegészítjük egymást. Az önkéntesek közül többen ismerik a közösséget, és viszont, az újakat így már könnyebb bevezetni. A Hétesben emberhez méltatlan körülmények között nyomorognak az emberek, ez teszi elsősorban kilátástalanná a jövőjüket. Tehetséges, és igyekvő embereket és gyerekeket ismertem meg, filmjeimmel és társadalmi szerepvállalásommal ezt szeretném megmutatni és közvetíteni. Velük és a társadalom egészével együttműködve pedig lehetőségeket teremteni ahhoz, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek."

A hétesi alkotótábor és a Bódis-módszer:

A Hétes telepi alkotótábor 80 családot, közel 200 gyereket érint. A tábor a Bódis-módszer kreativitás- és alkotásközpontú fejlesztő és esélyteremtő modellprogramja. A módszer abban különbözik az eddigi roma táboroztatástól, hogy a kreatív és fejlesztő foglalkozások a telepen zajlanak, így egyrészt olyan gyermekek számára is elérhető az élmény, akik lemaradoztak az iskolából, vagy akik sohasem nem jutnak el nyári táborokba, illetve a fiatal anyukákon keresztül a telepi családok is részt vesznek az összetett programokban, segítőként, játékvezetőként vagy alkotóként.

A foglalkozások mellett a gyermekek élemet kapnak, illetve a családok számára összeállított csomagból (közös) ebédet. A módszer alkotáslélektani és pszichoterápiás-, egymással összefüggő folyamatokra épít. A létrejött alkotásoknak továbbiakban nyilvánosságot, publicitást szervezünk. A módszer újszerűsége és eredményessége többek között abban rejlik, hogy közvetlenül elérhetővé teszi a specifikusan felépített programokat, mert helyi körülményekhez alkalmazkodik, helyi igényekre koncentrál és helyi, speciális kérdésekre keresi a választ kölcsönösen a benne résztvevőkkel. A folyamat autonómiaerősítő, egyenrangú párbeszédre és kölcsönös együttműködésre épül. Középpontjában az empátia, a megértő, elfogadó, szeretetteljes figyelem áll, mely elsősorban az alkotást gátló tényezők felszabadításával ötvözve alapjává válik a különféle irányú fejlesztéseknek.

Az esten belépődíjat szednek, ennek összege 800 Ft

Még több a Hétes telepről és a hétesi alkotótáborról:
Szakmai beszámoló a 2007-es Hétes telepi programról
Hétesi napló, 2007. augusztus 26.
Hétesi napló, 2007. augusztus 25.
Hétesi napló, 2007. augusztus 24.
Hétesi napló, 2007. augusztus 23.
Hétesi napló, 2007. augusztus 22.
Hétesi napló, 2007. augusztus 21.
Hétesi napló, 2007. augusztus 20.
Hétesi napló, 2007. augusztus 15.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kettőszázkilencvenkilencedik hálaének (Napsugár-bakó)

2008.11.06. 15:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers folyóirat ica viii. évad

"Hegyeket perel a pernye és
a korom kivirágzik -- Fekete
kocsányon dűlöngél az Este
míg a Telihold hidege testbe
költözik..."
Polgár Julianna versét a mai est kapcsán közöljük, hiszen azt Ladik Katalinnak, az irodalmi Centrifuga mai estje egyik résztvevőjének ajánlotta.

Polgár Julianna: kettőszázkilencvenkilencedik hálaének.
(Napsugár-bakó)

Gyönyörű Gyöngyszavúmnak
(és Ladik Katalinnak születésnapra)

Ahogy távozik ahogy érkezik

lángra kap a Reggel az Alkonyért

mint a Nap -- És vasfüves fészkén

a főnixmadár alázattal áll

várja napsugár-bakóját -- Az

önégetés vagy az újjáéledés

hamuját hordja szét a szél

- az ostoros dörrenés-dürrögés -

Hegyeket perel a pernye és

a korom kivirágzik -- Fekete

kocsányon dűlöngél az Este

míg a Telihold hidege testbe

költözik -- A "megfagyott lélek"

ilyen elhagyott jámboran jeges

(mint megszálló szibériai menet)

Ahogy érkezik ahogy távozik

fölizzik kialszik - "lent és fent" -

1996. október 25., Budapest

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs 3. rész

2008.11.06. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat folyóirat szerelem könyvtár cigányság szécsi magda szerelemküszöb

„Ma éjjel úgy akarok rólad álmodni, hogy csak ketten vagyunk!, te meg én, és szeretjük egymást a mi szigetünkön! (Vagy megint „TÁVOLODVA KÖZELEDEK”??! (...) Nem baj! Akkor éljen a zene! Úgyis nekem volt/van igazam, viszont neked, (csakis neked) LESZ igazad... mert hagyom!” – Szécsi Magda szerelemkollázsának harmadik, befejező része.

Szécsi Magda Szerelemküszöb című kötetének újabb részét közöljük. A Szerelmküszöb írásai nyomtatásban nem jelentek meg. ICA-n olvasható részei: Szerelemküszöb - 1. rész; Szerelemküszöb - 2. rész; Darinka; Húsevővirág; Emlékek temetője; (sms) szerelemkollázs - 1. rész; (sms) szerelemkollázs - 2. rész; Hiány; Meztelen idegekkel; Éhség; Halálos ősz. Az (sms) Szerelemkollázs című részt három részletben adjuk közre – a harmadik részt olvashatják. Az írást a szerző képei kísérik.

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs 3. rész

Néha eszembe jut, hogy te is, én is a Kádár rendszerben lettünk felnőttek. Olyan felnőttek, akik gyerekkorukban sokszor kaptak hazugságokat, féligazságokat, alattomos jelmondatokat, útravalóul az élethez, őszinteség helyett, mi mégsem váltunk hazuggá és képmutatóvá, pedig talán jobb lett volna! (A régi világban épp úgy, mint a mostaniban, csak a hazugok érvényesülhetnek igazán!)

***

Gondolod túlzás lenne azt állítani, hogy az emberiség 80 százaléka anyagias, 10 SZÁZALÉKA NEM NORMÁLIS, a fennmaradók, meg ezek véres szájú kritikusai? Hülye kérdés? Nem baj! Én nem vagyok normális…(!)

***

Álmomban (megint) meztelen voltál! Egy fa mögül néztem (meztelenül), ahogy elborítod a nődet gyöngyvirággal, tetőtől talpig, de úgy, hogy majd megfullad tőle. Te meg csak raktad, raktad, raktad rá a virágokat, csupa gyöngyvirágot! Nagyon rosszkedvűen ébredtem! Úgy éreztem, tisztában vagy valamivel, csak letagadod önmagad előtt is. Vagy én vagyok ez? A gyöngyvirág egyébként, nem tartozik a kedvenceim közé, mint a vörös rózsa, vagy a piros tulipán. A GYÖNGYVIRÁG (nyugodtan megkérdezheted egy kertésztől), A LEGÖNZŐBB NÖVÉNY! Méregfelhőket bocsát ki magából, és elpusztít maga körül mindent, azért, hogy a talaj tápereje és a napfény csak őt, őt, őt táplálja! Tulajdonképpen sértő is lehet, ha egy nő, gyöngyvirágot kap egy férfitől. A nőd lehet, hogy egy segítőkész angyal álarcát hordja, de az biztos, hogy nem csaphat be mindenkit a viselkedésével. (Téged sem!) Az a nő egy gyöngyvirág elölről, hátulról, a belsejéről nem is beszélve!! Utálom! Utálom! Utálom a gyöngyvirágot!!!

***

Ui.: Ma éjjel úgy akarok rólad álmodni, hogy csak ketten vagyunk!, te meg én, és szeretjük egymást a mi szigetünkön! (Vagy megint „TÁVOLODVA KÖZELEDEK”??! (…) Nem baj! Akkor éljen a zene! Úgyis nekem volt/van igazam, viszont neked, (csakis neked) LESZ igazad… mert hagyom!

***

Azt hiszem cigányom, hogy én vagyok az egyetlen nő a világon, aki sírva tud fakadni örömében attól, hogy esik az eső! Mi történne velem Indiában monszun idején? Spontán orgazmusok sora? Elmeosztály fehér ágya? Vagy… vagy… te? (Különös erotikus konfliktusaink lennének, de ahogy magunkat ismerem, egyikünk sem adná fel az utolsó kenetet a másik szexualitására…)

***

Ui.: A szerelemnek és Istennek (szerintem), racionális okai vannak, de ezek magja és mibenléte egy emberi agy számára hozzáférhetetlenek. (Az állatok, úgy tűnik, jobban értik Istent és a szerelmet. Pl.: Egy kutya és egy kecske sosem szeretne egymásba, de olyan már volt, hogy ember beleszeretett egy szamárba.) SZERELEM ÉS ISTEN BENNEM ELVÁLASZTHATATLANOK, talán, mert annyira vágyom rájuk, amennyire nem értem őket! Mivel nekem te vagy a szerelem, világosíts fel, és „a haza fényre derül…”

***

Ha a közömbösség és a vágytalanság egyenlő a tudat elernyedésével, akkor MIÉRT feszülsz rám 3 óránként? Te így vagy öntudatlan?

***

Ha nem vagy boldog a párkapcsolatodban, akkor miért nem lépsz ki belőle? Függsz TŐLE? Tudod, kik lehetnek párfüggők? Ez nem titok, minden női magazin ezt harsogja, a mi lapunk is, mert az emberek boldogtalanok a kapcsolataikban. (Azt gondolják, hogy nem szerethetők önmagukért! Egyébként én is ezt hiszem magamról…) Párfüggők lehetnek az alacsony önértékelésűek, akik félnek az intimitástól, és azok is, akiknek nagy az igényük a megerősítésre. Ha ezek mindkettőnkre érvényesek, nem biztos, hogy boldogok lennénk egymás mellett, úgyhogy FÜGGJ OTT INKÁBB!!! Én félek a kudarctól! Téged is a kudarctól való félelem mozgatott, amikor azt írtad, hogy „Jó akarok lenni hozzád!”? Aztán elhallgattál…

***

Ma üresnek, csúnyának, és öregnek érzem magam! Azt hiszem, nagyon elcsesztem az életem. Ilyenkor szoktam ÖNKÉNTESNEK jelentkezni egy szeretetszolgálathoz. ÖNGYÓGYITÁSKÉNT, 3 napot fogok dolgozni egy VIII. kerületi elfekvőben. Legutóbb, napokig takarítottam a hányadékot drogosok után. És SOKKAL JOBBAN ÉREZTEM MAGAM LELKILEG!

***

Eszméletlen sms-eket kapok A MUNKAHELYI HÁREMEDRŐL!!! Te nem tudod, hogy házinyúlra csak a hülyék lőnek???!

***

Ui.: Kezd omlani a szerelemgettó fala!!!

***

Nem írtam pár napig, mert nehezen (egyre nehezebben) tudom túltenni magam a rólad szóló híreken! Persze hozzászokhattam volna már a nőügyeidhez. MÁST SEM TESZEK 18-20 ÉVE, MINT A FORGALMAT NÉZEM A GATYÁDBAN. Nők nők után – dögunalom! Néha becsúszhatna már egy fiú is titokban! Neked kifejezetten tehetséged van a titkos kapcsolatokhoz, és a flörtökhöz! Ez a nagy flörtölési mánia, valami megrögzött betegség nálad?! AMENNYIRE TETSZENI AKARSZ, ANNYIRA NEM ÉRZED FÉRFINAK MAGAD, VAGY MI? Nem értelek cigányom!!! De oké! Legyünk barátok!

***

Amikor visszafelé áramlik az idő bennem, ÚGY ÉRZEM, BEKÖVETKEZHET MINDEN, AMITŐL FÉLNI SZOKTAM!!!

***

Álmomban 1916-ban találtam magam. Te voltál a nő, és én a férfi. Anyád egy jelenlegi szeretőd volt, és éppen azt magyarázta, hogy 1 darab tojás 10 koronába, 1 könyv 16 koronába kerül. Amikor felébredtem, az volt az első mondat a rádióban, amit meghallottam, hogy „1916-ban egy kubikus 1 koronát kapott egy egész napra…” na, szólj hozzá! Hát, nem elképesztő az egész?!

***

Szerinted a fájdalomküszöbnek van köze a szerelemküszöbhöz? Te hányféle szerelemről hallottál? Próbáltam leírni, hogy én hányról, de ez nem valami sok: GYEREKKORI szerelem, ELSŐ szerelem, GYILKOS szerelem, TESTVÉRszerelem, PLÁTÓI szerelem, ÖREGKORI szerelem, ALÁZATOS szerelem, ÉRDEK szerelem(?), FÉLTÉKENY szerelem, TÁVszerelem, PERVERZ szerelem, SMS szerelem… ÖRÖK szerelem! Mekkora hülyeség ez! Felejtsd el!

***

Otthagytam a lapot! (Minden hülyéből én csináltam okosat!) Most nagyon tudom szeretni magam! Vagy inkább tisztelni! Többször kellene jó döntéseket hoznunk, hogy állandósuljon bennünk, magunk tisztelete! Fantasztikus ez az érzés. Ajánlom neked is!

***

Ui.: Egyik percről a másikra képes vagyok kiábrándulni bármiből: emberekből, munkából! Ez néha félelmetes!

***

Te mindig képes vagy megállapítani, hogy mikor pózolnak az emberek és mindig meg tudod különböztetni a hamisat a valóditól – a munkádban! A szerelemben erre miért nem vagy képes?!

***

Mi vagyok én neked? Valamiféle SEGÉDESZKÖZ? A hétköznapjaidba beépített idegen anyag, hogy jobban becsüld az ünnepeket? (Húzz te a forrásmunkádba jó mélyen, és maradj is ott!!! MA NAGYON UTÁLLAK!!!)

***

Miért borulsz ki mindig a borítékaimon? MERT ŐSZINTÉK?! Hát ki lehetne a te megingathatatlan szekuralizált világképed, ha nem én?! (Írtam már, hogy bennem a szerelem és Isten elválaszthatatlanok…)

***

Neked a szerelem mindig az, amit veled tehetnek, és nem az, amit te tehetsz?!

***

Ma bánatomban Mozartot hallgattam kivételesen. Tudod, hogy a G-moll szimfónia, mind a négy tétele benne van a szemeidben? Maximálisan muzikálisak azok a gyönyörű, fekete látószerveid! De tényleg!! Tök ováció… fejtől, ölig…

***

Jaaajjjj! Szakad az eső! (Bennem is! Ha benned nem, akkor ez vereség, a sok hibáért, megsebzett álmaidért.)

***

Mitől lettek mostanában ennyire rugalmasak a szerelem és a zene (műfaji) határai? Te tudod, cigányom?

***

Szörnyű ócska szobrokat láttam ma egy kiállításon! Bánom, hogy időt szántam rá! A pasinak szerintem orvosra lenne szüksége, ehelyett lehetőséget kap, állami támogatást, milliókat, mert nem hozzáértők osztogatják a pénzt! ZENÉLT egy vörös kőből kiálló réz fallosz, amibe egy HATODRENDŰ kortárs KÖLTŐ VERSÉNEK 6 SORÁT VÉSTÉK. Még ez volt a legnézettebb a sok szar között. Meg is mondtam a „művész” úrnak, hogy semmilyen modern forma, semmiféle műfajkeverés nem képes elleplezni az ürességet! Azt válaszolta: „Dugnod kéne egy nagyot végre, szépségem!” Mekkora hülye ez!!

***

Láttam egy ősz hajú, idősebb embert görkorizni az Erzsébet körúton. Az volt a pólójára írva: „A cél az marad, ami volt: az ember, az ember élete, boldogsága!” Jókedvem lett tőle. Látod, milyen kevés kell nekem az örömhöz? És neked? Neked, mennyi kell?

***

Akárhányszor meghallom a szeretőd nevét, átsuhan a fejemen egy szörnyű kép: patkányok menekülnek ki a hüvelyéből. KI, az oké! De HOGYAN és főleg MIÉRT kerültek BE ODA ezek a dögök?! Mindig megborzongok a lehetséges választól! Előttem már tilos kimondani a vezeték- és utónevét is! Félholt vagyok az undortól…

***

Olyan érdekes, hogy ELMÚLIK TŐLED MINDEN FÁJDALMAM, ÉS ROSSZKEDVEM, HA ESZEDBE JUTOK! IGAZI FÁJDALOMCSILLAPITÓ VAGY, mint másoknak a Cataflam, a mák ópiuma, a nadragulya, a mandragóra, a kokain. A mandragóráról eszembe jutott, amit egyik orvos ismerősöm mesélt. Szerinte, már az ókorban is ismerték a fájdalomcsillapítást, és a növények levelét, például műtét közben, nem csak a beteg rágta, hanem az orvos is, mert, ha nagy fájdalmat érzett a beteg, akkor a nyállal kevert kokaint beleköpte a sebbe, hogy elérzéstelenítse. Ez nem lehetett semmi! Ma ki merne drog hatása alatt műteni, na nem? Hogy a cigányok mivel és hogyan csillapították a fájdalmukat régi korokban, arról senki sem tud semmit! (Kár. Mert amilyen nagy ma a szegénység, és amilyen drágák a gyógyszerek, szükségük lenne a régi tudásra.)

***

Kerülöm egy ideje a politikát az smseimben, mert azt mondtad, hogy az ilyen jellegű üzeneteimet megmutatod a nődnek… ez nem tetszik nekem!!! A farkad neki nem elég látnivaló?! (NEKEM ELÉG LENNE…)

***

Egy kamaraerdei lovardába mentem lovakat fotózni a 18-as villamoson ma reggel, ahol egy megtermett, bőrkabátos fazon azt mondta nagy hangon: „Ezt hallgasd meg akkor Ágikám! 40 éves korában az ember, ha a szexuális élete rendben van, nem lesz szerelmes! Erre a betegségre 10 éves korában fogékony az ember. Harmincon túl már nem veszélyes, aztán ismét ALATTOMOSAN MEGTÁMADHATJA ÖTVENEN FELÜL! AKKOR HALÁLOS VESZEDELEMMEL JÁRHAT…” Na, gondoltam, mekkora hülyeség ez! Aztán eszembe jutott, hogy hány éves vagyok, míg te 6 évvel vagy idősebb nálam (ideális korkülönbség), és így talán még igaz is lehet, hogy halálos veszedelemben vagyunk… (de nem vagyok én ilyen szerencsés. Sajnos!)

***

Nem unsz még, cigányom?

***

Ui.: Persze miért unnál? Hiszen CSAK 7 éve smsezünk!!! Semmiség…

***

TE JÓ ÉG! OLYAN HIREK JÖNNEK RÓLAD, HOGY MEGHALOK!!!

***

Azt írtad: „Csak te hajózol. Én állok.” Hát, ezt észrevettem… (amúgy, KIRE ÁLLSZ?)

***

Olyan furcsa, hogy egy városban élünk, mégsem találkoztunk már 5 éve. Könnyen hihetném azt, hogy nem is vagy valóság, mert beszélgetni sem szoktunk! Másokkal találkozol, másokkal beszélgetsz, mégis bennem vagy tény! A tények is sokfélék lehetnek, mint az igazság, de azok nem letagadhatók… veled kapcsolatban a tények (ahogy te is), valóságfelettivé olvadnak…

***

Azok, akik látják kínlódásomat, hogy képtelen vagyok nyugvópontra jutni miattad, nem kedvelnek téged. Pedig nagyon kellene szeretniük, titkos belső erőtartalékaid miatt, amikkel segíted átalakulásomat. NEM TUDJÁK, HOGY AZ ALAKITÓ ÉPP ÚGY SZENVED, MINT AZ ALAKITOTT…

***

Szánalomból adtad oda magad sok nőnek, ha már annyira akartak. Ez nem baj! Így voltál önmagaddal azonos, soha sem öncélú. Mégis máig kísértenek a múlt elintézetlen emlékei. Tudom, mert ki-be sétálok az agyadban. Nem kell mondanod semmit arról, hogy hol keressem a mai gyanakvások és torzulások csíráit…

***

Álmomban, nagyméretű kék, zöld, barna cigányzászló színű falat láttam, amire az volt írva, hogy az öntudatos gondolkozás dimenzióiba engedj be mindenkit, de AZ ÉRZÉSEID VILÁGÁBA CSAK ENGEM! Én írtam, magamra ismertem abban az őrületben, amivel a lelkedet akarom: kizárólagosan! Van ebben valami ördögi lelki szegénység, nem? Úgy sajnálom magam…

***

Tudod, azzal a nővel nem az a gond, hogy megkívánt téged! Hanem az, hogy tudja, ezer éve szeretlek, és mégis rád hajtott, mint részeg kocsis a bibliára! Honnan veszi azt a kurva nagy önbizalmat, hogy kell neked, és, hogy én kevesebb vagyok nála?! Mert te ezt sugallod felé, a viselkedéseddel? Viselkedj jól! Bár a sebzett emberek nem tudnak helyesen viselkedni. Nem lesz ennek jó vége, te cigány!!!

***

Mi az az etikai krízis az ujjadon? Csak nem egy fehérarany gyűrű? Ohh! Ahh!

***

Esténként mostanában Kosztolányit olvasok. Szeretem. Azt írja egy helyen: „A gyöp a szegények szőnyege…” Milyen szép, egyszerű és igaz ez! Miért nem tudok én ilyet írni?!! Nagymarosi barátnőmnek is ezen keseregtem egy levélben. Még nem válaszolt. De fog! Nem úgy, mint te…

***

Megfigyelted, szerelmem, hogy a gyümölcsök közül a dinnyében van a legnagyobb törekvő erő a finomra? A narancs meg olyan ízeket produkál, mintha igazságot ismételne. Mégis almából eszem a legtöbbet, mert eszembe juttatja, hogy király vagy, aki nem akar semmit, csak egy almát, amivel egész évre jól lakik. Én akarok az az alma lenni… de te biztosan nem emlékszel erre a mesémre… (az arcomra emlékszel még?)

***

Olyan valószerűtlenül fekete a szemed, mint a csodálkozásom azon, hogy olyan valószerűtlenül fekete a szemed… (pedig mindkettő igaz.)

***

A helyzetek kihívása belső adottságoktól is függ. Nagy kihívás vagy nekem, nem vagyok a helyzet magaslatán, de ennek semmi köze ahhoz, hogy az Alföldön születtem… (na, ezt majd még újra gondolom!)

***

Nekem folyton elindulnom kell, neked meg folyton visszatérned! Mégis egyformán szaggat meg az élet bennünket!

***

Emlékszel, amikor a Váci utcában beültünk egy helyre, ahol meztelen nők táncoltak rudakon? Na, ott, akkor éreztem meg először, hogy két világ közt őrlődsz, de csak egy „molnárod” van, aki rosszul őröl, de EZ A ROSSZ TÖRVÉNNYÉ MEREVÜLT BENNED! Amikor elváltunk, arra gondoltam, menthetetlen vagy. (Meg én is, csak más okból…)

***

Elegem van abból, hogy ha hajléktalanok közé megyek anyagot gyűjteni, azt mondják rólam, hogy hajléktalan vagyok, ha kurvák közé, akkor kurva vagyok, ha leszbik közé, akkor leszbi vagyok! De, ha cigányok közé megyek, akkor nem mondják, hogy cigány vagyok, csak azt, hogy valamilyen vagyok, ami nem cigány… undorító ez az egész! Én el tudom dönteni, hogy mi vagyok, ki vagyok. Te mit gondolsz rólam?!

***

A tévében egy történész asszony beszélt a náci bűnökről. Mindig padlót fogok a témától, mert itt őrzöm a génjeimben valami csoda folytán, nagyapám félelmeit, aki ott halt meg a lágerben, de az asszony egyszer sem említi meg a cigányok nagyipari módszerekkel végrehajtott kiirtását, mintha a mi elődeink csak nyaralni mentek volna Auschwitzba. Csúcsteljesítmény, hogy mos ez egyszer nem sírok, nem dühöngök, csak mély csend lesz bennem, mint azokban a katonákban, akik először látták meg a koncentrációs táborok csont- és hajhegyeit…

***

Tegnap jó nagyot estem futás közben, de felpattantam és futottam tovább. A kádban jutott eszembe, hogy a földre eséssel magamat ölelem át a földben, hiszen az sincs másból, mint én: vas, kalcium, stb., úgyhogy pontosabban fogalmazok akkor, ha azt írom neked, hogy reggel megbotlottam: magamban! És ha ez igaz, akkor minden ember önmagát öleli a másik emberben is. (Na, jó ez kellemesebb lehet, mint egy hasra esés…)

***

Ui.: Ha arra vágyom, hogy megcsókoljalak, akkor tulajdonképpen csak ásványhiányom van?

***

A legtöbb szerelem, azért megy tönkre sok más ok mellett, mert a partnerek összekeverik az egyik embert, a másik emberrel, és belegondolják a másik jelentését abba, akit kevésbé szeretnek! De ez ugye, veled, soha nem fordulhat elő?!

***

Annyira szeretem benned, hogy szabadabb vagy, mint az életed… csak nem tudsz róla!

***

Nem megy ki a fejemből az a mondatod, hogy „Te hajózol, én állok…”, mert végtelenül sajnállak a mozdulatlanság terhei miatt…

***

Egyszer azt mondtad, hogy félsz a csapdáktól. Gáll Istvánnál olvastam, hogy „A csapda nem más, mint feladat. Minden feladat csapdákat rejt, a tévutak csapdáit, s amikor megsokasodnak a feladatok, megszaporodnak a csapdák is: a nagy korokat a tévutak sokasága jellemzi.” Azt hiszem, jogosan félsz…

***

Láttam ma egy magyar színésznőt, IGAZIT, aki nem a seggétől lett valaki! Neki még azt is elhittem, hogy levegővé vált, pedig ott állt előttem, és azt mondta, ki kellene találni engem, ha nem lennék. Ettől eseménytömeggé váltam és még mindig szortírozom a történéseket…

***

Néha más számra tévednek az smseim! Ma kettőt küldtem félre a 30-as mobilod helyett, egy 20-asra, ami szintén 474-el kezdődik, és amire válasz is jött: „Nagyon meg tudnálak baszni!!!, írta az idegen pasi, és én arra gondoltam, hogy az élet legsötétebb bugyra a férfiak lába között végződik, de a nők lába között kezdődik. Persze nem válaszoltam neki, és pár napig elfojtottam magamban, az erotikus fantáziálást…

***

Ma annyira megtaláltam magamban a cél és eszköz összhangját, hogy a tetteim reneszánszukat élték. Kár, hogy ez téged nem motivált…

***

A híradó tele volt gyilkossággal, kiskorúak megrontásával, fajtalansággal, vérfertőzéssel, pedig csak gazdasági statisztikát olvasott fel a rosszarcú bemondó. Átkapcsoltam az esti mesére. Hát az én idegeim sincsenek kötélből, a látószerveimről nem is szólva…

***

Ui.: És ha már statisztika, a rádióban meg azt mondta egy fáradt őslény, hogy „valamelyest javult a baleseti SLAMASZTIKA…” és gáz helyett: „gaz vita kezdődött!” Bevezetném a HALLGATÓI VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉKOT, úgy is, mint utolsó esélyt, a fizetések rendezésére, bár én nem fizetésből élek, de akkor is! Egyébként te elhiszed, hogy Magyarországon a bruttó átlagbér 2007-ben, Budapesten: 238. 300 Ft, az országos átlag pedig: 172. 000 Ft? Én nem hiszem el!!! Jóval alatta marad ezeknek… pláne a romáknál!

***

Az álmodozások törvényei szerint, te vagy az, aki lenni szeretnék, de csak akkor, ha szeretsz engem.

***

Így érthető, hogy csak ritkán akarok te lenni, mert utálni és kinevetni magamat én is tudom…

***

Nincs két egyforma cigány, mégis tojásként kezelnek bennünket, ezért akad meg a rántotta a torkukon…

***

Álmomban habkönnyű dalszöveget kértél tőlem és én ezt írtam neked: volt már így/hogy nem volt sehogy/kilátástalan volt/a holnapod/nem tudtad/mi lesz veled/lesz-e szerelmed/lesz-e kenyered/csak ültél/és nézted a falat/szomorú volt fejedben/minden gondolat/. A refrént egy néger fiúval énekelted: de kiderül az ég/mindig kiderül, ne félj/holnapra új fényt szül a nap/ugyanúgy semmi nem marad/. – ki lehetett az a fiú? Nem tudom…

***

Ma úgy kért pénzt tőlem egy hajléktalan, hogy „apám kőműves volt, anyám súlyos beteg…”, és én hirtelen azt hittem, hogy ő a betegséget is foglalkozásnak tartja! Persze adtam pénzt, de még sokáig csodálkoztam a mondaton…

***

Jaj, olyan egyedül vagyok!, hogy örülni tudnék egy lélektelen elektromos pásztor kisülésének is, ha miattam teszi…

***

Bontom a rétegeket rólad, és még mindig nem tudom mit találok az utolsó alatt! (Talán a magam halálát…)

***

Látod cigányom? Látod?! Amitől félünk előbb-utóbb valóban bekövetkezik!!!! 2002-ben azt írtad, hogy én nem beléd vagyok szerelmes! „Az érzelmeid, vágyaid szépsége, gazdagsága, mélysége varázslatos. Ezt érzed és szeretettel, de tévesen nekem tulajdonítod…” Emlékszem mennyire kiborultam ezen! Épp úgy, mint ma, amikor megtudtam, hogy ZENÉT IRTÁL, annak a tehetségtelen, közönséges szobrásznőnek!!! Hát, itt a vége, fuss el, akivel akarsz! Soha nem írok többet! A szellemi-lelki megcsalás (árulás!!!), mélyebb és fájdalmasabb számomra a testinél! Ez már nem 5 napos hallgatási kategória! Nagyon fájsz nekem! De EZT NEM FOGOM TUDNI MEGBOCSÁTANI, MÍG ÉLEK!!!

***

Ne sírj! Minimum egyszer az életben mindenki főnixnek néz egy vetési varjút… ez alól mi sem vagyunk kivételek! Nem?! Üdv a (zene) szerszámodnak! Írj sok zenét… szia!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Lévai Katalin: NŐI MAGÁNTÖRTÉNELEM

2008.11.05. 10:00 | luckylany | 2 komment

Címkék: ajánló történelem szex folyóirat szerelem lévai katalin tanulmány

"Történeteik minden értelemben "belül" játszódnak, a személyes létszféra, a ház, az otthon és a lélek határain belül. Egy-két kivéte1től eltekintve az írásokban tökéletesen kettéválik a személyes és a politikai, a belső történések és a külső politikai események között nincsenek érintkezési pontok. Az emlékezés az érzelmes-intuitív gondolkodás formájában történik, amibő1 többnyire hiányzik a tudatosítás, az önreflexió és az önirónia. Nem szívesen tekintenek ki az érzelmek védőpalástja mögül. Mi az, amit nem akarnak tudomásul venni az emlékezők? Mi az a tiltott tudás, aminek nem mernek a közelébe férkőzni?" - kérdezte Lévai Katalin az 1997-ben kiírt pályázatára beérkezett 327 női siker-vallomás kapcsán. Arra kérte a női hallgatókat, írják meg, milyen sikertörténeteik vannak. Vajon mennyit változott a helyzet az elmúlt tíz évben?

Lévai Katalin: Női magántörténelem

1997-ben az Egyenlő Esélyek Titkársága vezetőjeként meghirdettem egy rádiós palyázatot, amelyben arra kértem a női hallgatókat, hogy írják meg sikeres élettörténetüket. Valójában nem hagyományos sikersztorikat vártam, sokkal inkább arra voltam kíváncsi, hogy mit jelent és hogyan értelmezhető a nők számára a siker. Minden várakozást felülmúlt, hogy a hívó szóra 327 írás érkezett, és ily módon egyedülálló történeti "gyűjtemény" birtokába jutottam. Mivel a palyázat sem formai, sem tartalmi megkötöttségeket nem tartalmazott, az írások hagyományos szociológiai feldolgozásával nem kísérleteztem. Helyette olyan nézőpontból közelítettem meg az írásokat, amelyet jobb híján érzelmi-szociológiai nézőpontnak neveznek, és ami segít abban, hogy a szereplők cselekvésein és érzelmein keresztül különféle létezési módokat bemutathassak. Elfogadva Giovanni Levi megközelítését, mely szerint az egyéni életsorsokat nem azért vizsgáljuk, hogy az egyedi életutak rekonstrukciójához eljuthassunk, hanem azért, hogy egy társadalmi csoport jellemzőit az életpályákon keresztül meg tudjuk jeleníteni; én is a tudomány "mikrohullámán" utazva a mikrotörténelem-írás hívéül szegődtem.

Tiltott tudás az érzelmek birodalmában

A női valóságpróza birtokában számomra e1ső kérdésként az fogalmazódott meg: mennyiben különbözik ez a férfiak írásaitól.
A dokumentumpróza nem szépirodalom, bár a legjobb írásoknak kétségkívül irodalmi, esztétikai értékük is van. A beérkezett önéletrajzok többsége megrendítő, erős hatású írás, a legtehetségesebbek tollából pedig hiteles kordokumentum, amelynek értékét nem csupán tartalma, hanem nyelvi szépsége is bizonyítja. Vannak életrajzok, amelyeken az átélt személyes múlt felidézése nyomán átsüt az írás öröme. Az emlékek írásos megörökítése egyfajta számvetés a sorssal, önigazolás, de több is ennél: a megszerzett tudás, tapasztalat átadása, és mindenekelőtt az érzelemé, amely minden írásban uralkodó. A női önéletírásokat valószínűleg éppen ez különbözteti meg a férfi élettörténetektő1. A női írások középpontjában a magánélet érzelmes eseményei állnak: a szerelem, a házasságkötés, a gyermekek születése. E sorsfordító történések az életrajzok leghangsúlyosabb részleteiként emelkednek ki, különösen akkor, ha viszontagságokkal és küzdelmekkel jártak együtt. Mellettük számtalan külső esemény érdektelenségbe vész, kívül reked az e1beszé1ő horizontján, a nagypolitika viharai legfeljebb háttérzöngék a személyes életutak feltárása során.
A nők magántörténelmet írnak, amelyből következetesen kizárják a "nagy történelmet". Pártkarrierről mint sikertörténetről egyetlen írás sem szól. E1ső olvasásra úgy látszik, mintha a történelem csak megtörténne a szereplőkkel. Visszatérő motívum a megvalósulatlan elképzelések megjelenítése: a be nem teljesült vágyálom, a szakmai siker és egy több rétegű életpálya után érzett vágyódás, amelynek útjában anyagi kényszerek, magánéleti megfontolások, sorozatos gyermekszülések és megoldatlan családi konfliktusok állnak. "Kötelezettségeim és szellemi igényeim állandó harcban állnak egymással életem során. Idővel el is felejtkeztem a húszévesen magamnak tett ígéretemről, olyannyira, hogy már nagyok voltak a gyerekeim, de a hivatás még a terveim között sem szerepelt." A középkorúak és az idősebbek egészen természetesnek találják, hogy a családi élet kedvéért feláldozzák a karrierjüket. A lemondásért a férj és a gyerekek sikere nyújt kárpótlást. "Arról ábrándoztam, hogy ha majd nyugdíjas leszek, bepótolom mindazt, amit harmincévesen abbahagytam."
Találkozunk boldogulástörténetekkel az "épülő szocializmusban", ahol ugyan mindent átitatott a történelem, de az életrajzírók erre alig tesznek utalást. Vagy valóban nem látják, vagy nem akarják látni azokat a korlátokat és kényszereket, amelyeket a politika és a gazdaság irányváltásai az útjukba állítottak, és nem fedeznek fel összefüggést az egyéni sorsutak és a társadalmi mozgások változásai között. "Ha néha felöklel az élet, én azonnal talpra állok, és nem engedem, hogy tehetetlen zsákmánynak tekintve, súlyos lábát rám tegye." Történeteik minden értelemben "belül" játszódnak, a személyes létszféra, a ház, az otthon és a lélek határain belül. Egy-két kivéte1től eltekintve az írásokban tökéletesen kettéválik a személyes és a politikai, a belső történések és a külső politikai események között nincsenek érintkezési pontok. Az emlékezés az érzelmes-intuitív gondolkodás formájában történik, amibő1 többnyire hiányzik a tudatosítás, az önreflexió és az önirónia. Nem szívesen tekintenek ki az érzelmek védőpalástja mögül. Mi az, amit nem akarnak tudomásul venni az emlékezők? Mi az a tiltott tudás, aminek nem mernek a közelébe férkőzni?
Egyszerre e1keserítő és érthető az a félelem és elfojtás, amely jól érzékelhetően jelen van az írások zömében. Elkeserítő látni a női kiszolgáltatottság és a korlátok közé szorított életutak különféle formáinak elfogadását, a belenyugvást, de a kitalálhatatlanul leleményes egyéni életstratégiákat is, amelyeket ennek ellensúlyozására dolgoztak ki. Ezek a stratégiák végső soron arra jók, hogy konzerválják a hagyományos női szerepet és státust, és mindössze annyit engednek meg, hogy a nő — mindig a gyengébb helyzetéből — küzdjön státusa javításáért.
A kollektív női sikertörténeteket nélkülöző honi történelem ismeretében érthető a történelmi vaksághoz való ragaszkodás. A polgári tradícióktól való elszakadást, a válást, a házasságon kívüli szexualitást, a társadalmi érvényesülést vagy az önálló életmódot a nők esetében tartósan elítélte és elrettentő példaként emlegette a közfelfogás. A női egyenrangúság elutasítása társadalmi reflexként ma is tovább él, és ezzel szemben soha nem állt társadalmi mozgalom, csak a legutóbbi években kezdődött meg egy olyan nyilvános párbeszéd, amely ezt szorgalmazza. Nincsenek példák kollektív, csak egyéni női győzelemre. Így marad az egyéni túlélni tudás és akarás gazdag eszköztárának alkalmazása.
Amit az elbeszélők nem akarnak látni, az a női szabadság társadalmilag intézményesített korlátozása mind a köz-, mind a magánéletben. Az a kényszer, amelyet a társadalmi normák folyamatosan közvetítenek, amikor választaniuk kell az anyaság és a hivatás között. Az a hierarchikus rend, amely elkülöníti egymástól a női és férfivilágot, és következetesen az utóbbinak ad több jogosítványt. Az a jól érzékelhető gyakorlat, hogy a nők szabadsága a két világ közötti átjárásban nem létezik mindaddig, amíg csak az egyikben engedik őket mozogni.
A nők nem akarják észrevenni sem a látható, sem a láthatatlan korlátokat, mert nem hisznek abban, hogy ezeket le tudják törni. Inkább a mindenkori kárvallottak sértett önérzetével menekülnek az érzelmek és a nemes eszmék emelkedett birodalmába, és onnan hirdetik emberségüket és sikereiket. "Nem váltottam meg a világot, nem alkottam maradandót, de amerre jártam, szeretetet és segítséget nyújtottam mindenkinek, s ezért cserébe ugyancsak szeretetet és megbecsülést kaptam. Vajon nem nagyobb dolog-e ez, mint olyan politikusnak, uralkodónak lenni, aki világraszóló sikereket ér el sok százezer ember nyomorúsága árán?"
A történetek mögé képzelhető egy complex másik világ, amely azonban csak elmosódva érzékelhető az írások takarásában. A történetek egyedisége éppen itt, ebben az elmosódott világban mutatkozik meg. Itt lappanganak a megbicsaklott álmok, az "egyedül vagyok" létérzése, a naivitások és a családi titkok, szóval mindaz, amiről a sikersztorik legfeljebb felületesen szólnak. A puszta felszín tankönyvbe illő módon mutatja a patriarchális viszonyrendszer összes jellemzőjét és azt a temérdek önigazolást, ami mindennek a túlélését szolgálja.

"Puttonnyal a hátamon"

A pályázók jellemzően középkorú, vidéki, segítő szakmákban dolgozó nők voltak. Tanárok, szociális munkások, ápolónők, gondozók. Többségük férjezett vagy családban élő, nem egészen harmaduk gyermeket egyedül nevelő szülő. A közéletbe csak kevesen váltottak belepőjegyet, viszont sokan érezték úgy, hogy "kell egy csapat”, amellyel fel kell építeni, létre kell hozni valamit, amiből másoknak is haszna lehet. Akkor is, ha ennek nagy ára van, vagy lemondással jár. "Nem akartam állati sorba süllyedni a kettős teher miatt. Maratoni távfutó férfitársadalomban, puttonnyal a hátamon is kellett valami, ami felemel a hétköznapok fölé."
A történetek egy része beavatástörténet, a belső út végigjárása, amely a személyes tudás fejlődésén és a szakmai elmélyülésen keresztül elvezet egy hivatásig. A társadalmi siker, a pénz és a karrier soha nem szerepelt a megfogalmazott életcélok között, inkább valami elvont eszme, mint például az emberiesség, a szeretet vagy a tolerancia. Lehet, hogy szégyellték leírni, az is lehet, hogy valóban elítélik, esetleg nőietlennek tartják a teljesítmény eszményítését, az úgynevezett karrierizmust, mindenesetre tény: a válaszolók közül nem soknak jutott ki a társadalmi elismerésből. A vallomástevő nők győzelemnek tekintették azt is, ha nem veszítettek el egy állást, ha az otthonuk közelében sikerült elhelyezkedniük vagy azt, hogy egyáltalán munkához jutottak egy munkané1kü1iségtő1 sújtott övezetben. A női siker valójában menekülés a veszteségtő1, nem pedig társadalmi elismerésre, kiugró teljesítményre való törekvés. A győzni akarás sohasem bevallott, inkább szégyellni való cél.
Ezekben az írásokban a nők maguk teremtik újra a női szakma mítoszát, amennyiben azt olyan szakmának tekintik, ahol a nemes emberi és szakmai értékek elsődlegessége nem vitatható, de éppen olyan elfogadott az is, hogy mindezek gyakorlása nem jár együtt sem társadalmi ranggal, sem anyagi elismeréssel. "A pályámat én nem megfutottam vagy befutottam, hanem összevissza szaladgáltam, de sohasem céltalanul. A fizetésem sohasem volt magas, de nem bánom, mert a saját értékeim szerint élhetek."
A női karriert olyan sok szakmán kívüli szempont uralja, hogy csak keveseknek adatik meg a töretlen pályaív. A gyerekszülések, majd a kisgyerekek nevelése évekig távol tartja őket szakmájuktól vagy állandó kötéltáncra kényszerít a család és a munkahely között. Majdnem mindenki említi a kettős terhelés kínjait, de egyszersmind az élet természetes velejárójának tekinti, és nem tiltakozik ellene. Inkább minden erejét összeszedi, hogy a mindenkori társadalmi elvárásoknak megfeleljen. "Egy nő a munkahelyén úgy helytáll, mint egy férfi, otthon pedig úgy helytáll, mint egy nő."
Az önvallomást írók túl akarják élni a munkakezdés előtti reggeli műszakot, amikor álmos és nyűgös gyerekeikkel az óvodába rohannak; a munkaórákat, miközben bűntudatuk van, amiért nem a gyerekeikkel vannak, és az otthoni műszakot, amikor azért van bűntudatuk, mert elmaradnak a hivatali teendőkkel; a rossz fizetést, a rossz munkát, a férfi kollégák sértő megjegyzéseit és az állami szónoklatokat a szent anyaságról és a nők megbecsüléséről; a nőnapot, az anyák napját és az összes többi ünnepet, amikor általános rosszkedv és kimerültség vesz erőt rajtuk; az otthoni unalmas, ismétlődő és végtelen háztartási munkát, amihez alig kapnak segítséget; a családon belüli erőszakot; az alacsony életkereset miatti alacsony nyugdíjat és az ezzel járó szegénységet. A nők nem nyerni, csupán túlélni akarnak.
Azok, akik "társadalmilag mérhető" sikereket értek el a szakmájukban, nem mulasztották el felsorolni, mennyiben szenvedett csorbát a magánéletük, milyen árat fizettek a kettős szerepvállalásért. A férfiak nem szokták ezt a sajátos "költség-haszon" elméletet alkalmazni szakmai életútjuk vizsgálatánál. Ez a látásmód viszont szinte kötelező a nők esetében. Ahogyan az is, hogy a család kudarcaiért önmagukat okolják. "Amíg a kórházban dolgoztam, gyakran éjszaka is, nem volt kitakarítva a lakás, és a gyerekek mirelitet ettek. Nem volt, aki tanuljon velük, és ebből komoly iskolai gondok támadtak. A férjem fontos beosztásban dolgozott, nem tudott akkoriban segíteni. Ezek az évek valami nagyon rosszat indítottak el az életünkben. Eltávolodtunk egymástól, nem tudtam annyit törődni sem a férjemmel, sem a gyerekeimmel, amennyit szerettem volna."
A gyógyító emberek hivatástudatáról, az egyéni és a kisközösségi kezdeményezések hatékonyságáról szól néhány kézirat. A szakmai megszállottságról, az alacsony beosztásban is átélhető küldetéstudatról, arról a hitrő1, hogy léteznek embereket összekötő láthatatlan szálak, és olyan emberek is, akik ezeket meglátják. A gyógyító szakmában egészen más értelmet nyer a siker. "Ma az is siker, ha a beteg hazamegy, es nem lesz öngyilkos" — mondta egy pszichológus. A mindenkori vesztesek, a szegények, a betegek és az elesettek túlélését segítő szakemberek gyakran maguk sem különböznek túlságosan ügyfeleiktől élethelyzetük és társadalmi státusuk tekintetében. Biztosan nem véletlen, hogy éppen azok írtak, akik ilyen szakmában dolgoznak, és nap mint nap rákényszerülnek arra, hogy pályaválasztásukkal, egész életükkel szembesüljenek.

A szenvedés

A birtokunkba jutott teljes "tényirodalom" tükrében a munkautak kevésbé hangsúlyosak, mint a magánélet vonulata. A család, a rokoni és a párkapcsolatok, vagyis a "házi szövetségek" állnak az előtérben. Ezeknek az írásoknak jó része drámai elemekkel telített szenvedéstörténet.
Sokan idézik fel a kiszolgáltatottság és a bántalmazás, a magány és az elhagyatottság nehezen elviselhető és feldolgozható élményét. "Nem akartam az apácához járni, aki éppen úgy ütött a nádpálcájával, mint az iskolában a tanító bácsi. Ugyanolyan volt a nádpálcája. Kihívott az osztály elé és ráfektetett a székre, a padra, felhúzta a ruhámat — bugyim nem volt — és annyira megvert, hogy én nem tudtam a padban ülni."
Gyakori a hosszú, tartós betegségek és a különféle emberi kapcsolatok megroppanásának elbeszélése. Ezekből az írásokból egy önálló betegsegút-gyűjteményt is össze lehet állítani, olyan sok súlyos testi sérülésről, évekig tartó kórházi kezelésről kapunk képet. A betegségek és gyógyulások történetei szinte kivétel nélkül összekapcsolódnak a családtagok helytállásával és szolidaritásával, vagy éppen ellenkezőleg: különösen éles fény vetődik a meggyengült, elhidegült kapcsolatokra, amelyek nem állják ki a nehéz próbát. Ellenpontként az életre szóló kötődések, szerelmi házasságok, évtizedekre szóló szövetségek szép történeteit olvashatjuk.
A házasélet intim szférájába kevesen engednek betekintést. Az a néhány életrajz, amely egyáltalán érinti a szexualitást, szomorú bizonyítéka a tradicionális szerepet elfogadó nők szexuális kiszolgáltatottságának és a férfiközpontú közösségi morál érvényesülésének. A szexualitással kapcsolatos tudatlanság és a tabuk bénító hatása néhány idős asszony írásában megrendítő erővel jelenik meg. "Nem tudtam az együttléteket élvezni, mégis teherbe estem. Rideg volt a házasélet" — írja egy vidéki asszony.
Hogy a korabeli asszonyok miképpen fogadták el a kettős morált, amely szexuális szabadságot engedett a férfinak, ám ugyanezt szigorúan tiltotta a nőnek, a következő idézet dokumentálja: "Nem dohányoztam, nem ittam és a szex számomra tiltott volt. Szűzen akartam férjhez menni, akkor ez így illett."
A tehetetlen kiszolgáltatottságot idézi a harmadik írás: "Kertszomszédom akaratom ellenére egy évig lefektetett, tűrtem, azért, mert ivóvizet adott. De azután feljelentettem az ügyészségen, éspedig azért, mert könyörögtem neki, ne bántson, nem jól érzem magam. Megerőszakolt. De még nem volt elég, hogy megerőszakolt, hanem felemelte a fájós lábam, és kinevetett. Úgy röhögött! Akkor feljelentettem, persze leírtam az egész sokéves esetet. És úgy hangzott a végleges elutasítás, hogy ha olyan sokáig kibírtam, akkor most is kibírom."
Kevesen vélik úgy, hogy egyéni életsorsuk alakulásában szociális helyzetüknek döntő befolyása van. A szegénység ábrázolásában éppen annyira szemérmesek, mint a szexualitás kérdésében. Egy-egy rövid visszaemlékezés vagy tömör jellemzés illusztrálja a nélkülözés különféle rétegeit. Ezeken keresztül képet kaphatunk a magántörténelmek legapróbb részleteiről, jelentős és jelentéktelen realitásokról, döbbenetes köznapi drámákról. A díjnyertes mű éppen ilyen. "Kilencéves voltam, mikor egy lovaskocsi átment rajtam. Rossz gyerek... Későbbi életemben szalmiákot ittam, gomba-, eper-, majd borsómérgezésem volt, három doboz gyufát megittam, lábam vonat vágta le, gyógyszert is bevettem, ötven-, száz-, húszdarabos szemeket."
A mú1tidéző írások legjobbjai a két világháború közötti szociográfiát juttatják az eszünkbe. Némelyik írás egyetlen részletével pontosan vissza tudja idézni a korabeli történelmet az elképzelhető legnagyobb személyességen keresztül. "A legsikeresebb esemény az volt az életemben, hogy mint kisgyermek 1935-ben megtanulhattam olvasni, írni. Megismerhettem a betűket, a kicsiket és a nagybetűket. Nyolcéves voltam 1937-ben, és akkor már ismerhettem az olvasás gyönyörűségét. Enyém lett az a sok szép táj, az ott elő embereket is megismertem, pedig nem jártam ott. Imádom a magyar nyelvet, és a legszebbnek tartom a földön. Azt szeretném, ha sokáig élne..."
Falusi környezetben az írott szónak mindig nagy tekintélye volt, különösen abban a korban, amikor sok volt még az analfabéta. A nők számára kitüntetett jelentősége volt az írás-olvasás birtokbavételének, hiszen a paraszti hagyomány értelmében csak a fiúkat taníttatták, belőlük válhatott diák. A nők körében csak a második világháború után vált tömegessé az írás-olvasás kultúrája. Mindezt ismerjük a történelemből. Csakhogy a nők történelmét elfelejtették megírni. Az idézett szövegrész egy nő személyes érzelmi élményén keresztül hozza közel és teszi plasztikussá az idézett kort, úgy, ahogyan még nem láttuk. Kinek jutna ma eszébe azt feltételezni, hogy az írni-olvasni tudás a legnagyobb siker egy ember életében? Nem egyszerűen az olvasás gyönyörűsége, hanem az a tény, hogy ismeri a betűket. Ez a siker az elbeszélőt az élete nyomora fölé emelte.

Retus

Ez az é1etrajzgyűjtemény olyan, mintha kiretusálták volna belőle a férfiakat. A nők és a gyerekek mellett ők legfeljebb epizódszereplők, messze halványabb alakjai az itt megjelenített világnak, mint a nők. A példaképek, a mentorok és a barátok szinte kivétel nélkül nők, ahogyan a múltból visszaidézett fontos szereplők is. Egész életutakat, két-három gyerek megszületését és felnevelését mesélik el úgy, hogy a férjről, aki mindvégig jelen van a családban, alig esik szó.
Ha a családról mint biztonságot adó háttérről szól a történet, a férfi általában csak egy a sok szereplő között, a főszerepet rendszerint egy idősebb nő, a nagymama játssza, ő az, aki összefogja a családi szálakat. Az ő halálával gyakran vége is szakad a családi szolidaritásnak. A nő összetartó erejével, nyugalmával és szeretetével ad biztonságot, a férfi pedig kereső foglalkozása által válik az egzisztenciális biztonság legfőbb forrásává. Jelenléte a család hétköznapjaiban csekély, az ünnepek szervezésében elenyésző, márpedig az, aki élete krónikáját írja, ezekről az eseményekről ad számot. A hagyományos férfiszerep kizárja, hogy a férfiak részt vegyenek a gyerekszülésnél vagy a kicsik és az idősek gondozásában, a család idősebb asszony rokonai viszont ilyenkor is nélkülözhetetlenek. Nem csodálkozhatunk tehát nagyon, ha férfiakról ezúttal alig szól a krónika. Ez a sajátos gyűjtemény nőalakokkal van benépesítve. Kivételt csak azok az írások jelentenek, amelyek egy boldog és sikeres házasság történetét mesélik el. Meg1epőn kevés azon írások száma, amelyek a férfi-nő kapcsolat sikerérő1 szólnak.
Amikor a férfiak mégis előlépnek a háttérből, a szerelmes partner vagy a férj szerepében tűnnek fel, az érzelmi élet meghatározó alakjaiként. Nem mint apa, mentor vagy példakép, hanem mint társ a szerelemben, mint életre szóló szövetséges.

Főnixmadár-feltámadások

Hol vannak a valódi sikertörténetek? Mintha a nők ki sem akarnának látni a "nyomorúság korgyűrűiből", mintha egészen reménytelen lenne a helyzetük. A legérdekesebb azonban az, hogy a lehangoló és megrendítő kü1ső tények ellenére az írások többsége kifogyhatatlan optimizmusról árulkodik. A "szociális horrortörténetek" mellett is erőteljesek a kritikus helyzetek legyőzésérő1 és a katartikus pillanatok felidézéséről szóló magántörténetek. A válaszadók ezúttal sem tagadják meg önmagukat, a sikert most sem pénzben és presztízsben, hanem érzelmekben és értékekben mérik. Kifogyhatatlanok az egyéni stratégiák és a hétköznapi bölcseletek érzékletes ábrázolásából. Munkanélküliség, betegségek, halálesetek, válások, egymást szorosan követő tragédiák ellenére mindig talpra állnak. Legalábbis ezt sugallják az írásaik. Néhányan büszkén meg is fogalmazzák azt, hogy szerintük a túlélés jellemzően nő feladat. "Mi nők, ha kell, olyan határtalan erővel rendelkezünk, hogy utólag önmagunknak sem hisszük el, hogy úrrá lettünk minden tragédián."
Ami az írásokból végül összeáll, az nem átfogó történelmi tabló, hanem olyan mikrovilágok és kisközösségek életének felvillantása, amelyről az e1beszé1őnek mélyebb tudása és pontosabb ismerete van, mint a történész-kutatónak vagy a szociológusnak. Így ismerhetjük meg egy pszicho1ógusnő életén keresztül egy kórház létrehozásának körülményeit, a női hétköznapokon átszűrve válik képszerűvé a monoton munkavégzés a harmincas évek falusi világában, és nemcsak érthetővé, hanem átélhetővé is az a kétségbeesés, amelyet az ötvenes évek végén egy főisko1ai felvétel elutasítása jelentett "az ellenforradalom alatt tanúsított magatartás" következményeként. Az elbeszélésekből és az elhallgatásokból egyaránt megérthetjük a női kiszolgáltatottság kü1önböző megélési módjait, a belenyugvás és a lemondás érzelmi motivációit és a mögöttük munkáló társadalmi elvárásrendszer hatalmát. Krimiszerű jeleneteket olvashatunk az intézményi és az egyéni hatalom és erőszak megnyilvánulásairól, a kivételes nézőpontból, a nő, feleségi és anyai mindennapokból kibontva érzékeljük az elnyomó szabályrendszerek működését.
A 327 írás igazi kincsesbánya. A tradicionális polgári világ csaknem valamennyi asszonyalakja — a jó feleség, az önfeláldozó anya, a mater familias — megjelenik benne modernizált formában. És persze a "szocialista embertípus", amelynek jól ismert és sematikus ábrázolása helyett ezúttal a túlélés művészeit látjuk. Elenyészően kevés a felszabadult, önérvényesítő, autonóm személyiség, róluk inkább történeteket kapunk egy nagyszülő, anya vagy közösségformaló asszony megidézésével. Néhány karizmatikus nőalakkal azért találkozhatunk, az ő erejük, tudásuk és kitartásuk "hegyeket mozgat meg", életpályájuk nagyban eltér a gyűjtemény "normatív" életútjaitól. Kreatív, érzékeny, öntudatos emberek, akiknek fontos, hogy "nyomot hagyjanak", hagyományos és mai szerepkörükben egyaránt segítsék és befolyásolják a körülöttük élő emberek életét.
Végül is mire való e sajátos magántörténelmi gyűjtemény? Miért írták meg mindezt?
"Én csak azt akartam mondani, hogy vagyunk, voltunk... és ilyenek voltunk" — írja egy asszony, aki tanár és kö1tő. 1997 novemberében, az ünnepek előtt, sok nő érezte úgy, hogy személyes vallomást kell tennie. Az emlékek dokumentálása mindenekelőtt számvetés a megtett úttal. A 327 írásból egy sincs, amelyből hiányozna a veszteség, a kudarc és a fájdalom — ne felejtsük el, hogy főleg középkorú és idős nők válaszoltak —, mégis szinte mind egy sikeres élet kinyilatkoztatásával zárul. Az emlékezés nem korlátozódik a sötét pillanatok rögzítésére, "a sötétet hátba támadja a fény", és a nők főnixmadár-feltámadásai a mindennapi élet normális eseményeivé válnak. A történetek szereplői többnyire egy tradicionális világ szabadságkorlátozó keretei között, szerepeiket jól-rosszul megformálva mozognak, nem lázadnak. Mindenki egyedül van a történetével, az elbeszélések mégis összecsengenek, egyívásúak. A női sikerek színtere behatárolt, jórészt a magánéletre korlátozódik. Egy gyermek felnevelése, egy anya méltó eltemetése, barátságok, szerelmek érzése olyan vállalt értékek, amelyek pontosan kirajzolnak egy értékvilágot, amelynek középpontjában az emberi kapcsolatépítés, az önfeláldozás és a segítségnyújtás áll. Vágyaikban és képzeletükben az elbeszélők messze eltávolodnak a létező és megélhető világtól, és talán ez teszi őket egyszerre hiteles és esendő szereplőkké. Azért írtak, hogy megemlékezzenek róluk, "hogy ne múljon el az élet nyomtalanul".

In: Lévai Katalin: Pillangóhatás. (Bp.: Osiris, 2003.) 131 – 144.; Élet és Irodalom, 2000. május 5.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Nők a rádióban - hat héten át egy-egy óra nőirodalom

2008.11.05. 09:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló irodalom folyóirat gender szomjas oázis éjszakai állatkert forgács zsuzsa bruria

November 16-tól három héten át, vasárnaponként, este kilenctől a Szomjas oázis antológia szerzőinek írásait, majd újabb három héten át ugyanebben az időben az Éjszakai állatkertben megjelent írásokat hallhatják az MR1 Kossuth Rádió adásában.

ÍRÓNŐK A RÁDIÓBAN
hat héten át egy-egy óra irodalom
az MR1 Kossuth Rádión

A Szomjas oázis Rádiószínház három vasárnap estén át háromszor egy órában jelentkezik, 2008 november 16-án, 23-án és 30-án, este 9-kor.

1.rész: November 16. 21.00 MR1-Kossuth rádió

A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében:
Orsós Viola: Habfürdő - Murányi Tünde
Szécsi Magda: Mandalák - Pálos Zsuzsa,
Forgács Zsuzsa Bruria: Az angyalkák a mélyben dohognak – Börcsök Enikő,
Tóth Krisztina: A lélek megatest - Fehér Anna,

2. rész : November 23-án 21.02-kor – MR1 - Kossuth rádió

A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében:
Drozdik Orsolya: Katerina vallomásai - Bertalan Ági,
Babarczi Eszter: Mellblog - Igó Éva,
Polcz Alaine: A női testről - Bodnár Erika,
Kiss Noémi: Törökméz - Vasvári Emese

3. rész: November 30-án 21.00-kor – MR1 – Kossuth rádió

A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében:
Kari Györgyi: A színésznő teste - Kari Györgyi,
Mohás Lívia: Ave corpus - Egri Márta,
Radics Viktória: Mása motorra száll - Molnár Piroska,
Szabó Ildikó: Szülni, vagy nem szülni - Básti Juli

A Szomjas oázis antológia anyaszerkesztője: Forgács Zsuzsa Bruria. A hangfelvételt Tánczos Tamás készítette.
Zenéjét szerkesztette: Kakó Gyula. Dramaturg: Solténszky Tibor. Rádióra alkalmazta és rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Európai Parlamenti vita az előadói jogokról

2008.11.05. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat lévai katalin jogalkalmazás köz élet

Az előadóművészek védelmében nyilatkozott az előadóművészi jogok kiterjesztése mellett Lévai Katalin EP képviselő. A tervek szerint a szerzői- és kapcsolódó jogokról szóló Európai Uniós irányelvet úgy változtatnák meg, hogy az előadóművészek és hanglemezgyártók jogait nem 50, hanem 95 évig védenék. A szerzők copyright-jogaira vonatkozó előirányzat (szerző élete + 70 év) nem változik.

Lévai Katalin az előadóművészek érdekében

"Gondolni kell, azokra a kelet- és közép-európai előadóművészekre, akik életük nagy részét a szocializmus alatt töltötték el, szerényebb jövedelemmel, mint nyugat európai társaik. Nekik a szerzői jogok meghosszabbítása a felhőtlenebb öregkort vagy az abszolút megélhetési forrást jelentheti". – jelentette ki Lévai Katalin, a Jogi Bizottság tagja azon a nyilvános közmeghallgatáson, amelyre november 4-én, kedden Brüsszelben az Európai Parlamentben került sor.

A vita arról a jelentésről folyt (benyújtó Brian Cowley), mely alapján a Bizottság megváltoztatná a szerzői és kapcsolódó jogok védelméről szóló Európai Uniós irányelvet, az előadóművészek és hanglemezgyártók jogainak védelmét 50 évről 95-re hosszabbítaná meg.

A javaslat lényege, hogy legyen egy forrás, amiből az előadók meg tudjanak élni vagy ki tudják egészíteni a nyugdíjukat, hiszen 70 évesen, a legsebezhetőbb korban már nem jogosultak a jogdíjakra. A kevésbé ismert előadóknak, - ami nem jelent alacsonyabb művészi értéket - ez fontos bevételforrást jelenthet. A javaslat szerint a szerzők jogvédelmének időtartalma változatlan maradna: szerző élete + 70 év.

Ha az előadói jogok a lemezkiadók kezében vannak s nem kívánják használni őket, a Bizottság szorgalmazná, hogy azok visszaszállhassanak az előadókra. Ha egyik sem kíván élni a jogokkal, akkor az előadói teljesítmény ingyenes köztulajdonná válik.
A Bizottság, a jelentéstevő, a zenei kiadók jó része, művészek, mint Sir Cliff Richard támogatják a javaslatot, de vannak ellenzői is. Ők azt állítják, hogy a copyright jogok meghosszabbítása nem kedvez a kreativitásának, a múlt eredményeiből táplálkozni kívánó új törekvéseknek, és a kutatásokat is gátolja. Ők támogatnák, hogy ezek az alkotások váljanak minél előbb köztulajdonná.

"Megértjük azokat, akik ellenzik a copyright meghosszabbítását, hiszen fontos, hogy egy művészeti termék minél előbb a társadalmat gazdagítsa és a jövő kreativitását elősegítse, de nem szabad elfeledkezni magukról a művészekről sem" – értékelte az eszmecserét a magyar képviselő, aki hasonló szerzői jogi témában jelentéstevő is volt s javaslatait most is megteszi majd a szakbizottságnak. A jelentésről a szakbizottsági vita után a plenáris ülés szavaz - adta hírül Földeák Iván, Lévai Katalin EP-képviselő sajtótitkára.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

A szerelmi függőség a társadalomban és az irodalomban

2008.11.04. 08:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: folyóirat gender köz élet

"Ma – egyes civilizációk és vallási megkötöttségek kivételével –, a férj többé nem parancsoló, nem hatalmi szerepet tölt be, hanem egyenrangúvá válik a másik nem képviselőjével.
De mi történik, ha külső behatásra ez az egyensúly ismét felborul?" - Dr. Palásti Zsuzsanna a két nem viszonyának történeti hátterébe nyújt rövid áttekintő bevezetést.

A társadalom és annak tükörképe, az irodalom ragyogóan bemutatják a két sex (nem) közötti függőségi viszonyt. Lássuk ezt a függőséget először is az irodalomban!
Az európai irodalmat átszövi a szerelmi háromszög erősebb vagy kevésbé erős, tragikus vagy komikus jelenléte. Ez a regényekben általában tragikusabb, mint a színdarabokban, főleg a 20. század eleji «boulevard» darabokban, ahol inkább komikus formában jelenik meg.
Ha ezzel ellentétben az amerikai irodalmat tanulmányozzuk, ez a háromszög vagy legalábbis a háromszögnek ez a formája kevésbé, sőt nem igazán jellemző. E probléma miértje a két társadalom férfi és nő kapcsolatának különbségében rejlik, amely a múltban erősebb volt, mint ma.
Az európai társadalom és ennek következtében az európai irodalom sokkal távolabbi múltra tekinthet vissza, mint az ugyan főleg európai emberek által alkotott, de sokkal fiatalabbnak tekinthető mai amerikai társadalom.
Európát az erősen patriarchális társadalmi forma jellemzi, ahol évszázadokon keresztül a férfiak, mint felsőbbrendűeknek tartott lények uralkodtak és a nőknél többnek képzelték, sőt ma is sokszor és sok helyen többnek képzelik magukat. Már az ógörögöknél és a rómaiaknál, sőt az őskorban is a férfiak játszották a főszerepet az élet színpadán. Főleg a férfiak fizikai ereje volt az a tény, amely e szerepüket meghatározta, valamint az, hogy a nő szerepe főleg a reprodukcióban, kisgyermekeik, főleg leányaik nevelésében, valamint a háztartási munkák elvégzésében nyilvánult meg, amelyek érdemben a férfiak szerepköre mögött maradtak.
A nők engedelmességgel tartoztak uruknak és mindenben, így a szexualitásban is, azok szolgálatára kellett állniuk.
A nőket, ha kihasználták hódító erejüket (George Sand) akkor azért, ha hűséges feleségek voltak, de megpróbáltak verseket írni (Christine de Pisan), akkor azért vetették meg; az intellektuális nőket ebben a férfiúi társadalomban sokáig kékharisnyáknak csúfolták. Ha az európai társadalomban, nem úgy, mint egyes népeknél, nem is létezik az, hogy klinikai beavatkozással még az esetleges élvezetektől is megfosszák őket, fő szerepük abban rejlik, hogy a férfiak nemi vágyait kielégítsék és gyerekeket, főként fiúkat hozzanak a világra (ami, mint később a tudományoknak köszönhetően kiderült, nem is a nőktől, hanem a férfiaktól függ). Ez az erőviszony még ma is megmutatkozik a brutális erőszak alkalmazásában mind az európai, mind az amerikai társadalomban.
A 20.század második feléig a nőket két csoportba osztotta a társadalom. Ez a tendencia az irodalomban is megmutatkozik. Az első csoportba tartoznak a “rendes” nők, a családanyák, a másikba a kitartott nők, a szeretők, akik között nagy számban voltak a színésznők.
Baudelaire verseiben is megtalálhatjuk ezt a megkülönböztetést. Az, hogy ezek a nők valóban megfeleltek-e ennek a társadalmi kritériumnak, vagy csak a költő lelkivilágának felelt meg ez az osztályozás, hogy a pozitív és a költőnek “erkölcsös” Madame Sabatier valóban az volt-e, hogy a “démoni” Jeanne Duval vagy a kettőjük között található Marie Daubrun valóban azok voltak-e, akiknek a költő megjelenítette őket, az már más lapra tartozik.
A “morális” nők testileg és lelkileg férjüknek alárendeltek és elfogadják férjeiknek a másik csoportba tartozó nőkkel fenntartott kapcsolatait. Ezzel a hivatalosan jóváhagyott teóriával szemben viszont kialakul az a főleg az európai irodalomban található tendencia, hogy a nőnek férje mellett legyen egy titkos szeretője, de nem olyan, akinek a nő alárendeltje, tehát nem olyan férfi, aki egy második férj szerepét töltené be.
Ebben a párkapcsolatban a férfi a nőért olyan formában esedezik, hogy a nő szerelmét ki kell érdemelni.
Ez főleg a “fine amore”-ban mutatkozik meg, például Chrétien de Troyes-nál, („Lancelot”-ban „Yvain”-ben) (Ezek a hősök később Walter Scott regényeiben is megjelennek), a lovagi irodalomban, Trisztán és Izolda történetében).
A lovagok az imádott hölgy alárendeltjei, míg a feleség a férj alárendeltje.
Tudjuk, hogy a házasságkötésnél a szerelem évszázadokon keresztül nem játszott fontos szerepet. A szülő, főleg az apa volt az, aki a házasságot a családi érdekek szerint nyélbe ütötte. Főleg a föld, a pénz, vagy egyéb érdek játszott szerepet a házasságkötésnél. Így történt ez a királyi házasságkötéseknél is, ahol a hatalom megszerzése, megtartása, megerősítése, vagy a háborúk elkerülése volt a fő cél. Ki ne ismerné a Habsburg Ház szlogenjét; Harcolj Európa, te, boldog Ausztria csak házasodj! A királyi házasságoknál a nő szerepe a trónörökös világra hozásában vált jelentőssé.
A királynak jóformán kellettek a szeretők, de a királyné számára ez nem volt megengedett, csak ha hatalommal is bírtak, tehát ez is hatalomtól függő aktus volt és talán még ma is gyakran az. (De ez már egy másik értekezés tárgya). Ha tehát egy királynét szexuális ballépéseivel vádoltak, akkor azt kockáztatta, hogy általános megvetés tárgyává válik.
Ebből a helyzetből menekült egy sóvárgó szerelem felsőbbrendű tagjai közé a magas társadalmi presztízsbe született nő a lovag szemében a középkori lovagi társadalomban, a “fine amore”-ban.
Az amerikai társadalomban, amely sokkal későbbi eredetű, nem ugyanazok a problémák, mint az európaiban. A házasságkötésnél az Egyesült Államokban sokkal kevésbé fontos a család közbenjárása, itt ugyanis a királyság nem volt államforma és az arisztokrata szokásrend sem játszott akkora szerepet. A házastárs megtalálásában a nő szerepe nem kisebb, mint a férfié. A legtöbb esetben szabadon választják egymást, nincs szükség arra, hogy egy kívülálló beléptével szerelmi háromszög álljon elő. Ez csak olyan arányban történik meg, mint a mai európai társadalomban és ezt vagy a házastársak közötti szerelmi kapcsolat kihűlése, vagy egyszerű kalandvágy és egyéb külső hatás vagy belső indíttatás okozhatja. Így a nők kapcsolatainak száma elérik a férfiakéit.
Ma – egyes civilizációk és vallási megkötöttségek kivételével –, a férj többé nem parancsoló, nem hatalmi szerepet tölt be, hanem egyenrangúvá válik a másik nem képviselőjével.
De mi történik, ha külső behatásra ez az egyensúly ismét felborul?

Feltehetjük azt a kérdést is, hogy az egyenjogúság valóban létezik-e. A szex és fajkapcsolatok nem függenek-e egy hatalmi kapcsolattól? Itt mutatkozik meg a” mindennapi” embernek a sztároktól, a politikailag vagy kereskedelmileg “magas lovon ülő” személyektől függő helyzete. Az emberek saját maguk is okai függő helyzetüknek. Ez a függőség ma már több esetben fordított beállítású – ám ettől még függőség.

-----
A szerző előző cikke az Irodalmi Centrifuga honlapján

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

„Tapasztalati lény vagyok” - interjú Ágenssel

2008.11.03. 11:36 | luckylany | 2 komment

Címkék: zene vers interjú folyóirat színház ágens köz élet irodalmi centrifuga történet láng judit

„Természetesen mindenki a saját tapasztalati rendszeréhez képest mér, ítél és éri fel ésszel, hogy mihez képest él. S gyűjtögeti azokat a jeleket, melyek a számára jelentéssel és okkal bírnak, s még képes elviselni a tartalmukat. A különbségek a gondolkodásunkban és a történeteinkben rejlenek. Akkor jön létre a csoda, vagy egy beszélgetés gyümölcse, ha a kétféle tapasztalati rendszernek valahol vannak találkozási pontjai. Számít, hogy hova születsz a társadalmi rétegződésben, de a sors szempontjából, spirituális értelemben szerintem nem.”
Ágens (Gyimesi Ágnes) énekes, színész, író, rendező, a kortárs művészet egyik kiemelkedő alakja. Egészen eredeti módon közelít bizonyos filozófiai kérdésekhez. Három oktávot átívelő hangja és képzési technikája különleges, stílusa csak rá jellemző, nem sorolható sehova. Kultuszfigura. Megjelenése extrém színű hajával és sajátos öltözködésével meghökkentő, extravagáns. Operapunknak is titulálják. Pályájáról Láng Judit kérdezte.

A klasszikus zenei alkotásokat kortárs művekként jeleníti meg, ahol ezek - a megszokottól eltérően -, nem történeti és időrendi, hanem valamely gondolati-filozófiai kapcsolódással (gondolatkotta) egy másik megvilágításba kerülnek.

2007-ben „Kúrós versek” címmel megjelent kötete sokáig vezette az eladási listát az Írók Boltjában. A könyvből Gergye Krisztián táncos koreográfus a Bárka Színházban, Édes szívem, ribanc vagy címmel rendezett előadást. Az ELTE esztétika szakán, az abszolút zene és musicaparalitika (zene másképp, nem megszokottan) szakszemináriumon őt, mint jelenséget és atonális (hangközi technika) műveit oktatják.

Főbb művei: Átjárók (2000), Korájta (2002), Tenebrae – GK (2002),Ex parte est (2002),Daimón (2003), Meus (BÖF - 2003), Purcell piknolepszia (2004),Opera Mea (2004) Ulixes(2006), aqua toffana (MÜPA, Tavaszi Fesztivál 2006), Plastic-fantastic-bombastic (BÖF 2007), Jazznők (2007), IPSUM (Természetes Vészek Kollektíva 2008)
A Purcell piknolepsziának 2004-ben a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriuma a legjobb alternatív előadás díját ítélte.

Dolgozott Lois Viktor hangszerszobrásszal Berlinben és Hollandiában. (Ő fémből készít olyan absztrakt szobrokat, melyek hangokat adnak ki). Meredith Monkkal Budapesten. Szalai-Dárday “Tükröződések”-ben a női főszerepet alakította és énekelte (New York, Velence). Játszott Dettre Gábor, Szőke András, Szomjas György munkáiban, s zeneszerzőként szerepelt Gárdos Péter, Ulrich Gábor, Milorad Krstic filmjeiben. Sáry László művét énekelte a Maladype Társulat előadásában a Bárka Színházban.

„ A színháznak nem egy alternatívája vagyok, hanem színház vagyok.”
„ Az erőszakot azonnal elutasítom.”
„Az hogy neked mi a jó, azt pontosan érzed. Ha nem, akkor hülye vagy.”

Láng Judit: Nem vagy sehova besorolható.

Ágens: Alternatívnak nevezik, de nem szeretem ezt a kifejezést, mert a színháznak nem egy alternatívája vagyok, hanem színház vagyok. A szakma eleinte amatőrnek, később alternatívnak hívta a kívül levőket, amit enyhe eufemizmusnak és önvédelemnek érzek, majd a közeg önmagát független színháznak aposztrofálta, ami pontos megnevezés. Az igaz, hogy alólunk hiányzik a mozgásban tartó apparátus, s a feltételeket is önmagunknak kell megteremtenünk, ami nehezebbé teszi az életben maradást. Én nem tartozom se ide-se oda.

Se ide, se oda. A művészetben?

A művészetben sem, meg egyébként sem. Abban hiszek, hogy az embernek be kell teljesítenie önmagát. A lényt, aki bennünk lakik, mindenáron elő kell hívni. Van egy fantasztikus kislányom. Ahhoz képest, hogy az ember igent mondjon önmagára, a gyerekszülés smafu. Azok a fájdalmak, mellyel az énünket megismerjük, sokkal keményebb dolgok és sokkal tovább tartanak. Van, aki élete végére sem hozza létre saját magát.

Te hogyan csináltad?

Tipikus munkáscsaládban nőttem fel. Az apám esztergályosként kezdett, aztán első generációs értelmiségiként gépészmérnökként diplomázott, vezető pozícióba került. Édesanyám körzeti nővér volt, ez tette boldoggá, nem vágyott másra. Már nyugdíjasok mindketten. Pesterzsébeten jártam általános iskolába és nagyon utáltam.
Iszonyúan rossz voltam. A túl fejlett igazságérzetemmel ez az oktatási rendszer nem tudott mit kezdeni. Ráadásul éjjel-nappal olvastam, ami folyamatos konfliktust okozott az irodalom és történelemtanáraimmal, bizonyos dolgokban sokkal tájékozottabb voltam, mint ők. Ezért napi csatában álltunk. Már akkor színésznek készültem.

Olyan korán tudatos volt ez benned?

Persze. Fölosztottam szerepekre a regényeket, a novellákat, a verseket. Az Ezeregyéjszaka és Benedek Elek meséit, Weöres Sándort, Gorkijt és Tolsztojt is. Mindent, mindent, mindent, majd a húgommal eljátszottuk a történeteket.

Otthon segítették, hogy színész lehess?

Nem, tiltották. Gimnáziumba szerettem volna menni, de apám közgazdasági szakközépiskolába íratott, hogy szakma legyen a kezemben. Humán beállítottságú vagyok, és ott csak heti két magyaróra volt. Egy tanárnő felfigyelt rám és könyveket adott a kezembe, hogy olvassak, mert a gondolkodásom és a szókincsem is csak így tud fejlődni. Ezért minden nyári szünet úgy telt, hogy a szüleim elmentek dolgozni, én kiültem a kertbe jegyzetelni, míg haza nem jöttek. Aztán kirúgták szegény tanárnőt, mert nem úgy oktatott mint a többiek, pedig nagyon szerettük.

Nem illett a sorba?

Szabad lélek volt, mint én. Engem is folyton megaláztak, mert ellenkeztem a szabályokkal. Az iskola folyosóján töltöttem kamaszkorom legszebb reggeleit. Néztem az elsárgult tablóképeket és fantáziáltam. Halkan próbálgattam a hangomat, fantasztikusan zengtek a hatalmas folyosók. Így oldottam meg, hogy kívül kerülhessek az elviselhetetlen órai szigoron és kipenderíttettem magam az órákról. Az erőszakot most is azonnal elutasítom.

Írtál már akkoriban?

Persze, bűnrossz verseket. A magyar tanárnőm biztatott, hogy esetlenek ugyan a szövegek, de valamit először fogalmaznak meg a számára. Ez nagy dicséret volt, főképp tőle.

A szegedi Tanárképző Főiskola magyar-népművelés szakára jelentkeztél. Miért oda?

Azért, hogy elkerüljek otthonról, mert függetlenné akartam válni. Olyan szakot kerestem, ami csak vidéken indul, viszont a középiskolás igazgatóm nem javasolta. Azt mondta, közgáz suliból nem szokás humán tagozatra menni, jelentkezzek inkább egyetemre és tanuljak politikai gazdaságtant. Nem írta alá a kérelmemet, emiatt hátránnyal indultam, rohadt szemét dolog volt. A szüleim segítségével tudtam albérletet fizetni vidéken.

Mikor kezdtél el színházzal foglalkozni? Miért az alternatív vonal érdekelt?

Szegeden kerestem a kapcsolatot az akkor még amatőr színházakkal. A műfajok közötti átjárások érdekeltek igazán. Kínban voltam az általában infantilizált nagyszínházaktól, ahol egy félrecsúszott, társadalmi konszenzus végeredményeként úgy tesznek, mintha mindenki hülye lenne. A színházi- és az operaelőadások minősége közös felelőssége a nézőnek és az alkotónak. A bemutatóhajszában nehéz talpon maradni egy olyan színháznak, amelyik hosszú távon, nyitottan és megalkuvás nélkül akar dolgozni. Magyarországon ez egy ilyen állapot, jelenleg a kultúrára van a legkevesebb pénz, s most nem a nagy kultúrbizniszekről beszélek, a gagyi kirakodó-showkról, hanem az önmaguk mellett következetesen kitartó művészekről. Kevesen maradnak talpon, mert a pénznek, a díjaknak, a címoldalaknak erős, vonzó szaga van.

Fantasztikusan bánsz a testeddel és a hangoddal. Hogyan lettél ennyire testtudatos?

Szegeden, Samu Attila színházában rémülettel használtam a testem. Nem mertem a bizalmi helyzetgyakorlatokban odaadni magam. Ha például egy emelvényről háttal kellett a többiek karjaiba vetnem magam, bízva abban, hogy elkapnak -- féltem.

Aztán ez hogy oldódott?

Évekkel később megismerkedtem Gergye Krisztián koreográfus-rendezővel, akivel sokat dolgozunk együtt, bár én nem vagyok táncos. A hangomat, ötleteimet és írásaimat adom a produkcióhoz. Benne bízom: nyitott, kedves és bátor személyiség. Táncosai végső határait és kiterjesztési pontjait feszegeti, keresi a színpadon. Ők olyan formákat hoznak létre testekből, amelyek már nem emberi testekként funkcionálnak, hanem lényekként.

Ő segített az önismereti munkában?

Igen, bár minden összefügg mindennel. Egyszerűen bizonyos lépések kihagyhatatlanok. Az alapkérdés az ember életében, hogy értse, miben van benne. Természetesen mindenki a saját tapasztalati rendszeréhez képest mér, ítél és éri fel ésszel, hogy mihez képest él. S gyűjtögeti azokat a jeleket, melyek a számára jelentéssel és okkal bírnak, s még képes elviselni a tartalmukat. A különbségek a gondolkodásunkban és a történeteinkben rejlenek. Akkor jön létre a csoda, vagy egy beszélgetés gyümölcse, ha a kétféle tapasztalati rendszernek valahol vannak találkozási pontjai. Számít, hogy hova születsz a társadalmi rétegződésben, de a sors szempontjából, spirituális értelemben szerintem nem.

Újságíró is vagy, több lapban jelennek meg interjúid.

Nem vagyok újságíró, pontosabban nincs az önképemben ilyen identitásom, inkább a számomra érdekes embereket mutatom be. Beszélgetek rákos gyermekeket ‘elengedő’ misszionáriusokkal, AIDS-es gyerekeket befogadó nevelőszülőkkel, sejt-és hálózatkutató biológussal, egyetemi diploma nélküli művészetterapeutával aki egyébként remek festő, haldoklóknak zongorázó híres zenésszel, fiatal tüdőtranszplantálttal, egy nővel, ki Magyarországon májtranszplanáltként először vállalt gyermeket, a Balthazár Színház rendezőjével, aki down-kóros gyerekekkel visz színpadra előadásokat, stb… Tanulok tőlük.

Figyeled és összegzed a tapasztalataikat?

Igen... de elmondok egy történetet. A Sotéria alapítvány pár éve jött létre. Itt más módon kezelik a pszichiátriai betegeket, mint a klasszikus kórházi osztályokon. A lényeg, hogy nem gyógyszerezik le a pszichotikusokat, hanem hagyják, hogy végigjátsszák a játszmájukat. Csak játszmát játszanak a kezeltek, olyat, amilyet a környezetük megenged. Ott jártamkor megszólított egy láthatóan eszes cigánylány: „Én a fellegekben járok, skizofrén vagyok!” ‘Én is ott vagyok’ - mondtam. „Nézd, a lábam sosem éri a földet.” “Az enyém sem” - válaszoltam, - „nézz rám, itt lebegek melletted”. Hoppá! Megakasztottam a játszmájában! Elment mellőlem, kerülgetett, s később, úgy beszélgettünk, mint épeszű ember a másikkal. Mindig is azt gondoltam, és ebben megerősített a jelen lévő pszichiáter is, hogy döntés kérdése az, ha valaki elmebeteg lesz. Természetesen, nem ilyen egyszerű, hogy bárki is elengedje az elméjét. De feltétlenül döntés eredményeképp jön létre. Mi is gyakorta megtesszük, ha katarzist élünk át vagy szerelmesek leszünk, amikor Isten színe elé állunk pőrén, úgy, ahogy azt kell. A játszma lényege, hogy nem tudatos. Ha az egyén azt választja, hogy beteg lesz, akkor olyan érdek köti ehhez, amihez tudattalanul kapcsolódik. Ilyen például a környezetéből jövő gondoskodás vagy a szeretet. Ezért nem megoldani akarja a problémáját, hanem elodázni. Ráadásul védett pozícióba kerül, mert beteg. Kényelmes megoldás.

És következmények nélkül rúghatnak fel szabályokat.

Nehéz dolgunk van, mert születésünktől fogva szigorúan szocializálnak bennünket. Mikor, hogyan kell viselkednünk, és mit kell válaszolnunk. Ha gyermekként megaláznak az iskolában, vagy a szüleid, engedelmeskedned kell. Ezt kódolják belénk. Sokan ebben az állapotban maradnak, s a saját életük helyett egy játszmaéletet választanak maguknak.

Te hogyan tudsz szabad és kreatív lenni? - hiszen nagyon szigorúan neveltek.

Meg kell tanulni a saját sorstörténetedet használni. Rá kell látnod kívülről az eddigi tapasztalataid alapján. Fontos, hogy legyen önismereted.

Elfogadó vagy másokkal. Mégis mi az, amire nemet mondasz?

Az erőszak. Amikor szellemileg meg akarnak erőszakolni. Az ugyanolyan erőszak, mint a fizikai.

Amikor állítanak rólad valamit, amivel nem tudsz azonosulni?

Mikor olyan helyzetbe hoztak, amiről nyilvánvaló volt, hogy tapasztalathiány miatt még nem érthetem. Belementem valamibe, mert nem tudtam eldönteni, hogy az jó, vagy rossz nekem. Honnan tudtam volna? Én tapasztalati lény vagyok. Egyébként mindig tudjuk, hogy mi a jó a számunkra, mert bedobog a szívünk. Döntéshelyzetben mindig tudjuk a helyes választ, csak gyávák vagyunk, nem merjük bevallani az igazat.

Merhetünk hallgatni a megérzéseinkre?

Abszolút. Az, hogy neked mi a jó, azt pontosan érzed.

Láng Judit

Ágensről a Szalonban
Ágens honlapja

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Versvasárnap - Bódis Kriszta versei

2008.11.02. 09:16 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom folyóirat könyvtár bódis kriszta

"Szél fúj
föllélegzem
a szeretet álarca lehullik
csak megölellek
csak elengedlek
csak megölellek
csak elengedlek
és belém simul
és toporzékol
a tenger lábujjaim közé buggyan" - Bódis Kriszta partjain.

Bódis Kriszta: Partok

Első part (- Virginia Woolf)

Távol köveknek ütődik
az önkívület
ezer Bódis Kriszta:
darabra hull
mindig és elolvad
hogy szilánkjaiból
összerakni ne lehessen

Fellépni sem tudok
a következő lépcsőfokra
mit lábam alól úgyis
kisodorna az első hullám
medúzafénnyel érkezik
korall fűzőben a reggel
ütése magamhoz térít

Most azonnal fölkiáltanék
titkos jeleket rajzolnak
a parti homokba
szerte meginduló remeterákok
kecses csigatölcséreiket
vonva magukkal
otthonom szaga ez a sós
kibírhatatlanul üde zúgás!

Mikor az emberek vállának
zuhanok a szeszélyes buszon
s mikor fölnézek
a napfelhős hegygerincre
mikor tányérom mellett
az eszközök megnyúlnak
a szemfényvesztő délben
s a szalvéta vakítón megemelkedik
mikor fölsír a gyermek

aranyburokból

vállgödrömbe rejti arcát
mikor a meg nem született lány
fülembe súg ahogy méhek dongnak
a hímporuktól súlyos virágkehelybe
mikor mazsola tapad az ujjaimra
és egy kalács fonott halma
domborodik a kenyérkosárban
rendben úsznak az árral
porcelánra festett folyókon a hattyúk
és a szemedben orchideákat látok
belehullanak egy mosdótálba
lesüllyednek
kisétálok a partra

Szél fúj
föllélegzem
a szeretet álarca lehullik
csak megölellek
csak elengedlek
csak megölellek
csak elengedlek
és belém simul
és toporzékol
a tenger lábujjaim közé buggyan
anyácskám vér melege
apácskám sója
nyelvemen elfolyik.

Második part (- Szanyi Gyöngyi)

Szálakra bomlik
a nappal harsogó
máglyatűzében
homok dűne
rezgő fűkalappal
madárraj rebben
szerteszáll
mint vetőzsákból hintett magok
csak egyetlen ereszkedik alá
ahol én vagyok döndül
dúlja a tenger a part fövenyét
várlak nem jössz
ezt szeretem

Összecsukódom
húsomba cápafogak
tűhegye de mint aki
kegyetlenül puha vízben
gázol döbbent elfogultan
megbocsátok
s a gyanútlan gyűlöletben
rák fogan
ott ahol a szeretet ejtett sebet

Mindezek előtt az idő
zsinórjaival bíbelődtem
zokogás és ámulat
fényhalai közé gabalyodva
találgattam
melyik az öröm
s melyik a bánat

Világtalan üveglevél voltam
tiszafa az ösvény árnyán
kőfaragványok
pillátlan tekintete és
boldog boldog boldog
lepkehálóval horzsolva
a világ felszínét
s te megszerettél Uram

Egyszer csak
kitárt karom tengelyén
balról a Hold
jobbról a Nap
anya nélkül
a tollkaréjú ragyogásban
hallom pendülnek és
cikkannak az idegek

Szorosan magam körül
és belémterülve
a megnyugvás hullámai
pedig látom ahogy
bőröm alól
bevérzik az ég

A kitartás infúziója
kiszámíthatón
egy egy egy egy egy
csepegteti belém
a vágtató és megtorpanó
elragadtatást
a bűvöletet a halált
amit csak
én én én én én
ismerek
fölöttem az önfeledés
árboca mutat
a prédaleső madarakra

Apránként majd
megszeretem magam
ölem zsibongása kirajzik
röpte az éggel összeköt

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Bak Zsuzsa: Ken, a Trelleborgi legendája 6.

2008.11.01. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat irodalom folyóirat könyvtár bak zsuzsa

Igazi vérkeringésem van. Igazán nagyokat lélegzem, szinte kapkodom a levegőt, zavaromban és a meghatottságtól. Hogy emberszámba vesznek. Hogy saját akaratomból vagyok itt. Tegnap elhatároztuk, hogy eljövünk ide, és most itt vagyunk. Nem csak pakolgatnak egyik helyről a másikra; ha azt mondják egyek, eszek, ha azt, hogy szeressek, szeretek. Itt, Dániában egészen más szelek fújnak. Hűvösebbek, ugyanakkor őszintébbek és nyugodtabbak. Nem nyomják el az ember hangját, még az enyémet sem. − Ken, a Trelleborgi otthonra talál egy dán házikóban, hogy bizonyítsa, egy gumibabának is van feltámadás.

Bak Zsuzsa: Ken, a Trelleborgi legendája 6. – Még süt a nap

Még süt a nap. Tegnap ugyan mínusz is volt hajnalban, de kora délelőttre egészen kivilágosodott az ég. Az eső sem esett már két teljes napja, a fák pedig... azt hinné az ember, hogy itt hamarabb meghalnak, már október közepén, de nem. Dehogyis. Lélegeznek még most is, narancssárgán vagy éppen pirosan. Most élnek csak igazán.

Az utcán ma rohamrendőrök gyakorlatoztak az állomás előtti téren, ötven tejfelszőke gyermekfelnőttel. Egy egész iskola vonult ki az utcára, hogy zavart keltsenek, dühöngeni kellett, üvöltözni egymással; láthatólag nehezükre esett, hogy rendet bontsanak. Felkérésre. Ők ehelyett kedvesen mosolyogtak csak, a bátrabbak száját elhagyta néha egy „for fanden” (akutyafáját). Aztán egy kötött pulóveres fiú, Anders Bo, amolyan szelíd nemzeti hős típus pedig rálépett véletlenül Lotte lábára, aki felsikított, azt is csak halkan persze, erre Anders Bo nagyon ijedt arcot vágott, és többször is bocsánatot kért, unskyld, unskyld. Mi pedig haladtunk tovább az erdő felé, onnan a kisházba.

Ez nem ugyanaz a ház, ahol Ǻrhus mellett voltunk vacsorázni, valami egészen más, modernebb, fűtés is van és melegvíz. Körülötte dán tehenek legelnek, óriási nagyok, a hangjuk is erősebb, mint az otthoniaké. Huset, csak így hívjuk. A Ház. Mú-mú.

Cinkosok lettünk. Titkunk van, ez a ház, medvéktől és egyéb élőlényektől távol, más gumiembereken és félembereken is túl, valami, ami csak a kettőnké. Egy kis asztal a nappaliban két kis székkel, sziklakert és egy ezüst hamutál a kerti padon. Már csak a manók hiányoznak innen. Kibolyhosodik a szövetkabát (at fitte), ahogy a padra ülök, helyet kell cserélni ilyenkor. Az ő kabátja igazi bundából van, kézzel varrott, barna kabátka, igazi dán munkáskezek remekműve.

Ha beszél hozzám, mindig a szemembe néz, közben kezei között melegíti a kezem. Igazi vérkeringésem van. Igazán nagyokat lélegzem, szinte kapkodom a levegőt, zavaromban

és a meghatottságtól. Hogy emberszámba vesznek. Hogy saját akaratomból vagyok itt. Tegnap elhatároztuk, hogy eljövünk ide, és most itt vagyunk. Nem csak pakolgatnak egyik helyről a másikra; ha azt mondják egyek, eszek, ha azt, hogy szeressek, szeretek. Itt, Dániában egészen más szelek fújnak. Hűvösebbek, ugyanakkor őszintébbek és nyugodtabbak. Nem nyomják el az ember hangját, még az enyémet sem.

Ha majd igazi ember leszek, gyakrabban eljövünk ide, sugdolózni és kergetni a teheneket a mező egyik végéből a másikba, madárijesztőt készíteni a varjak ellen, csupa olyan dolgot csinálni, amire az embernek soha nincs elég ideje. Csak itt, Dániában, a kedves rohamrendőrök és alkalmi áltüntetők között; itt suttogjuk majd az ősz fülébe, hogy unskyld, unskyld. Bocsánat, amiért néha megtörjük a csendet.

-----
A sorozat korábbi részei:

Ken, a Trelleborgi legendája - 1.
Ken, a Trelleborgi legendája - 2.
Ken, a Trelleborgi legendája - 3.
Ken, a Trelleborgi legendája - 4.
Ken, a Trelleborgi legendája - 5.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Solti Gyöngyi: Érzéstelenül

2008.10.31. 07:50 | luckylany | 3 komment

Címkék: irodalom folyóirat trauma szerelem

"Ebédre hazajött a párom. Kedvesem, élettársam. Szerelmem? Nem a férjem, nem is akar az lenni. Egyre kevésbé akar, azt hiszem. Unja, hogy túl érzékeny vagyok, ezt mondta. Egész délelőtt ezen gondolkodtam, hogy nem akarok érzékeny lenni. Érzéketlen fatuskó. Zsibbadt agyú zombi. Ilyesmi. Először nem is vettem észre, hogy sikerült." - Bódis kriszta íróiskolájának egyik hallgatója küldte nekünk az alábbi novellát, melyet olvasóink figyelmébe ajánlunk.

Solti Gyöngyi: Érzéstelenül

Gyerekkorom fogorvosa szerette a konyakot. Ha nem ivott, remegett a keze, ha ivott, romlottak a reflexei. Fájdalmat okozni nem akart, a biztonság kedvéért csak érzéstelenítővel dolgozott. Korán megtudtam hát, milyen, ha nem érzem az ajkaimat. Vagy a nyelvemet. Vagy egyiket sem. A kezelés után féktelen jókedv ömlött rám, túl vagyok ezen is, már csak ez a fura bizsergés emlékeztet, hol is voltam. Pontosan tudtam a fázisokat, először semmit sem érzek, aztán jön a hangyás szakasz, olyan, mintha sokkal nagyobb lenne az érzéstelenített rész. Ilyenkor a legviccesebb a csücsörítés a tükör előtt, féloldalas, az egyik oldalon mintha nem lenne kedve csücsörödni. Aztán jön a legrosszabb, a fémes-hideges, ez már a vége. Amíg ide nem érünk, nem szabad enni. De nem a tömött fog miatt, mint ahogy azt régebben gondoltam, hanem az érzéketlen szájat kellett óvni a sérüléstől. A saját fogainktól. Persze evés nélkül is meg lehet harapni, főleg, ha próbálgatjuk, mennyire zsibbad még. Egész korrekt lyukat lehet kicsípni a nyálkahártyából, ami aztán napokig sajgó sebbé válik.
- Az a te bajod, hogy túl érzékeny vagy! - mondta, és az ajtó mellől újabb vakolatdarab esett le, ahogy kiment. A szavakat ízlelgettem, mint ahogy a jó bort szokás, és néha kissé homályosan láttam a zöldséget a vágódeszkán.
Aztán jött Kinga. Leült a konyhaasztal mellé, nézte, ahogy mosogatok. Nagyon szeret beszélni.
- Tudod mit vettem tegnap? Új illatosítót. Váltogatja az illatokat. Mikor megszoknád, és már nem érzed, akkor átvált a másikra. Te, a szerelem is ilyen ám! Egy idő után megszokja az ember. Minden olyan, mint régen, de már nem érzed. Na, akkor kellene váltani! Csak egy kicsit, utána meg vissza. Mondjuk mindenkinek lenne két férje, vagy felesége, és félévente váltás. Képzeld el, kijelölnének egy napot tavasszal, egyet meg ősszel, és mindenki költözne. Lenne hozzá utcabál, meg tűzijáték. Na?
A répát még beleborítottam a levesbe, és azután néztem rá:
- Te teljesen hülye vagy.
Nem volt kedvem a vicceihez, láthatta is rajtam, hamar elment.
Ebédre hazajött a párom. Kedvesem, élettársam. Szerelmem? Nem a férjem, nem is akar az lenni. Egyre kevésbé akar, azt hiszem. Unja, hogy túl érzékeny vagyok, ezt mondta. Egész délelőtt ezen gondolkodtam, hogy nem akarok érzékeny lenni. Érzéketlen fatuskó. Zsibbadt agyú zombi. Ilyesmi. Először nem is vettem észre, hogy sikerült.
Az ebédet feltálaltam, még egy bágyadt mosolyra is futotta, utána mosogatás.
- Megyünk a vidámparkba - közölte vidáman a férfi, aki évek óta velem lakik, ellentmondást nem tűrően, nem mintha valaki is ellent akart volna mondani.
- Jó - indultam el öltözni.
Minden évben rájött ez a vidámpark dolog, még gyerekkorából maradt meg, hozzátartozik az élet biztonságot adó szertartásaihoz, néha el kell menni vidámparkba. Én meg utáltam, mondtam is persze mindig, hogy rettegek a hullámvasúton, de mosolyogva kioktatott, hogy nem kell félni, sőt, nem is félek, csak bebeszélem magamnak, feltehetően kimondottan az ő bosszantására. A végén mindig felültem, meggyőzött, hogy jó móka lesz - jó móka volt, ha a túlélést annak vesszük. Tavaly megnyitották az új, modern, szuper hullámvasutat, hurok is van benne, átfordul a kocsi, benne a vidáman sikítozó marhákkal. Na, ezt már nem! Az életemért küzdöttem, meggyőzhetetlen voltam, a végén egyedül ült fel, a sértődöttség mögött megcsillanó férfiúi büszkeséggel, ő nem fél!
És most újra a vidámparkba indulunk.
- Idén ki kell próbálnod! - jelentette ki.
- Jó - hallottam a hangom, és meg sem lepődtem, hogy komolyan gondolom.
Már felfelé húzott a csörlő, mikor elkezdtem figyelni, hogy félek-e. Vártam, hogy erősebben, gyorsabban ver a szívem, kapkodom a levegőt, de semmi. Teljesen nyugodt voltam. A kocsi legurult, majd fel, és körbe, kanyar, fel és le, aztán vége. Semmi. Ez érdekes. Hányszor akartam pedig, hogy ne féljek, ne izguljak, ne legyek szomorú, de nem sikerült. Most meg mintha szalma lenne a mellkasomban.
Először csak figyeltem magam, aztán kísérletezni kezdtem.
A koldusokra mindig is haragudtam. Ugyanis a szánalmamra hajtottak, és általában sikerült nekik. Különösen az utcánkban az a féllábú. Ő nem kért, csak a jelenlétével zsarolt. Ha elmentem mellette, odaköszönt, jó napot, boldogságot kívánt, tudta előre, nálam biztosra mehet. Most is ott ült, fél lábát előrenyújtva, alig lehetett elférni tőle.
- Áldjon meg az Isten, galambom! - vigyorgott rám.
- Most nincs - intettem rá sem nézve, és véletlenül belerúgtam a kinyújtott lábába.
Sikerült! Semmi rossz érzés. Mondjuk jó sem, ez azért biztató.
Nagymamámat leállítottam a telefonos panaszáradata elején, közöltem, nincs kedvem most ezt hallgatni, a szomszéd macskáját hazazavartam, ma nincs pótebéd, és hogy biztosra menjek, megnéztem a kedvenc bőgős filmem végét. Tényleg semmi. Most menni fog.
Ő addigra már a tv előtt bóbiskolt, sörét csak félig itta ki, nem baj, ennyivel még vezethet azért. Felébresztettem.
- Menj el! - először nem értette.
- Vége, azt akarom, hogy elmenj. Ez az én lakásom. Nem szeretlek már! Csomagolj!
Meglepően gyorsan felállt. Elővette az utazótáskát, pár holmit beleszórt. Nem szólt.
- Nem mondasz semmit? - álltam elé.
- Mit szeretnél? Hát jó, tudod, már régen menni akartam, csak féltem, hogy összetörsz. Így most jó.
- Van valakid?- azt hiszem, ezt nem kellett volna.
- Igen. Szeretem. Most jó?
Semmilyen.
- Holnap visszajövök a többiért. - mondta, és az ajtót egészen finoman csukta be.

Kivittem a félig üres sörösüveget, kiszellőztettem, visszaraktam a terítőt a kisasztalra.
Most itt ülök a kanapén, és várok. Várom, hogy elkezdjen fájni.

----------

A szerzőről:

"Dunaújváros mellett élek családommal, egy férj, két gyerek, három kutya, egy mókus. Gimnáziumban tanítok matematikát és fizikát, de voltam már hat évig cégvezető, telefonboltos is. Mindig is szívesen találtam ki történeteket, gyermekkoromban azt mondták, kicsit hazudós ez a gyerek, később azt, hogy néha kiszínezi a valóságot, egy ideje még tovább színezem, leírom, és novellának hívom.
A JAK íróiskolájában végeztem el két szemináriumot is Bódis Krisztánál.
Írásaim eddig egy helyi művészeti folyóiratban (Tér) jelentek meg." - írja magáról Solti Gyöngyi.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Trillázó női hangok - Ladik Katalin és Czapáry Veronika a Centrálban

2008.10.30. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló vers folyóirat képzőművészet költészet ladik katalin ágens czapáry veronika ica viii. évad

"A trillázó női hangok széles skálájával [...] madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. [F]urcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. [...] rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. [...] Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz [...]." – írja Ladik Katalin (mintha magáról?) első regényében.
A hangköltő- performer- üvegművész és a regényíró- egopszichoperformer- üvegművész találkozása a Centrál asztalon: November 6-án este héttől a vendégek: Ladik Katalin és Czapáry Veronika, közös performansszal is. A centrifugát pörgetik: Bódis Kriszta és Gordon Agáta.

A Centrifuga egyik vendége, Ladik Katalin 1942-ben született Újvidéken. Verseit kiadták Jugoszláviában, Franciaországban, Olaszországban és az USA-ban is. Élhetek az arcodon? címmel a 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg első regénye, melyben három nő: a Szerkesztőnő, a Művésznő és az Üvegezőnő azonos nevet viselnek, s fokozatosan keresztezik egymást életútjaik is. Felfedezik egymást, és ez megváltoztatja életüket: egymás életét kezdik élni.

"A trillázó női hangok széles skálájával rendelkezett, amelyekkel madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. A hetvenes években az újságok arról írtak, miként járta be ezüstbiciklijével a vajdasági síkság északi városait, és hogy furcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. Előfordult, hogy előzetes bejelentés nélkül, váratlanul elutazott az Adria egyik szigetére, ahol egy kis kőháza volt, és onnan epedő, érzelemdús, rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz, hogy kuruzslással, varázslással foglalkozik, megidézi a szellemeket és a démonokat, meg hogy a madarak röptéből jósol, az állatok belsőségeiből, a nedves homokból, a meztelen csigák nyálkáiból."

Kik ezek a nők és ki írja meg őket? Azonosság vagy különbözőség kérdéseire is választ kaphat, aki eljön az Irodalmi Centrifuga november 6-ai estjére, ahol este hétkor, Ladik Katalin mellett, egy másik üvegezőnő, kedves szerzőnk: Czapáry Veronika lesz a vendégünk.

Naplóbejegyzés Galántai Györgytől 1973. július 29.-ről: "Délelőtt a jugoszláv anyagot raktuk fel. Csernik, Baráth, én, páran segítettek. Délben 1-kor a padláson levetítettük Csernik, Ladik filmjét, O betűk helyzetei. Hang: Ladik. Utána lent Ladik csinált élményt nekünk. [Program volt: Csernik Attila és Ladik Katalin filmje (Ladik Katalin hangkíséretével); Ladik Katalin hangköltészeti előadása] Magnóhanggal és természetes hanggal. Isteni volt. Viszonylag kevés érthető szövegre épül rá az érthetetlen hanganyag. Előbbi kiállítók közül jelen voltak: Orvos, Haász, Pécsiek, Ficzek, Szíjártó." (Galántai György naplóbejegyzése)

Néhány („haiku-szerű”) vers a költőtől (forrás:terebess.hu):

VÖRÖS HAJA FELCSAP A MÉLYBŐL
Ágyékánál a seb duzzadni kezd.
Megeszi a kígyót.

HÉT ORSZÁG
Volt abban az időben egy másik ország. És így ment ez napról napra.

JÉGMADÁR
Jííík! Jííík! Húúú!
Kvrc. Kvrc.
Hess!

VŐLEGÉNY
A kanyarban kutyává változik,
farok csap ki belőle.

Szkárosi Endre A szó teste című kiritkájában így ír Ladik Katalin hangköltészetéről és a hangköltészetről néhány korábbi est kapcsán:

„A magyar irodalomkritika - és a magyar irodalomtörténet-írás uralkodó része - által az olvasói tudatban régóta ébren tartott tévképzet, hogy a költészet alapvetően az írott nyelvben létezik. Hamis beállítódás ez egyrészt azért is, mert a költészet tudvalevőleg az írásbeliség és a nyomtatás előtt (a népköltészetben utána is) évezredekig kiválóan elélt a hangban; másrészt azért is, mert Saussure óta köztudott, hogy az ember által hétköznapilag használt nyelv sem más, mint egy hangzásfolyam, amelyet az írott nyelvi rendszer, a betűk és írásjelek együttese csak lejegyez, mint a kotta a maga hangjegyeivel és jelzéseivel a zenész számára a zenét jegyzi le.
[…] Mint a nyelvi kommunikáció két válfaja, egyre élesebben különválasztandó tehát a hétköznapi nyelvi közlés és a költői közlés, amelynek már nyelven túli szellemi dimenziója van.
Ehhez jön még hozzá az a tény, hogy a hanggal, a nyelvi közlés testi realizációjával az ember - többnyire anélkül, hogy gondolna rá - már a köznapi érintkezésben is testet ad a nyelvnek. A nyelvet tudatosan alkalmazó művész azonban kiváltképpen gondol erre, különösen egy olyan költő, mint Ladik Katalin, aki költészetében a nyelv valamennyi kiterjedését alkalmazza: írott szövegköltészetét a magyar kritika itt-ott már méltó helyén kezeli; az ezeken alapuló vagy ezektől független fónikus, vagyis hangköltészeti munkáit már csak a nemzetközi művészeti élet ismeri első vonalában; gesztusköltészetét, performanszait pedig csak az a - ma már rendkívül szűk - réteg, amelyik ilyen eseményekre még eljár.
Ladik Katalin a nagyon kevés magyar költők egyike, aki eklatáns módon szemlélteti, hogy a költői közlés nyelve az írott kódrendszeren túl, a hangban, a látványban, a mozdulatban, a konkrét akusztikai és vizuális artikulációban valósul meg a maga teljességében. A nagy színpadi tapasztalattal rendelkező művész pontosan tudja, hogy nyomtatásos közlésre szánt versének élő előadása is több, mint előadóművészet: kreatív interpretáció, amely új, magában való műként jelenik meg, és így is értelmezhető.
És akkor még nem beszéltünk az emberi test beszédének, vagyis a hangnak, a vokalitásnak, illetve a mozgásnak, az élő vizualitásnak a régiójáról, amely rendkívül gazdag módon kitágítja a költői nyelv közléslehetőségeit: erről könnyen meggyőződhetünk, ha elképzeljük, vagy magunk is kipróbáljuk - merőben csak a példának okáért -, az emberi hangképzésnek milyen tág lehetőségei vannak, amelyek a beszédhangok kiejtésének körén túl vannak, s amelyek mégis a nyelvhez tartoznak (ld. pl. a még nem beszélő gyermek hangképzésének és így kifejezésmódjának gazdagságát).” (Szkárosi Endre) - A teljes cikk ide kattintva olvasható - érdemes.

Czapáry Veronika ICA blogjának állandó szerzője, írásait a címkefelhőben, blogunk bal hasábjában a nevére, vagy ide kattintva listázhatják ki és olvashatják el.

Részlet Anyám után című prózájából:

"Az arctalanság bennem mindig rémeket kap és a magányosság tetemei is előkerülnek az őrület előtti időkből, a fájdalom hosszú varázsszövetei mosolyokat horgolnak a kislányok arcára. A bőr még a tavaszok előtt világosbarnán verődik vissza, a tavaszok előtt történt minden, bár nem így akartam.
Nem volt hangom, se testem, a tavaszok előtt történt minden, mintha egy vizes hattyúval élnék, kiáltott bennem a rémület.
A hús, húsom rózsaszín puhasága.
Csak a testét láttam, a rózsaszín bőrt, ragyogását a kék és fehérség előtti horgolásnak, a hangod mindig olyan lágyan csengett, csilingelt akkoriban benne az élet. És a fények is, úgy ragyogtak. Anyám után mentem, kiléptem az utcára, ki más után mentem volna akkoriban. Mosolyogni szoktak, ők az angyalok is, hiszen azért látják őket a kislányok. Mosolygását az arctalan pillanatok előtti csendben fedeztem fel, mielőtt a part kettészakadt volna és lett volna bentlakásos a test márvány ragyogása, az elfeledett hajnalokon mindig világít bennem a rémület, kivilágít belőlem mindent.
Sikításom idehallatszik. Arctalan fagyok, mégis, mégis úgy fáj, annyira fáj minden.
Beszélnek, ilyenkor mozog a kezem, arra gondoltam egyszer, milyen lenne ha te horgolnád meg a ruhám, amit akkor felveszek és ez a rózsaszín itt nem égetné ki a bőrünk." (A teljes írás itt érhető el.)

Ladik Katalin A négydimenziós ablak című verseskötete (Mikes Kelemen Kör kiadása) ide kattintva tölthető le.
A verseskötettel egyidőben számos vers hangköltemény formában is megjelent Ladik Katalin előadásában, ezeket az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárának állományából lehet letölteni, ide kattintva.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 7.

2008.10.29. 08:31 | luckylany | 2 komment

Címkék: sorozat folyóirat könyvtár gordon agáta

"Kérem a T. Bíróságot foglaljon állást a lakhatás ügyében, továbbá kérem, hogy a pert tekintse halasztó hatályúnak a lakás elhagyását illetően. /.../ Üldögél, fél szemmel kicsit hunyorogva, púposan, reménytelen de szívós várakozással. És akkor megérkezik Sárika. Minden káromkodása, dühe, indulata patyolat tiszta, makulátlan őszinte, cigánylány macska. Zene a mozgása, szeretet a hangja, erősen duruzsol, mint egy kályha. Sámsonkának ő a minden." - cicák és emberek újabb kalandjai a terekben.

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 7. - Válságstáb a Turul társasházban

Angyal Szása estére meghívta a barátait, angyalozni. A meghívás Johanna miatt történt, aki hirtelen az utcára penderült, nagykorú fiával együtt a bátyja önkormányzati lakásának a cselédszobájából. Mely húsz éve az otthona, de most felgyűlt a tartozás. Johanna egyúttal halmozottan hátrányos helyzetű gyerekét egyedül nevelő állami gondozott tudatú mostohalány, Orsós Johanna anonim alkoholista.
Angyal Szása jó barátja. Maga is angyal, most azonban beszorongott. Albit keres. Negyvenért, amiben majd jól ellaknak a gyerekkel.
Rossz nézni ezt a szorongást. De hát eddig mindig volt lakásom, mondja Johanna még most is hitetlenkedve, hogy ezzel az ismeretlen problémával kell szembe kerülnie.
Johanna lakására gondol Szása, nyolc négyzetméter galériával. Egy asztal, ágy a galéria alatt, és fenn is. A szoba egyben szekrény, benne kistévé, ruhák, üveggyűjtemény, anya-fiú, duálunió. Kicsi otthon. Isten metaforája.
Nézd csak, mondta Angyal Szása, magam is éppen albit keresek. És Johanna kezébe adta a ma kapott rövid levelet. Felszólítás lakásból való kiköltözésre.
Angyal Szása rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, a Turul Tsasház szolgálati lakásában, a Duna két partja közül a jobbikon.

Tisztelt bíróság,
mellékelem a T. Bíróságnak a Turul Tsasház mint alperes levelét, melyben jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználónak tekintenek és a szolgálati lakás átadására szólítanak fel október 27. napjától kezdve.
Mivel nem áll módomban a szolgálati lakást elhagyni és nincs hová költöznöm, ezért vállalom a további meghurcoltatást a tsasház részéről.
Kérem a T. Bíróságot foglaljon állást a lakhatás ügyében, továbbá kérem, hogy a pert tekintse halasztó hatályúnak a lakás elhagyását illetően.

Sámsonka tiszta kapcsolatfüggő, magamra ismerek - meséli Szása Tükörnek.
Üldögél, fél szemmel kicsit hunyorogva, púposan, reménytelen de szívós várakozással. És akkor megérkezik Sárika. Minden káromkodása, dühe, indulata patyolat tiszta, makulátlan őszinte, cigánylány macska. Zene a mozgása, szeretet a hangja, erősen duruzsol, mint egy kályha. Sámsonkának ő a minden.
Egy este elvesztek hárman, Sári, Sámson és Keke Mária. Na ő egy ideje alig jár haza, beoson enni, gyűlölködve morran a többiekre, hamar távozik. Ezért nincs meg. De Sámson és Sári vacsorára se futottak haza a kertből, Angyal Szása találgat. Talán nem takarítok eleget, lépett be a tiszta lelkiismeret, a kényszergondolatos takarítómániások kínzója. Szása egyik se volt, az alom tényleg indokolttá tenné az átmeneti cicotthon lakóinak háborgását. Mosolyogva nézte Gyöngyike performanszát, aki kigurított egy összeállott diónyi almot, és elegánsan pofozgatta az előszobában. Aztán kipucolta a macskavécéket, felmosott, és még a szanitert is ledomesztoszozta. Jobb ritkán mint soha, nézett már fáradtan a porszívóra és elégedetten a Tükrébe.
Tükre nehezen bírja ezt, cicalábak sáros nyomában élni, most is épp elköltözött inkább. A mosdón a kádban, a szekrényben a mosott ruhán, az ablakpárkányon az ágytakarón, és a párnákon, és a polcokon. Cicalábnyomok, az alomtól és a ki-be mászkálástól és a macskakonzervtől és a nyalogatástól szennyezett cicalábak, amíg ragadozó ketreccé változik az egész kis emberi élőhely, lakás. Tükör ezt nem bírja, Angyal Szása kivár, és azt veszi észre, hogy magára maradt a problémával. Akkor aztán sitty-sutty: kitakarít.

Viszont a helyzet valóban nehezedett, hat cica komplikált dinamikában: valódi érzelmek hullámaitól sűrű tér vette körül Szását és tette tervezhetetlenné a jövőt.
Sámsonka és Sárika. Szerelem és kapcsolatfüggés. Állandó ölelésben, szeretetáramlásban. A. Szása rosszul tűri, féltékenység ez és irígység, vagy mi. De világos, hogy ők együtt vannak, és ebbe a kötésbe nem jut be a cicaotthon többi lakója. Sámsonka folyamatosan csügg Sárikán, a nyakán, átölelve és hangos iszonyú hangos dorombolással csámcsog rajta, vámpír. Máskor Sárika pucolgatja és csinosítgatja lelkesen, bátorítóan a kis Sámsont. A. Szása ebből végképp kiszorult, Sárika szivéből, Sárika szíve fölött a mellkasán pedig halvány zsemleszínűre változott a szőre, ahol Sámsonkát táplálja a szeretéssel. Sámson megjelölte, foltot ejtett rajta, és a cigány macskák erkölcse szerint ezzel elköteleződtek egymásnak, jelentsen ez bármit a kényszerek és szenvedélyek családi köréből. Sárika a bizalom és a szívbéli jóindulat, erre ma a naiv szó használatos, ám a boldog élet titka valóban ez. Az összes szeretetét annak adja, aki vele van, aki kéri, aki mellé a test sodorja. És akkor. Mindig csak jót ad, és hát sámsonka kér a legtöbbet. Mérhetetlenül sokat kap.

Tükör és Szása nem tudják így kérni és kapni, adni és fogadni egymást, kicsit kívül maradnak a történetükön, amit különféle rendszerekbe próbálnak illeszteni. Papás-mamás kisbabával, szenvedélyes szerelmi romána, agymosás-átképzés titkos tanok szerint, terápiás páros, szellemi társak? A lehetőségek tobzódnak, nehéz leragadni egyiknél.
Nehéz illeszteni a kapcsolaton túli élet tényeihez és szereplőihez.
És akkor még a lakás is koszos, Tükörben győz az életösztön, hazahúz csinos, tiszta és osztatlan otthonába. (Isten metaforája.)

Angyal Szása nem rest megosztani, és ritkán marad egyedül. Most Johanna jön albit keresni a neten, utána meg két generációval fiatalabb ikre, türelmetlenül és dühösen.
A változások újraszülnek, a szemek kiperegnek és újra útrakelnek, új életekre.
És őrlődik, úgy lesz liszt.

----------
A Jelenségek a gettóból korábbi részei:
Jelenségek a gettóból 1. - Háznagy Elza kalandjai Nyóckerben
Jelenségek a gettóból 2.
Jelenségek a gettóból 3. - Kultúrsokk
Jelenségek a gettóból 4. - Cicagettó 1.
Jelenségek a gettóból 5. - Cicagettó 2.
Jelenségek a gettóból 6. - Pénz-temető

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs - 2. rész

2008.10.28. 06:54 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: politika sorozat folyóirat énkép szerelem könyvtár cigányság szécsi magda szerelemküszöb

Mondd! Nálad minden kötődés merevedéshez vezet?

***

Úgy látszik, ez a demokrácia mellékhatása: jogod van lelki betegnek lenni!

***

Furcsa dolog a szerelem! Számítani lehet rá, de hinni benne alig, bizonyosra menni pedig képtelenség!
- Az (sms) szerelemkollázs második része Szécsi Magda Szerelemküszöb-kötetéből.

Szécsi Magda Szerelemküszöb című kötetének újabb részét közöljük. A Szerelmküszöb írásai nyomtatásban nem jelentek meg. ICA-n olvasható részei: Szerelemküszöb - 1. rész; Szerelemküszöb - 2. rész; Darinka; Húsevővirág; Emlékek temetője; (sms) szerelemkollázs - 1. rész; Hiány; Meztelen idegekkel; Éhség; Halálos ősz. Az (sms) Szerelemkollázs című részt három részletben adjuk közre – a második részt olvashatják. Az írást a szerző képei kísérik.

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs - 2. rész

- A jól megfizetett cigány politikusok habos tortájának a neve: KOHOLT ELLENTÉTEK!

***

- Most már valóban szólni kellene a cigányszakértőknek és a „cigányvásár” nem cigány anyagbeszerzőinek, hogy az álcselekvés kurvára drágább ám, mint a valódi!!!

***

- Olvasod az sms-eimet egyáltalán? Hihetetlen ez a csend.

***

- Fáradt vagyok cigányom! Voltunk ma egy vidéki iskolában a lapunkat reklámozni a pedagógusok között, és csak úgy találomra beültem az egyik órára, mert untam kollegáim és az igazgatónő fecsegését. A tanárnő lelkesen magyarázta a gyerekeknek, hogy Afrika 30289000 négyzetkilométernyi területén, 225 millió ember él, tehát 7 fő jut egy négyzetkilométerre, mire megszólalt egy cigány kislány, hogy ők, 11-en laknak 20 nm-en, mert Pestről visszajött a nővére a két gyerekével és a férjével, mert kilakoltatták őket a IX. kerületben. A gyerekek idétlenül nevetni kezdtek, a lány meg szégyenkezve sírni kezdett. A tanárnő zavarba jött, és képtelen volt visszaállítani a rendet. (Vigasztaló szavakat sem talált a zokogó gyerek számára.) Szörnyű volt az egész!! Nem tudom, hány meg hány iskolában fordulhat ez elő naponta, de gondolom nem kevésben! Azt meg nem is értem, hogy miért kell egy iskolában 2007 őszén, 60-as évekbeli, régen elavult adatokkal terhelni a gyerekek agyát! Afrikában mára kb. háromszor 225 millió ember él, és talán fontosabb lett volna arról beszélni, hogy annak a kis cigánylánynak miért nincs, vagy mikor lesz háromszor 20 négyzetméteres élettere, mint másoknak, hogy ne röhögjék ki, hogy ne kelljen szégyenkeznie, amikor nem is neki kellene… A kislánnyal beszélgettem később. Brigittának hívják, és az a legnagyobb vágya, hogy bekerülhessen segédmunkásnak a tőlük egy órára lévő, szolnoki cukorgyárba, ahol az apja (az egyetlen, akinek munkája van), rakodóként dolgozik. A gyönyörű, okos cigánylány arra a kérdésre, hogy nem akar-e továbbtanulni, széttárta a kezét és visszakérdezett: „Hát, miből?” – (borzasztóan megviselt a mai nap…)

***

- Biztosan, nagyon szép és izgalmas volt az egészségügyi miniszter asszony franciás nászútja, és biztosan nem jutott eszébe egy VIII. kerületi szoba-konyha, ahol nem volt miből megvenni a gyógyszereket a 3 éve munkanélküli családfőnek. (Azóta meghalt.) AZT HISZEM CIGÁNYOM, HOGY AZ EGÉSZSÉGÜGYI „HALADÁS” ÁLTAL MEGHATÁROZOTT HALÁLOZÁSI ARÁNYSZÁM, MÉG LÉNYEGESEN A JELENLEGI FÖLÉ EMELHETŐ (SZERINTÜK), ÉS ERRE MINDEN VALÓSZINŰSÉG SZERINT SOR IS FOG KERÜLNI. (Párizsban szép a nyár, ha nem szegény az ember!)

***

- Észrevetted, hogy a földszint 1-ben gyakran okos, kedves, zeneszerető emberek élnek, nagy titkokkal? (Vagy, te nem akarod túlontúl látni azt, ami még nem is létezik?!)

***

- Szigorú kötöttségekbe szorítva, nem lehet érvényeset mondani, és nem csak levegő híján! (Kötözve amúgy is csak a sonka jó…)

***

- Annyira felnagyított cigányom téged a bennem élő szerelem, hogy félek, meghátrálásra kényszerít! Bárcsak tudnám a normális méreteidet újra, hogy megmaradj nekem…

- Néha úgy érzem, hogy most kellene bepótolnom mind azt, amit évtizedeken keresztül elmulasztottam! Ettől annyira el tudok keseredni, hogy MINDIG A SZÜLETÉSSEL KEZDENÉM…

***

- Jó hír: értelemmel nem rendelkező anyaghalmazok, ma nem vertek péppé egy cigányt sem!
Rossz hír: majd holnap?

***

- Miért szégyelled, ha napi 5 másodpercre ellazulsz, és felszínre kerül a lelked mélye?! Mert, természetvédelmi terület? Az enyém is az, mégis szabadon ki-be járhatsz benne…

***

- Néha illene válaszolnod, nem?

***

- Keresnem kellett egy másik újságárust magamnak, mert a régi rossz néven vette, hogy Magyar Nemzetet is veszek, nem csak Népszabadságot. Ott telt be a poharunk, amikor nem akarta ideadni a Nemzetet, azt mondta nincs, pedig láttam, hogy van! „Nem tud valami jót mondani Gyurcsány Ferenc védelmében?” – kérdezte. De tudok, válaszoltam: Gyurcsány Ferencnek, kétszínű, hazug, összehangolatlan MSZP-s, SZDSZ-es kórusban kínáltak szólista szerepet, így nem csoda, hogy ő is hamisan énekel! (Végül csak kifizethettem a Magyar Nemzetet, de soha többé nem megyek újságért ehhez a korlátolt pasihoz!!!)

***

- A hagyományok átértékelése mostanában, gyakran értékcsökkentésbe torkollik, ami nagyon, de nagyon rossz! Főleg egy házasságban, és még inkább akkor, ha az egyik fél a népművészet mestere. Tudod cigányom, amikor UNIÓS TOJÁSPORRA KELL SZÍNES, HIMES MINTÁT PRODUKÁLNI…

***

- Azt írta valaki, hogy „ez jó!” De, mi? Te írtad?

***

- ÁLMOMBAN magányosat, csendéletszerűt szeretkeztél! A kifejezés és a technika tökéletes volt, de azért tudd, hogy AZ NEM ÉN VOLTAM, hanem a Zsolnay-váza, na, de látványnak akkor sem volt utolsó…

***

- Az „elkúrtuk” 8 betűs szállóige, azért nem kopik el az agyakban, mert hiteles, igaz, megélt élményből TÁPLÁLKOZIK… (fene az étvágyát!)

***

- Ha egyszer ledugom a nyelvem a torkodig, tudd, hogy nem csókolózni akarok, csak a magam hangját keresem! Ez a mondat egyenrangú a tieddel: „szeretlek, de holnapra úgyis elfelejtem!” (Na, basszus!!!) Balzac azt írta: a közös csók emléke éppen olyan félelmetesen nagy kötelék két szerelmes között, mint a közös gyilkosságé két bandita között!

***

- A valóság totalitása a szerelemben, a valótlanságával borít ki leginkább!

***

- Ma azt mondtad, hogy felajánlkozott a szobrásznő! (Hát ebben van gyakorlata!)

***

- A Down babáknak szánt élelmiszeradomány egy részére a legkonzervatívabb díszletek között találtam rá. Egy boltban: 200 darab 1 éve lejárt szavatosságú borsókonzerv! Persze a falra hánytam, a boltvezető meg a szememre! Még neki állt feljebb, hogy TAKARITANIA KELL, ÉS NEM TEMETNI…

***

- Demszky biztosan elfelejtette, hogy taxis is volt, morogtam, minek egyszerre feltúrni az egész fővárost, megőrül az ember a sok gödörtől, lezárástól, akadálytól, idegbeteg sofőrtől! Mire egy hordóhasú pasas azt mondta nagy mérgesen, hogy ha nem tetszik el lehet innen menni, és, hogy a FIDESZ beruházási politikája se ért egy szaros gatyát sem, és szó szerint átfingta magát a túloldalra. Na, gondoltam, az ő gatyája most mennyit ér?!

***

- Hallottalak ma a rádióban. Tetszettél! Úgy tűnt, megtanultad, hogy a kiteljesedés: egyszerűsítés! (Nincs szégyenkezni valód!)

- Nem érzem, hogy szeretnéd bennem azt, amit te váltottál ki belőlem, pedig a férfiak imádják azt a hatást (ha a nőt nem is), amit kiváltanak a másikból! Nem baj cigányom! A MI KAPCSOLATUNK AKKORA ŐRÜLTSÉG, HOGY SOHA NEM VÁLHATSZ BEFEJEZETT MÚLTIDŐVÉ BENNEM. (Ugyan, ki irányíthatja a mi végzetünket?!)

***

- A roma politikusok kreativitásának társadalmi ígérete, lehorgonyzott (végleg?) 1990-nél! (Csalódott vagyok!)

***

- Ma az utcán hallottam: „Ha valaki anyagi alapon eszik, azt megette a fene…” (Hm… eszi a fene a fél országot!)
Ez meg egy falfirka, a taxiból láttam: „Gigantikus munka cigányból embert csinálni!!!!!!” (Ez nem semmi szöveg! Az meg külön félelmetes, hogy helyesírási hiba nélkül fújták fel a falra, a Váci úton.)

***

- Amikor Putyin Pesten járt, többször eszembe jutott, hogy a ruszkiknál egy 16 colos esztergagép előállításához 150 munkaórát használnak fel. Nálunk 150 óra alatt, 6000 melós lett munkanélküli, és Magyarországon egyre többször mérik az embereket a 150 órákhoz…

***

- Még kislányként tanultam meg azt egy okos LENGYEL PAPTÓL, hogy a gazdaság állandó növekedését, és a foglalkoztatottságot, a STABIL ÁRAK biztosítják! (Pedig akkor hol voltunk még a vadkapitalizmustól és a munkanélküliségtől…)

***

- Amikor attól volt hangos az ország, hogy Medgyessy Péter nevelt lányának a cége havi hány millióért vágja a füvet Balatonöszödön, eszembe jutott, hogy Alsó-Ausztriában (Tulln kórházában) 12 BÁRÁNY VÉGZI AZ 5000 NÉGYZETMÉTERES PARKBAN A „FŰNYIRÁST”, mert a bárányok nem csak energiatakarékosan, hanem zaj és levegőszennyezés nélkül „dolgoznak”, de örömet is szereznek a gyerekeknek. A kormány megszorító intézkedései nagyon különösek cigányom! Ráadásul a magyar bárányok nem hallgatnak, egyre több szart bégetnek világgá: iskola bezárásokat, visszaéléseket… úgyhogy nagyon várom a választásokat, mert ez így nem maradhat! Bármi jobb lenne, mint az, ami most van. (A FIDESSZEL IS VAN PROBLÉMÁM, MERT ROMAÜGYEKBEN, ŐK IS A LEGPRIMITIVEBB CIGÁNYOK, FEJLETLEN SZÜRKEÁLLOMÁNYÁRA TÁMASZKODNAK!! EZ NAGY GYÁSZ BENNEM…)

***

- Ha egységesnek tekintjük a világot, akkor megállapíthatjuk cigányom, hogy jelenleg fölös mértékben rendelkezünk hatalommal bíró elmebetegekkel! Semmi, de semmi okunk nincs a nyugalomra…

***

- Jó lett volna akkor ismerni, amikor még fiatal voltál, amikor még nem arra volt szükséged, hogy te szeress, hanem, hogy téged szeressenek, mert tudni akartad mit érsz. De nem biztos, hogy tudtam volna szeretni a fiatal énedet cigányom! TE TUDTAD SZERETNI?

***

- Tudod jól, hogy nem vagyok tagja, se lekötelezettje, egyetlen pártnak sem!, mégis lefasisztázott egy pártkóborló, nagy hintás romavezető. Ezt soha nem fogom elfelejteni az állatnak, és megbocsátani se! Nem tudok megbocsátani olyan embernek, akiről tudom, hogy nem különb a többi embernél…

- Ha szerveznék egy cigány gárdát, mindenki felhördülne, csak te nem, mert te értenéd, hogy a cigány gárda, a politikai kapcsolatok szociális, jogi és lelki problémáinak kivetülése lenne…

***

- Biztos forrásból tudom cigányom, hogy a férfiak 50 százalékát halálra untatja a szeretkezés, és inkább nézné, mint tenné! Nem hiszed? Pedig ez olyan igaz, mint, hogy a faj önvédelme miatt ritka a kannibalizmus az állatok világában. (na, fölfaljuk egymást, vagy dugunk egyet?!)

***

- Amikor az a tehetségtelen, öregedő szobrásznő, akit a szárnyaid alá vettél, felajánlkozott neked, MIT ÉREZTÉL? Hogy zenét kell írnod neki? Vagy, hogy fáj az aranyered? Vagy, hogy már megint elfelejtetted elzárni otthon a gázt? Vagy azt, hogy öreg vagy? Vagy inkább azt, hogy MÉG férfi vagy? Fontos volt neked ez a szexuális ajánlat, ha képes voltál még nekem is beszámolni róla! Aha! FONTOSNAK ÉREZTED MAGAD az ajánlattól! Ez jó! De akkor is utálom a szobrásznőket!!!!! (Írtam már neked, hogy a fontosságtudat a hosszú élet titka?)

***

- A lapnál nagy változások vannak. Vali, a főszerkesztő elment szülni. Béluka is elment. Elütötte egy részeg fazon az Erzsébet körúton. Mari nincs magánál azóta. Kaposi vette át az irányítást. Nem kedveljük egymást, mégis azt mondta, hogy nagggyon számít rám! Hát, nem is tudom… le kéne lépnem…

***

- Jó reggelt cigányom! Álmomban olyan szépek voltunk, mint a végtelenül letisztult népművészeti formák…

***

- Mondd! Nálad minden kötődés merevedéshez vezet?

***

- A mai nap mérlege: ebben az országban, nem csak a szegényeket provokálják, hanem a véletleneket is!!! (Véletlenül a szegények nagyobbik fele cigány!)

***

- Hogy mit lehet szeretni benned? Sok mindent!!! Az okosságodon, a szépségeden, az érzékenységeden túl azt is, hogy képtelen voltál a hatalom kiszolgálójává válni! Így nincs szükséged arra, hogy bármit is feladj eddigi életedből, mint 10 emberből 9 és félnek…

***

- A karikatúra emberek sosem alkotnak örök érvényűt! Jó, ha 3 percig aktuálisak tudnak maradni! Ez a politikusokra fokozottan érvényes. De, ha 3 percnél aktuálisabbak tudnak maradni a karikatúrák, ott nagy baj van! Akkor, ott maga a társadalom is karikatúra, nem több…

- Akárhányszor meglátlak, mindig csodálkozom, és elfog a tehetetlenség furcsa érzése! Ehhez elég egy fotó is. Vajon mitől van ez?

***

- A laptól engem küldtek, hogy írjak a senior tehetségkutató versenyről. Egy tojásfejű okostóni, így szólt a 6 osztályos, öreg cigányasszonyhoz, a Sirató meghallgatása után: Tartalminak tekinthető vezérmotívum a romáknál a dalaik díszítőkényszere, de a cifrázás, a túléneklés nem feltétlenül válik a tartalmat erősítő elemmé. Kevesebb, több lett volna…
- Mit mondott ez lyányom?! – nézett rám az öregasszony csodálkozva.
- Azt, hogy a cukor elnyomja a kávé ízét – mondtam.
- Na, hiszen! Mink így szeressük! – válaszolta, és sajnálkozva nézett a tojásfejűre.

***

- A politika maga alá gyűri a cigányokat szőnyegestől, a szőnyeg alá söpört jajokkal együtt. Így takarít el minket, minden ócska kiegyezés! Ez önpusztítás nokedlivel, bruTÁLban, primitíven: kézzel, lábbal...

***

- Ma azon gondolkodtam, hogy mi az, amit nem tudnék megbocsátani neked. De szinte mindent meg tudnék bocsátani. Ha gyilkos, alvilági alak lennél, még azt is!

..................................................................................

Mindig szeretnélek! Ez kész őrület. Ha AIDS-es lennél, ha tele lennél gennyes kelésekkel tetőtől talpig, ha a város alatti csatornákban élnél, akkor is szeretnélek!!! Mindig találnék felmentést számodra. Ha nem szeretnél, akkor is szeretnélek! Ha zenét írnál egy nőnek…na, azt soha, de soha nem tudnám megbocsátani neked! MERT A ZENE A LÉNYEGED… Félelmetes ez az érzés, amit irántad érzek cigányom! De milyen szerencse, hogy okos, tisztalelkű, egyenes ember vagy, akitől távol áll mindenféle bűn. IGY persze könnyű téged szeretni másoknak is, de ÚGY, csak én tudnálak…! Hogy miért van ez, azt csak Isten tudja, de így van, ezt meg én tudom! (Ha egyszer nem írok több sms-t, akkor is így lesz!)

***

- Ne sÉRTegess, mert a végén még rajongani fogsz ÉRTem! Ebben a mondatban, kétszer is leírtam, hogy mit gondolok rólad, magammal kapcsolatban… (ez jó!!!)

***

- A Vörösmarty téren egy Krisnásnak tűnő lány, az orrom elé tartott egy kérdőívet, és arra kért töltsem ki. Egyetlen kérdésre kellett válaszolni 10 pontban: Ön szerint mi az életben a tíz legrosszabb dolog? Szerintem tíznél sokkal több rossz dolog van, de azért leültem a padra és kitöltöttem a kérdőívet. Talán érdekel téged, hogyan. Hát, így:
1. Ha a szülő temeti el a gyerekét!
2. Ha a szülő öli meg a gyerekét! (Az abortusz is gyilkosság!)
3. Ha a szülő eldobja a gyerekét!
4. Ha meghal az, akit szerettünk, és már nem tudjuk ebben az életben jóvátenni, amit ellene elkövettünk!
5. A viszonzatlan szerelem pokla, ami végül mindig magányossá, beteggé, öngyűlölővé teszi az embert!
6. A nemi erőszak, főleg, ha gyerekek ellen követik el!!!
7. A közöny!
8. Az éhezés!
9. A hűtlenség!!!
10. Cigánynak lenni egy fehérek által irányított világban, ahol egy cigány éhezhet (egy állat nem!), ahol egy cigány megalázható, semmibe vehető (egy állat nem!), ahol a cigányokat szexuális eszközként használhatják (egy állatot nem!), ahol a cigányok eltűrnek mindent! (egy állat nem!)

***

- Azt írtad: „Semmit sem hiszek el, ami lehetetlen!” Nem is kell elhinned a lehetetlent! A te nagy józanságoddal, lehetetlen is lenne hinni a lehetetlenben…
- Egyszer láttam, hogy olyan áhítattal néztél az élettársadra (még a kapcsolatotok elején), hogy tudtam nem lesz jó vége ennek, mert eszembe jutott, hogy az áhítat, nem más, mint kulturált félelem! És ahol félelem van, ott egyszer ajtót nyitnak a harmadiknak… (ha csak rövid időre is…)

***

- Testemre ég az éjszaka! Ölem lázas szakadék… és ön uram, csupa jég! Csupa jég?!

***

- Te vagy az én vigaszom, csendedből magamat iszom!!!

***

- Ma olyan unalmas volt az interjúalany, hogy azt énekeltem magamban (mint egy hülye), folyamatosan: Édes úr, édes úr, lába között mi lapul? Giling-galang, kicsi nyúl, bolond lesz ki oda nyúl?! Édes úr, édes úr, lábam között mi lapul? Tudja maga, ha akarja, egyszer majd úgyis kinyalja!! Még jó, hogy az államtitkárok nem gondolatolvasók… éghetnék! (Mint érted…)

***

- Miért van az, cigányom, hogy a társadalmak átalakulásának kudarcai, mindig egybeesnek az egyének kudarcaival? (…)

***

- Már megint emelik az árakat! Hogy tudnak életben maradni a szegények a minimálbérből, a munkanélküli segélyből, a közmunkából, a levegőből? Az igaz, hogy itt nem vezetnek áramot senki fenekébe, miután egy fém rudat dugtak bele, de az is bűn, ha az áramot, az emberek zsebébe vezetik!! Milyen perverz, züllött rendszer ez, ahol rettegni kell a holnaptól, komolyan mondom megáll az eszem!!!!!

- Jött egy ilyen sms tőled: ++w++, amire azt válaszoltam „ez mit jelent?”, hogy kezdjük tiszta lappal, te ott, én itt?” Pedig talán azt jelenti, utazzunk el ketten. (Találkozzunk és utazzunk el?) Vagy azt jelenti, hogy szabad vagy? Kitől? Tőlem? (Tőlem soha, míg élsz!, ha csak nem írsz zenét: másnak…)

***

- Hallom cigányom, hogy (egymagad) külön csoportot alakítottál magadból, mert célod eltér másokétól. A te célod a politikai valóság megértése, és nem a megkerülése. Hát, igen! Ez most WC-papír osztogatásra kényszeríti az ellenfeleidet, de mire megkerülik saját agymenésüket, addigra késő lesz, túlműködtetik a nyilvános klotyókat, és kiírják: megtelt! Tisztítás alatt! Az Uniós pénzek meg elfolynak bűzös csatornákon…

***

- Annyira sajnálom az orvosokat! Ezer éve őket cseszegeti minden hatalom, mert Istennek tartják őket, ami jó nagy irigységet szül a politikusokban! Az más kérdés, hogy az egészségügy cigányai a betegek, akik jól megszívják az Istenek és a (nagyon is halandó) politikusok harcát...

***

- Jaj cigányom! Megint arcüreggyulladásod van? Miért? MI A BAJOD MAGADDAL?! (Vagy a környezeteddel?)

***

- Néha van az úgy, hogy mi cigányok is megvetjük egymást (mint az ágyat), ha belefáradtunk félelmeinkbe, éhségünkbe, szorongásainkba, és a még ránk váró dolgokba, de mindig felkelünk, és egymásba kapaszkodunk végül. Ne haragudj magadra azért, amiért haragszol... hát, ember vagy!

***

- Boldog évfordulót! Minden tizennyolcadikát benned ünnepelnék óránként kétszer, ha férfi lennék, és kizárólag a te örömödre…

***

- Furcsa dolog a szerelem! Számítani lehet rá, de hinni benne alig, bizonyosra menni pedig képtelenség! De ha (végre) szerelmesek lettünk, merjünk hivatkozni a szerelemre! Vagy nem? (Tudod, hogy mindig az erősebb fél az engedékenyebb a szerelemben?!)

***

- Tengersok sms-t kaptam ma emberektől. Egy cigány nő azt írta, hogyha sok pénze lesz, vesz nekem is egy lakást. Mindig ezt írja, vagy mondja. Végtelenül sért, hogy úgy gondol rám, mint egy hajléktalanra, ugyanakkor ÉRZEM BENNE A SZERETETÉT, ÉS A HITET, HOGY HISZ A BELSŐ SZABADSÁGOMBAN, ÉS AZT IS EL TUDJA KÉPZELNI RÓLAM, HOGY TÖRVÉNYEN KIVÜLIVÉ MERNÉK VÁLNI HA AKARNÉK, mint az a 77 éves öregasszony, akivel ma beszélgettem a Kamaraerdőben. Ő valóban hajléktalan volt. Elmesélte az életét, majd egyszer leírom neked Zsófi néni történetét, ami nem kellett a lapnak, mert túl életszagú, és így büdös nekik. Jaj, te! Olyan szépen fogott hozzá! Úgy kezdte, hogy: „Sokáig úgy éltünk mi a Dezsővel, MINT GYIKOK A NAPON. Boldogok voltunk…” – na, szólj hozzá! Hát, nem gyönyörű?! Sok ilyen történetem van. Ha sokáig élsz, lesz időm megírni neked! HA MEGHALSZ, AKKOR BEFEJEZEK MINDENFÉLE IRÁST EGY ÉLETRE!!! Ez olyan igaz, mint az, hogy az imitáció (amiről a tudósok tévesen azt hitték, hogy minden majom képes rá), kizárólagos emberi tulajdonság! Csak az ember teszi azt, hogy társait megfigyelve, tudatosan vagy öntudatlanul átveszi azok viselkedésmintáit, ANÉLKÜL, HOGY EZÉRT JUTALOM JÁRNA…! Én sosem vártam tőled jutalmat, sosem majmoltalak semmiben, mint mások. Engem is sokan próbálnak meg utánozni, de sikertelenül, mert AZ ÉN VISELKEDÉSI MINTÁIM BENNEM, BELŐLEM SZÜLETTEK, ÉPPÚGY, MINT A GONDOLATAIM. (Észrevetted, hogy milyen sok SYLVESTER STALLONE IMITÁTOR szaladgál a cigány rendezvényeken? A NŐK MEG MÉG VÉLETLENÜL SEM ÖNMAGUK, szinte mind híres énekesnők és színésznők nevetséges árnyékai… szörnyű!!!)

***

- Minden cigányvezető okosabb akar lenni a másiknál. Ebből a primitív akarásból születik meg EGY közös arc: a butaság arca!

***

- Annyiszor döngölték már földbe a cigányságot, hogy lehetetlen nem úgy gondolni magunkra, mint a természet egy darabjára… (imádlak Csendes óceánom!)

***

- Pár évvel ezelőtt egy volt szerelmed azt mondta nekem, hogy ha szeretni fogsz „csak azért lesz, mert hasonlítasz rám, nem magadért!” (Mekkora önbizalom a nőci részéről!!) De NEM hasonlítok rá! Igaz, NEM is szeretsz! Mert IMÁDSZ!!! Na jó, ez vicc, hogy imádnál!, de valóban NEM hasonlítok a volt nődre semmilyen értelemben, ezt azóta te már nagyon jól tudod…

***

- Cigányom! Valahogy át kellene kódoltatni a romák ősi reflexét, ami évszázadok óta azt súgja (mint egy gyáva kígyó az almafáról), hogy az ENGEDELMESSÉG megmenthet minket, mindenfajta büntetéstől! Így félrevezetni bennünket, mint ahogy az ősi reflex teszi, még a legállatabb, rasszista politikus sem képes!!!! Értesz, szerelmem?!

***

- Szétfeszít az öröm!!! Képzeld, láttam egy cigánylányt táncolni a Ferenciek terén, a Jégbüfé előtt. Repült, mint egy angyal, szárnyak nélkül, kecsesen. Persze tudom én, hogy komoly, fegyelmezett, fizikai törvények uralták a mozgását, de ő a helyét találta meg a LEVEGŐBEN. Pont a helyén volt, gondolhatnád, de nem! Ennek a cigánylánynak a legnagyobb színházban, a legnevesebb táncművészek között lenne a helye! Ehelyett táncos-koldus a belvárosban. Táncával olyan élményt szerzett, hogy szétfeszít az öröm, és EBBŐL AZ ÖRÖMBŐL VALAMI SZÉP, ÉS JÓ FOG SZÜLETNI BENNEM, ÉPP ÚGY, AHOGY TŐLED SZOKOTT… (mondd, Édes!, te a helyeden vagy?! Nem hiszem!!!)

- Jogilag, formailag talán mégiscsak demokrácia van Magyarországon, mert mindenki lelki problémákról panaszkodik. Úgy látszik, ez a demokrácia mellékhatása: jogod van lelki betegnek lenni! A lelkiállapot problémáit jelző tünetek: kimerültség, letörtség, gyakori erős szívdobogás, állandó idegeskedés (izgatottság) érzés, gyakori remegés, úgy érzed, hogy nincs szerencséd, sokat aggódsz az egészséged miatt, nem tudsz egyszerre több tevékenységet elvégezni összekavarodás nélkül, gyakran fáj a fejed, félsz, szorongsz, és ezektől az érzésektől képtelen vagy megszabadulni! – na, letesztelted magad? Akkor már tudod a jogaidat! (De tudd azt is, hogy a lelki egyensúlynak 4 fontos összetevője van: ÉLTECÉL, HATÉKONYSÁG (annak tudata, hogy hatni tudsz a világra), VISSZAIGAZOLÁS (bizonyíték felmutatása, hogy jó és igazságos vagy), AZ ÉN ÉRTÉKES VOLTÁNAK A TUDATA (hogy elfogadnak és értékelnek)! Onnan tudhatod, hogy a helyeden vagy és értelmesen élsz, hogy boldog vagy! A boldog ember nevetve győzi le az akadályokat, mert konkrét, jól meghatározott céljai vannak!!!! (Mi, mit akarunk egymástól, és a világtól cigányom?!)

***

- Ui.: NA, UGYE… (!) – (?) – (…)

***

- 2007. november 8. csütörtök, 10 óra 54 perc, Blaha Lujza téri aluljáró: egy cigányember ül a földön. Előtte egy műanyag pohár és egy karton papír, amin ez áll. „Miért utálom a hazug kormányt?! Fizetésem levonások után 68 ezer forint. Kiadásaim: Fűtés = 11. 829 Ft
Villany = 11. 099 Ft
Lakbér = 14. 355 Ft
UPC = 1. 590 Ft
Vízművek = 5. 006 Ft
Csatornázási művek = 6. 724 Ft
4 db BKV bérlet = 4 x 7. 300 Ft
Az asszony fizetéséből a banki törlesztés után marad 49 ezer forint, és még nem ettem, nem ittam, nem ruházkodtam, nem szórakoztam a családommal! Mondjon le ez a kormány, aki nyomorba döntött!!!” – Dobtam aprót a poharába, de mást dobtam volna oda a bandájával, szívem szerint!

***

- Hihetetlen cigányom, hogy elhangzott a hepatitis fertőzések kapcsán, hogy a cigányok okozzák MINDIG a környezetszennyezést! Az ember nyel egyet, és persze szégyenkezik, na, oké meg sír is, ha nem látja senki, hogy megint világ mocskának kiáltották ki a fajtámat! Pedig már az ókorban is volt környezetszennyezés. Ez nem vicc! Grönlandon a jégrétegek elemzéséből derült ki. A tudósok szerint 100 tonna réz jutott évente a Föld légkörébe akkor, amikor az ember még nem fedezte fel a rezet! Tehát, színesfém maffia sem működött, mint manapság, AKIK NEM CIGÁNYOK! A környezetszennyezőket, a színesfém tolvajokat, a milliárdosok között kell keresni… (a cigány ebben az ügyben is csak kéz, nem agy…)

***

- Kettőnél több test ütközése az ágyban, nagy vereségek emlékét hordozhatja, ami újabb kudarcok előszele lehet… (sosem osztoznék rajtad senkivel!!)

***

- Mályva, nőszirom, pusztai meténg, szirti búzavirág, pirosló hunyor, piros tulipán… nyugi, nem hülyültem meg! Csak néztelek (te nem láttál), és a szádról ezek a virágok jutottak eszembe, ahogy beszéltél…

***

- Ahogy öregszem cigányom, egyre inkább úgy gondolom, hogy akkor lettem volna igazán boldog, ha szülhettem volna neked 5-6 gyereket! (De tényleg!!!) Na, majd a következő életünkben erre (is) jobban odafigyelünk. Vagy az azt követőben, hiszen te rengeteg karmikus adósságot halmoztál fel a szerelmi kapcsolataid miatt, a jelenlegi életedben. Előbb ezeket kell lerendezned a következőben, hogy majd egy másikban, végre, eljuthassunk egymáshoz!! Bár nem tudom, mi van megírva nekünk (te, tudod?), lehet, hogy csak ennyi! (A semmi?!)

***

- Ui.: Mit érdemel az a bűnös (ha bűn a hitetlenség, és a rosszul értelmezett kötelességtudat…), aki 7 évig vizsgáztatott: hűségből, kitartásból, megbízhatóságból?!, pedig másokkal pár óra után ágyba ugrott… (na, jó! Találtam mentséget neked, ha igaz, hogy a szexuális vágy csupa kémia!)

***

- Ui.: Nagyon megutáltam a kémiát!!!!!!!

***

- Nyertem ma 25 ezer forintot, mert kitaláltam ki írta ezt a két sort: „Tudom, te voltál, akit nem ismétel meg már a század. Úgy fáj, hogy éles hangod hanglemezről hallhatom ma már csak.” Ladányi Mihály költő írta „Lenin” című versében. Látod, Lenin és a magyar irodalom így segíti a Down babákat, 44 év távlatából. Vettem 3 db „pléjsztésönt.” (Ők kérték ezt a játékot.)

***

- A 7-es buszon hallottam: „Nekünk nem kell kaftánt húznunk, hogy büszkék lehessünk magunkra. Ők bújnak magyar ruhába. Ez azért jelent valamit! Erkölcsileg nekünk van igazunk.” Taps és morgás fogadta ezt vegyesen. Én meg már csak akkor értettem meg pontosan, hogy mit is hallottam, amikor az Astoriánál leszálltam a buszról, és egy hajléktalan, műanyag szatyrát rugdosva, habzó szájjal szidta Demszky jó édes anyukáját, aki nagyon népszerű, mert nincs nap, hogy ne emlegetnék.

***

- Vannak, akik úgy gondolják, hogy aki nem érzett még szerelmi extázist, aki nem találkozott még az elmúlás félelmével, az átélni is képtelen a szerelmi mámor vagy a halálfélelem inspirálta művek szépségét. Ezzel nem tudok egyet érteni cigányom!! (Egész kicsi gyerekkorom óta ismerem a halálfélelmet, de a szerelmi extázist nem, mégis nagyon értem (érzem) Ady vagy Baudelaire szerelmi líráját… sőt, a szenvedélyes zene is magával tud ragadni!)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kopogtatás nélkül - avagy Tereskova közügy

2008.10.27. 07:32 | luckylany | 11 komment

Címkék: interjú folyóirat énkép képzőművészet nagy kriszta tereskova feldmár andrás köz élet czapáry veronika

„Nem az a kérdés, a férfi tud-e egyenrangú lenni velem, hanem az, megengedi-e, hogy én egyenrangú legyek vele. Ez állandó kérdés.” − Feldmár András a Feldmár Intézetet és a Feldmár Iskolája Nőknek programját mutatva be nyílt terápiát tartott Nagy Kriszta Tereskovával. A terápia első üléséről szerzett élményekről, férfi és nő számára ideális viszonyáról, az alkotó szereplehetőségeiről kérdezte a festő-énekesnőt Czapáry Veronika.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
(József Attila: Kopogtatás nélkül)

Czapáry Veronika: Hogy érezted magad a terápia közben? A művészeted olyan akár egy állandó performansz, kitárod az életedet, felvállalod belső világodat, és meg mered osztani az emberekkel. Hogy érzed, a művészet által elmúlik az a magány, amiről a terápiás ülésen beszéltél?

Nagy Kriszta Tereskova: Gyógyít, amikor dolgozom. Ha rosszul érzem magam, két dolog van, ami kihúz ebből a gondolatmenetemből: a festés és az írás. Ha van egy szorongásos időszakom, elkezdek dolgozni, a festményeim által úgy érzem, eljutok az emberekhez. Más nem segít. Ha lenne egy férfi az életemben, aki nincs, az is gyógyítana. A magányról azt gondolom, nem vagyok egyébként magányos már, egyedül vagyok, és ezt tudják enyhíteni mások is, mint férfiak, de egy társat kell megtalálnom. Egy férfit, mert én nő vagyok és az isten egymással együtt és egymásnak teremtett.

Cz. V.: Ha találkoznál egy férfival, aki el tudná mulasztani a magányodat, nem lenne szükséged a művészetre?

N. K. T.: A művészet leképezi azt, ami van. Ha holnapután történik velem valami jó, akkor a művészetem arról fog szólni. Akkor fog jó dolog történni velem, amikor veled is. Nagyjából egyfajta dolgot érzünk mindannyian. Ezért, amikor a képeimet, a műveimet nézik az emberek, érezhetik, olyan mintha a saját problémáikról beszélnénk, mert egyforma problémáink vannak. Persze vannak különbözőségek, ha a barátnőm szül, neki pelenkáznia kell, amit nekem nem, de azt gondolom, minden kornak van egy erős specifikuma. Az történik velem, ami mással is. Ha egyszer jobbra fordul a világ, művészet akkor is lesz, csak talán nem lesz ennyire fájdalmas, amilyennek Feldmár András látja, ha ezt te is fájdalmasnak látod.

Cz. V.: Én nem látom fájdalmasnak.

N. K. T.: Akkor jó. Nem kell a művészethez meghalni, művészet mindig van és mindig működik. Akkor hal meg, ha már nem tudsz figyelni és elveszted esetleg a befogadóképességedet. De amíg van kifele érzékelő csápod, addig a művészet tud beszélni.

Cz. V.: Az ennyi idős nők, mint mi, gyakran találkoznak azzal a kérdéssel, milyen lenne, ha megtalálnák életük párját. A női művészeket gyakran illetik az őrültség bélyegével, ami a művészetben sikeres szereplehetőség, a magánéletben azonban nem, mert az olyan férfiak, akikre vágynak, nem tartják partnernek őket.

N. K. T.: Feldmár azt mondja erre, nem lehetetlen. Nekem is nagy kérdés ez. Nőnek lenni, ma teljesen más feladat, mit száz évvel ezelőtt volt. Művésznek, művésznőnek lenni szintúgy. Száz évvel ezelőtt nem volt annyi nő a művészetben, mint most. Kinyíltak a kapuk, be lehet férkőzni. Ha engem visszakódolnának kétszáz évvel ezelőttre, művész akarnék lenni és nem hagynák, már nem élnék. Tényleg az őrültek házába kerültem volna. Mivel egy művész fura ember, ténykérdés, hogy nincsen eléggé kitalálva, milyen, ha egy nő művész.

N. K. T.: A férfi művészek ilyenkor általában találnak maguk mellé egy társat, mert a nő úgy kódolja magát, mint egy cseléd, ezért a férfinak könnyű ilyet találni. Visszafelé már nehezebb. A férfiak nem gondolják magukról, hogy cselédek lennének. Az a véleményem, hogy Picasso mellett a nője vagy a női bizonyos szempontból cselédek voltak. Roppant fontos hátország voltak neki. A több ezer éves női szerepekből sokkal inkább következik ez, mint az, hogy egy férfi álljon be egy erős és tehetséges nő mögé. Nehéz Magyarországon női művésznek lenni. Talaj nélkül élni fárasztó és pszichésen súlyosan megterhelő feladat, nem lehet egyfolytában repülni, néha egy időre le kell szállni a földre. Vannak zoknik és harisnyák, amiket ki kell mosni, számlák, amiket be kell fizetni − Picassónak ezeket talán elintézték mások. Helyettem nem teszi meg senki. Nehéz találni olyat, aki megérti, ha egy művész egy picit olyan, mint egy vadállat, és nem szégyelli.

N. K. T.: Az a férfiszerep még nincsen kitalálva, ami összepasszolna az én női szerepemmel. És vagyunk így páran. Sokat szenvedünk. Egy színésznőnek talán könnyebb, mert ők az utóbbi pár száz évben jobban simultak az általánosabb női szerepekhez. De a festők, vagy az írók, a tipikusan nem női szakma művelői, furcsán hangzik, de sokkal problémásabb helyzetben vannak. Én például abszolút abban vagyok. A terápián el is hangzott, hogy akkor kezdődtek a bajok, amikor sikeres festő lettem. És főbb szerepeim szerint inkább lettem festő, ez kitöltötte az életemet, sokkal inkább, mint a főzés, mosogatás, vagy a csávómért való rajongás. A gondok itt kezdődtek, ami eddig nem volt ennyire határozottan kimondva, mint itt a terápián.

Cz. V.: Mint sikeres festő nehezebbnek érzed egy olyan férfit találni, aki az adott kapcsolatban nem a cseléd szerepében lenne, hiszen az megint egy elnyomás, hanem mint egyenrangú partner, szeretetet adna?

N. K. T.: Nem tud egyenrangú lenni. Hogyan lehetne egyenrangú Picasso és a felesége? Bizonyos szempontból egyenrangú, mindkét ember, de vannak alapvető különbségek. Egyenrangú egy tigris és egy ló? Persze egyenrangú. Csak a tigris megeszi a lovat, a ló meg füvet eszik.

Cz. V.: De ha egy olyan férfit találnál, aki biztos öntudattal rendelkezik?

N. K. T.: Ha egy erős férfit találnék, akinek nincs komplexusa, megoldódna pár dolog. Régi magyar sámánkönyvekben olvastam, hogy egy férfi sosem fitogtathatja az erejét egy nő előtt. Hiszen ő az erős, ez nem kérdés. Ezt a mai férfiak nem tudják, mert gyengék. Ha erősek lennének, nem lenne probléma egy erős nő mellett állniuk. Olyan férfiakat látok magam körül, akik beijedtek attól, hogy engem erősnek hisznek. Egyébként nem vagyok erős, éppen haldoklom. Abból a szempontból erős vagyok, hogy még nem haltam bele. A szervezetem erős, de nem élek jól. Nem hívnám életnek azt, amit olyankor csinálok, amikor nem festek. Inkább valami beteg létnek, ha nem is vegetációnak.

Cz. V.: Tehát egy állandó harc van benned a túlélésért. Viszont az egyik probléma, hogy a férfiakat úgy szocializálták, képtelenek egy erős nő mellett létezni.

N. K. T.: Hát hogy szocializálták volna szegényeket, ha kétezer éve így van? Egy férfi hazamegy és várja, hogy jöjjön a szeretet. Ha viszont egy nő megy haza, neki az a dolga, hogy ő legyen az, aki adja a szeretetet és várja a férfit. Nem az a kérdés, a férfi tud-e egyenrangú lenni velem, hanem az, megengedi-e, hogy én egyenrangú legyek vele. Ez állandó kérdés. Sokszor mondtam már, hogy valami rossz lett a története folyamán az emancipációból. Valamelyik nap megnéztem egy filmet a tévében, a szüfrazsettekről szólt: ahogy a nők a börtönbe, a dologházba kerültek és éhségsztrájkoltak, az orrukon keresztül etették őket, nagyon kemény harcokat vívtak. Őszintén tisztelem őket, hogy ezt az egészet elintézték nekünk, de most még több dolgunk van ezzel. Hiszen teljes képtelenség: ha visszavisznek ötszáz vagy ezer évvel az időben, és valaki azt mondja, nem tehetem azt, amit akarok, természetes, hogy ezt nem tudnám elviselni és belebolondulnék. Ezen változtatni kellett. Lehet, hogy vannak túlkapásai a feminizmusnak is, de a francia forradalomnak is voltak túlkapásai, egy idő után egymást fejezték le. Vannak nők, akik ezt rosszul használják, például, akik beperelnek egy férfit azért, mert előreengedi őket az ajtón. Ők lefejezik egymást a nőtársaikkal és saját magukkal együtt.

Cz. V.: A patriarchális társadalmi rend keretei között nehéz kialakítani, hogy miközben te egy erős nő vagy, vagy, úgymond, sztár − amit kimondott Feldmár −, vagy egy sikeres festőnő jó egzisztenciával, lehetsz sérülékeny, depressziós, lehetnek problémáid, és ezt az adott szituációban egy férfi tudja kezelni.

N. K. T.: Valami ilyesmi.

Cz. V.: Feldmár András szerint ezekben az esetekben sem vagy egyedül. A terápián, amit te most nyilvánosan vállaltál, pedig most találkoztatok először...

N. K. T.: ...tényleg most találkoztunk először...

Cz. V.: ...Feldmár András azt mutatta meg, hogy van önálló léted, szabadságod, ami által megnyílnak a kapuk. Lehet, hogy van egy olyan férfi, csak épp ezerből három, s talán éppen nem jó helyen keresed.

N. K. T.: Én azt gondolom, ha veszünk egy férfit, aki olyan nőre vágyik, mint én, akkor nagyon sokat kell keresnie. Ritka az olyan nő, amilyen én vagyok. Ha visszafordítjuk, én is egy olyan ritka ember keresek, aki egy ilyen ritka embernek tudna párja lenni, neki is nagyon sokat kell keresnie. Keresnie kell-e vagy majd jön magától, erre nem tudom mit válaszolt András.

Cz. V.: Nem válaszolt, azt hiszem. Visszakérdezett, hogy az ember miért kopogtat a lehetetlen ajtókon. Ott vannak azok az ajtók, amik kinyílnának, csak pont azokat nem veszi észre.

N. K. T.: Én is kopogtattam sokat ilyen kapukon. De úgy néz ki, fél évvel ezelőtt be tudtam fejezni a kopogtatást. Nem vagyok benne biztos, ha a Feldmár holnap meghalna, akkor olyan jól meglennék a kopogtatás nélkül.

Cz. V.: Talán nem hal meg. Az is valószínű, hogy ezt a terápiát folytatni fogjátok...

N. K. T.: Nem valószínű, hogy nem fog meghalni. Ugyannyi az esély rá… sőt, én is meghalhatok. Egy napon is meghalhatunk a Feldmárral.

Cz. V.: Az nagy hír lenne a tévékben és a festményeid árai is felszöknének...

N. K. T.: Nem, az nem eshet meg. Van egy végrendeletem: az el nem adott képeim halálom pillanatában elégetendők. Nincs ilyen, hogy előveszünk egy képet és az milliókat ér. Majd milliót ér, amiért nekem már egy csomó pénzt kifizetettek. Nincs ingyen cirkusz, lekopás van. Az itt kiállított Sebes képek sorozatomból 18 képből 6 elkelt − ha ma meghalok, akkor a maradékot el kell égetni.

Cz. V.: Ma kelt el hat?

N. K. T.: Nem, az utóbbi három hétben. A gyűjtőim egy kiállítás megnyitóra szoktak eljönni és ott látják meg a képeket, de most tudták, hogy ez más lesz, ezért előre érdeklődtek.

Cz. V.: Az elkelt, amin a vasaló van?

N. K. T.: Igen. Valószínűleg azért az a kedvenced, mert a vasaló egy nagyon női eszköz, ami megégethet téged. Vannak dolgok, amik nem feltétlenül ennyire női eszközök: van olyan kép, ahol csak egy virág van.

Cz. V.: Az a másik kedvencem, a babás.

N. K. T.: Képzeld el, hogy Andrásnak, amikor elkezdtünk levelezni, mondtam, nem mehet így tovább, hogy nekem nincsen fizikai ügyem ebben az egészben, fogok venni egy bábut, egy babát, aminek András lesz a neve. Ez az a baba, úgy hívják, András. Átküldtem neki, hogy megnézze, s ő azt írta, szép, de hasonlít-e rá? Írtam, hogy igen, hasonlít, mert ez egy lány baba, ő pedig olyan, mintha egy anya lenne, amire azt írta, azért, mert egy jó terapeuta olyan, mint egy anya. Örülök egyébként, hogy miközben Feldmár Andrással beszélgettem, mondott egy szép mondatot az anyjáról, életében először Magyarországon. Mindig rossz emlékeket hoz elő, hogy az anyja őt nem szerette és hasonlókat, de most egy pozitív történetet mesélt el. Azt hiszem, hozok ki Andrásból jó dolgokat.

Cz. V.: A történetmesélései egy olyan terapeuta pozíciójába helyezik, aki nem akarja eljátszani, hogy mindentudó. Hajlandó beszélni az érzelmeiről.

N. K. T.: Ez a zseniális Andrásban. Annyira bátor ez az ember! Voltak előadásai régebben, amiket végighallgattam, s amelyeken elmesélte, hogy az első néhány terapeuta közül, akikhez járt, volt egy, akivel véletlenül összetalálkozott egy étteremben és az nem köszönt neki. Megkérdezte tőle, miért nem, ő pedig azt mondta neki, ’én a rendelőn kívül téged nem ismerlek. Én magánemberként számodra nem létezem’. Az Andrással kapcsolatban sok olyan dolgot megtapasztalok, amit orvosoktól, terapeutáktól, pszichiáterektől nem, mert tartani akarják magukat egy komoly szerephez. Az András fittyet hány erre.

Cz. V.: Nagyon sok terapeuta beléd rúg és megkérdezi: ’milyen traumákat ébreszt benned, hogy beléd rúgtam’?

N. K. T.: András egyetlenegyszer sem rúgott belém. Én viszont sokszor viselkedtem úgy Andrással a leveleimben, például ennek a dolognak a megszerveződése kapcsán, amikor azt mondtam, András, sajnos konfrontálódni fogok veled / veletek. Azt mondta, tedd. Nem azt mondta, hogy ne csináld már, így hálálod meg ezt az egészet, hanem azt írta, hogy tedd. A performansz úgy volt az elején, hogy fizetős lesz, és megijedtem, hogy azok az emberek, akik engem fogyasztanak, ehhez nincsenek hozzászokva, nem tudják kifizetni. Elég volt csak makkannom egyet és azt mondták, jó, ingyenes lesz. Két napja meg is hirdették, hogy ezért nem kell fizetni. Lehet, hogy egy csomó pénztől elbuktak, de én így éreztem biztonságban magam, és megadták nekem az esélyt. Mondhatták volna, hogy sajnáljuk, nem így volt megbeszélve, ezen már nem tudunk változtatni. Amikor azt mondtam, András, konfrontálódni fogok veletek, azt mondta, szállj szembe, mert ő nemcsak arra tanít, hogy védd magad, hanem amikor vele szemben érzed úgy, hogy ezt kell tenned, akkor is megengedi. Nem olyan, mint egy jó barát, aki azt mondja, küldd el a csávód, mert megharagudott rád, hiszen nem főztél neki. Ha azt mondod a barátnődnek, ’figyelj, nem csinálom meg, amit megígértem’, akkor azt mondja, ’de megígérted’. Ha erre az a válaszom, hogy ’ne szívass, most tanítottad meg, hogy visszavonhatom az ígéreteimet’ akkor hamar kiderül, hogy ’mindenki mással, csak velem nem’. Az Andrással nincs ilyen élményem: amire ő tanít, azt vele szemben is használhatom.

Cz. V.: Egy terápiás kapcsolat pontosan azért más, mint egy barátság, mert az ember barátai nem tudnak függetlenedni tőle. Ha azt mondod egy barátnődnek, hogy ’menj a francba’, akkor megsértődik, viszont, ha ezt a terapeutádnak mondod, ő visszakérdez: ’most mit érzel? miért mondod ezt?’, és innen is új terápiás helyzet kezdődik.

N. K. T.: Én mondjuk nem mondanék ilyet a terapeutámnak. A barátaimnak már sokszor mondtam. Amikor a barátaimnak arról mesélek, valakit elküldtem, mindig mellém állnak, de ha őket küldöm el, már nem megértőek, megsértődnek. Biztatnak olyan szituációban, amit, ha velük kapcsolatban próbálok használni, akkor ugyanúgy hárítanak.

Cz. V.: Mert belevonódtak a személyes életteredbe. Egy terapeuta objektív külső szemszögből néz, függetleníteni tudja magát.

N. K. T.: Jó esetben.

Cz. V.: Ha egy profi terapeuta és azt mondod neki, menj a francba, nem veszi fel, hanem visszakérdez.

N. K. T.: Én is szeretnék kérdezni valamit. Ezt még senkitől sem kérdeztem meg ma. Nézőként nem voltatok kiszorítva?

Cz. V.: Egyáltalán nem. Volt egy jelenet, amikor sírtál, többször majdnem én is sírtam. Szerintem csodálatos lépés, hogy felvállaltad a nyilvános szereplést, nekem rengeteget adott arról, hogyan működik egy terápia. Megrendítő volt, amikor azt mondtad, milyen jó viccnek tűnt, hogy sírni fogok és tényleg sírtál. A pszichoterápia segítségével a dolgok talán megoldhatók. András azt kérdezte, miért nem írsz, és azt válaszoltad, mert azt egyedül kell. Amikor festesz, nem vagy egyedül?

N. K. T.: De igen. Ám én most megcsináltam, hogy ne legyek egyedül. Elutaztam anyámhoz vidékre. Odamentem a mamám 60 négyzetméteres lakásába és a drapp szőnyege szélén festettem, míg ő ott szuszogott valahol. Nem tudtam elviselni az egyedüllétet. Olyan kapcsolatot alakítottam ki vele, amiről az András beszélt, hogy társaságom legyen, de egyedül is tudjak lenni. Kimehetett a szobából, meg lefeküdt a másik szobába aludni, de azért kellett, hogy otthon legyek nála, mert nagyon elegem lett abból, hogy cseléd vagyok, igaz, a saját cselédem, de nem tudtam eléggé dolgozni ahhoz képest, hogy állandóan ennem kellett, wc-re járom, bevásárolnom, elmosogatnom vagy mosnom. Anyám volt az, aki lerakta nekem a szendvicset, mert kellett valaki, aki a hónom alá nyúlt. Olyan magasságokba kell elrepülnöm
Ahhoz, hogy festeni tudjak, ahol nincs kaja vagy tiszta bugyi, aztán vissza kell jönnöm a földre, és akkor nehéz visszajönni. Kell egy… csúnya szó ez a cseléd… de valaki kell. Nem lehet egyedül szülni, egy bábasszony kell hozzá. Ezek a festmények szülések, ők a gyerekek.

Cz. V.: S mit szólsz ahhoz, amit Feldmár András mondott, hogy nem kell az anyukádat megváltoztatnod, s ahhoz, hogy meggyógyulj és teljes életet élj, nem kell az egész világot akarnod megváltoztatni?

N. K. T.: Hát, még nem mondtam le róla.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Ketten egy témáról: Szendi Gábor tündöklése az ICÁban

2008.10.25. 20:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely folyóirat pszichiátria irodalmi centrifuga történet reisch éva gubicskó ágnes ica viii. évad julia kristeva

"Nem az Úr Isten alkotá a nőt az férfi oldalbordájából, hanem a nő született először, a Szent Könyvet férfiak írták, nem kétség – Szendi Gábor népszerűsítő és népszerű könyve A nő felemelkedése és tündöklése egyszerűen és egyértelműen fedi fel az igazságot, hogyan képzeli ő a nőt és a férfit, kettőjük kapcsolatát, erőviszonyait, születését és fejlődését, szexualitását, szerelmét, barátságát, alapvető válaszokat fordít fel. A Depresszióipar c. kötete miatt a tudomány kizárta volna, ha lett volna miből kizárnia, a zsidó-keresztény egyház visszhangját nem hallottam." - Gubicskó Ágnes írása ICA estjéről.

Gubicskó Ágnes: Szendi Gábor tündöklése az ICÁban, október 23-án

Nem az Úr Isten alkotá a nőt az férfi oldalbordájából, hanem a nő született először, a Szent Könyvet férfiak írták, nem kétség – Szendi Gábor népszerűsítő és népszerű könyve A nő felemelkedése és tündöklése egyszerűen és egyértelműen fedi fel az igazságot, hogyan képzeli ő a nőt és a férfit, kettőjük kapcsolatát, erőviszonyait, születését és fejlődését, szexualitását, szerelmét, barátságát, alapvető válaszokat fordít fel. A Depresszióipar c. kötete miatt a tudomány kizárta volna, ha lett volna miből kizárnia, a zsidó-keresztény egyház visszhangját nem hallottam.

Az asztalom túloldalán egy gyűrött arcú férfi Y kromoszómákat rajzol egy papírra. ICA úgy döntött, legyen bár hímnemű, meghívja Szendit egy estre. Október 23-án kellemesen megtelik a Centrál Kávéház egy földszinti terme, számolok, úgy 80-an lehetünk, jórészt fiatal lányok és középkorú nők, egy-két lelkes fiú, s pár unott férfiarc. Bódis Kriszta és Gordon Agáta háziasszonyok, a centrifuga őrzői, maguk közé ültetik Szendit, ki fehéren és törékenyen a közönségre hint egy mosolyt, láthatóan biztonságban érzi magát így: bal oldalán Agáta, haját nemzetiszínű szilikon karkötő fogja össze, melyet a délutáni Gárda Ünnepségen vásárolt 500 forintért, jobb vállára Kriszta vöröslő haja csaknem ráhullik.

Freud talán ismét elérte a célját, megint róla esik a legtöbb szó. Szendi szerint Freud 40éves koráig mást se csinált, csak híres akart lenni, ezért feláldozta a tudomány eszményét, hazudott hamisított saját elméletéért, s így több kárt okozott például a nőknek, mint hasznot. Sok kérdés bennem maradt, s ez bánt egy picit engem – mondja Agáta műsor után. Sok volt a Freud, de vele kapcsolatban például, hogy Szendi nem úgy viszonyul-e Freudhoz, mint a férfi a nőhöz? Én pedig arra gondolok, hogy Freud zsidó volt, és őt is kizárták az egyetemről a nacionálszocializmus alatt, jó szemmel nézzük-e őt?

Freud kokainnal próbált meg kezelni egy morfinistát, Szendi hozzá hasonlítja a mai pszichiátriát. Kriszta elmondja, hogy olvasta Szendi analízisét Albert Györgyiről, s miután ő szerkesztette Györgyi második kötetét, nagyon pontosnak találja a leírást, javasolta is Györgyinek, itt ez a pszichológus, menj el hozzá – Györgyi ellenkezett. Szendi szerint Györgyit egyszerűen manipulálták, s megmondja őszintén, tíz ilyen év után, alkohol, gyógyszerek, négy válás, négy öngyilkossági kísérlet, nem valószínű, hogy elvállalta volna. A depresszió és drogok kapcsán Szendi újra kifejti: az antidepresszáns gyógyszerek hatástalanok, sőt károsak a szervezetre, a depresszió az az állapot az ember életében, amikor megoldásokat kell keresnie, javítania kell a közte és a külvilág közötti csatornát.

Julia Kristeva A fekete Nap. Depresszió és melankólia c. könyvében, amely ha jól tudom, még nincs magyarra lefordítva, pedig úgy gondolom, milyen jó lenne, találkoztam először egy hasonló elképzeléssel, amely szerint a depresszió nem betegség, hanem „természetes” állapot, s bár szenvedést okoz, de fokozza a kreativitást, s egy kevésbé laza, inkább a maga szép nyelvezetén történeti áttekintést is ad a különböző korok depresszióhoz való viszonyulásáról. Miközben Szendi szintén az erről való gondolkodás megváltoztatását hangsúlyozza, addig könyvében a halról is beszél, mint ami a halfogyasztó népeket megvédi a depressziótól. Erről a bevitelről az esten nem tesz említést.

Egy férfi a közönségből azon egyszerű kérdésekkel fordul Szendihez, hogy van-e élet a halál után, és mi az élet értelme. Szendi könnyeden válaszol, van élet a halál után, mert utódaink élnek – a közönségben halk nevető morajlás. Viszont a lélek az aggyal együtt megszűnik. Az élet értelme pedig nem a boldogság, hanem a szaporodás, a küzdés. Ezt érthetjük Madáchi értelemben is, a közönség jórészt, azt hiszem, így értette, előtte Szendi azonban egy olyan szaporodásról is beszél, ami nem biológiai, hanem eszmék, gondolatok szórását jelenti, nem a gének örökítését, hanem a mémekét. Marx 6 gyermeke közül 3 élte meg a felnőttkort, 2 öngyilkos lett, egy rákban halt meg, Hitlernek pedig nem volt gyermeke, mégis igen elterjedtek.

Az estzáró szót így Kriszta találja meg: Szaporodjatok!

A beszélgetés előtt és után Rutkai Bori énekelt dalaiból, egyedül állt ki, s picit fázósan, mégis érezhetően erőteljes benyomást gyakorolt a közönségre. A szövegek helyesek és élesek, Bori vicces és bájos, gondoltam, elkezdem a tapsot, de Cilin megelőz s vastaps születik. Bori szerint az élet értelme a gyökerek megtalálása, szerintem a kérdés kicsit becsapós. Nézzenek be a Specko Jedno zenekar honlapjára.

----
A fotókat Reisch Éva készítette.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Ketten egy témáról: Nők, Freud, Szendi

2008.10.25. 20:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: műhely folyóirat pszichiátria feldmár andrás gyárfás judit irodalmi centrifuga történet ica viii. évad

A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. - Gyárfás Judit beszámolója.

Gyárfás Judit: Nők, Freud, Szendi

„A férfinak történelmileg és evolúciósan mindig is célja és funkciója volt, hogy kontrollálja a nőt, mert minél szabadabban dönthet a nő arról, hogy például melyik férfit akarja, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a férfi alulmarad.” (Szekeres Dóra interjúja Szendi Gáborral /litera.hu/)

A feministák sok mindenben egyetérthetnek „A nő felemelkedése és tündöklése” című könyv kapcsán, ugyanakkor sok mindent fogadhatnak kétkedéssel. Az Irodalmi Centrifuga október 23-ai, ünnepi kiadásában sem lehetett ez másképp. A pszichológia „szent tehenét”, Freud-ot érő éles bírálatok (mind a könyvben, mind a helyszínen) a feministák sajátjai is lehetnek, míg pl. Szendi teljes pszichoanalízisellenessége megoszthatja ugyanezt a feminista közösséget.

Az esten természetesen szóba került az antipszichiátria is az Albert Györgyi – Szendi Gábor „ügy” kapcsán. (Mikor Albert Györgyi első könyve megjelent, Szendi Gábor írt neki egy levelet, melyben azt mondta, hogy Albert Györgyinek szerinte terápiába kellene járnia és letennie a gyógyszereket.)

Amilyen tekintélyelvű és manipulatív tudott lenni a sikerért a tudomány eszméjét eldobó Freud, úgy nincsen ezzel máshogy a gyógyszeriparra építő huszadik-huszonegyedik századi kreáció, a pszichiátria sem − mondta el a pszichológus, s erre egy példát is hozott: nemcsak a depresszióiparnak, hanem a híres Anna O. Freud esetének is utánajárt. Kutatási során kiderült, hogy a hölgy nem hisztériában, hanem agyvelőgyulladásban szenvedett, de esete kapóra jött Freudnak, aki rávette Breuer-t, hogy hamisítsák meg a diagnózist, és a kezelésről is úgy írjanak, mintha az a hisztéria kezelésének sikerességét igazolná. (Erre természetesen Freud rokonát nem volt nehéz rávenni.) Pszichológus-generációk sokasága nőtt fel abban a tudatban, hogy a kezelés viszont alkalmas a probléma megoldására.

Szendi szerint a pszichoanalízis sem alapul máson, mint a valóság megerőszakolásán; nem más, mint üres spekuláció. Freudnál sokszor előfordult, hogy a beteg tapasztalatát korrigálta a sikeres − vagy sikeresnek tűnő − „gyógyítás” érdekében: tehát nem az analízis volt alkalmas az adott probléma megoldására, hanem a problémát próbálta hozzáidomítani a szerinte alkalmas megoldáshoz. (Sokszor nem is következett be a pácienseinél gyógyulás, mondja Szendi, de Freud erről természetesen hallgatott.)

A klinikai szakpszichológus az est során arra is kitért, hogy Freud gondolatai valójában nem voltak újak: a tudománytörténeti fordulatok az adott kor gondolkodásának részei, így tulajdonképp nem Freud hozta el a pszichológiát, hanem a pszichológia Freudot.

Szó esett Szendi evolucionizmusáról is, ez azonban válasza szerint nem csak a biológiai evolúciót takarja. (Ennek kapcsán egy számomra meghökkentő dolog is elhangzott: Szendi és mások szerint – akikre könyvében sokszor megismételt kísérleteik kapcsán hivatkozik – a férfiak Y kromoszómáján a mintegy 1300 génből mára már csak kb. 50-60 darab maradt, és ezért a férfiak ki fognak halni). A biológiai evolúció véleménye szerint a történelem folyamán lelkivé, gondolativá alakult át, e működésekkel a biológiai evolúció befolyásolható − erről beszél könyvében is. A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. Ma az ilyen embert skizofrénnek bélyegzik, s ezt a tényt Szendi − Feldmár Andráshoz, a beszélgetőtársakhoz, e beszámoló készítőjéhez és sokunkhoz hasonlóan − ijesztőnek és elkeserítőnek tartja.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Gender-tudat képekben: Privátfotó a Szépírók őszi fesztiválján

2008.10.24. 14:28 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: fotó ajánló folyóirat gender radics viktória szalon kiss noémi eperjesi ágnes

Holnap kezdődik a Szépírók őszi fesztiválja a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A programokat, melyről már részletesen beszámoltunk, a privátfotót is művelő fényképészek és képzőművészek munkáiból válogatott anyag vetítése kíséri. Cikkünkben őket mutatjuk be, illetve egy Radics Viktóriával készült interjút ajánlunk figyelmükbe.

"Azokra az intim, személyes hangú, az alkotó magánszféráját feldolgozó fotónaplókra reflektálok, amelyek elsősorban a privátfotó közvetlen fotográfiai formanyelvét alkalmazzák. Azokra az intim, érzéki, személyes művekre, amelyek elmossák a határt a magánügy és a közbeszéd tárgya között. Amelyek önmagukba kódolják ugyan a konceptuális művészet tapasztalatait, mégis más utat kínálnak a befogadásra. Amelyek érzéki, intellektuális kalandra csábítanak az önmagunkra való reflexiónkban.
Elsősorban és direkt módon hatnak az érzékeinkre, az érzelmeinkre, a közös tapasztalatainkra. Teszik ezt leplezetlen egyszerűséggel és őszinteséggel. De mivel ezt nem egy intim térben teszik, hanem egy nyilvános, ebben az esetben, egy művészeti térben, túl a személyes vallomáson, nem tehetünk mást, mint hogy műalkotásokként tekintünk rájuk." - írta Csoszó Gabriella a Veled is megtörténhet. A személyes narratíva a kortárs fotográfiában címen megjelent cikkében a Lettre 64. számában (2007. tavasz). Az írás eredetileg egy konferencián hangzott el, ahol a 2007. január 24-én tartott előadás közben vetített képek Puklus Péter, Wolfgang Tillmans, Nobuyoshi Araki, Elek Judit Katalin, Richard Billingham, Hangay Enikő munkái voltakA TÁJKÉPZELET című konferencián 2007. január 24-én tartott előadás közben vetített képek Puklus Péter, Wolfgang Tillmans, Nobuyoshi Araki, Elek Judit Katalin, Richard Billingham, Hangay Enikő munkái voltak.

A privátfotográfiát, vagy azt is művelő fényképészek és képzőművészek képei egészítik ki az október 25-én és 26-án a Petőfi irodalmi Múzeumban rendezett Nők a férfi (b)irodalomban rendezvényt - most őket, a fotósokat mutatjuk be életrajzuk és egy-két munkájuk segítségével.

Csoszó Gabriella

„Munkáim fotósorozatok, melyek a létélmény, identitás és a személyesség fogalmaival jellemezhető portrék, valamint újabban az emberi jelenlét tereit és tájait feldolgozó szériák, installációk, gyakran szövegek, szövegtöredékek felhasználásával, ütköztetésével. A konceptuális kötődés, a minimalista, mégis érzelemgazdag fogalmazásmód váltakozik a dokumentációs jelleggel és a képek, helyzetek megrendezettségével.”

Legutóbbi munkái „Part” Úgy marad - Karton Galéria, Budapest; „Revisiting memory/ Múltfutam” 2B Galéria, Budapest; Literaturfest Berlin; „Tekintet nélkül a családommal” Emberek közt; Centrum Artystycznego Fabryka Trzciny, Varsó; „hiányzó képek” Magyar Fotográfusok Háza, Budapest (egyéni); „Lehunyt szemek…”; Photonic moment, Graz, Sarajevo

Fotókönyvei „Revisiting memory” Drei Raben Sonderedition (német nyelven) 2007.; „Teljes hasonulás”: (Podmaniczky Szilárd írásaival) (angol, német nyelven) 2002.
Kontakt csoszog@gamil.com

Elek Judit Katalin

„A kilencvenes években, annak második felében Magyarországon is felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek néhány fiatal fotóművésze a leplezetlen, őszinte, friss és a fotódokumentáció gyökereiből, a festészeti hagyományokból, valamint a médiaképek özönéből táplálkozva mégis más, a konceptualizmustól távolodó hangon szólalt meg, mint például Elek Judit Katalin. Az ő identitáskeresésük és az önmagukra rákérdezés viszonyítási pontjai, egy kialakulóban lévő, de alapjaiban nyugati, globalizálódó fogyasztói társadalom kérdései. Arra kérdeznek rá, hogy ehhez képest mit jelenthetnek az életünk mindennapjai, banalitásai, tragédiái, szerelmei, vágyai.” Csoszó Gabriella

Legutóbbi munkái „Ups and Downs”, Mai Manó Ház; „Elek, Fabricius, Kudász”, Vintage Galéria; „1 day1photo, Na, mi van?” Műcsarnok, 2008. Több kiállítás kurátora, munkáit külföldön is többször bemutatta.
Kontakt Juditkelek@gmail.com

Eperjesi Ágnes

„Munkáimban a kamera nélküli fényképezés lehetőségeinek kitágítására törekszem. Olyan otthonos képi világ teremtésére, amelynek konceptuális síkja a hétköznapi, készen kapott klisék személyes átírásával párosul.”

Legutóbbi munkái Private Protest, Buenos Aires és Budapest;
Az ifjú E.Á. újrajátszott keservei, Rio de Janeiro és Budapest
Könyvei: Családi album, 2004; Szorgos kezek, 2004; Waterbook, 1992-2006; Előjelek, 1995.
Eperjesi Ágnes ICA tiszteletbeli munkatára is. Private Protest című könyvéről itt olvashattak, róla magáról a Szalon rovatunkban írtunk.
Kontakt eper@c3.hu

Szilágyi Lenke

„De azon kívül, hogy nő vagy, női-e a művészeted?
SzL: Szerintem nem. Sokszor mondják rólam, hogy az, mivel a témaválasztás a belső, egyéni, személyes momentumokra koncentrál. Szóval haditudósító, az tényleg nem vagyok, és abból kevés is a nő, mármint fotósból. De ezek is csak sztereotípiák. Persze vannak híres nők, akik gyerek-család képeikről ismertek, mint például Sally Man, de vannak pasik is, akik a kegyetlenségig személyes és belső témákat dolgoznak föl. Nálam is, nem annyira a család, de a barátok, ismerősök portréi tényleg jelentős szerepet visznek. [...] A portré, a csoportkép, a tárgy- és természetábrázolás - ez egyébként a fotózás három archetípusa, úgyhogy nem csak az én sajátosságom.” Magyar Narancs, 2004. 05. 24.
2007-ben megkapta a Magyar Fotográfia Nagydíját. Legutóbbi kiállítása Viszonylag új képek, Nessim Galéria. Sing Lens c. fotokönyve nemrég jelent meg, 150 fotográfiájával
Kontakt szlenke@eternet.hu

Szabó Benke Róbert

„A Cunyi Yashi sorozathoz nem fűznék komolyabb leírást. Annyit lehet tudni róla, hogy a 60-as, 70-es években készült szexuális-oktató fotográfia inspirálta. Vizualitását a japán butó színházból merítettem, minthogy gyermekkorom óta igen erős, ugyanakkor megmagyarázhatatlan szálak fűznek a japán kultúrához.”
Legutóbbi kiállításai Liget Galéria, Budapest, „No Future”; Liget Galéria, Budapest, „Hajadonok”; Lumen Galéria, Budapest, „Koreni ’70”; Paraíso Imaginário, Centro Cultural Parque das Ruínas, Rio de Janeiro, Brazília „Cunyi Yashi”; Kurátorok, Budapest Galéria, Budapest, „Hangmester lejátssza Konyi Kanako kedvenc retró lemezét”; Paraíso Imaginário, Impex, Budapest, „Cunyi Yashi”
Kontakt szabo.benke@gmail.com

Csoszó Gabriella: Veled is megtörténhet. A személyes narratíva a kortárs fotográfiában

Kiss Noémi: A lefényképezhetetlen - Csoszó Gabriella képeihez (Lettre,64. szám 2007. tavasz)

A két napon át tartó fesztivál főszerkesztőjével, Radics Viktóriával készült litera-interjúból idézünk:

A címből az következik, hogy van egyfajta férfikánon, egy irodalmi birodalom, melyben a nők azért mégis jelen vannak. Te hogyan értelmezed e fogalmakat, e címet? A nők új (b)irodalmat építenek, vagy a régibe csatlakoznak? Egészében egyesülhet férfi-irodalmi és női-irodalmi kánon? Hogyan ragadnád meg, mely dimenziókban, ennek a megkülönböztetésnek a valós értelmét?

Radics Viktória: Én személy szerint "egyetemes" irodalomban gondolkodom (azaz az irodalomról való gondolkodásomat nem határozza meg a nemi kettősség), de véleményem szerint a nőkkel, a nők alkotóképességével szemben táplált előítéletek és a macho meg a szexista beidegződések olyan gyanakvás-teret alakítottak ki, amit meg kellene törni, hogy a női szerzők bátrabban szólaljanak meg a maguk hangján és módján − a kritikai szelekció aztán természetesen ugyanúgy érint minden szerzőt, legyen férfi vagy nő. Az esélyegyenlőségért szállok síkra, azért, hogy a nők elhallgattatása vagy férfias beszédmódra való kondicionálása (a női témák és hangok kigúnyolása, ama bántó kacaj) megszűnjön. A női érzékenység, szenvedély, beszédmód, következésképp írásmód különbözősége az, amit a férfi szerzőknek nyitottabban és kíváncsibban, előítéletmentesen kellene fogadniuk, és tártabb ajtókon beengedniük az irodalomba, ahol szerintem már nincs két kánon, hiszen az esztétikai érték nem ismer nemi különbözőséget, viszont a kritikai ítéletnek úgy kellene alakulnia, hogy ebbe az értékbe a női jelleg is beleférjen. Az irodalomban nem a férfi/női megkülönböztetés a cél, hanem a különbség, a másság elfogadtatása, illetve a fokozott figyelem eme másság iránt. Hogy a női szempontú irodalom ne legyen eleve "B" osztály! Tehát a kánon, az elvárási horizont, az irodalmi ízlés átalakulása vagy árnyalása lenne fontos, hogy ezeket ne csak a férfiak formálják. Az irodalomtörténet férfi irodalomtörténet; a jelenkori irodalomban változások estek, és a "női irodalom" erőteljes fellépése további változásokat követel meg. Erre kell reagálniuk irodalomszervezőknek, szerkesztőknek, kritikusoknak, kollégáknak, alkotótársaknak.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Gyász a Futrinka utcában

2008.10.24. 12:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: mese irodalom folyóirat köz élet

Elhunyt Bálint Ágnes meseíró. A Magyar televízió munkatársaként közel harminc éven át dolgozó meseíró, szerkesztő, dramaturg olyan meséket álmodott meg, mint a Futrinka utca, a Mazsola, a Frakk, a macskák réme és A szeleburdi család.

Gyászolnak a Futrinka utca és Babar királyságának lakói, Károly bácsi és Vilma néni, s velük gyászol a gyermekirodalom is. Az Esti mesét és a TV-macit, Böbe babát és Cicamicát, Mazsolát és Manócskát, Frakkot, Kukorit és Kotkodát kitaláló Bálint Ágnes, a 86. születésnapját egyetlen nappal túlélő meseíró hosszú, súlyos betegség után hunyt el.

A József Attila díjas író-szerkesztő-dramaturg, a Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozója számtalan közkedvelt televíziós mesesorozat,

rádiós hangjáték, mese és meseregény írója volt, aki 1958-tól 1986-ig dolgozott a Magyar Televíziónál. Mesehőseinek kalandjain a hatvanas évektől kezdve generációk sora nevelkedett.

Nevelési elveinek szokatlan eredményeit írta meg a Szeleburdi család című, később megfilmesített ifjúsági regényében. A Babar-mesesorozat és a Grimm mesék fordítója volt. A Magyar népmesék, a Vízipók-csodapók sorozatok dramaturgja volt; évtizedekig szerkesztette a Kuckó című gyerekeknek szóló természetszeretetre nevelő műsort. Temetéséről később intézkednek.

Bálint Ágnes honlapja

Vízipók-epizódok a neten

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

„Nem ott szeretném befejezni, ahol lemenne a függöny”

2008.10.24. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: interjú folyóirat énkép testkép tánc györe gabriella köz élet

Lehet-e művészektől, az önálló gondolat letéteményeseitől csapatszellemet, csapatjátékot tanulni? Lehet. Goda Gábor (1960) az ARTUS társulat rendező-koreográfusa az M. Kecskés András által vezetett Corpus pantomim-együttesből indult, mint Nagy József (Josef Nadj, a JEL Színház alapítója), Uray Péter vagy Rókás László. Húsz éve hozta létre saját társulatát, az ARTUS-t, mely az egyik legerősebb hazai együttessé vált: előadásaik izgalmas összművészeti munkák, melyeken a társulat tagjai a kezdetektől együtt dolgoznak. (Az alábbi interjú 2007-ben nyarán készült, azóta egy dupla-előadáson (Farkasok szövetsége, Piroska és a farkasok) valamint egy trilógián is túljutott a társulat: legutóbbi bemutatójukat október 9-én tartották Hermész 13 címmel, Hermész Triszmegisztoszt is idézve).

„Nem ott szeretném befejezni, ahol lemenne a függöny” - interjú Goda Gáborral

Te válogattad a 2007-es, idei Szegedi Alternatív Színházi Szemle (SZASZSZ) versenydarabjait. A válogatásban egyaránt helyet kaptak drámai alapra épülő előadások, táncszínházi előadások, video-performanszok, több koreográfiából összeálló munkák is.

Bizonyos szempontból sokféle, az én szempontomból egyféle volt a válogatás. Azért vállaltam a válogatást, mert azt gondoltam, így vissza tudom adni a méltóságát annak a szemléletnek vagy munkamódszernek, amit én alternativitás alatt értek. Számomra az alternativitás nem gazdasági kategória, hanem munkamódszer: keresés, úton levés, nyitottság – Shakespeare-től Peter Brookig, Pina Bauschtól Szkipéig (Nagy József) vagy Vasziljev-ig nagyon sok alternatív művész volt és van a világon, akik ismerve és imádva a tradíciókat letérnek a konvenciókról: képesek és bátrak újra életre kelteni az adott korban a dolgokat. Ez nem rendszerfüggő.
E darabokban a munkamódszer közös: az előadás elején az alkotók még nem látják, hova fognak eljutni. Kreatív, rugalmas munkafolyamat során alakul ki, mi az, ami fontos ma a világban, mert hosszan dolgozunk, s közben a világ és a társulat tagjai is változnak. Az ilyen munkafolyamat által kialakított, belső nyelvvel rendelkező előadásokat kerestem. Ha minden előadásnak van egy saját nyelve, akkor azt úgy kell kezelnünk, mint egy idegen nyelvet, amit ott a helyszínen meg kell tanulnunk érteni − s akkor fogjuk tudni érteni, ha az előadás tükrében magunkra látunk.
Az én színház-kategóriám sokkal nyitottabb, sokkal ősibb, mint a ma használatos kategória: inkább egy közösségi rituálé hagyományaira épül. Ezért férnek bele a drámára épülő színházi hagyományok éppúgy, mint az újító kezdeményezések, a performansz, a video-installáció vagy a táncszínház.

Mitől lesz társulattá a társulat?

A munkamódszertől. Napi hét-nyolc órát dolgozunk együtt, s ez is erősítheti a társulatiságot, de mindig az előadás hozza létre a saját nyelvezetét és a saját társulatát is. Mikor elkezdünk dolgozni, felmerül egy téma, amit meg akarok fogalmazni. Az együttesnek van egy magja, ami 5-6 évente mozdul egy keveset, de állandónak tekinthető: öt-hat emberről van szó. Ehhez a meglévő maghoz keresek még embereket, akikről úgy érzem, hogy kellenek a munkához. A kibővített társulattal kezdünk el dolgozni. Beszélgetünk, s miután közösen gondoljuk végig a problémát, s a kreatív folyamatok is közösen alakulnak ki, a társulat egysége erőssé válik.
Én a hagyományos értelemben véve nem koreografálok: nem mondom meg, ki hogyan tegye a kezét vagy a lábát, azt sem, hogy mit mondjon − ez menet közben, lassanként alakul ki az improvizációkból, vagy a szereplők által létrehozott alakításokból, amiket tovább csiszolunk. Sokkal több anyag készül el, mint amennyiből az előadás lesz, mert a munkafolyamatban egy-egy jelenet motorizál egy másikat, ami bekerül az előadásba, de az elődjére már nincs szükség. Minden egyes fázisban újabb és újabb ajtók nyílnak meg, s hogy a kérdezési folyamat eredményeként mi lesz az a végső kérdés, amit felteszünk, amire választ keresünk, ez is csak a munkafolyamat végén alakul ki. Nincs előadáskényszer: egy ponton meghatározzuk, mikor kezdünk dolgozni, s meddig tart majd a munka, de ezek a magunk számára kitűzött határidők.

Mi a közös munka folyamata?

Van, amikor különböző szavakból indulunk el: mindenkit megkérek, hogy írjon egy esszét vagy egy verset, amiben megjelennek e szavak; aztán ezeket építjük tovább gesztusokká. Szókapcsolatokat keresünk az írásokban, amik elindíthatnak egy folyamatot, vagy amikről valamelyikünknek eszébe jut egy gyönyörű kép, amit rögtön meg is valósít. Tehát a társulat tagjaitól érkeznek akár a szavak, akár a gesztusok – ezek érnek össze, s keressük együtt egy újabb szintjét a kérdésfeltevésnek. Sosem válaszokat keresünk: inkább csak az elrebbenő gondolatok analogonjait egy másik síkban, egy másik frekvencián.
Vagy egyszerre jön egy látomás – ilyenkor azon gondolkodom például, hogyan lehet baltával szelet hasítani? Legyen a szél egy nő, s próbáljuk meg ezt a szelet egy baltával irányítani. A táncosok elkezdenek mozogni, s megnézzük, hogyan működik: hogyan kell fogni a baltát, merre halad a nő, mihez kell hozzáérni. Ebből alakul ki lassan egy kép. Én látom a próbálgatások közben, hogy mikor van ereje, hitele egy képnek, egy mozdulatnak vagy mozdulatsornak. Néha egy-egy ilyen próba közben megállítva a jelenetet olyan ikonszerű kép születik, ami ajtóként működik: a látványon keresztül be lehet lépni egy másik világba.
Soha nem színházi előadásban gondolkozom, aminek végkifejlete van, s ott véget ér. Sok előadást úgy fejezek be − a Noé-trilógia volt erre a legeklatánsabb példa −, hogy elrongyolódik az előadás szövete: mintha egy szőnyeg széle rojtosodna ki, hogy lassan már nem tudod, hol a szőnyeg és hol a parketta. A kérdés, hogy a rituálék hogyan csúsznak vissza a hétköznapokba. Hogy mikor kezdődött el egy rituálé és mikor fejeződik be, az a hétköznapokban nagyon furcsán mosódik össze.
Nem ott szeretném befejezni, ahol lemenne a függöny. Nincs függöny, hanem ott ülnek az emberek, akik még megemésztik az előadást: volt egy csúcspont, de továbbgondolják, aztán hazamennek, s vagy otthon viszik tovább, vagy már nem tudják továbbgondolni. Ilyen értelemben tehát az ARTUS előadásai nem a szó hagyományos értelmében vett előadások, inkább lenyomatok, ami mindig az adott előadás terében jön létre; azok hozzák létre, akik bent ülnek a nézőtéren, s ott vannak a színpadon.
Az előadások általában már végleges, nem változó dolgok, de előfordul, hogy egy-egy előadáson vagy annak egy részletén változtatunk, ha megváltozott a körülöttünk levő világ, s ezért mást, máshogy kell csinálnunk. Nyelve nem a táncnak van – ott csak tánctechnikákról beszélhetünk − nyelve mindig a táncelőadás egészének lehet. A tekintet, a ruha, a tér, a zene, a szöveg, a ritmus, a közönség helyzete és az előadás többi eleme mind együtt hoznak létre egy nyelvezetet, amelyből a mozdulat csupán az egyik alkotóelem. A szöveges színházaknak ugyanúgy megvan ez az alkotóeleme, de nagyon sokszor csak konkrétan használják, nem absztrakt módon.

Az Osiris tudósítások című 2002-ben készült előadásotok esetében mi volt a felvetés?

Egy filozófiai kérdés érdekelt: a szétporladás elve. Ennek Osiris története csak az egyik leképeződése volt. A szétporladás elve szerint a világ folyamatosan egyre kisebb részekre tagozódik: az elmúlásnak, a test szétbomlásának, vagy akár a tudás egyre kisebb részekre tagozódásának folyamata van. Az embert mérhetetlen félelemmel tölti el a bomlás, a széthullás ténye, de ez nem megakadályozható. Esetenként megpróbálja ugyan megakadályozni, de evvel csak gátat, akadályt, görcsöt képez egy teljesen természetes rendszerben.
A felvetés az volt, hogy a bomlás folyamata egységgé fordul át: gondolok például arra a nagyon szép szétbomlásra, ahogy egy kő hasad daraboka, kavicsokra, majd morzsalékká válik, míg porrá nem lesz, ami a bomlás folyamatában ismét valami egész. Amikor valamit annyira apró elemeire bontunk szét, hogy az egykor egybetartozó elemek már nem tudnak konfrontálódni egymással, akkor az ismét teljesen egységessé válik. Ezt a szemléletet, az újra egységessé váló világot próbálja megfogalmazni az Osiris tudósítások több idősíkban, több helyszínen, ismétlődő történetek között.

S hogyan alakult ki a Sztélé (2006) koncepciója?

A Sztélé esetében más volt a munka folyamata: három együttes keresett kapcsolódási pontokat. Philip Arnoult-nak, a Nemzetközi Színházi Intézet vezetőjének ötlete volt, aki járta a világot Afrikától Oroszországon át az USA-ig, s nagyon sok társulatot ismert. Úgy látta, hogy e három társulatnál (a romániai Toaca, az amerikai Thunder Bay és az Artus) valami összecseng, ezért megszervezte, hogy beszélhessünk egymással. Két évig jártunk egymáshoz, aztán arra gondoltunk, az együttgondolkodást kreatív módon, a társulatainkat bevonva műhelymunkával folytatjuk. Olyan kultúrát kerestünk helyszínül, ami egyiküké sem, tehát nem a magyar, nem a román, nem az amerikai: engem nagyon régóta érdekelnek a maják, így felvetettem Mexikót és a maja kultúrát – így utaztunk oda közösen egy hónapra a három társulat tagjaival, kiegészítve meghívott társulati tagokkal és helyi, spanyol vagy mexikói művészekkel. Ott született egy húsz perces előadás-mag, amit hazatérve folytattunk – ez volt a Sztélé alapja.

Az előadás mögött van valamiféle történet? Fontos ez?

Folyamat van, amelyből kialakulhat egy történet. A munka során bizonyos események, jelenetek, gesztusok egymásra következésének megszületik a belső logikája, ez lesz folyamattá, amelynek a következetessége azt az érzetet kelti, hogy mögötte akár ott lehet egy történet is. A Sztélé egy rítus: egy szertartás, aminek megvan a maga valahonnan valahová tartó folyamata, s minden szertartás mögött mindig megjelennek az időben tőlük távol eső akár mitologikus, akár spirituális, akár hétköznapi vagy profán dolgok is. Ilyen módon nevezhető történetnek − de ez a történet nyilván elmondhatatlan.
A kérdés az volt, hogyan fogalmazható meg a maja időfelfogás mögött meghúzódó filozófia. A maja nyelv ugyanis csak két idősíkot ismer grammatikailag: vannak a most-ra vonatkozó, és a nem most-ra vonatkozó kifejezések. Ettől annyira megerősödik a jelen fontossága, s annyira spirituálissá válik mindaz, ami mögötte van, ami mindig is érdekelt, s alapvetően határozta meg a színházról való gondolkodásomat.
A munka során játszunk zenével, képpel szöveggel egyaránt - maja szavakkal, a naptár számsoraival is játszottunk, amiből egyszer csak kialakult egy zene, egy hangulat, amely azt az érzetet keltette bennünk, hogy jelent valamit; ekkor még nem tudtunk pontosan, mit is: ezt meg kellett fejtenünk.
Nem az egyes jeleneteket kell megérteni, hanem az egésznek van rendszere. A néző így összbenyomást kap arról, hogy milyen a darab levegője: olyan utazásban vesz részt, ahol, ha az egyes jeleneteket nem érti is, az egész ragadja magával. Biztos, hogy az erőteljesen fogalmazott képek egyike-másika kaput nyit a nézőnek önmagához, s különböző képek különböző nézőknek nyitnak kapukat.

2007 szeptemberében kettős bemutatót tartottatok a Művészetek Palotájában. Két előadást is készítettek, mindkettő alapja a Piroska és a farkas meséje, de az egyik gyerekelőadás, a másik a felnőtteknek szól. Mi érdekelt Piroska és a farkas meséjében?

A történetnek nem elsősorban a gyermeki vonzata érdekelt, hanem a belső problémák fogtak meg. Mi Piroska útja a mesében? Mit jelent az erdő, miért kell bemennie az erdőbe? Piroska a mi elképzelésünk szerint nem egy hatéves, ödipális problémákkal küszködő kislány − tehát nem freudiánus megközelítést alkalmaztam, de nem is a Bruno Bettelheim-féle feldolgozás érdekelt, amit egyébként nagyon szeretek.
Sokkal inkább érdekelt Piroska helyzete: egy serdülő lánynak a nővé érés előtti pillanatát nézem meg. A lány életének éppen abban a szakaszában van, amikor már kilát magából, már rálát a világra és a férfiakra, de amennyire kíváncsi, annyira meg is van még ijedve akár magától az élettől, akár a férfiakkal való kapcsolattól. Ilyen helyzetben az erdő az a belső, félelmekkel és kíváncsisággal teli, ellentmondásos világ, amelyen neki keresztül kell mennie. A lány pszichológiai helyzetét vizsgálom, ugyanakkor a feje tetejére állítom a farkas és a vadász alakjának megközelítését is: a hagyomány szerint a vadász a jó és a farkas a rossz. Az ARTUS előadásában a farkas az farkas − természetétől fogva az, ami. A vadász viszont megítéli azt, hogy a farkas milyen − az megítélés viszont egy elfogadhatatlan moralista szemléletet tükröz vissza, míg a farkasság maga a spontán, természetes emberi létezés, amit mások, küldő szempontok ráerőltetésével gonosznak titulálnak.

Magad már nem táncolsz az előadásokban, de tartasz kurzusokat, melyek nem a hagyományos értelemben vett tánctréningek. Saját módszert alakítottál ki, melyet weight-flow contact néven tanítasz. Ez nem tánctechnika, hanem olyan mozgássorok kombinációjából álló tréning, amely kihatással lehet a pszichére. Milyen folyamat során alakítottad ki?

A weight-flow contact-ra a saját tanulási folyamatomban találtam rá: egy olyan technika, amely beépül a hétköznapokba és használja az életörömet.
Az első konkrét, a mozdulatról szóló impulzus 1986-ban jött; a rendszer azóta folyamatosan épül. Két évvel ezelőtt úgy éreztem, megérett bennem annyira, hogy nem csak magamon hanem másokkal is gyakorlom. Korábban is használtam már egyes elemeit, de nem beszéltem arról, hogy mi is ez. Két évvel ezelőtt fogalmaztam meg, hogy ez kifejezetten egy tréning, amely nem a kifejezés öröméért, hanem a belső munka kedvéért jött létre. Nem terápiáról van szó, tehát nem beteg embereknek szól; sokkal inkább olyan egészséges embereknek, akik tele vannak problémákkal.
Egyszerre tizenhat emberrel tudok együtt dolgozni, hiszen mindenkire személyesen oda kell figyelnem, s mindig változtatni kell az előkészített struktúrán, mert az adott pillanatban esetleg más válik fontossá – mindig a csoport igényeit tartom szem előtt.

AZ ARTUS előadásai:

Vakok (1985)
Az apokaliptuszfa virágai (1986)
Utcai akció (1986)
Gázszív (1987)
Alvajárók (1990)

Einstein álmok (2001)
Osiris tudósítások (2002)
Retina (2004)
Rókatündérek (2005)
Don Quijote mauzóleum (2005)
Sztélé (2006)
Farkasok társasága (2007. szeptember)
Piroska és a farkasok (2007. szeptember)
Hókirálynő
Hermész 13 (2008. október)

Az MTV Abszolút című műsorának 2008. március 27-i adása Goda Gáborról:

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 6. - Pénz-mosás

2008.10.23. 09:00 | Gordon Agáta | 1 komment

Címkék: sorozat folyóirat szegénység gordon agáta

Háznagy Elzától pánikméretűben jönnek a hírek az összeomlásról. A svájci frank alapú lakáskölcsöne máris a duplája, ideje elhúznia külföldre dolgozni. Hajóra, Hamburgba a hideg tengerre, villanyszerelni. Menj, Elza, engedi Szása, jó lesz neked. Szépen tudsz szlávul és németül, talpraesett vagy, keresel sok pénzt, világot látsz, ismerkedsz... - Angyal Szása kalandjai a gettóban.

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 6. - Pénz-temető

Megint egy vasárnapi séta a gettóban, szép ilyenkor, és bár a zöld levegőre éhezem, a nyócba megyek, pedig fű se kell. Van. Beérett a termés.

Érzékelem, hogy az utolsó mondatot már úrnőm súgja: beérett a termés.

A halálra gondolok napok óta, aggasztó apró jeleket érzek, már mindenkit ismerek, aki meghal, és a végzetes rezgés-szám emelkedésre várok.
Meghalnak a politoxikomán multikulti média-lények és az üstökös utat bejáró színházi lények, a rokonság panaszkodik erre-arra, stresszel, szíve fáj.
Begyűrűzött a világgazdasági pánik, a Pénz leereszt, mint egy defektes gumi.
Ez a kollektív kényszerképzetünk, a Pénz éppen megdőlt, ez a drogszerű kollektív függőségünk elvonódott. Éppen elvonási tüneteink kezdődnek, ez a pánik. És a megtorpanás: Most merre?
Uralmi csere vagy az elvonás enyhítése adagolt drogpótlással?
Uralmi csere! Állítják az úttörők, felderítők, látnokok és jósok, avantgárd nők és retro férfiak. A bizalom, a kölcsönösség és az empátia legyenek új drogjaink. Közvetítse ezeket a tudatmódosítás érzelmi kémiája, legyen szertartás a szeretetáramlás. Eszméje az evolúció, az együttműködés, a kiegyenlítődés és a sorsvállalás.
A közös test megáll. A lélek fenn kering. Utat keres.

Úrnőm súg. Hála.

A pénz közös testünkben a keringés, vér és nyirok, gén.
A pénz információ, adat, forrás és mém, már új rendszerben kering.
Újjászületés van, és újra átjutunk a csontlakaton, ahogy a tű fokán.

Átállunk tüdőlégzésre, anyagtalanodásra, szellemi létezésre.
Ahogy kiprésel magából az anyavilág.
Gazdagon ömlik belénk az élet. Sírunk, ordítunk, fojt és fáj.
Tüdőnk megtelik. A pénz zörgő avar a lábunknál.

Észlelem, hogy ezt úrnőm üzeni, hála.

A gettóba most Szása tükörhúgával kirándult, azaz inkább igyekvőn szaporázta mellette, és Háznagy Elza lakását keresték fel. Háznagy Elza éppen túljutott második munkahelye, a kft elhagyásán, önálló marad, becsapták őt, társai magára hagyták szerelni egy lakást. Kilépett, már most jobb. Több pénz, könnyebb szervezés, és az is igaz, hogy MegaCilin testvérünk a segédmunkása. Aki gyógyító lény, elköteleződik, együttműködik és testi felelősséget vállal: azaz dolgozik.
Délutáni napfény volt a harmadikon, aranyló és meleg, heverésztünk a tévé előtt, majd sétára indultunk a temetőbe.
Háznagy Elzától pánikméretűben jönnek a hírek az összeomlásról. A svájci frank alapú lakáskölcsöne máris a duplája, ideje elhúznia külföldre dolgozni. Hajóra, Hamburgba a hideg tengerre, villanyszerelni. Menj, Elza, engedi Szása, jó lesz neked. Szépen tudsz szlávul és németül, talpraesett vagy, keresel sok pénzt, világot látsz, ismerkedsz...
Azért ez nem rossz alku. Angyal Szása magát is bátorította kissé, aggódott Háznagy Elza önálló élete miatt, hátha rosszul jár valahol, becsapják, megbetegszik, elszórja a pénzét vagy netovább.

A temető kőfala körül bömbölő Fiumei úton az aranyló alkonyi port nyelték, és kaput kerestek. Kovácsolt szárnyú főbejáraton jutottak át a kertbe, platánavar vöröslött a fasorokban, még tüzelt a fák ritka lombja és parázslott a sétányokon.
Miért akarsz elküldeni? - kérdezi pánikban Háznagy Elza. Talán a lakása miatt, gondolja Szása, hogy igen, addig akár oda is költözhetne Elza otthonába, az akácfás belső udvaron üldögélne naphosszat. Mint egy kis trafik, úgy működik a sörpad az udvaron, kis falu a gangos ház, ajtók nyitvák, a folyosókon élet, békésen sodorja egymást bűn és áldozat. Az asztalnál hamburgeres zacskóban indiai kender, ikeásban ukrán dohány. Itt kevesen isznak, de a kapun túl ott a hivatalos alkohol bazár. Drága löttyök, öreg zombik isszák.
Maradj itthon Elza, feleli azonban saját sötét ábrándjára is kedvesen Szása. Jó lesz, itt is izgalmas idők következnek, érdekes figyelni, mi történik, és valahogy csak törlesztünk. Jelzi Háznagy Elzának, hogy számíthat rá, segíteni fog fizetni is, ha kell. Szása osztozik Elza egzisztenciális válságában, egyelőre a lakhatástól függetlenül.

Kicsit eltávolodtak egymástól, Szása körbesétált a falaknál, melengette hátát a nap és ideális sátorhelyet keresett szemével a franciaágyszerű, mohás kőlapokon. Jól lehetne itt lakni, nézelődött a fekete márványtükrökben, homályosan sugározták az aranykort.
Tükre és Elza egymás mellett sétáltak egy allén, Tükör fotózott, ez a hétvégi fotóséta ideje, töltődés és kreatív tréning. Két angyal, néz utánuk Szása, ahogy sudáran tempóznak a fák közt. A lombok magasában maga a fénnyel teli múlt árad körülöttük.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs

2008.10.22. 07:28 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: politika sorozat irodalom szex folyóirat szerelem cigányság szécsi magda szerelemküszöb

"Istennek olyan illata van, mint a sóhajtásodnak sírás előtt: ősz illat. Az ősz illata bogáncsok fényéből van, ernyőlapu árnyékából, szamártövis szúrásából, üröm keserűségéből, kökény kékjéből, galagonya pirosából, csillagok hiányából, barna bőröd melegéből, istenfa tömjén illatából. Ne sírj cigányom! Sírásod pompájába belesajdul a szívem..." "Azt jósolta a lapnál a portás Rózsika cigánykártyából, hogy egy meserovat-szerkesztő és egy bárzongorista nem illik össze. Jaj, cigányom! Ez katasztrófa! Kártyaváromlás… látod, már a kártyákat is (a portásokat is?) hamisítják, úgyhogy még inkább szeretnünk kell egymást! Az összeill(eszt)ésig van még 2 óra 59 perc, 18 másodperc. Ne késs!" - A kollázs első része a Szerelemküszöb-kötetből.

Szécsi Magda Szerelemküszöb című kötetének újabb részét közöljük. A Szerelmküszöb írásai nyomtatásban nem jelentek meg. ICA-n olvasható részei: Szerelemküszöb - 1. rész; Szerelemküszöb - 2. rész; Darinka; Húsevővirág; Emlékek temetője; (sms) Szerelemkollázs; Hiány; Meztelen idegekkel; Éhség; Halálos ősz. Az (sms) Szerelemkollázs című részt három részletben adjuk közre – az első részt olvashatják. Az írást a szerző képei kísérik.

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs - 1. rész

- (IDE SZÖKTEM MEGHALNI…) Olyan szorosan, olyan mélyen magamba zártalak, hogy nem tudsz megvédeni magamtól. Olyan szorosan, olyan mélyen magadba zártál, hogy nem tudlak megvédeni magadtól. Te vagy az én SZERELEMGETTÓM! Ne számold fel magad, ne hagyj el, ne ijesszenek a mércék! Szerelemgettónak lenni érték, hiszen ketten építettük. Kijárat nélkül… (BELÉD SZÖKTEM MEGHALNI… MERT ÉLNI AKAROK…)

***

- Te vagy nekem az ősz. Minden november! Igen. Te vagy minden november. Ilyenkor Isten sokat van itt a földön. Láttam őt tegnap is. Az esőfelhők fodrát nézve istrángot, zablát igazított, majd felült a bakra gyeplőt rántva, ügetésre bíztatva fekete lovait és elindult a ködbe. Ő volt a köd is. Istennek olyan illata van, mint a sóhajtásodnak sírás előtt: ősz illat. Az ősz illata bogáncsok fényéből van, ernyőlapu árnyékából, szamártövis szúrásából, üröm keserűségéből, kökény kékjéből, galagonya pirosából, csillagok hiányából, barna bőröd melegéből, istenfa tömjén illatából. Ne sírj cigányom! Sírásod pompájába belesajdul a szívem…

***

- HA NEM VAGY, úgy érzem, mintha évek óta ülnék, és nézném azt a nőt, aki vagyok, aki tesz-vesz feleslegesen, csak azért, hogy nekem legyen mit néznem. Nem találom a helyem. Egyhelyben toporgok. Néha úgy tűnik, mintha ragaszkodnék ehhez a felesleges, energiákat felemésztő toporgáshoz, pedig talán csak önmagam gyűlöletéhez ragaszkodom, ha nem vagy. LEGYÉL! Szakadj rám, mint szegényekre a ház, földre az ég! Ne hagyj egyedül. Nem akarom gyűlölni magam… vagy tegyük ezt ketten. Minden jobb ennél a csendnél!

***

- A szemeid olyan szépek, és tiszták, mint a fürdetett bárányok, pedig csaltál. Elcsaltad magad tőlem! Ne nézz ÚGY másra… még én is áldott állapotba kerülök tőle… nekem ez terhes és nagyon fáj…

- Mindenről te jutsz eszembe! Magamról is…

***

- Miért haragszol rám? Egy cigány mindig haragszik arra, akinek hazudni kénytelen! Légy őszinte hozzám: ez a szeretet kapuja…

***

- Egy öreg cigány mesélte Nyírbátorban, hogy régen a cigányoknak ott volt a világ közepe, az otthon, ahol tüzet raktak. Ha tüzet raktál bennem, miért nem én vagyok neked a világ közepe?

***

- Szeretem, hogy halkan beszélsz. Persze, te megszoktad, hogy figyelnek rád!

***

- Láttam ma veszekedni egy cigány párt az utcán. Szépek voltak, és együtt is egyedül két pillanatra.
Férfi: Hogy kapjak munkát, ha be sem engednek az épületbe?! Pedig ezzel a két kezemmel hordtam a maltert a falaihoz…
Nő: Annyi zsíros kenyeret ettem életemben, hogy mentőért kiabálnál, ha mindent hozzád vágnám!
Egymás szemébe néztek. Egy angyal ölelte őket láthatatlanul. Majd ők is átölelték egymást, és sírni kezdtek. Ez is szerelemgettó. Mindenkinek megvan a maga szerelemgettója, nincs menekvés. CSAK EGYMÁSBA…

***

- Azt álmodtam, hogy a cigányok megnyerték az éhséggel folytatott versenyt, de a hogyanra nem kaptam választ senkitől. Éppen ettek, és magyar ember evés közben nem beszél, utána meg már minek tenné?

***

- Azt jósolta a lapnál a portás Rózsika cigánykártyából, hogy egy meserovat-szerkesztő és egy bárzongorista nem illik össze. Jaj, cigányom! Ez katasztrófa! Kártyaváromlás… látod, már a kártyákat is (a portásokat is?) hamisítják, úgyhogy még inkább szeretnünk kell egymást! Az összeill(eszt)ésig van még 2 óra 59 perc, 18 másodperc. Ne késs!

***

- Én csak azt kérdeztem, amit milliárd és milliárd nő kérdez a kedvesétől: szeretsz? De nem válaszoltál, mert szerinted a kíváncsiság mindig támadás, vagy valami még rosszabb… Gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy van némi igazság ebben, mert hamis helyzetekben, hamis kapcsolatokban a kíváncsiság édestestvére a támadás és az alattomosság. Szerinted, a mi különös kapcsolatunk hamis?! Ez lehetetlen! A hallgatásoddal nem velem, önmagaddal párbajozol! (Hullámzik a szünetjel, a vágy szájat tát: elnyel! Lálálálálá…)

***

- Sajnos ma sem írt arról a „pépszabadság”, hogy boldog lennél a bőrödben! Az enyémben boldog lehetnél: bújj, bújj zöldág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu…

***

- Van egy olyan érzésem, egy olyan szörnyű érzésem, cigányom, hogy a politikusokat, a nagyvállalkozókat, az éhező, munkanélkülieket képviselő szakszervezeteket egyáltalán nem az érdekli, hogyan marad meg egy cigányember, hanem az, hogyan vész el! Még jó, hogy mi is energiák vagyunk, és az energia (ugye?) nem vész el, csak…

***

- Jelenést láttam az éjjel:
Eltűnt nevedről az ékezet.
Nem tudom ez mit jelent.
Ő-ből O lett! Gondolod elvégeztetett?!

***

- Ha a politikusok olyan szeretők, amilyen politikusok: megeszi az undor az aktust! De jó, hogy te muzsikus vagy, és… és… milyen jóóóóóóóóó… (!)

***

- Megint felemelték a hús és a tej árát. Értem én ezt cigányom! Azt gondolják az illetékesek, hogy az evés bonyolult folyamat, nem bízható olyan szakképzetlen emberekre, mint az éhezők…

***

- Ma Lázár Ervin meséi közül válogattam a gyerekrovatba. Míg olvastam, VILÁGOSABB LETT A SZERKESZTŐSÉGBEN!, fényt kapott minden! A levegő, a kollégák arca, a kaktusz levelei az asztalomon. Szerettem Ervin bácsit. Egyszer vörösbort ittunk egy pincében, nem messze az Írók Boltjától. Kérdezett rólad, és én meséltem. (Jaj! Én meséltem!!!, a nagy meseírónak!) A végén azt kérdeztem tőle, hogy közönyös vagy-e a nagy hallgatásoddal? És ő azt válaszolta: „Nem. Ez nála a védekezés nyugodt figyelme. Vágyik rád, de fél attól, amit érez. A LEGTÖBB FÉRFI GYÁVA A SZERELEMBEN…”

- Hamisgulyást ajánlott a pincér! Hamis egység tudatát akarta rám sózni egy agyonpénzelt, felfuttatott roma politikus. Hamis mosollyal köszönt rám a szomszéd, aki úgy cigányozik művirágokkal „beültetett” kertjében nyári délutánokon, hogy abból (is) tökéletesen kiderül, még esztétikai értelemben sem rendelkezik semmiféle önállósággal. Hamis nap ez a mai, cigányom, csak te vagy egyedül igaz, szép, és szeretnivaló benne!

***

- Akit nem csókolhatunk, annak mesélünk. Akinek nem mesélhetünk, azt csókolni sem akarjuk… (?)

***

- Isten szemében megkülönböztethetetlenek vagyunk mi ketten, mint az ő országában a véges és a végtelen. Itt a földön ezt úgy nevezik cigányom, hogy szerelem! SZE-RE-LEM! Hogy mondják cigányul, hogy szerelem? Majd megnézem a szótárban. (Képzeld, mi történne, ha egy magyar ember nem tudna magyarul beszélni. Bele se merek gondolni! Ők belém gondolnak?)

***

- A lelkekben lejátszódó meghasonlás őrült vezetőket teremt! Vagy fordítva?

***

- Ültem a kádban. A vízből csak a mellbimbóim álltak ki. (Barnába mártott, rózsaszín tavirózsák, vanília illatú habbal ölelve.) És ezt írtam neked:
Ha a változó
változatlan
az ölemben örökké
égő
szerelemkatlan
marad
ék
nélkül..

Hozzád, minden nő írt verset. Úgy látszik, vannak férfiak, akik verset váltanak ki az asszonyokból, verses váltólázat, ami mindenkinél gyógyítható, csak nálam nem. Jaj, cigányom, nagyon „beteg” vagyok!!!

***

- Azt mondta a tördelőfiú, hogy unja az ócska szerelmes novellákat, mire Vali, a főszerkesztő azt válaszolta, hogy „Aki unja a szerelmes történeteket, az egy olyan sörtés négylábú, aki csúnyán öregedett meg lélekben.” Pedig Béluka nem állat, és csak 26 éves, verseket is ír Marihoz. Nem is lényeges az egész! Csak azt akarom mondani, hogy nem érzem jól magam ebben a légkörben, egyébként az ÓCSKA szerelmes novellákat én is unom. Jó szerelmes novellák kellenének a lapba, de a jó szerelmes novellák nem eladhatók, csak a pornóba hajlók. Vali szerint erősebb ingerekre van szükségük az olvasóknak, mint 20 évvel ezelőtt. Hát, nem tudom! (Ingereljelek erősebben?!)

***

- Ne hivatkozz a körülményekre! Azok mi ketten vagyunk. A hármas a szerelemben nem jó szám, hidd el, belehalunk… (téged akarlak, mert a sorsomat akarom!!)

***

- Már megint lecigányoztak, de az anyagomat agyondicsérték. Ezt nem értem! Hogy van ez? Miért nem természetes az, hogy csak a létrehozott érték minősíthet egy kisebbséget? (És nem az, hogy én a cigányságomban kívül állok-e, vagy belül!)

***

- Minden ünnepen, legyen az Húsvét, Karácsony, születésnap, vagy csak egy sima vasárnap, MEGŐRÜLÖK A MAGÁNYTÓL! Jobb, ha hallgatok. Talán zenét. A hiány, az önmegtartóztatás fogkoccanásos ritmusát. Minden lélegzetemben fogyatékosságom érzését lihegi a végzet. (Ahh… de költői vagyok ma reggel! Nevetnem kell, de sírok.) És itt az örök kérdés is: nő vagyok-e?! És ha nő vagyok, mitől ez a mély férfibánat bennem? Vagy te suhansz át rajtam? Ez a te bánatod? A te hiányod? Egész komolyan szenvedek!!! Legyek már a felismert éned cigányom, hiszen… hiszen… jaj, ez olyan, mint egy dalszöveg! Szörnyű, PEDIG IGAZ! Nem bánom nevess ki, leírom: olcsó fogás a fogadalom, ha ellenem teszed! Legyek a felismert éned, hiszen a legszebb valóságot úgyis bennem éled…

***

- Ui.: Tudom, hogy szeretsz, mert esik az eső! Nincs nálad se jobb, se szebb szerető! (Vagy a természet nőnemű?! Nem baj. Eszeveszetten kívánlak! A nőt is, a férfit is benned. TÖKÉLETES VAGY!!!)

***

- Újraalkottam magunkat, mert nem játszol velem szerepcserést… így én lettem a szándék, te meg a felismerés… (most jó?)

***

- Remélem, neked mentek át az smsek! Fura érzésem van… nem tudom, mi van ma, lehet, hogy a hírek megint a cigányoknak szánt (nem létező) milliárdokról szóltak, mert úgy cigányoztak az utcán is, hogy csak kapkodtam a fejem, az egy mondatban többször is előforduló „ÚJMAGYAR” kifejezésre. Új magyar az apjuk álma!! A CIGÁNYCSALÁDOK IS ŐSRÉGIEK, CSAK NEKÜNK NEM JEGYEZTÉK FEL A CSALÁDFÁNKAT! (Se ingyen, se pénzért…)

***

- Olvastam az újságban, hogy már megint megerőszakoltak egy kisbabát. Szétvet a méreg, és a tehetetlenség! Az agyatlanok vérvörös nemzőszervétől ments meg uram minket!!! Centinként tépetném le a húst mindről, aki gyereket bánt. A halálbüntetés helyett (ami sajnos már nincs!), a KASZTRÁLÁST vezetném be. És NEM CSAK A PEDOFILOKNÁL… ámen.

***

- Cigányom! A szerelem is lehet küldetés! Van, hogy belebukik az ember… na, és?! Én legalább megpróbáltam…

- Ha te is kettécsapnád az élettársad agyát, úgy, hogy össze kellene varrni a koponyáját, biztosan megkapnád a szociktól a lovagrendet! Volt erre példa, és pontosan ebben a sorrendben! Jó, mi? Na, hát ekkora értéke van ma a kitüntetéseknek! Ne búsulj, cigányom, nem vagy te juhász, de szobrod még lehet… egyébként nem is te, hanem én búsulok, hogy nem értékelik a munkádat.

***

- Besúgókból kimosdatott történelmet ír az ország. Jelenleg ez a legprimitívebb technika a haszonhajtásra. Ha van elhibázott lépés, akkor ez az egyik legnagyobb…

***

- Légy toleráns! Le ne ránts! (Hacsak meztelenül nem, kettőnk akaratából…)

***

- Téged zavar, hogy mindig elégedetlen vagyok magammal? Nem tehetek róla, és az okát sem tudom pontosan, de annak sem, hogy más nők miért olyan elégedettek magukkal. Valahol azt hallottam, hogy az az ember, aki elégedetlen önmagával, aki elkeseredik saját tökéletlenségén, nehezen, nagy kínnal jut el a lelki felszabadulásig, vagy talán el sem jut soha, aki pedig elégedett önmagával, az nem látja meg saját pusztulását! Az állatok ilyenek, mert nincsenek tisztában a létezésükkel, csak a mának élnek, a pillanatnak. Isten nem kódolta beléjük a haláltudatot. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az elégedetlenség a haláltudatból fakad, de lehet, hogy köze van az elmúláshoz. Nem tudom. Te tudod? (Tudnod kell! Te is mindig elégedetlen vagy magaddal.)

***

- Annyira független vagyok, hogy már nem is járok… talpamon keresztül öl meg a hiányod!

***

- Nincs cél: nem mozdulsz! Pedig céltalan az igaz szerelem. Tégy valami finom céltalanságot velem…

***

- Soha nem az élvezeteket sajnáltam tőled, hanem azt, hogy nem én szereztem…

***

- Hasznosabb a szónál a csók? Mi egyiket sem tesszük normálisan! Nálunk csók a szó és szó a csók. IGE kislányt, FŐNÉV kisfiút szültem neked. Néha úgy tűnik, egyiket sem szereted…

***

- Szerintem Magyarországon 2007-ben még nincs is demokrácia! Ezért félelmetes nekem, ha egy politikus azt mondja, hogy „A DEMOKRÁCIA HAGYOMÁNYAIBÓL MERÍTVE, úgy döntöttem, hogy…”! Na, itt kellene jól képen csapni, és olyan hosszan tükröt tartani elé, míg önszántából azt nem mondja elpirulva az anyukájának, hogy ’szülj vissza magadba engem’!

***

- Ma olyan szép volt a reggel! A törökmogyoró-fa levelein keresztül zöld, lila, rózsaszín, sárga fényekben láttam a szemed, és a szemem egy volt veled. Aztán felébredtem és kiderült, hogy tegnap este van. Nem volt érintkezési pontja a két napnak (bár, látszólag nekünk sincs), de ettől nem volt csalódottság bennem, mert ott maradtunk ketten az álombéli reggelben, zöld, lila, rózsaszín, sárga fénynek, angyalok szemének: szépnek, nagyon szépnek…

- Melyikünk mondta azt, hogy felmentést a tegnap nem ad a mának? Te? Okos! Igaz!!!

***

- A tegnap hiánya a ma hibája. A ma okosa a tegnap libája? A tegnap libája ma már minimum mirelit, úgyhogy NE FLÖRTÖLJ KIÖREGEDETT, ÓCSKA SZINÉSZNŐKKEL, mert egy tehén több libát győz… (a nevem, ha még emlékszel: Rebeka. Azt jelenti, üsző…) Tehenecskéd most bőg egy sort!

***

- Cickom, cickom vagyon-e, vagyon-e? (Nincs, és kuss legyen!!!)

***

- Tökéletes napom volt! ALKOTTAM egy verset, és 4 tányér krumplistésztát, de azért a VILÁGBÉKE nem hagy nyugodni. Talán tükörbe nézek 19 óra 10 perckor és eljön a VILÁGVÉGE. Mindig ekkor jön el! (Ezt most csak te értheted cigányom, így nem tudnak veled nevetni a barátaid − rajtam…)

***

- Kádárék vizet ígértek minden cigánytelepre, de a telepek nem kapták meg! A mostani „Kádárok” instant vízport ígértek, és a romák ezt meg is kapták… („Poharam sír.”)

***

- Nem kell hősnek lenned! Már az vagy! Minden férfi hős, ha nős, meg ős…

***

- Enni, menni, reménykedni, állva halni: puha duma. Intenzitásproblémák, nyomasztó hírek, nem is létező cigány árnyékszékek, betegség, Pavarotti halála. A te csended, kiállítás, Vargas Llosa új könyve. Eső, hideg, rád vágyás. Szociológiai látlelet 2 másodpercben, holtak háza, elhárítás, kicsi játék, sakkfigurák, számlák. Sms-ek, hogy RÜFKÉKKEL MULATSZ. Chopin. Sírás. Végre öröm, nagymarosi levél okán! Kókuszillatú tejes fürdővíz, narancs, sárga gyertya lobogása. Hangod egy régi kazettáról. „Légy jól”, írom neked. Fázom… ennyi volt a mai napom!

***

- HA író lennék, valahol a lelkem mélyén úgy utálnám, hogy minden okádék ember IS olvashatja amit írok, és belemagyarázhatna dolgokat, és félreérthetné a könyvem! Na, mindegy! Kutyából nem lesz katona, katonából nem lesz író. Belőlem se. Téged nem zavar, hogy 1 üveg kóla áráért bárki meghallgathat, megbámulhat, és kritizálhatja a zenédet, pedig nem ért hozzá?! Nem zavar, hogy míg ESTE hallgatnak, szexet, fűt-fát, pénzt, CD kiadást ígérnek, agyontapsolnak, veled isznak, MÁSNAP REGGEL még a nevedre sem nagyon emlékeznek, nemhogy az ígéreteikre? Biztosan zavar, csak nem beszélsz róla. Nehéz a művészek élete… tudom, ez nem vigasz!

***

- Tehened ma tejátömlesztést végzett. Tudod, cigányom, engem csak a Down-babák tudnak megfejni, de örömmel teszem! Ők az egyik legszebb visszaigazolásai annak, hogy értelmesen élek! Egyszer, kizárólag a Down-kóros gyerekek javára adhatnál egy koncertet. Imádják a zenét. Olyanok, mint a vidám angyalok. És tiszták, mint az első hó. CSODÁLATOSAK!!!

***

- A hallgatás szakadéka fölött a csend a híd. Ha végigmegyünk rajta, a tejútra jutunk? (Remélem, árulnak ott kakaót.)

***

- Sötétedik az értelem! (Végighallgattam egy politikai vitát a Rádió C-n…)

***

- Szabad tüzekkel vagyok tele, de minek? Ez a tél sem lesz a szerelem tele! Magzó szárad áradjon fogadalmi asszonyodba, úgysem kellenél egy ilyen csúf, száraz punci után! FÁJ ÁM, HOGY SOSEM LESZEL TŰZARATÓ (én meg kérgessé égek), tudod-e, daloló zivatarom? Persze, hogy tudod…

***

- Édes cigányom! A roma diplomás egyedülvalósága abban is áll, hogy nem előrelátható valószínűséggel jön létre. De hát egy cigánynak minden kihívás, tájékozódási pont! (ESETLEG VESSZŐ…)

***

- A cigányok kulturális élete még többnyire orális, szexuális élete kultúrált. Jobb esetben vegyül a kettő. Ebből születik meg a sajátságos roma születésszabályozás és az a világos tudat, amitől elmúlik a rossz közérzet, és minden cigány alkalmassá válik a lényeges összefüggések elemzésére. (Ha ez nem igaz, arról én nem tehetek, ahogy az instabil benzinárról sem. Na, nem?)

***

- Olyan szép férfi vagy! Tudod, hogy a fiatalság szociális és lelki kategória?

***

- Te jó ég, mekkora hajlandóságom lenne rád most! Ezt hogy mondják másképp, cigányom? Úgy, hogy lenne kedved egy jól irányzott irányítási gyakorlathoz? (Brrr… elvettem a saját kedvem az aktustól…)

***

- Egyre több cigánytól hallom, hogy kivándorolnának innen a fenébe, és még több cigánytól hallom, hogy sosem tudnának máshol élni, csak itt! Mindkettőt megértem. (A HAZASZERETET A LEGERŐSEBB ORSZÁGHATÁR!)

***

- A 7-es buszon hallottam: „A cigányok perverzitása a sínylődés…” (A világ cigányszakértőinek 99,9 százaléka Magyarországon él, és félreszakértenek minket, de ez senkit sem zavar.)

***

- Nem szeretem a cigányok kudarcait bemutató filmeket, mert olyan érzésem támad, hogy nem is annyira az elmúlt kudarcokról szólnak, mint inkább a legközelebbihez szoktatnak hozzá…

***

- Olyan régen hallottalak nevetni! Kár, mert otthon éreztem magam a nevetésedben. (Hát így lesz hontalan az ember…)

***

- Cigányom! A NŐK MELLE két dolog miatt lóghat úgy, mint az impotens FÉRFIAK ORRA. Vagy túlszerették őket, vagy sehogy! Harmadik út nincs, legfeljebb 60 év fölött…

***

- Azt gondolom, hogy ha egy roma tanulni kezd, és tudásával a cigányokért él, semmi különöset nem tesz, csak alapvető érdekeit követi. EGY NEM CIGÁNYNAK, AKI CIGÁNY ÜGYEKBE PANCSOL BELE, ÁT KELL UGRANIA A SAJÁT ÁRNYÉKÁT, ÉS EZÉRT AZ UGRÁSÉRT ALÁZATOT KÖVETEL A CIGÁNYOKTÓL! Ez nekem nem kóser! Több okból, de legfőképpen azért, mert még egyik sem tudott akkorát ugrani, hogy engem alázatossá tegyen… Talán akkor sikerülhetne ez egy nem cigánynak, ha a Jóisten összegyúrná egy zseniális jogvédővel, egy költővel, egy szociológussal, egy buddhista szerzetessel Árpád-házi Szent Erzsébetet. De még így sem éreznék alázatot. Egyszerűen szeretném, és kész!

***

- Hol jártál báránykám? Elfelejtettél? (Engem könnyű elfelejteni!) Képzeld, a bibliai cet helyett bibliai ecetet olvastam, a szabadság helyett szabászatot. Tényleg el kell mennem most már a szemészetre! (…) Sajnos egyre RÁNCOSABB a szemem környéke. Így mondom, ha utálom magam! Ha szeretem, akkor csak: ÉRZÉKENYEN MINTÁZOTT… na, mindegy! Úgysem úszom meg az erősebb szemüveget, és a tovább szaporodó és mélyülő mintázatot. De vannak napok, amikor egészen rémületes látni az idő múlását. A mai egy ilyen nap, ráadásul te is elfelejtettél a nagy zenebonában, vagy ki tudja miben, kiben…

***

- A lépéskényszer az nem egy, kettő, három! Hanem kettő, három, egy! De kinek? És főleg kivel, vagy kivel nem? Mulass jól!

***

- Szeretem a cigányzenét, a jó muzsikusokat. Egy jó muzsikus nemcsak a hangszerét tudja felhangolni, hanem egy egész várost, egy egész országot is! Te nagyon jó muzsikus vagy, mert KÖZÖSSÉGGÉ TUDOD HANGOLNI az utcasarki csődületet is, főleg, ha cigányok tüntetnek (jó pénzért) cigányok ellen. Volt már erre példa! Égett is etnikumi arcomon, minden rasszjegyem… de ég akkor is, amikor tanítványaid sorra nyilatkoznak, ÉS ELFELEJTIK MEGEMLITENI, HOGY TE VAGY A MESTERÜK! A hálátlanság nem a nagy művészek sajátja, így láthatod, hogy nem tudtak túlszárnyalni téged, de hát emberséget nem osztogathattál: vagy van, vagy nincs! (Mint egy ösztöndíj…)

***

- Állapotrögzítés: perzselő tény vagy!!!

***

- Mindig elmegy a kedvem az élettől, ha a tükörbe nézek! Már az utcára is utálok kimenni, olyan kövér vagyok. Pedig nem eszem sokat, csak rossz időben, este 8 és éjfél között. Hát Istenem, akkor esik legjobban a torta, ami eltakarja ilyenkor a tükröt, és metszőfogaim szédületesen beindult vándorlását is. Mindezt 5 centisre nyesett rézvörös haj koronázza a fejemen! Na, most jön a szokásos sóhaj, amit te már jól ismersz: hogyha nem lehettem szabadságszobor, akkor legalább annyit megadhatna az élet, hogy én legyek majd 88 évesen az emberi szépség emlékműve, hátha 40 év múlva, az alacsony, cigány, dagi, süsüfogú, tortafaló öregasszony-forma lesz a trendi zöld pamut harisnyában, égnek álló, égő hajjal. Végül is nem is olyan rossz ez, ha valaki épp ilyenre vágyik −, de ilyen őrült nincs a világon!!! AZ SMS SZERELEM ELTARTHAT 100 ÉVIG IS, MERT A SZÖVEGHEZ NEM TARTOZIK (kézzelfogható) TEST! A testi ügyleteket máshol, mással bonyolítod, amiről az jut eszembe, hogy tulajdonképpen minden férfi csak akkor lenne maradéktalanul boldog, ha 5-6 nőből tudnának 1 nőt összegyúrni. Ezt az összegyúrást a nők is hiányolják, ha férfiakról van szó. Én nem! Nekem te épp így vagy tökéletes, ahogy vagy, mert pontosan azt és annyit kapok tőled, amennyire szükségem van… (Na, jó! Majdnem annyit…)

***

- Ui.: Alighogy átment neked az sms-em a csúnyaságról, ezt írta egy (szerintem vak) közgazdász: „Nagyon jól néztél ki a Hundertwasser kiállításon! Oda se mertem menni hozzád, csak bámultalak. Te mindig úgy nézel ki, mintha lennél valaki, és vagy is! Kézcsók- Gyuri” Hát tudod, cigányom, meg áll az eszem! A FÉRFIAKON NEM LEHET KIIGAZODNI! 7 évvel ezelőtt 1 óráig sminkeltem magam a kedvedért, és mit kérdeztél, amikor megláttál? Azt, hogy „fáradt vagy?!” LECSÚNYÁZTÁL, pedig azt hittem, hogy kb. jól nézek ki… na, azóta nem is akarok a szemed elé kerülni, és nem is kerültem!!! Soha be nem gyógyuló sebeket okoztál, mert igazad van: csúnya vagyok!

***

- Szerinted, hányan lépnének be a magukat feleslegesnek érzők pártjába?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Nők a férfi (b)irodalomban - részletes program és ízelítő

2008.10.21. 09:20 | luckylany | 2 komment

Címkék: ajánló irodalom szex folyóirat gender szerelem képzőművészet forgács zsuzsa bruria

A választott téma a (B)irodalom átrendeződése, az ezzel járó összetűzések és kiengesztelődések. Hogyan reagálnak a kihívásra és csábításra a férfi kollégák, és mit kapnak viszontválaszul a női szerzőktől? A határok széttöredeznek, az alkotás és a befogadás kétoldalú – a fesztiválon férfi és női szerzők randevúznak egymással.

A FESZTIVÁL PROGRAMJA SZOMBATON

11 és 14 óra között Bódis Kriszta szubjektív filmválogatása férfiról, nőről – Józsa Márta, Zomborácz Virág, Sivó Júlia, Groó Diana, Kocsis Ágnes, Fliegauf Benedek, Takács Mária, Bódis Kriszta filmjei, másnap ugyanebben az időben is.
A szombatra választott filmek:
11.00–12.35 Groó Diana: Csoda Krakkóban, játékfilm
12.45–13.00 Fliegauf Benedek: Hypnos, rövidfilm
13.15–14.00 Bódis Kriszta: Bárisej, dokumentumfilm
14.00–14.20 Sebő Ferenc: Alterego, rövidfilm

15 órakor. ÁGENSJazz. Közreműködik: PHILIPP GYÖRGY ének, zene. Ágenssel fellépése kapcsán szombaton olvashatnak interjút ICA-n.

15. 30 órakor. Feleség az írógépnél. Beszélgetés Borgos Annával Portrék a Másikról és Menyhért Annával Elmondani az elmondhatatlant című könyvei alapján az írófeleségekről és helyzetükről. Moderátor: Györe Gabriella. Szerkesztő: Borgos Anna.
A beszélgetést korfestő képi és zenei betétek egészítik ki, valamint részletek hangzanak el Török Sophie, Harmos Ilona, Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra, Szántó Judit és Vágó Márta írásaiból, naplóiból.

16. 30 órakor. Ica-víziók irodalomról és nőtudatról. Az Irodalmi Centrifuga élőfolyóirat és kollektív tudatfolyamról Bódis Kriszta, valamint a szerkesztők, Györe Gabi és Gordon Agáta beszélgetnek és vetítenek az oldal anyagaiból.

17. 30 órakor: Férfi szoprán, női tenor
Férfiírók női, nőírók férfiszerepben. Fellépnek: Forgách András, Závada Pál, Pályi András, valamint Forgács Zsuzsa Bruria és Rapai Ágnes. Moderátor: Békés Pál. Szerkesztette: Forgács Zsuzsa Bruria.

18.30 órakor: Babák és bakák
Felolvasás és beszélgetés az Éjszakai Állatkert, a Szomjas Oázis, valamint az Ismeretlen Katona című antológiák szerzőivel és szerkesztőivel. Fellépnek: Kukorelly Endre, Ferdinandy György, Szerbhorváth György, valamint Forgács Zsuzsa Bruria, Drozdik Orsolya, Bárdos Deák Ágnes, Fiáth Titanilla. Közreműködik Hód Adrienn és tánccsapata, Ferencz Karolina és Li Yang operaénekesek. Szerkesztő - moderátor: Forgács Zsuzsa Bruria.

20.00 órakor: Erósz a mennyben, Psziché a pokolban – szerelmesvers-est

Költők és költőnők olvassák fel legkedvesebb saját és választott szerelmes versüket. Fellépnek: Erdős Virág, Kapecz Zsuzsa, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Rapai Ágnes, valamint Borbély Szilárd, Fenyvesi Ottó, Kántor Péter, Kemény István, Nádasdy Ádám, Térey János, Varró Dániel. Közreműködnek: Ferencz Karolina és Li Yang operaénekesek. Szerkesztő - rendező: Forgács Zsuzsa Bruria.

Varró Dani választott verse:
Ismeretlen olasz költő (XV–XVI. század): Rabod vagyok...

Rabod vagyok, szerelmem, s csupa sóhaj.
Ahányszor látlak, csak magam emésztem,
eszem nem áll munkára künn a réten,
s mint a bolond, kiáltom egyre: ó, jaj;
lótok-futok, bajlódom a tinóval,
eszembe jutsz, s munkám sehogyse végzem.
Mint az arany, ragyogsz, gyönyörűségem,
a mustnál édesebb és zamatosb vagy.
Ablakodon egy percre kandikálj ki,
s én majd viszek, ígérem, malacodnak
friss makkot – lesz, meglásd egy jó kosárnyi,
viszek, ne félj, borjudnak és juhodnak
friss szénát – lesz, meglásd egy jó rakásnyi.
S neked, hogy végre tanusíts belátást,
viszek, leánykám, egy szép fej salátát.
(Jékely Zoltán fordítása)

Szemethy Orsi rajza

Forgács Zsuzsa Bruria választott verse:
Petri György: K. M. szerelmes éneke

Miért nem szeretnek engem a nők?
Gyuri, mondd meg nekem, miért nem szeret egyik
lepedékes nyelvű, pállott picsájú
lankadt kurva sem?
Imáimba foglalnám a nevüket,
lihegnék, mint egy trubadur,
kacagnék, mint egy bajazzó,
elvenném feleségül (le van szarva!),
miért nem szeretnek engem a nők,
ezek a tetves kis pinamancik,
én áhítattal ejtem ki a retkes nevüket
minden fogmosás előtt,
és most otthagyott ez a Margit is,
miért? mer' mondtam neki,
mikor a múltkor bőgni kezdett,
hogy fújja már ki (a szemét)
vagy hagyja abba,
én nem bírom a tocsogós csajokat
(az anyja halt meg neki vagy kije),
há' most mi rosszat mondtam neki,
hogy mennyen a kurvaannyába,
mert én most dolgozom és utálom,
ahogy a szőrök recsegnek az orrában,
amikor levegőt vesz,
és ettől nem hallom a konczsuzsát
gépelés közben.
Erre elment.
Ezek a szar kurvák, öregem,
mindentől felhúzzák az orrukat.
Ez az Enikő meg - - -
hát nem igaz!
Én szeretem
a nőket, meg nem vagyok prűd meg minden...
de háromszor láttam,
és nem le akart smárolni egy kapualjban?
Így ahogy mondom:
nyelvespuszit akart
adni. Belelógatta azt a ronda nagy
piros nyelvét a számba.
A meztelen számba. És nem hord nyelvtartót sem.
Hát megmondtam neki,
hogy álljon meg a menet,
előbb lakás és egzisztencia,
aztán akarjon puszizkodni. De akkor se velem,
mert engem nem így neveltek.
(Pedig szerettem volna,
ha megkéri a kezem, nagyon snájdig lány volt),
de hiába, nálam első az elv:
mindent a szemnek,
semmit annak a ronda folyós kezének
- le akart tapizni! hát ezt neki!
Mért nincs egy rendes nő? Aki nincs.
Ezek mind vannak: szelelnek, párolognak,
szaguk van. Akkor is nő a hajuk,
amikor gépelek. Pedig csak azt kérem, hogy ne.
Ez a legkevesebb.
Én tökéletesen tudok alkalmazkodni,
mosok lábat, tisztán tartom a teflont,
perfekt agglegény vagyok, valószínűleg
az a baj, hogy túlságosan tisztelem
ezt a sok riherongyot.

Szilágyi Lenke fotója

A fesztivált diavetítés kíséri Csoszó Gabriella, Elek Judit Katalin, Eperjesi Ágnes, Molnár Zoltán, Szabó Benke Róbert, Szabó Tamás, Szilágyi Lenke fotóival és Drozdik Orsolya, Szemethy Orsolya képzőművészeti alkotásaival. Közreműködő színészek: Vasvári Emese, Havas Judit és Balogh Rodrigó.

A FESZTIVÁL PROGRAMJA VASÁRNAP

11 és 14 óra között filmvetítés
Bódis Kriszta szubjektív filmválogatása férfiról, nőről – Józsa Márta, Zomborácz Virág, Sivó Júlia, Groó Diana, Kocsis Ágnes, Fliegauf Benedek, Takács Mária, Bódis Kriszta filmjei.
A vasárnapra választott filmek:
11.00–11.13 Zomborácz Virág: A macska szerepe a francia irodalomban, vizsgafilm
11.25–12.15 Takács Mária: A fásli a zokni és a szőr, dokumentumfilm
12.30–13.15 Sivó Júlia és Surányi Z. András: Júlia, tévéfilm
13.20–14.15 Litauszky János: Cérnaszálon, dokumentumfilm

15 órakor: Sós Kávé
Fellépnek a Sós Kávé (Elmeséletlen női történetek) című zsidó női antológia szerzői, Tamás Zsuzsa, Rácz Éva, Surányi Vera, és a szerkesztő, Pécsi Katalin. Közreműködik: Váradi Eszter és Budai Miklós (jiddis énekek)

16 órakor: Piroska és a farkas
Férfi irodalom, nő irodalom, egyetemesség és a ridikül-vita. Honnan indultunk, hol tartunk most a néhány éve föllobbanó és máig tartó, sőt meglehetősen intenzívvé váló beszélgetésben? Árnyalódtak és közeledtek-e az álláspontok? A vitaműsor résztvevői: Bán Zsófia, Selyem Zsuzsa, Gács Anna, valamint Margócsy István, Károlyi Csaba és Valuska László. Vitavezető: Bódis Kriszta.

17 órakor: Alkotópárosok
Acsai Roland és Acsai Varga Vera: Két ég satujában. A költővel és a képzőművésszel Pallag Zoltán beszélget.
Ladik Katalin és Szkárosi Endre: DIP-TI-CHON. Test-hang-szó fúrások (közös performansz).

18 órakor: Selyempina és Aranyvessző
Fecsegő csecsebecsék? Tudnak beszélni a nemi szervek? Létezik a második nem? Az irodalom másodlagos nemi jellegéről és a nemek egymás iránti elköteleződéséről fognak beszélgetni a Susánka és Selyempina, az Édeskevés, a Férfiak és a Transz című szexista könyvek szerzői. Fellépők: Bán Zoltán András, Garaczi Lászó (és Spiegelmann Laura), Gerevich András, valamint a műsorvezető: Kiss Noémi

19 órakor: Nárcisz a tények tükrében
Marno János költői estje, beszélgetés a költővel líráról, nárcizmusról. Beszélgetőtársak: Nemes Z. Márió és Radics Viktória. Közreműködik: Li Yang

20 órakor: Szerelmes párhuzamosok
Nádas Péter órája. Párhuzamos kérdések - szerelemről és érzékiségről beszélget az író, a filozófus és a kritikusok. Résztvevők: Nádas Péter, Darabos Enikő, Szilágyi Zsófia, Radics Viktória és Vajda Mihály, Károlyi Csaba

21.30-kor Női asztal
A fesztivál zárásaképp körülülik a megrakott asztalt a szerkesztőnők, szerzők és az érdeklődők, hogy „díszvendégül" lássák egy kötetlen beszélgetésre Drozdik Orsolyát, az első tudatos magyarországi nő-szempontú művészt, életművének video-albumát lapozgatva. Drozdik Orsolya az Irodalmi Centrifugának 2007. április 26-án volt vendége.
Írásai ICA-n:
Drozdik Orshi ICA honlapján
Drozdik Orsolya az ikertornyok katasztrófájáról (részlet ICA-n)
Drozdik Orsolyáról bővebben saját honlapján

Drozdik Orshi: The Transparent Body /Az átlátszó test/
1991. Galerie AIR, Amszterdam

Röntgen

MEZTELENÜL ÁLLOK A SÖTÉTBEN. Nem látok a sötétségben. A testem belsejébe nézel és én nem látom az arcodat. A csontomig vagyok alázva. Meztelenül állok a sötétben. A mûszered mögött állsz. Nem látlak. Utasításokat adsz. LÉLEGEZZ! Hiszen már lélegzem. MÉLYEN! Milyen mélyen? Dermedve állok a sötétben. TARTSD VISSZA A LÉLEGZETED! Nem tudom kinyitni a szám, mert visszatartom a lélegzetem. Elfordítod a mûszeredet és én nem tudom, hová kell állnom. Te pontosan tudod, hol a helyem. Nem tudom, mit kell tennem. FORDULJ. Nem tudom merre. JOBBRA! Honnan nézve jobbra? A te jobbod felé vagy az enyém felé? AZ ÉN JOBBOM FELÉ! Lélegzetet veszek. Nem hallok semmi mást. A mellkasomat érintô fém hideg. NE MOZDULJ! Bénultan állok. Egyáltalán nem bírok megmozdulni. Hideg fém elôttem és a hátam mögött. Körbe vagyok véve. Hol vagy te ? Nem látlak. Nem hallak. MEHETSZ! Hová mehetek? VEDD FEL A RUHÁIDAT ÉS VÁRJ ODAKINT! MAJD SZÓLÍTANAK. Felveszem a ruháimat és odakint várok. Nem látok. Vakít a fény. Az ajtód elôtt várok. Már nem vagyok meztelen. Várok. Valaki szólít. A vezetéknevemen. Az apám nevén. Én vagyok,-felelem. A fehér köpenyes felém jön. Kezében sötét és átlátszó képet tart. Ez én vagyok? A TE NEVED VAN RAJTA. Nem ismerem fel rajta magam. Kíváncsi vagyok. Haza vihetem? NEM! A VIZSGÁLAT UTÁN VISSZA KELL HOZNOD! Nem tudok azonosulni a képpel. Idôre van szükségem. Elveszett vagyok ebben az orvosi intézményben. Még mindig átlátszó vagyok az intézményesített pillantás számára. Nincs módom elutasítani a professzionális tekintélyt. Egyetlen egy kívánságom marad; hogy kijussak innét.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

ICA apró örömei programajánló október 21-től 26-ig

2008.10.20. 18:34 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat

csajok: Charlott Brontë: Jane Eyre – beszélgetés a fordítóval; Nők a férfi (b)irodalomban −fesztivál
pasik: Szendi Gábor, Békés Pál, Kóka János, Nagy Imre
film: Ajvár szerdán Radics Viktóriával a Balkánról; előadás afrikai és indiai önkéntes munkáról
tánc: Goda Gábor az Alexandrában, a Finta la Commedia a Sirályban
éter: A szabad frekvencia napja
kirándulás: Kerepesi úti sírkert

2008. október 21. kedd

„Szabály és szeszély” – Charlotte Brontë: Jane Eyre (18.00)

N. Kiss Zsuzsával a regény fordítói műhelytitkairól Mesterházi Mónika beszélget a Ráday Képesházban a Metafora-estek sorozatban (Bp, IX. Ráday u. 25.)
„Kiskamasz-korunk nagy olvasmányélményét, angol eredetiben megismert kedvencünket évtizedek múltán fordítói feladatként kézbe kapni kész időutazás (is)...” – mondja N. Kiss Zsuzsa, próza-, vers- és versbetét-fordító. Megkérdezzük tőle, mennyiben időutazás, miért „(is)”, továbbá hogy miért olvassa (olyik) ember kiskamasz-korában eredetiben a tizennyolcadik századi klasszikusokat; hogy miben különbözik egy 18. és mondjuk egy 19., másfelől egy 20. (21.) századi szöveg; megkérdezzük a munkamódszeréről, a Brontë-regény különleges kihívásáról, és nem ígérjük meg, hogy nem fogunk elkalandozni egyéb vizekre.

N. Kiss Zsuzsa többek között Charlotte Brontë, Roddy Doyle, Georges Simenon, Simone de Saint-Exupéry, Milan Kundera, Pat Barker, Patrick Chamoiseau prózájának, valamint (angolból) W. H. Auden, Anne Bradstreet, Emily Brontë, John Donne, T. S. Eliot, Robert Frost, Thomas Hardy, George Herbert, Lord Herbert of Cherbury, Robert Herrick, Christopher Marlowe, Andrew Marwell, Robert Penn Warren, Edgar Allan Poe, Sylvia Plath, Walt Whitman, William Wordsworth, (franciából) Du Bellay, Mallarmé, Ronsard, Valéry, Vigny; (németből) Goethe, Hölderlin, Storm, (nyersfordításból) Marina Cvetajeva verseinek fordítója.
Mesterházi Mónika költő és műfordító; más költők és műfordítók szenvedélyes faggatója. (A rendezvényt a MASZRE támogatja.)

"Nagy Imre per ötven év múltán" - kerekasztal-beszélgetés

A Budavári Palota F épületében a 6. meleten kerül sor délután négytől a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének rendezvényére, melynek címe: "Nagy Imre per ötven év múltán".
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Eörsi László történész, dr. Dornbach Alajos ügyvéd, Hanák Gábor történész, Prof. Huszár Tibor szociológus, dr. Kahler Frigyes jogtörténész, bíró, dr. Róth Miklós ügyvéd, dr. Szabó Csaba levéltáros, Prof. varga László levéltáros.

Beszélgetés a liberális gazdaságpolitikáról

Este hattól a XII. kerület, Kiss János altábornagy utca 47-ben a liberális gazdaságpolitikáról, költségvetésről és adóról Kóka János és Csillag István gazdaságpolitikusok beszélgetnek Simon Dávid moderálásával.

2008. október 22. szerda

Ajvár szerdán:Kié ez a dal? (18:00)

Este hattól kerül sor a Stúdió K Színházban (Bp, IX. Ráday utca 32.) az Ajvár szerdán sorozat újabb vetítésére.
A sorozatban filmeket vetítenek és a Balkánról beszélgetnek öt egymást követő szerdán, szeptember 24-től október 22-ig - ez az utolsó este.
A filmvetítések este 6-tól, a beszélgetések este 8-tól kezdődnek, a belépés ingyenes.

„Sokat emlegetjük a Balkánt, de keveset tudunk róla. Azoknak állítottuk össze ezt a sorozatot, akik szeretnék jobban megismerni a Balkán múltját és jelenét.”

A vetített film: a Kié ez a dal? (Chia e tazi pesen?, belga-bolgár koprodukció, 2003, 70 perc, Rendező: Adela Pejeva). Az este vendége: Radics Viktória.

A számos díjat elnyerő dokumentumfilmben öt nemzetiség képviselői foglalnak helyet ugyanannál az asztalnál: egy görög, egy macedón, egy török, egy szerb és egy bolgár együtt vacsoráznak az egyik isztambuli vendéglőben. A háttérben egy énekes szívfacsaró énekbe kezd törökül. A vendégek sorban saját nemzetüknek tulajdonítják a dallamot. A rendező, miközben a dal valódi történetét igyekszik felderíteni, körbejárja a Balkánt, és zenészekkel, énekesekkel, papokkal, illetve járókelőkkel beszélget, akik mind-mind szenvedélyesen saját népüknek követelik a dalt. A szöveg és a dallam változatai kitűnően jellemzik a Balkán bonyolult politikai helyzetét. A különböző országokban vallási és nemzeti hovatartozástól, illetve politikai értékrendtől függően a legkülönbözőbb formákban jelenik meg. Van, ahol szerelmes dal, másutt katonai induló, vagy éppen szent háborúra hívó muzulmán vallásos ének. Bár a felütés könnyed és ironikus, az utazás során megváltozik a hangulat, és a rendező maga is a fanatikus nacionalizmus, ellenségesség, sőt életveszélyes fenyegetések célpontjává válik – és mindez egy dallam miatt. Fanyar, tragikomikus film az emberi természetről, egy dallal a középpontban.

A vendég Radics Viktória író, műfordító: „A Vajdaságban születtem, Zomborban, ahol sok nemzetiség élt, köztük csak kevés magyar. Többnyelvű, multikulturális közegben nevelkedtem, s a környező jugoszláv világ iránti érdeklődés meg a nyelvtanulás természetes volt számomra (mondhatni: életföltétel) – ezt a korabeli vajdasági magyar szellemi élet is támogatta és megerősítette. A délszláv kultúra elemi erővel hatott rám, és a kulturális természetem részévé vált. 1984 óta élek és dolgozom Magyarországon, tucatnyi könyvet, egyéb szövegeket pedig százszámra fordítottam szerb, horvát, bosnyák nyelvből. Van egy monográfiám Danilo Kišről. Esszéket is írok, többek között a Balkánról.”

A nézőtérrel szemben: Békés Pál (18.00)

Szintén hattól, a Sirály galériáján kerül sor A nézőtérrel szemben sorozat idei évadának első beszélgetésére, melynek vendége Békés Pál lesz.
Békés Pál író, drámaíró, műfordító. Volt kérdezőbiztos, tanár és nyelvtanár, 1994-1996-ig az MTV IKSZ Stúdiójának és a művészeti szerkesztőségnek is felelős szerkesztője. Regényeket, novellákat, hangjátékokat, film, ill. tv-játékokat, meseregényeket ír. Vlagyimir Nabokov, Anthony Burgess, Woody Allen műveinek fordítója. Legutóbbi könyvei a Bűntárs (regény, 2004) és a Semmi baj (régebbi és újabb novellák, 2007).

Regény és gyerekregény, színmű és mesedarab közötti különbségekről, legutóbbi könyveiről, terveiről beszélget vele Györe Gabriella a Sirályban, A nézőtérrel szemben sorozat legújabb estjén. A következő alkalommal, november 26-án az est vendége Kiss Noémi lesz, akivel a Vígszínháznak írott új darabjáról és korábbi színdarabjáról, valamint regényéről esik majd szó.

Táncszínházi portrék: Goda Gábor (19.00)

Este héttől, az Alexandra Pódiumon (Alexandra Könyvesház, Bp, V. Nyugati tér 7.) Novák Péter vendége Goda Gábor rendező-koreográfus, az ARTUS Kortárs Művészeti Stúdió vezetője - a maga területén az egyik legjobb, különleges munkamódszerrel dolgozó koreográfus/rendező/alkotó.

2008. október 23. csütörtök

Irodalmi Centrifuga Szendi Gáborral (19:00)

A Centrál Kávéházban este héttől ez alkalommal A nő felemelkedése és tündöklése című könyvéről Szendi Gábort kérdezi Bódis Kriszta és Gordon Agáta.
További részletek holnapi cikkünkben olvashatók.

2008. október 24. péntek

Finita la Commedia: Escurial (20.00)

Október 24-én és 25-én a Sirály színháztermében látható a Finita la Commedia előadása, élet-játék szünettel, két részben, Michel de Ghelderode Escurial drámája felett.
Alkotók - Szereplők: Tóth Gergely, Szenteleki Dóra. Alkotó, videófelvétel: O. Caruso, videóvágó: Szenteleki Dóra. "titok az, amivel le vagytok maradva." "ha nem az időben kerül elő nem kerül elő sehol sem, mer' az idő rejti" T.G.

2008. október 25. szombat

Információs előadás afrikai és indiai önkéntes munkáról (11.00)

Október 25-én szombatona Sirály vetítőtermében a DRH Norway szervezésében a külföldi munkákról lehet tájékozódno délelőtt tizenegytől.
Az előadást Fekete András tartja, aki júliusban tért vissza Mozambiki projektjéről. A tájékoztató során beszélni fog a szervezetről, az afrikai-, indiai projektekről és az önkéntes programról!

Nők a férfi (b)irodalomban (11.00)

Nők a férfi (b)irodalomban címmel rendezi meg V. Őszi irodalmi fesztiválját a Szépírók Társasága a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.). A fesztivál idén a női írással, a „női” és a „férfi” irodalom viszonyával foglalkozik. Fókuszba állítja a férfi–nő kapcsolatokat és tükröződéseket, az egymásra utaltságot és a szerelmet. Témájuk a (B)irodalom átrendeződése, az ezzel járó összetűzések és kiengesztelődések. Hogyan reagálnak a kihívásra és csábításra a férfi kollégák, és mit kapnak viszontválaszul a női szerzőktől? A határok széttöredeznek, az alkotás és a befogadás kétoldalú – a fesztiválon férfi és női szerzők randevúznak egymással.
A programot részletesen egy holnapi cikkünkben közöljük.

A szabad frekvencia napja (10.00)

Október 25-e egyúttal A szabad frekvencia napja is. A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete tagrádiói október 25-ére meghirdették a szabad frekvencia napját, hogy fellépjenek a sokak által értelmetlennek tartott, január 1-je óta tartó frekvencia-moratórium, valamint a frekvenciagazdálkodás túlszabályozása ellen.

Ezen a napon az ország több helyén akciókat es beszélgetéseket terveznek, melyek általános témája, hogy mi történjék az analóg -FM-rádiospektrummal a “digitális átállás" korszakában. Álláspontjuk szerint technikailag es gazdaságilag is működőképes lenne a kihasználatlan frekvenciáknak − vagy egy részüknek − felszabadítása a hatósági felügyelet alól.

A fenti célok érdekében egy petíciót is útjára indítottak melyhez, folyamatosan csatlakoznak a hazai szakmai szervezetek, működő és induló rádiók és hallgatóik. Így feltehetőleg az október 25-i rendezvény elindíthatja a szólásszabadságot képviselő, valóban szabad rádióadók létrejöttét.

Október 25-én a pécsi Dante Café ad otthont a rendezvényeknek. 10 órakor sajtótájékoztatót tartanak, s egy jeladót indítanak, mely valamely szabad frekvencián frekvenciazajt sugároz: ennek értelme, hogy bebizonyítják, sok olyan szabad frekvencia van az éterben, melyeket ki lehetne használni, ideális esetben bárki számára.
11-től egyig szakmai beszélgetésekre kerül sor a szabad frekvenciák sorsáról a digitális átállás után, valamint a frekvenciamoratórium eddigi eredményeiről. A meghívott beszélgetőpartnerek: dr. Timár János (testületi tag, ORTT), Bajomi-Lázár Péter (médiaszakértő, Zsigmond Király Főiskola), Sülyi Peter (SzaRaMaSzer, Triangulum Rádió), Csabai Gábor (SzaRaMaSzer, Tilos Rádió), Marcin Lewandowski (Radio Art, Lengyelország), Társaság a Közérdekű Adatokért, SzaRaMaSzer és rádiós szervezetek képviselői.
Moderátor: Peták Péter (Remete Rádió, Istenkuti Közösségért Egyesület).
Kettőtől ötig speciálisabb témakörökben kerül sor hasonló szakmai beszélgetésekre.
Öt óra után zenei es művészeti programokkal várják a közönséget: Wéber Kristóf koncertje, Korányi Tamás rádiószínháza, koncertek és filmvetítés szerepelnek a programban.

Mindez egy megelőző műhellyel és székesfehérvári, valamint budapesti párhuzamos programokkal egészül ki. A szervezők szeretnék, ha minél több város be tudna kapcsolódni. (Bővebb információ itt érhető el.)

2008. október 26. vasárnap

Nők a férfi (b)irodalomban (11.00)

11-től indul a Nők a férfi (b)irodalomban – V. Őszi irodalmi fesztivál második napja a Petőfi Irodalmi Múzeumban - a részletes programról holnapi cikkünkben számolunk be.

Kirándulás: a kerepesi úti sírkert

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Jelentések Hvarról 2. - Utazás a lehetetlen világok között

2008.10.20. 09:47 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat folyóirat incesztus czapáry veronika

"Az összes borzalmas és rettenetes kérdés ott toporog az ajtóm előtt, törekednek befelé, tönkretesznek, mint nőt − de legalább felmerülnek. Régebben elfogadtam, hogy engem ott lehet, sőt, kell hagyni, ez apám után kötelező, fel sem merült bennem, hogy máshogyan is lehetne. Most legalább, x éves ambuláns pszichoterápiás kezelés után, felmerül. Kérdésként." - megvált-e a tenger vagy más világban is ugyanott maradsz? Czapáry Veronika válaszát olvashatják.

Czapáry Veronika: Utazás a lehetetlen világok között

Szeretem ezt a várost, persze, szeretem Budapestet. Végignézem esős utcáit, satnya fáit, a leroggyant, hatalmas házakat és elfog a sírógörcs, a gyengédség, a végtelen megértettség és meg nem értettség érzése: hogy milyen közép-európainak lenni egy eldugott országban, aminek a nyelvét senki sem érti rajtunk kívül, s hogy milyen, milyen itt élni, míg más népek sokkal többet értenek a napfényből, a vidámságból, az életből, mint mi − de nekünk ez jutott.

Mindig is fájt, akkor is, amikor a tenger felől csapódott arcomba a szél, amikor azt mondtad, szeretsz, mert tudtam, hogy nem igaz. Értelmetlen erről írni, ahogyan az élet is értelmetlen, ma is beszedek egy nyugtatót, már beszedtem kettőt, nem gondolok rád, próbálok nem gondolni rád, hátha megy. És olyan mondatokra se gondolok, hogy mi lenne, ha nem gondolkodnék, legalábbis úgy nem; hogy mi lett volna, ha ezt mondom, vagy az ellenkezőjét; ha engedelmeskedem, vagy ha nem; ha önmagam vagyok és nem félek a szabadságtól, nem a reakcióitól függök, hanem kinyilvánítom az akaratom; és arra sem, miért fáj.

"Már megint itt van a szerelem. Már megint izzad a tenyerem. Minek?, minek?", és már megint csak őrája, megint csak azon gondolkozom órák óta, hol rontottam el, mit kellett volna másképpen csinálnom, jól tettem-e, amit tettem, vagy ki kellett volna hagyni a szeretkezést? Más is küszködik ezekkel a problémákkal, más is tesz rossz lépéseket, másnak is fáj? Nyilván igen, de ilyenkor nem jut eszembe, hogy jaj, mennyire fájhatott Alexandrának, amikor elhagyta Bence. Vagy rossz ötlet volt tőlem, hogy ezt mondtam és nem az ellenkezőjét? Minden másképpen alakult volna, természetesen, holott nagyon is jól tudom, hogy nem, ennek vége és csak így alakulhatott, mindegy, mit mondtam vagy tettem. Mert nem szeret, nem szeret, nem szeret: ha szeret, bármit megtehetek, mindenhogyan szeret. Nem voltam őszinte, nem adtam meg neki a lehetőséget, hogy eldöntse, tudna-e szeretni. Ez maradjon a kettőnk titka, mondta, ne mondjuk el senkinek − nem értettem egyet, de azt mondtam, jó. Féltem, ha azt mondom, nem jó, nyomban elhagy. Viszont kiborított, hogy e tárgyban alárendelődtem az akaratának. Ha ott helyben kijelentem, nem, én holnaptól az összes ismerőseinknek elmondom, mi történt, akkor előbb kiderült volna, hogy nem akar tőlem semmit. Jó tanács lányoknak: minél előbb légy önmagad. Mondjuk csak megbaszott. Ha őszinte vagyok, és nem akarom eljátszani a szeretőt, sokkal hamarabb mondta volna, na „húzzál innen a picsába, megyek a csajomhoz, jó?” Mivel nincs elég önbizalmam azt mondani, „húzzál innen a picsába te, és nem én”, futottunk még egy kört és hagytam magam elsodortatni a történettel. Megint csak egy tánc volt. Egy újabb tánc. Az összes borzalmas és rettenetes kérdés ott toporog az ajtóm előtt, törekednek befelé, tönkretesznek, mint nőt − de legalább felmerülnek. Régebben elfogadtam, hogy engem ott lehet, sőt, kell hagyni, ez apám után kötelező, fel sem merült bennem, hogy máshogyan is lehetne. Most legalább, x éves ambuláns pszichoterápiás kezelés után, felmerül. Kérdésként.

Az utolsó telefonbeszélgetésünkre gondolok:

− Szóval akkor azt mondod, hogy addig, amíg elmegyek Hvarra, nem is találkozunk?
− Sajnos nem, mert máshogyan alakultak a dolgok.
− Értem. − Már pontosan előttem állt a névsor, ami ahhoz kell, hogy a barátnője is megtudja.
− Ha megjössz, találkozhatunk és megbeszélhetjük. - Ó, milyen vigasztaló – gondolom magamban.
− Megbeszélhetjük, hogy találkozunk-e?
− Vagy össze is futhatunk, úgyis beindulnak a rendezvények, kiállítás-megnyitók.
− Én nem szoktam rendezvényekre járni.
− De hát most beindul az ősz, lesz egy csomó. − Szóval azt mondod, hogy ne személyesen találkozzunk, hanem fussunk össze csak úgy?
− Nem. Találkozhatunk személyesen is.
− Megbeszélni, hogy találkozzunk-e vagy sem. − A rugó hirtelen kikattant, s felderengett előttem egy rémálom-beszélgetés arról, hogy közöttünk miért nem lehet semmi. Láttam, ahogyan okosan elmondja nekem ugyanazt, amit már annyian elmondtak.
− Ne haragudj, nagyon szeretlek, de tudod olyan furcsa lány vagy, a többiek is ezt gondolják rólad.
− Mi az, hogy furcsa?
− Hát szóval, hogy... tudod... a barátnőm...

Hogyan kellett volna viselkednem ahhoz, hogy kelljek neki? Itt a tengerparton élvezem a napsütést, a nagyon kedves vendéglátóm szeretetét, s közben: ’mit kellett volna tennem ahhoz, hogy megfeleljek?’, nyilall belém negyedóránként a kérdés, s a válasz is, ’na, állj már le erről!’, közben: ’hogy kelljek neki, ha rámosolygok, ha nem fekszem le vele rögtön. Ha azt mondom, ne maradj itt egyedül gondolkodni, miután szeretkeztünk, hanem maradjunk együtt; erre nyilván nem lett volna válasz, vagy ha azt mondom, nem, nem, ez hülyeség, ez nem a kettőnk titka, ez nem titok, én nem teszem titokká és utánam meg kúrd meg a barátnődet is, te hülye fasz, akkor? Akkor jó lett volna?’

Nem tudom. Néha úgy érzem, megőrülök, ezért le kell írnom, amit gondolok, mert akkor nem fogok megőrülni, biztosan nem fogok megőrülni, csak azok őrülnek meg, akik nem írják le, mert minden lépésemet visszakövetkeztetve azt gondolom, jó nő voltam, vagyok, nem hibáztam, nem tettem fel hülye kérdéseket, őrült sem voltam, csak most kezdek azzá válni, amikor beindul a verkli, a kérdések nem tágítanak, ’miért nem kellek neki? Miért nem tudom a pasikat soha megtartani? Miért nem tudok egyetlen egy pasit sem megtartani? Mi kell ahhoz másnap? Mit szabad mondani és mit nem, hogyan kell, és mit, álcázni.’ Eszti például egy jó kúrás után rögtön lelépett korán reggel, kétszer is, meglett az eredménye, a pasi égen-földön őt kereste, összeköltöztek, most terhes, gyereket vár, megtalálta álmai férfiját. Nem feküdni le elsőre, szól a régi bölcsesség, csináltam már, nem jött be, teljesen mindegy volt, egy őrülttel udvaroltattam magamnak fél évig, csak a kezemet foghatta meg és csókolózgattunk nedvesen órákon át, utána, amikor lefeküdtünk, kiderült, egy komplett pszichopatával állok szemben, egy anyakomlexusos félbolonddal, aki reggel hatkor kikel mellőlem az ágyból, mert a mama takarítani hívta, azt hittem, nem igaz, a barátaim is azt hitték, csak miután a hűlt helyét tapogattam magam mellett. Mindig, minden pasinál azt hiszem, nem lesz több ilyen, olyan, mint ő, és ebben igazam is van, mert mindenki egyetlen megismételhetetlen létező, olyan biztos soha senkivel nem lesz, mint velem, hanem majd mással lesz másmilyen − esetleg sokkal jobb. Megint az az őrjítő, kínzó érzés, hogy nem lesz ilyen több ilyen, mint ő. Lídia azt mondta, ettől ő is nagyon tud szenvedni, nem fog visszajönni, ahogyan anyám sem jött vissza, miután átment a küszöbön, csak nézett és a falak mögött foszforeszkált.

A vonatúton megismerkedtem néhány írrel és angollal. Nagyon kedvesek voltak. Az egyik srác, aki valami nagy édzsenszinél szerkesztő, faggatott, mi a története a regényemnek. Épp a Dance, dance, dance című könyvet olvasta egy japán írótól, akinek a nevét ismernem kéne, de elfelejtettem. Az elejét meg a végét volt időm elolvasni, csak kis időre adta oda. Abban a könyvben a férfi álmaiban átfolyik a nő a falon. Egy titokzatos hotelben, két világ között játszódik a történet, mint az én képzelt regényemben. A végén a férfi sír és azt akarja, maradjon vele a nő, gyengéden simogatja és viszont, finomak egymással, zseniálisan írja le. Eszembe jutott, hogy amikor én sírtam és könyörögtem, mikor maradt velem valamelyik férfi? Soha. Minél inkább könyörögtem, annál inkább érezték a betelhetetlen függésvágyamat és menekültek minél gyorsabban, minél messzebb. Megértem őket. Én sem maradnék egy percig sem olyan férfival, akinél csak kicsit is megérzem, hogy azt csinálok vele, amit akarok.

A kiszolgáltatottak aranyélete. Hogy ne függjek és ne kérdezzek ilyeneket, arra több stratégiát is kidolgoztam. Vagy lefekszem velük és hagyom őket elmenni telefonszám nélkül − ez nagyon fájdalmas, utána több napos kínlódás következik és ilyen még nem nagyon volt −. Vagy hagynám őket elmenni, de ők nem hagynak, ők akarnak találkozni. Ebből is volt pár. De a leggyakrabban megkérdezem tőlük, mikor óhajtanak velem újra találkozni és újra megbaszni. Miután látom, hogy nem akarnak barátnőnek (ezt észre lehet venni), felkínálom baszásra a testem, csak azért, hogy találkozhassak velük. Ollállá. Van, aki beszopja ezt a cumit, van, aki átlát a szitán, hogy nem vagyok könnyű eset, hisztizni fogok és járni akarok. Ilyenkor leráznak. Sokan mondták már, hogy őrült vagyok és a barátaik is őrültnek tartanak, ezért ciki velem járni, inkább nem vállalják fel, plusz kurva jó vagyok az ágyban, eszméletlen, az őrült nők specialitása ugyebár, minden őrült és kéjes dologban benne vannak, de sajnos idegileg nagyon kikészítem őket és nem biztosak benne, hogy nem fogok hisztériázni és nem mondom el a barátnőjüknek, feleségüknek, de ha ilyen nincsen nekik, elég a baráti körük is, akik előtt ciki engem vállalni.− Maradsz vagy mész?

Ezt a kérdést jobb nem megkérdezni, ezért azt a védekező stratégiát választottam, immár egy éve, hogy nem fekszem le senkivel. Ezt még sokáig csináltam volna, de a pszichológusom szerint ez nem állapot, így nem lehet élni. Baszni akarok, mint egy kiéhezett nyúl, ezt olvasni le a testem minden pontjáról. Megbámulnak, míg én rejtőzködni szeretnék.
− Oké, megpróbálom kinyitni azt a kibaszott kaput. − mondtam a pszichológusomnak, született belőle pár írás, igazán megérte. De az egy éve gondosan lezárt, lelakatolt, csak különleges kódokkal felnyitható, állat-őrökkel őrzött kapu kinyitását megbántam vagy nem bántam meg? − Nem szeretnék senkit megkérdezni erről az opcióról. Magamat sem.

Vannak napok, amikor tényleg szeretek élni, sétálni a napsütésben, érezni, ahogyan a szél fúj, átlátszónak lenni. Vannak napok, amikor szeretnék a szemétől megszabadulni, a hajától, a testétől, mindenétől, szeretnék megszabadulni, behelyettesíteni valami más testbe, felszabadultan röpködni, felejteni, mintha sosem létezett volna és áztatta volna sárba a narancsokat, mintha minden rendben lenne, ismétlődő rohamokban nem tudom élvezni az életet a tengerjárta, napsütötte tájon, ismétlődő rohamokban tör fel a kérdés, miért dobtak el megint, miért olyan megalázó az egész, miért nem tudtam védekezni, miért nem küldtem el már sokkal előbb és miért fáj mégis. De aztán elcsitul minden a tenger-itatta tájon, megnyugszom és elfelejtem. Csak magamra koncentrálok, érzem, ahogyan a bőrömet telíti a fény, ahogyan a só minden nap átalakít valamit a sejtjeimben, ahogyan dobozról dobozra eszem az olívabogyót, ahogyan minden ruhán átfúj a sós levegő, ahogyan érzem, szép vagyok, mert nő vagyok és már 21-nek néznek megint, mert az álomtól átitatott táj sós vize jár át és kimossa belőlem a szerelmet.

A képzeletbeli szerelmet. Mert minden pasi behelyettesíthető, és én nem őket, hanem magamat keresem bennük, azt az energiahálózatot, amelyen végigmenve tudok és tudnak szeretni, létrejön kettőnk között a közeg, ami nem megy tönkre, ami állandó és maradandó, nem úgy, mint anyámmal. Mivel ő meghalt és nem lehetetett pótolni, ezért duplán érzékeny vagyok a veszteségélményekre. Emlékszem kamaszkorom eszeveszett és őrült vágyódásaira a barnáskék tájon az iskolatársaim iránt, egy mozdulat iránt, csak hogy nézzenek rám, a fiúk és lányok teste után vágyakoztam rettenetesen, annyira fájt, hogy nem érinthetem meg őket, aztán arra, ahogy a filmekben láttam, ahol a lányokat mindig megtalálják a fiúk, hogy valaki jöjjön ide, keressen meg, fedezze fel, hogy én is létezem, fedezze fel bennem a szeretetet, s azt, hogy az én pici kis testemet is lehet szeretni. Erre vágyakoztam évekig. Mindhiába, nem jött el értem el senki, de még mindig, minden esetben azt gondolom, azt remélem, ő lesz majd, aki eljön értem. S most, hogy rájöttem, senki nem fog eljönni értem, nekem kell megtennem ezt az utat magamért, vagy a pszichológusom hajlandó megtenni velem egy részét, szedálni a bennem élő sárkányokat, hogy addig ne támadjanak, amíg élek.

Fájdalmasnak hangzik, pedig nem az. Egy időben sárkányokkal álmodtam, azzal, hogy kiderül, nem ölnek meg, hanem üvegből vannak és én ki tudom ütni a fogaikat. Egyáltalán nem félelmetesek, mert legyőztem őket. Ott állt előttem a sárkány álmomban, s én kacagva mondtam neki: „nem vagy sárkány többé, én nem félek tőled”. Behúztam neki, ettől összeesett, én pedig szépen lassan kiütöttem a fogait és réseket vertem a testén, amitől nagy barátságban lettünk. Közben fanatikusan mondogattam magamnak: „én nem félek tőled, én nem félek tőled, én nem félek tőled”, mert tudtam, hogy amint félni kezdek, végem van.

Lett itt egy barátnőm is, itt született Hváron. Azt mondta, itt olyan patriarchális rendszerben élnek, hogy a lányok nem örökölnek semmit, tehát neki soha nem lesz háza Hváron, csak az öccsének, mert mindent a fiúk örökölnek. Ő persze jöhet ide mindig, mert háromszintes a ház, de az övé nem lesz soha. Mondtam neki, ez a Balkán, de Magyarországon is csak törvényileg jobb a helyzet, vagy úgy sem. Megbeszéltük, hogy a férfiak mennyire reménytelenek. Ezt imádom kibeszélni a nőkkel. Végtelen élvezetet okoz velük megbeszélni volt és leendő szeretőinket, pasijainkat. Nem mindegy, fityeg-e az ityeg ott lent vagy nem. Azt mondta, ő mindig üvölteni szokott a pasijaival, teljesen mindegy, mit csinálnak, és soha nem kér bocsánatot. Hogy nem tud bocsánatot kérni. Én pedig a túlságosan megalázkodó fajtából való vagyok. Megbeszéljük, neki is nagyon rossz a viszonya az apjával − nekem is, s szerintem onnan eredeztethető minden.
- „I always fight with my father and I always fight with my boyfriends.”
Hogy a barátai mindig bocsánatot kérnek, de aztán mindig lesz velük valami gond. Ő is arra vár, hogy valaki megtalálja, „I never say sorry, I never”, ha ő hibázott, akkor is a férfinak kell felhívnia őt. Ő maga mondta, hogy az apjával való viszonya miatt van az egész. Kérdeztem tőle, mikor jött erre rá. „Már nagyon régen’, mondta. Mondtam neki, menjen el analízisbe, ez a meghökkentő zseniális ötletem támadt. Mondta, még van tíz éve rá, hogy megoldja, most 21, ha nem megy, elmegy, de még fiatal. Megkérdezte, van-e most pasim. Nincsen, mondtam. Ezen jót kacagtunk, hajrá analízis. Oké mondtam neki, én tíz éve járok analízisbe és nincs pasim, de sok minden összehasonlíthatatlanul jobb, mint volt. Ez sokkal hosszabb és mélyebb történet, minthogy ennyi idő alatt meg lehessen oldani, nagyon-nagyon mély és korai sérülés. Aztán beavat a hvariak titkos életébe: télen nem csinálnak semmit, csak pletykálnak; télen unalmas itt lakni, és borzasztó régi törvény, hogy minden háznak a tengerből lévő sziklákból kell épülnie. Minden nap meglátogathatom, egy boltban dolgozik, de amúgy egyetemre jár Zadarba, angolt és szociológiát tanul.

Győzködöm magam, a képzelt szerelmem helyett ezret, ezerötszázat találok, aki legalább ennyire jó, mint ő, elképzelem ahogyan szeretkezik a barátnőjével − ezt a legrosszabb elképzelni, ettől kifejezetten rosszul leszek, mégis állandóan előttem van a kép az első napokban, ahogyan ütemesen vonaglik a teste a testén, s ahogy élvezik, ahogy én is élveztem. Elgondolom, milyen lehet úgy hazamenni hozzá, hogy nem mond semmit arról, ami történt; nem mond semmit rólunk, és közben tudom, hogy most az apámon állok bosszút. Elképzelem, hogy ez a normális −, van aki szerint igen. Elképzelem, vajon megbocsát-e a csaja, ha megtudja − lehet, hogy igen. Bár csak nem. Bárcsak nem. Elképzelem, el tudnám-e őt cipelni a vállamon, tudnám-e szeretni és vigasztalni, kell-e úgy igazán, nekem, vagy megint csak az kell, hogy eldobjanak, egy újabb apatörténet, amit olyan zseniálisan ismétlek, vagy csak ezért kell annyira, mert végre eldobott ő is, elértem ezt is, hurrá, megcsináltam − nagyon szánalmasnak érezném, ha ő is csak ezért kell.

Vajon ha a vállamra hajtaná buksi fejét, meg tudnám-e tartani? Vajon ha azt mondaná: ”Oké, holnaptól járunk, a tiéd vagyok, szakítottam, örülsz? Menjünk el együtt kirándulni!”, igazi, rendes rosszullét lenne, vagy minden egy csapásra megoldódna? A szex jó vele, innen már ki lehet indulni − minden nap halálra szeretkezzük magunkat − vagy minden másnap, mert arra nincs időm −, és onnantól jó vele. Bizonyára megnyugtatna, mert már eredetileg is gyönyörűen egymásra voltunk hangolódva, és mindegy, hogy ő vagy más, csak legyen egy képzeletbeli szerelmem. Nem tudom, ha találkozunk, hogyan fogunk egymás szemébe nézni. A lelkemmel törődöm, pedig egy egész újság vár rám, hogy lezárhassák a lapszámot. Az interjú három órás. 10 perc legépelése másfél-két órámba telik, a 33-ik percnél járok, de három részre fogjuk osztani. Ha már elkezdem, előre tudom, hogy a három órából minden részt fontosnak tartok majd, pedig húznom kell. Jó rohanni a napsütésben, érezni, ahogyan a szél fúj és megbizsergeti sejtjeimet a Nap.

Bátor kérdéseim vannak ebben az interjúban. Mint egy komoly nőnek. Már amennyire Magyarországon lehet komoly egy nő. Minden nap meg akarom írni O-nak, hogy rájöttem, itt nem lehet komoly nőnek lenni. "Tudod, O., itt nem lehet komoly nőnek lenni. Tudod miért? Mert hülyének néznek téged is, engem is. Fogalmuk sincsen a problémáinkról, nem értik őket. Ha csinálsz valamit, akkor nevetséges és hülye leszel." Itt ezt a bélyeget sütik a nőkre, mert úgy a legegyszerűbb megérteni őket a patriarchális rendszerben, ha őrültnek nevezik őket. Akkor nem kell őket ajnározni, nem kell velük foglalkozni, nem kell őket édesgetni, és megérteni sem kell őket; megérteni, azt végképp nem.

-----
Az előző rész: Czapáry Veronika: Jelentések Hvarról 1.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Címkefelhő

Keresés

Belépés

2008.11.21. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat képzőművészet

2008.11.20. 12:08 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat színház szlovénia trauma performansz

2008.11.19. 11:08 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat színház tánc performansz

2008.11.18. 10:39 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat utazás folyóirat könyvtár murányi zita

2008.11.17. 08:33 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat ica viii. évad

2008.11.16. 08:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom folyóirat könyvtár világirodalom

2008.11.14. 08:03 | luckylany | 1 komment

Címkék: sorozat folyóirat könyvtár bak zsuzsa

2008.11.14. 07:30 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat képzőművészet cigányság

2008.11.13. 07:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely folyóirat világirodalom szalon spanyol irodalom

2008.11.13. 06:30 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: irodalom folyóirat költészet műfordítás szabó t. anna mesterházi mónika

2008.11.12. 10:59 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: búcsú folyóirat szomjas oázis éjszakai állatkert forgács zsuzsa bruria köz élet

2008.11.12. 09:38 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film folyóirat színház képzőművészet

2008.11.11. 06:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat irodalom folyóirat szilágyi nagy ildikó nőtudat fff gender

2008.11.11. 05:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: politika folyóirat szolidaritás jogalkalmazás köz élet civil(szf)éra

2008.11.10. 07:48 | luckylany | 5 komment

Címkék: sorozat folyóirat könyvtár gordon agáta

2008.11.09. 09:37 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom folyóirat könyvtár menyhért anna

2008.11.08. 12:11 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely folyóirat trauma könyvtár ladik katalin bumberák maja czapáry veronika ica viii. évad

2008.11.08. 10:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: fotó folyóirat ladik katalin czapáry veronika ica viii. évad

2008.11.07. 12:41 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film folyóirat szolidaritás cigányság bódis kriszta hétes balogh rodrigó

2008.11.06. 15:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers folyóirat ica viii. évad

2008.11.06. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat folyóirat szerelem könyvtár cigányság szécsi magda szerelemküszöb

2008.11.05. 10:00 | luckylany | 2 komment

Címkék: ajánló történelem szex folyóirat szerelem lévai katalin tanulmány

2008.11.05. 09:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló irodalom folyóirat gender szomjas oázis éjszakai állatkert forgács zsuzsa bruria

2008.11.05. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat lévai katalin jogalkalmazás köz élet

2008.11.04. 08:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: folyóirat gender köz élet

2008.11.03. 11:36 | luckylany | 2 komment

Címkék: zene vers interjú folyóirat színház ágens köz élet irodalmi centrifuga történet láng judit

2008.11.02. 09:16 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom folyóirat könyvtár bódis kriszta

2008.11.01. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat irodalom folyóirat könyvtár bak zsuzsa

2008.10.31. 07:50 | luckylany | 3 komment

Címkék: irodalom folyóirat trauma szerelem

2008.10.30. 08:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló vers folyóirat képzőművészet költészet ladik katalin ágens czapáry veronika ica viii. évad

2008.10.29. 08:31 | luckylany | 2 komment

Címkék: sorozat folyóirat könyvtár gordon agáta

2008.10.28. 06:54 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: politika sorozat folyóirat énkép szerelem könyvtár cigányság szécsi magda szerelemküszöb

2008.10.27. 07:32 | luckylany | 11 komment

Címkék: interjú folyóirat énkép képzőművészet nagy kriszta tereskova feldmár andrás köz élet czapáry veronika

2008.10.25. 20:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely folyóirat pszichiátria irodalmi centrifuga történet reisch éva gubicskó ágnes ica viii. évad julia kristeva

2008.10.25. 20:00 | luckylany | 1 komment

Címkék: műhely folyóirat pszichiátria feldmár andrás gyárfás judit irodalmi centrifuga történet ica viii. évad

2008.10.24. 14:28 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: fotó ajánló folyóirat gender radics viktória szalon kiss noémi eperjesi ágnes

2008.10.24. 12:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: mese irodalom folyóirat köz élet