"Nincs olyan, hogy férfi meg nő, ezt csak úgy kitaláltuk [...] nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, miben vagyunk teljesen ugyanolyanok!" Az idézet Fliegauf Bence megnyitóbeszédében hangzott el a 2013. március 13-tól április 28-ig a Mai Manó Házban látható Konyhában, ágyban, társaságban című kiállításon, mely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna több generációjának nőalkotóitól válogatott a női szerepmodellek vizsgálatához illeszkedő fotókat Oltai Kata kurátor szerkesztésében. A kiállításon Baglyas Erika, Ember Sári – Sally-Anne Kelly, Eperjesi Ágnes, Fabricius Anna, Fátyol Viola, Gáldi Vinkó Andrea, Gőbölyös Luca, Nagy Kriszta x-T, Szabó Benke Róbert, Szabó Eszter, Szász Lilla, Szombat Éva munkái láthatók. A tárlatról Oltai Katát kérdeztük.
Baglyas Erika: Végül is miért ne alázzam meg magam
A beharangozó sorokban szóba kerül, hogy a nőiség, mint szerep és probléma, az ezzel kapcsolatos feminista megközelítés a képzőművészetben itthon is utat tört magának a kétezres években, ám a következő generációra a távolmaradás jellemző. A problémától való elfordulást úgy érthetjük-e, mint a probléma megoldódás utáni letűnését, vagy eddigi tapasztalataid szerint elképzelhetőnek tartod, hogy a feminista megközelítésmód ismét erőteljesebben törjön felszínre?
Oltai Kata: Inkább kérdésfelvetést mondanék, mint probléma, vagy problematizálást, megkérdőjelezését annak, amit konszenzusosan nőinek tartanak. Kettős a válasz, igen sajnos azt gondolom, látom, hallom, hogy úgy tekintik meghaladottnak a kérdést, hogy a válaszok nem születtek meg, sőt azt gondolom, hogy sok szempontból az adekvát kérdéseket sem tették még fel – egyrészt a művészeti szcénában (valamennyi oldalról), de tágabban társadalmi oldalról sem. Itthon a férfi és a női szerepelvárások, most egy ultra neokonzervatív hullámnak köszönhetően, megint polarizáltak lettek, és ami a női szerepmodelleket illeti, elképesztő retrográd módon, sokszor még a szlogenek szintjén sem jelenik meg mindaz, ami a világban már 40 éve zajlik.
Azt gondolom, hogy ma már nem lehet kérdés, hogy a férfi és nő kategóriákhoz, a nemek kategóriáihoz hatalmi és hierarchikus viszonyok kapcsolódnak, nem lehet vitatott az sem, hogy a “férfias” jegyeknek társadalmilag és kulturálisan is fontosabb jelentőséget tulajdonít a nyugati kultúra. És nagyon fontos azt is hangsúlyozni – ami a feminizmus eredménye, és onnan szivárgott át más érdekérvényesítő mozgalmakba –, hogy a férfiak és nők közötti különbségeket nem biológiai tényezőkben, hanem társadalmi gyakorlatokban kell keresni.
Fontos, hogy explicit módon merjenek erről beszélni nők és férfiak is, vizuális művészetekben és azon kívül. Örök idealista vagyok, szóval természetesen úgy gondolom, hogy a most huszonéves generáció, akik között elképesztő érzékenységet és kíváncsiságot látok, már fog ebben állást foglalni – sajnos az én korosztályom, a harmincasok, sokkal távolmaradóbbak.