Az éhezők viadala (The Hunger Games) trilógiáról.
Bevallom őszintén, bennem is volt egy adag sznobság, jó ideig nem olvastam könyvsorozatokat, mert valahogy sikerült magamévá tenni azt a szépirodalmi körökben általánosan elterjedt nézetet, miszerint a sikerlistás, „szórakoztató irodalom” kategóriába sorolt könyvek olvasása - eltekintve néhány kivételtől, mint például az 1Q84 vagy A gyűrűk ura / The Lord of the Rings - „rangon aluli”. Aztán rájöttem, hogy ez a hozzáállás nem megfelelő, hiszen nem csak a modern klasszikusok és a fiatal, „klasszikusgyanús” szerzők munkáival kell megismerkednünk, ha átfogó képet szeretnénk kapni, kialakítani a kortárs tendenciákról, illetve közelebb akarunk kerülni potenciális olvasóinkhoz, főként az Y és a Z generáció tagjaihoz. Amennyiben az olvasóközönség ízlésének megismerésére vágyunk, bizony „könnyedebb” hangvételű alkotásokat is be kell vállalnunk, ráadásul, nem tisztességes olyas valamit elutasítani, amiről nem tudjuk pontosan, micsoda. Jómagam elsőként Az éhezők viadala / The Hunger Games trilógiát emeltem le a polcról.