"Volt a cigánylányok között egy csodálatosan szép, de száraz kenyérhez is ritkán jutó fiatal teremtés, aki azt vette a fejébe, ha törik, ha szakad, ő bizony Szóberjáni asszonya lesz. Ki is nevették a fahéj illatú Radazánát, amikor az esti tábortűznél kikottyantotta titkát.
- Bizony! Pont te kellesz egy ilyen szép, ilyen gazdag legénynek! - mondta irigyen a sámán lánya, Sármina.
- Szegény való tehozzád, olyan mint te vagy! – nézett laposan Radazánára a féltékeny Báirá, aki csúf volt, mint az ördög torka, de gazdag."
ICA interkulturális mesesorozatában Szécsi Magda meséjét olvashatják.


















Hamarosan kezdődik a Vita-csata vetélkedő, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálatának segítségével Magyarországon először idén áprilisban szervez meg a KULTINDEX Nonprofit Kft. középiskolás diákok számára április 9-e és 11-e között Debrecenben, április 16-a és 18-a között pedig Kecskeméten. Közel száz versenyző méri majd össze érveinek erejét a szegénység és az oktatás témakörében. A rendezvény célja többek között felhívni a figyelmet a kulturált vita önálló véleményformáló erejére.
A Gyermekkönyvek Nemzetközi Világnapja április másodika, Hans Christian Andersen születésnapja alkalmából. Ezen az ünnepen indult szavazás az egyszertvolt.hu-n, ahol az évtized magyar gyermekkönyvét keresik. A szavazás a közelgő Gyermekirodalmi Fesztivál tíz év ötven gyermekkönyve elnevezésű, húsz szervezet nyilatkozatán alapuló kutatására is fel kívánja hívni az olvasók figyelmét.
"Nincs bennem álszerénység, úgy vélem, a telep felé sikerült azt az intézményvezetői képet kialakítanom, amit megfelelőnek ítélek. Ettől függetlenül soha nem esett nehezemre, hogy barátságos legyek, hiszen nagyon jó viszonozni a kedvességet, ami felénk, felém irányult. Igyekeztem nem szem elől téveszteni, hogy a lakók nekünk éppen úgy ki vannak szolgáltatva, mint az egyéb intézményeknek, és hogy soha nem szabad ezzel visszaélni." - Kecskés Éva Dzsumbujisták című könyvét részletekben adjuk közre péntekenként. A kötet Gordon Agáta Magdolna-negyedének is ihletője volt: a közös munka lehetőségeit keressük. Most a hatodik részt olvashatják.
Április 9-én, pénteken este nyolctól a Marczibányi téri Művelődési Házban lép fel Palya Bea. A Művészetek Palotájában március 23-án mutatta be új, Én leszek a játékszered című albumát, ahol a Táncdalfesztivál korszakának legismertebb dalait hallhatta a közönség - most a Marczibányi Téri Művelődési Központban más hangulatú estre számíthatnak az énekesnő rajongói, ahol az Egyszálének albumról is énekel.
A hármas metró vonalán utazva, aztán a 4-es villamoson, az Orvostudományi Egyetem és az Üllői út környékén, az Orczy térnél érdekes plakátokra és nyílt levelekre lettünk figyelmesek. Rongálás, vadorzás, a városkép elcsúfítása, vagy görbe tükör, vicces figyelemelterelés, civil kurázsi? Társadalmi felelősségvállalás vagy egyéni felelőtlenség? Sakk-hadüzenet vagy új csoportosulás, egyéni ötlet vagy társasági vicc? Mi a szerepe és terepe a választási küzdelemben az egyéni vélemények kifejezésének?
A MU Színházban április 16-án az Ágens Társulat és a tűsarok.org szervezésében látható az Ágens Társulat darabja, a FATUM – sorsjáték –. Az előadás után Babarczy Eszter kultúrakutató, kritikus, eszmetörténész, Artner Sisso Szilvia író, kritikus és Proics Lilla tipikus kritikus beszélgetnek a nézőkkel az előadásról.
A Szabad Emberek Magyarországért párt (SZEMA) juttatta el hozzánk pályázati felhívását: pályázatot hirdetnek a Jobbik elleni szavazásra felhívó szlogenekre, grafikákra, plakátokra, animált gifekre, fotókra, házi készítésű videoklipekre, és bármilyen egyéb mediális közlésre, ami csak eszébe jut a pályázóknak. A pályázati anyagokat e-mailben, csatolt fájlban kérik 2010. április 3-ig az
„Gyűlölöm az erőszak minden formáját, ha azt a művész nem tudja áttenni az irónia, az abszurd, vagy a humor dimenziójába.” Kármán Irén újságírót és dokumentumfilm rendezőt 2007. június 22-én életveszélyesen összeverték budapesti lakása közelében. A tett helyszínétől messze, gúzsba kötve, félholtan találtak rá dunaparti horgászok. Filmje, az Olajozott viszonyok és könyve, a Szemben a maffiával az esetet megelőzően pár hónappal korábban jelent meg. A támadást ezzel hozták összefüggésbe. Lelki és fizikai szenvedéseit megírta, a Kármán-ügy - titkok és gyanúk című könyvében. Terápia volt ez számára: kiírta magából a szorongásait. Jelenleg családjával elvonultan, vidéken él, ahol Láng Judit beszélgetett vele.
Április 1-én, 2-án, 3-án és 4-én este nyolctól, április 3-án délután öttől látható az MCSX Varieté a Trafóban. Az est jelszava a játékosság, a kreativitás és az együttműködés. Mozgó biciklidob, hangburgers, gettómarimbula és ipariporoltó bass, arcbalett négy színészre, harcos vj-k a lila köd ellen vetítéssel és zenével. Harmadik alkalommal jelentkezik a Mini-a-túrák, a több kisebb etűdöt felvonultató, fiatal alkotókat, alkotócsoportokat bemutató est. Idén a lazán kapcsolódó produkciókat a 10 éves fennállását ünneplő Medence Csoport koordinálja.
A Napút folyóirat márciusi száma (XII. évfolyam, 2.) a Cédrus Művészeti Alapítvány, a Japán Alapítvány Budapesti Irodája és Százhalombatta Város Önkormányzata által meghirdetett Halom, hegy, domb témában kiírt haiku-pályázat anyagából válogat. A nyolcvannégy szerzős válogatást közreadó lapot március 29-én hétfőn este fél héttől mutatják be a Vakok Általános Iskolája százéves szecessziós Nádor-termében (Ajtósi Dürer sor 39.). Mai Versvasárnap rovatunkba e lapszám alkotóinak haikuiból válogattunk – főként nőszerzőktől (de Fodor Ákos és a diákok esetében kivételt tettünk).
Ezentúl gondolnia sem szabad a pihenésre, meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy Álomország irányítása lesz minden öröme, boldogsága, szórakozása, és nem láthatja az áldott Napot, mert akkor aludnia kell, hiszen valamikor a hercegkiasszonyoknak is szükségük van némi kikapcsolódásra, kimerülten nem lehet még Álomországot sem kormányozni.
Korábban már
Áprilisban a Költészet hete mellett is számos érdekes bemutatóval várják a látogatókat az Írók Boltjában, így a hónapban találkozhatunk Szabó T. Annával, Takács Zsuzsával, Heller Ágnessel, Balla Zsófiával, Király Odett új verseskötetével vagy épp Karin Fossum köteteivel.
„Ez is szolgálat”, mondja a költészetről Falcsik Mari, akinek első versei 2000-ben jelentek meg, így pályája tíz éves jubileumára készül. Szép és nehéz évtized van mögötte, amelyben a költői pálya összefonódott az életpályával, s egy érben találkozott a nagyon nehéz a nagyon széppel: van tehát mire visszanéznie. A Könyvhéten új kötettel ünnepel. A Magvető Kiadónál megjelent első két kötete, a 2004-es, debütáló Sanzon nehéz időkben és a 2006-os Változatok a szabadságra után a Jelenkor Kiadónál jelenik meg harmadik verskötete, A sorsvadász. A költőt Láng Judit kérdezte.
A BüdiPest Akciócsoport tagokat toboroz azok köréből, akiket zavar a főváros folymaatos légszennyezettsége, s akik tenni is szeretnének azért, hogy az EU vonatkozó direktíváit a kormány betartsa és betartassa. Az ezzel kapcsolatos első felhívást a csoport oldalán Vásárhelyi Gábor jegyzi, ezt adjuk közre mi is, arra biztatva mindenkit, csatlakozzon a csoporthoz, ha tisztább levegőjű városban, egészségesebb országban szeretne élni.
Olyan sokszor mondták róluk, nekik, hogy rosszak, tolvajok, hogy oda jutottak, maguk is így hiszik immár. Az önbélyegzett Én–nel kapcsolatban kellene segíteni nekik. Rávezetni őket a helyes önismeretre. Tudatosítani, hogy „Nemes eredetünk van. A romani nyelv indiai eredetű. Egy nagy népből származunk. Életrevalók vagyunk. Nehéz történelmünk volt, és meg kell ismernünk önmagunkat, hogy felfedezzük ami jó és ami rossz – bennük, és minden emberben.” Ez a segítség, persze, mások esetében is elkelne. – Oberten János írása.
Április 12-én kerül sor a hetedik Rózsaszín szemüveg esttre. A női írás hagyományairól szóló kritikai beszélgetésen Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória sorozatában április 12-én hétfőn este héttől Kosztolányiné Harmos Ilonáról és az ő más írófeleségekről írott sorairól Borgos Anna pszichológussal és irodalomtörténésszel valamint Péterfy Gergely íróval beszélgetnek a Nyitott Műhelyban (1123 Budapest, Ráth György u. 4.).
2010. március 19-én indult és 28-ig tart a Tavaszi fezstivál Szentendrén. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a BTF országos programjához kapcsolódik. Célja, hogy bemutassa a szentendrei kulturális értékeket is: az idei fesztiválprogramban szerepel a Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beata kórus virágvasárnapi hangversenye, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész életmű kiállítása a MűvészetMalomban vagy Ilosvai Varga István most megnyílt állandó kiállítása a Czóbel Múzeumban.
2010. március 25-én, csütörtökön 19 órától a Gobbi Hilda Színpadon jelentkezik a Képzett Társítások. Ezúttal Csányi Vilmos etológus, író és Vancsó Zoltán fotográfus lesznek Alföldi Róbert vendégei. A zenéről ez alkalommal Bujtor Balázs (hegedű) és Szabó Dániel (zongora) gondoskodnak, Csányi Vilmos új könyvéből pedig Udvaros Dorottya olvas fel részleteket. A sorozatszerkesztő és az estek összeállítója Eszéki Erzsébet.
„Addig, a testvéri családok között az volt a szokás, hogy ha valamelyiknek volt ennivalója, abból minden gyerek, rokon ehetett. Az asszonyok mindig nagy fazékkal főztek és sokszor éppen annak nem jutott, aki a legtöbbet dolgozott érte. Persze, azért volt néhány irigyebb menyecske, aki eldugta az ételt, titkon tört a pogácsából. De ha ez kiderült a többiek nagyon megszólták, kibeszélték, kicsúfolták.”
Március 20-án szombaton délután négytől a Marvelosa kávézóban (Budapest, Lánchíd utca 13.) az Európai Női Akadémia feminista kerekasztal matinék sorában újabb eseményre várják az érdeklődőket: a mostani téma a média szerepe a nemekhez kötődő társadalmi sztereotípiák felszámolásában. A témáról Bors Réka médiakutató, Sáfrány Réka, a Global Média Monitoring Projekt képviselője, és Kovács Edina a Nők a médiában képviselője beszél. Moderál Juhász Borbála, a Női Érdekérvényesítő Szövetség részéről.
Hogyan védhetjük meg gyermekeinket az internet káros tartalmaitól, a pedofil támadásoktól és más, nem kívánatos hatásoktól? Ez a kérdése a most induló konferencia-sorozatnak is, melynek keretében március 24-én az ORFK Teve utcai székházában a Gyermekvédelem a digitális világban című konferencián megalakítják a Gyermekbarát Internet Chartát is. A konferencia-sorozat első rendezvényén tanárok, pszichológusok, informatikai és gyermekvédelmi szakemberek keresik a választ a kérdésre.
2010 április 15-én 11.45-től 13.45-ig a 20 éves Menhely Alapítvány szervez Télbúcsúztatást. Ennek során a Budapest, VII. kerület Kürt u. 4. szám alatti melegedőjüktől kísérik az egész télen dolgozó kríziskocsit a Blaha Lujza térig, ahol a Télbúcsúztatón megemlékeznek az idei télen halálra fagyott áldozatokról, hajléktalanokról is. A Szonda Ipsos felmérése szerint (1500 fő válaszolt) a kábítószer-használók és az alkoholisták után a legjelentősebb társadalmi elutasítással a hajléktalaoknak kell számolniuk. A felmérés szerint a nők kevésbé toelránsak, mint a férfiak.
A Gendlin-féle Fókusz pszichoterápiás módszer kipróbálására teremtenek lehetőséget egyénileg a Moszkva tér közelében a Csaba utcában előzetes bejelentkezéssel a hét első három napjának délelőttjein. A fókuszolás Eugene T. Gendlin Amerikában élő osztrák származású filozófus és pszichoterapeuta nevéhez fűződik. Alapgondolata, hogy testünkben zsigeri szinten megtalálható a lelki helyzetmegértés kulcsa, azaz ha képesek vagyunk a testi érzetekre odafigyelni, akkor többlettudás birtokába juthatunk. A módszerről és e lehetőségről olvashatsz bővebben cikkünkben.
Március 24-én 20 órakor a közönség is találkozhat a budapesti KINO moziban a Szemle nagy-díjas BIBLIOTHEQUE PASCAL rendezőjével, Hajdu Szabolccsal, akivel Gyárfás Dorka beszélget. Március 25-étől vetítik a magyar artmozik a Milarepa című 2006-os bhutáni filmet.
„A MIÉP, a Magyar Fórum és Csurka István ünnepelni hív a Hősök terére. […] Nemzetatya azért nemzetatya hogy többet tudjon nálunk, de csak annyit mondjon, amennyit elbírunk ésszel. Letisztult ez, mint a misebor, magyar vagy zsidó, nesze, válassz. Megbüntetett generációk érik utol egymást, titkolják és/vagy vállalják, hogy zsidók és hunok, szocik és nácik, cigányok és magyarok a hárommillió kivándorló meg a hárommillió besúgó országában.”
"A rendesmogyoró olyan mogyoró -- mondogatták --, amely időtlen idők óta lakozik Mogyoróországban, és finomabb minden más szárazgyümölcsnél, sőt, minden más szárazgyümölcs belőle származik, még az is lehet, hogy a nedvesek is, csak ezt még nem sikerült tudományosan bizonyítani."
"Az író, aki megfigyeli a hőseit, "kitanulja", aztán a végén megírja őket – ebből hol novella lesz, hol jelentés. De melyik írónak bocsátjuk ezt meg? Kinek szabad és kinek nem? Tar és a "száműzése". Tar és más besúgó-írók Kelet-Közép Európában."
Március 24-e helyett 31-én az Írók Boltja rendezvényeihez képest kései, este hét órás kezdő időpontban hallható, hogyan beszélget Gács Anna, Szilasi László és Bárány Tibor Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom kritika rovatának szerkesztője vezetésével Tóth Krisztina legutóbbi, Hazaviszlek, jó? című kötetéről, mely a szerző tárcanovelláit és egyéb cikkeit, írásait gyűjti egybe. Az estre az ÉS-Kvartett sorozatban kerül sor, melyet a MASZRE támogat.
"Nusi napra kereken egy éven át viselte a gyászt a fiáért. Emlékszem, tavaszi napsütésben állt megszokott fekete ruhájában a tornácon, mosolyogott: holnap leteszem a gyászt. Holnap lesz egy éve... – ekkor már nem mosolygott, hosszan, szorosan átöleltük egymást. Másnap benézett hozzám, megmutatta új, kék-fehér mintás ruháját."