"Átfordult végül, átfordította Róza, vitte magával apádat. A derekát markolta meg erősebben, az ajkát megharapta, a bal kezét fel a póló alá, belenyalt a fülébe, még egy csók, a szoknyáját felhúzta, nem érezte a súlyát, ahogy feltette a korlátra. A korlát nyökögött, nyikorgott, Róza pörgött mindig feljebb, a csípőjét rángatta, a sarkai apád hátában, mutatta az ütemet." ...
Szabó Tibor Benjámin prózaíró, 1976-ban született Gyulán. Korábban volt tanár, könyvtárigazgató, papucs orrán pamutbojt. Jelenleg Budapesten él, egy könyvszakmai magazin felelős szerkesztőjeként dolgozik. 2010-ben Móricz Zsigmond ösztöndíjas volt.
Mai novellája a Kamufelhő című kötetében olvasható. Egy ki nem mondott kérdésre keresi a választ: Hol voltál..?
Egyszerű történet a halálról.
Szét volt verve. A harmincas pálya Mályinál. Terelés, az éles futófények az éjszakában már fél kilométerről égették a szemet, ezer vaku ereje, apád nem bírt az útra nézni, a rádiót nyomogatta. A nő arca a felvillanásokban. Bámult előre, fogta a kormányt, nem zavarta semmi, meg se rezzent a mindig keményebb sortűztől. Nézte apád, hogy vegye észre a nő, összepillantásért, kellene, és neki jobban, de nem vette. Vagy úgy csinált, mintha nem. Nagyon meleg volt. Az ablakot nem lehetett letekerni, odakint legalább harminc fok, elképesztő, kettő körül, az aszfalt ontotta magából a nappal beszívott forróságot. A légkondi metsző szelétől viszont tíz perc alatt fejfájást kaptak, állítani nem lehet, régi már, akad. Bekapcsolták, kikapcsolták. Amikor elkezdett hasogatni a homloknál, akkor ki. A villogás egyre erősebb, a légbefúvókkal babrált apád, amikor a kocsi motorja mélyebb, nyugodtabb hangra váltott, gurultak, aztán már nem is lehetett hallani, és egyszer csak érezte apád a jobbos kanyart, vitte az erő a nő öle felé, csak az öv akasztotta meg. A stroboszkóp hirtelen elsötétedett.
– Beszélj hozzám, különben elalszom – mondta a nő.