Sorskérdések, sorsszámok
ICA ajánlja Uhorski K. András Bestiáriumát felelős magyar értelmiséginek, üzletasszonyoknak és (sajtó)szabadság harcosoknak. Az esszék leleplezik az politikai erőszak titkos újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik a férfitörténelem parazitáit, és a végtelen közvagyon ragadozóit. A megélhetésként űzött fegyveres erőszak – és a mögötte meghúzódó megfontolások - itt közelről mutatkoznak meg. Összeurópai vonatkozású politikai eszmefuttatás sok magyar felhanggal a bevándorlásról, a kialakulófélben lévő euroiszlámról és a társadalmi integrációról.


















Európának már több díjazott nőipornó-rendezője is van. Elkötelezettek és professzionálisak. Filmes iskolát végeztek, kreatívak és lelkesek. A mutatók szerint az interneten is fokozatosan nő azoknak az oldalaknak a látogatottsága, ahol női pornót lehet nézni. De miben különbözik ez a „hagyományos”, azaz férfipornónak nevezett felnőttfilmektől? Nemrég a Guardian szólaltatta meg Európa leghíresebb női pornófilmrendezőit.
Nemrég adtunk hírt Borgos Anna és Szilágyi Judit Nőírók és írónők - Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című
Somaly Mam kb. negyvenéves. Nem mindennapi szépség. Nem tudja, mikor született, nem járt iskolába, 12 évesen megerőszakolták, 16 évesen prostitúcióra kényszerítették, és végignézte, ahogy egy társát megölik, a többieket kínozzák. Sok szörnyűséget hallottunk már Kambodzsa Pol Pot-rendszerének életéről, ennek a még mindig fiatal nőnek az élete azonban évszázadok szenvedésével ér fel. Az emberi szenvedés persze nem mérhető, sem időben, sem súlyban. Somaly Mam többször kísérelt meg öngyilkosságot; a vele történteket nemigen lehet "feldolgozni", és sokszor elfogy az ereje. A Guardian olvasói idén beválasztották a Top 100 Women, vagyis a közé a
188. § Ma színescipő a divat. A nők akármilyen színű cipőt viselhetnek, feltéve, hogy cipőjük színe összhangban áll. 189. § A férfi, sötét ruhához fekete cipőt húz. Barnát, esetleg sárgát csak nyári, világos ruhához. Piros vagy kék cipőben csak ízléstelen ficsúr és gigerli parádézik.
szerdán délután 4-kor az Írók Boltjában. Lelkisegély az ős-neten avagy fejezetek a www.psychekozosseg.hu életéből.
Asszonyszerelem, asszonysors 5.
"Az abortusz szabályainak szigorítása nem megoldás semmire. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adatai szerint az abortuszszigorítás
A fiatal angol lányt két dolog érdekelte szenvedélyesen: az állatok, és Afrika. Mindez egy olyan korban és környezetben (ötvenes évek, angol középosztálybeli család), ahol a lányok maximum titkárnőképzőről álmodozhattak – ezt egyébként ő is elvégezte. Majd Afrikába utazott, ahol előbb pincérnőként dolgozott, később megismerkedett Louis Leakeyvel, aki akkoriban már javában dolgozott azon, hogy bebizonyítsa, az emberi faj nem Ázsiából származik, ahogy korábban gondolták, hanem Afrikából. A „Leakey angyalai”-ként is emlegetett három nő, Jane Goodall, Diane Fossey és Birute Galdikas munkája nélkül a tudományos kutatás ma nem tarthatna ott, ahol tart.
159. § A fehérnemű megérdemli, hogy külön fejezetben beszéljünk róla. Majdnem azt mondhatnók, hogy: a fehérnemű az igazi elegáncia fokmérője. Jól öltözöttnek csak az számít, akinek fehérneműje kifogástalan. 160. § Ma sokkal kevesebb fehérneműt ölt magára az az ember, mint hajdan: épp ezért nem túlzott követelés, hogy ez a kevés fehérnemű mindig hófehér legyen. Tündöklően tiszta!


Vagány-e a költészet?
Susan Wicklund golyóálló mellényben és lőfegyverrel indul munkába. Nem katona, nem is biztonsági őr, hanem orvos. Nőorvos, aki 20 éve elszántan küzd azért, hogy az abortusz legális legyen/maradjon, hogy a nők emberi körülmények között feküdhessenek a vizsgálóasztalra, és ne haljanak meg vagy szenvedjenek maradandó károsodást
S most beszéljünk a divatról.
Általában nemet mondok, ha dönteni kell, azt könnyebb. Igent nehéz mondani, az sose elég magában, ígéret is jár hozzá, legalábbis ezt várják az emberek. Igen, maradok, igen, megyek, igen, szeretlek, ilyesmi, mindig jár valami még hozzá, ezért jobb a nem. Persze az ígéret nagy dolog, bátor cselekedet, hinni magadban annyira, hogy menni fog, nem bicskázol bele, megígérted, kitartasz, amíg világ a világ. Nekem ez nem megy, mondom az egyiknek, mikor azt kérdezi, hogy ugye sokáig maradok. Örömmel megteszek neked ezt vagy azt, kérjél bármit, mondom, csak ígérni ne kelljen, csináljuk inkább. Ami már megvolt, az a biztos. Még szerencse, hogy ezt mondom, mert néhány óra múlva százötvenhárom kilométerről, egy vonattal befut a másik, és nekem mennem kell, nincs mese, a szerelem ilyen, emberek jönnek-mennek, de a szerelem az marad. Megölelem, adok neki enni, messziről jött, régóta keres, hadd lakjon jól, utána mehet megint mindenki a dolgára. Én például bátran vissza hozzád, mert tudom, te szereted az ízemet, még a véremet is lenyeled.

Orbánné Vica Heller Ágnesnek írt húsvétra.
Borgos Anna és Szilágyi Judit Nőírók és írónők - Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című könyvének bemutatójára a Petőfi Irodalmi Múzeumban kerül sor, a Noran Kiadó és a PIM közös rendezésében április 26-án 17 h-kor. A szerzőkkel László Ferenc kritikus beszélget. 
Nagyanyám szerint nincs jó anya, meg rossz anya, csak anya van, vagy nincs, erre nem szabad annyira ráizgulni. Lényeg, hogy tisztességgel, legalább egy évig szoptassak, ne féltsem a mellem, különben is az anyám bőrét örököltem, minél asszonyosabb lesz, annál jobban kell az uramnak. Ne akarjak jó lenni, jó nem lehet az ember, főleg nem úgy, ahogy ők várják, mármint a gyerekek. Mindegy, mit mondok nekik, látnak azok a szemüktől, de nem mindegy, mit csinálok, úgyhogy maradjak a seggemen, legyek, aki vagyok, és soha ne hagyjam őket el. Nagyanyámnak sok gyereke volt, tudta, mit beszél. Mondjuk ő nem is kerülhetett olyan helyzetbe, mint a királylány, mert meghalt majdnem minden gyereke, nem lett volna kit megenni, ha egyszer mégis úgy dönt, nem fogadja el a sorsát.
Eva Menasse Vienna című családregénye 2009-ben, Bocsánatos főbűnök című elbeszéléskötete pedig 2010-ben jelent meg az Ab Ovo Kiadónál. Az osztrák írónő a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt. Az eseményen Németh Ványi Klári járt. 

A mai versvasárnapon Imre Flóra verseit olvashatjátok.
„Én csak mondtam, amit gondolok” – válaszolta néhány hete, 2011 márciusában a csaknem 80 éves Nawal El Saadawi huncut mosollyal, amikor Laura Flanders rákérdezett, miért is került cenzúrázásra az, amit előzőleg Christiana Amanpour-nak mondott egy interjúban az ABC News, az egyik legnagyobb nézettségű amerikai hírcsatorna műsorában, amikor az egyiptomi forradalom kapcsán a stúdióba hívták. 

"Bennem a mult hull, mint a kő
A helyi drogdíler, az megcsinálja – mondja Camila. – Eteti a gyerekeket, ruházza őket, biztosítja őket arról, hogy nála biztonságban vannak, azt ígéri, teljesíti a kívánságaikat, kütyüket ígér nekik, meg hatalmat. Nem csoda, hogy az utcagyerekek inkább hozzá fordulnak, ha megoldást keresnek. De a díler nekünk is tanít valamit: ugyan mi értelme annak, hogy hathetente egyszer felkínálunk egy kezelést a sérült, elhanyagolt, magányos gyerekeknek? Mi értelme annak, hogy halálra rémült szociális munkásokat küldünk, rendőri kísérettel, ezeknek a gyerekeknek az otthonába, ha aztán otthagyjuk őket a lakótelepen, a mindennapos rettegésben?
A test ápoltságához nemcsak az tartozik, hogy tiszta légy. Arra is törekedj, hogy bájos, kecses, ügyes, rugalmas legyen minden mozdulatod és kidolgozott minden izmod. Az elpuhult testet, a petyhüdt izmokat szépnek mondani nem igen lehet.
Április 8. a világon mindenhol a romák napja. A Gödör Klub ugyan egész évben kiveszi részét a cigány művészek támogatásából, ami hosszú ideje kölcsönösen sok pozitív végkifejletet hoz mindkét fél számára, ezen a napon kiemelten foglalkozik a cigányság magyarországi helyzetével. Már kora délutántól kerekasztal-beszélgetések, és kiállítás megnyitó várja az érdeklődőket, ahol a legendás nyolcadik kerület mutatkozik be fotókon, este nyolc órától pedig a méltán népszerű Szilvási Gipsy Folk Band lép színpadra mindenkit megmozgató koncertjével. Utánuk egy táncelőadás látható, majd a szerbiai KAL húzza el a náluk hagyományos roma dalokat. A fiatal zenekar alapvetően felforgatja a roma népzenéről kialakult képet. A hagyományos cigány muzsikát nagyvárosi zenei környezetbe helyezik, elektronikus ritmusalapokkal, lemezjátszókkal, szkreccsekkel és a hip-hop kultúra egyéb kellékeivel dúsítva azt. A végeredmény, viharos tempójú, izgalmas, táncos, gazdag zenei világ, sodró lendületű koncertek. A zenekar vezetője, Dragan Ristić bevallottan a cigány népzene és kultúra megreformálására törekszik, állandóan hangsúlyozva annak identitáserősítő hatását. Ezért aztán a Kal több mint egy egyszerű roma tánczenekar, a tagok megszállottan hisznek zenéjük kultúraközvetítő hatásában. Végezetül DJ Kokalo szolgáltatja a talpalávalót hajnalig! Másnap ráadás Athe Sam Klub!
A rendszerváltás óta egyre nagyobb teret hódít az a gondolat, hogy a prostitúció nem más, mint „két felnőtt ember közös beleegyezésen alapuló szexuális viszonya”, „szolgáltatás”, melyet nem szabad és nem is érdemes betiltani, hiszen a „legősibb mesterség”, ami mindig volt és mindig lesz. Ez, a prostituáltakat „szexmunkásnak” megnevező elképzelés nem csak a törvénykezésben talált utat (a prostitúció legalizálásával, a türelmi zónák kijelölésével), de az általános közvélemény mellett sok, egyébként felvilágosult, haladó gondolkodású értelmiségi osztja azt a nézetet, mely a „kurtizánokat” vagy „örömlányokat” izgalmas életű, esetleg feslett vagy könnyű erkölcsű nőknek tekinti. Mi ezzel szemben - az ENSZ, a WHO, az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek állásfoglalásával összhangban – azt gondoljuk, hogy a prostitúció a nemi erőszak egyik legelterjedtebb formája.